2015. október 8., csütörtök


      BALATON-KÖR    8.TÚRA   2015.OKT.05.

           BADACSONY-TAPOLCA



    Mai idézetünkkel a holnapi Gyásznap alkalmából az Aradi-Vértanúk emléke előtt adózunk:

        "...én szabad földet hirdetem...
           hogy rajta szabad emberek lakhassanak...."
                                     Kossuth Lajos , 1843





            A mozgalmasra sikeredett hétvége után .levezetésként ma a Balaton-kör 10. szakaszát néztük ki Badacsony és Tapolca közt. Bár a táv nem hosszú cca 24 km,de az útvonaltervező a három hegy megmászásának eredményeként, több mint 1000 m. szintemelkedést ígért,így tehát semmi jónak nem néztünk elé.A körtúra ezen szakasza végig jelzett turista úton vezet,így különösebben nem nehéz tájékozódni az etapon. A túrát csendes őszi időben tettük meg,reggel párás,ködös volt,majd napközben kitisztult és a nap is ki-ki sütött,így a reggeli pulcsik elég korán lekerültek(Rózsa-kőnél).
Badacsony a távolból

        Először a 7,50-es reggeli vonattal akartunk Tapolcáról kimenni Badacsonyba,de a hajnali szuttyogásnak "hála" lekéstük volna,így a 84-es kereszteződésében egyenesen Badacsony felé vettük az irányt,így 8 óra előtt 1-2 perccel sikerült elindulnunk a túra kiindulási pontjáról , a badacsonyi vasútállomástól.Mint később kiderült jól döntöttünk,hogy ide jöttünk,mert a vonat késett és csak 8,20-kor indult Tapolcáról. Mégsem volt baj ,hogy reggel elszöszmötöltük az időt.

 
A környék turista útjai

        Badacsony hangulatos állomásépületében kértük el a nap első pecsétjét,a pénztáros még kába lehetett,mert a beadott ítinerünkbe Tapolca helyére ütötte be a stemplit. Első menyasszonyom már rugdalt,mert látta,hogy kezdek vörösödni,csak nem tudta mi a baj. Mivel észre vettem a bakit,megkértem a hölgyet,hogy javítsa már ki. Sőt még elnézést is kért,így vissza tért a rendes színem is.
Badacsony vasútállomás


     Badacsony elsősorban két dologról ismert , a Tapolcai-medence legmagasabb tanúhegyéről (438 m tszf-on) valamint híres borvidékéről,melynek borai tüzesek köszönhetően a hegy kiváló vulkanikus talajának.A legnagyobb hírnevet a Kéknyelű szőlő és bor szerezte Badacsonynak.

         A Balaton -déli partjával(Fonyód) sűrű hajóforgalom köti össze,így nyaranta rengeteg a kiránduló az egyébként csöndes településen.
Méretes hordó

      Régészeti leletek bizonyítják,hogy a hegy lankáin már a kelták is foglalkoztak szőlő termesztéssel,de a bor készítést a rómaiak honosították meg,melyet az őket követő népcsoportok folytattak,tovább fejlesztettek. Honfoglaló őseink is fejlett szőlőtermesztési kultúrát találtak a Balaton-Felvidéken,amit tovább folytattak. Badacsony környékén főként a tihanyi Apátnak és a veszprémi Püspökségnek voltak birtokai.

     Írásos feljegyzések a badacsonyi borokról csak a XVIII. századtól lelhetők fel,ekkor több tehetősebb család vásárolt a hegyen területet,(Ranolder János,Eszterházyak,Hertelendyek....)sőt a század végén a
jobb módú polgári családok is szereztek területeket ,így ekkortól indult meg a badacsonyi-bor diadalútja.
Párában a Balaton

       Badacsony országos hírűvé a XIX.sz közepére vált,elsősorban Kisfaludy Károly költészetének köszönhetően.  Jelentős művészek is a környék rabjai lettek a legismertebbek:Szegedi Róza és a Balaton festője,Egry József.
 
       Badacsony nem önálló teleülés,hanem Badacsonytomaj egyik városrésze.
A reggeli rablósor

         Dolgunk végeztével a S.gif  és K3.gif   jelzésű turistaúton belecsaptunk a lecsóba és beröffentettük a a "motorokat". Először az ébredező rabló sor üzletei közt haladtunk,majd átkelve a "Borudvar" nevű parkon száz lépés múlva balra DNy-nak fordultunk a Római-úton,melyen további borozók sora várja a szomjas turistákat kb.50 éve ugyanúgy. Tisztelet a kevés  kivételnek,kik áldoztak a töméntelen bevételből és fejlesztettek. Pár száz lépést haladtunk a Római -úton majd jelzéseink jobbra É-ÉNy-nak hívtak bennünket. Először a kutató Intézet Borozója mellett haladtunk el,egyébként itt a legfinomabb a "Kéknyelet",de még sajna ez is zárva volt.Így a hegy levének kóstolásával várni kellett,nem is keveset,mert csak Szigligeten találtunk már nyitva lévő pincét.
Borkóstolás mindenütt

       A kereszteződéstől,már a Kisfaludy Sándor utcán koptattuk az aszfaltot,igényes és gondozott szőlők,présházak és borozók közt,miközben az út itt már gorombán emelkedett. Legnagyobb meglepetésünkre még itt is láttunk elhagyott és elhanyagolt présházat.
Sorsára hagyott impozáns présház

       A meredek emelkedőn többször megálltunk,de az ok mindig az volt ,hogy vissza nézzünk a Balatonra és Badacsony mélyebben fekvő területeire.Az igazi okot,férfiasan még magamnak sem vallottam be   :D  
Ez mind kéknyelű

      Sajnos a  kilátás mind a hegy,mind a tó fölé elég korlátozott volt,a hegy ködben a Balaton pedig a felszálló párában úszott,így a remek panorámára ugyancsak várnunk kellett.
Sejtelmes Balcsi

      A Szép-  kilátó Borozónál(zárva) a jelzések balra kapaszkodtak tovább,elhaladtunk az István Pince előtt(innét is van pár vidám emlékem),majd felértünk egy rövid egyenes részre(jól esett),majd pár lépés múlva újra a hegy felé vettük az irányt ÉK-nek. Ha lehet még az eddigieknél is meredekebb kapaszkodón.
Imre Borozó

       Előbb a Rózsakő-Borozó és a "Szerelem lakatfal " előtt haladtunk el majd megérkeztünk a reformkor ünnepelt színésznőjének présházához. Szegedi Róza, Kisfaludy Sándor felesége és híres díva volt,egykori présházát késő barokk stílusban építették,mely ma Borozó(mi lenne más?) és múzeum is egyben.Az épületben forgatták a nagy sikerű    Liliomfi c. filmet 
Szegedi Róza présháza

     Az  Emlékház egyben ellenőrző pont is volt,egy másik túramozgalom ítinerébe itt kellet fényképes igazolást készíteni. Párat fotóztunk,majd a pár lépéssel távolabb fakadó, bővizű Kisfaludy forrás vízével oltottuk szomjunk. Jól esett!
A Kisfaludy forrásnál

      Felfrissülve pár lépéssel elértük Badacsony talán leghíresebb épületét,jelképét a Kisfaludy-ház Éttermet. Emlékeim szerint mindig egy lehúzós hely volt,ahol inkább a hírnevet használták ki,mintsem a szakmát igyekeztek volna előrébb lendíteni. Így az utóbbi jó 20 évben ,ha a hegyen járok inkább más helyet igyekszek keresni,kisebb pincéket,borozókat.Jó párat lehet találni.
Kisfaludy-ház bejárata

      A Műemlék  étterem eredetileg Kisfaludy Sándor reformkori költő présháza volt,melyet barokk stílusban építettek.

       Az étterem utáni parkolónál szerelvényt igazítottunk,majd hol a természetes bazaltlépcsőkön,hol azok mellett emelkedtünk egyre feljebb és egyre jobban szuszogva.Útközben találkoztunk pár turistával,kik kora reggel felkapaszkodtak már a kilátóhoz,panoráma képeket csinálni,de hiába. 
A  Rózsa-kőtől


      Kellemesen elfáradva értünk fel a Rózsa-kő asztallap szerű bazalttömbjéhez,mely a régmúltban szakadhatott le  hegy oldaláról. Ezen a természetes padon szokott ücsörögni Szegedi Róza és Kisfaludy Sándor is. Valószínűleg ebből ered a kő legendája is:
Piehenő a Rózsa-kőnél

               "Hogyha egy leány meg egy legény ráül a kőre,háttal a Balatonnak,egymás kezét fogva,még abban az évben egymáséi lesznek. De az is elég,ha a leány ül a kőre háttal a tónak,rágondol szerelmesére és felsóhajt. Akire gondol,annak a szíve érte fog dobogni."

           Mára e csoda tévő kő köré egész kis kegyhely épült ki,a maga minden kellékével. Pedig nekünk már nincs szükségünk csoda tevésre,de azért leültünk a kőre háttal a tónak és készítettünk egy időzített felvételt...
        
            A pihenőhelyről egyébként lenyűgöző panoráma tárul elénk a hegyoldalról és a kékesen csillogó víztükörről ,a távolban pedig a Déli-part látképe emeli a látványt. Mi most ezt nagyon korlátozottan tudtuk csak élvezni,jobbára a Badacsony oldalára korlátozódva.
kipróbáltuk..hideg

        Eztán kicsit fújtunk a padok egyikén,majd neki vetkőztünk és folytattuk az utunk. A Rózsa-kőnél a S.gif elkanyarodott balra,ÉNy-nak és csatlakozott a P.gif  -hoz.   Mi innét K-nek tartottunk a K3.gifön és a Kuruc-Tanösvényt  jelölő P.gif  -on.
Bazalt lépcsőkön I.

      Előbb egy gerincen egyenesen,majd ÉK-nek kanyarodva a már ismert bazaltlépcsőkön emelkedtünk egyre magasabbra.  Pár száz lépés múlva a P.gif  jobbra elkanyarodott és a K3.gif jelzésünk csatlakozott  a Piros háromszög turista jelzés-höz és együtt haladtak tovább.
és II.

      Talán ezen a szakaszon volt a legfickósabb az emelkedő ,itt már néha a fülünk is szelelt. Jó pár lépcső után értünk fel a Hertelendy Emlékműhöz,mely az országos hírű borásznak állít emléket,ki többek közt Zala vármegye főispánja is volt.
 
Hertelendy Emlékmű

         Kifújtuk magunk, kimerészkedtünk a sziklákra,készítettünk pár képet és tovább álltunk.
Még mindig ködös

       Itt a K3.gif  és Piros háromszög turista jelzés jobbra elkanyarodott és csatlakozott a K.gif  hoz,mi pedig balra K-nek fordulva a K.gif  jelzésen az OKT nyomvonalán folytattuk a túrát. Innét még egy pár száz méteres emelkedő várt ránk,közben a Dugonics Emlékműnél újabb bazaltlépcsőkkel. Dugonics Lajos geológus  Badacsony kutatója és nagy szerelmese szerelmese volt, előtte tiszteleg a méltatlanul  elhanyagolt Emléktábla.
Mindjárt a gerincen

       Ezeken túljutva felértünk a gerincre és a K.gif  újból balra fordult a szálas erdőben,melyben jobbára cserek,tölgyek és néhány bükk él,enyhe hullámvasútazást követően pár perc alatt elértük az Egry József Kilátó jobb sorsra érdemes épületét. A kilátót a Kossuth díjas,avantgárd festőről nevezték el ,ki a Balaton szerelmese volt,műveinek is fő témája a tó és Badacsonytomajon élt,Emlékmúzeuma egykori lakásában van Badacsony központjában.
Az Egry Kilátóból

       A kilátóból már többször megcsodáltuk a lebilincselő panorámát,amihez most a párás,ködös időben nem volt szerencsénk,bár már lényegesen javultak a látási viszonyok.

      Ezután a gerincen átsiettünk a Ranolder-kereszthez,melynek gigantikus méretei a 71-es útról és a Balaton közepéről is jól kivetőek.   A hatalmas klasszicista stílusú kőkereszt mintegy 400 m magasan áll egy párkányon. A kereszttől lélegzetelállító panoráma tárul elénk,megfelelő látási viszonyok közt. A keresztet 1857 szeptemberében állíttatta Ranolder János veszprémi püspök,mecénás,kinek óriási szőlőültetvényei voltak e hegyen.

A monumentális kereszt

       Állítását egy a hegyen tett túra körútja alkalmával határozta el és eképpen utasította intézőjét az építésére:
         
                   "A mi országunk a legszebb ország,s ez a hely ahol állunk,a világ leggyönyörűbb vidéke. Ide építsetek nekem lakóházat,s fölöttem a bazalttorony tetejére állítsatok egy óriási keresztet a mi Üdvözítőnk emlékezetére"
         

      
     A Ranolder -kereszt a túramozgalom egyik fényképes ellenőrző pontja ,így készítettünk pár igazoló képet,majd mivel az idő már neki bátorodott egy-két felvétel készült a tóról és a tájról is. Különösebben nem sokat időztünk,mert még sok volt hátra.
Kitekintés a kereszttől  

      Elhaladtunk egy Emléktábla előtt,mely Mária Henrietta belga királyné Badacsonyi látogatásának  állít emléket.

       A kereszt után enyhén lejteni kezd a K.gif  útvonala ,pár perces trappolással elértünk egy pihenőt,ahonnét a K3.gif jelen pár lépéssel ki lehet térni a Tördemici-kilátóhely párkányára. Innét elsősorban Badacsonytördemic és a Szentgyörgy -hegy figyelhető meg,de jó látási viszonyok közt felfedezhetjük Gulács és Csobánc hegyét is,valamint a Keszthelyi-hegység vonulatát. Érdemes a pár perces kitérőt rászánni.Mivel ez volt a legmagasabb pont amit ma érintettünk,ezért megjutalmaztuk magunk egy csúcscsokival.
A Szent György -hegy a Tördemici -kilátóhelyről

      Visszatérve a pihenőhöz találkoztunk négy belevaló csajszival,kik épp akkor kapaszkodtak fel Tördemic felől ,jó ki voltak pilledve Ők is. Szóba elegyedtünk,kiderült,hogy Szombathelyről jöttek és az OKT-t járják be. Idáig meg van minden szakaszuk,ma a Tördemic-Szentbékkálla etapot járják be. Szép túra lesz. Beszélgettünk,tapasztalatot cseréltünk,készítettünk pár képet egymásról,majd jó utat kívánva, elbúcsúztunk egymástól. Üdv innét is:Sziasztok és további jó túrákat!
Kéktúrázó hölgykoszorú

        Mi tovább haladtunk az OKT K.gif jelzésén,mely innét a Bujdosók lépcsőjén folytatódik.  A Bujdosók lépcsője összesen 464 lépcsőfokból áll és Tördemic felől vezet fel a Badacsony gerincére a legmeredekebb részen. Közben szebbnél szebb természeti képződmények köztük a híres bazaltorgonák és bazalt folyó közt haladunk el. Állunkat a lépcsőzés során nem győzzük majd a helyére igazítani.
Bujdosók lépcsőjén

       A fárasztó lépcsőzés közben gondoltak a pihegni vágyókra és pihenőkkel választották el egyes szakaszait,melyet a kuruc kor nevezetes személyeiről,elsősorban a Fejedelem követőiről a száműzetésben,nevezték el.
 
               Találkozhatunk Mikes Kelemen,Bercsényi Miklós,Cinka Panna,Csáky Krisztina,Lórántfy Zsuzsanna és a Fejedelem édesanyja Zrínyi Ilona nevével is.
Bazaltorgonák Badacsonyon

              A lépcsősor nehézsége a fokok egyenetlen magasságában rejlik. Van ahol csak pár centis egy-egy fok,de elég sokszor 40-60 cm-es fokokkal is találkozni. Igazi combfarkast okozó rész ez...
Láva "folyam"

            A sok fényképezés végett aránylag lassan haladtunk lefele a hegy oldalában,míg újból elértük a Kuruc-körút P.gif  jelzését,mellyel pár lépés erejéig együtt haladtunk,de a Rodostó-turistaház kerítésénél a K.gif  jobbra DNy-nak fordult,hogy az épületet megkerülje.

         Az egykor sokkal szebb napokat látott,igen elhanyagolt Rodostó-turistaház egy másik túramozgalom fényképes igazoló helyszíne,így itt is készültek minket ábrázoló ijesztegetős felvételek.

         A Rodostó Turistaházat a Magyar Turista Egyesület balatoni osztálya közadakozásból építette a természetet járóknak és 1936-ban avatták fel. Fénykorát 1946-ig élte,majd miután állami tulajdonba vonták  és 1956-ig még funkcionált turistaházként,de ekkortól végkép elvették azoktól ,akiknek épült és a múlt rendszer egyik erőszakszervezetének a Munkásőrségnek "adományozták". Ekkortól a szervezet tótumfaktumai és kiváltságosok élvezhették a hely nyújtotta luxust. Érdekes módon a rendszerváltást követően is zárt körben maradt,nem kapták vissza jogos tulajdonosai. Kár ,mert így csak romlik az állapota.
Rodostó th.

     Ezt követően lebattyogtunk még a lépcsősorból visszalévő szakaszon ,majd annak az alján jobbra fordulva a K.gif  hamarosan beért az Újhegy szőlői,gyümölcsösei közé. A keskeny aszfaltcsíkon,hétvégi háza és telkek közt ereszkedtünk hol lankásabban,hol meredekebben Badacsonytördemic felé.

      A bő kilométernyi lejtős úton jó tempót tudtunk diktálni,így hamarosan elértük a falu első házait,majd újra a Római-utat,melyen jobbra É-nak fordult a jelzésünk.
Az Újhegy szőlői közt

     Badacsonytördemic első írásos említése 1219-bő való,Turdemiz  néven. A falut elsősorban nemesek lakták,egészen a XIX.sz. közepéig. Fejlődését a XX.sz. elején nyitott badacsonyi bazaltbányák alapozták meg.Lakói ma főként szőlészetből,borászatból és az idegenforgalomból élnek.

       Pár lépést tettünk meg a település főutcáján,majd balra kanyarodtunk és a Zöldfa utca enyhén lejtő aszfaltján lépegettünk tovább. Elhaladtunk a NOHAB apartmanház mellet,majd kereszteztük az északi part vasútvonalát és elértük a 71-es főút forgalmas kereszteződését.
Ötletes cégér

      A kereszteződésen átkelve már Szigliget hegyei határozták meg útirányunk. A falu bekötőútján vezet a K.gif  ,először a Lábdi-rét vizenyős,mocsaras területén haladtunk,majd egy éles bal kanyar után D-nek kanyarodtunk . Balról az Eger-víz folyása és a Malom-rét,jobbról pedig már az Antal- hegy szőlői,présházai kísértek bennünket.
Szigliget felé

       Bő másfél kilcsis aszfaltkoptatást követően értük el Szigliget Újfalu nevezetű részét. Itt Bakos Uram Vendéglőjénél(még zárva volt) betértünk a Wass Albert Emlékpark gondozott növényei közé és azon keresztül közelítettük meg az Avasi templomromot,túránk újabb fényképes igazolóhelyét.
Panoráma Szigliget előtt

     Az Avasi templom az egykori Révhely(Réhely) nevű falu plébániája volt. A templom a XIII.sz-ban román stílusban épült,építtetői  máig vitatottak. Belsejét és környékét a környékbeliek temetkezési helyként használták. Szigliget török ostromaikor pusztult el,helyreállítását és feltárását a múlt század 50-es éveiben végezték el.
Wass Albert Park

         Rövid fotózás és frissítés után igazi jelzéskavalkád(K.gif ,P.gif ,S.gif és KT.gif) mellett emelkedtünk Szigliget központja és a Várhegy felé.
Avasi -templomrom

Templom belső


          Szigliget szigetszerűségét az 1800-as évek második évtizedében szüntették meg. Talán a legszebb Balaton-parti település máig megőrizte eredeti formáját,minek köszönhetően igen népszerű és több jelentős művész,közéleti személyiség is rendelkezett ill. rendelkezik itt nyaralóval. Pár név Básti Lajos,Papp Vera,Orbán Ottó,Csiszár Jenő (Apukám).A terület már a kőkorban is lakott volt,mit régészeti leletek bizonyítanak,első írásos említése a XII.sz-ban történik. Legismertebb nevezetessége a szigligeti vár.
    A Balaton költője,Kisfaludy Sándor így ír a településről:
        "íly szépet nem terme még a magyar vad föld és ég"

Szigliget vára a távolból

          Miközben a Várhegyen kapaszkodtunk egyre feljebb elhaladtunk pár becsületkasszás őstermelői "stand" előtt is,az egyiknél vételeztünk is egy üvegcse fügelekvárt.
Becsület kasszás stand

    A Várhegy kaptatóján kifáradva értük el az Eszterházy Pince muzeális épületét,mely örömünkre nyitva is volt. Rögtön be is tértünk egy rögtönzött borkóstolóra. Kedvesem egy pohár rosét én pedig egy pohár kéknyeletet pusziltam be. Nagyon jólesett. Ezt később még lekísértük egy-egy pohár vörössel,csak,hogy meglegyen a sorminta.

Eszterházy-pince

      Szigligeten a környék hegyeihez,településeihez hasonlóan fejlett szőlő és borkultúra alakult ki. A környék szőlőinek jelentős részét az Eszterházy Család birtokolta,kiknek kastélya is található itt. Az egykori várpincét Eszterházy János vásárolta meg és alakította ki a vaskapuval lezárt családi pince rendszert.   A pince ma vendéglőként funkcionál,messze földön híres folklór műsorokat tartanak. A pince rendszer engedéllyel máskor is látogatható.
Frissítő

        Boraink és ásványvizeink elfogyasztása után tettünk egy jókora sétát az Öreg - pince ódon hordói,felszerelési tárgyai és palackozott borai közt. Érdemes betérni az évszázados háborítatlan falak közé.
Jó pár éves flaskák


Az Öreg-pincében


        Majd egy órát elidőztünk a pincénél,majd ezt követően az Ófalu romantikus,egyedi hangulatot árasztó nádfedeles házai közt haladtunk tovább. Elhagytuk a falu Hősi Emlékművét (néma főhajtás),majd betértünk a Szászi.pincészetbe ,ahol még megreszkíroztam egy pohárka késői szüretelésű olaszrizlinget.
Az Ófalu felújított házai


      Ezután a hófehér kápolna előtti hirdetőtáblánál megnézetem az OKT pecsétet és ha már ott voltam nyomtam is e mozgalom ítinerébe is.A pecsételő helyen találkoztunk egy újabb kéktúrázóval,pontosabban kékfutóval. Ő ugyanis futva fogja megtenni az OKT teljes távját. A mai volt  az első szakasza Tapolcáról futott Szentbékkálláig,onnét meg önszorgalomból lakhelyére Diszelre. Csodálom a kitartását. Üdv innét is:Szia és további sikeres futásokat és OKT teljesítést !

Futva fogja teljesíteni az OKT-t

    Jól elbeszélgettünk ajánlottam neki pár hasznos dolgot az OKT-val kapcsolatban,majd sikeres teljesítést kívánva egymásnak elbúcsúztunk.


    Innen mi felkapaszkodtunk a 229m magas Várhegyre a szigligeti várhoz ,ahol a túra mozgalom újabb fényképes igazol pontja várt minket.
Szászi Pince,Szigligeten

    Szigliget vára a tatárjárást követően épült,többször átépítették,bővítették. Alsó és Felső várból állt.Több birtokosa ,mígnem a Tóti -Lengyel Család szerezte meg. A vár kapitánya a híres,hírhedt Magyar Bálint volt,kinek kapitánysága alatta török többször próbálta bevenni,de soha nem járt sikerrel.

    A hódoltságot követően hadi szerepe megszűnt, a XVII.sz. végén villámcsapás következtében java részt leégett,majd a maradék falak lerombolását I.Lipót császár rendelte el.
A Török Bálint kapu

     A vár az utóbbi évtizedekben sokat épült,szépült,helyreállították.A rekonstruált falak közül kivételes panoráma tárul elénk.

     Mi már többször jártunk a várban,így ez alkalommal csak a Török Bálint kapuig mentünk,ahol elkészítettük az igazoló képeket. Közben a vár pénztárában elkértük az egyedi váras pecsétet,melyet szintén benyomtunk az ellenőrző füzetünkbe.
Várbelső

     Bár nem mentünk be a várba,azért a jelképes belépti díjat(600 Huf) leszurkoltuk a pénztárban,így is támogatván a vár fenntartását,felújítását.

       Visszatérve a kápolnához a K.gif -on folytattuk túránk. Előbb elhaladtunk az egykori Tóti-Lengyel Kúria előtt,majd a macskaköves úton leereszkedtünk a falu bekötőútjához,mely a 71-es főútra visz ki.
A kápolnánál

     Elérve a főutat a K.gif  jobbra,K-nek fordult  és a Balaton körülölelő kerékpárúton folytatódott. A majd kilométernyi,árnyéktalan bicikliúton szaporáztuk a lépteink így  gyorsan fogytak a méterek. Az aszfalt egyhangúságáért bőven kárpótolt a tanúhegyek látvány.

      Ahol  a K.gif  találkozik a P.gif -al és átkelnek a 71-es úton Szentgyörgy -hegy irányába,az akácos friss sarja teljesen eltakarta a jelzéseket,így tartottam egy rendkívüli "kommunista szombatot" és kitisztítottam ,láthatóvá tettem őket.
Tisztogatás

      Átkelve a főúton jó másfél km-t trappoltunk a hegy felé vezető országúton ÉK-i irányba. Előbb a Patacsi-földek,majd a Gróf-rét mellett.
Előttünk a tanúhegyek

     Elérve a hegy lábát a K.gif  és P.gif  sáv jobbra a szőlők közé hívott bennünk és a Diófai-dűlő ültetvényei közt haladtunk tovább.Pár száz lépéssel elértük a Szászi.pincészetet,mely legutolsó itt jártunk óta jelentős bővülésen ment keresztül.
Szent György -hegy az országútról 

és a szőlők közül


    Az utolsó nagy kihívás előtt,a Szent György-hegy megmászása, tartottunk egy hosszan pihenőt a pincénél. Kedvesem ivott még egy pohárka Rózsakőt én már csak szódawassert ,megkérdeztük megehetjük-e a hazulról hozott szendvicseink,majd egy rövid punnyadás után irány-darány.

 
A Szászi -pince régi épülete a Szent György -hegyen

és az új pincéjük


       A jól eső pihenés után pár száz méter kapaszkodással elértük a Lengyel-kápolna előtti teret,ahonnét a kitisztult időnek köszönhetően remek kilátás tárult elénk.Szóba elegyedtünk egy német házaspárral,kik a kutyáikat sétáltatták.
Lengyel kápolna

      A kápolnát 1760 környékén a lengyeltóti Lengyel Család építtette,barokk stílusban ,a Boldogságos Szűz tiszteletére felszentelve.A torony homlokzatán és oldalán lévő fülkékben több szent homokkőből készült szobra található,köztük Szent Györgyé.
Barokk belső

      A kápolnánál a jelzéseink ÉK.felé fordultak és csatlakozott hozzájuk a S.gif is. Elhaladtunk a Tarányi-pince elhanyagolt épülete előtt és rövid szintbeli haladás után elértük az Oroszlánfejű -kutat,melynek bő vizű foglalatánál most is találkoztunk környékbeliekkel,kik friss forrásvízért jöttek. Mi is megkóstoltuk az üdítően friss vizet,majd tovább álltunk.
Tarányi-présház

Oroszlánfejű-kút


   Pár lépés múlva a jelzések jobbra szőlők közé fordultak és azok közt emelkedtek tovább a hegy teteje felé.

    Szép gondozott ültetvények  és igényes présházak közt haladtunk,egy-két helyen engedtünk a csábításnak és leszakítottunk egy-egy fürt érett szőlőt és elcsemegéztük.
Bazaltból épült présház

    Lassan,de biztosan emelkedtünk egyre feljebb, kényelmes lankás emelkedőkön. Elhagyva a szőlőket a jelzések jobbra egy erdőbe kanyarodtak ,az eddigi enyhe emelkedő szuszogtatóba váltott. Pár száz lépés múlva a K.gif  jobbra kivált ,mi nem ezt követtük,mert arra már jártunk az OKT bejárásakor,így ma egy másik útvonalat néztem ki a hegy "meghódítására".
Mi balra tartunk

       Ezért a kereszteződésben balra fordultunk a P.gif  és S.gif  jelzéseken,hogy azokon tegyünk meg pár lépést. Akkor a S.gif  egyenesen tovább haladt a Bánya-gödrök felé,mi pedig jobbra ÉNy-nak fordultunk a P.gif -on,hogy azon folytassuk az utat,mely mai túránk talán legnagyobb kihívását tartogatta.
Egy szusszanás

      A végig ,néhol rendkívül  meredek ösvény előbb erdőben,majd bokros részen a hegy peremén,szakadék mellett ,aztán sziklák közt végül újból erdőben haladt egyre feljebb. A meredek oldal mellett nem ártott figyelni,elég egy rossz lépés és könnyen hömbölöghetünk jó pár métert lefele. Miután átértünk a Szent György -hegy nyugati oldalára először láttuk meg Tapolca épületeit.
Igencsak meredek

     Ezen a szakaszon egy szomorú emlékművet is láttunk,ami Dr.Bordás Lajos túravezetőnek állít emléket,ki túra közben itt vesztette életét. Egy néma főhajtás erejéig mi is megemlékeztünk róla.
Szomorú mementó

      Szuszogva,,kidülledt szemekkel és levegő után kapkodva értük el az újabb kereszteződést, ahol jobbra a K3.gif -re váltottunk,hogy egy utolsó rohammal felérjünk a csúcsra. Innét már végig erdőben haladtunk és már nem olyan meredekségű volt a gyalogút,de azért az izzadság cseppek gyöngyöztek rajtam.
és még sziklás is

     Jó 2-300 m után végre felértünk a Szent György-hegy 415 m magas csúcsára.  A kopár csúcson nincsenek fák így igazán szép kilátás tárul a túrázó elé,aki nem sajnálja a fáradtságot és felkapaszkodik ide.

       Elég jó látási viszonyokat fogtunk ki ,így csak lestünk egy darabig,szóhoz sem jutottam(ez pedig nagy szó !) . Ezt látni kell!
Kilátás a csúcsról I.

     Keletnek a Keszthelyi-hegység vonulatai "szakadnak "bele a Balatonba,majd Szigliget 3 hegye ejti ámulatba a nézelődőt,utána Badacsony óriási tömje köti le a figyelmünket. Szigliget és Badacsony közt a Balaton ezer színben pompázó víztükre tárul elénk a déli -Part magasabb dombjaival és sík részeivel.
 
            Badacsony után jönnek sorba a tanúhegyek,Ábrahám-hegy,Gulács,Tóti-hegy,Csobánc a várával. Jól kivehető  Hegyes-tű megsebzett sziluettje is. A látképet a Bakony vonulatai zárják le ,a napfény meg-meg csillan a Kab-hegyi adótornyokon,távolabb pedig Kőris-hegy magasodik .

II.

           Fotózás,ámulás-bámulás és frissítés után a K3.gif -ön leereszkedtünk a kereszteződésig ahol elhagytuk a P.gif ot és azon folytattuk az utat lefelé. Az  ösvény lefele is ugyanolyan talajon vezetett ,mint felfelé és ugyanolyan meredek is volt,ráadásul egy kis dzindzsával megfűszerezve. Így nem sokkal voltunk előrébb,csak legfeljebb nem kellett levegőért kapkodni.
Dzsindzsásban  

         Elérve egy párkányt csodás kilátás nyílt elénk Tapolcáról és környékéről,innét tovább ereszkedtünk a P.gif -on egy rendkívül bazaltos.sziklás részen,mígnem elértük a S.gif  és Z.gif jelzéseket,ahol jobbra fordulva hamarosan a Sárkány-lik(Jégbarlang) területéhez értünk. Ha másból nem is a kicsit hűsebb levegőtől észre vesszük,hogy megérkeztünk a Jégbarlanghoz.
Kitekintés egy párkányról

        A jégbarlang egy szűk,labirintus szerű üreg,mely a hegyről leszakadt bazaltorgonák közt alakult ki. A télen lehűlő levegőt a nyári meleg sem tudja kiszorítani,ezért a környezete mindig jó pár fokkal hidegebb.
A Jégbarlangnál

       A Jégbarlangtól pár lépéssel elértük a nagyon elhanyagolt és mára teljesen lepusztult egykori turistaház épületét. Innét a K.gif  -on még visszakapaszkodtunk a Bazaltorgonákhoz ,ahol elkészítettünk túránk utolsó igazoló fotóit.
Pusztuló th.

       A  bazaltorgonák síp szerű ,hatalmas tömbjei most is mint mindig lenyűgöztek bennünket.


Bazaltorgonák  I,II


     Visszatérve a turistaházhoz,leültünk egy kicsit pihenni a padokra és legnagyobb meglepetésünkre két ismerőssel találkoztunk  városunkból,kik megrögzött MTB-sek és a S.gif  on tekertekék és  cibálták fel a kerókat  idáig.Innét a K.gif  on igyekeztek felfele,nem tudták mi vár rájuk...

Megrögzöttek

      Könnyes búcsút véve egymástól mi a K.gif - és P.gif  jelzéseken ereszkedtünk le a hegyről ,előbb egy lépcsősoron keresztül,majd elérve a Bogdán-kút jelenleg kiapadt forrását aszfalton újra szőlők és pincék közt. Pár száz lépést követően a P.gif balra kanyarodott,mi ezen folytattuk tovább a túránk.
Ereszkedés lépcsőkön

      Itt meglepetésemre egy újabb,jó 200 méteres emelkedő várt ránk a Mogyorós oldalában lévő hétvégi házak,szőlők közt.  Felérve egy nyeregbe az út lejtésbe váltott át és ekkor elhagyott,elhanyagolt parcellák és házak közt ereszkedtünk tovább,mígnem újból elértük a gondozott területeket.
"Előttünk" Tapolca

Elhagyatva


       Ekkor már egy szélesebb,homokos  földúton haladtunk,tettünk még egy kitérőt a Szent Donát kápolna piciny gondozott épületéhez.   A kápolnáról írásos anyag nem lehető fel,Raposkához tartozik.
Szent Donát kápolna a szőlőhegyen


      A kápolnától nagyüzemi szőlő táblák közt értünk ki a Tapolca-Mogyorós-hegy buszmegállóhoz,ahol jobbra fordult a P.gif az országútra,ahonnét bő két-két és fél km út várt még ránk a célig.
Már közel a cél

     Itt már sietősre váltottuk lépteink,mert a kiszemelt vonat indulási ideje vészesen közeledett, 35 perc. Így erős tempót diktált kedvesem,ebben Ő a jártasabb,így a vonat indulás előtt 10 perccel értünk be az állomás épületébe. Kényelmesen megvettük jegyeink,majd bélyegeztettünk az ítinerünkbe és fáradtan süppedtünk az ülésekbe.
Egy utolsó neki iramodás...

      A túra távja nagyjából 24 km volt,miközben felfele 1080,lefele 1065 m. szintet küzdöttünk le, ez utóbbinak köszönhetően jól esett a vonatra szállás.
A bal oldali a miénk

 
      A vonaton összegeztük a mai napot. Igaz,hogy jórészt olyan helyeken jártunk,ahol már régebben megfordultunk más túráink,kirándulásaink alkalmával,de a tanúhegyek bebarangolását,soha nem lehet megunni és ma is láttunk új,eddig nem ismert dolgokat és jártunk eddig ismeretlen útvonalakon is.
Átlagos halászlé és...

     Remek túranapra sikeredett a mai.

    Hazafelé megálltunk még az előzőleg kinézett Paprika Csárdában Szigliget bekötőútjánál. Bár a hely kűlcsinje és belső tere után is többet várna az ember,mint amit kaptunk. Mind a halászlé ,mind a somlói elég átlagosra sikeredett,megspékelve egy életunt felszolgálóval. Ráadásul az ügyeletes szakácsnő és a pincér "halk" eszmecseréjéből értesültünk a hely viselt dolgairól és az intrikák világába is bebocsátást nyertünk.
Somlói

      Legközelebb biztos nem választjuk a helyet és nem is ajánljuk senkinek.


     Hazaérve ma egy száraz BB champagn-.al jutalmaztuk magunk.

Jutalom


Még több kép:  https://picasaweb.google.com/103760014976474328259/BalatonKorBadacsonyTapolca?authkey=Gv1sRgCJiD6LPTj-uG7AE


Térkép és szintrajz a szakaszról: