2022. augusztus 7., vasárnap

 OKT. 48. TÚRA 2022.04.23.                   FANCSAL - FELSŐVADÁSZ                                        

  SÁROS KALANDOK A CSEREHÁTON





" Cserehát igazi dombhátság. Ősi magyar vidék. Tősgyökeres magyar népet, ősi magyar falvakat látni itt lehet igazán s ez már egymagában is túrára biztat. Erdőfoltokkal tartkázott szelid hajlatai, a völgyek mélyén megülő, idegenforgalom nem rontotta falvaival méltán vonzhatják a csendet, magányt kereső, magyart szerető turistákat."
                                                                                          Stömpl Gábor: A Cserehát (1936)




Jól sáfárkodtunk a távolsággal a 70 km, 70 óra alatt a 70 éves OKT mentén turistamozgalom második napján, mert az utolsó napra nagyon mostoha körülmények kerekedtek a Csereháton. A harmadik napra csak egy fél túranapnyi szakaszt hagytunk, de ez a 14 km viselt meg a legjobban bennünket mind fizikailag, mind lelkileg. Az első néhány km után gépiesen fogyasztottuk a métereket, mint a droidok. Ma nem volt szó trappolásról, örömködésről. Ez a nap a túlélésről szólt! Ebben sejthetően az előző napok erőltetett gyaloglata is benne volt, nemcsak az átlagtól rosszabb körülmények. Most visszagondolva viszont ez a nap tette kerekké jubileumi kéktúránkat, így lett teljes a kaland. Igazi kéktúrás három napon vagyunk túl és lettünk gazdagabbak egy egyedi szép jelvénnyel a Lokomotív Turista Egyesület  jóvoltából! Köszönjük a kiíróknak, hogy hozzájárultak ehhez a maradandó élményhez!






Éjfél környékén nyíltak meg az égi csatornák és csak ömlött, ömlött! Cseppet sem akart lankadni még reggel sem mikor autóba kászálódtunk, de döntési kényszer most sem volt. Ezt a bejárást már nem eresztjük el  semmiképpen el! Sárospatak határában találkoztunk a fiukkal és szépen elautóztunk Nyéstáig, ahol ők a szakadó esőben belevágtak a nem épp könnyűnek ígérkező túrába Bódvaszilasig. Mi a két autóval elmentünk szépen Felsővadászra, ott az Önkormányzat mellett leparkoltuk a mi kocsinkat, a fiukéval pedig elhajtattunk Fancsalra a pihenőhöz,ahol tegnap befejeztük a hosszú túrát.





Az eső változatlanul ömlött, így először is vízhatlanná kellett tennünk magunkat, de előtte még a pihenőnél még egy gyors túraindító szaenszot megejtettünk. Ezúttal azonban szigorúan csak fél cent párlatot engedélyeztünk magunknak, mert ma még sofőr állásba fogunk kerülni. Nem tudtuk mennyire fog szakadni a nap hátralévő részében, ezért a csúcscsokit is előrehoztuk erre a korai időpontra és ezzel kísértük el a mini kupica barackot.






Pár karkörzés, törzshajlítás után kiléptünk a menedékünkből a szakadó esőbe és megtettük az első lépéseket az ősi Árpád-kori Fancsalon, melyet először a 12. sz. harmincas éveiben említenek. A falu az oszmánok támadásai során elnéptelenedett, és csak a 18. sz-ban éled újjá, amikor is az akkori tulajdonosok, a Szemerei család evangélikus felvidéki tótokat telepítenek be a dombok közé ékelődött településre. Napjainkban a falu elsősorban gyümölcstermesztéssel foglalkozik, de a falu határában látható pincesor arról árulkodik, hogy a betelepülők először szőlőtermesztéssel keresték kenyerüket, de ennek a nagy filoxéria járvány véget vetett.







Tócsákat kerülgetve keltünk át a Fancsali- patak impozáns hídján és rögtön kapaszkodásba is kezdtünk a Fő utca irányába. Elbattyogtunk a községháza és más intézmények mellett, aztán a kereszteződésben gyorsan észrevettük a házat, melynek a kerítésén ott virított a kéktúra pecsételődoboza. Jól eláztak az ellenőrző füzeteink a szakadó esőben, így a szokásosnál gyorsabban végeztünk a procedúrával. Szigorodó emelkedőn kaptattunk a jellegzetes házak közt a temetőig, ahol is a jelzéseink balra átot vezényeltek és a már említett pincesor autentikus épületei közt, keskeny aszfalton kapaszkodtunk mai első dombunk, a Hegymegi-szőlő 246 m-es csúcsára.






A Cserehát dombokkal szabdalt területe  az Aba nemzettség ősi szállásterülete volt, nevét a valaha itt lévő hatalmas cseres- tölgyesekről kapta, melyeknek ma már hírmondója is alig akad. A dombok közt megbújó ősi falvakban ma is tetten érhető a csend és a magány. Ráadásul ezekkel az elzárt településekkel Trianon is rendesen kibabrált, hiszen a térség északi fejlettebb részei az akkor alakuló Csehszlovákia részeivé váltak, megpecsételve a határ innenső részén rekedt falvak sorsát. A térség meredek dombjai átlagban 250-300 m magasak, mai túránkon ezekből ötöt fogunk bevenni, de a legmagasabb sem emelkedik 265 m fölé.






Kapaszkodás közben elállt az addig szűnni nem akaró eső, az ég is tisztult nyugat felől, mi pedig fellélegeztünk, az égiek mégiscsak megkegyelmeztek nekünk, legalább ázni nem fogunk. Azonban mivel a környéket csak felületesen ismerjük, még csak nem is sejtettük milyen túrázni eső után a Cserehát dombjai közt. Átvágtunk a Baktakékre vezető országúton és a jelzések egy erdőbe hívtak, hogy levágjuk a hatalmas szerpentin kanyart. Amint beléptünk a Sűrű- erdőbe, a kijárt ösvény ereszkedni kezdett. Alig tettünk meg pár száz lépést és újra az aszfaltot koptattuk, hamarosan fel is tűntek Baktakék első házai, de a cseles útvonaltervezők nem ezt választották, hanem Ismerd hazádat mozgalom keretében egy földútra tereltek bennünket, hogy felülről vegyük be a falut. 







Nem kellett sokat lépjünk és máris megismerkedhettünk  a vendégmarasztaló csereháti sárral. A Göcsej, a Zselic és a Cserhát legendás sarai után már azt hittük mindent tudunk erről a műfajról. Hát nem! Az előbbiek még csak kisinasai sem lehetnek a csereháti dagonyának. Ez a sárfajta rárakódik a bakancsokra, lerúgni, lepiszkálni lehetetlen, gombócokká formálódva válik a lábbelink részévé és kegyetlenül ragaszkodik hozzá. Ezáltal a bakancsok súlya többszörösére is emelkedhet, így lépésenként jó pár kilót kell kirángatni a dagonyából, mely veled akar eggyé válni, el nem eresztene és ráadásul még rohadtul is csúszik!






Emlegettem is bőszen mindenki felmenőjét miközben caplattunk a Tóbiástanya lepukkant épülete felé, ahol egy balost dobtunk és erős kapaszkodásba kezdtünk a Templom- oldalban. Na nem volt elég a sár, még emelkedett is! Nem árulok el titkot ez a "változatosság" kisebb megszakításokkal egész a célig kitartott. Átbuktunk a nyergen (213 m) majd művelt és bokros terület határán szinteztünk egy vízműig, ahol végre füves részre térhettünk. Igen ám, de a frissen kaszált fű meg beleragadt a sárba, nem voltunk előrébb. Bakta református templomához már murvás, majd aszfaltos úton ereszkedtünk és a hatalmas tócsákban időlegesen sikerült megszabadulnunk a hatalmas sárgubacsoktól.







Bakta és Szárazkék települések már szintén léteztek az Árpád- korban. Bakta a török és a térséget sújtó pestisjárványok miatt szinte laktalanná vált és csak a 18.sz-ban érkeztek új telepesek Dél-Borsodból és a Zemplénből. Szárazkék szintén hasonló utat járt be, csak a betelepítéskor ide görögkeleti ruszinok érkeztek. 1950-ben az illetékes elvtársnak villant az elme. Ide egy kiskörzeti település kell! Nosza rajta, azon nyomban összevonták a két ősi, eltérő vallású települést és létrehozták Baktakéket, melynek lakói jelenleg legalább 60%-ban cigány nemzetiségűek.






Idáig értünk eszmefuttatásunkban, mikor elértük a Rákóczi utcát, végre egy falu ahol a főutca a fejedelem nevét viseli! Baktakéken is igazolni kell ittjártunkat. Ennek két módja van, az Önkormányzat teraszán, illetve a Rákóczi u. 71-ben Szádvári Gyulánál, ahol egyedi stempliket szerezhetünk be. Gyula bá legendás kéktúrázó, könyveket írt az országot kék útról.  Nem mellesleg Gyula bá személyes barátjának mondhatta Rockenbauer Pált! Hatalmas élmény vele találkozni, rengeteg anekdotát tud felidézni a "kékezés" hőskoráról. Persze én is azt terveztem, hogy betérünk hozzá és ott igazoljuk itt jártunkat, de ezt a körülmények végett sajnos el kellett halasztanunk. Csak derékig voltunk trutyisak, fáradtunk is a dogonyában és most már tudtuk mit tartogathat a túra további része. Ráadásul az idő is vészesen fogyott és ugye a nap végén még össze kell szedni a fiúkat.





Ezért aztán a Hivatalnál igazoltunk, gyors frissítés, koffeinszint beállítás és uzsgyi tovább. Egy darabig még aszfalton haladtunk a faluban, aztán majd 100 m szintemelkedés,és a már ismert dagonya várt ránk a Kalmi- tető oldalában. A falut egy düledező háznál hagytuk el, egy darabig még murvás úton emelkedtünk, majd megérkezett a várva várt sár. Küzdős haladás vette kezdetét, semmi nem tudott felvidítani, még a közben fel- fel tűnő zempléni hegyek csodás látványa sem. Hol szántók, hol erdősávokban rángattuk lábaink a sárból és ez még nem volt elég még a jeleket is fokozottabban kellett figyelni. Most még a domb közepén lévő Katalin- kilátó sem vonzotta Kedvesem, csak annyit mondott mikor meglátta, menjünk csak tovább. A kilátótól hamar megérkeztünk a nyeregbe (255 m), majd rövid szintezés után meredekebb lejtőn, művelt és elvadult részek közt láttuk meg Abaújszolnok görögkatolikus templomának tornyát, mely a  Keresztelő-János  fejvétele- templom néven ismert.






A szintén Árpád-kori Abaújszolnokra a temető mellett érkeztünk meg, egy rövid lábbeli ápolásra be is tértünk a temetőbe, hogy a kék nyomósnál lemoshassuk a ránk tapadt sarat bakancsainkról. A Thököly féle szabadságharcban elnéptelenedik a falu és csak a 18.sz-ban telepítenek ide ruszinokat a Rákócziak.Trianon után az ország peremére sodródott, ez megpecsételte későbbi fejlődését, hisz azóta egy berendezkedés, kormány sem törődött ezzel mostoha sorsú térséggel. A Cserehátot járva, meglátogatva falvait nagyon komoly szociológiai hatások érik a vándor. Sok tanulmány, írás született a hátrányos helyzetről, de áttörés sajnos nem igen tapasztalható. Talán egy-két falu (Szanticska a példa) válhat lassan üdülőfaluvá, mely lassú, nagyon lassú fejlődést hozhat el ide az Isten háta mögé .





Abaújszolnokon egy lepukkant, faluszéli családiháznál tudjuk beszerezni az igazolást füzeteinkbe, mely után aztán rögtön emelkedni is kezd alattunk a szekérút. Hol művelt, hol elgazosodott, felhagyott szántók, gyümölcsösök között kerestük az el-el bújó jelzéseket a Szőlő- hegyre való kapaszkodás közben. Ez a szakasz az egész OKT egyik legrosszabbul jelzett jelzett szakasza, itt tényleg muszáj bevetni a modern technikát ha nem akarunk adósai maradni az ördögnek pár kilométerrel. 255 m magasra törtünk, a táj, a körülmények nem változtak, csak most lefelé csúszkáltunk Nyéstára, aztán szó szerint gatyaféken érkeztem be egy hatalmas tripla Axel után! Ezt a napot sem úsztam meg zakó nélkül.






Nyéta sorsa is hasonló a többi csereháti faluéhoz. Árpád- korban már létezett, aztán a török, a pestis megtizedelte a lakosságot, ami a végére el is fogyott és csak a 18. sz. közepén érkeztek újra ruszin telepesek kik mára teljesen elmagyarosodtak. Nyéstán még nem oly régen is sok szép népi építészetű ingatlan volt látható, de sajnos ezek mára nagyon szomorú képet mutatnak. Nekünk nagyon nagy csalódás volt ez a kis falu, mely adottságai, épületei  révén egy ékszerdoboz lehetne. ...de most az enyészet az úr, még a templom is roppant elhanyagoltságról árulkodik. Csak rövid szerelvényigazításra álltunk meg,  itt nem kell igazolni ittjártunkat, Gibárttól ez az első település ahol nincs OKT igazolópont.






A falut észak felé hagytuk el, pár száz métert még szilárd burkolatú úton tettünk meg és kezdődött a szokásos nóta. Sár, tócsa, galagonya-kökénybokrok, elvadult kertek, művelt szántók, erdősáv. És persze kapaszkodás  a dagonyában a Felső-hegyen egészen 247 m magasra. Rövid gerincvándorlás után ugyanaz csak ereszkedés közben, bő két kilométeren. Örömmel láttuk meg Felsővadász görögkatolikus templomának tornyát, kitört a szokásos csatakiáltás és végre szilárd burkolat kanyarodott lábaink alá.








használták. Én sokat vártam ettől a településtől, a Cserehát ékköveként, gyerekes áhítattal készülődtem, hogy megismerhessem. Ehhez képest nagyon nagy csalódást keltett bennünk a falu, az emlékeket még fel kell dolgozzam, írni még nem tudok róla, talán majd csereháti befejező túránk során, mikor szintén ide fogunk beérni Rakacaszendéről.








Elgettósodott részen értük el a Rákóczi kastélyt, majd az Önkormányzat épületét. Itt beütöttük ítinerjeinke az igazoló pöcséteket, az OKT 70 füzetbe pedig a célba érkezést rögzítettük. Sikerült megcsináltuk ezt a kihívást is! Makkoshotykától Felsővadászig bő 72 km-t tettünk meg, miközben leküzdöttünk majd 1700 m szintemelkedést is! Lapogattuk egymás hátát, hisz megérdemeltük!







A napnak azonban nem volt vége. Először átöltöztünk, mert úgy néztünk ki mint a varacskos disznók, majd elautóztunk Fancsalra a fiúk autójáért és átmentünk Bódvaszilasra a vasútállomásra. Bő másfél órát kellett várjunk rájuk, hisz őket is alaposan belassította a Cserehát dagonyája. De megcsinálták, ők is alaposan elfáradtak ezen a napon. Gyors gratuláció egymásnak és mindenki hazafele indult. Mi útközben egy rövid kitérőt tettünk, hogy Mátrafüreden az egyik kedvenc vendéglőnkben megünnepelhessük a teljesítésünket. Hazaérve aztán még egy Hercegkútról hozott brut pezsgőt is eldurrantottam jutalom gyanánt!





Írta:  Soós Lajos
Fotó: Soós Margit


Térkép és szintrajz: