2019. december 1., vasárnap



        OKT. 38. TÚRA    2019.11.21.

          FELSŐPETÉNY-KÉTBODONY







Kóstoló a legendás sárból a Cserháton





 Ősz húrja zsong,
Jajong, busong
A tájon,
S ont monoton
Bút konokon
És fájón.
                Paul Verlaine : Őszi chanson (fordította:Tóth Árpád)

A legendás agyagos-saras úton

Útközben 


Kíváncsiak voltunk,rohadtul kíváncsiak,most végre eljött a megfelelő alkalom. Sokat hallottunk,olvastunk már a legendás agyagos sárról a Cserháton.Szinte rémtörténetbe illő legendák keringenek körülötte.

Felsőpetény kora reggel

A Göcsej és az Őrség saras,agyagos talaját már sokszor dagasztottuk,rengetegszer szedtünk le bakancsainkról kilónyi sarat,lettünk nyakig sarasak. Most,hogy a kékezésünk közben a Cserháton túrázgatunk ,már régóta bujkált bennünk a kisördög,hogy jó lenne összehasonlítani a tájegységeket saras vonalon is. Az elmúlt időben rengeteg égi áldás áztatta a földet,a túra előtti napon is kiadós eső esett,így adódott az alkalom,hogy beindítsuk „Magyar Királyi turistalábainkat” és saraskodjunk egyet a Nyugati-Cserháton. Nem mellékesen lejárjuk a Felsőpetény- Kétbodony OKT távot is.


Felsőpetény OKT igazolópont

A tapasztaltak szerint kemény a Cserhát a vendégmarasztaló agyagos sarával. Minden lépésnél vagy csúszkálsz,vagy próbál a cuppanós agyag magánál tartani. Kaptatókon ,lejtőkön különösen nehéz haladni, minden lépéshez másfélszer több energia kell ,akárcsak szűzhavazásnál. Nekem most is sikerült közelebbről is megismerkedni az áldott jó anyafölddel,erről majd később részletesen. Eddigi tapasztalatunk szerint azonban a Göcsejben és néhol az Őrségben is sokkal rosszabb a sár helyzet,mint a Cserháton. Ott mélyebb,vendégmarasztalóbb saras részek vannak,melyek még száraz időben is sok helyütt megmaradnak, bosszantva az arra járót.

Hamisítatlan cserháti táj


Szokás szerint már hajnalban cihelődtünk és indultunk. A Balatonnál még esett az eső és ez az úton majd végig kitartott,de most a fentiek végett még örültünk is neki. Tudtuk,hogy reggelre eláll és így tökéletes lesz a terep mai céljainkhoz. Aztán a „Nagyfalu” környékén hasított kedvesembe a gondolat - „A Kamáslik!” Persze azok szokás szerint otthon maradtak a túrás cuccos szekrénybe. Persze azoknak ott is a helyük! Szépen kitisztítva,fényesen várják be nem teljesülő feladatukat. Na ezen aztán szépen eldödögtünk és máris az új M2-ön találtuk magunkat.


Jellegzetes kaptató a Cserháton

Vácnál integettünk a ködben,párában úszó szeretett Börzsönyünknek és a már barátunk Naszálynak,melyek ma misztikus,morcos arcukat fordították felénk. Szerpentinezés,kátyuskodás után értünk a most is kihalt Felsőpeténybe ahol az egykori „bevásárló centrumhoz” parkoltunk le. A bolt-kocsma kombó szebb napokat látott épületegyüttese ma tetszhalál állapotban várja,hogy jöjjön a királyfi és egy édes csókkal felébressze a hosszú avatag rémálmából. Élénk,hideg szél fogadott bennünket mely a kocsi melege után igazán nem esett jól. Így rögtön előkerültek a sityakok,tökfödők. Ezek aztán hamarosan helyre tették hőérzetünket és rövid cihelődést követően állandó túratársam,felvezetőm -”Indulj” vezényszavára vígan vágtunk neki a mai túránknak.


Csendélet útközben

Átkeltünk a Lókos-patak hídján, a patakkal ma még fogunk találkozni, pár lépéssel elértük az országot körbefutó „nagy kék utat” melyen keletnek fordulva folytattuk hosszú vándorlásunkat. A kiadós eső friss nyomai látszódtak mindenfelé,de az aszfaltos úton csak a tócsákat kellett kerülgetni,de nekem erre nem nagyon fűlt a fogam,így vígan átgázoltam rajtuk,had szokják bakancsaim a jót. Most csak bekukucskáltunk az Almássy kastélyhoz,hisz múltkori túránkon már megismertük és máris elhagytuk a falu utolsó házait. 


Kezdődik a saraskodás Felsőpetény után


Egy mezőgazdasági telep épületei mellett aztán elkezdődött a hadd el hadd. Az aszfalt megszűnt és jött a hatalmas sár a még hatalmasabb tócsákkal. Kerülőút nem volt,így a legegyszerűbb volt toronyiránt átvágni ezeken. Néhol csak bokáig ért, a sár-víz vígan fröcsögött felfele a nadrágokra. Azok a kamáslik! De jól is érzik maguk odahaza. Szinte egyszerre kezdtünk rá Máté Péter örökbecsű őszi slágerének soraira "sáros úton egyre lépkedek". Átkeltünk a Petényi-patak fölött aztán máris egy mélyútban kapaszkodtunk felfelé a Szamár-kő oldalában. Itt már nem voltak tócsák,mivel a víz érthető okokból lefutott a dombról,de a csúszós agyagos sár megmaradt. Csak úgy cuppogtak bakancsaink ahogy kiszabadítottuk őket az agyag „fogságából”. Valóságos „háborúban”álltunk egymással. Elbaktattunk Móricpuszta karámjai,istállói mellett,egy hangulatos helyen felvettük folyékony télikabátjainkat,melyeket induláskor elfelejtettünk magunkra ölteni.

A folyékony télikabát

Hamisítatlan dimbes-dombos cserháti tájon folytattuk a sárdagasztást,vegyes erdőben egy gázvezeték nyomvonala mellett vitt az ösvény- Ahogy ritkulni kezdett az erdő a saras szekérutat egy murvás erdészeti út váltotta úgy 8-900 m-re Alsópeténytől. Ezt nem oly régen szórhatták meg osztályozatlan zúzalékkal,igazi boka és térdkímélő szakasz következett. Az apróbb-nagyobb köveken folyamatosan félrebicsaklott a lábunk,a hatását még két nap múlva is éreztük. A kihalt jurtatáborba most csak a „rackafűnyírók” vittek némi életet. Az óriási gazdaságban szép számmal tartják ezeket az őshonos magyar juhokat,melyek egyes kutatók véleménye szerint már a Honfoglaláskor is a magyar törzsek társa volt.

Jurtatábor Alsópetény előtt

Rackák a jurtatáborban

A faluban a gyönyörű és védett Andreánszky-park meglátogatását most kihagytuk,megcsodáltuk a barokk Prónay kastélyt és a templomdomb felé vettük az irányt. A kastéllyal szembeni parkban észre vettem egy emlékművet melyet gyorsan meg akartam ismerni.Na ezt nem kellett volna! 


A Prónay-kastély Alsópetényen


A parkba egy korlát nélküli fahídon kell átmenni,mely gyalult fenyődeszkából készült. A mohás,nedves deszka és a sáros bakancsom az első lépésnél kölcsönhatásba lépett és máris egy tripla leszúrt Rittbergert láthatott a nézőközönség. A csúszás még a deszkaérésnél is folytatódott,így a saras,vizes árokban landoltam. Első feleségem legnagyobb meglepetésére,bosszúságára így közelről is megismerkedtem az áldott anyafölddel a Cserháton is. Azért egy kisebb húzódást összeszedtem ebben a mutatványban.
Kedvesem vigyorogva segített ráncba szedni,közben a helyi erő is előkerült, megnyugtattak nem én vagyok az első áldozata a hídnak.Sajgó lábakkal követtem nejem a Templomdomb felé,ahol a falu fő látványosságai találhatóak. 


A "vétkes" Millenniumi emlékmű Alsópetényen


A Szent István templom Alsópetényen


Közben dióhéjban felidéztük a település több mint 900 éves történetét. Első ismert hűbérura a Csák nemzettség volt,majd az Alsópetényi család birtokolta. Királyi adományként a Szobi család tulajdonába kerül.Tőlük vásárlás,házasság révén jut a falu legismertebb lakójához Werbőczi István országbíróhoz 1507-be. Az ítélőmester itt írta meg az egészen 1848-ig érvényben lévő Tripartitium (Hármaskönyv) törvénykönyvét,mely a jobbágyok röghöz kötéséről a legismertebb.
Aztán a török időkben vészterhes korszak köszöntött be,sírástól jajveszékeléstől volt hangos a környék. Teljesen elnéptelenedett a falu és csak a 18.sz.-ban telepítenek tótokat a környékre. Ebben a században érkeznek a falu meghatározó földbirtokosai, a Somogyiak,az Andreánszkyak,a Gyurcsányiak.Az utóbbiak kihalásával a Prónay család szerez jelentős birtokokat a környéken.


A barokk harangtorony

Ezek a családok két jelentős kastélyt is építettek a faluban, az impozáns Andreánszky kastély az idők során elpusztult,mára csak a kastély védett parkja maradt fenn. A barokk Prónay kastély 1750 környékén épült,jelenleg felújítva magántulajdon,kastélyszállóként funkcionál. 




A harangtorony és a Werbőczy-gúla emlékoszlop





Feljáró a templomdombra

A templomdombon található rk. templom a falu legrégebbi műemléke,eredetileg a 15.sz-ba épült gótikus stílusban,majd 1724-ben meghagyva az eredeti jegyeket, átépítik. Szintén ebben a korban épül a kétemeletes barokk harangtorony,melynek tornyában három harang lakik. A harangtorony alatti kripták a Gyurcsányi család temetkezési helyéül szolgáltak. A torony mellé 1791-ben Gyurcsányi Ignác felesége állíttatta a Werbőczy-gúla emlékoszlopot,mely napjainkra eléggé megkopott,megérett a felújításra.





1956-os és Világháborús emlékmű Alsópetényen


E rövid kulturális feltöltődés után a visszaút simábbra sikeredett,fejet hajtottunk a világháborús és »56-os emlékművek előtt,majd elérkezett az idő,hogy beüssük ítinerjeinkbe az igazoló pecséteket. Rövid frissítést követően belevágtunk mai túránk egyetlen nehezebb szakaszába,megkezdtük a kaptatást a Romhányi-hegyre. Először hamisítatlan nógrádi,palóc porták közt kapaszkodtunk a meredek aszfalton,majd rövid,saras erdei szakaszt követően a volt zsidó temetőhöz érkeztünk. Innét egy saras,agyagos szekérúton kapaszkodtunk. Itt már hamisítatlan cserháti sarazásban,agyagozásban volt részünk,a talaj nagyon szerette volna ha legalább lábbelijeinket magánál tudta volna tartani. Így bandukoltunk a Korpa-hegyre,miközben balra csodás kilátás nyílt a falura és a nemrég bejárt Naszályra.


Útkereszteződés Alsópetényen

Kaptatás a zsidó temetőhöz

Beérve egy hanglatos tölgyesbe ripsz-ropsz az egyedi milliőt árasztó verandás,emeletes Kékesi vadászháznál találtuk magunkat. Itt jutott először eszembe mélyen tisztelt túrás barátom,aki a kintalvás nagymestere. Rövid frissítést és fotó szünetet tartottunk,majd egy meredek mélyúton folytattuk a kapaszkodást. 


Alsópetény a Korpa-hegy oldalából

Kékesi vadászház


Na itt aztán eljött a hadd el hadd. A meredek agyagos-saras mélyútban megismertük a saraskodás minden szépségét, mely egészen a Kecske-kőig kitartott

A régi OKT nyomvonalon feltűnik a kilátó


Egy nyeregben elértük a Prónay-kilátóhoz vezető Khrsz jelzést,melyen mi is kitérőt tettünk a nemrég épült messzelátóhoz.Érdekességképpen megemlítem, hogy az OKT csak 2007-től érinti Alsópetényt,addig a Khrsz folytatásában az agyagbánya fölött,a gerincen ért Felsőpeténybe. Pár száz m enyhe emelkedőn értük el a Prónay-kilátót,mely 2017-ben épült a Kecske-kő 421m-es ormára az Ipoly erdő ZRT beruházásában. A négyszintes kilátó messzelátó pontjára 128 lépcsőfok leküzdését követően érünk fel. 



Prónay-kilátó

A Romhányi-hegy gerince

A kilátóból teljes körpanoráma tárul elénk,rossznyelvek szerint jó körülmények közt még a Magas-Tátra is fel-fel tűnik. Nekünk erre ma esélyünk sem volt ,de Kedvesem a Selmeci-hegység kontúrját azért láthatta. Nálam ez nem játszott,mivel csak a harmadik szintig jutottam,itt másik társam a majré győzött,így jött az uzsgyi lefele. A kilátószinten cudar idő volt,szél,hideg,így asszonykám is hamar leért,ahol betoltunk egy csúcscsokit,ma magasabbra nem törünk. Megemlegettünk még Mászógépet-ma másodszor- ,hogy micsoda remek bivakszálláshely ez a kilátó is a teraszaival,szélvédett földszintjével. Megdicsértük az építőket: Így kell kilátót építeni! Stabil,megfelelő magasságú.




Kilátások a messzelátóról

Hangulatos, hol enyhébb,hol meredekebb ereszkedésbe kezdtünk a Romhányi-hegyről. Tölgyes,cseres és gyertyános erdőben vesztettük a magasságot. Ez az útvonal vegetáció idején mesébe illő szépségű lehet. Lassan fenyves váltotta az erdőt amiből a szintén nemrég épült Romhányi-pihenőnél léptünk ki. A hangulatos helyen főzési és no persze bivakolási lehetőség is adott. Itt tárul elénk először a Lókos-patak medencéje és Romhány látképe a gyárakkal és templommal egyetemben. Innét már apró zúzalékos úton trappoltunk a kéken,melyet nemsokára a K+-on elhagytunk,hisz szerettük volna útba ejteni a Rákóczi-törökmogyorófát.


Pihenő  Romhány felett

Romhány a távolból

A hatalmas több száz éves törökmogyorófáról több legenda is kering. Ezek szerint már a Romhányi-csata idején is állt és a hős hadvezér a fa árnyékából figyelte és irányította az ütközetet. Más források szerint a fa a fejedelem által leszúrt mogyorófabotból nőtt ki. Megint mások azt állítják,hogy Rákóczi Rodostóból küldte a híveivel,hogy ültessék el a csata színhelyén,de azt tévedésből ide ültették el. Mindenki a neki tetsző verziót higgye el,de vizsgálatok szerint a fa valós kora nem lehet ennyi éves.


A Rákóczi-törökmogyorófa Romhányon

Szelfi a törökmogyorónál

Mindenesetre mi is szerettük volna elhelyezni az emlékezés szalagját itt,de ezek is otthon maradtak,biztos helyen. Na ebből aztán megint kerekedett egy kis dödögés,hiába no úgy szép az élet ha zajlik. A falu utcáin értük el a következő igazoló pontot,a Lila Presszót. Bár ez a műintézmény sok helyütt Lillaként szerepel. Én is így ismertem,a pultos fiú elmondta,hogy ez egy valamikori elírásból adódott,de őket nem zavarja a dolog. Mivel délidőben érkeztünk a falu szellemi központja felettébb kihalt volt,konkrétan senki nem zavarta meg hosszabb pihenőnket.


A Lila presszó

Az 1200-as évektől létező település két dologról, az 1710-es Romhányi-csatáról és a falu három kerámiaüzeméről(ebből ma egy üzemel) ismert országosan. Legjelentősebb birtokosai a Bornemissza család tagjai voltak.






Életképek Romhányon

 Nevezetességei közül említést érdemel az 1896-ban emelt milleniumi emlékoszlop,a klasszicista rk.templom, a szintén klasszicista Laszkáry kúria és a barokk stílusú Prónay kastély. II.Rákóczi Ferenc és a Romhányi-csata emlékét őrzi a Szátokra vezető út mellett 1932-ben emelt Rákóczi-emlékmű, tetején a turullal. Ezeket ma kényszerűségből ki kellett hagynunk,egész egyszerűen nem estek útba. Talán legközelebb.


Nepomuki Szt. János szobra a kőhídon

A Háromlyukú barokk kőhíd a Lókos-patak fölött


Miután felkerekedtünk a Lila presszóból, lerobbant gyárépületek,az egykori,ma szellem vasútállomás ,elhanyagolt buszpályaudvar mellett értük el a Lókos patak műemlék hídját. A háromlyukú barokk kőhíd a 18.sz. végén épült,közepén az útonlévők védőszentjének Nepomuki Szt. Jánosnak a szobrával. Az 1980as években a megnövekedett terhelés végett a hidat lezárták,a gépjárműforgalmat elterelték. A híd melletti parkban egy lengyel kötődésű 1956-os emlékmű kapott helyett.


Amerikás virágtartó

Egyedi,amerikás virágtartó mellett értük el az OKT másik pecsételőhelyét a Fáradt Vándor panziónál,ahonnét már műúton vezet a „nagy kék”. Pár száz m után már Kétbodony területén trappoltunk. A gyors talpalást a Lókos-patak völgyteknőjében 2010.január 25.én felavatott II.Rákóczi Ferenc fából készült lovasszobránál pár percre megszakítottuk. Az emlékmű a Rákóczi szabadságharc utolsó jelentősebb ütközetének 300.évfordulójára készült. Az ütközetben mindkét fél győztesnek hitte magát ,azonban az ország ezen része mégis a császáriak kezére került.


II.Rákóczi Ferenc lovasszobra a Lókos-patak völgyében

A rövid történelmi kitérő után sebesen,dimbeken-dombokon trappoltunk a mai formájában a XX.sz.elejétől létező Kétbodonyban az OKT pecsételőhelyig. 


Harangláb Felsőbodonyon



Maradt még bő negyed óránk a buszunk érkezéséig, mely alatt ráncba szedtük magunkat,megszabadultunk a bakancsunkról le nem pottyanó sárdaraboktól. Kétszeri átszállással fél Nógrád megyét bebuszozva értünk vissza Felsőpeténybe. Átöltöztünk,majd átugrottunk Alsópeténybe a legendás Hármaskönyv Fogadóba,ahol a gasztronómia oltárán áldoztunk. 


Hármaskönyv fogadó Alsópetényen

A híresen jó konyhájú vendéglőben ezúttal sem csalódtunk, a bőséges adagokból még elviteles dobozba is jutott. Tartalmas napunk végén ,már odahaza egy palack Советское игристое száraz pezsgővel jutalmaztuk meg magunkat,melynek már semmi köze Oroszországhoz.


Egészségetekre !




Írta: Soós Lajos
Fotó:Soós Margit


Térképvázlat és szintmetszet:






Még több kép:  https://photos.app.goo.gl/SVGi47MPENpMvqa66