AK. 32. TÚRA BIHARUGRA- KÖRÖSNAGYHARSÁNY 2025.05.18.

SÉTA A NYAGY TAVAK KÖRNYÉKÉN

"… Én éppen azért dolgoztam az írás és a mezei munka annyi változatán, hogy legalább gyalogútnyi kis járható utat vágjak a mából a jövendőbe." részlet Szabó Pál önéletrajzából

Hatalmas felhőszakadás, békebeli törzskörzések, nyújtások, kissé idejét múlt helyben futás és pár indián szökellés után hatalmas tócsák között csaptunk bele a mai bihari penzumba. Ezúttal rövid etap következett, hisz kitérőkkel együtt is csak alig haladta meg a 15 km-t az őskori gyökerekkel is rendelkező Biharugrától Körösnagyharsányig. Azonban ahhoz, hogy negyed tíz környékén beüzemelhessük magyar Királyi, Kincstári turistalábainkat történt még egy s más.

A mai napra szánt rövidebb Szentevangélium és a legendás vasárnapi viharsarki tömegközlekedés végett időnk mint a tenger ezen a reggelen. Az első szóba jöhető társasgépkocsi háromnegyed tízkor indult Biharugráról és terveim szerint azzal szerettünk volna menni. Igen ám, de mint tudjuk az élet nagy rendező így megnyúlt az arcunk mikor kászálódtunk ki a határőr laktanyánál az autóból.... az autóbusz vígan elhúzott a megálló mellett. Pedig volt még vagy fertályóra a hivatalos indulásig!

Tudjuk a " vonat nem vár", de úgy látszik ez már a buszokra is igaz! Persze a MÁV csoport azt kommunikálja, hogy nem árt ha 10-15 perccel előbb a megállóban vagyunk, hogy le ne késsük a járatot. Mit volt mit tenni rögtön megtárgyaltuk Első feleségemmel a ßteiss-t, forogtak agytekervényeink és persze, hogy a kézenfekvő megoldást választottuk, megfordítottuk az irányt. Ehhez azonban el kellett hamar gyorsan autóznunk Körösnagyharsányba, hogy fel tudjunk szállni a járatra. Ugyanis a busz itt megfordul és indul vissza Szeghalomra. Mivel utas ezúttal sem volt így egyszerre értünk át a zsáktelepülésre, és bezony integetni kellett a pilótának, hisz azzal a lendülettel ahogy beért a végállomásra, már indult is vissza.

A már ismerős pilóta mosolyogva fogadott és kellemesen elanekdotáztunk Biharugra Jókai utcai megállóig. Utas ezúttal sem volt egy szál sem, azt mondta a sofőr talán majd Vésztőn szállnak fel páran Szeghalomra tartván. A már említett bemelegítő mozdulatoknak ezúttal csak pár autós szemtanúja volt, kik közül több is dudával buzdított, vagy éppen mutogatva csodálkozott ránk. Még a tegnapi két kóbor csahost sem láttuk a környéken, úgy látszik tegnap mélyre ható sokk érhette őket a látottak alapján.

Felvezetőm lassú tempót diktált a hamisítatlan bihari házak, górék mentén az Árpád- kori gyökerekkel bíró településen, ahol a 12.sz-ban egy hatalmas, Váradhoz tartozó monostort is emeltek. A boldog időknek a Tatárjárás véget vetett, ekkor a környék összes települése elpusztult, kihalt. A hatalmas és gazdag gazdátlan földeket a "második honalapító" IV. Béla szétosztotta leghűségesebb vitézei között. A legnagyobb részt Danela és családja érdemelte ki, majd az évek során a sok birtok egyesült Danela leszármazottjainak, az Ugrayaknak a kezében. A török Várad elleni hadjáratai során sokat szenvedett a település, az 1660-ban el is pusztult.

Az oszmánok kiűzését követően az Ugrayak népesítik újra a falut, lassú fejlődés veszi kezdetét, élénk gazdaság és kereskedés alakul ki. Az Ugrayak kihalását követően Bölöny Sándor a környék legfőbb birtokosa. A második világégés frontvonala is végigvonult a településen, a környéken feljegyeztek egy nagy tankcsatát is. Az erőszakos téeszcsé szervezést a környékbeli gazdák is megszenvedték, több átalakulást követően egy több falut érintő tsz működött, melynek a földjeit a rendszerváltást követően sikeresen privatizálták és több nagy birtok is kialakult itt a román határ közelében. Ahogy haladtunk előre a történetben, lassan meg is érkeztünk a nagyjából 700 lelket számláló település piciny központjához, ahol a Községháza, az Árpád-kori monostor köveit felhasználva az 1772-ben emelt Református templom és a Hősi emlékmű található.

A település leghíresebb szülötte a több irodalmi és Kossuth- díjjal( 2x) kitüntetett, a népi(paraszt) írók egyik legkiválóbbika, Szabó Pál ( 1893-1970). Legkiemelkedőbb írása az 1941-43 között megírt regénytrilógia: Lakodalom, Keresztelő, Bölcső, melyet egyben kiadva a Talpalatnyi föld címen ismerhetünk. A regényből nagy sikerű, akkor kultuszfilmnek számító mozi is készült, melyben a főszerepeket a kor színészóriásai, Mészáros Ági és Szirtes Ádám játszották. Szabó Pál halálig aktívan politizált 1945-tő 1970-ben bekövetkezett haláláig többek között országgyűlési képviselő, az Elnöki tanács tagja, A Hazafias Népfront vezetője, prominense volt. Politika tisztségei ellenére soha nem lépett be a kommunista pártba, a szocialista eszmékkel nem teljesen értett egyet! Hogy turizmushoz kapcsolódó viszonyáról is szó essen, többek között kerékpárral bejárta az egész országot. Emlékét szülőfalujában Irodalmi Emlékház őrzi.

Templomlátogatás a vasárnapi istentisztelet előtt, főhajtás a Hősöknél, majd máris az eredetileg klasszicista stílusban épült magas, nyílt oszlopos Bölönyi Kúriánál toporogtunk. Kis nézelődést követően örömmel vettük tudomásul, hogy a takarosan karbantartott kertbe is be lehet lépni, ahol több pihenőpad is várja a megfáradt vándort. A kastélyon renoválás, csinosítás nyomai láthatóak, jelenleg csak kívülről látogatható, belső termei helyi rendezvényeknek adnak helyet. Kastélylátogatás után csak pár lépést haladtunk, hisz megérkeztünk a hangzatos nevet viselő Makk Hetes Sörözőhöz, melynek a kerthelyiségként funkcionáló szaletli egyik oldalgerendáján található az AK igazoló pontja.

Jól nevelt süldőként nem a stemplit rohamoztuk meg, hanem elébb tisztességesen beléptünk a helyi kulturális élet központjába, ahol a Vasárnap délelőtti élénk élet zajlott. A viszonylagos korai időpont ellenére már több muslicát is bőszen támasztott a kricsmipult. Odapördülvén a szemrevaló csaplárosné elibe, rendeltem két feketét, beállítandó coffein szintünket. A kávék mellé kértem kedvesemnek egy rostost, szerénységemnek pedig egy féldekás Portót és hozzá egy üveges Borsodi Bivalyt. Asszonykámat is meglepte ez a hirtelen döntésem, mert tudta, hogy akkor a mai nap őreá fog várni a kormányzás nemes feladata.

Letáboroztunk az egyik asztalhoz, eldiskuráltunk a helyi erővel, majd egy újabb Portó után szedelőzködve léptünk a távozás mezejére. Kilépvén elvégeztük az adminisztráció nemes faladatát, közben a felhők is eltakarodtak, a nap is ki- ki kandikált, elég kellemes túraidő kerekedett. Ahogy egyre haladtunk a falu széle felé, úgy a település szépsége is egyre hanyatlott. Szegényes környéken értünk a Barackos nevet viselő településrészre és északról kerültük a Biharugrai- halastavak hatalmas rendszerét. Ingerszegény szakasz következett, így volt időnk felidézni a tavak kialakulásának történetét.

Ha figyeltünk földrajzórán, tudhatjuk, hogy a Sebes- Körös és annak mellék/ holtágai hatalmas, szinte átjárhatatlan mocsár- lápvilágot alakítottak ki. Az itt élő eleink meg is tanultak élni ezzel a "vadvíz országgal", azonban az iparosodással, az élet modernizációjával elérkezett a Kis- Sárrét lecsapolása, a folyók szabályozása. Az így kialakult területek jobb minőségű földjeit művelésbe fogták, míg a többi részen hatalmas szikes legelők, puszták alakultak ki. A 20.sz elején a budapesti Chorus testvérek új birtokokat szerezni akaró befektetőként 300 kataszteri hold szikes legelőt, pusztát vásároltak meg Bölöny József addigi tulajdonostól, hogy hatalmas halastórendszert alakítsanak ki.

A halastavak kialakítása több évtizeden át tartott, és csak 1967-ben fejeződött be. Természetesen a "felszabadulást" követően mint állami birtok működött. Volt itt Állami gazdaság, halgazdaság, kacsa nevelde, kisvasutas etetés és hosszan sorolhatnám. A hatalmas mesterséges tórendszernél ritka gazdag madárvilág alakult ki, de a fokozott vadásztatás miatt veszélybe került a környék jelentős madár- és vadállománya. A ritka, védett élővilágot megvédendően 1990-től védetté nyilvánították a tavak környékét, 1993-tól vadászati tilalmat vezettek be, 1997-től pedig a terület a Körös- Maros Nemzeti Park része, a halastavak egy része fokozottan védett és különleges madárvédelmi terület. 1997 óta szerepel a Nemzetközi Jelentőségű Vadvizek Jegyzékében, a Ramsari Egyezményben.

Bár rengeteg madár kóricált előttünk, mögöttünk, felettünk, de a tegnapi csoda varázsa jelentősen halványult egyelőre. Alattunk keskeny aszfaltcsík, jobbról a halastavak mocsaras szegélye, balról pedig szántók, mákföldek majd vékony erdősáv kísért minket a tempós haladásban, hisz állandó túratársam és felvezetőm a körülmények hatására bekapcsolta az utánégetőket. A rohanást azonban hamarosan meg kellett szakítanunk, hisz elértünk az első Madárvártához, mely a Zöld- halom- tó északi partján várja az érdeklődőket. Így aztán jobbra átot vezényeltem és pár tócsát megkerülve, hatalmas tőzegkupac mellett értünk el az impozáns, zöldre festett egyszintes toronyhoz. A magaslesből csodás rálátás nyílt a tavak vidékére és a délelőtti időpont ellenére is rengeteg szárnyas kőrözött a kecsesen ringó nádasok és a nyílt víz fölött is. Azonban nem csak a levegőben volt élénk élet, hanem a vízfelület is csak úgy hemzsegett a szárnyasoktól. ...és az a rengeteg rablás, melyet a tórendszer ragadozóhalai műveltek. Háborítatlanság, védett hely, látszik a gondos, felelősségteljes gondozás! Átfutott az agyamon: mi lehet itt hajnalban, vagy naplementekor?

Nem akaródzott, de egyszer minden jónak vége lesz alapon csak folytatni kellett a tempós haladást az aszfalton. Egy általunk ismeretlen nevű tápcsatornán keltünk át, melynek túloldalán rövid tárgyalásba kezdtünk a hogyan továbbot illetően. Hiszen alig pár perc kitérés a 2007-ben megnyitott Bihari madárvárta, ahol hazánk egyik legkevésbé ismert tájegységével, a Kis- Sárrét mocsaras, erdős, hatalmas szikes legelős, szikes gyepes, csaknem érintetlen világával ismerkedhetünk meg a szigorúan védett Sző-réten kialakított tanösvényen. A lekanyarodást követően újra a tegnapi csodába csöppentünk bele, a szem amerre ellátott mindenhol virágzó bokrok, vadvirágok és a rengeteg madár amit felzavartunk a csörtetésünkkel, pedig nagyon halkan, óvatosan haladtunk. Látszott, hogy megzavartuk még így is az érintetlen természetet.

Újabb zsilipes csatornaátkelés, kitágult a tér és az eddigi csatornaparti erdőt felváltotta az érintetlen és hatalmas Ugrai- és a Sző- rét. A horizont végéig csak a sík legelők, melyet keletről a felderengő Bihari- hegyek sziluettje zárt le. Mit mondjak, alig bírtuk visszatenni állunkat a helyére. A fogadóépületnél valami nagyobb rendezvény volt ezen a hétvégén, a parkoló tele autómobilokkal, sok ember nyüzsgött az épületek között, valamiféle előadásra vártak. Váltottunk pár szót az egyik természetvédelmi őrrel, kérdeztük nem zavarunk-e? Persze, hogy nem voltunk útba, sőt örültek is neki, hogy a kitértünk a nagy kékről, mert mint mondták nem igazán jellemző az erre járókra az a pár perces kitérő. Töredelmesen megjegyzem, hogy mi is csak azért tértünk ki, mert ma időmilliomosok voltunk, ha egy hosszabb, feszített túranapot járunk erre, bizony kimaradt volna ez az élmény, és felkerült volna arra a nagyon hosszú listára, amin a kimaradt látványosságok szerepelnek a Kék-kör közelében.

A közel két km-es tanösvény bejárásához majd egy órát szántunk, hisz minden méterre jutott egy- egy kis csoda. Volt itt minden, betekintőtorony, madárvárta, fapadlós ösvény az érintetlen mocsár fölött, süppedős láp, szikes gyep, legelő, erdősáv, csatornapart, nádas, millió nyíló vadvirág. Négynapos túránk csúcspontja lett ez az előre nem tervezett program! Andalogtunk, próbáltuk kiélvezni az ittlét minden csodáját. Visszatérvén a csatornaparthoz ahol a kéket elhagytuk, újra haladós tempót vettünk fel, vártuk, hogy jelezve lesz a kitérő a nagy madárvártához. Vártuk, vártuk, de csak nem volt semmi jelzés, kezdett gyanússá válni a dolog, nézem az applikációmat, hát bezony jócskán túlrongyoltunk rajta. Füstölögtem, vaj'h miért nem jelzik, de csak azt tudom elképzelni, hogy így is szeretnék megőrizni e hely érintetlenségét. Ezt is megértem.

Visszamenni nem akaródzott, ezért kértem Első menyasszonyom kapcsoljon amúgy Rózsiasan az ötödikbe. Lassan elkanyarodtunk a tavak világától, a környezet is szegényesebb lett, végtelen puszta amerre a szem ellát és hát Románia is egyre közelebb jött. Körösnagyharsányig két határőr autó is eloldalgott mellettünk, de békén hagytak bennünket, láthatták hogy sem disszidálók, sem migráncsok nem vagyunk. Hatalmas vaur csaholással és birka bégetéssel érkeztünk meg az érdekes illatfelhőben úszó Szilapusztára, ahol újabb fontos feladat várt ránk, hisz igazolnunk kellett az itt jártunkat az ellenőrző füzeteinkbe.

Alapos adminisztráció közben kicsit megint füstölögtem. Ez az igazolópont pár éve lett kialakítva, elrettenteni hivatva a kispistásokat. Ez értékelendő, hasznos dolog! ...de nem értem miért ide erre a jellegtelen, általában büdös helyre tették le a totemoszlopot, miért nem kanyarították el a nyomvonalat a Bihari Madárvártához, ami egyrészt érdekesebb, másrészt sokkal jobban szolgálta volna a túra lényegét. ... és még vissza sem kellett volna menni a kékre, hisz a hatalmas réten a térképek szerint van járható szekérút egész Körösnagyharsányig. Ésszerű változtatás lenne szerintem.

A mindent átjáró, jóformán elviselhetetlen bűzben frissíteni sem igazán volt kedvünk. Így hamar tovább álltunk és megkezdtük mai túránk utolsó szakaszát, amit majd végig egy csatorna gátján fogunk letudni. Pörgősen szedtük lábaink a napnak kitett töltésen, főtt a fejünk, a levegő is párássá vált. Bizony kezdtük nem élvezni a gyaloglatot. Átrongyoltunk a Bottyán- csatorna zsilipjénél és hamarosan már az országúton toporogtunk, melyen jobbra fordulván hamarosan Biharország romániai részéhez érkeztünk volna, de nekünk a balra eső határszéli zsáktelepülésen Körösnagyharsányban volt dolgunk.

Ütemes, majdnem szaladós tempót diktált túratársam a jó minőségű aszfalton és csak a szemrevaló Kovács Majornál lassítottunk pár fotó erejéig, de itt egy kis kellemtelen meglepetés is ért minket, mert amint beléptünk a tárt kapun, hogy lekaphassuk a szemrevaló, csinos tavacskát, két vészjóslóan acsarkodó vaur rontott felénk, de csak a kerítés vonaláig üldözték szerénységeinket. Csak óvatosan itt! Innét már gyorsan elértük Körösnagyharsány központját a községházánál, ahol autóba pattantunk, és egy hatalmas árnyas kőris alatt beállítottuk folyadék, energia és coffein szintünket.

Nem maradt más hátra, mint a következő két nap táborhelyére autóznunk a Sebes- Körös völgyében, melyet ezúttal Első feleségem abszolvált, kitűnően. Ezúttal rendhagyó módon székhelyünk a történelmi Biharország fővárosában, a Pece- parti Párizsban ütöttük fel. Délután még bőven volt időnk megismerkedni Szent László városának történelmi, irodalmi nevezetességeivel és Ady nyomában sétálni ebben a csodás városban, de ez már egy másik történet.