2021. március 21., vasárnap


               KDP. 6/A TÚRA    2021.03.05.   

              BAKONYNÁNA-  TÉS   


SZÉLMALOMHARC A PALOTAI BAKONYBAN






"Mint egy kerék,ami forog,
 Szinte soha meg nem áll,
 Így az ember tipeg-topog,
 Örök útvesztőben jár."
               Payer András: Szélmalom (Les Moulins de mon coeur)





selfie a Helt-malommal




Kdp vándorlásunk helyszínét áttettük a Keleti(Palotai)- Bakonyban,ahol a következő túrán Bakonynána és Inota között vetettük be Magyar Királyi turistalábainkat. Rendhagyó módon erre a túrára is erősítéssel érkeztünk, velünk tarott legkisebb fiúnk és keresztfiunk. Eredeti terveinkben Várpalota volt a végállomás ,de ezt az első nap körülményei borították. Cserébe viszont így több időnk volt ismerkedni az útba eső természetes és épített csodákkal. A túra fénypontja a Várvölgy volt,melynek hatalmas mogorva sziklái teljesen magával ragadtak bennünket.


indulási szeansz


A Bakonyerdő Zirci-medence és Móri-árok közti részét Keleti-Bakonyként ismerjük,legmagasabb pontja az Öreg-Futóné(574m).Forrásokban,vízfolyásokban szegénynek mondható a terület,viszont rengeteg természeti értéket,csodát rejtenek a mély völgyek,szurdokok, sziklás részek,. Érdemes megemlíteni a Gaja-szurdokot,a Római-fürdőt,a Vár-völgyet, a Tűzköves-árkot,a Csór fölötti horgokat,az Alba Regia barlangot és persze a fő attrakciót a Burok-völgyet. Épített emlékei közül a legismertebbek a Tési szélmalmok,a Puszta-Palota(Bátorkő-vára),a Thúry vár.az Amadé-Bajzáth-Pappenheim Kastély,a Károlyi-Kastély . 


kerekes kút,Bakonynána


OKT bélyegzőhely,Bakonynána
       
Már a reggel is zaklatottan indult,hisz elnéztem a reggeli busz indulását,így mindjárt B tervet kellet eszkábálni és fél órával későbbre toltuk az indulást. Igen ám,de nem számoltam a 8-as főúton zajló építkezéssel,mely a reggeli csúcsforgalmat jelentősen megakasztja.Máris a "C" terv lépett érvénybe : a buszt elérni vajmi kevés esélyünk maradt,nem volt más választás,minthogy a járat elé megyünk,így arra nem a Királynék városában,hanem Kádártán szálltunk fel. A Bakony fővárosában szálltunk át a Bakonynánára tartó járatra,ahova már erősen szemerkélő esőben érkeztünk meg,élénk széllel kísérve.Rögtön meg is tartottuk szokásos induló szeanszunkat,csak most a folyékony télikabát mellé sapkát,kesztyűt és esőkabátot is  kellett öltenünk,


a Gaja-patak 


a csapat


Miután izmaink pár lépés után bemelegedtek, magasabb fokozatba kapcsolva rongyoltunk a néptelen faluban. Ripsz-ropsz és máris az OKT pecsételőhelyén toporogtunk,hogy érvényesítsük ítinerjeinket. Eltöprengtünk a merre-továbbon,eljátszottunk a gondolattal,hogy a kéken megyünk el a Római-fürdőig,de maradt az eredeti terv és a Kék pluszon erős emelkedővel szerpentineztünk el a piros sávig. 
A KDP a Római-fürdő fölötti murvás úton vezet,most ,megismerhettük a szurdokot felülnézetből is,bár elég korlátozottan lehet látni a völgyet,ami a vegetáció kifejlődésével szinte a nullával lesz egyenlő. Viszont több helyen is le lehet ereszkedni a patakhoz ahol jelzetlen utakon kalandos utat tehetünk a szurdok kevésbé járt oldalán.



trappolás


esőbeálló a Római-fürdő fölött

Csapatunkból ezt csak a fiatalok vállakták be,elmondásuk szerint volt pár bevállalósabb szakasz elsősorban a Savanyú Jóska barlang környékén. Mi öregesen bandukoltunk volna a széles dózerúton ha állandó túratársamra,kedvesemre nem ragad át a fiúk tempója,most az átlagtól is erősebb ütemet diktált. Szerencsémre hamar elértük a Zsidó-hegyi geológiai alapszelvényt,ahol megállásra kényszerültünk. A Vadalmás-forrás letérésénél,a titánok újból csatlakoztak hozzánk,utána már csak azt vettük észre,hogy a völgytalpban elértük a Csepegő-árkot,melyen ez alkalommal száraz lábon sikerült átkelnünk,hisz a mederben még csak tócsák sem voltak.



Zsidó-hegyi geológiai alapszelvény


a Csepegő-árok



A Zsidó-hegyi útbevágás hazánk globális jelentőségű földtani alapszelvényinek egyike.A feltárásban   a késő kréta mészkő formációra éles határral márga formációs kőzetek települnek. Az alapszelvény a Bakony-Balaton Geopark területén található.2015-ben a Verga Zrt. és a Balaton-Felvidéki Nemzeti Park közös beruházásának eredményeként esőbeállót,pihenőhelyet alakítottak ki. 2020-ban az agrárminiszter rendeletével a természeti emlék természetvédelmi oltalomban részesült.
A Csepegő-árok a Tési-fennsík területének felszíni vízfeleslegét gyűjti össze és időszakos vízfolyásként vizét a Gaja-patakba szállítja. Az árok oldalában több időszakos forrás is található. Figyelmesen szemlélve a sok kőtörmelék,szikla azt jelzi,hogy olvadáskor,zivatarok idején nagy vízhozamú az árok.



átkelés a száraz medren


hóvirágmező



Rövid szusszanást tartottunk az egyre jobban rákezdő esőben és az erősödő szélben mielőtt neki vágtunk a Vadalmás,hosszú,erős kaptatójának. A hegyen több helyen is jelentős tarvágás volt,az erdészeti utakat lánctalpas dózerek járták,így a lánctalp nyomokban kellett előrébb jutnunk. A Vadalmás névhez elvileg vadalmafa is társulna,de ezekből egy árva darabot sem láttunk,ellenben sok termetes bükk,cser és tölgy mellett haladtunk el,már ahol nem a tarvágás nyomain bukdácsoltunk. Kipilledve értük el a Tési-fennsíkot,ahol aztán rögtön szembesültünk vele,hogy miért is ide építettek szélmalmokat. Nagyon erős,lehetett 50-60 km/h-s is széllökések fogadtak bennünket és a hőmérséklet sem volt acélos,az okosok 0 fokot mutattak.



kapaszkodás



mélyútban


Tés a róla elnevezett fennsíkon fekszik 465m magasan.Az állandó széljárás végett a levegője rendkívül tiszta és alkalmas a szélenergia hasznosítására is. Nevét "Tehes"alakban említik először 1086-ban egy oklevélben.A falu a középkorban a bakonybéli bencés apátság birtokaként ismert. Tés Szent István parancsának értelmében "templomos" falu volt,így sokáig Egyházastésként nevezték.A faluban a meghatározó állattenyésztés mellett már a 19.sz.végén jelentős kisiparos réteg alakul ki. Asztalosok ,csizmadiák ,takácsok, bognárok, cipészek, ácsok, kőművesek, kovácsok és molnármesterek alkották az iparosok csoportját.
A molnármesterek Tés jelképeinek,a hatlapátos szélmalmoknak a vitorlájába fogták be a friss bakonyi szelet.



érkezés a Tési-fennsíkra


utca jelző Tésen

Tésre beérve letértünk a bélyegző helyre,majd a szélmalmokat kerestük fel árkon-bokron keresztül,mert a különben nagyon jó fej kovács ma morózus hangulatban volt és még azt sem engedte meg,a pandémiára hivatkozva,hogy a telkén felmenjünk a malmokhoz. Itt aztán a Delta felvezető képsorába csöppentünk,csak a hó helyett eső esett. Hősiesen,Don Quijotésan küzdöttünk a lapátokkal,élveztük a helyzetet. Első feleségemmel elénekeltük egyik legkedvesebb számunk előbb Michel Legrand-tól franciául( Les Moulins de mon coeur)  majd magyarul Payer Öcsitől (Szélmalom).  Könny szökött szemünkbe,na ez most nem a széltől,talán még egy csók is elcsattant.Csattogtak a gépek,pózoltunk,csúcscsoki is került elő.



Hősök Emlékműve 


Szent István király templom


Az ipartörténeti emlékű szélmalmokból egykoron négy volt a fennsíkon.A Rotter és Vaszlav malmok teljes egészében az enyészeté lettek,már nyomaik sem lelhetők fel.
Az Ozi-malmot 1924-ben építette Ozi János asztalos mester. Az addigi technikának megfelelően ez a malom is forgatható,zsindelyes tetővel épült,így bármikor szélirányba lehetett állítani. A malomban az őrlést 1 pár kő végezte. Bár ma is látogatható,de a szerkezetei nem működőképesek. Ellentétben az 1840-ben épített Helt-malommal,mely ma is működőképes.Ezt a malmot 1840-ben építette Pircher János malomács. Az őrlést 2 pár kő végezte,teljesítménye a napi 4 mázsát is elérte.A Helt-malom egyben a Dunántúl utolsó működőképes szélmalma is.A malmok a Táncsics u. 20 alatt működő kovács múzeum portáján át közelíthetőek meg a legkönnyebben. Egész évben látogathatóak.


az Ozi-malom



a Helt-malom



Visszatérőben aztán a helyzet tovább romlott az eső még jobban rákezdett,egyre mogorvább felhők gomolyogtak. Valaki felvetette,hogyan tovább? Megnéztem a menetrendet fertályóra múlva indult a déli busz Várpalotára. Feltettem a kérdést:menjünk vele? Mindenki csak sumákolt,nem merték vállalni a döntést,én megtettem. Megyünk a busszal! Bár a mondás azt mondja akkor kell menni ha jól esik,de a mai körülmények abnormálisak voltak és az út további,jelentős része is kitett részeken vezetett volna,ahonnan a szél talán még fel is kapta volna a könnyebb súlyú versenyzőket,bár ez nem ránk vonatkozik.



a Vadalmásban


A buszra várva előkerült a kis lapos,az oportó snapsszal,a szerencsésebbek most is kaphattak egy kupicával átmelegítendő szívünk-lelkünk. Várpalotai és veszprémi átszállással jutottunk vissza az autóhoz és haza fele fordítottuk a kormányt. Otthon már várt az útközben megrendelt étel és rendhagyóan egy snapsz sör kombóval jutalmaztuk magunk,ezután a kurtán-furcsán véget ért túra után.




egészségetekre

Írta:     Soós Lajos
Fotók: Soós Margit



Térkép és szintrajz:






































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése