2022. július 25., hétfő

  KDP. 11. TÚRA  2022.04.10         MÓR- OROSZLÁNY;MAJKPUSZTA





ISMERKEDÉS A VÉRTES TAVAIVAL


"Amikor az erdőn jársz, és rábukkansz valahol egy forrásra,ülj melléje csöndesen és figyelj.
Nagyon csöndes légy, és akkor hallani fogod a zöld ruhás tündérke hangját a surranó vízből.
Ha pedig jó füled van, és érted az erdő nyelvét, akkor meghallhatod azokat a csodaszép meséket,
amiket a forrás, a csermely, a patak tündére elmond ilyenkor a fáknak."
                                                                                            Wass Albert: Erdők könyve (részlet)





A Vértes nyugati oldalának két legnagyobb települése a híres ezerjó hazája Mór és a múlt rendszerben az ország egyik legnagyobb szénbányászati központja Oroszlány. Mindkét település gazdag történelemmel rendelkezik, már a Római- korban is lakottnak számított. Fellendülésüket a szocialista iparosításnak köszönhetik, azonban a rendszerváltással a nehéziparra épült városok erősen megsínylették az új gazdasági folyamatokat. Elsősorban Oroszlányt érintette hátrányosan a nehézipar visszaszorulása, Mór egyéb kedvező adottságai révén könnyebben vészelte át a gazdasági struktúra váltását. Ma a két egykori ipari fellegvár közt túráztunk a Nyugat -Vértesben a KDP piros sávján, miközben több bányatavat is érintettünk az egykori külszíni fejtéseknél, de mélyművelésű akna torzó mellett is elhaladtunk.





A héten is erős hidegfront haladt át felettünk, esővel széllel. Eredetileg szombatra terveztem a gyaloglatot ( copyright by Konfár Tibor) , de akkor még jelentős eső volt, így vasárnapra tolódott a túra. Ekkorra már csak az erős, helyenként viharos szél maradt meg a goromba időjárásból. Hogy a túra végén ne kelljen várakozni, ezért reggel Oroszlányba autóztunk és a vasútállomásnál parkoltunk le. Az egyébként is kihalt állomás most még jobban elhagyottnak tűnt, hisz vágányzár van és a közlekedést vonatpótló buszokkal oldják meg. A hatalmas, sok sínpárú vasútállomás is az egykori fényes időket idézi, de ha kicsit a távolabbi sínekre, egykori gazdasági épületekre tekintünk, bizony elszorul a szív látva az enyészetet.







Korán érkeztünk volt még idő a Tatáról érkező buszig, így lassú cihelődés után beizzítottuk Magyar Királyi Kincstári turistalábainkat és átkelve a Pénzes- patak hídján a hamisítatlan egykori bányászlakások közt battyogtunk el az egykori szocialista mintaváros régmúlt időket idéző főutcájáig. Közben pár gondolattal felelevenítettük a város legfontosabb történelmi eseményeit. A település a nevét a környék főúri birtokosainak, a Csák nemzettségnek a címerállatáról kaphatta, ekkoriban Oroszlánkő vára alakban ismert. A környékbeli várakkal egyetemben a török ezt a várat is földig égette, így többé már nem találkozni az említésével. Az oszmánok kiűzését követően az új birtokosok az Eszterházyak  tótokat telepítettek a környékre , akik a sanyarú adottságú területen nem igazán találták meg a számításaikat.








A térség kincsére, a barnakőszén nyomaira a 20. század elején bukkantak rá, de az akkori vészterhes idők nem kedveztek a bányászat kiépítésének. Nem úgy a "felszabadulást" követő hatalmas iparosítási hullám amikor sorra nyíltak a bányák és a környék hamarosan az ország egyik legfontosabb szénbányászati központjává vált. 1954-ben avatták Oroszlányt várossá, igazi szocialista mintaváros lett az egykori álmos településből. 1961-ben kezdte meg a termelést az Oroszlányi Hőerőmű, mely a környék szénvagyonát volt hívatott hasznosítani. Azonban a bányászat gazdaságtalansága és a szénerőművek környezetromboló működése megpecsételte a bányák és az időközben Vértesi Hőerőmű névre változó erőmű sorsát. Mára minden bánya bezárt és az erőmű is megszüntette a villamos energia termelést, jelenleg csak állagmegóvás zajlik az üzemben. Oroszlány ipari területein korszerű összeszerelő üzemek létesültek, de ezek már nem biztosítják azt a kiemelkedő jövedelmet, amelyhez a környékbeliek a bányák és az erőmű révén hozzászoktak.






Mire gondolatainkban idáig jutottunk be is gördült a járatunk, mellyel alig fél óra alatt értünk a Móri ezerjó hazájába. Míg januári túránk során sietnünk kellett, de ezúttal ráértünk megismerkedni a város fő nevezetességeivel, bár a kora reggeli idő végett ez csak kívülről volt lehetséges. Járatunkról egy egykor szebb napokat megélt Vértes Áruháznál szálltunk le. A Szent István teret uraló hatalmas Országzászlónál léptünk be az államalapítónk nevét viselő hangulatos parkba. Szemrevételeztük a hatalmas Szent Kereszt templomot melynél a kora időpont ellenére már készülődtek a virágvasárnapi istentiszteletre. A teret nyugatról a Láncos (Luzsénszky) kastély zöld épületegyüttese zárja le, mely ma a polgármesteri hivatalnak ad helyet. A parkban érthető módon helyet kapott Szent István, Boldog Gizella és Sárkányölő Szent György szobra, mely sajátságos módon egyben a II. vh. móri hőseinek is emléket állít.






A tér észak-nyugati részén a mai Rendőrkapitányság (korábban a Takarékpénztár) helyén 1820-ban épült fel a katonai lovarda. Mellette a Radnóti iskola hatalmas épülete látható, mely egykoron Mór legnagyobb laktanyájaként funkcionál. A parkkal átellenben látható Mór legismertebb műemléke a Fellner Jakab által tervezett Lamberg kastély. Átsétálva a Kapucinus térre a hatalmas postapalota előtt egy néma főhajtás az I. vh. hősei előtt, tisztelgés a Trianon Emlékműnél, egy rövid pillantás a barokk Kapucinus Szentháromság templomra, a hatalmas Wekerle (Mór szülötte) szoborra és beizzítottuk a lábaink. Állandó túratársam egyre fokozta a tempót, hisz aszfalt futott alattunk, ami lehetővé tette a dinamikus haladást. Lepukkant és szépen felújított ingatlanok váltották egymást, csak egy rövid pillantás erejéig lassítottunk a romantikus Szent Vendel kápolnánál, és máris átkeltünk az országúton, elhagytuk az utolsó házakat. Átkeltünk az üzemen kívüli, elhanyagolt Mór- Pusztavám közti vasúti síneken és megkezdtük a kapaszkodást a Vértes oldalában. 









A piros rom jelzésnél megálljt vezényeltem, hogy el tudjuk végezni a túra indító szeanszot. A laposban ezúttal zamatos kajszi kisüsti volt, de csak szigorúan egy centet engedélyeztünk magunknak, hisz délután még vezetni is kellett. Állandó túratársam egész idáig sejtelmesen somolygott, de az okát nem sikerült eddig megfejtenem. Kedvesem most megszólalt: "- Madárkám Móron nem is kell pecsételni?"
Persze tudta a választ, de gondolta behúzza a csőbe szerénységem. Sikerült neki, hisz kiment a fejemből, teljesen lefoglalt a városnézés. No mindegy vissza már nem megyünk, majd hazafele megállunk és elvégezzük az adminisztrációt.






Pár perc múlva újra nekiindultunk az emelkedőnek, mely hamar kiizzasztott és mire a Teréz- halom tetejére értünk már kellően be voltunk melegedve. A kis dombocskáról meglepően jó panoráma tárult elénk Mórról és város nevét viselő árokról, a távolban pedig a Bakony vonulatai zárták le a látóhatárt. Erős kapaszkodón haladtunk tovább a Meszes- völgyben, hangulatos tölgyesben majd később koros bükkösben. Közben erősen, de hasztalanul  kerestük azokat a bizonyos pajzsokat, melyről ez szép kis hegység a nevét kapta. Nézelődés közben észre sem vettük igazán és a nap egyetlen komolyabb kapaszkodójának a végéhez is értünk egy nyeregben. Itt megszokásból a régi útvonalra kanyarodtunk és mire észrevettük a jelzések hiányát jó 500 m-t ereszkedtünk, így tartoztunk az ördögnek egy km-rel és egy adag kapaszkodással.






Miután megleltük a helyes utat már vidáman ereszkedtünk a Fazekas- gödrök irányába egy hangulatos kis szurdok mellett, fölött. A Fazekas- gödör forrást jól benéztük és mire hiányolni kezdtük már rég túl voltunk rajta és megérkeztünk egy másik forráshoz, a Csák- forráshoz mely a Vértes- tábor mellett csordogálna, ha lenne benne víz. A tábornál egy komoly háborúba, számháborúba csöppentünk, mely az itt táborozó gyerekseregek közt zajlott. Minket hamar kiszámoltak és pillanatokon belül a szépen rendben tartott tábor pihenőpadjainál kávéztunk a hazaiból. 







A sűrű erdő mélyén, romantikus környezetben megbújó Vértes Ifjúsági Tábor Mór és Pusztavám közelében található. Elsősorban hátrányos helyzetű gyerekek használhatják, de más csoportokat is fogad és Erdei Iskolaként is funkcionál. Lehetőség van felnőtteknek is szállást foglalni előzetes egyeztetést követően, illetve az épület udvarán sátort is fel lehet állítani szintén egyeztetést követően.
Az épület előtti tisztáson áll Szent Bernát fából faragott életnagyságú szobra, kiről Máhr István 2014-ben így írt: " Szent Bernát a turisták pártfogója a XI. században élt. Itáliai szent karitatív tevékenységének koronája, a Nagy Szent Bernát- hágó máig álló menedékházának és rendházának alapítása. A menedékház rendkívűl nagy segítséget nyújtott az Alpokon átkelő zarándokoknak. XI. Pius pápa Őszentsége 1923- ban nyilvánította az alpinisták és túrázók védőszentjévé az 1681-ben szentté avatott Aostai vagy Menthoni Szent Bernátot"







Pihenést követően útra keltünk, de nem mentünk messze, csak az épület túloldaláig, ahol egy fedett pihenőhelynél található a mozgalom igazolópontja, ahol dolgunk akadt. Az adminisztráció elvégzését követően hosszú lapos ereszkedésbe kezdtünk a Pusztavámra tartó dózerúton. Mézeskalácsház, erdei rakódó esett útba és persze Kedvesem hozta szokott formáját, begyújtotta az utánégetőket, én meg szokás szerint alig bírtam szuflával, de azért igyekeztem derekasan helyt állni. Egy nagy kanyar után aztán a jelzések letérítettek erről a makadámútról és az erdőbe hívtak. Pár lépés megtételét követően aztán máris elértük a mai első tavat, a Csuka- tavat, melyben inkább a nád volt az úr, a víztükör a sűrű szálak miatt csak néhol csillant meg a ragyogó napsütésben. A tótól nem messze egy kiépített forrás is ered, de mi most ide nem tértünk ki, hanem a piroshoz csapódó Vérteskert rejtett tanösvényén haladtunk tovább. 







Itt erősen megváltozott a táj, mintha délvidéki tájra érkeztünk volna. Ültetett fenyves váltotta a tölgyest és az Alföldet idéző homokhoz is szerencsénk volt. A monoton haladásból a következő tó, a Lépakúti vagy Kék-tó zökkentett ki, mely nevéhez hűen csodás kék színben csillog előttünk. Az egykori bányászati gödörben létrejött bányató mélysége a 10 m-t is eléri, meredek oldalfalánál kevés helyen lehet leereszkedni a partra. A tavat a KDP nyomvonala félkörívben megkerüli, alig pár száz lépést kell megtenni, de ez a pár száz most micsoda pár száz volt. Már régen jártunk ilyen dagonyában, kerülni a sűrű aljnövényzet és a meredek partfal végett lehetetlen volt, így egy életünk, egy halálunk, nyomás toronyiránt. Csak térdig lettünk rittyósak, most jól jött az erős szél, gyors volt a száradás.










Ahogy normális talajra váltottunk próbáltunk bakancsainkról a méretes sarat letoppogni, lerázni, több- kevesebb sikerrel. Hamarosan régi keskeny nyomtávú vasúti töltést és aszfaltutat, a Terv utat kereszteztünk. Micsoda hangzatos név: a régi szocialista idők hurrá hangulatát idézi fel vérmérsékletünktől függően. Átkelés után jött a kellemes hangzatú Cica-homok rész, tényleg jó mély homokrugdosásban volt itt részünk, viszont megint csak mediterrán feeling kerített hatalmába. Csippentettük az egykori XXIII-as mélyművelésű akna bekerített szélét, a rogyadozó trafóházaknál, villanykaróknál. Túránk során itt voltunk legközelebb a Vértes két leghíresebb középkori nevezetességénél a Gerencsérvárnál és a vértesszentkereszti Kolostorromoknál. Már több esetben jártunk náluk, így még a gondolat sem vetődött fel, hogy kitérjünk hozzájuk. Ehelyett átvágva a hangulatos Gerencséri- erdőn újra a Terv- út kopott aszfaltját koptattuk.








Szentgyörgyvár- puszta környékén egy hatalmas bükk rönkön terítettünk meg amúgy turistásan, hiszen már délidőre járt az óra és illő volt energiaveszteségeinket pótolni és beállítani koffeinszintünket a még otthoni kávé maradékával. Elhagyva az aszfaltot jól járható, homokos szekérúton ereszkedtünk, a következő megállót a Dobai- tó vadregényes környékén tartottuk. Az egykori külszíni fejtés rekultivációjával kialakított tóhoz a bejutás földi halandónak lehetetlen, hisz legalább két és fél méteres dróttal van elkerítve. A tó közvetlen szomszédságában található az Oroszlánkő Szabadidőpark, mely az előző táborhoz hasonlóan elsősorban az ifjúság táboroztatását, oktatását segíti.






Innét már meg sem álltunk Új-Mindszent pár házáig, ahol egy újabb vadregényes tavacskába botlottunk, melyet nemes egyszerűséggel Oroszlányi- tavak 4 névre kereszteltek el. Na itt újra aszfaltra váltottunk, mely már mai túránk végéig el sem fogyott alólunk. Kiérve az erdőből feltűntek Oroszlány egyen paneljai, miközben hétvégi hobbitelkek mellett hasítottunk el. Hosszú utca volt, alig akartuk elérni az Ipari parkot, ahol szupermodern gyáregységek és elhanyagolt épületek látványa fogadott bennünket. Viszont elég haladós tempót tudtunk diktálni, hisz a mai szakasz mindenképpen a könnyebb túrák közé  tartozik. Először talán én vetettem fel, ne álljunk meg Oroszlányon, hanem menjünk el Majkpusztáig, rövidítve a következő etapot. Igen ám, de a közlekedés! Gyors kutakodás és találtam egy járatot 4 után nem sokkal amivel vissza tudunk jönni a városba. Háromnegyed kettő volt a Malom térnél, úgyhogy meg lesz az!










Uccu neki első újból fokozta a lépések számát és gyorsan fogytak a méterek. Most nem a vasútállomás felé mentünk, hanem a főutcaként funkcionáló Rákóczi Ferenc utcán haladtunk. Minden az elmúlt rendszer mintavárosát idézte, az egyen bányászlakások, szocreál üzletek, hivatalok. Lépten-nyomon a dicső múlt köszönt vissza, bányász relikviák, emlékművek. Igazán nem volt mit nézni, úgyhogy haladósra vettük a figurát. Az evangélikus templomnál jutott eszembe, hogy nem pöcsételtünk, elhaladtunk a vendéglő-panzió mellett, ahol a pecsét található. Könnyű volt elvéteni, hisz az egység zárva, az enyészet az út. Kár érte,mert impozáns épület. Tartoztunk az ördögnek megint pár száz méterrel.










A templomtól már modern, külvárosi részen haladtunk, takaros épületek között. Erdősávon keresztül értünk Majkpusztára, ahol most is hatalmas tömeg volt kíváncsi a Kamalduli Remeteségre. Nem vágytunk tömegnyomorra, már jártunk a  kolostornál, de legközelebb úgyis innét folytatjuk, majd akkor megnézzük újból. Volt még fél óránk, a tóparti vendéglő zárva, a Látogatóközpont még nincs kész, így sétáltunk a Horgász-tó partján járatunk érkezéséig. 






A busz a Postánál állt meg, így a reggeli útvonalon visszaslattyogtunk a vasútállomásra autónkhoz. Haza fele még megálltunk elvégezni a reggel elbaltázott adminisztrációt Móron a Bormúzeumnál. Ha már az egyedi hangulatú pincesoron voltunk, kerestünk egy nyitva tartó borbarlangot ahol a város híres nedűjével, az ezerjóval tankoltunk fel. Kedvesem még meg is kóstolhatta a pincehideg nyalánkságot, kedves házigazdánk jóvoltából. Nekem erre hazáig kellett várnom, amikor is ebből jutalmaztuk meg magunkat. Ez volt a vértesi KDP szakasz bejárásunk 2022 Virágvasárnapján.




Egészségetekre!


Írta:    Soós Lajos
Fotó:  Soós Margit

Térkép és szintrajz:










   






































































































 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése