2022. július 23., szombat

HERENDEN ÉS KÖRNYÉKÉN FOLYTATÓDIK    A KINCSKERESÉS  2022.03.27.





Tamás állta a szavát! A sikeres mátrai kincskereséskor megígérte a Fiúknak, hogy máskor is elmehetnek vele kincskereső túrára. Hétvégén másmerre akartunk túrázni , de szerdán jött az üzenet találkozzunk Szombaton Herenden! Meginterjúvoltuk a  Fiúkat, akik persze hogy kaptak az alkalmon. Innét már kérdés sem volt a szombati program. Benike és Domika lázas készülődésbe kezdtek, megkeresték kisvödreiket, kislapátkáikat, ugrasztották szüleiket ellátmányért. Persze péntek este nem jött az álommanó, még éjfélkor is záporoztak a kérdések, így elég álmosan kecmeregtek ki a gyerekek az ágyból reggel.





Szerencsére nem kellett korán kelniük, hisz Herend egy jó órányi autóúttal elérhető tőlünk, így fél kilenc előtt pár perccel izzítottam be a gépesített járművet. Útközben reggeliztek a Fiúk, ma egy Pick kolbászból készült hot-dog volt a menü, amit jó étvággyal toltak be. Lassúra vettem a figurát és öt perccel előbb érkeztünk meg a megbeszéltnél a  találkozó helyszínére a herendi Majolika Parkhoz, az időzítés tökéletes volt, hisz egyszerre érkeztünk. Csilla és Tomi pár napot a Bakonyban töltött ezen a héten, a főhadiszállásuk Hárskúton volt, ahonnét ma reggel bemelegítésként jó 10 km-es gyalogtúrával érkeztek meg az egykor virágzó lakóparkhoz, mely mára lecsúszott, lezüllött szerencsétlenek lakóhelyévé vált, akik innét próbálnak meg újból talpra állni, kitörni. Rögös, nagyon rögös és nehéz út vár rájuk, komoly szociológiai tanulmányokat lehetne készíteni ezekről a sorsokról.Jövetelünk célja azonban egész más, ezúttal a hajdani herendi szénbányászat emlékeit kerestük és kutattunk fellelhető őskövületek után.






A Fiúk mikor meglátták Csillát és Tamást, kitörő örömmel üdvözölték "nagy barátaikat", ömlöttek a kérdések mit fogunk ma keresni, találni. Mikor kissé elnyugodtak mi felnőttek is üdvözöltük , meglapogattuk egymást. Kezdésként csekély ajándékkal leptük meg egymást, Tamásék ide fele a sziklásabb részeken gyűjtöttek pár értékes ásványt, a legrégebbiek cca.145- 200 millió évesek, melyek a Jura korból valók. Ezekbe mi tudatlanok csak simán belerúgunk, odébb dobjuk őket, mint értéktelen kavicsok. Nagyon bennfentesnek, járatosnak kell lenni a mineralógiában (ásványtan), hogy felismerhessük a sok kő közt azt ami értékes lelet lehet. Ezenkívül kaptunk még olyan a kőzeteket, melyek tengeri sünöket, csigákat rejtettek, ezek a kréta korból valók és nagyjából 66-145 millió évesek. Barátaink kedvességét mi az Etnáról származó vulkáni kövekkel és vulkáni hamuval viszonoztuk.







Az örömködés után Tomi indulást vezényelt a kis csapatnak. Elől Ő ment a két hadapródjával, kik minden mozdulatát lesték. A lányok, Csilla és Manyesz kissé lemaradva csacsogva élvezték a csodás környeztet és a tavaszi első napsugarak jótékony cirógatását. Szerénységem pedig légüres térben andalgott az egykori bánya területén kiépített mesterséges tó partján, vizuálva a türkizben csillámló víztükröt és mögötte a hatalmas meddőhányó meredek oldalát. Alig tettünk meg pár száz métert és a  meddőhányó agyagos-homokos-szenes partfalán egy olyan helyre érkeztünk ahol rengeteg lignit került elő. Ezekben a könnyen málló széndarabokban és a körös-körül lévő szénporban megszámlálhatatlan fosszilis csiga rejtőzött a miocén korból, melyek életkora 5- 23 millió évre tehető. Figyelmes szemmel aztán lehetett még találni szebbnél szebb formában tündöklő gipszkristályokat is, melyek szintén miocén korúak, de ezeknek nehezebb a kormeghatározása, mivel a képződésüknek akár jelenleg is adottak a feltételei. 








A Fiúk nagy hévvel lesték el a csiga ás ásványgyűjtés tudományát oktatójuktól, közben a lányok is megérkeztek és ők is belevetették magukat a kincskeresés gyermeki örömeibe. Pár csigát, gipszkristályt én is begyűjtöttem, aztán modern korunk okos eszközén a szabad enciklopédián kerestem rá a helyszín érdekességeire. Az egykori külszíni fejtés Herend külterületén a Székesfehérvár- Szombathely vasúti fővonal egyik hajtűkanyarjánál található. Az egykori lignittelep miocén korú uszadékfából képződött és megtalálását követően 1920-ban nyitották meg a bányát, de a viszonylag gyenge fűtőértékű szén miatt 1922-ben be is zárták. Aztán a "Felszabadulás" után újra villant az eszme és a kor ideájához alkalmazkodva a bányát újra megnyitották 1952-ben. Az esztelen iparosítás keretében Magyarországot ipari nagyhatalommá akarták fejleszteni, melyhez minden nyersanyagra szükség volt, még a gyenge minőségű fűtőanyagra is. A külszíni fejtés fokozásának érdekében a bányában, katonai felügyelettel politikai és közbüntényeseket is foglalkoztattak. 1954-ben a fejtést integrálták a várpalotai szénbánya vállalathoz, annak egyik üzemegysége lett az 1967-es, végleges bezárásáig.








Hogy a szénbánya épületei ne legyenek az enyészet martalékai, ezért azokat Herend másik büszkesége, a porcelángyár hasznosította és majolikagyárat hozott létre bennük. A külszíni fejtések hatalmas gödreiben két tó keletkezett (Majolika Park 1-es és 2-es), míg a harmadikat a Séd felduzzasztásával alakították ki. Az üzem dolgozói és pár herendi lakos lehetőséget látott a tavakban és a romantikus környezetben és horgásztavakká fejlesztették őket. Mostanra egész kis üdülőtelep alakult ki és a környékbeliek kedvelt horgászhelyévé, kirándulóközponttá fejlődött a karbantartott fás- bokros terület.







Szaladt az idő, gyűltek a kincsek, újabb lelőhelyekre bukkantunk! Ha belejössz nehéz abbahagyni, minél többet szeretnél birtokolni. Közben Tomi felvetette mi lenne ha megkeresnénk a Februárban ide  rejtett geoládát? Na egy újabb dolog a fiúknak a világ megismerésére! Mikor meghallották miről van szó és  akár ajándékot is találhatnak és rejthetnek az eldugott dobozkákban, teljesen felvillanyozódtak és újból özönlöttek a kérdések. A geoládázást mi sem űztük eddig, de valószínűleg minket is hatalmába fog keríteni nem csak a Fiúkat. Tamás jó tanárhoz illően elmagyarázta a srácok saját nyelvén a geocaching lényegét és megmutatta az alkalmazást nekik a telefonon. Ez az alkalmazás persze azóta már a mi okosainkon is futnak, hisz napi rendszerességgel szeretnének újabb ládákat találni a Fiúk. 









Szépen körbejártuk a romantikus tavakat, átkeltünk a Séd keskeny hídján, néztük a szerencséjükre váró horgászok tömkelegét. Aztán kicsit vadabb területre vezényelt a GPS bennünket, már közeledtünk a ládákhoz. Gyakorlott szemmel Tomi  hamar kiszúrta a ládát, de nem árulta el a srácoknak,hanem újból felolvasta a technikai segítséget. Benikének esett le hamarabb a tantusz és ügyes logikával rájött a láda rejtésének helyére! Azt az örömöt ami kiült az arcára! Szemem sarkából láttam, hogy Mamanyi még egy könnycseppet is elmorzsolt, úgy ellágyult. Mindenki boldog volt! Ez a rejtés még Csilláéknak sem volt meg, így mindenkit beírt a "nagykönyvbe" Benike, hisz Ő már komoly első osztályos, írni, olvasni tud. Ez mindenkinek egy boldogságbonbon volt a javából!








Ajándékok cseréje után továbbálltunk és a srácok rögtön elkezdték nyaggatni Tamást, hogy keressen még velük ládát! Őt sem kellett sokáig noszogatni, hamar ráállt a dologra. Mielőtt azonban tovább álltunk volna, még volt dolgunk Herend környékén. Az idén még nem gyűjtött kedvesem medvehagymát (ahogy Domika mondogatta pár éve: mendehagyma) ezért még elugrottunk a közeli Veréberdő tölgyesébe gyűjteni a zsenge szálakból.  Gyűjtés közben fokozódott a jókedv, hisz Beni elkeresztelte ezt az ínyencséget medvesalátának. Hamar megteltek a zacskók és már a gyerkőcök is nyaggattak, hogy ládázni akarnak, így tovább álltunk Bándra, hogy megkereshessük az Essegvárban elrejtett következő geoládát. A nem túl turistabarát bándiak a falu majd minden részén megtiltották a parkolást, így fő látványosságuk csak egy kiadós sétával érhető el. Mi most a falu központjában hagytuk autónkat és gyalogoltunk vissza Essegvárhoz, ahol egy technikás rejtést kellett megtalálni. Találat után a Fiúk egy nagyot játszottak a lepusztult várfalakon, a vizesárokban igazi vártámadás, várvédés alakult ki. A környéken már jártunk állandó túratársammal, a vár ismereteit akkor ebben a cikkben osztottam meg.






Habár már jól eljárt az idő, a gyerekek még akartak keresni egy ládát. Rengeteg van a környéken, de hogy legyen egy kis túra is, Tamásnak a Kis-Bükk csúcsán  (486m) lévőre esett a választása. A Hárskútra vezető út melletti murvás parkolóban álltunk meg, ahonnét rövid, szuszogtató emelkedőn jutottunk el a csúcsra. Ezt a felfele vezető utat a gyerkőcök majd végig futva gyűrték le, a lépést csak Tamás tudta tartani velük, a lányok derekasan haladtak a meredek emelkedőn, a gyenge láncszem ezúttal is szerénységem volt.






A csúcson lévő kilátó a Verga Zrt közjóléti programjában készült el, hasonlóan számtalan testvéréhez. Névadója Fekete István, számos ifjúsági és állattörténet írója, a magyar vadászirodalom egyik legismertebb alakja. A fából készült kilátó a közeli Vitéz Bertalan Árpád kilátóhoz hasonlóan szimbolikusan 19,56 m magas, kilátóterasza 15 m magasan található. Veszprém városán kívül látható innét a Miklós-Pál hegy, a Hajag, a Kőris-hegy, a Kab-hegy, sőt tisztább időben még a Balaton,a Somló és az Alpokalja is. Rossz nyelvek beszámoltak már, hogy feltűnik olykor a Schneeberg és a Rax hófödte sipkája is.







Először a kincsesládát kerestük meg, ezúttal Tamás kedvesemnek hagyta a dicsőséget, ez már fifikásabb rejtés volt, ráadásul még a rejtekadó fa is kidőlt időközben. Ezután a kilátó bevétele következett a bátrabbaknak, Csilla és én alapból a lenti padoknál maradtunk állandó társunkkal,a majréval. Aztán kiderült az is, hogy Beni örökölte öregapja fóbiáját és csak a második szintig tartott a bátorság, Domika pedig természetesen követte a nagyobb testvérét. Így a bátrak csapata két főre fogyatkozott, ők nézték az eléjük táruló csodát, mi többiek pedig a lenti padoknál élveztük az életet csúcscsokival, csúcsüdítővel.




A kellemes tavaszi délutánban még napfürdőztünk egy jókorát, talán ez volt idén az első nap, hogy pólóra lehessen vetkőzni. Jó órányi punnyadás után legyalogoltunk az autóhoz, majd visszavittük Csilláékat hárskúti szállásukra. Útközben a fiúk még Tamással egyeztettek a legközelebbi közös programról és örömködtek a mai nap élményeinek. Hazafele Veszprém egyik gyorséttermében hamburger menüvel jutalmaztuk meg őket és magunkat. Hazaérve még elpukkantottam egy száraz pezsgőt a jobbik fajtából, ezzel koronázva meg a napot, persze a Fiúknak alkoholmentes gyerekpezsgő jutott. Ez volt Beni és Domi kincskereső kalandja 2022. márciusának végén.


Írta:   Soós Lajos
Fotó: Soós Margit









































































KINCSKERESÉS A MÁTRÁBAN                          AZ UNOKÁKKAL   2022.03.14.  






Tamás barátom az egyik legelkötelezettebb természetjáró akit van szerencsém ismerni. Munkája és a rengeteg túra mellett önerőből üzemeltet egy túranyilvántartó és tervező oldalt, ezenkívül aktív barlangász és vérbeli ásványgyűjtő. Gyűjteményében megszámlálhatatlan mennyiségű hegyikristály, cápafog, fosszília, achát, kalcit, ametiszt és rengeteg egyéb társuk megtalálható. Ezek nagy részét számunkra jellegtelen, mit sem érő kövekből, kavicsokból "kalapálgatta" ki.





Már régóta hívott bennünket, hogy menjünk el velük egy ilyen ásványgyűjtő túrára, de valahogy az égiek eddig nem akarták hogy ez összejöjjön. Aztán idén az első hosszú hétvégén végre összejött, sőt egy futó ötlet kedvesemtől még meg is koronázta a napot. Kitalálta, hogy a nagyobb unokáinkat vigyük el magunkkal, biztos tetszene nekik. Túrázni már többször voltak velünk és ez az élmény egy újabb jelentős lökést adhat nekik, hogy a későbbiekben se felejtsék el a természetszeretetét és talán még a hivatás választásukban is szerepet fognak játszani ezek az élmények.




Összeszedtük a család összes kisebb-nagyobb kalapácsát és vésőjét, műanyag dobozokat gyűjtettünk a fiúkkal, növelve az érdeklődésük. Várták az indulást, egyre izgatottabbak lettek még az alvás is nehezen ment nekik. Máskor a hajnali indulásokkor végig alusszák az utat, most be nem állt a szájuk, már alig várták a találkozást a mai vezetőnkkel, kit már korábbról is ismertek, sőt egyfolytában azt mondogatják, hogy nekik van egy "nagy" barátjuk, nagyon szeretik Tamásékat.





Tízre beszéltük meg a találkozást Mátrakeresztesen, ahova pontosan mindenki be is futott. Kis csapatunk hat főből állt. Csilla és Tamás mellett Első menyasszonyom, szerénységem és a főszereplők, a lurkók alkották. Igaz, hogy szép napsütés volt, de a hegyek közé zárt faluban bizony minden kémény üzemelt, zúzmara minden merre, hófoltok tömkelege az árnyékos és fagyzugos helyeken. Sőt helyenként  még a falu patakocskái a Kövecses,Nagy-völgyi,Tó-réti,Csörgő is be voltak fagyva, ezzel is fokozva a tél végi hangulatunkat.Ezek a kis patakocskák, csermelyek a faluban folynak össze és igyekeznek a Zagyva felé, melyen keresztül aztán egyszer sok keveredés után elérik a hatalmas tengert.






Alsóhuta annak ellenére, hogy a környék már az őskorban is lakott volt és itt  volt egykoron a középkori Magyarország egyik legnagyobb kiterjedésű vára az Óvár is, csak a 18.sz. közepén vált állandó lakott településsé. Ekkor egyesek szerint cseh telepesek érkeztek, mások szerint a ciszterci rend telepített ide munkásokat. A lényeg, hogy ezek a bevándorlók üveghutákat üzemeltettek és fakitermelésből éltek. A 19. sz. közepén aztán a lakosság felhagyott az üvegfúvással és faeszközöket, elsősorban fakanalakat kezdtek el készíteni, ez utóbbiról nevezetes ma is a település. 1937-ben keresztelték át a falut Mátrakeresztesre, önállóságát '984-ben elveszítette, akkortól Pásztó egyik városrésze. Érdemes megemlíteni 2005-öt, amikor a hirtelen lecsapó hatalmas özönvíz hatására a hegyekből lezúduló irdatlan vízmennyiséget nem tudták a patakok elvezetni és elöntötték az egész települést.








Mátrakeresztest a S+ jelzésen hagytuk el a Kékesi úton. A szűk, kanyargós utca a rendszeresen itt áthaladó rallyversenyekről vált ismerté. Elhagyva a falut, egy rövid szakaszon a Galyatetőre vezető országút szélén kellett gyalogolnunk libasorban, hogy a szűk aszfaltcsíkon ne akadályozzuk a jelentős forgalmat. Pár száz lépést követően a jelzések egy szűk, vadregényes völgybe szólítottak bennünket, a Nagy-Tölgyes-bérc és a Bánya-bérc  közé szorult Nagy-völgybe. A romantikus szurdokot a völgyről elnevezett patak vájta ki évezredek során, a természet eróziós folyamatainak segítségével. A  mély völgyben a patak teljesen be volt fagyva, sőt az erdészeti utat helyenként vékonyabb-vastagabb jégpáncél is borította, ezért fokozatosan kellett figyelni ezeken a szakaszokon. Nem árulok el titkot, de a fiús szakasz minden tagja mutatott be különböző mutatványokat. Ki simán csak perecelt, ki tripla Axelt nyomott le, ki pedig felállás közben többször is kikapart, driftelt. ...hogy ezekből a mutatványokból mennyi volt véletlen és mennyi megrendezett ezt fedje el a jótékony homály. Mindenesetre a jó hangulatnak megalapoztak ezek a produkciók.






Csilla és Tamás megmutatta ezen a szakaszon már a hegyikristály-kimállott kristály- megtalálásának trükkjeit, így jöttek a sikerélmények számunkra szép sorban. Elkapott mindenkit az "aranyláz", a fiúk percenként rohangáltak kiabálva: _nézd Csilla, nézd Tamás mit találtam! Beni elsősorban Tomi szárnysegédje volt, míg Domi pedig Csilla szárnyai alatt gyűjtötte a kincseket. Míg mi kedvesemmel magánzóként követtük őket. A nap végére egy elég nagy dobozka hegyikristályt sikerült összeszednünk. Túráink alatt ezekről a csillogó kristályokról azt hittük, hogy sima üvegcserepek, no majd ezentúl jobban figyelünk.






Lassan, nagyon lassan haladtunk, gyűltek a kristályok szépen. Közben a S+ elköszönt tőlünk, hogy felkapaszkodjon Fallóskútra, mi pedig jelzetlen úton kapaszkodtunk tovább a völgyben. Hamarosan elértük a hangzatos és megdöbbentő nevet viselő forrást, a Pina-kutat, melyből jelenleg épphogy csak csörgedezett valami kis víz. A nem szokványos nevet a szájhagyomány szerint az erdőjáró emberek adták a forrásnak, mert úgy látták, hogy úgy csepeg és olyan vonzó, mint egy szép asszony szemérme.
Ezen a néven is tetten érhető az erdei emberek szókimondása, egyszerűsége. A forráson és a környékén látszik, hogy egykoron becsben tartották, hisz kőből falat emeltek köré ismeretlenek és még egy hullámpala tetőt is tettek fölé, hogy ne koszolódjon el a tiszta víz. Sajnos azonban a karbantartás napjainkra elmaradt, talán egyszer valaki felkarolja ezt az eldugott forrást és kissé rendbe rakja.







A forrásnál irányt váltottunk és délnek tartva kapaszkodtunk tovább egy erdészeti úton a Nagy-Tölgyes-bérc csúcsa felé. Átkeltünk befagyott csermelyeken, jégpáncélokon emelkedtünk, miközben bőszen gyűltek a hegyi kristályok is. Jó 650 m magasságig kapaszkodtunk, ott vezetőnk visszafordulót vezényelt, hisz még a nap fő attrakciója hátra volt. "Lenek" már kevesebb kristály került a dobozkába, inkább vidám beszélgetés jellemezte az ereszkedést a forrásig, ahol a Bánya-bérc oldalában kezdtünk el kapaszkodni Észak-nyugati irányba. Itt a csapat ketté szakadt Csilla és Manyesz lemaradt a kisebb unokával, Domival,ki már kezdett fáradni és kímélő tempóra álltak vele a lányok. Tamás pedig Beninek és nekem kissé erősebb, haladósabb tempót diktált "fönek". 









Csodás cseres-bükkösben később pedig fenyvesben  jutottunk egyre feljebb egy kevésbé járt és ismeretlen részen. Az elhanyagolt erdészeti úton többször keltünk át vízfolyáson és küzdöttük le a kidőlt fák okozta kihívást. Egyszer aztán csak vége lett az útnak és megérkeztünk egy valamikori, réges-rég elhagyott és elfeledett meddőhányóhoz. Ezt a helyet Tamásék fedezték fel egy korábbi túrájuk során.Háborítatlan volt itt az erdő, körös-körül csend és nyugalom, végtelen jó érzés járta át a lelkünk, igazi töltést adott ez a hely. Előkerültek a vésők, kalapácsok ásványgyűjtő zacskók, amiket eddig hősiesen cipeltünk Tamással. Közben a "Csipet csapat" is ideért, Tamás elmagyarázta, hogy a mindenfele látható szürke andezit tömbökkel nincs dolgunk, viszont a barnás színű kvarc telér köveket vizionáljuk, forgassuk meg alaposan, hisz abban bújnak meg a kristályok.









Ezt is élvezték a fiúk, nagy örömmel kezdtek kutakodni megfelelő alany után. Persze hogy Tamás találta meg az első alkalmas követ és mutatta be rajta, hogy lehet "kikalapálni" belőlük az elbújt, értékes kristályokat. A fiúk is kalapácsot, persze a legnagyobbakat, ragadtak és próbálták utánozni Tamást, aki a nagyobbakat megbontotta és kisebb darabokkal már több-kevesebb sikerrel elbajlódtak a gyerekek. Kerestük a kvarcokat, egyre magasabbra jutottunk a méretes sziklatömbök között és egyre sötétebb és mogorvább is lett a környezet, sűrű, senki által nem járt részen bóklásztunk. Röpült az idő, gyűltek a kisebb-nagyobb ásványok. Elröpült az idő, negyed három felé a vezetőnk jelezte, hogy vége a gyűjtésnek, visszavonulunk. Lefele persze nehezebb volt a haladás, megizzasztott bennünket a lejutás.








Elcsomagoltuk a kincseket és elindultunk vissza Mátrakeresztesre a már ismert úton, mi előre, a lányok Domival kicsit lemaradva.Visszafelé is jutott pár perec, bohóckodás, de a fiúkat teljesen elragadta a sikerélmény, hogy kristályokat gyűjthettek és kalapálhattak ki. Tomi meg is ígérte nekik, hogy legközelebb egy más fajta ásványgyűjtésre is elmehetnek velük. A faluban gyorsan megnéztük mennyit is mentünk és meg is lepődtünk alaposan, hisz a műszerek majd nyolc kilométer megtételét mutatták és közben több mint 300 m szintet is legyűrtünk. Még büszkébbek lettünk a fiúkra, meg sem kottyant nekik és még élvezték is. Legközelebb emelem a tétet és megpróbálunk velünk egy 10 kilis túrát.








Hazafele a fiúk egy elengedhetetlen pizza, cola menüvel koronázták meg a napot, mi pedig más olasz gasztronómiai finomságokkal kényeztettük magunk. A kaja után aztán kijött a fiúkon a fáradság, elindulást követően rögtön elaludtak az autóban. Haza érve azonban újra erőre kaptak, hisz éjszakába nyúlóan mesélték a szüleiknek az átélt élményeket.

Írta:    Soós Lajos
Fotó:  Soós Margit

Térkép és Szintrajz: