AK. 17. TÚRA 2023. 06. 21. SÁNDORFALVA - ÓPUSZTASZER

HŐSÉGRIADÓBAN A PALLAVICINIEK FÖLDJEIN

„Ethele király ugyanis barna szinű, fekete s villogó szemű, széles mellű, büszke járású, alacsony termetű vala; szakállát mint a húnok megeresztve hordja vala. Vakmerőségben magamérséklő, csatákban ravasz és ügyelő, testéhez illő erejű, akaratjában nagylelkű, fegyvere csinos, sátra s öltözete tiszta, és szerfölött buja is vala. Szekrényében pénzt tartani nem szeretett; miért is az idegen nemzetek szerették, minthogy bőkezű és barátságos vala, szerfölött nagy keménységéért pedig húnjai csudálatosan félnek vala tőle. Azért is az egész föld kerekségéről különféle országok nemzetei tódúlnak vala hozzá, kikhez tehetsége szerint bőkezűen viseli vala magát.” Kézai Simon: A Magyarok Krónikája

Legutóbb szűk nyolc hónapja tapostuk az Alföld ösvényeit az Országos Kékkörön, így épp ideje volt újra úgy szervezkedni, hogy az ország ezen részén koptassuk bakancsaink talpát. Mostani, három napos túránk során elhagyjuk a Duna- Tisza közét és átkelve a legmagyarabb folyón az Alsó - Tiszavidéken barangolunk tovább, hogy aztán a végén a Körös- Maros közéhez tartozó Nagymágocson csapjunk célba. Ez nagyon szépen kivitelezhető penzumnak tűnt, de a nagy rendező közbeszólt és ezekre a napokra estek az év eddigi legmelegebb napjai. Ezért a végére alaposan megszenvedtük ezt a háromnapos etapot, rendesen kikészített bennünket a hőség a végére.

Ma az a ritka eset adódott, hogy korábban keltünk mint gyura őkelme, és mikor indultunk, csak akkor hallottuk az első kukorékolásokat, melyekkel jelezte, hogy bizony ma is eljött a hajnalhasadás ideje, elég volt a lustálkodásból ideje életre kelni. Siettünk hisz ezen a szerdán kezdődött az idei első hőségriadó első napja, igaz a leghidegebb hőmérséklettel az időszak alatt, mert a legforróbb órákra "csak" 33 fokot prognosztizáltak derék időjósaink az Alföld ezen szegletébe.

Alig múlt fertályórával reggel hét mikor kikászálódtunk a kellemesen áthűtött gépesített járművünkből Sándorfalva főterén a Petőfi Emlékkönyvtár épülete előtt. Már ebben a korai órában is 25 fokig kúsztak a hőmérők higanyszálai, így elhagyva a kellemes klímájú autót és kiszállva a hőségbe már koppant is a Kalapácsos Ember (copy by Tolsztoj) szerszáma tar fejemen és ma nem utoljára. A hirtelen kábultságban még a szokásos bemelegítő mozdulatok is elmaradtak, melynek hamarosan meg is lett a következménye.Múltkor ( 2 esztendeje) nem volt időnk körülnézni ebben a Szegedhez közeli városban, így először lefutottuk a kötelező látogatni valókat, melyek a városközpont parkjában találhatóak zömmel és megismerkedtünk a település nem oly régre nyúló történetével. Bár kutatások szerint már régóta lakott a terület, de általában csak tanyák és uradalmi épületek voltak itt elszórtan. A pusztáknak rengeteg tulajdonosa volt az évek során, de a területeket elsősorban Szeged városa bérelte.

A puszta területe Algyő tartozékaként szerepelt az okiratokban, melyet a 18. sz. 30-as éveiben vásárolt meg gróf Erdődy György királyi kincstárnok, kinek utódai teljesen csődbe vitték a birtokrendszert ami egy olasz társaság zálogtulajdonába ment át. Tőlük a század utolsó harmadában gróf Zichy Leopoldina, őrgróf Pallavicini Károly özvegye vásárolta meg a hatalmas kiterjedésű birtokrendszert, hogy a gazdag földeken jövedelmező dohánytermesztésbe kezdjen.

A település története egy szomorú katasztrófával indul, az 1879- es tiszai nagy árvízzel, mely hatalmas pusztításokat végzett a környéken, köztük Algyőn is, melyet gyakorlatilag a zabolázatlan folyó szinte földig rombolt. Ekkor a regnáló családfő őrgróf Pallavicini Sándor az algyői árvízkárosultaknak 300 kat. holdnyi területet ajánlott fel vízmentes területen új település létrehozására. Ezen a területen majd 600 házhelyet parcelláztak ki, de a jogosult károsultaknak csak egy része költözött ide, így rengeteg környékbeli szegényparaszt élhetett a joggal, hogy letelepedhessenek az új faluban, melyet hálából az alapítóról neveztek el. A gazdag földek adta jó megélhetésnek köszönhetően a falu hamar kinőtte magát, több szakaszban újra bővítették belterületét. Töretlen fejlődésének köszönhetően előbb nagyközséggé vált, majd 2005- ben városi rangot szerzett.

Legjelentősebb látnivalója a Pallavicini kastély, mely már 1879 előtt is funkcionált vadászkastélyként, azonban miután Sándor gróf az uradalom központját Sándorfalvára helyzete át, a jószágigazgató lakhelyeként funkcionált. '919-ben a Tanácsköztársaság idején a vörös Őrség székhelye volt az épületben, majd a 2. világégés esztelen döntései után óvoda, iskola működött az őrgrófi kastélyban, melyet 2010 újítottak fel törekedve az eredeti jegyek megtartására. Azóta termei kiállításoknak adnak helyet, többek közt itt ismerkedhetünk meg a település leghíresebb lakójának Budai Sándor népzenész, naiv festő munkásságával.

Római Katolikus templomot, mely a Szűz Mária Szent Neve Templom titulust viseli 1882-ben szentelték fel, ugyancsak ekkor épült első iskolája, orvosi rendelője, első községháza és a csendőrőrs is. A látnivalók mindegyike a Szabadság térre koncentrálódik, így egyszerű dolga van a turistának aki nem csak rohanni akar az AK-n, hanem kíváncsi egy- egy település értékeire is. Megvizuáltuk a fenti látnivalókon kívűl a Petőfi, az Arany és a Pallavicini szobrokat, fejet hajtottunk a világháborús és '56-os Hősök emlékezete előtt, de sokat nem időzhettünk hisz már nagyon kezdték fűteni a "Poklot".

Szegedhez hasonlóan az alapítók igyekeztek Sándorfalva településszerkezetét is kör-körösre kialakítani, így evidens volt, hogy az Alkotmány körúton csapjunk bele mai gyaloglatunkba. Hamisítatlan alföldi kisvárosias hangulatú ingatlanok közt próbáltunk ütemes iramot tartani a még elviselhető hőmérsékletben. Fotó téma is kevés adódott ezért hamarosan a helyi "Hannapi stadionnál" figyelhettük a reggeli edzésben elgyötört helyi aranylábúak szemmel láthatóan elgyötört mozdulatait. jól megkergethette őket az edzőjük! A futballpálya sarkánál aztán egy kilencven fokos kanyarra hívták fel a figyelmet kék jelzéseink, ráfordultunk a hangzatos nevű Sport utcára.

Eddig árnyéktalan részen jártunk, ezt meg is érezte hőháztartásunk hisz a fülledt, párás melegben hamarosan leizzadtunk, már- már úgy néztünk ki mint egy csatakos huszár (Mikszáth után szabadon). Át is futott a gondolataimban mi lesz még, ha már reggel így nézünk ki! Jó ezret léphettünk mikor egy jobb- bal után beléptünk a hatalmas Vöröscsárdai- erdő( százéves fái közé, egyelőre ideiglenesen, hiszen hamarosan el fogjuk hagyni. A jól kijárt homokos szekérúton cuppogtunk a helyenként bokáig is érő puha, meleg homokban, mely pillanatokon belül minden lehetséges résen beszivárgott cipőnkbe, ruhánk alá. Apropó cipő! Szakítottunk a jól bevált bakanccsal és könnyített dorkóban vágtam neki ennek az etapnak, míg kedvesem okosabbnak bizonyult(megint), Ő futócipőt hozott erre a túrára.

Pár száz méterig nem is volt gond, aztán a tempó és süppedős homok hatására, vagy csak egyszerűen egy rossz lépés után éles fájdalom villant a bal vádlimba. Sebaj gondoltam, pár lépés és a görcs kienged és go tovább! Bicegtem, nem szóltam, visszavettem a tempóból, próbáltam nyújtani, de csak nem engedett. Akkor ez nem is görcs hanem húzódás! Na akkor ez nem gyerekjáték lesz, tudtam előre. Szólok nejemnek: -Lassíts már lécci, hátha szűnik! -Feladjuk, visszamenjünk? kérdi Asszonykám. - Dehogy, nem egy láb csinált engem!

Bicegve, nagyon bicegve kanyarodtam rá a Juhar utcára, ahol már csak jobb oldalt volt az erdősáv, balkézről pedig már víkendházak, hétvégi telkek sokasága kísért bennünket. ...hogy tereljem gondolataim, mesélni kezdtem a környék homokos szerkezetéről és hogy mennyi gondot okozhatott a futóhomok eleinknek. Ezért, hogy megkössék nagyfokú erdőtelepítésekbe kezdtek Így jött létre a mintegy 500 hektárnyi egybefüggő területű Vöröscsárdai erdő is, mely a Pusztaszeri tájvédelmi körzet szerves része. Az erdőben főként telepített fákat, akác, nemesnyár, fenyő és foltokban tölgyeket is. Területén több homokbánya és szikes lapos, homoki gyepes is fellelhető, de itt van a hatalmas Sándorfalvai gyakorló- és lőtér is, ahol állandó a fegyverropogás. Mire ezt elmeséltem már ki is értünk a Nádas-tó széléhez, a Nádas-tó- Nagyszéki- főcsatornánál.

Az egykori kővágói bányató (Nádas-tó) homokbányászat révén jött létre, melyet előbb halastóvá és stranddá alakították át horgászási, és csónakázási lehetőséggel. Később az önkormányzat megvásárolta és létrehozta a Nádastói Szabadidőközpontot, ahol napjainkban még vízisízni is van lehetőségünk. A példásan karbantartott centrum ekkor kezdett éledezni, gondoltuk bemegyünk egy frissítőre, beállítjuk koffeinszintünket, de a büfén még hatalmas lakat virított. A kerítés melletti csapnál kicsit lemosakodtunk és gondoltam bekenem fájós vádlim valami húzódás elleni krémmel hisz az állandóan van a csomagunkban. Van persze, hogy van, csak nem most! Otthon maradt! Na ebből aztán kerekedett egy jó nagy adok- kapok. Aztán a viharfelhők elmúltával felvetődött, hogy hagyjuk abba. De nem és nem!

Első menyasszonyom jól megmasszírozta én meg belegázoltam minden útba eső csalánosba, ezek a praktikák hoztak némi átmeneti enyhülést. A biztonság kedvéért bevertem egy maxi adag magnesium tablettát is. Ezek hatására hol jobban, hol kevésbé bicegve haladtunk a Szabadidőpark utcáin, csinos és kissé elhanyagolt ingatlanok között. Itt nagyon nyílt szakaszon vezet az AK nyomvonala, ezért hamarosan előkerültek a védekező eszközök (napszemcsi, légiós sapi) és persze az ezres naptej felkenése sem maradhatott el. Hamarosan kereszteztük a Csongrádra vezető műutat és hosszú időre elnyelt bennünket a Vöröscsárdai- erdő rengetegje, ahol aztán le is kerültek a sapkák, szemük, de kaptunk helyette rengeteg szugonyt, legyet, bogarat és pókhálót.

Valamiért folytonosan Rumcájsz, Manka, Cipisek és a Rejtekadó Jicsini erdő járt a fejünkben, ezzel próbáltuk elűzni az egyhangú erdőrészeket és a fájdalmat. Bizony nem árulok el titkot, de jártunk már jó pár ennél sokkal hangulatosabb erdőben. Itt minden bokros, gazos volt, sehol egy hatalmas fa, liget vagy pihenő. Hamisítatlan homoki erdőben kanyarogtunk és időről időre kereszteztünk egy -egy homokos utat, melyek mindegyikén volt szerencsénk találkozni egy- egy traktorral vagy teherautóval és nyelni azok bűzét és a felkavart homokot. Mert lassítani egyik sem volt hajlandó, sőt mikor megláttak bennünket kajla vigyorral még gázt is adtak!

Egy elhanyagolt vadászház, tábor környékén megtízóraiztunk, mely alatt kedvesem majd szívrohamot kapott. Ugyanis a közeli lőtereken pont ekkor eresztettek el több ágyú és tarack lövedéket és a géppityuk is ropogtak rendesen. Neki ezektől fóbiája van, rohadtul fél még a játékpisztolytól is. El is pityeregte magát az első lövésnél, a többit meg már kezdte lassan szokni, de sietve tovább álltunk azért.

Ő remegve, én sántítva. Szép csapat lehettünk!

Hatalmas nyárasban haladtunk volna tovább, ha ez meg nem esik tarvágás áldozatává, így csak a nyílt homokos úton caplattunk tova a Hantházi- erdőben, mely Dóchoz közeledve váltotta az eddigit. Ez az erdő is hasonló korú és hasonló céllal lett telepítve, mint a Sándolfalvi- erdő. Kanyarogtunk még egy keveset és máris a Dócra vezető kopott aszfaltcsíkra léptünk ahol meg éleslövészeten lévő bv-sekbe botlottunk, akik végezve a gyakorlással jöttek az országúton várakozó csapatszállító járművükhöz. A következő etap egy nagyon hosszú aszfaltkoptatás lett volna, de már nagyon fájt a lában, semmivel nem tudtuk csillapítani, így szégyen ide, szégyen oda meg kellett szakítsuk a túrát.

Elérve a csongrádi bekötő utat stoppolásba fogtam és egy nagyon kedves dóci gazda volt oly szíves és elvitt minket Sándorfalvára. Meghívtuk egy kávéra őt és a nagyon aranyos szöszi kislányát meg egy üdítőre és jó terjedelmeset beszélgettünk az élet nagy rejtelmeiről, még közös ismerősök is akadtak. Innét is köszönjük Tibor a segítséget! Búcsu után asszonykám elrongyolt a a helyi Aphotékába és a legerősebb vény nélküli húzódás elleni krémmel tért vissza. Vagy háromszor kentük be vádlim mire csillapodni kezdett a fájdalom, betoltam még egy Algopürét is és még vagy egy órát pihentettem. Újabb kencézés után éreztem, hogy enged az izomköteg és ezen felbuzdulva el is kezdtem keresgélni a mentrendek.hu-n. Hamarosan akadt is egy járat, mellyel el tudtunk menni a Dóci- letérőig, ahol abba hagytuk a gyaloglatot.

Kedvesem kért szépen, csúnyán, de nem hagytam magam. Azért is megcsinálom! A hangosabb győz mindig, így hamarosan már leszállásra cihelődtünk a csongrádi járatról. Nem mondom, hogy a leghűvösebb időben vágtunk neki a 4 km nyílegyenes aszfaltkoptatásba, a levegő 33 fok volt, ami az aszfaltról visszaverődve hatott vagy ötvennek. Egy életünk egy halálunk, megyünk. Víz van, légiós szerkó van, szemüveg van, naptej van és még kenőcs is akad, Go!

Nem volt egyszerű menet haladásra bírni a bal lában, de aztán lépésről- lépésre jobb lett, a végén már egész elviselhetővé vált. Ez az ingerszegény négy kilométeres aszfaltkoptatás még ideális körülmények között is megviseli az embert, nemhogy most. Tettük egyik lábunk a másik után, időről időre megálltunk pótolni folyadékveszteségeinket és persze fotózni néha a semmit. Egyszer csak azt vettük észre, hogy a jelzéseink betérítenek a Pusztaszeri- erdő árnyas fái közé. Megváltás volt letérni a pár fokkal jobb hőmérsékletű erdőbe, ahol még enyhe szél is fogadott. Ez a hatalmas erdő Pallavicini őrgróf egykori vadasparkjából alakult ki, területén találhatunk még hatalmas kocsányos tölgyeket, melyek az egykori homoki tölgyeseket idézi.

Az erdő szerkezete nem sokat változott az előzőekhez képest, de mégis élvezetesebb volt mint az aszfalt, gyorsabban is haladtunk és még a lábam fájása is jelentősen csitult. Hamarosan elértünk egy töredezett aszfaltú bekötőutat, melynél az AK kék jelzései mellé csatlakoztak a Ladánybenétől Ópusztaszerig tartó Kiskunsági Piros turistaút jelzései. Innét már percek alatt elértük mai penzumunk végpontját, a csongrádi műútnál található buszmegállót, mely a Nemzeti Emlékhely bekötőútjánál található. Nem is kellett sokat várnunk a szegedi járatra, mely Sándorfalváig repített bennünket.

Autóba pattanva szállásunkra hajtattunk, majd egy csepp rehabilitációt követően szegedi városnézéssel, vacsorával töltöttük el a nap további részét. Visszatérve szállásunkra korán álomra hajtottuk fejünket, de előtte megjutalmaztuk magunkat pár pohár szekszárdi Prantner cuvée-vel, hisz terveink szerint másnap is nagyon korán kellett keljünk, hogy megelőzhessük a forróságot.