AK. 20. TÚRA  2023.10.13.                                  TISZAKANYÁR- PÁCIN  

 LÁTOGATÁS A GÁTŐRHÁZ ÉBER ŐREINÉL

 

 "A gyaloglás a legjobb orvosság"                                                                                                                                                                                                            Hippokratész

 

Az idei Kéktúrázás napja előtti pénteken amolyan prológ jelleggel beterveztem egy ráhangolódó, bemelegítő túrát. Első körben Tiszakanyártól Cigándig gondolkodtam a dologban, de aztán módosult a cél Pácinig, de ez meg majdnem sok lett. A végén időhiányba is kerültünk és alaposan ki is fáradtunk ettől a majd 25 km-től. Tanulság megint volt, legközelebb szerényebben kell tervezzek és a nulladik napra csak egy rövid penzumot kell bevállalni!

 

Pedig ez utóbbit annyiszor, de annyiszor megfogadtam, aztán mindig elkap a hév és többször előfordult már, hogy túl vállaltuk a nulladik nap távját, ami a következő napokra is kihatással volt. Ez most sem volt másképpen, nagyon rosszul estek a másnapi első méterek! No, de ebben nem csak a kifáradásnak volt szerepe, hanem a péntek esti pálinka kóstolgatással egybekötött ismerkedési estnek is, melyről az előző írásomban tettem említést.

 Hajnali indulás után a delet elütő harangszót már Tiszakanyáron hallgattuk Misiékkel, akikkel itt beszéltük meg a randevút. Mivel a szállást még nem tudtuk elfoglalni, ezért úgy döntöttünk, hogy előbb rapidban lejárjuk a Tiszakanyár- Cigánd részt, majd visszajövünk elfoglalni a szállást és késő délután pedig a Cigánd- Pácin szakaszt toljuk be. Két kocsis megoldást választottunk Misiék elautóztak Cigándon az almásig onnét indultak mi pedig a majdnem 1500 fős lakosú Rétközi településről, a Tisza bal partjáról. 

 

Ha már így szóba került, akkor már tartottam egy rögtönzött töri órát a népes egybegyűlteknek elvégre oly lelkesen készültem rá. Tiszakanyárról legkorábban a 14. sz utolsó harmadában emlékeznek meg iratok, bár egyes hamis okiratok már korábban is említik Kanyárt, ami szlovákul lovászt jelent. A Tisza hordalékkúpjára épült telepölés határában kerültek elő őskori és népvándorláskori leletek, ezeket ma a megyei múzeum őrzi Nyíregyházán. A terület a leleszi, majd a jászói konvent tulajdona volt egészen 1945-ig. Az élet mindig lassan folyt ebben a Tisza-parti faluban, a történelem viharai szerencsésen elkerülték, csupán egy említésre érdemes esemény tizedelte meg a lakosságot, az 1876-os nagy Tiszai árvíz. Épített öröksége is csekély református temploma 1813-ban, római katolikus temploma pedig a 20.sz.-ban épült. Említésre érdemes még a Honfoglalás Park. Legismertebb lakója, aki jelenleg a falu elöljárója is Háda György, a legismertebb hazai használt ruha árusító lánc tulajdonosa.

 

A rendhagyó ismertető után Misiék a gépesített járművükbe pattantak, mi pedig az Apostolok lován nyargaltunk végig a falu egyre lepukkantabb házai között. Érdemes megemlíteni, hogy a település egynegyede a legutóbbi népszámlálás szerint roma származású. Állandó túratársam erős tempót diktált így percek múlva a mai legnagyobb emelkedőt küzdöttük le, felhágtunk a legmagyarabb folyó a Szőke Tisza gátjára, melyen a Kisvárda- Sátoraljaújhely közötti közútig vándoroltunk. Egy balra átot dobtunk és máris a II. Rákóci Ferenc hídon keltünk át a Tisza fölött.

 

Az ország ezen szegletében mind a mai napig nagy tisztelet övezi a Vezérlő Fejedelmet, emlékével lépten-nyomon találkozunk Szatmárban, Beregben, Szabolcsban, a Csereháton és persze Zemplén tájain. Így az is természetes, hogy róla nevezték el az 1994 októberében átadott közúti hidat, melyen a Rétközből Bodrogközbe érkeztünk, közben (vár)megyét is váltottunk. Érdekes a híd története, hisz ez a híd ezelőtt hosszú esztendőkig innen több mint száz km-el távolabb, Polgárnál szolgált. Miután azt modernebb szerkezetűre építették, ez feleslegessé vált. Eldobni nem akarták, és hosszú tervezgetés után úgy döntöttek, hogy a híd újjáépítésével oldják meg Bodrogköz addigi szűkös közlekedési kapcsolatait, ezzel tehermentesítve a korszerűtlen kompokat, melyen addig a Tiszán átkeltek. 

 

A híd felállításának helyéül Cigánd körzetét választották és egy új, eddig sehol nem alkalmazott mérnöki bravúrral vízi úton szállították új állomáshelyére a hidat 2 darabban, közben leküzdve a tiszalöki duzzasztót és a tokaji hidakat. Ezen a régi hídon keltünk át a méltóságteljesen tova futó Tiszán. Ma itt kétszer láttuk a Tiszát, először és utoljára, hisz ezután már csak a hatalmas ártéri erdőket vizuálhattuk az eleinte mart aszfaltos, majd földes hátú töltésről. Még csak a vízen megcsillanó napsugarak sem törtek át a sűrű növényzeten, ezért roppant csalódottak voltunk, úgy bíztunk benne, hogy legalább egy- két alaklommal rácsodálkozhatunk a folyamra. Lemenni sehol nem volt lehetőség, csak mikor már elértük Cigánd első telkeit, akkor tudtunk volna lefutni a Tiszához a komphoz, melyen Dombrádra lehet átkelni az üdülő területre. Erre meg sajnáltuk az időt, ehelyett hosszú talpalásba kezdtünk az utunkba eső bodrogközi városon., Igen városon! 

 

Cigánd is azon magyarországi városok közé tartozik, melynek egyáltalán nincs városi hangulata, de büszkén viseli ezt a rangot. Bodrogköz egyetlen városa és egyben a legnagyobb települése is a maga alig 3000-es népességével. Cigánd ráadásul járási székhely is, a maga küzdelmes történetével és gazdag hagyományaival egyetemben. Az elzárt település látványos fejlődése 1994-től, a Tisza- híd átadásától datálódik, hisz ekkor soha nem látott lehetőségekhez jutott, mellyel a település elitje jól sáfárkodott. A Bodrogköz ezen része is már a Honfoglalás előtti évszázadokban lakott volt, ezt régészeti leletek támasztják alá, de új hazát kereső eleink is megtelepedtek ezen a szegényes elzárt vidéken, hisz a terület ki volt szolgáltatva a Tisza kénye-kedvének, és jóformán megközelíthetetlen volt a térséget körülvevő ingoványokon, mocsarakon keresztül. Az itt kialakult településről a 13.sz. végén tesznek említést, majd egy birtokper folyamán két részre szakítják Kis- és Nagycigándra és így is marad évszázadokon keresztül, mert csak 1923-ban egyesítik újra.

 




A halászó, vadászó és gyűjtögető életmódnak a Tisza szabályozása vet véget, mellyel gazdag termőföldek alakulnak ki, és a település is kiszabadul az ingovány fogságából. Ekkortól mezőgazdasági termelés a meghatározó megélhetési forma. A 20. sz. elején éri el a Bodrogközi Kisvasút keskeny nyomtávja, melyen 1976-ig járnak a szerelvények. Hazánk egyik leghátrányosabb területének, a Bodrogköznek a legjelentősebb települése 2004-ben kap városi rangot, 2013 óta járási székhely, a település egy ötöde vallja magát roma származásúnak.

 

Mi amilyen gyorsan érkeztünk, olyan gyorsan is igyekeztünk elhagyni Cigándot, bár lett volna mit megnézni, Református templom, Bodrogközi Múzeum, világháborús emlékművek, Falumúzeum, Kossuth szobor, ezekből csak az útba esőkre vetettünk futó pillantást, mert a mai penzum a rohanásról szólt! Kedvesemnek ma felhatalmazása volt begyújtani az utánégetőket és olyan tempót diktálhatott ami a csövön kifért. Két óra lett volna pár perc múlva mikor a hosszú aszfaltkoptatás után bekanyarodtunk a hatalmas almás mellett egy földútra, ahol Misi leparkolt.  Visszarongyoltunk Tiszakanyárra szállást foglaltunk, majd osztottunk szoroztunk és megszületett a verdikt: egy életünk, egy halálunk belevágunk a délutáni etapba! Így esett, hogy három előtt pár pereccel leparkoltam az előbbi almás mellett és belecsaptunk a lecsóba újfent. Misiék Pácinig mentek, velük majd menet közben találkozunk valahol és kulcsot cserélünk.
 

Széles földúton trappoltunk a Klein- tag és a Nemes- tag hatalmas szántói között, balról pedig egy nevetlen pangó öntözőcsatorna emelte a táj egyhangúságát. Az egyhangúság nem teljesen fedi a valóságot, hisz az AK-n ezen a földúton pillantottuk meg először a Sátoros- hegyeket, melyek a már több mint 800 km-es vándorlás végső fázisát vetítik előre, és ez nagyon jó érzéssel tudja eltölteni a magunkfajta vándort. Csak nem minket!  Nekünk ugyanis még messze nincs vége az alföldi vándorlásnak, vannak még lyukak a folyamatos csíkon. Kellemes meleg délután volt, szél sem fújt, nézni való is kevés akadt, így egész haladós tempót tudtunk felvenni. Néha mikor a technikára pillantottam mindig 5 feletti átlagot láttam, gyorsan a fogytak a méterek.

Elérve a Tiszakarádi- főcsatornát kicsit szusszantunk a zsilipnél, fotózkodtunk csodáltuk a kézzel fogható közelségbe került zempléni tájat. Felhívtam Misit, ők még kicsit messzebb jártak a gátőrháztól, ezért innét szédelgősre váltottuk a tempót és elandalogtunk a csatorna bal partján a hídig, melyen át lehet kelni a víz fölött. Fogadásunkra természetesen meg is jelent a fogadóbizottság, egy roppant kedves, nagytestű keverék képében. Egy hangja nem volt, várta a jutalomfalatot, amit persze, hogy megkapott. A többi kutya most láncon volt, nem mindig van így ahogy hallom más túratársainktól, de támadás sem volt még tudtommal. Egy komondor nagyon acsargott, de vélhetően őt sosem veszik le a méretes láncairól. Kedvesem persze, hogy kiélte kutyaszeretetét, még a láncon lévőket is megsimogatta, ők is kaptak kis csemegét.

 

Mivel a gátőrház egyben igazoló pont is, így beütöttük az ítinerjeinkbe az igazolásokat, frissítettünk és csodáltuk a csendes víztükröt míg vártuk Erzsikééket. Miután megérkeztek autókulcsot cseréltünk, örömködtünk egymásnak, pózoltunk a közös fotók kedvéért és tovább álltunk. A változatosság kedvéért most a csatorna jobb partján vándoroltunk arra ahonnét jöttünk. Bő kilométernyit haladtunk a mart aszfaltos úton amikor jelzéseink egy balra átot vezényeltek és egy hepehupás földút következett, mely egy lápos területet szelt át, balról pedig egy újabb nevetlen öntöző csatorna szegődött mellénk. Eseménytelen etap következett a Pácini- csatornáig, ahol a mocsaras részt szántók váltották. Erre fele egy rövid részen megjött a mindennapi dzsindzsa is, de erre barátaink elbeszéléséből már fel voltunk készülve. Mivel elég sokat elmolyoltunk a gátőrháznál az óra is előre szaladt, már el is ütötte az ötöt  mikor ránéztem karórámra és még vagy 3km volt hátra!

 

Össze kellett kapni magunkat, kedvesemnek, sem kellett több, begyújtotta a fáklyákat és úgy Csöpisen odaszólt: "-Tűz Csucsu!".  Hamarosan el is értük Pácin első ipari telephelyét, ahol aztán szilárd burkolat fordult bakancsaink alá. Kedves még fokozta is a tempót, lassú kocogás is volt és így éppen elértünk még az ellenőrző ponthoz világosban. A pecsételő hely Pácinban a helyi "futball stadion" mellett a Mágocsy- kastély hangulatos angolparkjában kapott helyet. Igazolás után még elsétáltunk hazánk talán legszebb reneszánsz kastélyához, melyet éppen most újítanak/ rontanak el, ezért nem is látogatható.

 

Nagyon elszaladt az idő, rendesen el is fáradtunk ezért a falu és a kastély megismerését a következő alkalomra halasztottuk, megkerestük Misi autóját és visszamentünk a szállásra. Bevártuk barátaink, felszedtük Tamást és megvacsoráztunk, a későbbiekről már meséltem az előző beszámolómban. A nap végén még megfogadtuk, sokadszorra, hogy soha többé ilyen hosszabb penzumot a 0. napra!

 

Írta :    Soós Lajos

Fotó:   Soós Margit

Térkép és Szintrajz:

 

 AK. 21. TÚRA  2023.10.14.                                       VAJA - GYULAHÁZA                                                                           

    

                                                            KÉKTÚRÁZÁS NAPJA SZABOLCSBAN 

Cum Deo Pro Pátria et Libertate!  (Istennel a hazáért, és szabadságért!) 

                                                                                                                       

A tavalyi esztendőben úgy megfogott a Nyírség hangulata bennünket, hogy az idén is igyekeztünk úgy helyezkedni, hogy itt vezethessünk egy túrát a Kéktúrázás ünnepén, Október második Szombatján. Ezúttal a Nyírség és a Rétköz határán, Vajától- Gyulaházáig vittük a kis csapatunkat kik összeverődtek erre a 20 km-es gyaloglatra. Kijött erősen a közösségépítő énünk, a nap végére igazán ütős kis egység alakult ki a 19 fős csapatunkból. Élvezeti túrázóként, Első Feleségemmel most sem a teljesítményre, hanem a minőségre hegyeztük ki a túranapot, így kicsit lassabban haladtunk, de sikerült életre szóló élményeket is szerezni a résztvevőknek. Hamisítatlan " Másfél milliós" nap kerekedett ki, annak minden sava- borsával.

Kedvesemmel már pénteken megérkeztünk Tiszakanyárra a Menyecskeház panzióba, ahol a főhadiszállásunkat ütöttük fel erre a pár napra. Délután amolyan prológ jelleggel lejártuk a Tiszakanyár- Pácin szakaszt, amit kicsit el is számoltunk és majdnem sok lett aznapra, de ez egy másik story. Magdi néni szállása lassan kezd olyan ikonikus hellyé válni az AK-n, mint egykoron szegény Vilma nénié Makkoshotykán. Tüneményes házigazdát ismertünk meg személyében, aki szereti és istápolja a kéktúrázókat és minden földi jóval ellátja a hozzá betérőt. A kínálatból bizony nem hiányozhat a jófajta szabolcsi alma- és szatmári szilvapálinka sem, és az invitálásnak egyáltalán nem lehet ellenállni.

Nem csak mi választottuk ezt a szálláshelyet, hisz a panzióban volt szerencsénk találkozni mindkét szomszédos etap szakaszvezetőjével. Judittal még Pénteken váltottunk pár szót az élet nagy dolgairól, Ricsivel pedig Vasárnap este, mikor ide ért a maratoni túrájáról Nyírkarásztól. Csoportunkból ugyanezen a szálláson aludtak Barátaink, Erzsike és párja, Misi, valamint az ifjú titán, de roppant gyakorlott túrázó Tamás is, velük már többször, több helyen túráztunk.  Magdika pálinkakóstolója után még tartottunk egy hosszúra nyúlt "ismerkedési" estet, így bizony kisebb nehézségekbe ütközött a korai kelés, hisz "hajnali" 7,45-re kellett Vajára érkeznünk a gyülekezőre, ehhez már fél hét környékén be kellett gyújtanunk gépesített járműveink motorját, hogy oda is érjünk.

Ébresztő után kicsit még boxoltak okos fejeinkben, de ezt hamarosan rendbe tette a pár békebeli tornamutatvány a loggián és miután koffein szintünket is beállítottuk teljesen fittekké váltunk és már a jól ismert mondást is elsütöttem: _"Ide nekem az oroszlánt!" Két gépjárművel rongyoltunk Vaja irányába, de egyiket útközben Gyulaházán letettük, hogy a végén ne legyünk időponthoz kötve. Alig múlt fél nyolc mikor begördültünk az egykori kuruc fészekbe, hisz a település gazdái minden korban a szabadságért harcoltak, náluk hazaszeretőbb nemest bizony keveset lehet találni.

A falut a 13.sz harmadik fertályában adományozta a Vay családnak a "második honalapító" IV. Béla, és a birtokrendszer a család kezén maradt egészen a szocialista eszme terjedéséig, a '940 -es évek végéig, mikor is az elvtársak ezt a patinás birtokot az elsők egyikeként államosították. Vaján a középkorban terjedelmes erősség védte az oda behúzódó szabolcsi rendeket a török és a tatár rendre ismétlődő támadásaitól. A hatalmas várnak a mostani templom elődje volt a várkápolna, a most "várként" emlegetett kastély pedig lakóépület volt. A  várkastély kétszer is kimagasló szerepet játszott hazánk történelmében. Először 1703-ban, amikor is a Vezérlő Fejedelem (II. Rákóczi Ferenc) személyesen jött tárgyalni Vajára a Vay testvérekkel, hogy segítsenek a szabadságharc oldalára állítani a szabolcsi rendeket. Ez volt az un. Tiszaháti felkelés, mely a szabadságharc előszobájának tekinthető. Második alkalommal a kastély akkor kapott országos jelentőséget, amikor 1711-ben Pállfy Péter horvát bán ebbe a kuruc fészekbe jött el megtárgyalni a Szatmári Béke feltételeit. Pállfy e falak között akarta rávenni a fejedelmet, hogy hajtson térdet a Habsburg ház előtt, és minden vagyonát visszakaphatja, de Rákóczi hazaszeretete ezt nem engedte meg, így a bujdosás keserű kenyerét választotta.

Ugyancsak ezt a száműzetést választotta Vay Ádám is, aki a fejedelem egyik legbizalmasabb embere volt. Vay Ádám is a bujdosás során halt meg Danzigban. Érdekesség, hogy holtestét ugyanakkor hozták haza mikor II. Rákóczi Ferencét és a többi bujdosóét ( 1906 ), őt Vaján temették el újra, ahol sírja egyfajta zarándokhellyé vált. Vaja történetének van még egy nagyon szomorú mozzanata, 1939. Ekkor több mint 500 református lélek hagyta el a falut és költözött együtt Baranyába, Magyarbólyba, ahol szinte egy új falut alapítottak. A miértekre nem sikerült magyarázatot találnom.

Ezeket a rövid tényeket akkor meséltem el a túrán résztvevőknek mikor körbejártuk a kastély parkját, ahol az összes jelentős kuruc vezérnek mellszobra található. Központi helyen természetesen a Fejedelem és Vay Ádám emlékművei találhatóak, melyeknél egy-egy rövid főhajtás erejéig elidőztünk. Vaja és Szabolcs történetét István egészítette ki, ki barátjával Lacival Nyíregyházáról érkezett a Kéktúrázás napjára. Mesélt még Mária Terézia szánkójáról, a megyéről és hogy alakult ki az AK útvonala a megyében. A két barát nagy tapasztalatú természetjáró és helytörténész, sok érdekességet tudtunk meg tőlük, nagyban emelték a túra színvonalát! Köszönjük.

A legérdekesebb és minket is érintő történet az az AK nyomvonala Szabolcsban, igen Szabolcsban, mert a vármegye Szatmár és Bereg részét egyáltalán nem érinti ez az országos útvonal! Pedig a térség esszenciája ott van! Túristvándi, Tiszacsécse, Szatmárcseke, Tarpa! Csak pár név a sokból ami kimaradt! Ennek roppant prózai oka volt, tudniillik, mikor az AK nyomvonalát itt kijelölték a megyei potentát épp egy sarkos katona ember volt, aki fogott egy vonalzót és  Nyíracsádtól, húzott egy egyenes vonalat Kisvárdáig, egyet meg onnét Sátoraljaújhelyig. Hát így esett meg, hogy Szabolcs majd összes lerobbant települését és annak is elgettósodott részeit érinti az AK! Ez van, országismeretnek jó ez ahogy van!

Na már ezzel a bevezetővel majd félórás késébe kerültünk és még egy szót nem beszéltem a Kéktúrákról, a Természetjáró appról és egyéb "szakmai" kérdésekről. Ez nélkül ugyanis nem lehet az én olvasatomban a Kéktúra napján túrázni. ... és az emlékév kapcsán még pár gondolattal megemlékeztünk dr. Vízkeleti Lászlóról a mai kéktúra megálmodójáról és Rockenbauer Pál természetfilmesről, aki a "milliós" filmekkel magyarok tömkelegével ismertette meg a kéktúrák eszmeiségét, útvonalát. Előbbi 100, utóbbi 90 esztendeje született! Na de ezzel még mindig nem tudtunk a távozás mezejére lépni, hisz hátra volt még a védjegyünk, a pezsgős túraindítás!  Pár korty BB pezsgő mindenkinek (a fiatalságnak alkoholmentes), kiosztottuk a kékszalagokat és amúgy Kellysen kiadtam a jelszót: -Iiiiiindúúúúúlj!, és elindult a gyaloglat több mint fél óráskéséssel.

Az első 2 km-et a Móricz Zsigmond túraútvonal piros sávján tettük meg. Ez az útvonal mutatja be a vármegye sava- borsát és visz el olyan helyekre amit az AK nagyvonalúan kihagy. Bakancslistás mozgalom! Szokásomtól eltérően én vezettem a menetet és elég gyors tempót diktáltam ,mert a 2 km alatt elég jól megnyúlt a sor az AK útjelzőoszlopáig, ahol az első pecséteket ütöttük be az ítinerekbe. Meg is kaptam a zrikát állandó túratársamtól, mikor beért a hátsó vonallal: "-na ugye tudsz te, ha akarsz!" Itt szembesültünk vele, hogy bizony vannak kezdő kékezők is velünk, akik még alig, vagy egyáltalán nem jártak semelyik kéktúra útvonalon. Ráadásul még igazoló füzete sem volt többüknek, csak hallották, hogy van ez a megmozdulás és gondolták eljönnek megnézni mi is ez. Javasolnám a szervezőknek, hogy jövőre tegyenek már a csomagba pár füzetet is minden szakaszfelelősnek, biztos elkelne pár darab belőle!  A megvalósítás tudom nem egyszerű, de biztos lehetne találni rá megfelelő megoldást.

Szakaszfelelős társammal meg is beszéltük, hogy cserélünk és innét Kedvesem diktálja a tempót, de nem gyújtja be az utánégetőket (csak néha), szerénységem és Misi pedig kicsit lemarad az érintettekkel (Laura, Zsuzsa, Vanessza, Anett, János, Peti és Balázs) és a kékezés, valamint a túrázás mélyebb bugyraival is megismerteti őket. A felsorolt kis csapat a Bodrogközből ( Kisrozvágy)  szervezetten érkeztek a polgármesterük vezetésével. A csapat nagy része serdülő és fiatal volt, reméljük sikerült elplántálnunk a túrázás szeretetét bennük. Első feleségem a kemény maggal (Erzsike,Edit,Mária,Laci,István,Tomi) elöl másfajta diskurzusba fogott, hisz a csapat első részével talpalt.Köztük volt Zsuzsa és Tibi is, akik legközelebbi túranapjaikon végig érnek az AK-n és a Kör is bezárul nekik, így újabb 2 teljesítővel nő azon kevesek száma akik körbegyalogolták gyönyörű, piciny hazánkat. Gratulálunk innét is Nekik és zúgjon  a fanfár és lengjenek a kalapok!

A köztudatban a Nyírség Aranyaként az alma jut először eszünkbe, de bizony már  inkább az AKÁC! Ennek mikéntjébe nem akarok elmélyülni, de bizony így van. Vándorlásunk során egymást váltogatták a aranyat adó alma- és akác fák. Persze a széles földút amúgy rendesen porzott, ja nem is porzott, hanem homokozott! Az a finom, süppedős Nyírségi homok ami egyáltalán nem könnyítette meg a haladásunkat. Átkeltünk a Nyíregyháza- Vásárosnamény vasút sínjein, majd a 41-es főút aszfaltcsíkján és percek múltán már Rohod főutcáján köszöntöttük a jöttünkre előjött embereket. Megszokták már a csodabogarakat akik gyalog jönnek, mikor busz, autó is van, de hát ekkora csapatban! Na az aztán nem minden napi.

Először a helyi becsületsüllyesztőbe rongyoltunk be, ahol a helyi erő már bőszen képviseltette magát és bizony párukat már a korai időpont ellenére bőven támasztotta a kocsmapult. Viszont volt hozadéka is a velük való társalgásnak, hamarosan képbe kerültünk a helyi viszonyokról, pikáns storykból azt is megtudtuk, hogy a hely tulajának a komája Oszter Sándor volt, akivel Bodrogi Gyula is sokszor eljött vadászni a faluba. Ezután bebocsájtást nyertünk a "szentélybe", az ívó "tiszta szobájába" egy különterembe, ahol minden erről a két színészlegendáról és családjukról szól. Egy lépés és ugrottunk egy világot, megint egy óriási kontraszt!

Csapatunk is fogyasztott, volt aki itt ette meg a reggelijét így megint csak csuszás lett a nóta vége. Azért igyekeztünk tempósabbra venni a frissítést, mert már hetekkel ezelőtt megbeszéltem Dr. Magyari Ildikó rohodi Tiszteletes Asszonnyal, hogy bemutatja az Árpád-kori alapokon nyugvó Református templomot, mely Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye egyik csodája a hétből. Sajnos a Tiszteletes Asszony nem tudott ott lenni, de gondoskodott róla, hogy a gyülekezet tagjai várják kis csapatunkat. Kirakatta a település és a templom történetét tartalmazó dossziét, melyet egyik társunk olvasott fel. Ezenkívűl frissítővel, desszerttel és édességgel vártak bennünket. Miután mindenki felfedezte a templomot a pincétől a padlásig és Erzsike is a végére ért a történetnek, másik  két túratársunk ( Marika és Edit ) felvetette, hogy mi lenne ha énekelnénk egyet így túraközben a templomban.

Nos nekem sem kellett több és máris mondtam a címeket: ,Indulj el egy úton, Lovamat kötöttem (na nem a Kisgrófós)! Az előbbi csángó rigmus mint tudjuk igazi túrás nóta, a "milliós" filmek címdalai, míg az utóbbi pedig pedig Rocki kedvenc nótája volt. Hát mit mondjak, hidegrázós pillanatok voltak ezek! Az ódon falak akkusztikája varázslatossá tette az énekeket, bizony mindnyájunk elmorzsolt pár könnycseppet a szeme sarkában. Nosztalgiából meséltem még pár kevésbé ismert történetet Rockiról, majd szép lassan elindultunk  lefele a lépcsőn, hiszen a templom az errefelé egyáltalán nem ritka hordalékkúpok egyikére épült.  Elég hosszúra nyúlt ez a rohodi pihenő, de az élmények mindenért kárpótoltak. Innét is köszönjük Tiszteletes Asszony kedvességét: -Isten megáldja!

Hosszan gyalogoltunk még rendezett és rendezetlen porták között, majd újra elnyelt bennünket a végtelen akácerdő, melyet időről- időre megszakított egy- egy almafás. Rengeteg kisebb nagyobb őzlábat fotóztak a művészetre hajlamosak, birkanyájat és annak nyomait  kerülgettük, szagolgattuk. Hét km homokoskodás  után futottunk be Nyírkarászra  a helyi Hannapi stadionnál, ahol az aranylábú ifjak éppen edzést szimuláltak. Bizony elég meleg, nyárias idő volt ma, ezért kitikkadva vártuk, hogy a helyi szellemi élet központjához érkezzünk, ahol hideg itallal tudjuk pótolni folyadékveszteségeink. Delet már bőven elütötte a toronyóra mire beléptünk a szebb napokat is látott ivóba, ahol már bőven verték a blattot és késhegyre menő csatákat vívtak egymással a kapatos úriemberek, nem éppen szalonmentes stílusban kommentálva a történteket.

Csapatunk tagjai vérmérséklet szerint rendeltek italt, mindenki bélyegzett a füzetébe, mivel Nyírkarász egyúttal igazolópont is. Kedvesemmel emlékbélyegzőt nyomtunk mindenkinek a füzetébe, akinek nem volt annak egy papírlapra, sőt volt aki a kézfejére is kért emlékstemplit. Majd egy órát elidőztünk mire útra keltünk és belevágtunk a túra utolsó harmadába, mely kb 5 km lesz. Hosszan koptattuk Kincstári lábainkat még a faluban, majd azt elhagyva hatalmas dohányelosztó mellett slattyogtunk. Mire meguntuk az aszfaltkoptatást újra ráfordultak jelzéseink egy földútra és kezdődött újfent a homokoskodás is. Annyi változatosság volt a dologban, hogy egy helyen ,még az AK ösvényét is elszántotta a gazda, itt a szántón battyogtunk. Ma még nem volt, de megjött, mert minden túrán megjön! Jó pár száz méteres dzsungelharc vette kezdetét, egy erdősávban. Ezen átverekedve magunkat megint almás kezdődött és ripsz-ropsz kint is voltunk az országúton  melyen már Gyulaházáig gyalogoltunk.

A  helyiségtáblánál a szokásos csatakiáltás, fotózkodás, majd telefonáltam Bardi Béla László polgármesternek aki a legrégebben hivatalban lévő településvezető hazánkban.  Az őskorban is már lakták a falu környékét, mely Gyula vezérről kapta a nevét. Bardi urat 1976-ban, nagyon fiatalon helyezték Gyulaházára tanácselnöknek, aki azóta is őrzi településvezetői pozicióját. Érdekesség, hogy a választásokon, a részvételi aránytól függetlenül minden alkalommal 100%-os támogatottsággal választották meg. Meg is látszik a takaros falun a gondos gazda keze nyoma! 

Elintézve a telefont, bevártuk a leszakadókat, beütöttük a túra zárópecsétjét az ítinerinkbe. Megeresztettem még egy telefont a szervezőknek, hogy célban a  csaptunk, látják- e a jeladó megerősítő jelzéseit, illetve, hogy minden rendben volt a túrán, minden résztvevő abszolválta a penzumot. ezzel a túra a végére ért volna, ha meg nem fejeljük egy kicsit. Már hetekkel előtte leegyeztettem Bardi úrral hogy várni fog minket a falu híres szülöttének szülőházánál. Farkas Bertalan az egyetlen magyar űrhajós 1980-ban a Szojuz 36 fedélzetén járt a világűrben Valerij Kubaszov szovjet űrhajóssal és folytatott fontos kísérleteket a Szaljut 6 űrállomáson. Élete élményére később így emlékezett: "Először látni Magyarországot a világűrből, látni a napfelkeltét és a naplementét. – Azután a kozmikus éjszaka csillagképei, a hegyláncok Dél-Amerikában, Afrika sivatagjainak szépsége és a vörös homokfelhők India fölött."

Farkas Berti (ahogy a helyiek hívják) űrhajós, űrkutató, vadászpilóta tiszteletére egy MiG-21F-13-as vadászrepülő emlékmű van közvetlenül a szülőháza mellett . A fentieket és még további érdekességeket ezen hatástalanított vadászgép alatt tudtuk meg polgármester Úrtól aki mesélt a falu múltjáról, jelenéről és reménybeli jövőjéről. Nagyon tanulságos történeteket hallhattunk tőle, élményt volt vele a társalgás. Közben aki akarta megnézhette az Űrhajózási Múzeumot, mely most átalakítás alatt van, de ha minden sikerül a Közlekedési múzeum repüléstörténeti kiállítása itt fog helyet kapni.Szorítunk Polgármester Úr és köszönjük a kedvességét!

,

Múzeumlátogatásunk során megmutattam Kedvesemnek egy utánégetőt, sőt le is fotóztam vele és nem álltam meg az odaszúrást a reggeliért:  "-Látod ilyet szoktál begyújtani!"  Lassan eljött a búcsúzás ideje, hisz Bardi úr még leszervezte, hogy meglátogathassuk a helyi református templomot is, melynek történetérőről sok érdekességet mesélt Lelkész Asszony. Az előadás végén még elénekeltük a Himnuszt és a Szózatot és ezzel zárult ez a tartalmas túranap. Nem maradt más hátra mint az érzelmes búcsúzkodás és az ígéret, hogy lehetőség szerint jövőre is találkozunk valamelyik Nyírségi túrán a Kéktúrázás napján, mivel jó ki csapat kerekedett ki a nap végére.

Nekünk még el kellett ugrani a másik kocsiért Vajára, majd vacsora Kisvárdán és visszatértünk a szállásra, ahol újabb pálinkakóstolással koronáztuk meg a mai napot.

Írta:    Soós Lajos

Fotó:  Soós Margit

Térkép és szintrajz: