2019. június 2., vasárnap

BARANGOLÁS A VADREGÉNYES „KICIKLA-SZURDOKBAN”

Hosszú-hosszú esztendők után végre sikerült nem munkával ünnepelni a munka ünnepét. Egy múltbéli adósságunkat pipáltuk ki, mivel a RP-DDK vándorlás során egy novemberi esős napon jártunk Nagybakónak környékén, és akkor életveszélyes lett volna felkeresni a Kőszikla-szurdokot.
Így ezt vettük célba. A túra nem volt egyszerű, fokozott figyelmet igényelt. Kalandosan, nyakig sárosan jártuk be a szurdokot, majd a Csibiti-forrást érintve elvándoroltunk Gelsére, ahol elhelyeztük az emlékezés szalagját a „turini remete” szobránál. Visszafele a nagy Kékre csatlakoztunk és az Árpád-forráscsoportot érintve értünk vissza az autónkhoz.

Zala megye dimbes-dombos, a magaslatok alig emelkednek 300 méter fölé, de a zalai ember nemes egyszerűséggel „hegyeknek” hívja őket. A dombok, fekvésüknek köszönhetően szőlőtermesztéshez jó adottságokkal rendelkeznek, amit a rengeteg parcella is jelez. Ha kimennek ezekre a birtokokra a zalai emberek, azt mondják, hogy „fömenyek a högyre”. Tehát ezek a „hegyek” egyszerre jelentik a magaslatokat és a szőlőparcellákat.

Fotó: Soós Margit

Nagybakónak „hegyek” közé ékelődött zsáktelepülés, tipikusan olyan hely, ahová az Isten is csak unalmában néz le. A falu utcái a Bakónaki-patak völgyében és a dombok hullámzását követve épültek, épületei gondozottak, ápoltak. A falu fölé magasodó dombok közül a Tukora-tetőn (313 m) emelt TV-átjátszó vonzza magára a tekintetünket. A hatalmas szerkezet, mint egy gigantikus óriás, őrzi, vigyázza a környéket. Mivel a torony aznapi túránkon majdnem végig a szemünk előtt volt, így tulajdonképpen ennek a barangolásnak a főszereplőjévé vált.

Fotó: Soós Margit

A falut oklevelekben először 1203-ban említik. A legenda szerint, amikor Könyves Kálmán ezen a vidéken járt, kitörött a hintójának a kereke. Egy Bakó nevezetű helyi molnár javította meg a kocsi kerekét, és vendégül látta a királyt, aki hálája jeléül az alábbiakat mondta: „Ezt az egész területet pedig adjuk Bakónak munkájáért és a szíves vendéglátásáért”. A török időkben a falu többször elnéptelenedett, az 1900-as évek elején több mint 1500-an lakták, aztán mostoha adottságai miatt megindult az elvándorlás. Jelenleg 400 ember él ezen az álmos, dombok közé bújt településen. Épített emlékei közül említést érdemel az I és II. világháborús emlékmű, a 18. században épült Szent István király római katolikus templom és a filmszínház. Legfőbb természeti értékei pedig a falu határában található Árpád (Eszperantó)-források és aznapi túránk csúcspontja, a Kőszikla-szurdok. A településen számos túraútvonal halad át, ezek közül legjelentősebb a RP-DDK és a Zöldtúra. A faluban turistaház is működik.

Fotó: Soós Margit

A reggeli órákban érkeztünk meg a kihalt településre, leparkoltunk a központban, és rövid sétára indultunk. Az átlagosnál több útszéli keresztet fotóztunk, ezek érdekessége, hogy piciny vaskerítéssel vannak körbevéve, és rendkívül gondozottnak tűnnek, nem egy közülük a 18. sz-ban készült. Megnéztük a templomot, a most művelődési háznak használt egykori mozi épületét, melyen talán mementóként meghagyták a „Filmszínház” feliratot. Ennyivel máris a végére értünk a rögtönzött városnézésnek.

Fotó: Soós Margit

Rövid cihelődés után nekiindultunk. Ismerős szakaszon haladtunk, rögtön egy kisebb emelkedővel kezdtünk, amely megfelelő bemelegítésnek bizonyult. Elhagyva a falu szélső házát jót röhögtünk, eszünkbe jutott, hogy a Kék vándorlás közben itt egy hatalmas vendégmarasztaló, cuppogós zalai agyagtócsán kellett átkelnünk, amely az egyik bakancsomat magába szippantotta. Így kezemben egyik bakancsommal keltem át a dagonyán. Pillanatokon belül elértük az elágazást, ahonnan már a ritkás kék háromszög jelzéseket követtük. Hangulatos, ligetes részen, enyhe emelkedőn értük el a Kőszikla-szurdokot, melyet a helyiek „Kiciklaként” ismernek.

Fotó: Soós Margit

Az ember nem is gondolná, hogy egy dombos vidéken ilyen vadregényes, egyedülálló, érintetlen csodára bukkanhat. A homokkőbe és márgába ékelődött vízmosta Kőszikla-szurdok Zala megye egyedülálló érdekessége. A meredek, egyre mélyülő sziklafalak szebbnél-szebb formákat mutatnak. A szurdok alján csörgedező víz a rétegesen elhelyezkedő homokkövek alól és az úgynevezett könnyező falakból szivárog. Ez a ritka jelenség általában esőzéseket követően figyelhető meg. Nekünk ezúttal szerencsénk volt, több helyütt is találkoztunk ezzel a nem mindennapi természeti jelenséggel. A szurdokban rengeteg májmoha található mely a sziklákat borítja be, de a mikroklímának köszönhetően több ritka faj is látható, pl. lónyelvű csodabogyó, madárfészek kosbor, stb. A túra különösebb erőnlétet nem igényel, de csak fokozott figyelemmel látogatható a veszélyes szakaszok, létrák miatt. Túrázás havas, jeges időben nem ajánlott, sőt esős, csapadékos időjárás esetén is adódhatnak veszélyes helyzetek az erodált oldalfalak, lefagyott lépcsőfokok miatt!

Fotó: Soós Margit

A szurdok elejét egy információs tábla jelzi, melyen egy, a helyi védettségre utaló tábla is található. Számomra szinte felfoghatatlan, hogy ez a maga nemében páratlan természeti érték nem kapott magasabb védettségi besorolást. A szurdokba lépve mintha egy másik világba, egy kalandregénybe csöppentünk volna, ahol elásott kincsekért, aranyért kelnének versenyre a bátor kalandorok. Az addigi ligetes táj vadonná változott, sejtelmes félhomály fogadott, ahova még délben is csak éppen besüt a nap.

Fotó: Soós Margit

Hatalmas, vízmosta és meredek oldalfalak között vezetett a vékony ösvény, mely az erózió miatt néhol egy lábnyomnyira szűkült, könnyen lehetett volna métereket szánkázni a meredek mederfalon. Az elmúlt évek viharainak nyomát is felfedezhetjük, mindenfele ledőlt fák, melyek nem egyszer a járást is nehezítik. A kiépített lépcsőknek sokszor nem vesszük hasznát, mivel több leomlott, az agyagos sár pedig roppant csúszós. Így többször marad a csörgedező meder a továbbjutásra. Ott sem jobb a helyzet, a ledőlt fák, kövek nehezítik a járást. Ezek a nehézségek azonban mit sem számítanak, mert a csoda magával ragad, szinte euforikus a hangulatunk. Ügyet sem vetünk rá, hogy combközépig sárosak vagyunk.

Fotó: Soós Margit

Aztán egyszer csak elfogyott az ösvény, hatalmas homokkő sziklák állták utunkat. Itt a feljutásnak csak egy módja van, a kiépített létrák. Ezekből összesen öt rövidebb-hosszabb van itt, de mindegyikük meredeken tör felfele. Tériszonyosoknak jó edzőpálya. Mivel tudvalevőleg nekem is legendás magasságfóbiám van, ezért jó darabig toporogtam, mint lúd a jégen, mire rászántam magam az indulásra. Először első menyasszonyom ragadta meg a lépcsőfokokat, aztán mi következtünk: én és a majré. Egy létrán mindig csak egyikünk mászott, fent első mindig bevárt. Aztán lassan csökkent rajtam is a nyomás, és kezdtem élvezni a szépséget. Mire felértünk, a pólóm nem is izzadt, hanem habos volt. Embert próbáló szakaszon voltunk túl, de az élmények mélyen beégtek az emlékeinkbe.

Fotó: Soós Margit

Felérve az utolsó létrán, kifújtuk magunkat, meglapogattuk egymás hátát, és tovább álltunk. Hamarosan kiléptünk az erdőből, és máris ott magasodott előttünk a tv-átjátszó állomás. Úgy állt ott, mint egy gigantikus óriás, aki a környéket felügyeli, vigyázza. Ha adótorony közelébe érünk, mindig valami misztikus borzongás fog erőt rajtunk, ez az érzés ezúttal sem maradt el. A toronyig azonban még fel kellett jutni. A jelzett út kerülővel éri el, mi most eltértünk ettől és kaszálón derékig érő fűben szó szerint toronyiránt gyűrtük le a magasságot.

Fotó: Soós Margit

Az Újudvarhoz tartozó Tukora-tetőn 1972-73-ban építették az átjátszót, melynek saját magassága 206 m, ami hazai viszonylatban jelentősnek számít. Megfelelő körülmények esetén egészen messziről, például a Mecsekből is látható a monstrum. A torony nem látogatható, de a mellette lévő kopár dombtetőről csodás panoráma élvezhető a zalai dombokról, a Principális-csatorna völgyéről. Rossz nyelvek szerint hidegfront után Zágráb hegye is látható. Ezúttal szerencsénk volt, mert ragyogó tájkép tárult elénk, de az említett hegyet nem sikerült meglátnunk, akárhogy is meregettük a szemeinket. Amikor kiélveztük a gyönyörködést, benyomtunk egy csúcscsokit, mert aznap nem törünk magasabbra.

Fotó: Soós Margit

A gerincet a K+ túraúton hagytuk el, és csodálatos Illir bükkösben, vadregényes úton ereszkedtünk a Csibiti-szurdok romantikus, mély, vízmosta árka mentén a Csibiti-tóig. A mesterséges tavat források táplálják, és egy másfél méter magas völgyzáró gát segítségével alakították ki. A források közül a Csibiti-forrás rendelkezik kiépített foglalattal, mely hűs, jóízű vízzel segíti oltani a megfáradt vándor szomját.

Fotó: Soós Margit

A forrástól szűk 6 km-es hullámvasutazás várt ránk. Gelsét az Öreg-hegyen keresztül értük el. Elhagytuk a bükköst, majd vegyes erdőben, könnyebb-nehezebb emelkedőket legyűrve értük el a szőlőparcellákat. Gondozott régebbi és új présházak között vezetett az út, melynek a faluba levezető része a 10%-os meredekséget is elkerülte. Itt jó minőségű betonút vezetett, melyet szokásunktól eltérően néhol megkocogtuk. Elértük a gelsei temetőt, ahol tettünk egy rövid látogatást a Hősök fáinál. A faluban az I. v. h. helyi áldozataira emlékezve egy-egy hársfát ültettek. Megrázó élmény volt sétálni a hatalmas, több évtizedes fák alatt, és olvasgatni a neveket. Lúdbőrösek lettünk az átélt élmény hatására.

Fotó: Soós Margit

Pár lépés után „megcsodálhattuk” a Csipkerózsika álmát alvó gelsei Termálvölgy épületét, mely ékes példája az átgondolatlan, gazdaságtalan terveknek. A tetszetős komplexumot 2007-ben avatták fel és pár veszteséges év után 2012-ben bezárták. Azóta tetszhalál állapotban leledzik, várva megmentőjét. A fürdő környéke és belseje is gondozott, sőt még a műanyag székek is várják a száraz medencék partján a pihenni vágyókat. Mintha csak szünnap lett volna. Ez a tetszhalálállapot a csinosan rendben tartott faluban máshol is tetten érhető.

Fotó: Soós Margit

A fürdőtől csak pár lépés az Árpád-kori település központja, melyről először 1226-ban olvashatunk. A zalai vár tartozéka volt, később a Kanizsai család tulajdonába került. A török időkből származik a mondás: „heten vannak, mint a gelsei ördögök”, mely a gelsei vár Ördög nevű kapitányához köthető, kinek 7 gyermeke volt. A hódoltság alatt elnéptelenedett, a 18. sz-ban jöttek új telepesek. Sarlós Boldogasszonyról elnevezett római katolikus temploma 1786-ban épült. Említést érdemel még az I. és II. v. h-s emlékmű, a könyvtár falán lévő Petőfi dombormű (Borsos Miklós) és a Kossuth-szobor. A 19-20. sz. fordulóján fejlődésen ment át a falu, jelentős ipar alakult ki. Ekkoriban 1700-an laktak itt, jelenlegi lakóinak száma 1100 körül van.

Fotó: Soós Margit

A barokk templom és az iskola melletti csinos parkban megkerestük a turini remete mellszobrát, melyen elhelyeztük a megemlékezés szalagját. Nagy tiszteletben tartjuk Kossuthot, és ahol csak lehetőségünk adódik, mindenhol le is rójuk a tiszteletünket az emléke előtt. A mellszobrot a „kanizsai olajfúrósok” adományozták a falunak, avatására 2002-ben került sor. A szobor Móritz István gyergyószentmiklósi származású művész alkotása, párja Nagykanizsán található meg.

Fotó: Soós Margit

Mivel a központban nyitva tartó műintézményt nem találtunk, ezért a parkban frissítettünk, majd felpattantunk az apostolok lovára, és a már ismert úton tempóztunk, mint Bernát a ménykűvel . A meredek dombokon többször a zsebünkbe került a tüdőnk, így néha be kellett iktatnunk egy-egy nem tervezett pihenést. A Csibiti-tótol elhagytuk az eddigi utat és egy jelzetlen úton kapaszkodtunk fel a TV-toronyig, csatlakoztunk a RP-DDK kék sávjához, hogy ezen fejezzük be aznapi túránkat.

Fotó: Soós Margit

A Kerülő-hegyen kezdtük meg az ereszkedést Nagybakónak irányába, egy rét szélében futó szekérúton. Később csodaszép bükkösbe értünk, vadregényes, meredek dombhátak és völgyek szegélyezték az utunkat. Egy idő után a jelzések jobbra fordítottak és egy rendkívül meredek partoldalon vezettek le az Árpád- vagy Eszperantó-forrásokhoz. A meredek, vízmosásos árokrendszer találkozásánál lévő forrásokat eredetileg cserkészek neveztél el Árpád vezérről, de aztán ezek a népi hatalom árnyékában feledésbe merültek, és csak az 1970-es években a Nagykanizsai Természetbarát Szövetség felújításának köszönhetően kerültek újra használható állapotba. Ekkor nevezték el Eszperantó-forrásoknak és két kitűnő eszperantista (Baghy Gyula és Kalocsai Kálmán) nevét külön források őrzik. Később az öregcserkészek építettek egy „víz nélküli emlékforrást”, hogy az Árpád név újra használatba kerüljön.

Fotó: Soós Margit

A forrásoknál pihenő és tűzrakó helyeket alakítottak, ki, nagy népszerűségnek örvendenek. Bár a környék és a pihenő park karbantartott, ápolt, de a források elhanyagoltak, tábláik nagyon nehezen olvashatóak. Jó szokásomhoz híven a kóstolást most sem hagyhattam ki. Igazán jóízű jéghideg víz csordogált a foglalásokból. Nézelődés, fotózás után a felduzzasztott erecske mentén hagytuk el a „forrásvidéket".

Fotó: Soós Margit

Pár perc alatt, bő 20 km megtételét követően elértük a faluban hagyott autónkat. A túra alatt sikerült több mint 500 m szintemelkedést leküzdenünk, ami ilyen dombok között szinte hihetetlenül hangzik. Hazafele a Kis-Balaton mellett pótoltuk energia- és folyadékveszteségeinket. Fortuna kisasszony ezúttal is a kedvesemre kacsintott, így ő koronázhatta meg az étkezést egy pohár fenséges roséval. Hazafelé még megálltunk az egykori sármelléki szovjet repülőtéren, ahol napjainkban a Hévíz-Balaton Airport működik, ahol éppen látványos landolás- és átstartolás-oktatás folyt, így újabb élménnyel koronáztuk meg a kiváló napot.


Írta: Soós Lajos
Fotó: Soós Margit

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

Kapcsolódó cikkeink:


2019. április 24., szerda



ZALA MEGYE CSODÁJA LENYŰGÖZŐ, TITOKZATOS ÉS FÉLELMETES

A Kovácsi-hegyet minden kéktúrázó ismeri, hisz az OKT-vándorlás közben megismerhetjük a hegy délkeleti részét Zalaszántó fölött. Ugyanakkor a hegy északnyugati felén felejthetetlen túrát tehetünk Zala megye egyik legszebb természeti értékének területén. Megismerhetjük a Bazaltutcát, leereszkedhetünk a Vadlány-likba, miközben várjuk, hogy tündékkel vagy orkokkal találkozzunk.
Képzeletbeli listánkon már régóta előkelő helyen szerepelt a Kovácsi-hegyen található Bazaltutca és a Vadleány-barlang megismerése, de rendre hátrébb sorolódott. Most végre úgy álltak össze a csillagok, hogy ideális időpont adódott erre a rövid túrára. Mivel medvehagymaszezon is van, a környék pedig tudvalevőleg gazdag ebben a csemegében, adott volt, hogy összekötjük a szedését a túrával.

Fotó: Soós Margit

Velünk tartott 4 éves kisunokánk, Beni, és két piciny házi kedvencünk, Luca és Marci is. A Bazaltutca több helyről is megközelíthető, kitérővel az OKT-ről is elérhetjük a K+, majd a K-barlang jelzéseken. Ez a kitérő azonban 2-3 órát is igénybe vehet, így célszerűbb egy külön túrát szervezni a megismerésére.
Legegyszerűbben Vindornyaszőlősről vagy Nagygörbőről közelíthetjük meg, csatlakozva a S- jelzéshez. Erre a jelzésre építették ki a Buruczky Ferenc tanösvényt, mely a környéken született, fiatalon elhunyt, nagy tudású természetvédő meteorológusnak állít emléket. A tanösvény 10 információs táblán ismeretet meg bennünket a Kovácsi-hegy, a Bazaltutca és a Rakottyás-tavak kialakulásával, élővilágával. Jelzése egy fekete szárnyaló madár piktogram.

Fotó: Soós Margit

Mi a Kovácsi-hegy nyugati lábánál, csodás természeti környezetben fekvő, alig 300 lelkes Vindornyaszőlős felől közelítettük meg a tanösvényt. A falut először a 13. sz. második felében említették írásban. A szőlőművelésből élő települést birtokolták a Péci, a Sárkány majd a Pethő család tagjai. A török uralma alatt ez a település is elnéptelenedett, és csak 1720 környékén érkeztek új telepesek. 1738-tól Festetics birtokként jegyzik. A II. világháborút követően kezdődött meg az elvándorlás, ami adottságai ellenére a mai napig sújtja.

Fotó: Soós Margit

Vulkanikus alapú agyagos talaja ma is igen kedvező vörös szőlő termesztésére, melyből kitűnő vörösborokat állítanak elő a helyi gazdák. Ez utóbbit mi is leteszteltük a Vindornylakhoz tartozó Öreg-hegy egyik autentikus pincéjében. Pontosabban csak első menyasszonyomnak volt szerencséje a pincében kóstolni, mivel a szokásos sorshúzásnál Fortuna ezúttal is őrá kacsintott. Nekem hazáig kellett várnom, de tanúsíthatom, hogy megérte, mert igazán tüzes, testes cabernet-hez volt szerencsénk. Látnivalói a Bazaltutcán kívül a Vindornyaszőlősi tőzegláp, ahol a Vidra és a Tőzegláp tanösvényt alakították ki. Épített emlékei közül említést érdemel a Szent Péter és Pál római katolikus templom, mely román kori alapokon nyugszik, a Festetics kúria és a Pataky Andor készítette Hősi emlékmű, melyet Turul-szoborként is emlegetnek.

Fotó: Soós Margit

Akár már a faluban csatlakozhatunk a S- jelzéshez, de mi a kisebbekre való tekintettel a működő bazaltbánya parkolójáig autóztunk, és csak ott csatlakoztunk a tanösvényre. Enyhe szintemelkedéssel, bükkös-tölgyesben, medvehagymamezők közt haladtunk egyre feljebb a Kovácsi-hegyre. A Kovácsi-hegy a Keszthelyi hegység legnyugatibb tagja. A hegység többi tagjával ellentétben vulkáni tevékenység által keletkezett, mintegy 6 millió éve. Hamarosan elértünk egy kis erecskét, mely egy nevetlen és foglalatlan forrásból ered. Többször a kis medrecskében kellett lépkednünk, melyet persze a legjobban unokánk élvezett, kereste a legsárosabb részeket, egy alkalommal még a bakancsa is beleragadt a cuppanós sárba.

Fotó: Soós Margit

Hamarosan elértük a Lívia-forrást, melynek egyszerű foglalatán egy megkopott táblát is találunk. A forrás az égig érő fa alatt ered, bár ezen a részen majd mindegyik fa az égig nő, eszembe is jutott egy ősi vadász mondás: „A bükk az erdők anyja”.

Fotó: Soós Margit

A forrástól meredekebb emelkedő kezdődött, melyen a szokásosnál többször tartottunk most rövid pihenőt, így ez alkalommal a tüdőnk sem került a zsebünkbe, és nem is olvadtunk ki, mint a zsírszalonna. Egyre több kisebb-nagyobb bazalttömböt láttunk közeledve a nap fő attrakciójához. Egyszerre csak elénk került az első S-barlang jelzés, mely a letérést jelzi a Vadleány-barlanghoz és egyben a Bazaltutca kezdete is.

Fotó: Soós Margit

A lepusztulás és suvadás eredménye a hegy páratlan, különleges képződménye, a Bazaltutca, mely a Balaton-felvidéki Nemzeti Park fokozottan védett része. Szakértők szerint keletkezését a szél hatásának köszönheti. A szél a bazalttakaró alól kifújta a homokot, így a bazalttömbök a függőleges repedések mentén kibillentek, kialakítva a „bazaltutcát”, népies nevén a „kőárkot”. Az 5-15 m magas, csodálatos oszlopok közt több repedés, barlang, üreg is található, leghíresebb a Vadlány-lik. Mára a szomszédos bánya miatt a Bazaltutca több helyen betemetődött, sziklái ledőltek. Északi, több száz méter hossza azonban megmaradt eredeti szépségében, mely csodás látnivalót nyújt a látogatónak. A Bazalt-utca 2010-ben kapta meg a „Zala megye csodája” kitüntető címet.

Fotó: Soós Margit

A kiépített pihenőhelytől kisebb-nagyobb bazaltsziklákon jutottunk egyre magasabbra, követve a barlang jelzéseit. Ide megfelelő lábbeli szükséges, hisz a bazaltkövek sok esetben billennek, és bizony sokszor csúszósak is lehetnek. Fokozott óvatossággal lépkedtünk egyik kőről a másikra, miközben a kicsikre is alapos gondot fordítottunk. A kövek és sziklák közt több kisebb nagyobb repedést is felfedeztünk, elég misztikus volt. Először itt rémlett föl bennünk, hogy hátha valamelyik üregből egyszer csak elénk libben egy tünde vagy egy manó. Fent a sziklák tetején lévő fennsíkszerűségre keresésbe kezdtünk, hol lehet a barlang bejárata. Rövidesen meg is láttuk a Vadleány-barlang szűk nyílását, mely a szinttől pár méterre hívogatott. Kiépített lejáró nincs, így a bátrabbak csak lecsuszanni tudnak.

Fotó: Soós Margit

A Vadleány-barlang a Bazaltutcával egy időben keletkezett, mely egy, a bazaltutcára merőleges repedés során jött létre. A hazánkban lévő többi bazaltbarlanghoz viszonyítva nagy méretűnek számít. Magyarországon négy Vadlán-lik barlang található, érdekes módon mind a Keszthelyi-hegységben (Gyenesdiás, Rezi, Vállus és itt). A barlang hossza mintegy 20 méter, több teremből áll, nem egyszer csak kúszva lehet átjutni az egyikből a másikba. A barlangban számos állat talál búvóhelyet, köztük denevérek, csigák, pókok, tegzesek.

Fotó: Soós Margit

A barlangot mérete, beosztása és komfortja alkalmassá tehették, hogy időszakosan búvóhelyül, lakhelyül szolgáljon. Erre utalnak egyes népies nevei is: Vadlán-lik, Savanyó Jóska tanyája, Savanyó Jóska barlangja, Kűkamra. Bejárásához elemlámpa és megfelelő ruházat szükséges. Legutoljára búvóhelyként a német megszállás alatt, a nyilas időkben használták. A Rákosi rendszerben pedig a környékbeliek ide dugták el javaikat a beszolgáltatásokat elkerülendő.

Fotó: Soós Margit

Vettem a bátorságot, és lecsúsztam a barlang négyszögre emlékeztető szűk nyílásához, melyen éppen csak át tudtam magam préselni. Hiába, no, nem vagyok egy barlangász alkat. Először a Bejárati-folyosóra értem, majd innét a Konyhába érkeztem. A koromsötétben csak elemlámpám fénye adott világosságot, viszont légmozgást éreztem, tehát több kisebb-nagyobb „kijárat” is lehet a felszín felé. A Szobába már átkúszni kellett volna, de ezt nem vállaltam be, nem úgy voltam öltözve. Kisebb tornamutatvánnyal jutottam újra a felszínre, ahol aztán betoltunk egy csúcscsokit, majd felülről fényképeztük a hatalmas bazaltsziklákat. A már ismert úton ereszkedtünk, még nagyobb óvatossággal ereszkedtünk le az ösvényig. Innét a szűk szurdokban, hatalmas bazaltsziklák közt folytattuk a túrát. Itt aztán olyan csoda fogadott, hogy jó, hogy nem volt rajtam sapka, mert a hajam bizonyosan megemelte volna.

Fotó: Soós Margit

Monumentális sziklák közt vártuk a misztikus lények feltűnését, rengeteg titokzatos, megválaszolatlan dolgot véltünk felfedezni. Nem siettünk, nézelődtünk, kiélveztük a misztikus táj minden varázsát, szépségét. Olyan részen voltunk, ahova még az Isten is csak jó éjszakát jár köszönni. Akármilyen lassan haladtunk, hiába húztuk az időt, egyszer csak véget ért a csoda, kiértünk a Bazaltutcából és újra az erdő vett körül bennünket. Elsétáltunk még a felhagyott nagygörbői kőbányáig, majd visszafordultunk.

Fotó: Soós Margit

A már ismert ösvényen komótosan ereszkedtünk, utunkat többször megszakítva, hogy a hatalmas medvehagymamezőkön megtölthessük a magunkkal hozott szatyrot. Hazafele még megnéztük Vindornyaszőlős nevezetességeit, majd a tőzeglápon kialakított tanösvényeken tettünk egy kiadós sétát, megismerve a lápos vidék élővilágát, kialakulását. A Vidra tanösvény kimondottan gyerekeknek lett kialakítva, a mese nyelvén mondja el a kicsiknek a tudnivalókat. A sétautak a különösen védett helyeken pallókon vezetnek. Hidakon keresztül csatornákon kelhetünk át, nádasokba, szigetekre juthatunk el. Több madárles is ki lett alakítva, épült egy kilátó, de ez napjainkban csak díszlet, mert bevehetetlen lépcső híján a kilátószintje.


Zárásként még ellátogattunk a Vindornyalakhoz tartozó Öreghegyre, ahol az egyik jellegzetes pincében a már említett látogatás is sorra került. Innen Vindornyalakon keresztül értünk Zalaszántóra, ahonnan már hazafelé vettük az irányt.
Írta: Soós Lajos
Fotók: Soós Margit






2019. január 29., kedd


    KDP.   2.   TÚRA    2019.01.21.

                                  EPLÉNY-BAKONYNÁNA 


  Hótaposás holdfogyatkozás után sípályán,majd a Keleti-



Bakonyban





"Puha hó-paplan alatt
 a hideg követ diderget.
 Szorosra húzzák a fák
 magukon a kérget.

  Tó üveg.Csikorog a fagy.
  Lelkemre rálehelt a tél.
  Reszket,akár kint feledt'
  rigó az ág hegyén"
                Dezső Anna:Lesz még tavasz 1-2 vk. 2010,jún.28.












Fergeteg havának huszonegyedik napjának hajnalán megcsodáltuk a holdfogyatkozást,majd felejthetetlen,havas túrán előbb a Siaréna kiváló minőségű,”vasalt” pályáin aztán a Keleti-Bakonyban tapostuk a sok helyütt szűz havat. Az időjárás végig elkényeztetett bennünket,szikrázó napsütésben ,-1 – +1 fok közti hőmérsékleten igazi örömtúrázásban volt részünk. A túrán a KDP egy újabb szakaszát teljesítettük,fogyasztva a mozgalom hátra lévő kilométereit.



Testünk és lelkünk edzésén kívül a téli túrák legnagyobb előnye,hogy az alapos tisztítás után is maradnak bakancsainkban elbújó sármaradványok. Nos ezek aztán az ilyen túrákon biztos,hogy kiáznak belőlük. Így eggyel több okot tudtunk felvonultatni,hogy indulunk. Terveinkben egy havas kékezés szerepelt,de mivel tudjuk ,hogy az élet egy nagy rendező,így újból bepirosodtunk. Számba vettük a szóba jöhető szakaszokat és úgy döntöttünk,hogy mivel sível már annyiszor lesiklottunk az Ámos-hegyről, ideje lenne már egyszer gyalog is megmászni és lécek helyett ezúttal bakancsban „leszáguldani”a lejtőkön,aztán újabb kapaszkodások,ereszkedések után Bakonynánán befejezni a túrát.


folyékony télikabát


Eplény




Ahogy múltkori beszámolómban,így a mostaniban is állandó túratársam rövid,de velős összegzésével kezdem a nap élményeinek leírását:

                                   "Ma újra látogatást tettünk Hó Királynőnél és Jég Királynál...Víz Hercegkisasszony ma szabin volt,hála ég...Viszont a nadrágom tele lett az eplényi sípályán lefelé. A hangyák nagyobbat lépnek,mint én ott lefelé. Mennyivel könnyebb lejönni sílécen... Legalább azt élvezem... Ott kicsit elszakadt a cérna. Vigasztaltam magam egy finom aszaltszilvás forraltborral. Viszont az,hogy EGY patakon sem kell átkelni,maga a csoda volt. Ja,átkeltünk a Gaja -patakon....és hídon!Jég Király csak néha volt jelen,igaz egy piruettet is dobtam...erre fel is hívom a jégtáncosok figyelmét...tanulhatják a koreográfiát..Hogy minél előbb átjussak a jég birodalmán, bekapcsoltam a rakétákat. Ez annyira jól sikerült,hogy találkoztunk egy futóval(mondjuk ebben az időben nem hogy futni,kimozdulni sem szeretek! ) aki elismerően nyilvánult meg a tempót illetően.D e a szikrázó napsütés,a hó gyémátcsillogása kárpótolt mindenért. Meg hajnali 5-kor a Hold ragyogása.. 


Enikő pansio

Teliholdkor általában hidegebbek a reggelek,ez az idei év első teleholdjakor sem volt másképp.Ráadásul most egybeesett a vérholddal és egy teljes holdfogyatkozással is. Ilyet nem mindennap lát az embergyereke,így mindenképpen hajnalban keltünk volna. A fényszennyezett városban is csodás látvány volt,ahogy a föld árnyéka egyre nagyobb darabot harap ki a holdból. Még a hideg sem tudott eltántorítani,hogy percekig figyeljük ezt a ritka jelenséget,mielőtt beültünk a már közben jól felmelegedő autóba. Aztán útközben kevésbé fényszennyezett területeken többször is megálltunk még megcsodálni. Ennek és az útközbeni ristrettózásnak,rétesezésnek köszönhetően ezennel pontosan időzítettük Zircre való érkezésünket. A kiszemelt járat sofőrje már épp készült becsukni az ajtókat,mikor loholva odaértünk.


Ámos-hegyi Parkerdő

Óriások ödvözlése

A busszal Eplényig hajtattunk,ahol dideregve léptünk ki a hideg levegőre. No ezen nincs mit csodálkozni,hazai viszonyok közt hegyi vidékre érkeztünk. A zirci apát tulajdonában lévő területre a 18.sz-ban érkeztek német telepesek. A falu fellendülését az 1929-ben nyitott mangánércbánya indította el,mely az 1970-es évek végéig működött. Napjainkban az Ámos-hegyen üzemelő Síaréna tette a falu nevét országosan ismertté.


érkezés a Síarénába


Átkeltve a forgalmas 82-es főúton az Ámos-hegyi Parkerdő Újtelepi pihenőjénél magunkra öltöttük folyékony nagykabátjainkat,megigazítottuk cók-mókunkat és belekezdtünk a kapaszkodásba a hegy tetejének irányába. Utunkat rövidesen meg kellett szakítanunk,hogy a zárva lépvő Enikő panziónál beüthessük ítinerjeinkbe a mai első igazoló pecséteket. Széles sétaúton kapaszkodtunk egyre feljebb,köszöntünk a felettünk haragosan sercegő óriásoknak,melyek a magasfeszültségű távvezetéket tartják. Átadtuk a régebbi túráinkon megismert testvéreik üdvözletét,így már a mérges fogadtatást barátságos zümmögés váltotta. Kapaszkodás közben a nap is kisütött.Valóságos fényjátékot varázsolva a havas tájra. Így ma nagyon hamar előkerültek a naphemük és napkrémek,de ezek ellenére is délutánra szépen kipirosodtunk,mintha szoliban töltöttük volna az időnket.



csákányosok fordítója

Az elmúlt napoknak köszönhetően a régebbi hó olvadásnak indult,majd a hideg érkeztével jégpáncéllá fagyott. Még szerencse,hogy valamennyi utánpótlás is érkezett,így nem a jégen,hanem a vékony hótakarón kellett baktatnunk. De ha nem jól léptünk könnyen jött a kicsúszás. Így első Menyasszonyommal egész nap egymást váltogatva mutattunk be dupla Axeleket és tripla leszúrt Rittbergereket. Már reggel bekattant a hazai Rock and Roll apostolának slágere „Napfény a jégen”,melyet egész nap dúdolgattunk.


reggeli csemdélet

Egy kereszteződésben elgondolkodtunk felmenjünk-e az Ámos-hegyi kilátóba,de időtakarékossági okokból ezt elvetettük és pillanatokon belül megérkeztünk az Aréna legújabb attrakciójához ,a nemrég átadott kétüléses sífelvonó alá ,az ősöreg csákányos felvonó középállomásához. Eplényben egy vidéki kis sípálya működött kiszolgáltatva a természet kényének-kedvének,évi pár sínappal. Aztán jó pár éve pár megszállott befektető mert nagyot álmodni és áldozatos munkával kialakítottak egy hazai viszonyok közt kiemelkedő sípálya rendszert. A fejlesztéseknek köszönhetően már nemcsak Holle-Anyó kegyeiben bízhatnak,hanem korszerű hóágyúikban is,melyek számát egy romboló hadihajó is megirigyelhetné. A munka meghozta gyümölcsét,valóságos alpesi centrumot varázsoltak,melyet rengeteg síző és síelni tanulni vágyó látogat.


bevetésre készen

ezerrel tolják az ágyuk


Korán érkeztünk,még zárva volt az Aréna,így kényünkre kedvünkre szlalomozhattunk a remekül előkészített,széles pályákon. Mennyire más érzés villámgyorsan lesiklani a hol enyhébben,hol vadabban lejtő dombokon,mint azokon gyalog lemenni. Túratársam hiszticskéje elő is jött egy pillanatra,de ezen „atyai”szigorom gyorsan segített. Rászóltam,hogy ne tottyogj mint lúd a jégen,erre ugye jött a durcás korszak és a dac. De hatott,mert vele a bátorság is előkerült. Persze,ha sível megyünk…. Ereszkedés közben a hóágyuk garmadája ontotta ránk a friss műhavat,így ma még „hóesésben”is sikerült túrázni.


ereszkedés a sípályán

Holle Anyó

Mire leértünk a völgyállomáshoz,már a mai napi negybecsű is bőszen gyülekezett. Már nyitott a Holle-Anyó hütte is,melybe persze,hogy betértünk egy forralt bor erejéig,a kissé átmelegedünk indokkal.


Szent Sólyom

melegítő


Gyorsan repültek a percek,kissé megkésve folytattuk a túránk a Malom-völgy keskeny aszfaltcsíkján. Útközben integettünk a szélvész sebességgel száguldó négy üléses Szent Sólyomnak,elköszöntünk a sípályáktól,de a hóágyuk dübörgése még sokáig kísért bennünket. Csodáltuk az alattunk csillogó,kanyargó Malom-völgyi-patak medrét,az egymást követő duzzasztott víztározókat. Közben mobil vadászleseken virtuálisan gyakoroltuk a célbalövés tudományát,aztán csak azt vettük észre,hogy elhagytuk az aszfaltot és egyre fickósabban emelkedik alattunk az út.


befagyott víztározó

A Malom-völgyben

gyakorlás


Régi vasútvonalat kereszteztünk párszor,melynek kevés nyomait csak szakavatott szemek veszik észre és máris a Köves-kút csepegő foglalatánál következett a forrás procedúra. Öreg magányos fánál értünk a fennsíkra,a fát az örök szerelem hatalmas méretű „bokrai”tették látványossá. Hullámvasútazást követően erdei utak hálózatán valósággal leestünk Alsóperére ,egy meredek ereszkedéssel.


Köves-kút

matuzsálem

fennsíkon

átjátszó

Alsópere Árpád-kori település,a határában egy pusztatemplom romjai is láthatóak. A terület tulajdonosai a Nádasdy Család volt,mely a Dunántúl egyik legjelentősebb,legnagyobb hatalmú főnemesi famíliájának számított. A 19.sz-ban Nádasdy Ferenc itt alakította ki a Nádasdyak erdészeti és vadgazdálkodási központját. Előkelő vadászkastélyt(ma kastélyszálló) és angolkertet (ma Arborétum) építtetett. Ma a Verga ZRT kezelésében található a birtok,ahol vendégház,irodák s látogatóközpont is található.


érkezés Alsóperére

Alsópere

igazoló pont

hangulatos feszület


Alsópere csodáiból most csak ízelítőt kaptunk,a haranglábnál elhelyezett pecséttel igazoltuk ittjártunkat és elegánsan a távozás mezejére léptünk.2018-ig nem a mai útvonalon vezetett a KDP nyomvonala. Addig az Öreg Futóné 575m-es csúcsán haladt tovább,de a terület tulajdonosának kérésére megváltozott az útvonal. Ezentúl Alsóperétől északnak tartva kell tovább haladni. Hosszú 4 km-es aszfaltkoptatás kezdődött végig emelkedő úton egy hangulatos fasorban. Túratársam rám nézett,mosolyogva megkérdezte „-mit is mondtál a sípályán?” és bekapcsolta az utánégetőket. Nagyobb sebességet tud tartani ,mint ami nekem kényelmes,de most erre nem volt tekintettel,így bele kellett adnom anyait-apait,hogy tartsam a lépést. De szólni ugye nem volt alapom,így fogcsikorgatva trappoltam utána. A mai túrán sem találkoztunk egy „sporttárssal”sem csak az említett túrafutóval,aki ezen a szakaszon dicsérte meg kedvesem tempóját.


fasorban

aszfaltoskodás

A Felsőperei elágazóba zihálva(ki kevésbé,ki jobban) érkeztünk meg ,hogy egy végső mindent elsöprő rohammal bevegyük az 521m magas Csengő-hegyet. Ez a végső szakasz már amolyan a tüdőnk hamar a zsebünkbe kerül fajtából volt való,így a tetőn már mindenki a haján is vette a levegőt. A kilátóból legendás kilátás élvezhető. Látni az eplényi sípályarendszert,a zirci medencét, a Bakony fővárosát,a Magas-Bakony vonulatát,sőt rossznyelvek szerint a Balaton is fel-fel tűnik néha. Szép ez a sziklaperemre készült messzelátó,csak őt is elérte a hazai kilátók jó részének a betegsége. Ugyanis a körülötte lévő fák koronaszintje már elérte a kilátószint magasságát ,így vegetációs időszakban igencsak korlátozott kilátást tesz lehetővé. Bár most is zavaró volt az ágak belógása a képbe. Ezt már az elején orvosolhatták volna,ha kicsit magasabbra építik…


pantomineskedés

Csengő-hegy

magasban

kilátás

a messzelátó

Fotóztunk és mivel ma már nem törünk magasabbra,betoltunk egy csúcscsokit. Már nem volt más vissza ,mint hogy egy jó 5 km-es ereszkedéssel leérjünk Bakonynánára,ahol mai túránkat befejezzük. Süppedős,nemrég szélesíthetett úton értünk a Csengő-zsombolyhoz. A Tési-fennsíkon nagyjából 200 barlangot ismernek a szakemberek. Ezek egyike a 134m mély aknabarlang a Csengő Zsomboly,mely a pár méterre lévő Ördög-lyuk barlang mellett nyílik. Ez utóbbit már Bél Mátyás is említi. A zsomboly bejárata erős vasráccsal van lezárva,csak kötélbiztosítással járható. A nagyközönség számára nem látogatható.


széles ösvény

zsomboly

Ördög-lyuk


Barlangászás” után hosszan ereszkedtünk a cseres-tölgyesben erdei utakon,többször méretes keréknyomokat kerülgetve. A túra végét már a Bakonynánára vezető erdei vékony aszfaltcsíkon tettük meg,mely szerpentinezve küzdi le a szintet. 


ereszkedés

láthatáron a Tési-fennsík

szerpentinezés




 A falu fölött búcsút vettünk a pirostól és a K+-on értük el a település első házait. Száraz lábbal keltünk át a Gaja-patakon,ami a múltkori gázlóskodás után igazi felüdülés volt. Az OKT bélyegzővel igazoltuk a túra megszakítását. Ekkor néztem az órámra és a kiírt menetrendre és tudatosult,hogy a kinézett járatnál eggyel korábbit is elérhetünk. Volt 5 percünk az 500m-re lévő megállóba való érkezéshez. Na itt aztán már kocogásra váltottunk és ma már másodszor értük el uccsó pillanatban,lihegve a buszunkat.


Gaja híd

A Gaja

OKT stempli

Bakonynána


Zircre érve persze most sem maradhattak el a kihagyhatatlan fotók az Apátságról. Útközben kedvenc veszprémi éttermünkben egy-egy forró orjalevessel és velővel töltött gombafejekkel pótoltuk energia szükségletünket. 



Zirc


Idehaza pedig egy kupica vajdasági sljivovicával és egy üveg Podmaniczky Fekete rigó cuve-vel jutalmaztuk meg magunkat. Újabb tartalmas,élvezetes téli túrán vagyunk túl,mely alatt a Kelet-Bakony eddig nem ismert csodáit is felfedeztük. A nem túl megerőltető szakasz bejárásátpróbáljátok meg  szívből ajánljuk mindenkinek,ha tehetitek ezt a túrát is télen bejárni. Megéri.


Egszségetekre!



Írta:Soós Lajos
Fotó:Soós Margit





Térkép és szintrajz: