2022. szeptember 2., péntek


   OKT. 51. TÚRA   2022.06.21.                     BÁNKÚT - BÉLAPÁTFALVA







           TÚRA A BÜKK-FENNSÍKON




 





"A peremi bércek, a Bükk határkövei, ott alakultak ki ahol a Bükk- fennsík szegélye egybeesik a mészkő-pala kőzethatárral és a csaknem merőlegesen álló mészkőrétegek rétegfejeikkel néznek a pala térszínek felé. 400-600m hosszú lejtőiken 100-300 m-t esnek. Meredekségük eléri vagy meghaladja a 30°-ot, helyenként függőlegesek, sőt túlhajlóak."                                                                                                                                                                                                  BNPI honlapja 










A Bükk-fennsík (más néven Magas-Bükk) a Bükk-vidék központi részét elfoglaló nagy, hullámos fennsík, amely Magyarország legnagyobb és legmagasabb ilyen jellegű térszíne. Egy földrajzi kistáj. A terület teljes egészben a Bükki Nemzeti Park igazgatása alá tartozik. Peremén sorakoznak az idézetben említett bércek, többek között az Istállós-, az Őr-, a Tar-, a Cserepes-. Pes-, Három-, és a Bél-kő. Közülük mai több mint 20 km-es túránkon nem egyet érinteni fogunk, miközben  jelentős szintkülönbséget is le kell tudnunk, a nem egyszer sziklás, meredek terepen.

 










Éjszaka villant az elme! Nem lesz jó, ahogy megegyeztünk Sanyival, az alkalmi taxisunkkal! Mivel ő reggel csak 9 környékén tudna felvinni bennünket Bánkútra és ezzel rengeteg időt veszítenénk, nem is beszélve róla, hogy a legmelegebb időszakban érnék ki a rejtek adó erdőből. Megkonzultáltam ezt állandó túratársammal, aki mit is tehetett volna, mint bőszen bólogatott.  Így esett, hogy hétkor már bőszen robogtunk Lillafüred érintésével a hegycsúcs irányába. Útközben azért megeresztettem egy telefont jótevőnknek, hogy rendben lesz-e, ha fordítunk a dolgon és délután ugrik fel velünk. Még örült is neki, hogy így alakult, jobban tudja tenni a dolgát ő is. Nagyon sok időt sikerült így nyernünk, ezért aztán fél nyolc után pár pereccel már ott toporogtunk a Fehér-Sas előtti parkolóban és végeztük a szokásos törzshajlításokat, karkörzéseket és nyújtásokat. Néző és szurkoló sereg most is akadt, hisz vagy két osztálynyi nagyobb gyerek táborozott a szálló melletti kaszálón, bringatúrán voltak a Bükkben.






A nagy ovációban elfelejtettem merre is kell indulnunk és tettünk pár kört a parkolóban, mint az a bizonyos galamb. Az ovációt nagy vidámság váltotta, látva ezt, majd aztán jött egy nagy tapsvihar mikor meglett az ösvény a panzió kerítése mellett. Feledhetetlen élményeket szereztünk a gyerekhaddal egymásnak, még ha mi egy kicsit rá is lapátoltunk, mikor láttuk a sikert. Jól kijárt gyalogúton ereszkedtünk egy völgybe és szinteztünk ki belőle, aztán egyszer csak eszembe jutott a Diabázbarlang. Ki szerettünk volna térni ehhez a félelmetes nyílású- le van zárva- 156 méter mély víznyelőhöz, melyet nem is oly rég, 1976-ban, tártak csak fel. Hátha már túljöttünk a barlangon a hatalmas montánbükkök látványával kárpótoltunk magunk. Sífutó utakat kereszteztünk és máris a nap első fennsíki rétjén a Csalánoson találtuk magunkat, élvezeti túrázás kezdődött, ismert és ismeretlen virágözön lengett az élénk szélben. Pár pillantás még a Bálvány csúcsára és a Petőfi kilátóra, ahol a tegnapi nap véget ért.







Csalánoson egykor kisvasút és siklópálya végállomás volt, a vonalat elsősorban a kivágott fa szállítására használták, de mikor a '950-es években megépültek a Bükk-fennsíkot behálózó erdészeti utak, a modern, nagy kapacitású teherautók kiszorították a régi módozatokat. A pályákat 1966-ban zárták végleg be és szedték fel a síneket. Ma már csak csekély nyomai látszódnak ezeknek az egyszer volt időknek. Fenyvesen és bükkösön vágtunk át és máris a következő rét szélén álltunk meg? a Faktor-réti Madonnánál. A rézkarc képen a gyermekét tartó Madonna látható, mely az erdőt járó emberek kedvelt és nagy becsben tartott helyszíne. A mostani kép Tomori Bertalan alkotása. Mint az a kép alatti táblán olvasható, e hármas bükkfa alatt pihentek és fohászkodtak az erdei munkások egykoron a Szűzanyához, hogy nehéz munkájuk és sanyarúságos helyzetük megsegítse. A legenda szerint aztán egyszer meg is jelent az imádkozó munkásoknak, ezzel fejezve ki támogatását. A Madonnát ábrázoló ikont valószínűleg ezután a jelenés után helyezték el itt. Ami biztosan tudható, hogy az 1920-as években már  turisták gondozták a képesfát.







A hangulatos Faktor-réten átvágva meglepő módon újra bükkösben, majd fenyvesben találtuk magunkat. Kellemes vonalvezetésű dózerúton trappoltunk, melyből a Mély-sár-völgy töbörjei, víznyelői zökkentettek ki, megállásra késztetve bennünket. Továbbállva hamarosan bakancsaink alá kanyarodott a Jávorkút- Szilvásvárad közötti aszfaltcsík. Ez az út a '980-as évekig közforgalmú volt, ekkor kitiltották az autókat a fennsíkról, de néhány parkoló helye még ma is látszik. Pár száz métert koptattuk az aszfaltot, aztán a Kis-Sár-völgy hatalmas fái közé térítettek a jelzések rövid időre, hogy aztán egy esőbeállónál újra ráforduljunk az aszfaltra, melytől a Zsidó- rétre való letéréskor köszöntünk el véglegesen.










Egy fokozottan védett, csodás helyre érkeztünk! Itt a kijelölt ösvényről letérni is tilos, annyi a védett ritkaság. Töbör töbör hátán, hófehér mészkősziklák csak úgy véletlenszerűen eldobálva. Mesebeli tájra érkeztünk! Be is lassultunk rendesen, egyik ámulatból a másikba estünk, alig bírtuk a rengeteg csodálatos élményt befogadni, Szívesen tettem volna pár lépést valamelyik szirthez, víznyelőhöz, de törvénytisztelő természetjárók vagyunk, így ez még csak elvi szinten sem vetődött fel. Nem volt elég ez a csoda, a látképet még a Három-kő (904 m) hatalmas tömbje is megkoronázta. Amerre a szemünk ellátott mindenfele borókabokrok, változatos karsztformációk. Ezek együttes hatása teszi a Zsidó-rétet a Bükk- fennsík legtipikusabb, legszebb fennsíki rétjévé.







Sajnos azonban minden csoda véget ér, mi is kilétünk a varázslatból és a valóban Keskeny-réten enyhe emelkedőn értünk ki a fennsík déli peremére. Innét az ítinerek bő másfél kilométer emelkedést jósolnak a Tar-kő csúcsáig. A tegnap tapasztaltakhoz hasonló kemény emelkedőre számítottunk,de hatalmas csalódás ért, mivel könnyen járható, mérsékelten emelkedő ösvényt kaptunk a lábaink alá. Megállni is csak az egykori mészégetők és a helyenként korlátozottan látható panorámák végett kellett.







Hatalmas csatakiáltással értünk fel a 949 m magas Tar-kő csúcskövéhez, ahol persze jött a pózolás a csúcstáblával és még egy csúcscsoki is gallér mögé került, hisz ma már magasabbra nem fogunk törni.
.... de a csoda még váratott magára, ahhoz el kellett hagyjuk időlegesen a kék sávot és a hrsz. jelzésen ki kellett térnünk a Bükk-fennsík peremére, a Tar-kő markáns, zord letöréséhez. Na ez a hely a magamfajta tériszonyosoknak nem való, de a látvány ami elénk tárult még ezt az érzést is elfeledtette velem! Alattunk, előttünk a fél Bükk és annak "fővárosa" Eger,melyen túl az Alföld végtelen síkja veszett a távolba! Aztán még szerencsénk is volt, hisz a tiszta időben még a Mátra vonulata is feltűnt a látóhatár szélén. A fokozottan védett Tar-kői kőfülkéből gazdag őskori lelet került elő 1960-ban. Az üreget a 19.sz-ban szegénylegények, betyárok használták búvóhelyül. Röpült az idő, talán fél óra is elszaladt, mire rászántuk magunkat a tovább állásra.
 












Hamisítatlan mészkő sziklagyepen keresztül hagytuk el a kilátópontot és oldalaztunk el a kék sávig, hatalmas kőrisek, bükkök alatt. Aztán egyszer minden átmenet nélkül begorombult a lejtő, amolyan gatyafékes részre értünk. Eszembe jutott azok sanyarú sorsa, akik ellenkező irányból teszik meg ezt az etapot. Amikor végre leértünk a Kis-Virágos-hegy aljára, akkor rögtön emelkedésbe is kezdtünk a hegy nyergének irányába. Hamarosan elértük az Őserdőnek hívott 24 hektáros szigorúan védett, körbekerített határát. Egykoron a kék átvezetett ezen a részen, de az eredeti állapotokat megtartandó, a területet körbe kerítették, a turistautakat megszüntették. Így ma a kerítés mellett nyugatról kerüljük meg az 1942-től védett Őserdőt, melynek területét már több mint 150 éve vonták ki a termelésből, azóta itt emberi kéz nem avatkozott be a természet örök körforgásába. 2000-ben erdőrezervátumnak nyilvánították, ahol a hatalmas, 200 év körüli bükkök állva halnak meg.










Virágos-sár (784 m), Sima-kő-lápa (799 m) következett, hol rövid, de meredek emelkedőn, hol ugyanilyen lejtőn, hol meg csak egyszerűen szintezve haladtunk, kidőlt fákat átlépkedve, kerülgetve az egykori kisvasút szerpentinjén. Fogós kis szakasz volt, mely egy erős emelkedővel érte el a Vörös-kő (642 m) sziklás oldalgerincét, ahonnét újból remek panorámákban gyönyörködhettünk. Ahogy újra erdőbe értünk a sziklás szakasz nem múlt el, sőt fokozódott a helyzet. Meredek, ördögszántásos, nehezen járható kapaszkodón gyűjtöttük a magasságot  a Cserepes-kő (823 m) felé. Amilyen rövid, olyan fogós kis szakasz volt, a végén pedig még egy jó kis kapaszkodóval a fokozottan védett Cserepes-kői-barlanghoz, mely 1950 óta menedékhelyként funkcionál.











Ásatások bizonyítják, hogy már az őskorban is laktak emberek a Bükk kellős közepén található barlangban, később a többi sziklaodúhoz hasonlóan haramiák, üldözött legények búvőhelye és a környékbeli vadászok is szívesen használták. A kéktúra megjelenése után fokozatosan vették át a 6 m hosszú barlangot a természetjárók és az OKT egyik ellenőrzőpontja is ide került. Mi is elvégeztük az adminisztrációz, fújtunk egyet a természetes kőpadok egyikén. Hagytunk egy kis tartalék konzervet az érkező vándoroknak. Ez amolyan szokássá vált, mert elég szép készlet volt a barlangban tartós élelmiszerből és több palack víz is figyelt a polcon.












Meredeken ereszkedtünk a Pes-kő (865 m) nyergébe, hogy aztán újra nehezen járható ösvényen kapaszkodjunk fel a sziklán lévő kilátóponthoz. Újabb földbe gyökerezés a látványtól! Sokáig nézelődtünk, hisz tudtuk, hogy ma ez az utolsó kilátópont amelyről élvezhetjük a fergeteges tájképet, hisz a következő bércekre nem terveztünk kitérőt tenni. Továbbra is nehezen járható sziklás részen értünk le az Őr-kő (880 m)- rétre, ahol könnyebb talajra is váltottunk, valósággal úgy robbantunk be az Őr-kő kulcsosházhoz, ahol hosszabb pihenőt iktattunk be. A beszédes nevű hegycsúcs az őskorban valószínűleg füst-és tűzjel továbbító vártaként funkcionált. Pótoltuk energia veszteségeinket, beállítottuk koffeinszintünket és csak úgy ejtőztünk egy jókorát.











Útra kelve legyűrtük mai utolsó emelkedőnket az Ördög-hegy (865 m) oldalában, aztán elérve egy nyerget nem emelkedett tovább az út, hanem megkezdtük a hosszú, néhol meredek, köves talajú ereszkedést. A könnyebben járható részeken kedvesem erős tempót diktált, pláne, hogy tudtuk, hogy hamarosan mai túránk végéhez érkezünk. A trappolást csak a Kelemen-széke alatti nyeregben szakítottuk meg egy néma főhajtásra az itt lévő 2. világháborús német katonasíroknál. A sírok közelében kapott halálos sebet Horst Osterburg és társa, akik a budaörsi katonai temetőben nyugszanak. Sírjaik itt csak emlékhelyek. A fejfán egy szívbe markoló vers olvasható: "Magyar ha erre jársz, itt e csatatéren, virágot le ne tépj sehol sem a réten, hanem nézzed ölelgessed piros vértől fakadt könnyel öntözgessed.  Horst Osterburg"










Melankolikus hangulatban ereszkedtünk hangulatos bükkök alatt a Lak-völgy irányába, a szekérút egyszer csak aszfaltra váltott, állandó túratársam pedig a legmagasabb fokozatra tekerte a potmétert és csak a Lóczy- forrásnál engedélyezett egy rövidke pihenőt, amíg a forrásprocedúrát letudtam. Sorompót kerülve értük el a duzzasztással létrehozott, egykori cementművet kiszolgáló Gyári-tavat, melyet manapság Lak-völgyi-tóként ismerünk. A tó környezete napjainkban kedvelt kiránduló- és horgászparadicsom, üdülőtelepként funkciónál. A partról újból megcsodálhatjuk a megcsonkított Bél-kő monumentális sziklaormát és elvégezhetjük az ellenőrzést a part egyik ikonikus csárdájában, a Szomjas csukában. Nos mi először berongyoltunk a kellemesen klimatizált vendéglőbe, hogy egy jól megérdemelt krigli Borsodit gallér mögé vezényeljünk és rendeljünk egy tartalmas levest, hisz a mai 21 km-es túrán ezt megérdemeltük. Parti vendéglőben mi mást kérnénk, mint egy-egy forró halászlevet, melyet ki-ki ízlése szerint túróscsuszdával, vagy egy somlai galuskával kísért le.











Meglepően finom halászlevet rittyentett a séf számunkra és a desszerteket sem érhette szemrehányás. A két fogás között aztán elvégeztük a szükséges adminisztrációt. Mikor végeztünk volt még bő fél óránk a következő buszig és szűk egy kilométer még a buszváróig. Kényelmesen andalogtunk el Bélapátfalva központjáig, ahol egy motoros fagyiárustól vettünk egy békebeli retrós fagyit, ami nem hazudtolta meg magát, de akkor és ott rohadt jól esett.










Dédestapolcsányon átszállva buszoztunk Mályinkára, ahonnét Sanyi még feldobott bennünket az autóhoz Bánkútra. Levezetésként még ténferegtünk egyet a sípályákon és a ródlipályán, beültünk egy nullás sörre a Fehér sasba, majd szállásunkra hajtattunk, ahol egy üveg Törleyvel koronáztuk meg a napot. 






Írta:   Soós Lajos
Fotó: Soós Margit