AK. 21. TÚRA 2023.10.14. VAJA - GYULAHÁZA

KÉKTÚRÁZÁS NAPJA SZABOLCSBAN

Cum Deo Pro Pátria et Libertate! (Istennel a hazáért, és szabadságért!)

A tavalyi esztendőben úgy megfogott a Nyírség hangulata bennünket, hogy az idén is igyekeztünk úgy helyezkedni, hogy itt vezethessünk egy túrát a Kéktúrázás ünnepén, Október második Szombatján. Ezúttal a Nyírség és a Rétköz határán, Vajától- Gyulaházáig vittük a kis csapatunkat kik összeverődtek erre a 20 km-es gyaloglatra. Kijött erősen a közösségépítő énünk, a nap végére igazán ütős kis egység alakult ki a 19 fős csapatunkból. Élvezeti túrázóként, Első Feleségemmel most sem a teljesítményre, hanem a minőségre hegyeztük ki a túranapot, így kicsit lassabban haladtunk, de sikerült életre szóló élményeket is szerezni a résztvevőknek. Hamisítatlan " Másfél milliós" nap kerekedett ki, annak minden sava- borsával.

Kedvesemmel már pénteken megérkeztünk Tiszakanyárra a Menyecskeház panzióba, ahol a főhadiszállásunkat ütöttük fel erre a pár napra. Délután amolyan prológ jelleggel lejártuk a Tiszakanyár- Pácin szakaszt, amit kicsit el is számoltunk és majdnem sok lett aznapra, de ez egy másik story. Magdi néni szállása lassan kezd olyan ikonikus hellyé válni az AK-n, mint egykoron szegény Vilma nénié Makkoshotykán. Tüneményes házigazdát ismertünk meg személyében, aki szereti és istápolja a kéktúrázókat és minden földi jóval ellátja a hozzá betérőt. A kínálatból bizony nem hiányozhat a jófajta szabolcsi alma- és szatmári szilvapálinka sem, és az invitálásnak egyáltalán nem lehet ellenállni.

Nem csak mi választottuk ezt a szálláshelyet, hisz a panzióban volt szerencsénk találkozni mindkét szomszédos etap szakaszvezetőjével. Judittal még Pénteken váltottunk pár szót az élet nagy dolgairól, Ricsivel pedig Vasárnap este, mikor ide ért a maratoni túrájáról Nyírkarásztól. Csoportunkból ugyanezen a szálláson aludtak Barátaink, Erzsike és párja, Misi, valamint az ifjú titán, de roppant gyakorlott túrázó Tamás is, velük már többször, több helyen túráztunk. Magdika pálinkakóstolója után még tartottunk egy hosszúra nyúlt "ismerkedési" estet, így bizony kisebb nehézségekbe ütközött a korai kelés, hisz "hajnali" 7,45-re kellett Vajára érkeznünk a gyülekezőre, ehhez már fél hét környékén be kellett gyújtanunk gépesített járműveink motorját, hogy oda is érjünk.

Ébresztő után kicsit még boxoltak okos fejeinkben, de ezt hamarosan rendbe tette a pár békebeli tornamutatvány a loggián és miután koffein szintünket is beállítottuk teljesen fittekké váltunk és már a jól ismert mondást is elsütöttem: _"Ide nekem az oroszlánt!" Két gépjárművel rongyoltunk Vaja irányába, de egyiket útközben Gyulaházán letettük, hogy a végén ne legyünk időponthoz kötve. Alig múlt fél nyolc mikor begördültünk az egykori kuruc fészekbe, hisz a település gazdái minden korban a szabadságért harcoltak, náluk hazaszeretőbb nemest bizony keveset lehet találni.

A falut a 13.sz harmadik fertályában adományozta a Vay családnak a "második honalapító" IV. Béla, és a birtokrendszer a család kezén maradt egészen a szocialista eszme terjedéséig, a '940 -es évek végéig, mikor is az elvtársak ezt a patinás birtokot az elsők egyikeként államosították. Vaján a középkorban terjedelmes erősség védte az oda behúzódó szabolcsi rendeket a török és a tatár rendre ismétlődő támadásaitól. A hatalmas várnak a mostani templom elődje volt a várkápolna, a most "várként" emlegetett kastély pedig lakóépület volt. A várkastély kétszer is kimagasló szerepet játszott hazánk történelmében. Először 1703-ban, amikor is a Vezérlő Fejedelem (II. Rákóczi Ferenc) személyesen jött tárgyalni Vajára a Vay testvérekkel, hogy segítsenek a szabadságharc oldalára állítani a szabolcsi rendeket. Ez volt az un. Tiszaháti felkelés, mely a szabadságharc előszobájának tekinthető. Második alkalommal a kastély akkor kapott országos jelentőséget, amikor 1711-ben Pállfy Péter horvát bán ebbe a kuruc fészekbe jött el megtárgyalni a Szatmári Béke feltételeit. Pállfy e falak között akarta rávenni a fejedelmet, hogy hajtson térdet a Habsburg ház előtt, és minden vagyonát visszakaphatja, de Rákóczi hazaszeretete ezt nem engedte meg, így a bujdosás keserű kenyerét választotta.

Ugyancsak ezt a száműzetést választotta Vay Ádám is, aki a fejedelem egyik legbizalmasabb embere volt. Vay Ádám is a bujdosás során halt meg Danzigban. Érdekesség, hogy holtestét ugyanakkor hozták haza mikor II. Rákóczi Ferencét és a többi bujdosóét ( 1906 ), őt Vaján temették el újra, ahol sírja egyfajta zarándokhellyé vált. Vaja történetének van még egy nagyon szomorú mozzanata, 1939. Ekkor több mint 500 református lélek hagyta el a falut és költözött együtt Baranyába, Magyarbólyba, ahol szinte egy új falut alapítottak. A miértekre nem sikerült magyarázatot találnom.

Ezeket a rövid tényeket akkor meséltem el a túrán résztvevőknek mikor körbejártuk a kastély parkját, ahol az összes jelentős kuruc vezérnek mellszobra található. Központi helyen természetesen a Fejedelem és Vay Ádám emlékművei találhatóak, melyeknél egy-egy rövid főhajtás erejéig elidőztünk. Vaja és Szabolcs történetét István egészítette ki, ki barátjával Lacival Nyíregyházáról érkezett a Kéktúrázás napjára. Mesélt még Mária Terézia szánkójáról, a megyéről és hogy alakult ki az AK útvonala a megyében. A két barát nagy tapasztalatú természetjáró és helytörténész, sok érdekességet tudtunk meg tőlük, nagyban emelték a túra színvonalát! Köszönjük.

A legérdekesebb és minket is érintő történet az az AK nyomvonala Szabolcsban, igen Szabolcsban, mert a vármegye Szatmár és Bereg részét egyáltalán nem érinti ez az országos útvonal! Pedig a térség esszenciája ott van! Túristvándi, Tiszacsécse, Szatmárcseke, Tarpa! Csak pár név a sokból ami kimaradt! Ennek roppant prózai oka volt, tudniillik, mikor az AK nyomvonalát itt kijelölték a megyei potentát épp egy sarkos katona ember volt, aki fogott egy vonalzót és Nyíracsádtól, húzott egy egyenes vonalat Kisvárdáig, egyet meg onnét Sátoraljaújhelyig. Hát így esett meg, hogy Szabolcs majd összes lerobbant települését és annak is elgettósodott részeit érinti az AK! Ez van, országismeretnek jó ez ahogy van!

Na már ezzel a bevezetővel majd félórás késébe kerültünk és még egy szót nem beszéltem a Kéktúrákról, a Természetjáró appról és egyéb "szakmai" kérdésekről. Ez nélkül ugyanis nem lehet az én olvasatomban a Kéktúra napján túrázni. ... és az emlékév kapcsán még pár gondolattal megemlékeztünk dr. Vízkeleti Lászlóról a mai kéktúra megálmodójáról és Rockenbauer Pál természetfilmesről, aki a "milliós" filmekkel magyarok tömkelegével ismertette meg a kéktúrák eszmeiségét, útvonalát. Előbbi 100, utóbbi 90 esztendeje született! Na de ezzel még mindig nem tudtunk a távozás mezejére lépni, hisz hátra volt még a védjegyünk, a pezsgős túraindítás! Pár korty BB pezsgő mindenkinek (a fiatalságnak alkoholmentes), kiosztottuk a kékszalagokat és amúgy Kellysen kiadtam a jelszót: -Iiiiiindúúúúúlj!, és elindult a gyaloglat több mint fél óráskéséssel.

Az első 2 km-et a Móricz Zsigmond túraútvonal piros sávján tettük meg. Ez az útvonal mutatja be a vármegye sava- borsát és visz el olyan helyekre amit az AK nagyvonalúan kihagy. Bakancslistás mozgalom! Szokásomtól eltérően én vezettem a menetet és elég gyors tempót diktáltam ,mert a 2 km alatt elég jól megnyúlt a sor az AK útjelzőoszlopáig, ahol az első pecséteket ütöttük be az ítinerekbe. Meg is kaptam a zrikát állandó túratársamtól, mikor beért a hátsó vonallal: "-na ugye tudsz te, ha akarsz!" Itt szembesültünk vele, hogy bizony vannak kezdő kékezők is velünk, akik még alig, vagy egyáltalán nem jártak semelyik kéktúra útvonalon. Ráadásul még igazoló füzete sem volt többüknek, csak hallották, hogy van ez a megmozdulás és gondolták eljönnek megnézni mi is ez. Javasolnám a szervezőknek, hogy jövőre tegyenek már a csomagba pár füzetet is minden szakaszfelelősnek, biztos elkelne pár darab belőle! A megvalósítás tudom nem egyszerű, de biztos lehetne találni rá megfelelő megoldást.

Szakaszfelelős társammal meg is beszéltük, hogy cserélünk és innét Kedvesem diktálja a tempót, de nem gyújtja be az utánégetőket (csak néha), szerénységem és Misi pedig kicsit lemarad az érintettekkel (Laura, Zsuzsa, Vanessza, Anett, János, Peti és Balázs) és a kékezés, valamint a túrázás mélyebb bugyraival is megismerteti őket. A felsorolt kis csapat a Bodrogközből ( Kisrozvágy) szervezetten érkeztek a polgármesterük vezetésével. A csapat nagy része serdülő és fiatal volt, reméljük sikerült elplántálnunk a túrázás szeretetét bennük. Első feleségem a kemény maggal (Erzsike,Edit,Mária,Laci,István,Tomi) elöl másfajta diskurzusba fogott, hisz a csapat első részével talpalt.Köztük volt Zsuzsa és Tibi is, akik legközelebbi túranapjaikon végig érnek az AK-n és a Kör is bezárul nekik, így újabb 2 teljesítővel nő azon kevesek száma akik körbegyalogolták gyönyörű, piciny hazánkat. Gratulálunk innét is Nekik és zúgjon a fanfár és lengjenek a kalapok!

A köztudatban a Nyírség Aranyaként az alma jut először eszünkbe, de bizony már inkább az AKÁC! Ennek mikéntjébe nem akarok elmélyülni, de bizony így van. Vándorlásunk során egymást váltogatták a aranyat adó alma- és akác fák. Persze a széles földút amúgy rendesen porzott, ja nem is porzott, hanem homokozott! Az a finom, süppedős Nyírségi homok ami egyáltalán nem könnyítette meg a haladásunkat. Átkeltünk a Nyíregyháza- Vásárosnamény vasút sínjein, majd a 41-es főút aszfaltcsíkján és percek múltán már Rohod főutcáján köszöntöttük a jöttünkre előjött embereket. Megszokták már a csodabogarakat akik gyalog jönnek, mikor busz, autó is van, de hát ekkora csapatban! Na az aztán nem minden napi.

Először a helyi becsületsüllyesztőbe rongyoltunk be, ahol a helyi erő már bőszen képviseltette magát és bizony párukat már a korai időpont ellenére bőven támasztotta a kocsmapult. Viszont volt hozadéka is a velük való társalgásnak, hamarosan képbe kerültünk a helyi viszonyokról, pikáns storykból azt is megtudtuk, hogy a hely tulajának a komája Oszter Sándor volt, akivel Bodrogi Gyula is sokszor eljött vadászni a faluba. Ezután bebocsájtást nyertünk a "szentélybe", az ívó "tiszta szobájába" egy különterembe, ahol minden erről a két színészlegendáról és családjukról szól. Egy lépés és ugrottunk egy világot, megint egy óriási kontraszt!

Csapatunk is fogyasztott, volt aki itt ette meg a reggelijét így megint csak csuszás lett a nóta vége. Azért igyekeztünk tempósabbra venni a frissítést, mert már hetekkel ezelőtt megbeszéltem Dr. Magyari Ildikó rohodi Tiszteletes Asszonnyal, hogy bemutatja az Árpád-kori alapokon nyugvó Református templomot, mely Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye egyik csodája a hétből. Sajnos a Tiszteletes Asszony nem tudott ott lenni, de gondoskodott róla, hogy a gyülekezet tagjai várják kis csapatunkat. Kirakatta a település és a templom történetét tartalmazó dossziét, melyet egyik társunk olvasott fel. Ezenkívűl frissítővel, desszerttel és édességgel vártak bennünket. Miután mindenki felfedezte a templomot a pincétől a padlásig és Erzsike is a végére ért a történetnek, másik két túratársunk ( Marika és Edit ) felvetette, hogy mi lenne ha énekelnénk egyet így túraközben a templomban.

Nos nekem sem kellett több és máris mondtam a címeket: ,Indulj el egy úton, Lovamat kötöttem (na nem a Kisgrófós)! Az előbbi csángó rigmus mint tudjuk igazi túrás nóta, a "milliós" filmek címdalai, míg az utóbbi pedig pedig Rocki kedvenc nótája volt. Hát mit mondjak, hidegrázós pillanatok voltak ezek! Az ódon falak akkusztikája varázslatossá tette az énekeket, bizony mindnyájunk elmorzsolt pár könnycseppet a szeme sarkában. Nosztalgiából meséltem még pár kevésbé ismert történetet Rockiról, majd szép lassan elindultunk lefele a lépcsőn, hiszen a templom az errefelé egyáltalán nem ritka hordalékkúpok egyikére épült. Elég hosszúra nyúlt ez a rohodi pihenő, de az élmények mindenért kárpótoltak. Innét is köszönjük Tiszteletes Asszony kedvességét: -Isten megáldja!

Hosszan gyalogoltunk még rendezett és rendezetlen porták között, majd újra elnyelt bennünket a végtelen akácerdő, melyet időről- időre megszakított egy- egy almafás. Rengeteg kisebb nagyobb őzlábat fotóztak a művészetre hajlamosak, birkanyájat és annak nyomait kerülgettük, szagolgattuk. Hét km homokoskodás után futottunk be Nyírkarászra a helyi Hannapi stadionnál, ahol az aranylábú ifjak éppen edzést szimuláltak. Bizony elég meleg, nyárias idő volt ma, ezért kitikkadva vártuk, hogy a helyi szellemi élet központjához érkezzünk, ahol hideg itallal tudjuk pótolni folyadékveszteségeink. Delet már bőven elütötte a toronyóra mire beléptünk a szebb napokat is látott ivóba, ahol már bőven verték a blattot és késhegyre menő csatákat vívtak egymással a kapatos úriemberek, nem éppen szalonmentes stílusban kommentálva a történteket.

Csapatunk tagjai vérmérséklet szerint rendeltek italt, mindenki bélyegzett a füzetébe, mivel Nyírkarász egyúttal igazolópont is. Kedvesemmel emlékbélyegzőt nyomtunk mindenkinek a füzetébe, akinek nem volt annak egy papírlapra, sőt volt aki a kézfejére is kért emlékstemplit. Majd egy órát elidőztünk mire útra keltünk és belevágtunk a túra utolsó harmadába, mely kb 5 km lesz. Hosszan koptattuk Kincstári lábainkat még a faluban, majd azt elhagyva hatalmas dohányelosztó mellett slattyogtunk. Mire meguntuk az aszfaltkoptatást újra ráfordultak jelzéseink egy földútra és kezdődött újfent a homokoskodás is. Annyi változatosság volt a dologban, hogy egy helyen ,még az AK ösvényét is elszántotta a gazda, itt a szántón battyogtunk. Ma még nem volt, de megjött, mert minden túrán megjön! Jó pár száz méteres dzsungelharc vette kezdetét, egy erdősávban. Ezen átverekedve magunkat megint almás kezdődött és ripsz-ropsz kint is voltunk az országúton melyen már Gyulaházáig gyalogoltunk.

A helyiségtáblánál a szokásos csatakiáltás, fotózkodás, majd telefonáltam Bardi Béla László polgármesternek aki a legrégebben hivatalban lévő településvezető hazánkban. Az őskorban is már lakták a falu környékét, mely Gyula vezérről kapta a nevét. Bardi urat 1976-ban, nagyon fiatalon helyezték Gyulaházára tanácselnöknek, aki azóta is őrzi településvezetői pozicióját. Érdekesség, hogy a választásokon, a részvételi aránytól függetlenül minden alkalommal 100%-os támogatottsággal választották meg. Meg is látszik a takaros falun a gondos gazda keze nyoma!

Elintézve a telefont, bevártuk a leszakadókat, beütöttük a túra zárópecsétjét az ítinerinkbe. Megeresztettem még egy telefont a szervezőknek, hogy célban a csaptunk, látják- e a jeladó megerősítő jelzéseit, illetve, hogy minden rendben volt a túrán, minden résztvevő abszolválta a penzumot. ezzel a túra a végére ért volna, ha meg nem fejeljük egy kicsit. Már hetekkel előtte leegyeztettem Bardi úrral hogy várni fog minket a falu híres szülöttének szülőházánál. Farkas Bertalan az egyetlen magyar űrhajós 1980-ban a Szojuz 36 fedélzetén járt a világűrben Valerij Kubaszov szovjet űrhajóssal és folytatott fontos kísérleteket a Szaljut 6 űrállomáson. Élete élményére később így emlékezett: "Először látni Magyarországot a világűrből, látni a napfelkeltét és a naplementét. – Azután a kozmikus éjszaka csillagképei, a hegyláncok Dél-Amerikában, Afrika sivatagjainak szépsége és a vörös homokfelhők India fölött."

Farkas Berti (ahogy a helyiek hívják) űrhajós, űrkutató, vadászpilóta tiszteletére egy MiG-21F-13-as vadászrepülő emlékmű van közvetlenül a szülőháza mellett . A fentieket és még további érdekességeket ezen hatástalanított vadászgép alatt tudtuk meg polgármester Úrtól aki mesélt a falu múltjáról, jelenéről és reménybeli jövőjéről. Nagyon tanulságos történeteket hallhattunk tőle, élményt volt vele a társalgás. Közben aki akarta megnézhette az Űrhajózási Múzeumot, mely most átalakítás alatt van, de ha minden sikerül a Közlekedési múzeum repüléstörténeti kiállítása itt fog helyet kapni.Szorítunk Polgármester Úr és köszönjük a kedvességét!

Múzeumlátogatásunk során megmutattam Kedvesemnek egy utánégetőt, sőt le is fotóztam vele és nem álltam meg az odaszúrást a reggeliért: "-Látod ilyet szoktál begyújtani!" Lassan eljött a búcsúzás ideje, hisz Bardi úr még leszervezte, hogy meglátogathassuk a helyi református templomot is, melynek történetérőről sok érdekességet mesélt Lelkész Asszony. Az előadás végén még elénekeltük a Himnuszt és a Szózatot és ezzel zárult ez a tartalmas túranap. Nem maradt más hátra mint az érzelmes búcsúzkodás és az ígéret, hogy lehetőség szerint jövőre is találkozunk valamelyik Nyírségi túrán a Kéktúrázás napján, mivel jó ki csapat kerekedett ki a nap végére.

Nekünk még el kellett ugrani a másik kocsiért Vajára, majd vacsora Kisvárdán és visszatértünk a szállásra, ahol újabb pálinkakóstolással koronáztuk meg a mai napot.