2015. június 9., kedd



   BARANGOLÁS   A KEMENES-VIDÉKEN   2015.JÚN.08.


  
    Tegnap hamarébb végeztem a hivatalos dolgaimmal,így maradt idő egy kis barangolásra a Kemenes -vidéken,amit igazából minden turista útvonal elkerül,de rejtett kincseiért érdemes rövid ,félnapos kitérőt tenni ,akár az OKT-ról is. 
Átkelés Vasba

      

                                          
Rába kanyar két megye határán
                                       


                                         
Néma főhajtás Kenyeri hőse előtt

  
5 millerért felújított egyháti emlékhely
          



           A környék legjelentősebb települése Ostffyassszonyfa,mely történelmi eseményekben igencsak gazdag,a XIII.sz. közepén épült a Kígyókő-vára,melyet az 1400-as évek elején leromboltak,a király személye elleni összeesküvés okán. Jó 50 év múlva aztán az uralkodó megengedte,hogy új várat építsenek a mai település részén, a Cserdombon. A vár a török időkben is szerephez jutott, elég komoly erősítéseket végeztek rajta. A reformáció idején is villongások voltak a településen és környékén és ennek következtében 1680-ba I.Lipót felrobbantatta a várat a templommal és  a kastéllyal egyetemben.  A vár a mai róm.kat. templom területén volt,jelenleg csekély nyomok emlékeztetnek csak rá.
                  
Róm.kat. temlom Ostfiasszonyfá I....


                                                     
II.



                                                   
Gesztenyefa az egykori vár helyén



       A település mezővárosi rangban a környék meghatározó települése volt. Az 1848-as szabadságharcban egy zászlóalj huszárt állított ki és a környék urai is(Ostffy Sándor) meghatározó szereplői voltak a hadműveleteknek.
   

A falu egyedi Hősi emlékműve



                                        
Emlékezés az I.vh. helyi áldozataira

        A falu azonban az ismertségét egy szomorú eseménynek "köszönheti". Ugyanis itt épült meg a Monarchia egyik legnagyobb hadifogolytábora az I. vh. idején. A táborban hat nemzet fiai raboskodtak az évek folyamán 150 000-nél is több hadifogoly fordult itt meg.Többször pusztított járvány is a táborban,melynek áldozatait a hadifogoly temetőben temették el. Az áldozatokat nemzetiségük szerint külön parcellába temették el számozott tömegsírokba. Minden nemzeti parcellában külön emlékművet állítottak az elesettek emlékére és emeltek egy központi emlékoszlopot is.A temetőben mai tudásunk szerint több mint 10 000-en alusszák örök álmukat,esetenként hazájuktól több ezer kilométerrel. A tábort 1918-ban számolták fel,mára az erdő teljesen visszavette a területet,csak néhány,nehezen felfedezhető betondarab emlékeztet egykori helyére.                                                                                                                                    
                                             
A mostani főbejárat
                    



                                         
No comment...



A "fősétány"háttérben a központi emlékmű





A román nemzeti obeliszk 
     




Egy másik nemzet emlékműve(sajna messze volt)



Szimbólikus kerítés elem




              A temetőt a múlt rendszerben egyáltalán nem gondozták,csak a 90-es években kezdték el helyre állítani és felidézni a két vh. közti megemlékezéseket(Hősök napján-májusban és Halottak napján)
  

             A temető csak előzetes bejelentkezés alapján látogatható meg,nekünk nem volt szerencsénk kikunyerálni,hogy kinyissák.Igaz már késő du.volt. Ha valaki szeretné megnézni a Nagysimonyi v.az Osttfyassszonyfai önkormányzattal kell felvenni a kapcsolatot.


                A II.világháborúban a Szent Korona is megfordult itt Kőszeg felé tartva egy helyi születésű koronaőrnek köszönhetően(Kocsis József),ki a hősi emlékműnél külön emléktáblát kapott.

                      
A korona őr emléktáblája
                           
                 A falu ma a Pannónia-Ringről nevezetes,mely népszerű a külföldi motoros klubbok közt.Mindig találkozhatni itt edző "kétkerekű szervdonorokkal". A sebességet kedvelőknek érdemes elnézelődni,a bejárás versenyek kivételével teljesen szabad.

                                   
A Pannónia Ring távolból
    

Box utca

Most is pezsgés volt



Leintik az edzést



                                         
Új lehetőség indul

    Kár,hogy a környék nincs egyetlen turista útra sem felfűzve,pedig a közelben megy el az OKt is és a lila Mária út is.



2015. május 11., hétfő


  BALATON-KÖR   4.TÚRA    2015.ÁPR.26.

TAPOLCA -VONYARCVASHEGY



                 Nemzetek, országok! kik rút kelepcépen 
                 Nyögtök a rabságnak kínos kötelében, 
                 S gyászos koporsóba döntõ vas-igátok 
                 Nyakatokról eddig le nem rázhatátok; 
                 Ti is, kiknek vérét a természet kéri, 
                 Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhéri! 
                 Jertek, s hogy sorsotok elõre nézzétek, 
                 Vigyázó szemetek Párizsra vessétek! 
                       Batsányi János: A Franciaországi  változásokra (1789)



            





                    Sajnos a múlt héten nem tudtunk elszakadni,így ma folytattuk a Balaton Kör bejárását  a 11-es szakasszal ,Tapolca - Vonyarcvashegy közt ami több mint 28km és felfele 695,lefele 712 m szintemelkedést takar , az útvonal elejét leszámítva végig a Keszthelyi-hegységben  vezet.


                   A mai napra igazi kiránduló időt ígértek az időjósok, ami tökéletesen így is lett, sőt már-már meleg is volt, jelentősen megnövelve a folyadék igényünket. Szerencsére bőven készültünk inni valóval és ezen az etapon pár forrás is útba esett, úgyhogy nem adódott ezzel sem gond.


                     A városból a Keszthelyi-hegységbe a legegyszerűbb eljutni, a Billege mocsaras, vízfolyásos területén, amin csak  egy aszfaltozott út vezet át,így az igazolófüzet kimondottan utal rá,hogy a Tapolca-Lesenceistvánd szakaszt ne az igen forgalmas 77-es úton járjuk  le,hanem vegyük igénybe a Volán társaság járműveit. Ez a szakasz az OKT útvonalával egyezik meg,így  amikor azt teljesítettük már letudtuk ezt a kellemetlen emlékeket idéző etapot,így nyugodt szívvel hallgatunk az ítinerre. 


A mocsaras Billege


                 Korai,negyed 7-es indulás után,pár perccel 7 után értünk a tapolcai vasútállomásra,ahol az autót hagytuk. Rövid cihelődést követően, elkértük a mai nap első igazoló pecsétjét a  K.gif  és P.gif sávokon indultunk neki a túrának.


Indul a mandula


                      Tapolca neve szláv eredetű,a környék már a népvándorlás környékén lakott volt,első írásos emléke a XII. sz. végéről datálódik. A török korban ,oly sok településhez hasonlóan elnéptelenedett és csak a XVII.sz közepére népesült be újra. A város leghíresebb szülötte a kalandos életutat bejárt jakobinus költő  Batsányi János,kinek hamvai is itt nyugszanak. A város az ország idegenforgalmi térképén is jelentős helyet foglal el, a Tapolcai Tavasbarlangnak köszönhetően.

                          Okulva a Keszthelyen történtekből a város megismerését két részben ejtjük meg,ma csak az autóbusz állomásig útba eső nevezetességeket érintjük.

                         A vasútállomást elhagyva egy parkon átvágva értük el a város temetőjét,ahol az említett költő sírja is található,de sajnos zárva volt még a kapu,így nem tudtuk meglátogatni. A temető előtti Hősi Parkban a II. világháború tapolcai hőseinek az Emlékműve található,valamint van még három emlékmű,mely a különböző nemzetek katonáinak(német,amerikai és szovjet) állít emléket,kik a környék harcai során vesztették életük. Egy rövid főhajtás idejére mi is megemlékeztünk róluk.


Néma főhajtás a II.vh.elesettei előtt


                    A buszállomás felé útba esett még az I. világháborús emlékmű is ,ahol újra megálltunk egy pillanatra,hogy a szokásos tisztelgést megadjuk a Hősöknek.


Tisztelgés az I.vh. hőseinek


                   Feltűnt a város rendezettsége,tisztasága,mely a múlt rendszerben nem volt jellemző erre az ipari(bányász) városra. Láttunk egy követendő példát,a mozgáskorlátozottak megbecsülésére  más várososok számára.

         
Csínos

           

Példaértékű

                      
                             Pontosan akkor értük el a buszpályaudvart, mikor beállt a mi járatunk is. Rövid, negyedórás buszozással értünk el túránk igazi indulópontjához a már jól ismert  Fapados kocsmához.


A már jól ismert kiskocsma

                  Lesenceistvánd első említése a XIV.sz első felében történik,majd ez a falu is elnéptelenedett és csak az 1700-as évekre telepedtek meg  újra. A  kedvező talajnak köszönhetően a lakosok elsősorban szőlőtermesztéssel foglalkoztak és foglalkoznak ma is.  Érdemes megkóstolni a környék tüzes borait,sajnos nekünk ki kellett hagyni,mert délután még vezetni kellett.

          
Róm.kat. templom

  
                     A falu  központjából a K.gif –on haladtunk a település utcáin kanyarogva,majd  elhagyva a falut a Szilos oldalában folytattuk az utat szőlőtáblák és présházak közt,az út végig emelkedett,hol szigorúbban,hol enyhébben.

  
Védett présház


                  Kedélyünk jelentősen feldobta   a rengeteg virágzó fa és nyíló növény ezer színű kavalkádja,élvezetes volt a kaptatás. Rövidesen elértük a Belátó oldalában a Máté-kút forrását, tartottunk egy rövid pihenőt,megkóstoltuk a friss és hideg forrásvizet,gyönyörködtünk  az alattunk elterülő táj panorámájában. Bár kissé párás volt az idő,azért jól belátható volt a Tapolcai-medence az összes tanúheggyel,a távolban a Balaton víztükre is megcsillant. Festői látván!. Mivel a nap szemben sütött,így a fotót el kellett felednünk.Kár!

             
A Máté-kút


 
                    A forrás után DNy-nak fordultunk és pár száz méteren szintben haladtunk a Csengő oldalában egyre elhagyottabb épületek közt,majd a K.gif jelek élesen jobbra fordítottak és egy kaszálón keresztül behívtak a Kő-orrára vezető erdei ösvényre. Mielőtt beléptünk volna az erdőbe a biztonság kedvéért befújtuk magunk Szuku-  nukuval. Az erdőben az ösvény többnyire szuszogtatóan emelkedett,néhol kimondottan meredek volt. Amikor az OKT-t teljesítettük akkor  a jelzések elég nehezen voltak követhetőek,hiányosak voltak. Mostanra teljesen fel lettek újítva és könnyedén követhetőek. Jó negyedórás kapaszkodást követően egy meredek domboldalon értük el a Kő-orrának a vállát. Most egy kiépített lépcsőn lehet megtenni ezt a néhány tíz métert,mi a múltkor ezt nem találtuk  és a meredélyen egyik-fától a másikig  ereszkedtünk ,jobbára gatyaféken.(Akkor ellentétesen jártuk be ezt a részt.) 


Az erdőben


                  A lépcső tejénél balra fordultunk és szintben haladtunk pár száz lépést,míg elértük a  K3.gif jelezést,mely a Kő-orrának csúcsára vezet fel.  Először egy rendkívül meredek ,de rövid , kopár domboldalt kellet letudni ,csak pár cserje és bokor képezte a növényvilágot,viszont rengeteg szamóca virágzott már.


Szamóca virág


                    Elérve a kopár domb tetejét,a Máté –kútnál már megismert csodás panoráma tárult elénk ,készítettünk pár felvételt és mivel ez még nem a hegy teteje ,így tovább indultunk a nagyon ritkás jelzéseken.
 

Panoráma a Kő-rrától


                       Az ösvény rövidesen beért a vegyes erdőbe,a talaj egyre sziklásabb,kövesebb (bazalt) lett,viszont alig észrevehetően emelkedett csak. Látszott a gyalogúton,hogy erre már egyre kevesebben járnak,alig volt kivehető a csapás.

            
Bazalt folyam


           
Csúcson


                  
                            A Kő-orra  ,a környék többi hegyéhez hasonlóan vulkanikus eredetű így itt is volt szerencsénk megkövesült lávafolyáshoz. Rövidesen elértünk a 399 m-es Kő-orra magassági pontját jelző kőhöz. Rövid pihenést és nézelődést követően elkészítettük a kötelező igazoló képeket,készítettünk pár képet a lávafolyásokról és a meredek sziklákról. Sajnos a dús vegetáció végett a kilátás elég korlátozott,így aki csak ezért mássza meg a hegyet az jobban teszi,ha csak a kopasz részig jön fel.


Igazoló kép


                        A már megjárt útvonalon keresztül leereszkedtünk a K.gif jelzéshez,  az Alsó-szőlőhegy ültetvényei közt hol elhanyagolt,hol példásan gondozott terciák közt haladtunk. A már ismert panoráma látványa fantasztikus, melyet a virágzó fák nyíló növények látványa emelt,ahogy az olasz mondaná: bellissimá…


Elhagyatva





Orgona




       
....."Amikor kinyílnak majd a violák..."




                 Elérve a Szépkilátás-pontot készítettünk még pár panoráma képet,mivel erről a helyről a legteljesebb a könyék beláthatósága. Visszatekintettünk még a Kő-orrára és folytattuk az ereszkedést a Várvölgyi-országútig,265 m magasságig.

           
Panoráma a Szépkilátás pontról


                         Zala és Veszprém megyék határán haladtunk a Horgos hétvégi telkei,házai közt pár száz métert,majd jobbra kanyarodtunk Ny-i irányba,betérve a Barbacsi-erdőbe.

                     A már teljes pompájában tündöklő vegyes erdőben hullámvasútazva haladtunk,jól járható erdészeti úton. Az erdőt  talaját hol óriási,már virágzó  medvehagyma mezők,hol egyéb szintén virágzó talajtakarók  tarkították a szivárvány minden színében. Kicsit lassabban is tudtunk haladni,mert kedvenc feleségem lépten-nyomon érdekesebbnél-érdekesebb fotó témákat fedezett fel,miket kár lett volna kihagyni.


Tavaszi lednek


           

Metény


         
Vérehulló fecskefű


       
                      Elérve a régi kisvasút nyomvonalát a mai napra végleg elhagytuk a K.gif  jelzést,innét jó másfél km-en az egykori vasúti töltésen haladtunk,majd egy, az eddigieknél is nagyobb medvehagyma mezőn keresztül,leereszkedtünk a meredek hegyoldalon a Szent-Miklós völgybe ,ahol elértük a  + turista jelzést,melyen tovább kellett haladnunk D-DNy-i irányban. A jelzett turistaútvonal itt megegyezik a Medvehagyma Tanösvény nyomvonalával,melynek tábláiról sok érdekes információ tudható meg a környékről és a Keszthelyi-hegységről.

          
Patakmeder kiszáradva
  


Ikrek?


                       A szurdok szerű völgyben vezető  szűk ösvény többnyire emelkedve vezetett a sziklák és kiszáradt vízmosások közt,vadregényes részeken keresztül az Abrincsos –völgyig ahol egy széles erdei útra tértünk rá,azon folytatva az emelkedést a Szent Miklós forrásig,melyhez egy meredek lejtő vezetett.A Szt. Miklós völgy a Keszthelyi-hegység talán legszebb része,kimondottan öröm volt a haladás,érdemes kitérni az OKT nyomvonaláról,megéri. A távolság is nagyjából ugyanannyi és rengeteg lehetőség van Büdöskút után visszatérni.


A forrás felé


                    A forrás az egykori Vállusszentmiklós nevű település területén található,mely már századok óta eltűnt. A forrás környéki erdőben az egyetlen magyar alapítású rend(Pálosok) temploma és  kolostora volt található,melynek nyomai mára teljesen eltűntek csak egy-egy szikladarab emlékeztethet rá.

                    Magát a forrást egy mesterséges beton szalagcsíkon keresztül lehet elérni,nem érdemes próbálkozni átkelni mellette,mert nagyon elvan iszaposodva ,a túra botom könnyedén tudtam lenyomni csaknem teljesen.

            
Szomjoltás


                       A forrás foglalása megegyezik volt menyasszonyom születési évével,így volt nagy boldogság….

                     A hely egyben fényképes igazoló pont,így elkészültek ezek a fotók is,majd megkóstoltuk a friss vizet,mely igencsak jól esett,mert a saját készletünk igencsak megmelegedett már. A forrás nem mindig ad vizet,sokszor kiszárad,nekünk szerencsénk volt,most bő vízhozama volt

            
Igazoló kép

       
                        A meredek emelkedőn visszakapaszkodtunk a turista útvonalig,mely innét már Z.gif  sávként vezet a  tovább is emelkedő erdészeti úton. Pár száz lépés után elértük mai utunk legmagasabb pontját a Görbe-tető vállán lévő Kutyasírokat 415 m magasságban.

                         A kutyatemetőben katonakutyák sírjai találhatók ahová a szolgálat teljesítés közben elhunyt kedvenceiket temették el a Görbe-tetőn lévő légvédelmi bázison szolgálatot teljesítő katonák. A hűséges társak,mind a gazdájuk rangját viselték a legmagasabb őrnagy fokozatban volt. A bázis mára bezárt,jelenleg egy egyszerű átjátszó állomás üzemel a csúcson.
          

A kis hősök


                        Mivel ez volt a mai nap legmagasabb pontja,ezért lenyomtunk egy csúcscsokit,frissítettünk és az eddigi erdészeti kocsiúton innentől ereszkedésbe fogtunk. Ezen a részen intenzív erdészeti munka folyik ,így rengeteg kitermelt farakás mellett haladtunk a Büdöskúti pihenőig,mely a közeljövőben lett  impozánsan felújítva. Itt egy hangos,fiatal bicajos társaságba botlottunk,kik főzéssel,piknikezéssel múlatták az időt. Igazán nem nagyon igyekeztek köszönni,így mi is mellőztük a kontaktus felvételét és egy gyors fotó után tovább álltunk. Maga a hely ideális ilyen programokra és autóval is aszfalton megközelíthető,így nagy népszerűségnek örvend.

            
Esőbeálló a Büdöskútnál


                        Tovább haladtunk az eddigi jelzésen,melyhez a pihenőnél a S.gif  is csatlakozott. Talán kétszáz lépéssel elértük a zöldhárömszög  jelzést,mely a Pad-kő  409 m-es csúcsára vezet fel. Mi is erre a széles jól járható útra tértünk rá és kapaszkodtunk a csúcs felé mely nagyjából 400 m-re van. A csúcs felé vezető út kellemesen emelkedett,csak az utolsó 100 m volt meredekebb,de kényelmesen saját tempóban könnyedén letudható.

      
Sztráda a kilátóhoz



                           A csúcson jelenleg új kilátót építenek a régi,elbontott helyére,így ez nem látogatható. A készültségi fokot elnézve rövid időn belül átadják az impozáns új kilátót.

           
Vadiúj kilátó


         


Kopjafák a pihenőnél




                            A kilátónál található a Dr.Jakabffy pihenő régi és új padokkal,ahol mi is elfogyasztottuk a hozott kajánk,kicsit ejtőztünk,elkészítettük az igazoló fotókat és belefogtunk túránk utolsó szakaszába,mely innen a célig már végig lejteni fog ,mígnem elérjük a Balaton magasságát a 105 m-t. 

        
Igazoló fotó


                              Előbb a zöldháromszögön, a Pad-kű erdőben leereszkedtünk a  + jelig,melyen jobbra fordulva visszatértünk a Z.gif  és S.gif  jelzésekhez,hol balra fordultunk.

                       Jó ötszáz lépés után a S.gif  végleg elhagyott bennünk és a Berzsenyi kilátó felé vette az irányt.  Mi a Cser-völgy mélyútján folytattuk az ereszkedést és majd 3 km után elértük a Cseri-kaput,ahol egy nagyon igényesen kialakított pihenő és piknikező hely van kialakítva.

         

Elegáns pihenő


                       Elhaladtunk a Fekete-hegy lábánál  és rövidesen elértük Vonyarcvashegy szélső épületeit,melyek közt két kanyarral elértünk egy széles utcát,mely  a vasútállomásig vezetett már. Innét még volt vissza jó 2 km és a kiszemelt vonat indulásáig 15 perc. Átgondoltuk,hogy bármennyire is sietünk nem fogjuk elérni azt,így lazábbra vettük a tempót.  Átkelve az iszonyú forgalmas 71.es főúton az első kávézóban megpihentünk és frissítettünk,mert jó 1 óra múlva jött a következő járat.

  
Felújítás alatt

          

                    Nagyon jól esett a kávé ,a hideg üdítő és  a citromos sör,csak ezt lehetett,mivel még vezetni is kellett.

 
           
Jutalom
 


                     Ejtőzés után letudtuk a vissza lévő 7-800 m-t a vasútállomásig,ahol megváltottuk a menetjegyet,elkértük az igazoló pecsétet és már be is robogott a vicinálisunk,a Piroska néven ismert motorvonat. Megérkezve Tapolcára autóba pattantunk és siettünk haza.



                        A mai szakasz 28 km volt,de az első etapot busszal „jártuk” le,így ténylegesen cca.20 km-t gyalogoltunk,miközben felfelé 695 m,lefelé kb 712 m szintemelkedést tudtunk le,minderre 4 óra 55 percre volt szükségünk.

                       Összességében nagyon élvezetes túrán vagyunk túl,nagyon kellemes időjárásban volt részünk. A megújuló tavaszi természet ezer csodája, színei nagyban hozzájárultak, hogy roppant feldobódva gondolunk vissza erre a napra. Soha rosszabbat.    


                        


 Térkép és szintrajz a szakaszról: