AK. 20. TÚRA  2023.10.13.                                  TISZAKANYÁR- PÁCIN  

 LÁTOGATÁS A GÁTŐRHÁZ ÉBER ŐREINÉL

 

 "A gyaloglás a legjobb orvosság"                                                                                                                                                                                                            Hippokratész

 

Az idei Kéktúrázás napja előtti pénteken amolyan prológ jelleggel beterveztem egy ráhangolódó, bemelegítő túrát. Első körben Tiszakanyártól Cigándig gondolkodtam a dologban, de aztán módosult a cél Pácinig, de ez meg majdnem sok lett. A végén időhiányba is kerültünk és alaposan ki is fáradtunk ettől a majd 25 km-től. Tanulság megint volt, legközelebb szerényebben kell tervezzek és a nulladik napra csak egy rövid penzumot kell bevállalni!

 

Pedig ez utóbbit annyiszor, de annyiszor megfogadtam, aztán mindig elkap a hév és többször előfordult már, hogy túl vállaltuk a nulladik nap távját, ami a következő napokra is kihatással volt. Ez most sem volt másképpen, nagyon rosszul estek a másnapi első méterek! No, de ebben nem csak a kifáradásnak volt szerepe, hanem a péntek esti pálinka kóstolgatással egybekötött ismerkedési estnek is, melyről az előző írásomban tettem említést.

 Hajnali indulás után a delet elütő harangszót már Tiszakanyáron hallgattuk Misiékkel, akikkel itt beszéltük meg a randevút. Mivel a szállást még nem tudtuk elfoglalni, ezért úgy döntöttünk, hogy előbb rapidban lejárjuk a Tiszakanyár- Cigánd részt, majd visszajövünk elfoglalni a szállást és késő délután pedig a Cigánd- Pácin szakaszt toljuk be. Két kocsis megoldást választottunk Misiék elautóztak Cigándon az almásig onnét indultak mi pedig a majdnem 1500 fős lakosú Rétközi településről, a Tisza bal partjáról. 

 

Ha már így szóba került, akkor már tartottam egy rögtönzött töri órát a népes egybegyűlteknek elvégre oly lelkesen készültem rá. Tiszakanyárról legkorábban a 14. sz utolsó harmadában emlékeznek meg iratok, bár egyes hamis okiratok már korábban is említik Kanyárt, ami szlovákul lovászt jelent. A Tisza hordalékkúpjára épült telepölés határában kerültek elő őskori és népvándorláskori leletek, ezeket ma a megyei múzeum őrzi Nyíregyházán. A terület a leleszi, majd a jászói konvent tulajdona volt egészen 1945-ig. Az élet mindig lassan folyt ebben a Tisza-parti faluban, a történelem viharai szerencsésen elkerülték, csupán egy említésre érdemes esemény tizedelte meg a lakosságot, az 1876-os nagy Tiszai árvíz. Épített öröksége is csekély református temploma 1813-ban, római katolikus temploma pedig a 20.sz.-ban épült. Említésre érdemes még a Honfoglalás Park. Legismertebb lakója, aki jelenleg a falu elöljárója is Háda György, a legismertebb hazai használt ruha árusító lánc tulajdonosa.

 

A rendhagyó ismertető után Misiék a gépesített járművükbe pattantak, mi pedig az Apostolok lován nyargaltunk végig a falu egyre lepukkantabb házai között. Érdemes megemlíteni, hogy a település egynegyede a legutóbbi népszámlálás szerint roma származású. Állandó túratársam erős tempót diktált így percek múlva a mai legnagyobb emelkedőt küzdöttük le, felhágtunk a legmagyarabb folyó a Szőke Tisza gátjára, melyen a Kisvárda- Sátoraljaújhely közötti közútig vándoroltunk. Egy balra átot dobtunk és máris a II. Rákóci Ferenc hídon keltünk át a Tisza fölött.

 

Az ország ezen szegletében mind a mai napig nagy tisztelet övezi a Vezérlő Fejedelmet, emlékével lépten-nyomon találkozunk Szatmárban, Beregben, Szabolcsban, a Csereháton és persze Zemplén tájain. Így az is természetes, hogy róla nevezték el az 1994 októberében átadott közúti hidat, melyen a Rétközből Bodrogközbe érkeztünk, közben (vár)megyét is váltottunk. Érdekes a híd története, hisz ez a híd ezelőtt hosszú esztendőkig innen több mint száz km-el távolabb, Polgárnál szolgált. Miután azt modernebb szerkezetűre építették, ez feleslegessé vált. Eldobni nem akarták, és hosszú tervezgetés után úgy döntöttek, hogy a híd újjáépítésével oldják meg Bodrogköz addigi szűkös közlekedési kapcsolatait, ezzel tehermentesítve a korszerűtlen kompokat, melyen addig a Tiszán átkeltek. 

 

A híd felállításának helyéül Cigánd körzetét választották és egy új, eddig sehol nem alkalmazott mérnöki bravúrral vízi úton szállították új állomáshelyére a hidat 2 darabban, közben leküzdve a tiszalöki duzzasztót és a tokaji hidakat. Ezen a régi hídon keltünk át a méltóságteljesen tova futó Tiszán. Ma itt kétszer láttuk a Tiszát, először és utoljára, hisz ezután már csak a hatalmas ártéri erdőket vizuálhattuk az eleinte mart aszfaltos, majd földes hátú töltésről. Még csak a vízen megcsillanó napsugarak sem törtek át a sűrű növényzeten, ezért roppant csalódottak voltunk, úgy bíztunk benne, hogy legalább egy- két alaklommal rácsodálkozhatunk a folyamra. Lemenni sehol nem volt lehetőség, csak mikor már elértük Cigánd első telkeit, akkor tudtunk volna lefutni a Tiszához a komphoz, melyen Dombrádra lehet átkelni az üdülő területre. Erre meg sajnáltuk az időt, ehelyett hosszú talpalásba kezdtünk az utunkba eső bodrogközi városon., Igen városon! 

 

Cigánd is azon magyarországi városok közé tartozik, melynek egyáltalán nincs városi hangulata, de büszkén viseli ezt a rangot. Bodrogköz egyetlen városa és egyben a legnagyobb települése is a maga alig 3000-es népességével. Cigánd ráadásul járási székhely is, a maga küzdelmes történetével és gazdag hagyományaival egyetemben. Az elzárt település látványos fejlődése 1994-től, a Tisza- híd átadásától datálódik, hisz ekkor soha nem látott lehetőségekhez jutott, mellyel a település elitje jól sáfárkodott. A Bodrogköz ezen része is már a Honfoglalás előtti évszázadokban lakott volt, ezt régészeti leletek támasztják alá, de új hazát kereső eleink is megtelepedtek ezen a szegényes elzárt vidéken, hisz a terület ki volt szolgáltatva a Tisza kénye-kedvének, és jóformán megközelíthetetlen volt a térséget körülvevő ingoványokon, mocsarakon keresztül. Az itt kialakult településről a 13.sz. végén tesznek említést, majd egy birtokper folyamán két részre szakítják Kis- és Nagycigándra és így is marad évszázadokon keresztül, mert csak 1923-ban egyesítik újra.

 




A halászó, vadászó és gyűjtögető életmódnak a Tisza szabályozása vet véget, mellyel gazdag termőföldek alakulnak ki, és a település is kiszabadul az ingovány fogságából. Ekkortól mezőgazdasági termelés a meghatározó megélhetési forma. A 20. sz. elején éri el a Bodrogközi Kisvasút keskeny nyomtávja, melyen 1976-ig járnak a szerelvények. Hazánk egyik leghátrányosabb területének, a Bodrogköznek a legjelentősebb települése 2004-ben kap városi rangot, 2013 óta járási székhely, a település egy ötöde vallja magát roma származásúnak.

 

Mi amilyen gyorsan érkeztünk, olyan gyorsan is igyekeztünk elhagyni Cigándot, bár lett volna mit megnézni, Református templom, Bodrogközi Múzeum, világháborús emlékművek, Falumúzeum, Kossuth szobor, ezekből csak az útba esőkre vetettünk futó pillantást, mert a mai penzum a rohanásról szólt! Kedvesemnek ma felhatalmazása volt begyújtani az utánégetőket és olyan tempót diktálhatott ami a csövön kifért. Két óra lett volna pár perc múlva mikor a hosszú aszfaltkoptatás után bekanyarodtunk a hatalmas almás mellett egy földútra, ahol Misi leparkolt.  Visszarongyoltunk Tiszakanyárra szállást foglaltunk, majd osztottunk szoroztunk és megszületett a verdikt: egy életünk, egy halálunk belevágunk a délutáni etapba! Így esett, hogy három előtt pár pereccel leparkoltam az előbbi almás mellett és belecsaptunk a lecsóba újfent. Misiék Pácinig mentek, velük majd menet közben találkozunk valahol és kulcsot cserélünk.
 

Széles földúton trappoltunk a Klein- tag és a Nemes- tag hatalmas szántói között, balról pedig egy nevetlen pangó öntözőcsatorna emelte a táj egyhangúságát. Az egyhangúság nem teljesen fedi a valóságot, hisz az AK-n ezen a földúton pillantottuk meg először a Sátoros- hegyeket, melyek a már több mint 800 km-es vándorlás végső fázisát vetítik előre, és ez nagyon jó érzéssel tudja eltölteni a magunkfajta vándort. Csak nem minket!  Nekünk ugyanis még messze nincs vége az alföldi vándorlásnak, vannak még lyukak a folyamatos csíkon. Kellemes meleg délután volt, szél sem fújt, nézni való is kevés akadt, így egész haladós tempót tudtunk felvenni. Néha mikor a technikára pillantottam mindig 5 feletti átlagot láttam, gyorsan a fogytak a méterek.

Elérve a Tiszakarádi- főcsatornát kicsit szusszantunk a zsilipnél, fotózkodtunk csodáltuk a kézzel fogható közelségbe került zempléni tájat. Felhívtam Misit, ők még kicsit messzebb jártak a gátőrháztól, ezért innét szédelgősre váltottuk a tempót és elandalogtunk a csatorna bal partján a hídig, melyen át lehet kelni a víz fölött. Fogadásunkra természetesen meg is jelent a fogadóbizottság, egy roppant kedves, nagytestű keverék képében. Egy hangja nem volt, várta a jutalomfalatot, amit persze, hogy megkapott. A többi kutya most láncon volt, nem mindig van így ahogy hallom más túratársainktól, de támadás sem volt még tudtommal. Egy komondor nagyon acsargott, de vélhetően őt sosem veszik le a méretes láncairól. Kedvesem persze, hogy kiélte kutyaszeretetét, még a láncon lévőket is megsimogatta, ők is kaptak kis csemegét.

 

Mivel a gátőrház egyben igazoló pont is, így beütöttük az ítinerjeinkbe az igazolásokat, frissítettünk és csodáltuk a csendes víztükröt míg vártuk Erzsikééket. Miután megérkeztek autókulcsot cseréltünk, örömködtünk egymásnak, pózoltunk a közös fotók kedvéért és tovább álltunk. A változatosság kedvéért most a csatorna jobb partján vándoroltunk arra ahonnét jöttünk. Bő kilométernyit haladtunk a mart aszfaltos úton amikor jelzéseink egy balra átot vezényeltek és egy hepehupás földút következett, mely egy lápos területet szelt át, balról pedig egy újabb nevetlen öntöző csatorna szegődött mellénk. Eseménytelen etap következett a Pácini- csatornáig, ahol a mocsaras részt szántók váltották. Erre fele egy rövid részen megjött a mindennapi dzsindzsa is, de erre barátaink elbeszéléséből már fel voltunk készülve. Mivel elég sokat elmolyoltunk a gátőrháznál az óra is előre szaladt, már el is ütötte az ötöt  mikor ránéztem karórámra és még vagy 3km volt hátra!

 

Össze kellett kapni magunkat, kedvesemnek, sem kellett több, begyújtotta a fáklyákat és úgy Csöpisen odaszólt: "-Tűz Csucsu!".  Hamarosan el is értük Pácin első ipari telephelyét, ahol aztán szilárd burkolat fordult bakancsaink alá. Kedves még fokozta is a tempót, lassú kocogás is volt és így éppen elértünk még az ellenőrző ponthoz világosban. A pecsételő hely Pácinban a helyi "futball stadion" mellett a Mágocsy- kastély hangulatos angolparkjában kapott helyet. Igazolás után még elsétáltunk hazánk talán legszebb reneszánsz kastélyához, melyet éppen most újítanak/ rontanak el, ezért nem is látogatható.

 

Nagyon elszaladt az idő, rendesen el is fáradtunk ezért a falu és a kastély megismerését a következő alkalomra halasztottuk, megkerestük Misi autóját és visszamentünk a szállásra. Bevártuk barátaink, felszedtük Tamást és megvacsoráztunk, a későbbiekről már meséltem az előző beszámolómban. A nap végén még megfogadtuk, sokadszorra, hogy soha többé ilyen hosszabb penzumot a 0. napra!

 

Írta :    Soós Lajos

Fotó:   Soós Margit

Térkép és Szintrajz: