KDP. 10. TÚRA 2022.01.08. MECSÉRTELEP- MÓR; MECSÉRTELEP- KISGYÓN

VISZLÁT BAKONY.... ÉS ÜDV VÉRTES!

" Zúgjon felette az erdő,

dicsértessék a Bakony! Reviczky Gábor

A 2022-es túraévet kemény mínuszokkal nyitottuk meg. Az év végi- év eleji családi programok és hatalmas punnyadások után január második szombatján a KDP útvonalán piroskodtunk. Ez alakalommal, ahogy a címből is kiderül elköszöntünk a Bakonytól és beléptünk a Vértes semmihez nem hasonlítható világába. A szombati ritkább tömegközlekedés végett ezúttal rendhagyó logisztikával oldottuk meg a táv lejárását, két részletben nyomtuk le a mai etapot.

Az elmúlt hetek viszonylagos későbbi ébredés után szokatlanul korainak hatott a háromnegyed hatos alarm. Ennek persze, hogy meglett a következménye, egy banális szófordulatból komoly dödögés alakult ki állandó túratársammal. A fagyos hangulat az autó melegedésével egyenes arányban engedett fel és a Völgyhídról elénk táruló csoda a Tihanyi- félszigetről és a Déli- Bakonyról el is fújta mindkettőnk haragját.

A Pelso időjárás változtató szerepének köszönhetően hazulról "csak" mínusz háromban indultunk, de a hőmérő higanyszála fokozatosan egyre lejjebb kúszott. Mire az egykori bányászfaluba értünk, mely ma már csak árnyéka önmagának, mínusz tízig esett le a hőmérséklet. Elképzelhetitek, milyen jól esett a meleg autóból kikecmeregni a fagyos télbe, ahol még a leheletünk is kis túlzással,de megfagyott. Készültünk erre és a vastag polár aláöltöző fölé beizítottuk a síkabátjainkat is, melyek jó szolgálatot tettek ezúttal is, bár ahogy nulla fok köré emelkedett a hőmérő már majdnem túl voltunk öltözve.

A Balinkához tartozó településrész 2003-ban elhagyta a telep jelzőt, napjainkban Mecsérként használjuk a nevét. A falu jórészt az egyforma barakkokra hajazó bányászlakásokból áll ki, az eredendően komfort nélküli házakat a múlt század ötvenes- hatvanas éveiben emelték a környékbeli bányákban dolgozóknak és családjaiknak. Az eocén program keretében aztán az 1970-80-as években újabb jelentős fejlesztéseket hajtottak végre az élüzemnek számító balinkai szénbányáknál, ekkor épültek a ma már szellemvárosnak számító készenléti lakótelepek,

Mecsér hajdanán a Klostenburgi rendház birtoka volt, híres fegyverkovácsok dolgoztak itt. Aztán a 19. sz. negyvenes éveiben felfedezték a környékbeli kőszenet. A fekete gyémánt gazdagságot sugalló erejének hatására 1842-ben a gróf Szapáry család aknát nyitott, ennek hatására komoly fejlődés vette kezdetét. Mecséren a szocialista bányász eszme komoly emelkedésnek indult, a fénykorban iskola, orvosi rendelő, kultúrház és könyvtár is működött itt. Aztán ahogy kezdett leáldozni a szénbányászatnak, az élet is egyre szegényesebb lett. 2003-ban bezárták az utolsó bányát is a környéken és megkezdődött a vegetálás.

Ezek a gondolatok jártak a fejünkben cihelődés és bemelegítés közben, majd megtettük a 2022-es esztendő első túralépteit. Rögtön egy emelkedővel kezdtünk, pár lépés elteltével elértük a dohány-vegyesbót kombónál a mozgalom pecsétjét,de az igazolást, most későbbre halasztottuk hisz rongyolni kellett, hogy elérjük Móron a 12 után pár perccel induló járatot, hogy minden a terveink szerint alakuljon. A nagy trappolásban aztán meg lett az újév első eltévedése is, benéztük a letérést és vígan kapaszkodtunk a falu szélén lévő utcán. Jó 400 m után lett furcsa, hogy nincsenek jelzések, rögtön tudtam, hogy eltévesztettük a jobbost. Mivel a domb alatti völgy mélyén egy vízfolyás található melyen átkelni körülményes,így tartoztunk az ördögnek plusz fél kilométerrel.

Miután jó útra tértünk a nevetlen vízfolyás völgyében, egy alkalmas helyen megkomponáltuk az indító fotót és felöltöttük folyékony nagykabátjainkat, bár ezúttal szigorúan csak fél cent törköly volt a lélekmelengető, hisz ma még vezetni is kellett. A völgyben aztán elértünk egy végeláthatatlan kerítést, hisz egészen Mór határáig kerítések mellett,között fogyasztottuk a métereket. Lapos, hosszú emelkedőkön kapaszkodtunk a Vadhányás 267 m magas csúcsa felé. Útközben többször visszanéztünk a Bakony hatalmas tömbjére amely hatalmas párában úszott, de az alacsonyan lévő nap végett esélyünk sem volt arra, hogy ezt fényképen is megörökítsük.

Egyszer aztán a piros jelzések a kerítés mögé szólítottak egy lelakatolt kapunál, de a terület gazdái a turistákról nem feledkeztek meg, mert egy meredek létrát ácsoltak abból a célból, hogy a vándor átkelhessen a különben leküzdhetetlen akadályon. Úgyhogy egy hevenyészett tornamutatvány következett részünkről. Kedvesem kissé megküzdött az átjutással, hisz a létra nem a kisebb növésűekre van tervezve! Nem vagyok sokkal magasabb első menyasszonyomnál, de a plusz tíz centi épp elég volt, hogy könnyebben abszolváljam a lajtorját. Változatos gerinctúrán haladtunk a varázslatos téli cseres- tölgyesben, lábunk alatt recsegett ropogott a megfagyott avar és levél. A téli idillből már csak egyvalami hiányzott, a fehér hólepte táj. Vígan fogytak a méterek, aztán újabb létrazsonglőrködés után megkezdtük a hosszú ereszkedést a velegi- vízfolyás keskeny völgyébe. Útközben hozzánk csapódott rövid időre a lila Mária- út nyomvonala is.

A patakocska vizenyős, lazább talajú völgyében méretes, befagyott tócsák közt haladtunk egészen a Feneketlen-tó környékéig, ahol előbb lövésekre lettünk figyelmesek, aztán az élénk sárga ruházatú vadászok is feltűntek. Hajtóvadászatba csöppentünk! Vakaróztam, ennyire nem lehetek figyelmetlen, hisz mindig utána nézek a túrák tervezésekor az aktuális lezárásoknak, vadászatoknak és kiírva sem láttuk a figyelmeztetést. Aztán a vadászat vezető megnyugtatott, hogy nyugodtan menjünk tovább, mert a P utat nem érinti a hajtás, az a vízfolyás mellett nyugatra haladva történik.

Megnyugodtunk, de azért szedtük a lábainkat miközben kapaszkodtunk kifele a völgyből a hatalmas szántás és a Tárnoki-erdő között. Mögöttünk időről időre ropogtak a fegyverek, pihenni is csak akkor álltunk meg mikor úgy gondoltuk, hogy már lőtávolon kívül értünk. Kicsit túl reagáltuk a dolgot, hisz más irányba volt a hajtás, de azért sose árt az óvatosság, bármikor keresztbe lőhet egy izgatott vadász és az eltévedt golyó bárhol megállhat. Felspannolt hangulatban értük el a Nagyvelegre tartó, nemrég felújított országutat, melyen csak pár száz lépést tettünk meg és belekezdtünk a Hancsátos-hegy hosszú megkerülésébe,

Gerincvándorlás vette a kezdetét, kisebb nagyobb hullámokon vetődtünk át a Tárnoki- erdőt védő kerítés mellett. Egyszer aztán balra fordultak a jelzéseink és elénk tárult a Vértes masszív, hatalmas tömbje. Karnyújtásnyira előttünk Mór és Csókakő! Visszafordulva, pedig a Bakony utolsó emelkedői magasodtak mögöttünk. Ekkor szakadt ki bennem a címben is említett mondat: "Viszlát Bakony... és üdv Vértes!".

Szántók között kezdtük meg az ereszkedést a Mór- árok talpához, a látkép ami elénk tárult elkápráztatott bennünket, alattunk Mór és a fölé tornyosuló hegység. Fentük a fogunkat, micsoda képeket lő majd kedvesem, de már tudjuk régóta ember tervez, Isten végez. Sajna elég párás volt a levegő,így csak átlagos felvételek készülhettek a távolabbi célpontokról. Befagyott tócsákat kerülgetve értük el majdnem a városba vezető országutat. Ugyanis pár száz méterrel előtte a jelzések egy keskeny erdősávba hívtak minket. Hát ahogy beléptünk meg is bántuk, hogy nem mentünk ki az útra és nem azon folytattuk. Az ösvény ugyanis még ilyen vegetáció mentes időben is körülményesen volt járható, rengeteg kidőlt fa, ágak és indák nehezítették a haladást. Küzdelmes pár száz méter volt, áldottam is magamban a kiötlőjét. Egy rövid kapaszkodóval értük el újból a Nagyvelegre tartó aszfaltcsíkot, melyen talán száz lépést tettünk meg és elértük a Mórra bevezető zirci utat.

Tizenegy volt, innét még szűk 4 km volt a célig. Helyben vagyunk, el fogjuk érni a déli buszt! Felvezetőm azért bekapcsolta az utánégetőket és csak úgy porzott a lábunk alatt az országút melletti apró kavicsos sáv. Mórra érve fotózkodtunk a helységnévtáblával, hisz az olyan trendi tud lenni. Wekerle Sándor városába az Ipari területnél értünk be, üzemek, csarnokok és a készenléti lakótelep mellett ereszkedtünk a Móri-víz folyásáig.

Átkelve a vékony folyócska fölött, emelkedni kezdtünk a kedvező stratégiai és földrajzi fekvésű városban, mely már a kelta korban is lakott volt. Aztán a Római Birodalom korszakában fontos hadi-és kereskedői utak vezettek át rajta. Talán mi is ezek egyikén koptattuk bakancsaink talpát? A honfoglalás környékén is szálláshelyül szolgált eleinknek, I. Szt. István rendeletét követően templomos hellyé vált,de önállóságát hamar elveszti és a stratégiailag fontosabb Csókakői-vár tartozéka. A török iga alóli felszabadulás után Nádasy Ferenc birtoka lett, de miután a bárót felségárulás vádjával kivégezték és birtokait elkobozták, királyi birtok lett. Ezután kerül adomány gyanánt Hochburg udvari tanácsos kezére. Halála után özvegyének hagyatékából a kapucinusok német katolikusokat telepítenek a környékre. Az új telepesek nem csak szorgalmukat, de a szőlő művelés tudományát is magukkal hozzák, ami azóta is a város és környékének egyik fő bevételi forrása.

A Rákóczi-szabadságharc sem kerülte el a települést, ezzel egyidőben pestisjárvány is tizedelte lakóit, valamint a tektonikus eredetű Móri-ároknál fekvő várost többször is erős földrengés rázta meg. A város felvirágzását hozta, hogy az a Lamberg család kezére került, ekkor épültek ma is látható műemlékei. Az 1848-49-es szabadságharc egyik szerencsétlen kimenetelű csatája is itt zajlott '48. Dec. 30-án. Első bauxitbányája 1917-ben nyílt meg, meg majd 1950-től sorra nyíltak a környékbeli mélyművelésű szénbányák. Ennek hatására Mór dinamikus fejlődésnek indult és Fejér megye harmadik legnagyobb városává vált.

Átkelve a fagyos vízfolyás fölött, kapaszkodni kezdtünk, újabb üzemeket elhagyva értük el a Déli Vasút által épített és 1860 júliusában átadott Székesfehérvár- Komárom vasútvonalat, amelyen éppen érkezésünkkor haladt el a menetrend szerint érkező BZmot, népszerű nevén majomringató. Miután a bakter feltekerte a hagyományos sorompót zöld utat adva gyalogosnak, járműnek egyaránt, pár lépés múltán kereszteztük a mindig forgalmas 81-es főutat, melyet a rengeteg súlyos baleset végett gyakran emlegetnek halálútnak is. Kereskedelmi negyed mellett kapaszkodtunk a város centrumáig, célba értünk!

11,40 volt! Az igazolást elhalasztottuk legközelebbre, inkább betoltunk egy divatos szóval élve streetfood kaját az egyik grill büfében. A gyors étkezéssel pár perccel a busz indulása előtt végeztünk és fél egy után már újból Mecsértelepen toporogtunk. Bejött a terv! Felbattyogtunk a dohánybóthoz, elvégeztük az igazolást, ittunk a menő termoszunkból egy coffet. Alapesetben itt véget ér a túra, de nem ma!

Ugyanis a terv második része az volt, ha visszaérünk ezzel a busszal akkor még átmegyünk a piroson Kisgyónra, hisz ez a szakasz még hiányzott, hogy a bejárt csík folyamatos legyen. Mi logisztikailag így gondoltuk ki, ma ez volt a legegyszerűbb. Egy gyors magnézium tabletta után újból az országúton találtuk magunkat, pillanatok alatt elhagytuk a bányászfalut és máris a most alig csordogáló, fagyos Gaja fölött keltünk át. Nemsokára az egykor hatalmas, ma szellem járta vasúti rakódó torzói mellett battyogtunk. A környék szénvagyonát innét szállították a szerelvények a fővonalakhoz és környékbeli erőművekhez, rossz volt nézni az enyészetet.

Melankóliánkat aztán tovább fokozták a hatalmas, egészséges bükkfa rönkök, melyek az utat szegélyezték. A hatalmas erdészeti gépek által fölszántott egykori szállítóúton nem volt egyszerű a haladás, félméteres gödrök, befagyott tócsákkal színesítve. Ezekre rálépni nem mertünk, mert nem hiányzott vizes bakanccsal tovább menni. Néhol erdőben bóklászva kerültük meg ezeket az akadályokat, de ahogy egyre feljebb jutottunk a csodás bükkösben úgy lettek ezek egyre ritkábbak. Örömtúrázás vette kezdetét, elhagyott akna, víztározó mellett kapaszkodtunk, aztán mikor úgy vettük észre, hogy utunk megadta magát és lejtésbe kezdett, megettünk egy csúcscsokit a Közbükk egyik hatalmas fája mellett.

Ereszkedés közben a bükköst tölgyes váltotta, átkeltünk a Dültfás-patak nekem római kort idéző hídján és nem sokára a KDP és az OKT kereszteződésében toporogtunk az információs tábláknál. Fonódó jelzések mellett, ismerős útvonalon rongyoltunk be az egykori bányászkolóniára, Kisgyónba, mely ma ugyancsak Csipkerózsika álmát alussza. Pedig adottságai végett komoly turista élet zajlik errefelé. A bányák bezárása után a barakkokat turista egyesületek üzemeltették, de tőlük az állam a közelmúltban visszavette az épületeket és grandiózus tervek születtek valami csilli-villi létesítmény, központ felépítésére. Félő azonban, hogy ha egyszer ezek elkészülnek, már nem az egyszerű bakancsosokat fogják szolgálni.

Elmerengve vágtunk bele utunk utolsó két és kilométerébe, hisz Kisgyónba nem jár tömegközlekedési jármú. Kopott, kátyús aszfalton értük el Bakonycsernyén a Túra sörözőt. A következő járatig még bőven volt idő, így egy életem, egy halálom stoppolásba fogtunk. Nem szokott ez bejönni, de most hamarosan felvett bennünket egy kedves pár és tett ki Mecsértelepen. Háromnegyed három volt és végeztünk! Kocsiba pattantunk és alig múlt fél öt már otthon kortyoltuk a jól megérdemelt Törley pezsgőnket, melyet jutalom gyanánt pukkantottam el.