KINCSKERESÉS A MÁTRÁBAN                          AZ UNOKÁKKAL   2022.03.14.  

Tamás barátom az egyik legelkötelezettebb természetjáró akit van szerencsém ismerni. Munkája és a rengeteg túra mellett önerőből üzemeltet egy túranyilvántartó és tervező oldalt, ezenkívül aktív barlangász és vérbeli ásványgyűjtő. Gyűjteményében megszámlálhatatlan mennyiségű hegyikristály, cápafog, fosszília, achát, kalcit, ametiszt és rengeteg egyéb társuk megtalálható. Ezek nagy részét számunkra jellegtelen, mit sem érő kövekből, kavicsokból "kalapálgatta" ki.

Már régóta hívott bennünket, hogy menjünk el velük egy ilyen ásványgyűjtő túrára, de valahogy az égiek eddig nem akarták hogy ez összejöjjön. Aztán idén az első hosszú hétvégén végre összejött, sőt egy futó ötlet kedvesemtől még meg is koronázta a napot. Kitalálta, hogy a nagyobb unokáinkat vigyük el magunkkal, biztos tetszene nekik. Túrázni már többször voltak velünk és ez az élmény egy újabb jelentős lökést adhat nekik, hogy a későbbiekben se felejtsék el a természetszeretetét és talán még a hivatás választásukban is szerepet fognak játszani ezek az élmények.

Összeszedtük a család összes kisebb-nagyobb kalapácsát és vésőjét, műanyag dobozokat gyűjtettünk a fiúkkal, növelve az érdeklődésük. Várták az indulást, egyre izgatottabbak lettek még az alvás is nehezen ment nekik. Máskor a hajnali indulásokkor végig alusszák az utat, most be nem állt a szájuk, már alig várták a találkozást a mai vezetőnkkel, kit már korábbról is ismertek, sőt egyfolytában azt mondogatják, hogy nekik van egy "nagy" barátjuk, nagyon szeretik Tamásékat.

Tízre beszéltük meg a találkozást Mátrakeresztesen, ahova pontosan mindenki be is futott. Kis csapatunk hat főből állt. Csilla és Tamás mellett Első menyasszonyom, szerénységem és a főszereplők, a lurkók alkották. Igaz, hogy szép napsütés volt, de a hegyek közé zárt faluban bizony minden kémény üzemelt, zúzmara minden merre, hófoltok tömkelege az árnyékos és fagyzugos helyeken. Sőt helyenként  még a falu patakocskái a Kövecses,Nagy-völgyi,Tó-réti,Csörgő is be voltak fagyva, ezzel is fokozva a tél végi hangulatunkat.Ezek a kis patakocskák, csermelyek a faluban folynak össze és igyekeznek a Zagyva felé, melyen keresztül aztán egyszer sok keveredés után elérik a hatalmas tengert.

Alsóhuta annak ellenére, hogy a környék már az őskorban is lakott volt és itt  volt egykoron a középkori Magyarország egyik legnagyobb kiterjedésű vára az Óvár is, csak a 18.sz. közepén vált állandó lakott településsé. Ekkor egyesek szerint cseh telepesek érkeztek, mások szerint a ciszterci rend telepített ide munkásokat. A lényeg, hogy ezek a bevándorlók üveghutákat üzemeltettek és fakitermelésből éltek. A 19. sz. közepén aztán a lakosság felhagyott az üvegfúvással és faeszközöket, elsősorban fakanalakat kezdtek el készíteni, ez utóbbiról nevezetes ma is a település. 1937-ben keresztelték át a falut Mátrakeresztesre, önállóságát '984-ben elveszítette, akkortól Pásztó egyik városrésze. Érdemes megemlíteni 2005-öt, amikor a hirtelen lecsapó hatalmas özönvíz hatására a hegyekből lezúduló irdatlan vízmennyiséget nem tudták a patakok elvezetni és elöntötték az egész települést.

Mátrakeresztest a S+ jelzésen hagytuk el a Kékesi úton. A szűk, kanyargós utca a rendszeresen itt áthaladó rallyversenyekről vált ismerté. Elhagyva a falut, egy rövid szakaszon a Galyatetőre vezető országút szélén kellett gyalogolnunk libasorban, hogy a szűk aszfaltcsíkon ne akadályozzuk a jelentős forgalmat. Pár száz lépést követően a jelzések egy szűk, vadregényes völgybe szólítottak bennünket, a Nagy-Tölgyes-bérc és a Bánya-bérc  közé szorult Nagy-völgybe. A romantikus szurdokot a völgyről elnevezett patak vájta ki évezredek során, a természet eróziós folyamatainak segítségével. A  mély völgyben a patak teljesen be volt fagyva, sőt az erdészeti utat helyenként vékonyabb-vastagabb jégpáncél is borította, ezért fokozatosan kellett figyelni ezeken a szakaszokon. Nem árulok el titkot, de a fiús szakasz minden tagja mutatott be különböző mutatványokat. Ki simán csak perecelt, ki tripla Axelt nyomott le, ki pedig felállás közben többször is kikapart, driftelt. ...hogy ezekből a mutatványokból mennyi volt véletlen és mennyi megrendezett ezt fedje el a jótékony homály. Mindenesetre a jó hangulatnak megalapoztak ezek a produkciók.

Csilla és Tamás megmutatta ezen a szakaszon már a hegyikristály-kimállott kristály- megtalálásának trükkjeit, így jöttek a sikerélmények számunkra szép sorban. Elkapott mindenkit az "aranyláz", a fiúk percenként rohangáltak kiabálva: _nézd Csilla, nézd Tamás mit találtam! Beni elsősorban Tomi szárnysegédje volt, míg Domi pedig Csilla szárnyai alatt gyűjtötte a kincseket. Míg mi kedvesemmel magánzóként követtük őket. A nap végére egy elég nagy dobozka hegyikristályt sikerült összeszednünk. Túráink alatt ezekről a csillogó kristályokról azt hittük, hogy sima üvegcserepek, no majd ezentúl jobban figyelünk.

Lassan, nagyon lassan haladtunk, gyűltek a kristályok szépen. Közben a S+ elköszönt tőlünk, hogy felkapaszkodjon Fallóskútra, mi pedig jelzetlen úton kapaszkodtunk tovább a völgyben. Hamarosan elértük a hangzatos és megdöbbentő nevet viselő forrást, a Pina-kutat, melyből jelenleg épphogy csak csörgedezett valami kis víz. A nem szokványos nevet a szájhagyomány szerint az erdőjáró emberek adták a forrásnak, mert úgy látták, hogy úgy csepeg és olyan vonzó, mint egy szép asszony szemérme.

Ezen a néven is tetten érhető az erdei emberek szókimondása, egyszerűsége. A forráson és a környékén látszik, hogy egykoron becsben tartották, hisz kőből falat emeltek köré ismeretlenek és még egy hullámpala tetőt is tettek fölé, hogy ne koszolódjon el a tiszta víz. Sajnos azonban a karbantartás napjainkra elmaradt, talán egyszer valaki felkarolja ezt az eldugott forrást és kissé rendbe rakja.

A forrásnál irányt váltottunk és délnek tartva kapaszkodtunk tovább egy erdészeti úton a Nagy-Tölgyes-bérc csúcsa felé. Átkeltünk befagyott csermelyeken, jégpáncélokon emelkedtünk, miközben bőszen gyűltek a hegyi kristályok is. Jó 650 m magasságig kapaszkodtunk, ott vezetőnk visszafordulót vezényelt, hisz még a nap fő attrakciója hátra volt. "Lenek" már kevesebb kristály került a dobozkába, inkább vidám beszélgetés jellemezte az ereszkedést a forrásig, ahol a Bánya-bérc oldalában kezdtünk el kapaszkodni Észak-nyugati irányba. Itt a csapat ketté szakadt Csilla és Manyesz lemaradt a kisebb unokával, Domival,ki már kezdett fáradni és kímélő tempóra álltak vele a lányok. Tamás pedig Beninek és nekem kissé erősebb, haladósabb tempót diktált "fönek". 

Csodás cseres-bükkösben később pedig fenyvesben  jutottunk egyre feljebb egy kevésbé járt és ismeretlen részen. Az elhanyagolt erdészeti úton többször keltünk át vízfolyáson és küzdöttük le a kidőlt fák okozta kihívást. Egyszer aztán csak vége lett az útnak és megérkeztünk egy valamikori, réges-rég elhagyott és elfeledett meddőhányóhoz. Ezt a helyet Tamásék fedezték fel egy korábbi túrájuk során.Háborítatlan volt itt az erdő, körös-körül csend és nyugalom, végtelen jó érzés járta át a lelkünk, igazi töltést adott ez a hely. Előkerültek a vésők, kalapácsok ásványgyűjtő zacskók, amiket eddig hősiesen cipeltünk Tamással. Közben a "Csipet csapat" is ideért, Tamás elmagyarázta, hogy a mindenfele látható szürke andezit tömbökkel nincs dolgunk, viszont a barnás színű kvarc telér köveket vizionáljuk, forgassuk meg alaposan, hisz abban bújnak meg a kristályok.

Ezt is élvezték a fiúk, nagy örömmel kezdtek kutakodni megfelelő alany után. Persze hogy Tamás találta meg az első alkalmas követ és mutatta be rajta, hogy lehet "kikalapálni" belőlük az elbújt, értékes kristályokat. A fiúk is kalapácsot, persze a legnagyobbakat, ragadtak és próbálták utánozni Tamást, aki a nagyobbakat megbontotta és kisebb darabokkal már több-kevesebb sikerrel elbajlódtak a gyerekek. Kerestük a kvarcokat, egyre magasabbra jutottunk a méretes sziklatömbök között és egyre sötétebb és mogorvább is lett a környezet, sűrű, senki által nem járt részen bóklásztunk. Röpült az idő, gyűltek a kisebb-nagyobb ásványok. Elröpült az idő, negyed három felé a vezetőnk jelezte, hogy vége a gyűjtésnek, visszavonulunk. Lefele persze nehezebb volt a haladás, megizzasztott bennünket a lejutás.

Elcsomagoltuk a kincseket és elindultunk vissza Mátrakeresztesre a már ismert úton, mi előre, a lányok Domival kicsit lemaradva.Visszafelé is jutott pár perec, bohóckodás, de a fiúkat teljesen elragadta a sikerélmény, hogy kristályokat gyűjthettek és kalapálhattak ki. Tomi meg is ígérte nekik, hogy legközelebb egy más fajta ásványgyűjtésre is elmehetnek velük. A faluban gyorsan megnéztük mennyit is mentünk és meg is lepődtünk alaposan, hisz a műszerek majd nyolc kilométer megtételét mutatták és közben több mint 300 m szintet is legyűrtünk. Még büszkébbek lettünk a fiúkra, meg sem kottyant nekik és még élvezték is. Legközelebb emelem a tétet és megpróbálunk velünk egy 10 kilis túrát.

Hazafele a fiúk egy elengedhetetlen pizza, cola menüvel koronázták meg a napot, mi pedig más olasz gasztronómiai finomságokkal kényeztettük magunk. A kaja után aztán kijött a fiúkon a fáradság, elindulást követően rögtön elaludtak az autóban. Haza érve azonban újra erőre kaptak, hisz éjszakába nyúlóan mesélték a szüleiknek az átélt élményeket.

Írta:    Soós Lajos

Fotó:  Soós Margit

Térkép és Szintrajz: