2015. június 9., kedd



   BARANGOLÁS   A KEMENES-VIDÉKEN   2015.JÚN.08.


  
    Tegnap hamarébb végeztem a hivatalos dolgaimmal,így maradt idő egy kis barangolásra a Kemenes -vidéken,amit igazából minden turista útvonal elkerül,de rejtett kincseiért érdemes rövid ,félnapos kitérőt tenni ,akár az OKT-ról is. 
Átkelés Vasba

      

                                          
Rába kanyar két megye határán
                                       


                                         
Néma főhajtás Kenyeri hőse előtt

  
5 millerért felújított egyháti emlékhely
          



           A környék legjelentősebb települése Ostffyassszonyfa,mely történelmi eseményekben igencsak gazdag,a XIII.sz. közepén épült a Kígyókő-vára,melyet az 1400-as évek elején leromboltak,a király személye elleni összeesküvés okán. Jó 50 év múlva aztán az uralkodó megengedte,hogy új várat építsenek a mai település részén, a Cserdombon. A vár a török időkben is szerephez jutott, elég komoly erősítéseket végeztek rajta. A reformáció idején is villongások voltak a településen és környékén és ennek következtében 1680-ba I.Lipót felrobbantatta a várat a templommal és  a kastéllyal egyetemben.  A vár a mai róm.kat. templom területén volt,jelenleg csekély nyomok emlékeztetnek csak rá.
                  
Róm.kat. temlom Ostfiasszonyfá I....


                                                     
II.



                                                   
Gesztenyefa az egykori vár helyén



       A település mezővárosi rangban a környék meghatározó települése volt. Az 1848-as szabadságharcban egy zászlóalj huszárt állított ki és a környék urai is(Ostffy Sándor) meghatározó szereplői voltak a hadműveleteknek.
   

A falu egyedi Hősi emlékműve



                                        
Emlékezés az I.vh. helyi áldozataira

        A falu azonban az ismertségét egy szomorú eseménynek "köszönheti". Ugyanis itt épült meg a Monarchia egyik legnagyobb hadifogolytábora az I. vh. idején. A táborban hat nemzet fiai raboskodtak az évek folyamán 150 000-nél is több hadifogoly fordult itt meg.Többször pusztított járvány is a táborban,melynek áldozatait a hadifogoly temetőben temették el. Az áldozatokat nemzetiségük szerint külön parcellába temették el számozott tömegsírokba. Minden nemzeti parcellában külön emlékművet állítottak az elesettek emlékére és emeltek egy központi emlékoszlopot is.A temetőben mai tudásunk szerint több mint 10 000-en alusszák örök álmukat,esetenként hazájuktól több ezer kilométerrel. A tábort 1918-ban számolták fel,mára az erdő teljesen visszavette a területet,csak néhány,nehezen felfedezhető betondarab emlékeztet egykori helyére.                                                                                                                                    
                                             
A mostani főbejárat
                    



                                         
No comment...



A "fősétány"háttérben a központi emlékmű





A román nemzeti obeliszk 
     




Egy másik nemzet emlékműve(sajna messze volt)



Szimbólikus kerítés elem




              A temetőt a múlt rendszerben egyáltalán nem gondozták,csak a 90-es években kezdték el helyre állítani és felidézni a két vh. közti megemlékezéseket(Hősök napján-májusban és Halottak napján)
  

             A temető csak előzetes bejelentkezés alapján látogatható meg,nekünk nem volt szerencsénk kikunyerálni,hogy kinyissák.Igaz már késő du.volt. Ha valaki szeretné megnézni a Nagysimonyi v.az Osttfyassszonyfai önkormányzattal kell felvenni a kapcsolatot.


                A II.világháborúban a Szent Korona is megfordult itt Kőszeg felé tartva egy helyi születésű koronaőrnek köszönhetően(Kocsis József),ki a hősi emlékműnél külön emléktáblát kapott.

                      
A korona őr emléktáblája
                           
                 A falu ma a Pannónia-Ringről nevezetes,mely népszerű a külföldi motoros klubbok közt.Mindig találkozhatni itt edző "kétkerekű szervdonorokkal". A sebességet kedvelőknek érdemes elnézelődni,a bejárás versenyek kivételével teljesen szabad.

                                   
A Pannónia Ring távolból
    

Box utca

Most is pezsgés volt



Leintik az edzést



                                         
Új lehetőség indul

    Kár,hogy a környék nincs egyetlen turista útra sem felfűzve,pedig a közelben megy el az OKt is és a lila Mária út is.