RP  -DDK   13.TÚRA    2016.SZEPT.08.

            BORSFA-SZENTPÉTERFÖLDE

          "    A   falu mindig megmarad,

                               A  falu mindig egy marad

                              A falu mindig szent marad!"

                                                                 Wass Albert: Szent a falu (1930)

                   Sikerült  Laciékkal egy napot egyeztetnünk,így Földanya Havának nyolcadik napján  újra bakancsot húztunk és folytattuk vándorlásunk hazánk ismert és ismeretlen tájain.Ma kis csapatunk egy alkalmi túratárssal bővült és Laci barátom lánya,Nóra is velünk tartott az RP-DDK Borsfa-Szentpéterfölde közti szakaszán,remélem Őt is sikerült megfertőznünk a természetjárás szépségeivel. Ezen a szakaszon újfent a Kelet-Zalai dombság "hegyein"-völgyein bukdácsoltunk,elfeledett ,apró falvak során.Ma is szívszerelmem,Zala megye tájait ismertük meg,azon belül is a hozzám legközelebb álló részén. Ugyanis ma értünk el vándorlásunk során legközelebb ahhoz az apró falucskához,ahol gyerekként éltem,így különösen szép emlékek idéződtek fel bennem,amit igyekeztem átültetni páromba is. Ez a szakasz sem sokkal maradt el az egy héttel ezelőtt bejárt etaptól,ma is öt dombgerincre kellett felmennünk és a túratervező szerint  újfent sikerült több mint 800 m. szintemelkedést "összehoznunk" a majd 30 km alatt.

A környékre jellemző még ma is működő olajkutak egyike

                  A hét eleji heves esőzéseknek köszönhetően,több helyen  mély,saras talajon kellett haladnunk,helyenként csúszkálnunk. Az átmeneti enyhülést követően újra visszatért a napközbeni 30+ fok körüli hőmérséklet,így délután a nyílt részeken kimondottan rosszul esett a kutyagolás,még szerencse,hogy többnyire az árnyas.hűs erdőben vezetett ekkor az útvonal.

                A szokásos hajnali kelést követően hét óra előtt pár perccel érkeztünk meg Borsfára,a már jól ismer vegyebóthoz,ahol beszereztük indító pecsétjeink és nosztalgiából vettünk két szörnyű Stampót. Ebből ma csak a "Keserű" fantázia nevűt vettük magunkhoz,ez még elviselhető kategória. Ezt követően Laciék kocsiba ültek és elviharoztak a világ egyik végére,Szentpéterföldére,hogy onnét kezdjék meg a túrát. Szentpéterföldére ugyanis legendásan rossz a tömegközlekedés ,így ezt a szakaszt logisztikailag így a legegyszerűbb "bevenni".

Átkelés a Borsfai-patakon

                Miután bevettük az egymás közt  csak simán kotyvaléknak hívott valamit,belecsaptunk a lecsóba és a   jelzések mentén Alsóborsfa Petőfi utcáján megtettük az első lépéseket,mai monstre túránk útvonalán. Pár lépés megtétele után átkeltünk a kissé gondozatlan Borsfai-patak hídján,ami után rögtön emelkedőbe kezdtünk. Gondozott és elhanyagolt házak közt haladtunk,igyekeztünk kihasználni az aszfalt nyújtotta előnyöket,így kedvesem begyújtotta a rakétákat és erőltetett tempót diktálva haladtunk. Pár perc alatt elértük a Szentháromság kápolnát,ahol a  -ok DNy-nak fordultak.

Szentháromság kápolna-Borsfa

                      A Szentháromság kápolna a falu és a környék első temploma volt,1896-ban szentelték fel.Ahogy azonban a település lélekszáma egyre nőtt a templom túl pici lett és 1940-től máshol tartották a miséket. Ezt követően a kápolnát csak az éves búcsúkor használták.2002-ben felújították és ezt követően új funkciót kapott,mint Kápolnagaléria.

Mélyútban Borsfa felett

                     A Kápolnagalériától pár száz lépéssel elértük a falu szélső házait ,majd egy betonozott mélyútban folytattuk a kapaszkodást a Sima-hegy zártkertjei felé.A szilárd burkolat egy idő után megszűnt és a mély,saras talajon csúszkálásba ,dagonyázásba kezdtünk. Már hiányzott ez az érzés....   Egy-két szakaszon igazán húzós volt az emelkedő,de a reggeli frisseségünknek köszönhetően jól esett. Elérve a gerincet felvettük újból a DNy-i rányt és hosszabb gerincvándorlásba kezdtünk kukorica földek és erdők váltakozása között. A jelzések elég ritkásak,de oda figyeléssel követhetően váltakoztak. A nyílt terepeken csodás kilátás tárult elénk a csodás zalai tájról Itt fedezhető fel igazán ennek a környéknek a sava-borsa. Keletnek elénk tárultak a Kelet-Zalai dombság észak-déli vonulatai,melyeket alig egy hete jártunk be. A reggeli sejtelmesen felszálló párában felfedezhető volt a Gurgó-hegyi mérőtorony,sőt az Újudvari tévé adó tornyának körvonalai is látszódtak. Nyugatra fordulva pedig a ma ránk váró magaslatok körvonalai vonzották magukra a tekintetünket.   Igazi hamisítatlan Zalai táj tárul itt a nézelődő elé,aki eddig nem volt Zala híve,itt biztosan szerelembe esik.

Panoráma keletre...

és nyugatra

                        Bő kilométernyi gerinctúrát követően egy 1784-ben állított Szent-Donát szobornál érkeztek meg    jelzéseink a Kistolmács fölötti  szőlőhegyre. Előbb elhagyott,düledező,majd gondosan rendben tartott présházak közt haladtunk. Sajnos egyiknek sem volt ott a gazdája,így a helyi hegy levét nem volt szerencsénk megkóstolni.

300 éves Szt.Donát szobor

                                   Pár száz lépést követően jelzéseink jobbra fordítottak minket és egy sötét,sejtelmes mélyútban elkezdtünk ereszkedni. Valamikor ezt a mélyutat használhatták,a szőlőhegy elérésére,de az új betonozott út elkészültével jelentőségét vesztette és csak a gyalogosok használják,ennek ellenére jól járható. Néhány perc alatt elértük a betonos utat és azon folytattuk az ereszkedést a falu irányába. 


                       

Sötét mélyútba Kistolmács felé

                                    Itt újra magasabb sebességi fokozatba kapcsoltunk így alig tíz perc alatt elértük Kistolmács első házait,a Hegyi utcában. A nem túl hosszú utcán pár lépés múlva egy kereszthez érkeztünk és a Fő-úton folytattuk túránk,ahol  a   jelzések É- ÉNy-i irány vettek fel.

Kistolmács egyik első házának kertjében

                           A gyönyörű erdők és dombok határolta Kistolmács első írásos említése 1235-ből datálódik Tolmach alakban,ekkor a Bánffy Család tulajdonában volt. A török időkben Kanizsa közelségének köszönhetően sokat szenvedett,lakossága jelentősen megcsappant,bár soha nem halt ki. A lakosság lélekszáma a XVIII.sz.utolsó harmadában duzzadt fel. Ezekben az esztendőkben került az Esterházyak tulajdonába . A XX.sz.elején tovább bővült a lakosság lélekszáma,majd a környéken kialakult olajiparnak köszönhetően az 1940-es években jelentősen megnőtt. Ekkor majd ötszázan lakták.A hatvanas évektől megkezdődött a falu lakosainak elvándorlása,mára a település lélekszáma nem éri el a 200 főt.Az 1989-ben átadott mesterséges tó jelentősen megemelte a községbe látogatók számát,így nyaranta élénk idegenforgalom jellemzi.

Kisboldogasszony templom Kistolmács

                               Pár lépést haladtunk és elértük a a falu központjának számító Kisboldogasszony kápolnát,melyet 1938-ban szenteltek fel. A kápolna előtt található a helyi I. és II. világháborús Hősi Emlékmű,valamint a műemléki védelem alatt álló XVIII.sz-i Szent-Család szobor.

A védett Szent Család szobor

                               Fotózást és néma főhajtást követően a  templom után egy rövid emelkedő leküzdését követően ,majd kilométernyi távot tettünk meg tempós iramban a falu házai közt,mígnem elértük a Kistolmácsi-tó csodálatos környezetét. Itt először az országban egyedülálló , 2012-ben készült Motoros Emlékműnél róttuk le tiszteletünk a balesetben elhunyt motorosok emléke előtt.

Motoros Emlékmű

                                Eztán a csodaszép erdők és dombok ölelésében lévő tónál készítettünk pár felvételt,majd a tó központi részén lévő Tó-büfében beszereztük az igazoló pecséteket az ellenőrző füzeteinkbe.

A festői környezetben fekvő tó 

                              A Kistolmácsi-tó környéki turisztikai centrum 1989-ben készült el. Az 1980-as évek közepén olaj kutatás közben geológiai robbantás következtében egy nagy hozamú forrásvíz tört a felszínre. A mesterséges tó e forrás ,valamint a Béci-patak felduzzasztásával épült ki. A parton  szabadstrand ,camping  és horgászhelyek épültek ki. Nyaranta élénk turista forgalom jellemzi.

A stégen

                            Pecsételést követően becsöngettünk a még zárva tartó büfébe és a rendkivűl kedves tulajdonos hölgy örömmel szolgált ki bennünket(Üdv innét is!). Miközben jól megérdemelt whisky -nk  és cherry-nk kortyolgattuk kellemes beszélgetésbe elegyedtünk a tulajjal. Mivel innét alig négy kilométerre gyerekeskedtem,így bőven volt miről beszélgetni,felidézni az emlékeket. Nem egy közös ismerős szóba került,sőt mint kiderült szegről-végről rokonok is vagyunk. Persze az ilyen apró településeken majd mindenki rokona mindenkinek. Jó negyven percet eldiskuráltunk mígnem elköszöntünk és tovább indultunk a tó partján futó aszfaltcsíkon. Az elvesztegetett(?) időt behozandó első menyasszonyom megkértem,hogy a szokottnál is erősebb tempót diktáljon. Kár volt,mert a futás határát súroló  trappolásba kezdtünk,de szólni nem szólhattam,mert én kezdeményeztem,így lihegve követtem a felvezetést.

Igazoló pont

                Így pár perc alatt elértük a tó északi végét ,majd a Kozár-forrás bővizű foglalatát,mely fölött egy fából készült Nepomuki Szent János szobor áll.Innét indul a Letenyére tartó    turista útvonal is.  Jó szokásom szerint megkóstoltam a friss üde forrásvizet,mely kimondottan jól esett.

Kozár forrásnál

                 Újabb erőltetett menettel pillanatokon belül elértük a Csömödéri -Erdei Vasút Kistolmácsi végállomását(bár a falu jócskán odébb található).  

                   

                  A Csömödéri Állami Erdei Vasút az ország leghosszabb kisvasúti üzeme,pályahossza 109 km. Legfőbb jellemzője,hogy itt mind a mai napig jelen van a teherszállítás a személyforgalom mellett.Az 1920-as években kezdték építeni,hogy a (csömödéri)lenti fűrészüzemet kiszolgálja. Személyforgalom csak a Lenti-Kistolmács szakaszon  van,amely menetrendszerűen csak nyáron közlekedik. Megfelelő utas esetén azonban bármelyik szakaszon indítanak különvonatokat.Az országban ez az egyetlen kisvasúti üzem,melynek a fő árbevételi forrása az árufuvarozás.

Végállomás-nem megy tovább

                    A kisvasút végállomásától indul(érkezik) a   jelzés,mely  a Budafa-pusztai Arborétumon keresztül Bázakerettyére tart.Mivel mi már több esetben is jártunk e csodaszép Arborétumban,így most köszönettel kihagytuk a kerülőt és egyenesen Bázakerettyére "suhantunk" a    -ok mentén az aszfaltos úton.

A Budafai Arborétumban 2012.05.23.-as felvétel

                 A Béci-patak völgyében erdők és dombok ölelésében a kisvasút mellett haladtunk a rendkívül gyér forgalmú országúton és bő másfél ezer lépést követően beértünk a hazai olajbányászat egykori fellegvárába és bölcsőjébe Bázakerettyére a romantikus,erdei  környezetben lévő Ciklámen Hotelnél. Itt csatlakozott hozzánk az Olajos Körút   jelzése (napközben még találkozunk vele) és pár száz lépés együtt haladt a RP-DDK mozgalom jelzésével,majd az első mellékutcán elhagyott bennünket.

Olajbányász Emlékmű az első olajkút helyén Budafapusztán     2012.05.23-as fotó

                         A mostani település két egykori település összevonásával jött létre 1937-ben. Báza első írásos említése  1352-ből,Kerettyét pedig először 1353-ban említik.  A környék a Kerecseny Család birtokában volt,a török iga alatt gyéren lakottá vált és csak a XVIII.sz.közepén kezd el nőni a lakosság lélekszáma. Elzártságának köszönhetően rendkívül elmaradott körzetté vált,melynek az 1923-ban felfedezett kőolaj vetett véget,melyet Budafapusztán találtak. Több sikertelen fúrást követően 1937-ben jártak szerencsével és találták meg az ország első kőolaj és metángáz mezejét. A kitermelést és feldolgozást közös amerikai-magyar cég (MAORT) végezte. A folyékony arany nagy lendületet adott a falu és a környék életének,fénykorában 1700-an is dolgoztak az üzemben. A II. vh. során hadiüzemként tartották számon,így az itt dolgozók mentesültek a hadi szolgálat alól. Stratégiai jelentősége folytán több légi csapás is érte a szövetségesek oldaláról. Az államosítást követően a térség vezető vállalatává és településévé nőtt,de az olaj és gázmezők kimerülésével mára mindössze 100 ember dolgozik a cégnél.1990-es évek közepén termálvizet fedeztek fel a faluban,így a meglendült idegenforgalom újabb lökést adott Bázakerettye fejlődésének.

                            

               

Bázakerettye-Fő utca

                  A   jelzések egy kisebb  emelkedő után érnek be Bázakerettyére,majd a Fő utcán haladnak É-i irányba ,Utunk a falu központja felé folyamatosan lejtett,szép,gondozott házak közt haladtunk,elhagytuk az egykori Maort mintaszerű üzemegységeit,melyek közül több pusztulásnak indult és végül beértünk az egykor szebb napokat látott falu központjába,ahol következő ellenőrzőpontunk is  található a B24-es sörözőben.

A bombázó söröző és pecsétlak

                 A söröző a falut ért bombázások emlékeként vette fel az egyik amerikai bombázó nevét, a falakon pedig több kép örökíti meg azokat az időket. Bélyegzés közben elkortyoltunk egy üveg barna Krusovicét,mely igencsak jól esett az egyre melegedő időben. Egyébként a söröző(kocsma) sörválasztéka meglepően széles,nem egy frekventáltabb helyen lévő egység példát vehetne róla.

                  Beszélgettünk pár percet a csapos hölggyel és a helyi törzsközönséggel,rákérdeztünk a "a repülő tehén" esetére,melyről senki nem hallott. Úgy látszik lassan kihalnak az adatközlők és már nem terjednek az ilyen történetek. Sajnos ez is korunk egyik hozadéka...

Bázakerettye Szoc. Otthon

                  Elköszöntünk,majd pár lépéssel elértük az útkereszteződést,ahol a   jelzések balról megérkeztek végállomásukra. Mi egy rövid emelkedőn folytattuk és a Virág utcán haladtunk a Szociális Otthon mellett. Itt egy kellemes félórára megszakítottuk túránk,mivel ebben az intézményben dolgozik élelmezésvezetőként egy gyermekkori bajtársam. Marikával együtt gyerekeskedtünk,. majd az általános iskola kezdete óta egy intézményben koptattuk a padokat 12 évig. Igazán jó viszonyban voltunk mindig,de az élet úgy hozta,hogy 35 évig nem találkoztunk. Úgy gondoltam itt a lehetőség,hogy ezt a hosszú etapot megszakítsuk és megkerestük a munkahelyén. Nagy öröm volt mindkettőnkben a viszontlátás alkalmával,kellemesen elbeszélgettünk,de sajnos az idő sürgetett ,így búcsút vettünk tőle és dzsassz tovább.

Találkozás 35 év elteltével

                Az otthon után pár lépés múlva a  jelzések balra nyugatnak fordultak és rövidesen betértek egy erdősült részre,itt hamarosan elértünk egy lezárt olajkutat,majd egy dzsindzsás ,benőtt széles ösvényen kapaszkodtunk a Kerettye fölötti dombokra,ahol egy tisztáson szép kilátás nyílt a falu keleti oldalára és a környező dombokra.

Elvadult gyümölcsösben

                  Eztán egy elerdősült gyümölcsösben emelkedtünk tovább,mígnem egy fogósabb emelkedőt követően elértük az Olajos Körút  jelzéseit. Itt egy rövidebb zavar támadt a gépezetben,mert a   jelzések számunkra eltűntek ,így nem volt egyértelmű az útvonal és technikai segítséget kellett kérni,bár nem szeretek élni ezzel a lehetőséggel. Közben ,mivel egy újabb dombgerincre értünk megettünk egy csúcsbanánt,majd a két jelzést követve ÉNy-nak tartottunk. Mai túránk során ezen a szakaszon haladtunk a legrosszabb körülmények közt. Hol saras ,pocsolyás erdei úton,hol az OKT rettegett szakaszára emlékeztető villanyvezeték alatt. Pont olyan benőtt,gazos dzsindzsás szakasz volt ez,mint a Pusztamarót utáni etap.

Rémálom...

                A jelzések is itt voltak(ha voltak) a legrosszabbak,a meglévőket is alig lehetett meglátni a gazban. Nem tudom miért nem a mellettünk lévő Bagoly -erdőben jelölték ki a nyomvonalat,biztos lett volna rá lehetőség. Egy dmmbgerincen aztán a  jelzések jobbra az erdőbe tértek(még összefutunk velük) ,mi pedig folytattuk a kapaszkodást a gazban,de szerencsére pár száz lépést követően felértünk a gerincre és rövidesen elértük a Lispe fölötti szőlőhegy első présházait.

Kilátó a Lispei-hegyen

                 Itt kiszerettünk volna menni a Lispeszentadorjáni kilátóhoz,ahonnét legendás panoráma tárult(?) volna elénk,de elnéztem és  egy gerinccel később kanyarodtunk Ny-i irányba,így a szőlőtáblák,gyümölcsösök közé értünk. Mivel a kilátóhoz újra meg kellett volna mászni a dombot,így mivel elqrtam ,ezt az élményt ma  kénytelenek voltunk kihagyni. Mivel már vissza sem akartunk menni ezért a szőlők közt toronyiránt leereszkedtünk egy aszfaltos úthoz,melyen felvéve újra a trappoló fokozatot rövidesen beértünk Lispeszentadorján Lispei részébe.

                  Mivel a RP-DDK hivatalos bélyegzője is ebben a falurészben található nem is bántuk az elkeverést,mert a Szentadorjáni-patakon való kalandos átkelést követően pont a Teleházhoz értünk,ahol a stempli is lakik.

Teleház Lispe

                  Rövid frissítés és pecsételés után folytattuk a túránk a Kossuth Lajos utcán,mely ebben a faluban is qrva  hosszú és jó ötszáz méternyit haladtunk az újra elért  -ok mentén,mígnem Lispe utolsó házainál újból csatlakoztunk a nemrég elhagyott  jelzésekhez. A házak egyikénél egy nyíló orgonabokorral találkoztunk,mely egyáltalán nem szokványos ebben az évszakban.

Nyárvégi orgonák

                   Lispeszentadorján három település(Lispe,Szentadorján és Erdőhát) összevonásával jött létra 1937-ben. Szentadorján hazánk egyik ősi települése,első említése 1024-ből datálódik. Ekkor a Zalavári Apátság volt a már akkor is templommal és klastrommal rendelkező településnek.Erdőhát nevét először 1375-ben említik,tulajdonosai a Bánffy és a Lipcsei Család voltak. Lispe első írásos emléke 1308-ból datálódik.A török hódoltságot követően a XVIII.sz. közepén népesült újra a környék és kezdődött meg a lassú fejlődés.A következő nagy esemény a faluk életében az 1937-es egyesítés,majd a közelben talált folyékony aranynak köszönhetően a mélyszegénység jelentősen enyhült.  Az olajbányászat csökkenésével,megszűnésével az elvándorlás újból jelentős méreteket öltött,a hajdani 1000 fős lakosság mára 300 körülire csökkent.

Szentadorjáni -patak

                     Mivel újból aszfalton trappoltunk,így rohamosan fogytak a méterek,újból ,most már normális keretek közt ,átkeltünk a Szentadorjáni-patakon és beérkeztünk Erdőhát településrészbe. A falurész piciny központjában megálltunk egy néma főhajtásra,a Hősi Emlékműnél és mára elköszöntünk a  jelzésektől,melyek Szentadorján felé kanyarodva folytatták útjuk. Itt érte nagy öröm,kedvesem ,mert észrevette,hogy egy falut is elneveztek róla,ráadásul szentté is avatták.  A nagy örömködést és frissítést követően a  -ok mentén folytattuk a vándorlást ÉNy-i irányba. 

Útkereszteződésben

                        Pár száz lépést megtéve az aszfalton jelzéseink balra Ny-i irányba térítettek bennünket és egy ingoványos ,alig száz méter széles völgytalpon  keresztül vezettek az előttünk tornyosuló domb lábához. Ahogy elértük volna a domb alján az erdőket,nagy zenebonára lettünk figyelmesek és már tudtuk,hogy Laci barátom és kis csapata érkezik szemből. Óraműpontossággal találkoztunk,reggel nagyjából ide prognosztizáltuk.  Pár perces eszmecserét követően mindenki folytatta az utat,hisz még nagyjából fele távnál jártunk,de az óra mutatója már elhagyta a 11-es számjegyet,így bele kellett húznunk,de azt is tudtuk,hogy a szakasz nehezebbik fele vár még ránk.

Laci és leánya: Nóri

                      Miután könnyes búcsút vettünk pár lépést követően beléptünk az Erdőháti-hegy keleti végén lévő végeláthatatlan,zárt erdőbe. Az ösvényünk rögtön emelkedésbe kezdett és egyre csak szigorodott a mai túrán eddig ez volt a leghúzósabb emelkedő,de a fáradtságért bőven kárpótolt a gyönyörű rengeteg. Előbb tölgyes-vegyes erdőben kaptattunk felfele,majd egy bükkösbe értünk. Ilyen oszlopszerű,ősbükköket a középhegységeinket leszámítva csak Zalában találhatunk,ezért is lesz rabja a tájnak az aki elvetődik erre a környékre. A közelmúlt kedvező időjárásának köszönhetően rengeteg ismert és ismeretlen gombát fedeztünk fel. Az erdő csendje és nyugalma átjárta testünk-lelkünk  és valami nagyon jó érzés kerített hatalmába minket,ez a hatás biztos,hogy kedvezően befolyásolja testi és lelki egészségünk.

Kapaszkodás bükkök közt

                        Amikor felértünk a dombgerincre,egy szélesebb ösvényen,majd szekérúton gerincvándorlásba kezdtünk ,jó pár száz lépést követően a   -ok ereszkedésbe kezdtek ,balról egy neve sincs patak igyekezett az Alsó-Válicka felé. A patak által kivájt szurdokszerű völgy leköti az erre járó figyelmét,de érdemes jobbra is tekingetni a hatalmas dombok és bükkök irányába. Az erdő csendjét itt többször szakította meg szarvasbőgés ,ami felejthetetlen élmény.

                     Ilyen környezetben értünk el először a Torhai-forrás feletti  , egykor szebb napokat látott,mára a felelőtlenség ,elhanyagoltság és a vandalizmus hatására pusztuló félben lévő erdei pihenőhöz és menedékházhoz. Rossz volt nézni a padok és a kifosztott,megrongált épület állagát. Hol vannak ilyenkor a gazdák,fenntartók? Csilliárdokért építenek ilyen pihenőket és miután felmarkolják a lóvét sorsokra hagyják őket.Kár ezért a szép helyért.

Pihenő a forrás fölött

                         A Torhai-forrás a RP-DDK útvonala mellet fakad a Felső-Válicka kiszélesedő völgyében. A mindig bővizű forrást már a középkorban is használták,a kányavári várhoz tartozó figyelőtorony is itt épült meg. A forrást a múlt század harmincas éveiben az "olajosok" is felújították. A legutolsó felújítást az 1980-as évek elején a Bánokszentgyörgyi Erdészet végeztette el. A forrás melletti és felette kiépített pihenőparkok,tűzrakóhelyek és vadászház többször volt nyári táborok helyszíne. Mára az enyészeté a főszerep.....

                      Itt szerettünk volna enni,de a lehangoló környezet elvette a kedvünk és továbbálltunk,pár lépéssel elértük a forrás szintén elhanyagolt foglalatát és környezetét. A forrás és a pihenő környékén jól kivetőek voltak az egykori kányavári erődítés ide épített  figyelőtornyának  sáncai,maradványai. A szokásos kóstolást követően pár méteres emelkedő után egy szekérúton folytattuk túránk  ÉK-i irányba.

A Torhai-forrásnál

                     Pár száz lépést követően egy erdei rakódónál  elértük a Lispeszentadorján-Páka közti országút keskeny aszfaltcsíkját. A   -ok átvágnak a műúton és előbb D-DK,majd K-i irányba kanyarognak az Erdőháti-hegy gerincének irányába. A csodálatos bükk erdő tovább folytatódott,de mai túránk folyamán itt találkoztunk a leghúzósabb és legmeredekebb emelkedővel. Fújtattunk rendesen,de soha nem akart vége lenni az erdei emelkedőnek. Több mint ezer lépést követően aztán gyérülni kezdett az erdő és kiléptünk belőle és egy utolsó,dzsindzsás emelkedőn felértünk a Lasztonya fölött magasodó Császár-kert zártkertjei közt vezető gerincútra,ahol D-nek fordulva pár perc alatt elértünk egy nemrég épített kilátót.

Az Erdőháti-hegyen

                    A tipikus ,zalai négyszintes fából készült kilátótorony a Leader program keretében 2010-11 ben épült a 277 m. magas dombtetőre. A legfelső szintről a hullámzó göcseji  és Kelet-Zalai tájat ,dombokat és a völgyekben megbúvó falvakat láthatjuk.

Az utolsó gyilkos emelkedő

                      Mivel jól elkészültünk erőnkkel,így először frissítettünk ,majd megmásztuk a kiírás szerint csak saját felelősségre használható kilátót. A várt kilátásban kicsit csalódtunk,mert jóformán csak azt láttuk amit a torony tövéből. A körben lévő végtelen erdőket és dombokat. A települések vélhetően a dús vegetáció miatt nem voltak láthatóak.

Kilátó-Lasztonya

                     Itt szerettünk volna enni,de a torony környezetében már egy pihenőpadra nem futotta,így tovább álltunk. A  -ok innét egy szépen karbantartott,de vízfolyásos és meredek mélyútban ereszkednek le az apró Lasztonyára.

Panoráma a kilátóból

                        Lasztonya első írásos említésével 1381-ből találkozhatunk és ekkor a Bánffyak tulajdonában volt. Később a Lasztonyai Pálé,majd a Nádasdy Családé lett. Miután Nádasdy Ferencet felségárulás vádjával fővesztésre ítélték előbb a kincstáré,majd az Esterházyaké lett a környék.Az 1970-es években ,köszönhetően az olajiparnak a lakosság lélekszáma 300 fölött volt. Az iparág hanyatlásával nagyfokú elvándorlás vette kezdetét ,ma a falut alig nyolcvanan lakják. A lakók többsége roma származású,mely a házak állapotán meg is látszik. Ma a településen munkahely nincs,csak mélyszegénység, közmunka ,szociális segély és falopás.


                  

Újból mélyútban

                    Elérve az első házat a jelzések balra fordítottak bennünket és pár lépéssel elértük az apró falu apró központját a haranglábnál és a buszfordulónál. Pár lépést kellett megtennünk a helyi "Önkormányzat" időlegesen nyitva tartó épületéig,ahol az igazoló pecsét lakik. 

Harangláb a faluban

Önkormányzat Lasztonya

                 
                      Az adminisztráció elvégzését követően a harangláb melletti Hősi Emlékműnél egy néma főhajtással róttuk le tiszteletünk,majd a buszváró ,kissé hűvös helyiségében megettük a hazulról hozott szendvicseink,frissítettünk és tovább álltunk az álmos faluból. Pár  száz métert haladtunk még a házak közt ,majd az egykori "vegyest" elhagyva elértük a falu végét jelző táblát. Nyílt terepen haladtunk a Kámaháza irányába tartó országúton,ahol a déli melegben és tűző napsütésben  előkerültek a kalapok,napszemcsik és felvettük a "nagymenő" figurát.

Nagymenősködés

                      Előbb az Alsó-Válickát kereszteztük,majd mielőtt elértük volna a Csömödéri Kisvasút nyomvonalát ,a   jelzések jobbra kanyarodtak és a Kámaházi Erdészlak v.m. területén keresztülhaladva felvették az ÉK-i irányt ,mely mai túránk utolsó ,majd 9 km-es szakaszának  meghatározó iránya lesz.

Alsó-Válicka patak

                        Az ítinerünk és az előzetes útvonal tervek erre a szakaszra több mint 220 m szintemelkedést jósoltak és mivel nem ismertük a terepet tartottunk tőle,de lényegesen csalódnunk kellett,mivel a táv hossza és a gerinctúra jelleg miatt ez az emelkedés annyira eloszlott,hogy meg sem éreztük,így ezen az etapon végig jó sebességet tudtunk tartani és a lasztonyai indulást követően (12h 40p)  14h 51 p-kor érkeztünk meg a célba Szentpéterföldére. A távolság 9 és fél km volt,így a pihenőket és fotózásokat is figyelembe véve nagyon jó időt "futottunk".

A Nyírlakosán

                          Elhagyva Kámaháza v.m. területét rögtön emelkedésbe kezdtünk egy mélyút szerűségbe,mint később kiderült ez a nagyjából 500 m-es emelkedő volt a legdurvább ezen a szakaszon. A mélyútból kiérve,tartva az eddigi irányunk,egy óriási tarvágás helyén kialakított csemetekert mellet kanyarogtunk,majd elérve a gerincet beléptünk a Nyírlakosa zárt óriás erdejébe,hol gerincvándorlásba kezdtünk,hol sűrű erdőben,hol a tarvágások miatt nyíltabb terepen.

Dózerút tarvágás a zárt erdőben

                         Mit is írhatnák erről a szakaszról? Bajban vagyok,mert elfogytak a jelzők amelyekkel ezeket a csoda bükkösöket és tölgyeseket jellemezhetem. Egyszerűen ezt látni kell! Aki az erdők és a természetjárás szerelmese akar lenni jöjjön el és próbálja ki. 

Sétány a bükkösben

                            A vándorlás során csak ámultunk és bámultunk,ezekben a zárt erdőkben emberrel nem találkoztunk,bár a nyomaink mindenhol ott voltak,hol egy csemetekert,hol egy vadászlak,hol csak egy összerakott farakás képében,de érezni lehetett,hogy Petőfi szavaival éljek:
                                            ".....   Jegyezd vele az égre
                                                                     Örök tanulságul:
                                                                      Habár fölül a gálya,
                                                                      S alul a víznek árja,
                                                                     Azért a víz az úr! "

                     
                                        Habár több mint egy óráig vándoroltunk az erdős gerincen,ez az idő csak perceknek tűnt.Mikor úgy vettük észre ,hogy az utunk lejtésbe kezd megettünk egy csúccsokit a hatalmas bükkök  alatt,majd ráleltünk egy ősöreg  jelzésre,mely nem tudjuk,hogy került ide,ennek kiderítése végett szakavatott térképész barátom segítségét kérem,hogy képben legyünk.

Ősjel...

                                 Innét már egy vadregényes völgykatlan mellett ereszkedtünk és egy zalai "Gyilkos tavat" elkerülve kiléptünk egy karbantartott két kerítés közt vezető ösvényre,a fák közt aztán egyre közelebb sejlett fel egy épület piros cserepe:
                                      Ez már a szentpéterföldei vadászház sziluettje volt!

                                

a zalai "Gyilkos -Tó"

                               A Zalaerdő által fenntartott erdészlakban most is telt ház volt, a jelekből láthatóan kiváltságosok élvezték a földi paradicsom minden kényelmét. Többek közt egy friss magyar  rendszámú  Maseratti-t is felfedeztünk. "Szegény gazdagok"

                              A vadászház tulajdonosai a jelek szerint kínosan ügyelnek arra,hogy az egyszerű emberfia szépen kikerülje a házat,így azt megkerülve értük el az aszfaltos utat és  a Csömödéri Kisvasút mellékszárnyának megállóját.

Luxus vadászház

                                Innét már a visszalévő másfél ezer lépést aszfalton tettük meg,miközben jobbról a már elhagyott óriás erdő dombvonulatai,balról pedig a kisvasút és a Töröszneki-patak kísért bennünket.

Vasúti megálló az erdőben

                                          Bő ezer lépés megtétele után elértük Szentpéterfölde temetőjét,majd újabb pár száz lépést követően beérkeztünk az általam nemes egyszerűséggel   "világ végének" hívott faluba. A visszalévő száz méterek már meg sem kottyantak,mert láttuk a célt ,amire reggel óta vágytunk. 

                                 A központban lévő vegyes persze most is zárva volt,így a jéghideg frissítőre várnunk kellett ,míg Gutorföldére értünk. Az autót ott találtuk ahol Laciék hagyták,gyors szerelvényigazítás után elindultunk vissza Borsfára,mert tudtuk,hogy Laciék is tíz percen belül megérkeznek.

Érkezés Szentpéterföldére

                                  Miközben cihelődtünk befutott a napi három buszból a második,de sem leszálló sem felszálló nem abajgatta a sofőrt. Csoda,hogy csak ennyi járat érinti a falut?

                                     Útközben Gutorföldén a körzeti ábécében vettünk egy jéghideg frissítőt,majd gyors ütemben Borsfára hajtottunk,ahol Laci és kis csapata várt ránk.

A célban

                                   Hazafelé az autóban összegeztük a napot. Összességében kicsivel több mint 30 kilcsit tudtunk le ,miközben felfele 800 m szint,lefele nagyjából ugyanennyi esett útba. Mivel én elfogult vagyok ezzel a szakasszal szemben,de a többiek is osztották véleményem ez a szakasz  a RP-DDK zalai részének  legszebb, élményteli  etepja. Igazán alkalmas arra,hogy az egyszerű túrázó Zala  szerelmesévé váljon. Soha rosszabb etapot. A jelzésekkel ezen a szakaszon is adódnak kisebb-nagyobb bajok,így a fokozott figyelem nem árt. A mai nap során búcsút vettünk nemcsak a Kelet-Zalai dombságtól (nekem a leggyönyörűbb rész eddigi vándorlásaink során-bár elfogult vagyok),hanem egész Zala megyétől,ahol a RP-DDK leghosszabb megyei szakasza fut. Zalában sok kedves és vendégszerető emberrel találkoztunk ,lépten-nyomon tetten értük a legendás zalai vendéglátást,hol egy Adj'Isten,hol egy pohár itóka (noha bor ...) képében.Felejthetetlen vándorlás volt. 



                                     Útközben ma a szokásos helyen pótoltuk energia és folyadékveszteségeink,bár többünk a napszúrás enyhe jeleivel küzdöttek,azért megbirkóztunk a feladattal. Hazatérve a szokásos jutalom ezúttal egy pohár Chivas és egy pohár Retsina voltak,melyek igazán jól estek.(Ezeket kicsit később egy pohár Chardonay-vel kísértem le.( pssszt!!!!!!! nekem nem volt napszúrásom  :D  )

Jutalom

                                      Még több kép a mai túráról:
                                        https://goo.gl/photos/6dXzhdD2WdVnMae28


                            Kisfilmek a túranapról:összegzés




                                                             Bázakerettye fölött az elvadult gyümölcsösben

                                                             Lasztonya,kilátó

                            Térkép és szintrajz:

Felirat hozzáadása