AK. 20. TÚRA 2023.10.13. TISZAKANYÁR- PÁCIN
LÁTOGATÁS A GÁTŐRHÁZ ÉBER ŐREINÉL
"A gyaloglás a legjobb orvosság"
Hippokratész
Az idei Kéktúrázás napja előtti pénteken amolyan prológ jelleggel beterveztem egy ráhangolódó, bemelegítő túrát. Első körben Tiszakanyártól Cigándig gondolkodtam a dologban, de aztán módosult a cél Pácinig, de ez meg majdnem sok lett. A végén időhiányba is kerültünk és alaposan ki is fáradtunk ettől a majd 25 km-től. Tanulság megint volt, legközelebb szerényebben kell tervezzek és a nulladik napra csak egy rövid penzumot kell bevállalni!
Pedig ez utóbbit annyiszor, de annyiszor megfogadtam,
aztán mindig elkap a hév és többször előfordult már, hogy túl vállaltuk a
nulladik nap távját, ami a következő napokra is kihatással volt. Ez most sem
volt másképpen, nagyon rosszul estek a másnapi első méterek! No, de ebben nem
csak a kifáradásnak volt szerepe, hanem a péntek esti pálinka kóstolgatással
egybekötött ismerkedési estnek is, melyről az előző írásomban tettem említést.
Hajnali indulás után a delet elütő harangszót már
Tiszakanyáron hallgattuk Misiékkel, akikkel itt beszéltük meg a randevút. Mivel
a szállást még nem tudtuk elfoglalni, ezért úgy döntöttünk, hogy előbb rapidban
lejárjuk a Tiszakanyár- Cigánd részt, majd visszajövünk elfoglalni a szállást
és késő délután pedig a Cigánd- Pácin szakaszt toljuk be. Két kocsis megoldást
választottunk Misiék elautóztak Cigándon az almásig onnét indultak mi pedig a
majdnem 1500 fős lakosú Rétközi településről, a Tisza bal partjáról.
Ha már így szóba került, akkor már tartottam egy
rögtönzött töri órát a népes egybegyűlteknek elvégre oly lelkesen készültem rá.
Tiszakanyárról legkorábban a 14. sz utolsó harmadában emlékeznek meg iratok,
bár egyes hamis okiratok már korábban is említik Kanyárt, ami szlovákul lovászt
jelent. A Tisza hordalékkúpjára épült telepölés határában kerültek elő őskori
és népvándorláskori leletek, ezeket ma a megyei múzeum őrzi Nyíregyházán. A
terület a leleszi, majd a jászói konvent tulajdona volt egészen 1945-ig. Az
élet mindig lassan folyt ebben a Tisza-parti faluban, a történelem viharai
szerencsésen elkerülték, csupán egy említésre érdemes esemény tizedelte meg a
lakosságot, az 1876-os nagy Tiszai árvíz. Épített öröksége is csekély
református temploma 1813-ban, római katolikus temploma pedig a 20.sz.-ban
épült. Említésre érdemes még a Honfoglalás Park. Legismertebb lakója, aki
jelenleg a falu elöljárója is Háda György, a legismertebb hazai használt ruha
árusító lánc tulajdonosa.
A rendhagyó ismertető után Misiék a gépesített
járművükbe pattantak, mi pedig az Apostolok lován nyargaltunk végig a falu
egyre lepukkantabb házai között. Érdemes megemlíteni, hogy a település
egynegyede a legutóbbi népszámlálás szerint roma származású. Állandó túratársam
erős tempót diktált így percek múlva a mai legnagyobb emelkedőt küzdöttük le,
felhágtunk a legmagyarabb folyó a Szőke Tisza gátjára, melyen a Kisvárda-
Sátoraljaújhely közötti közútig vándoroltunk. Egy balra átot dobtunk és máris a
II. Rákóci Ferenc hídon keltünk át a Tisza fölött.
Az ország ezen szegletében mind a mai napig nagy
tisztelet övezi a Vezérlő Fejedelmet, emlékével lépten-nyomon találkozunk
Szatmárban, Beregben, Szabolcsban, a Csereháton és persze Zemplén tájain. Így
az is természetes, hogy róla nevezték el az 1994 októberében átadott közúti
hidat, melyen a Rétközből Bodrogközbe érkeztünk, közben (vár)megyét is
váltottunk. Érdekes a híd története, hisz ez a híd ezelőtt hosszú esztendőkig
innen több mint száz km-el távolabb, Polgárnál szolgált. Miután azt modernebb
szerkezetűre építették, ez feleslegessé vált. Eldobni nem akarták, és hosszú
tervezgetés után úgy döntöttek, hogy a híd újjáépítésével oldják meg Bodrogköz
addigi szűkös közlekedési kapcsolatait, ezzel tehermentesítve a korszerűtlen
kompokat, melyen addig a Tiszán átkeltek.
A híd felállításának helyéül Cigánd körzetét
választották és egy új, eddig sehol nem alkalmazott mérnöki bravúrral vízi úton
szállították új állomáshelyére a hidat 2 darabban, közben leküzdve a tiszalöki
duzzasztót és a tokaji hidakat. Ezen a régi hídon keltünk át a méltóságteljesen
tova futó Tiszán. Ma itt kétszer láttuk a Tiszát, először és utoljára, hisz
ezután már csak a hatalmas ártéri erdőket vizuálhattuk az eleinte mart
aszfaltos, majd földes hátú töltésről. Még csak a vízen megcsillanó napsugarak
sem törtek át a sűrű növényzeten, ezért roppant csalódottak voltunk, úgy
bíztunk benne, hogy legalább egy- két alaklommal rácsodálkozhatunk a folyamra.
Lemenni sehol nem volt lehetőség, csak mikor már elértük Cigánd első telkeit,
akkor tudtunk volna lefutni a Tiszához a komphoz, melyen Dombrádra lehet
átkelni az üdülő területre. Erre meg sajnáltuk az időt, ehelyett hosszú
talpalásba kezdtünk az utunkba eső bodrogközi városon., Igen városon!
Cigánd is azon magyarországi városok közé tartozik,
melynek egyáltalán nincs városi hangulata, de büszkén viseli ezt a rangot.
Bodrogköz egyetlen városa és egyben a legnagyobb települése is a maga alig
3000-es népességével. Cigánd ráadásul járási székhely is, a maga küzdelmes
történetével és gazdag hagyományaival egyetemben. Az elzárt település látványos
fejlődése 1994-től, a Tisza- híd átadásától datálódik, hisz ekkor soha nem
látott lehetőségekhez jutott, mellyel a település elitje jól sáfárkodott. A
Bodrogköz ezen része is már a Honfoglalás előtti évszázadokban lakott volt, ezt
régészeti leletek támasztják alá, de új hazát kereső eleink is megtelepedtek
ezen a szegényes elzárt vidéken, hisz a terület ki volt szolgáltatva a Tisza
kénye-kedvének, és jóformán megközelíthetetlen volt a térséget körülvevő
ingoványokon, mocsarakon keresztül. Az itt kialakult településről a 13.sz.
végén tesznek említést, majd egy birtokper folyamán két részre szakítják Kis-
és Nagycigándra és így is marad évszázadokon keresztül, mert csak 1923-ban
egyesítik újra.
A halászó, vadászó és gyűjtögető életmódnak a Tisza szabályozása vet véget, mellyel gazdag termőföldek alakulnak ki, és a település is kiszabadul az ingovány fogságából. Ekkortól mezőgazdasági termelés a meghatározó megélhetési forma. A 20. sz. elején éri el a Bodrogközi Kisvasút keskeny nyomtávja, melyen 1976-ig járnak a szerelvények. Hazánk egyik leghátrányosabb területének, a Bodrogköznek a legjelentősebb települése 2004-ben kap városi rangot, 2013 óta járási székhely, a település egy ötöde vallja magát roma származásúnak.
Mi amilyen gyorsan érkeztünk, olyan gyorsan is
igyekeztünk elhagyni Cigándot, bár lett volna mit megnézni, Református templom,
Bodrogközi Múzeum, világháborús emlékművek, Falumúzeum, Kossuth szobor, ezekből
csak az útba esőkre vetettünk futó pillantást, mert a mai penzum a rohanásról
szólt! Kedvesemnek ma felhatalmazása volt begyújtani az utánégetőket és olyan tempót
diktálhatott ami a csövön kifért. Két óra lett volna pár perc múlva mikor a
hosszú aszfaltkoptatás után bekanyarodtunk a hatalmas almás mellett egy
földútra, ahol Misi leparkolt. Visszarongyoltunk Tiszakanyárra szállást
foglaltunk, majd osztottunk szoroztunk és megszületett a verdikt: egy életünk,
egy halálunk belevágunk a délutáni etapba! Így esett, hogy három előtt pár
pereccel leparkoltam az előbbi almás mellett és belecsaptunk a lecsóba újfent.
Misiék Pácinig mentek, velük majd menet közben találkozunk valahol és kulcsot
cserélünk.
Széles földúton trappoltunk a Klein- tag és a Nemes- tag hatalmas szántói
között, balról pedig egy nevetlen pangó öntözőcsatorna emelte a táj
egyhangúságát. Az egyhangúság nem teljesen fedi a valóságot, hisz az AK-n ezen
a földúton pillantottuk meg először a Sátoros- hegyeket, melyek a már több mint
800 km-es vándorlás végső fázisát vetítik előre, és ez nagyon jó érzéssel tudja
eltölteni a magunkfajta vándort. Csak nem minket! Nekünk ugyanis még
messze nincs vége az alföldi vándorlásnak, vannak még lyukak a folyamatos
csíkon. Kellemes meleg délután volt, szél sem fújt, nézni való is kevés akadt,
így egész haladós tempót tudtunk felvenni. Néha mikor a technikára pillantottam
mindig 5 feletti átlagot láttam, gyorsan a fogytak a méterek.
Elérve a Tiszakarádi- főcsatornát kicsit szusszantunk a zsilipnél,
fotózkodtunk csodáltuk a kézzel fogható közelségbe került zempléni tájat.
Felhívtam Misit, ők még kicsit messzebb jártak a gátőrháztól, ezért innét
szédelgősre váltottuk a tempót és elandalogtunk a csatorna bal partján a hídig,
melyen át lehet kelni a víz fölött. Fogadásunkra természetesen meg is jelent a
fogadóbizottság, egy roppant kedves, nagytestű keverék képében. Egy hangja nem
volt, várta a jutalomfalatot, amit persze, hogy megkapott. A többi kutya most
láncon volt, nem mindig van így ahogy hallom más túratársainktól, de támadás
sem volt még tudtommal. Egy komondor nagyon acsargott, de vélhetően őt sosem
veszik le a méretes láncairól. Kedvesem persze, hogy kiélte kutyaszeretetét,
még a láncon lévőket is megsimogatta, ők is kaptak kis csemegét.
Mivel a gátőrház egyben igazoló pont is, így beütöttük az ítinerjeinkbe az
igazolásokat, frissítettünk és csodáltuk a csendes víztükröt míg vártuk
Erzsikééket. Miután megérkeztek autókulcsot cseréltünk, örömködtünk egymásnak,
pózoltunk a közös fotók kedvéért és tovább álltunk. A változatosság kedvéért
most a csatorna jobb partján vándoroltunk arra ahonnét jöttünk. Bő kilométernyit
haladtunk a mart aszfaltos úton amikor jelzéseink egy balra átot vezényeltek és
egy hepehupás földút következett, mely egy lápos területet szelt át, balról
pedig egy újabb nevetlen öntöző csatorna szegődött mellénk. Eseménytelen etap
következett a Pácini- csatornáig, ahol a mocsaras részt szántók váltották. Erre
fele egy rövid részen megjött a mindennapi dzsindzsa is, de erre barátaink
elbeszéléséből már fel voltunk készülve. Mivel elég sokat elmolyoltunk a
gátőrháznál az óra is előre szaladt, már el is ütötte az ötöt mikor
ránéztem karórámra és még vagy 3km volt hátra!
Össze kellett kapni magunkat, kedvesemnek, sem kellett több, begyújtotta a
fáklyákat és úgy Csöpisen odaszólt: "-Tűz Csucsu!". Hamarosan
el is értük Pácin első ipari telephelyét, ahol aztán szilárd burkolat fordult
bakancsaink alá. Kedves még fokozta is a tempót, lassú kocogás is volt és így
éppen elértünk még az ellenőrző ponthoz világosban. A pecsételő hely
Pácinban a helyi "futball stadion" mellett a Mágocsy- kastély
hangulatos angolparkjában kapott helyet. Igazolás után még elsétáltunk hazánk
talán legszebb reneszánsz kastélyához, melyet éppen most újítanak/ rontanak el,
ezért nem is látogatható.
Nagyon elszaladt az idő, rendesen el is fáradtunk ezért a falu és a kastély megismerését a következő alkalomra halasztottuk, megkerestük Misi autóját és visszamentünk a szállásra. Bevártuk barátaink, felszedtük Tamást és megvacsoráztunk, a későbbiekről már meséltem az előző beszámolómban. A nap végén még megfogadtuk, sokadszorra, hogy soha többé ilyen hosszabb penzumot a 0. napra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése