2023. december 10., vasárnap

AK. 24. TÚRA  2023.10.20.  NYÍRBÁTOR- ISTVÁNTANYA  





                                                                                 A    SÁRKÁNYOK VÁROSÁBAN 


" Kinizsi Pál két kardot vesz a kezébe s üvöltő oroszlánként mindenütt vérben gázol. Amerre ront,feltarthatatlanul mindent, amit talál, letipor, széles sorban hatalmas öldöklést és mészárlást visz végbe."                                                                                                                                                                                            Bonfini korabeli híradása a kenyérmezei csatáról






Ránk kacsintott a szerencse, avagy az örök igazság újból bizonyított: az élet nagy rendező. Alighogy hazaértünk hétfőn a Nyírségből, másnap középső fiúnk ránk kérdezett, nincs valami dolgunk Nyíregyháza környékén, mert Pénteken oda kell mennie értekezletre. Hát hogyne lenne!, vágtam rá izibe. Így esett tehát, hogy Pénteken hajnalban vígan rongyoltunk a Nyírség felé, ahol Nyírbátorig vitt fiúnk, aztán este pedig összeszedett bennünket a Nyírség fővárosában. A hirtelen jött lehetőséget meglovagolva alaposan megismerhettük a Báthoriak városát és még István tanyáig is elgyalogolhattunk a vénasszonyok nyarának egyik utolsó napján, csodás őszi színkavalkádot élvezve a hatalmas, minden báját megmutató erdőben.






Egykoron a hatalmas ecsedi-láp mocsárban egy hatalmas sárkány vert tanyát, aki rettegésben tartotta a környéken lakókat. Irdatlan adót rótt ki a környékbeli falvakra, a legszebb lányokat elrabolta és szolgálatába kényszerítette őket. Ha hosszas könyörgés után egy-egy lányt el is engedett a fogságból, azt hatalmas váltságdíj ellenében tette csak meg. Jöttek a délcegnél- délcegebb vitézek, lovagok, de ezek mind sorra elvéreztek, legyőzte őket a vérszomjas sárkány.





Szent István Király idején aztán idevetődött  Báthori Vid vitéz ki elhatározta, hogy végez a  sárkánnyal. A Báthori Család a dunántúli Gutkeled nemzettség majádi főágától eredezteti magát, és a Tatárjárás után jelentek meg ezen a környéken, birtok központjukat Nyíradonyban építették ki. Visszatérve Vid lovagra, kinek a hőstettét annaleszek így jegyezték fel: " Az ifjú harcos szorosabban markolta dárdáját, mint eddig bármikor, és egy utolsó erőfeszítéssel tövig nyomta azt a sárkány torkába. A fenevad szeméből kihunyt az élet utolsó szikrája is. Ekkor Vid letörte a szörnyeteg három fogát, hogy bizonyságtételül szolgáljanak a hőstettre. Ebben a pillanatba kénköves gázokat böfögve megnyílt a mocsár, és a hatalmas sárkány testét örökre elnyelte a feneketlen ecsedi láp."






... hogy a fenti eseményeknek mennyi valóságalapja van, azt ki- ki döntse el belátása szerint, de az bizonyos, hogy a három letört sárkányfog ott szerepel a Báthoriak címerében és az egykori fenevad ma is tovább él a nyírbátoriak emlékezetében, a legendáját napjainkban is büszkén ápolják. A sárkány legyőzését követően hamarosan IV. Kun László adománylevele is megemlíti Bátur (Bátor) települést. Ebben az okiratban a morvamezei csatában hősiesen helytálló, a Gutkeled családhoz tartozó Berecknek adományozta a települést, kifejezve háláját a család királyhűségéért. Bereck ekkortól elhagyta addigi előnevét (de Rakamaz) és Bátorról kezdte neveztetni magát. Ekkortól Nyírbátor története egészen 1613-ig, Báthori Gábor haláláig szorosan összeforrt a családdal és annak történetével. Az Erdélyi fejedelem halálával a Báthori család kihalt, Nyírbátort azonban a későbbiekben is hatalmas főurak birtokolták ( Bethlenek, Rákócziak, Károlyiak), de a város a legfényesebb időszakát a Báthoriak alatt élte, akik az esztendők alatt birtokközpontjukat itt építették ki.






Előreszaladtam az időben, de addig történt egy s más Nyírbátor életében. Miután a család megkapta a birtokot, két éven belül már heti vásárt tarthattak a  már akkor valamiféle városi képet mutató településen. A következő mérföldkő 1332, amikor Nyírbátor Károly Róberttől vásártartási és árumegállítójogot kapott, melyeknek köszönhetően hamarosan jelentős mezővárossá fejlődött. Ugyanezekben az esztendőkben a király pallosjoggal ruházta fel a Báthori család tagjait, akik között hemzsegtek az országos méltóságok, erdélyi fejedelmek, győztes hadvezérek, sőt egy ízben a lengyel király és litván nagyfejedelem  is a család sarjából került ki (Báthory István 1533- 1586). 






Az 1300-as esztendőkben elevenen élt Sárkányölő Szent György legendája, melyre lovagrendet is szerveztek visszaszorítandó az egyre fenyegetőbb török terjeszkedést. A Sárkányrendnek természetesen a Báthoriak is meghatározó támogatói,résztvevői voltak, hisz családi címerükben is szerepelt a Vid által legyőzött sárkány. A török támadások visszaszorításában a Báthoriak mindig az élen jártak sokuk vett részt hadvezérként a hadjáratokban. Mind közül a legsikeresebb az egyébként erőszakos, hatalomvágyó Báthori István (1430-1493) erdélyi vajda volt, aki Kinizsi Pállal vállvetve verte szét Isza bég oszmán seregét Kenyérmezőnél 1479-ben.  A kor "haditudósítója" Bonfini így ír a csata hevében Kinizsi Báthorihoz intézett csatakiáltásáról: " Hol vagy, hol vagy, Báthori? Hol vagy, tiszta tükre, a hit bástyája s a megingathatatlan becsületesség mintaképe! Bárhol vagy, felelj, ha élsz még, Báthori! Én vagyok itt, Pál, érted és a haza üdvéért életre- halálra kész!"





Báthori István úgy indult el erre a hadjáratra, hogy megfogadta, ha győztesen tér vissza a csatából templomot emeltet a birtokközpontjukban. Nos a mesés hadizsákmányból nem is egy, hanem rögtön két templom építtetésébe is belekezdhetett. Így esett, hogy az országban egyedülállóan ugyanabban az évszázadban épült két középkori alapokkal rendelkező katedrális állít emléket a katolikus és a református vallásnak Nyírbátorban. A város virágzó évtizedeiben a következő jelentős dátum 1549, amikor I. Ferdinánd és Izabella követei itt írták alá az egyezményt Erdély visszacsatolásáról a Magyar királysághoz. A következő évtizedek azonban állandó vitában teltek, mert a város urai inkább az erdélyi fejedelmekhez voltak hűek. Bátort 1562-ben a király részére foglalták el, aztán 1564-ben visszafoglalták János Zsigmond hadai, de 1565-ben újra királyi tulajdonban láthatjuk. 







A Báthori család ecsedi ágához egészen 1605-ig, Báthori István országbíró haláláig tartozik a város, de ekkor mivel ez az ág kihal, a somlyai ág utolsó élő tagjára Báthori Gáborra száll a tulajdonjoga. 1613-ban az Erdélyi fejedelem halálával kihal a Báthori család, Bátor városának tulajdonjoga a Bethlen családra száll. Ekkortól kezdődik el a fényes, virágzó város lassú hanyatlása! A rendszeres török hadjáratok és a rendi villongások nem kedveztek Bátor fejlődésének előbb stagnálás, majd a visszafejlődésnek köszönhetően a város elszegényedett, jelentőségét elvesztette.






Bethlen István 1631-ben hajdúcsaládokat telepít Bátorba, ekkortól hajdúvárosként ismerhetjük. Bethlen István és  Rákóczi György hatalomért vívott villongásai következtében 1648-ban már a Rákócziak erősítik meg Bátor kiváltságait. A Rákóczi szabadságharcot lezáró szatmári békét követően a kincstár lefoglalja Bátor birtokait, de bonyolult elzálogosítási szerződések következtében a család tulajdonában marad egészen 1747-ig amikor Nyírbátort Károlyi Ferenc, Szabolcs vármegye örökös főispánja vásárolta meg az ecsedi uradalom tartozékaként. A város ekkortól kezd el rohamos tempóban hanyatlani! A város hírneve fokozatosan megkopik, teljesen elszegényedik, ráadásul az 1872-es közigazgatási átszervezés következtében évszázadokon át viselt mezővárosi rangját is elveszíti, melyet csak 1973-ban szerez vissza. Ekkortól újabb fejlődés veszi kezdetét, napjainkra Nyírbátor egyre jobban kezdi visszakapni régi dicsőségét!






Nyírbátort ilyen alaposan a városnéző sétánk során ismerhettük meg, melyet hol máshol, mint a település egyik jelképének számító Református templomnál kezdtük, mely a magyar késő gótika kora reneszánsz kiemelkedő alkotása. Építését Báthori István finanszírozta, nagy részben fogadalmának eleget téve. A munkálatok pontos kezdetéről nincs információnk, ezt 1484 környékére tehetjük. A templom elkészültét 1493-as halála végett nem érhette meg, a befejezési munkák fiára, Báthori Andrásra maradtak. A templom felszentelésére 1511-ben kerülhetett sor, oltalmazója érthető módon Szent György lett. A Kálvinizmus térnyerésével, a Báthoriak is buzgó hívei lettek az újhullámos vallásnak, áttértek a református hitre és a temetkezési helyüknek is helyt adó templomot a 16.sz-ban átadták a református gyülekezetnek. Az egyhajós templom szédítően magas belső terét lebegő hálóboltozat zárja, melyhez csigalépcsőn, vagy követve a modern kor technológiáját, lifttel juthatunk fel. Mi lustaságból felfele ezt preferáltuk, de lefele a szédítő lépcsőkön jutottunk vissza a templom belső terébe. 






Az olasz reneszánszra emlékeztető ajtók, faragott ülőpadsorok a hazai reneszánsz építészet kincsei, kapujánál egy 1488-ból származó Báthori címer van befalazva. A templomban több családtag síremléke látható, köztük a szentélyben a templomalapító erdélyi vajdának, hadvezérnek is a vörös márvány síremléke. Az évszázadok folyamán a református templomot többször átépítették, renoválták, de napjainkban is majd eredeti állapotban csodálhatjuk meg, jelképes belépődíj ellenében.





A templom délnyugati pici tornya mellet találjuk Nyírbátor másik jelképét a 30 m magas fa harangtornyot, melyen ugyancsak a késő reneszánsz ismérvei fedezhetőek fel. Az építményt a Bethlen család megrendelésére székely mesterek készítették el 1640-ben, egyetlen vasszeg felhasználása nélkül. A harangtornyot az évszázadok során többször, legutoljára 1977-78-ban állították helyre. Magyarországon ma ez a legnagyobb méretű fa harangtorony. A templom belépti díja a torony meglátogatását is magába foglalja, de ezt mi most köszönettel kihagytuk, talán egy más alkalommal megejtjük a rendkívül meredek és keskeny lépcsőzet meghódítását. A templom környékén több jelentős szobor is található, mi ezek közül Báthori István, Báthori Gábor, Tinódi Lantos Sebestyén, Liszt Ferenc és Kodály Zoltán szobrát vizuáltuk meg.





Közülük most csak a históriás dalszerzőt, lantos vándorköltőt megörökítő bronz alkotásról mesélnék, melyet 1979-ben Kiss István készített és a Nyírbátori Szerződés 430.évfordulóján lepleztek le. Erdélynek a királysághoz való csatolását már 1548-ban elkezdték tárgyalni és ezekre  küldi Nádasdy Tamás nádor Tinódi Lantos Sebestyént, hogy örökítse meg azokat műveiben. Azonban a trágyalások ekkor nem érnek révbe, de a költő nem unatkozott, több dalt is írt, köztük a Sokféle részögösről-t, melynek utolsó strófájában így szidja a bírákat kik nem adtak neki bort és Ő ezen besértődött, átkozza őket:  " Azki szörzé, neve Sebestyén, szoméhságába, Nyírbátorba ezerötszáz és negyvennyolcba, Udvarbírák bort nem adtak, vannak átkjában."






A református templommal és az egykori dohánybeváltóval átellenben található a Nyírbátori várkastély.  A Báthoriak első udvarháza a 14. században épült, és a 15. század végén várkastéllyá alakították át, mely köré palánk erősítést és vizesárkot is építettek. Ma ebből az egykori hatalmas várból sajnos csak az egykori lakóépület( kastély) egy része látható. A Várkastélyhoz köthető a nyírbátori egyezmény melyet e falak között írtak alá 1549-ben, melyben Erdély és a Magyar királyság egyesülését mondták ki. Az egykor élettel teli várkastély a rendi villongások, tulajdonosok változása végett, a 18.sz-ban romos állapotba kerül, a jelenlegi épület felső szintjét elbontják, a maradékból magtárt alakítanak ki. Az épület állaga romlásnak indul, kisebb állagmegóvásokat végeznek rajta, 1985-ben műemlékké nyilvánítják. A roskatag épületet Szekér György építész- művészettörténész elméleti rekonstrukciójának felhasználásával 2006-ban Wittinger Zsolt építész és csapata állítja helyre régi pompájában. A reneszánsz pompát sugárzó várkastélyban étterem, kőtár, kiállítások és a Báthori család életét bemutató panoptikum található, ahol 45 viaszfigura eleveníti meg a főnemesi család életét. Mi sajnos nem juthattunk be az épület belsejébe, mert valami rejtélyes oknál fogva minden ajtót zárva találtunk, pedig nagyon készültünk erre a látogatásra.





... és akkor egy kis kritika az AK útvonalat kijelölő potentátok irányába! A Református templomnál lévő Báthori István szobortól indul egy Műemléki sétány ( Várostörténeti sétány), ahol minden a sárkányok köré épül fel, ezen keresztül bemutatva Nyírbátor és a Báthoriak történetét. Több sárkányos szobor található az útvonalon, megismerkedhetünk a Szentvér utca legendájával, de az egykoron itt vezető sóutaknak is állít emléket egy alkotás. No az irányjelölők nem ezen a látványos útvonalon vezetik a útvonalat, hanem jó nagy kerülőn keresztül, forgalmas zeg- zúgos, jellegtelen úton érhetjük el a Papok- réti tavat és a város másik középkori templomát. Szinte érthetetlen ez a flegmaság! Talán itt érdemes lenne elgondolkodni egy útvonal változtatáson? Hagyjuk a füstölgést, felírtuk arra a bizonyos listára ezt a sétányt is! Mivel mi becsületes nyomkövetők vagyunk, ezért végig a kék sávok mentén slattyogtunk, és csak itthon szembesültünk a sétány létezésével, amikor ehhez a cikkhez kerestem forrásokat. Ha ezt előbb tudjuk, bizony szabályt szegtünk volna!





Jószerencsénket elmulasztva érdektelen úton értünk el a Római katolikus (volt Minorita) templomot a Papok- réti tónál, mely az Angyalos Boldogasszony titulust viseli. Ezt a templomot is Báthori István építtette meg fogadalma teljesítéseként a győztes kenyérmezei csata búsás hadizsákmányából. A telket a ferences rendnek adományozta, akik már valószínűleg korábban is itt lakhattak kezdetleges celláikban. Az építkezés 1480 környékén kezdődött, ugyancsak akkor építették a templom körüli ferences kolostort. A kolostortemplom késő gótikus stílusban épült és 1493-ra már el is készülhetett, mert az erdélyi vajda ekkor ide temetkezett. A ferencesek 1587-ig laknak a klastromban, ekkor Petraskó vajda kirabolja a templomot és a rendházat, sőt fel is gyújtatja azokat. Az épületről a következő 130 évben semmilyen tudomásunk nincs, ekkor az egri püspök a Minorita rendnek adományozza. A roskadozó épületegyüttest a 18. sz. első harmadában Kelemen Didák minorita tartományfőnök vezetésével építik újjá, gótikus- barokk stílusban.






 A templom belsejében ma is láthatóak a korabeli barokk fafaragás mesterművei, köztük a templom leghíresebb oltára a Passió, más néven Krucsay oltár, melynek elég kacifántos, csavaros története van. Krucsay János kisvárdai várkapitány, aki Magyarország utolsó pallosjoggal rendelkező ura volt, felesége emlékére készítette az oltárát, akit hűtlensége végett kivégeztetett. Mindenesetre 3 hónap elteltével újraházasodott! Ennél bonyolultabb, csavarosabb a történet, érdemes utána nézni.





Az egykori gótikus Ferences kolostor helyére épült egykori Minorita kolostor épületében ma a  Báthori István Múzeum kapott helyet. A kiállítóteremben több hazai reneszánsz alkotás látható, köztük egy stallum, mely 1511-ben készült, de látható itt korabeli Báthori címer, sőt itt kapott helyet Báthori Gábor díszkardja és Bethlen Gábor díszszablyája is. És akkor a skandallum!  A Minorita templomba bejutni lehetetlenség, minden ajtó hét lakattal zárva, sehol egy tábla v. cetli, hogy mi a bejutás módja. Ráadásul a Kolostor épülete felújítás alatt van ezért 2024 nyaráig az sem látogatható! Ez a mi szerencsénk! Így maradt a bélyegzés az AK füzetbe a tóparti sétányon, aztán végre láthattunk egy távoli sárkányos szobrot a tó túloldalán, és a Várostörténeti sétány utolsó stációját is megvizuálhattuk, a hatalmas életnagyságú Bethlen István bronzszobrot.







Innét lassan andalogtunk a történelmi városmag irányába és itt már csak felsorolásképpen vetettünk egy- egy kósza pillantást a város további nevezetességeire a Szabadság téren: Országzászló, Hősi emlékmű, Nyírbátori Takarékpénztár, volt "Nagyvendéglő", Kakukk étterem,  Szentvér utca és a tűztornyos Városháza. Egy kávéházban beállítottuk coffein szintünket, betoltunk egy csodás krémest és lassan túra fokozatba kapcsoltunk. Egyre jellegtelenebb épületek között értük el a külváros, majd a város széli utolsó ingatlanokat és vettük be magunkat az ősz minden színpompáját megmutató hatalmas erdőbe. Elrongyoltunk a Tóth- hegy feltáratlan földvára mellett, mely jószerivel Nyírbátor egyetlen természeti értéke.






A Töviskes akác rengetegében hamisítatlan nyírségi tájon haladtunk István tanya felé. Fel egy kis "dombra", aztán le, miközben persze rúgtuk a jó kis öreg nyírségi homokot. Tanyák, kiszuperált dózerok mellett értük el a Piricsei elágazót, ahol a lila Mária út is mellénk szegődött pár száz méter erejéig. Itt persze, hogy a fülünkbe mászott az ismert gyermekdal, a Kispiricsi faluvégén..., naná, hogy rá is gyújtottunk a nótára és "zengtük a dalt".  Ezen a szakaszon már láttuk Nyírbogát szélsó házait, de a túra útvonala egy éles kanyarral visszafordult egy másik erdészeti útra és azon tettünk meg még jó pár száz lépést, mire elértük az István tanyára vezető aszfaltot. Itt tartoztunk az ördögnek pár száz méterrel a néptelen tanya házai között mire elértük a pecsételőhelyet.






Beütöttük a pecséteket, nézelődtünk az egyik modern tanya kietlen kifutójánál és indulni akartunk volna vissza Nyírbogátra, de belém szállt a kisördög és rápillantottam a menetrendek applikációra és kiderült, hogy roppant szerencsénk van, hisz alig tíz percen belül jön a délutáni járat, mellyel Nyírbogát Városházáig utazhatunk, ahonnét lesz csatlakozás Nyíregyházára és még a Fiunkkal megbeszélt időpontra be is érünk a Nyírség fővárosába, így nem kell neki összeszedni minket valahol. Több mint két óra múlva kászálódtunk le a járatról és ültünk át a gyerökhöz és fordultunk a Balaton irányába.






Útközben egy Tiszai halászlével, otthon pedig a szokásos flaska pezsgővel jutalmaztuk meg ,magunkat e városnézős, ráérős túra után.


Egészségetekre!



Írta:   Soós Lajos
Fotó: Soós Margit


Térkép és Szintrajz:




































































































































2023. november 12., vasárnap

 AK. 23. Túra  2023. 10.16. Vaja - Nyírbátor vá.


Túra a Nyírségben, ezúttal homok helyett aszfalton


"Ősz húrja zsong,                                                                                                                  Jajong,busong
  A tájon,
  S ont monoton
  Bút konokon
  És fájón.
            Paul Verlaine: Őszi chanson (Tóth Árpád fordítása)


Őszi alföldi "expediciónk"  utolsó napján az AK talán leghosszabb egybefüggő szakaszát jártuk le Vaja és Kisvárda között, majd 22 km-en. Ebből alig 3,5 km volt ami homokos szekérúton vezetett, a többi pedig a jó öreg aszfalt, hol forgalmasabb, hol kihalt országutakon. Túloznék ha azt mondanám, hogy sok kellemes inger ért útközben bennünket, ez amolyan tudjuk le gyaloglat volt. Ennek megfelelően szinte űridőt trappoltunk, mert megállásra nem igen késztetett bennünket semmi. Persze így is megismertünk bűbájos nyírségi falvakat és ugye Nyírbátor, melyen most csak átrongyoltunk, hogy aztán alig egy hét elteltével visszatérjünk, hogy jobban megismerhessük a Sárkányok földjét.


Éjjel hatalmas szél kerekedett, mely jótékonyan kisöpörte a vasárnapi hatalmas fellegeket és Hétfőn hideg, de csodás, napsütéses idő lett. A hidegfront utáni kristálytiszta levegőben még a szállásunk erkélyéről is felfedezhettük a Kárpát - koszorú csipkézett ormait. Tüneményes reggelre ébredtünk! Korán kukorékolt a gyura, hisz Nyírbátorban a háromnegyed hét, negyed nyolc közötti időablakot céloztuk meg, mivel ekkor két autóbusz is indult Baktakórántháza felé, ahol át tudtunk szállni a Vajára tartó járatra. Fél hatkor köszöntünk el Magdikától aki még útravalóul kezünkbe nyomott egy félliteres szívmelengetőt, mert tudta ezen a reggelen hiába is kínál, nem tudunk felhajtani egy kupicányit sem.

Pedig toltam neki, de a korábbi járat pont akkor kanyarodott ki a vasútállomás előtti depóból mikor a sarkon befordultunk. Így kényelmesen el tudtunk készülődni a későbbi busz indulásáig, melyen Baktalórántházáig döcögtünk, ahol majd fél óránk volt, mely alatt a büfénél beállítottuk koffein szintünket és egy szendót is gallér mögé toltunk. Negyed kilenc előtt kászálódtunk le a járatunkról a kuruc fészekben a kastély előtt ahol alig kettő nappal ezelőtt már jártunk. Most csak pár futó pillantás a várkastélyra, pár békebeli bemelegítő mozdulat és Kedvesem máris gyújtotta a rakétákat és indulandusz a Móricz Zsigmond emléktúra piros sávján. 


Ezúttal is tartoztunk az ördögnek jó két kilométerrel míg elértük az Alföldi Kéktúra jól ismert jelzéseit az útjelző póznánál, melynél ezúttal nem kellett stempliznünk. Pár pillantást azért vetettünk rá aztán máris tovább álltunk és mire kettőt pislantottunk a Vajai - tó partján találtuk magunkat, hogy egy szaletli  alatt kávézunk és friss péksütit majszoljunk. A Vajai- tó Természetvédelmi területhez hasonló őstavak a Jégkorszak utáni évezredekben alakultak ki, amikor az Ős- Tisza, Ős-Szamos a Kárpátok ormait elhagyva a síkságon terítették szét a hegyekben összeszedett hordalékaikat. Az így kialakult dombok, buckák közötti mélyedésekben összegyűlt csapadékból és a talajvízből lefolyástalan tavak alakultak ki. Ezek aztán évmilliók alatt elmocsarasodtak, járhatatlanokká váltak, földjeiket nem tudták művelni az itt élők.


Ezeket a lápokat, tavakat  aztán a 19.sz végén csatornák sokaságával kötötték össze, felesleges vizüket a Tiszába vezették. A Vajai-tó azon ritka hazai helyek egyike ahol úszó lápszigetekkel találkozhatunk, melyeken páratlan, még a jégkorszakból itt ragadt élővilágot találhatunk. A Vajai -tó TT a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságához tartozik, a tó víztározóként és horgásztóként is funkcionál, partján számtalan hétvégi ház, horgászbungalló áll. A tó partján lévő domb legmagasabb pontján az elmúlt esztendőkben egy kisebb látogatóközpont és egy faszerkezetű kilátó is épült, melynek messzelátó pontja 12 m magasan van. Azon ritka alkalmak egyike esett meg ma, hogy én is felmásztam a falépcsőkön, legyűrve a majrét, melyet legendás tériszonyom vált ki ilyen helyeken. Első menyasszonyom is csodálkozott a bátorságomon, de ennek egy nagyon egyszerű oka van, hisz így párom is jön nekem majd eggyel. 




Megérte felmászni az égbe, hisz a tiszta időnek köszönhetően nemcsak a tóra és a környékre láthattunk rá, hanem a távolban Kisvárda magasabb épületei is jól kivehetően feltűntek. A látóhatárt a változatosság kedvéért most is a Kárpátok koszorúja zárta le!  A kilátótól egy darabig még hétvégi házak sora mellett vezetett a gyaloglat, majd egy rendkívűl hangulatos erdő nyelt el bennünket. Ennek az erdőnek a bája teljesen elvarázsolt minket, teljesen elfeledkeztünk róla, hogy aszfaltot koptatunk. 



Az őszi színpompájukat felvenni készülő akácok a keskeny út fölött teljesen összeborulva egy mesterséges alagutat képeznek, ezzel dobva fel a magunkfajta egyszerű vándor lelkét, hogy jobban tűrje a monoton országúti vándorlást. Mi magunk is elfeledkeztünk az aszfaltról amikor az útpadkán a gyarapodó avarszőnyeget rugdalva tettük egyik lábunk a másik után. A Vas- hegyen jártunk. Kilépve az erdőből egy hatalmas "hegy" tátongott előttünk, fel kellett hágjunk az M3 autópálya felett átívelő hídra, melyről pár percig elnézelődtük  a hatalmasnak nem mondható forgalmat.  




Átkelve a pályán rövid ideig még tartott ez a szép erdei szakasz, majd csak azt vettük észre, hogy Kántorjánosi első házai között járunk. Jöttünkre pár kíváncsi helybeli és kóbor eb vizsgálta meg csodabogár fajtánkat, közben tartottunk egy rögtönzött töri órát erről az eldugott kis faluról, mely tulajdonképen két azonos nevű településből alakult ki. Számomra zavaros a történet, ami biztos, hogy többször cserélt gazdát a Kántor és a Jánosi családok szétágazó kisnemesei között. A két önállónak tekinthető településrész csak a 20. sz. elején olvadt teljesen egybe, de történelme mindig szorosan összefüggött. Utolsó birtokosai a gróf Károlyi család tagjai voltak. A II. vh után a falu sokat fejlődött, lakói elsősorban a mezőgazdaságból élnek ma is. Jelentős alma és meggy ültetvényeiről ismert, legismertebb gyümölcse a Kántorjánosi fürtös meggy.



Egyetlen nevezetesebb épülete a középkori eredetű római katolikus templomból lett református templom, mely mai formáját több átalakítás után érte el, eredeti jegyei már csak nyomokban lelhetőek fel. A templomba bemenni nem tudtunk, nem látogatható. Érdekességként megemlítem, hogy a 2000 fős településen öt különböző felekezetnek van temploma. Kántorjánosi nem igazolópont, frissítenünk sem kellett, így a rövid templomi látogatáskísérletet leszámolva valósággal átrongyoltunk a községen és elhagyva a falut továbbra is erdős, ligetes részen trappoltunk tovább egy nagyon sokadrendű, nagyon keskeny aszfalton, mely talán hivatalosan nem is országút.




A Nyírség dél-kelti részén található 600 lelkes Nyírderzsre mezőgazdasági telepek mellett elhaladva a helyi Hannapi stadionnál érkeztünk meg az álmos Hétfő délelőtt. Gyaloglatunkat semmi nem zavarta a faluban, melyről legkorábban a 13. sz. vége fele olvashatunk. A környező szegényebb településekhez hasonlóan földesurai a Kántor, a Hodászi, a Vay, a Petneházi, az Ibrányi és a Báthori család tagjaiból kerültek ki. A környék azonban már a Honfoglalás előtt is lakott volt, mint régészeti leletek bizonyítják. A tatárjáráskor már bizonyítottan temploma is volt, ez azonban ekkor elpusztul, újjáépítéséről legkorábban 1519-ben olvashatunk, ekkor gótikus stílusban készítik el. A török időkben azonban a falu elnéptelenedik és csak a 18. sz-ban érkeznek ruszin és orosz telepesek, akik megtartják görögkatolikus vallásukat és a szertartásaikat a középkori templomban végzik.




A ma az Örömhírvétel titulusú templomot 1796- ban barokk stílusban átépítik, ekkor nyeri el mai formáját. Legutóbb az 1990-es években újították fel. A községben azonban nagyobb számú római katolikus is lakik, nekik azonban nem volt saját templomuk egészen az 1970-es évekig, amikor is a Kádárista rezsim, hogy legitimalizálja hatalmát, újra engedélyezte templomok építését. A helyi egyházközség a fiatal újhullámos templomépítészt, Csabai Lászlót kérte fel a templom megtervezésére, aki a közeli Hodászon is épített templomot. A modern kivitelű templom az 1970-es évek végére készült el, védőszentje pedig a környéken nagy tiszteletnek örvendő Szent László lett.



A kihalt faluban persze a templomok is zárva voltak, így újabb élménnyel lettünk szegényebbek, de azért kívűlről, de csak a kerítésen kívűlről tudtuk őket megvizuálni, mert még a kiskapuik is be voltak zárva! Nyírderzs egyben az AK egyik igazolópontja is, a szép kivitelű stempliket a falu szellemi központjában a Hangulat presszóban lehet beütni ítinerjeinkbe. Még az ivó is roppant csendes volt, mert csak egy helyi versenyzőt támasztott a kocsmapult, de azt aztán rendesen! Beszélgettünk a kedves tulajdonoshölggyel, megtudtuk a falu minden keservét, és hogy elég küzdős errefelé is az élet. Ha már betértünk bélyegezni akkor már fogyasztottunk is elég rendesen, kávé, üdítő, kis csoki, cukor volt a menü. Meg is jegyezte a hölgy bár minden túrázó így tenne, mert bizony vannak akik csak berongyolnak, beütik a lenyomatot és tűz ki, az már jónak számít ha legalább köszönnek. Szomorú helyzet!




Gyorsak voltunk, hisz alig múlt 10 mikor elhagytuk a Nyírderzs végét jelző táblát, de sietni kellett hisz vissza volt még egy szűk tízes és hát sietnünk kellet, mert szerettünk volna aránylag korán hazaérni a Pelso mellé. Ennek megfelelően állandó túratársam begyújtotta a fáklyákat és talpunk alatt csak úgy fütyült a szél és hamarosan egy hatalmas keresztnél letértünk a Nyírcsászáriba vezető műútról és végre homok került bakancsaink alá, melyen a következő bő hármast kell lerongyolnunk.




Ezen a széles és jól járható földúton járhattak még nem oly régen is a nyírderzsiek a közeli nagyvárosba, Nyírbátorba. A nyomokból ítélve még ma is sokan ezt az utat választhatják a Sárkányok földjének megközelítésére. Hangulatos, őszeleji örömtúrázás várt ránk a következő kilométereken, egy helyütt kereszteztünk egy Mária zarándoklatot, melynek viszont nyomát sem találtam az általam használt online és print térképeken. Tetszett ez a szakasz, bár a közeli országút és nagyváros zajai bőven idehallatszottak. Minél közelebb értünk Nyírbátorhoz, az erdőben eldobált szemét mennyisége is egyenes arányban nőtt. Ez is szomorú! Az út végén erdő gyérítés lassított be minket, győztük kerülgetni a hatalmas erdészeti gépek vájta gödröket és szerte-szét hagyott ágakat, fatörzseket. Az utolsó száz métereket már szántók mellett, dagonyás úton tettük meg és itt a mindennapi dzsungel is megjött pár tíz méter erejéig.




A hatalmas nyírbátori ipari parkhoz az egyik legnagyobb hazai közúti fuvarozó telephelyénél érkeztünk meg, aztán hosszan kanyarogtunk a modern ipari létesítmények , gyárcsarnokok között. Kedvesem sietősre vette tempót, minél hamarabb indulni szerettünk volna hazafele. Ezért megbeszéltük, hogy a rengeteg nyírbátori nevezetességre most csak egy futó pillantást vetünk, már ami útba esik. Részletesebben majd legközelebb ismerjük meg a várost és nevezetességeit. Nem tudtunk még időpontot, ekkor még nem is sejtettük, hogy ez még annál is hamarébb fog elkövetkezni, mint legmerészebb álmainkban gondolni mertük.




No, de ne szaladjunk ennyire előre! Ahogy elhagytuk az Ipari parkot, Kisvárda falusias részén bandukoltunk egészen a Báthori Várkastélyig és a középkori alapokon nyugvó Református templomig. Érdekes ez a kéktúra az ország ezen részén! A vármegyéből csak Szabolcsot érinti, a megye többi jelentős részeiből, Szatmárból és Beregből semmit! Ennek okairól előző írásaimban már tettem említést, de azt is meg kell mondani, hogy amit viszont érint, azt alaposan körbejárja megismertetve az érintett település minden apró részletével a vándort.





Nincs ez másképpen Nyírbátor esetében sem, hisz a városon több mint 5 km hosszúságban tekereg végig a kék sáv. Mi most az útba eső nevezetességekre csak futó pillantást vetettünk, csak pár fotó erejéig hagytuk abba a trappolást. A tradicionális Egyház utcán követtük a kék jelzéseket, melyektől a Kossuth Lajos  utca kereszteződésében elköszöntünk és a vadiúj bélyegző piktogrammok mentén a vasútállomásig baktattunk. Igen vadiúj, mert az MTSZ potentátjai felismerték, hogy Nyírbátorban nem csak a Báthori Múzeum mellé kell pecsét, mivel sokan itt szakítják meg a túrájukat és ehhez a vasútállomás ideálisabb helyszín, ezért oda is kihelyeztek egy igazolópontot kb. 1 hónapja.




Mivel fogunk még jönni Nyírbátorba így nem sokat lacafacáztunk hanem toltuk ami a csövön kifér. Pár kép a vasútállomás környékéről és az új igazolópontról. Majd beütöttük a friss ropogós lenyomatot az ítinerjeinkbe és nem maradt más hátra mint bepattanni a gépesített járművünkbe és hazának fordítani a kormányt. Bár siettünk, de így is öreg este lett mire megnyomtuk kapunk távirányítóját és hazaértünk a négynapos őszi alföldi túránkból. Bő 100 km-el jutottunk közelebb a célhoz, amiben jól el is fáradtunk, ránk fért a pihenés, de előtte jutalom gyanánt elpukkantottam egy flaska Hubert pezsgőt.


Egészségetekre!

Írta:   Soós Lajos                                                                                                              Fotó:  Soós Margit


Térkép és Szintrajz: