2018. augusztus 2., csütörtök

MÉG TÖBB BARANGOLÁS A DÉL-BALATON REJTETT KINCSEI KÖZT

Ezúttal újból az apostolok lovára váltunk, és egy viszonylag rövid, 14 kilométeres, de a távhoz képest jelentős szintkülönbségű (240 m) gyalogtúrán barangolunk, Szántódtól Balatonendrédig.
A kora reggeli autóbuszról a Szántód-kereszt megállóban szálltunk le állandó túratársammal, és jó szokásunkat betartva a szemben lévő műintézményben magunkhoz vettük indítóitalainkat. A cégéren újabb bölcselettel lettünk gazdagabbak: „Rokkantnyugdíj Cseppfolyósító Igazgatóság” – ez szíven ütött.

Fotó: Soós Margit

Cihelődés és szerelvényigazítás után átsétáltunk Szántód központjába az utazók és az úton lévők védőszentjének szobrához. Szent Kristóf a 14 védőszent egyike, történelmi létezése nem igazolható. A Biblia szerint a keresztény hitre Jézussal való találkozása után tért át. Hitéért Decius római császár lefejeztette. A szobor Botfai Hűvös László alkotása, a mai helyétől nem messze, 1939-ben avatták fel. Az ünnepségen József főherceg is részt vett. 1957-ben barbár szocialista „önkéntesek” ledöntötték, majd jó szándékú emberek évtizedeken át a balatonföldvári kápolnában rejtegették. Hosszú küzdelem után a szántódpusztai kápolna előtt állították fel. Mai helyére 1990-ben került. A szobrot és a környezetét nagy becsben tartják, naponta gondozzák. Mi is hoztunk egy koszorúcskát és emlékező szalagot, melyek elhelyezése után továbbálltunk, és a kaposvári út mellett az Erdészet-térig vonultunk, ahol az 1956-os kopjafánál újabb főhajtás következett.

Fotó: Soós Margit

Innen térkép szerint a piros háromszögön szerettük volna folytatni a túrát, ezt az útvonalat azonban megszüntették, de a nem is olyan régi térképeken szerepel még, ezenkívül egy-két kint maradt jelzés is felfedezhető. Aki nem ismeri a környéket, itt forduljon északkelet irányába, s vándoroljon tovább a Római úton, amely fontos hadi és kereskedelmi út volt, a szántódi révhez tartott.

Fotó: Soós Margit

Hatalmas, árnyas fák alatt tempós léptekkel értük el a sárga sáv jelzést, melyen jó darabig haladtunk. Pár pillanattal később már el is értük a Szántódpusztai Idegenforgalmi Központ hátsó bejáratát, mely most zárva volt, így nem tudtuk megnézni a több száz esztendős épületeket. Csak kerítésen keresztül láttuk az elhanyagolt állapotban lévő műemlékegyüttest, mely jelenleg amolyan tetszhalott állapotban várja, hogy elérjék a fejlesztések és újból nyüzsgő élettel teljen meg.

Felkapaszkodtunk egy kisebb dombra, majd a puszta régi temetője mellett leereszkedtünk a Csikászó-völgybe, melyből továbbra is az évezredes hadiúton kapaszkodtunk ki enyhe, sunyi emelkedőn. Pár lépés után észak felé kinyílt a táj és valami csoda tárult a szemünk elé.

Fotó: Soós Margit

Karnyújtásnyira került a Tihanyi-félsziget és az Aszófői-öböl. Ámulva-bámulva értük el Zamárdi első zártkertjeit, majd nemsokára a Szamár-kőhöz érkeztünk. Az érdekes formájú sziklaképződmény ősi határjel volt a településen, a honfoglalás előtt áldozati helyként funkcionált, számos hiedelem fűződik hozzá. Kicsit ejtőztünk az egyedi hangulatú, csendes pihenőnél, és belekezdtünk a Kő-hegy meghódításába.

Fotó: Soós Margit

Csinos hétvégi házak között rövid, de igen meredek emelkedőn értük el a 2003-ban épített, II. Rákóczi Ferencről elnevezett kilátót, amelyről fenséges körpanoráma tárult elénk. Látható a Balaton nyugati medencéje, Külső-Somogy dombjai, a Fonyódi ikerhegyek, a Badacsony és a többi tanúhegy, a Bakony emelkedői, de a fő látványosság a karnyújtásnyira lévő Tihanyi-félsziget az apátsággal. Sok helyen néztünk már le a Balatonra és a környékére, de talán a legteljesebb panoráma innen élvezhető. Megéri feljönni ide, egyhamar nem lehet elfelejteni a látványt.

Fotó: Soós Margit

A téglából emelt kilátót helyi civilek építették, tiszteletük jeléül a szabadságharcos fejedelemről nevezték el, a kilátó tövében pedig egy emlékművet állítottak. Szerencsénk volt, mivel a messzelátó tőszomszédságában lévő borozó nyitva volt, ahol egy zsíros deszka mellett kóstoltuk meg a helyi borokat. Félórás ejtőzést követően továbbálltunk, előbb hétvégi telkek közt, majd zárt erdőben, jól kiépített sétaúton emelkedtünk tovább és értük el a Vaskereszt Erdőrezervátum határát.

Fotó: Soós Margit

A rezervátum tölgyesének magterülete több mint 31 hektár, ezen a területen semmilyen munka nem folyhat, mindent a természet old meg. A magterületet úgynevezett védőzóna (86 hektár) veszi körül, ahol bizonyos feltételekkel már folyhatnak erdészeti munkálatok. Az őstölgyes mellett pár száz lépéssel elértük a névadó keresztet, melyet egy téglalap alapzatra állítottak Zamárdi lakói és a Tihanyi Apátság a millennium esztendejében, 1896-ban.

Fotó: Soós Margit

Mivel utunk legmagasabb pontjára érkeztünk, ezért a Vaskereszt Pihenőnél betoltunk egy csúcscsokit, majd a zöld keresztre váltottunk, és egy roppant meredek mélyútban, néhol gatyaféken ereszkedtünk le a Gyertyános-lap ligetes, romantikus területére, ahol egy erdészeti aszfaltutat értünk el. Ezen vezetett valamikor a piros háromszög jelzés, ám mivel azokat lefestették, így balra délnek forduljunk, de kinn felejtett jelzéseket még fogunk látni.

Fotó: Soós Margit

Kedvesem a jó útnak köszönhetően újra Rózsira hallgatott („Kapcsold az 5. sebességet”), és begyújtotta a fáklyát, csak úgy fogytak a méterek a lábunk alatt. A trappolásnak csak az időközben elénk kerülő domb vetett véget. Bár ez egy lezárt erdei út, ennek ellenére sokszor kellett félrelépnünk autók elől. A környék vadban nagyon gazdag, ezért itt jó eséllyel fogunk találkozni erdei állatokkal.

Fotó: Soós Margit

Erős, szuszogtató kapaszkodón értük el az M7 autópálya nyomvonalát, majd nemsokára a domb nyergét, ahonnan kacskaringós úton leereszkedtünk a vadregényes Gyugyi-patak völgyébe. Utunkat a nagy vadász, utazó és író, gróf Széchenyi Zsigmond kopjafájánál szakítottuk meg. Széchenyi Zsigmond 1898-ban született Nagyváradon. Első afrikai útjára 1927-ben indult. A II. világháború után az Erdészeti Központ vadászati felügyelője lett, de a személyi kultusz éveiben kegyvesztetté vált. Szakmai elismertsége miatt aztán 1963-ban felkérték, hogy egészítse ki a Nemzeti Múzeum hiányos afrikai gyűjteményét. Vadászélményeit több könyvben írta meg, melyek nekem is kedvenc gyerekkori olvasmányaim voltak. 1967-ben halt meg. Mivel Balatonföldváron volt nyaralója, így szívesen vadászott a környéken, ezért is állítottak tisztelői kopjafát a kedvenc vadászterületén.

Fotó: Soós Margit

A kopjafa után hamarosan le kell térni a zöld sáv jelzésre, de ezt a letérést most is eltévesztettük, és már csak a tótokilapi vadászháznál vettük észre, így uzsgyi, vissza. A kereszteződéstől előbb hangulatos tölgyesben, majd nyílt terepen, a Borjú-mező szélén vonultunk, és egy vadregényes mélyútban ereszkedtünk le Balatonendrédre, mely a Balatontól pár kilométerre található. A falu 2012-ig zsáktelepülés volt, ekkor adták át a Tabra vezető utat, mely megszüntette elzártságát.

Fotó: Soós Margit

Balatonendréd Árpád-kori település, a középkorban különböző egyházi szervezetek birtoka volt. Erős várát a török 1545-ben elfoglalta, megerősítette, a települést járási székhellyé – náhije – nyilvánította. A töröktől 1686-ban foglalták vissza, majd a 15 éves háborúban teljesen elpusztult. A vár csekély nyomai a római katolikus templom környékén fedezhetőek fel, feltárására eddig nem került sor, sőt ábrázolása sem maradt ránk.

Fotó: Soós Margit

A túrát mi itt befejeztük, időközben megrendeltük a családi taxit, melynek érkezéséig a falu egyik műintézményében egy krigli mellett múlattuk az időt. A faluból autóbusszal lehet visszajutni Zamárdiba, de aki nem akar várni a buszra, az tovább is túrázhat a városba, ami mindössze 4 km-re található.
Fontos megemlíteni, hogy a területen a szokásostól eltérően intenzívebb vadászat folyik, ezért túratervezéskor tájékozódjunk a Sefag Zrt. honlapján, illetve érdeklődjünk a szántódi erdészetnél!


Szöveg: Soós Lajos
Fotók: Soós Margit

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

2018. július 18., szerda


KERÉKPÁRRAL A DÉL-BALATON REJTETT KINCSEI KÖZÖTT

Fonyódról, a Balaton leghosszabb mólójától indulunk. Megmásszuk a déli part legmagasabb tanúhegyét, majd a legendás törökverő nyomába eredünk. Berken keresztül, gyógyfürdőt érintve érünk a népművészet fellegvárába, ahonnét hosszú gurulás után tekerünk vissza Fonyódra. 
Fonyódról induló kerékpártúránkat hol máshol kezdhetnénk, mint a Balaton egyik legforgalmasabb kikötőjében, a Keresztes György hajóállomáson, ahonnét szezonban kirándulók tömegeit szállítják a hajók a badacsonyi borvidékre. A kora tavaszi kellemes napsütésben kitekertünk az 1897-ben épült 464 méter hosszú mólóra, mely egyben a Balaton-part leghosszabb mólója kitüntető címet is viseli. A végéből csodálatos látkép tárul elénk a kecsesen fodrozódó, több színben pompázó hatalmas víztükörről és a mögötte hullámzó tanúhegyek végtelen soráról.

Fotó: Soós Lajos

Mivel túránk végig jó minőségű aszfaltúton vagy dózerúton fog vezetni, ezért állandó útitársam a múltkor bevált trekkingjét fogta be, én pedig egy slick gumis outival vágtam neki a túrának. Bemelegítésként a mólóról a fonyódi ikerhegyek közül elsőnek a 207 máter magas Sipos-hegy csúcsára kapaszkodtunk fel, sajnos potyára, mivel az adótoronyból kialakított kilátó zárva volt.

Fotó: Soós Lajos

Hasznos infó
A fonyódi kilátók májusban és szeptember–október hónapokban csak hétvégén, míg június és augusztus között naponta látogathatóak. Az év egyéb szakában zárva vannak.
 
Fotó: Soós Lajos

A kilátótól legurulva a római katolikus templomtól vetettünk egy pillantást a jellegzetes badacsonyi tanúhegyre, majd a múlt század elején épült, a Balaton-part legszebb villasorának tartott épületek közt tekertünk. Sajnos az egykori előkelőségek által építtetett pompás nyaralók közül nem egynek a régi fénye mára jelentősen megkopott.

Fotó: Soós Lajos

A lebontásra ítélt Lajos-laktól a békebeli hangulatot sugárzó Szaplonczay sétányon folytattuk utunkat, ahonnét az egész déli part talán legszebb panorámája tárul elénk. A Millenniumi-keresztet érintve csúcsosodik, az információs táblákat követve felkapaszkodtunk a déli part legmagasabb vulkáni kúpjára a 233 méter magas Várhegyre, mely Badacsonyhoz hasonlóan 3,5 millió éve tört ki utoljára, aztán a jégkorszak idején teljesen elerodálódott, mára csak csúcs csekély kőzetnyoma árulkodik egykori voltáról. A Várhegy csúcsán erős palánkvár, a Felső vár állt, mely a honfoglalás után Kál horka szállásterülete lett. A vár későbbi sorsáról keveset tudunk, részleges feltárására 1934-ben került sor Bacsák György vezetésével. Ma a hegytetőn a Berzsenyi-kilátó található, ahonnét csodás körpanoráma tárul elénk.

Fotó: Soós Lajos

Miután megettük a szokásos csúcscsokit, a város utcáin a település másik erődítéséhez tekertünk a Fácános (Alsó) várhoz. Fonyód az 1530-as években került házasság révén a híres törökverő kapitány, palonai Magyar Bálint tulajdonába, aki a falu akkori temploma köré építtetett palánkvárat. A munkálatokat a híres olasz várépítőre, Giulio Turco-ra bízta, aki négyrondellás, kettős várárokkal védett erős földvárat épített. A rettegett hadvezért a török elleni harcok rendre elszólították, de ennek ellenére sem tudták az oszmánok elfoglalni a várat többszöri kísérlet után sem. Aztán amikor a kapitány visszatért, kirohanásaival, rajtaütéseivel vett elégtételt. Magyar Bálint (Palonai) védte Pécs, majd Szigetvár várát, 1545-től Fonyód és Szigliget kapitánya volt, de rövid ideig parancsnoka Pápa és Kanizsa várának is. Részt vett Nádasdy erdélyi hadjáratában, hősiességét dicsérték, illetve az ellen rettegtek. A sikerei végett rengeteg irigye támadt a kor hatalmasságai közt, de mentora Nádasdy Tamás rendre megvédte.

Fotó: Soós Lajos

Mentorának halála után nehéz idők jöttek rá, a kor hatalmasságai irigységből elérték, hogy teljes egészében kegyvesztett lett. 1573-ban Szigligeten halt meg. Fonyód vára ezután még két évig ellenállt a szüntelen ostromnak, de végül a túlerő diadalmaskodott. Az oszmánok a faluval együtt földig rombolták, így torolván meg a hős kapitány által ejtett sérelmeket. A Fácános vár elhagyott, elgazosodott területét Fitz Jenő tárta föl 1957–59 közt. Ma kevés falmaradvány, a vizes árok és a középkori templom csekély maradványa látható. Jelenleg parkként és játszótérként funkcionál, Nyaranta hadijátékokat és rockkoncerteket tartanak a területen.

Fotó: Soós Lajos

Innét a Kupavezér utcán a Csisztai útig tekertünk, amelyen pillanatok alatt elhagytuk a várost, és roppant sok kátyút kerülgetve hamisítatlan berki tájon tapostuk a pedált. Előbb a Keleti-főcsatorna, majd az autópálya felett keltünk át. Megszűntek a kátyuk, de azokkal együtt az aszfalt is, és jó minőségű dózerúton haladtunk tovább a Borjú-sziget szikes, kietlen területén. A nyílt terepen aztán a kedvencünk, a szembe-oldalszél is megérkezett. Két és fél kilométeres tekerést követően értük el Csisztafürdő messze földön híres 42 °C-os gyógyfürdőjét, melynek vizét kőolaj után kutatva találták 1956-ban. Nehézkes megközelítése végett igazi fejlesztések soha nem érték el, így hamisítatlan retro, de élménydús hangulat fogad bennünket. Ha valakinek kedve támad megmártózni a nagyon hatásos gyógyvízben, itt megszakíthatja a túrát, majd fürdés után visszatérhet Fonyódra.

Fotó: Soós Lajos

Mi csak egy rövid pihenőt tartottunk, az egyik büfében ettünk egy békebeli melegszendvicset. Miután újra nyeregbe pattantunk a jó minőségű aszfalton tempós tekerésbe kezdtünk a végtelen pusztán a népművészetéről és híres búcsújáról ismert Buzsákra, ahova négy és fél kilométer megtételét követően érkeztünk meg. Buzsák mai területén a középkorban három falu, Magyari, Akts és Kéka feküdt. Több birtokper is zajlott a tulajdonlásért, s ezek eredményeként a 20. század elejére alakult ki a mai Buzsák nevű település, mely napjainkban is ápolja hagyományait. A híres hímzései, építészeti látnivalói, rendezvényei jelentős számú turistát vonzanak. Az asszonyok ma is varrják a háromfajta ősi hímzést (vézás, rátétes, boszorkányos), nyaranta az utcán 10–12 asszony is hímez, így megcsodálhatjuk a munkájukat, vagy akár vásárolhatunk is az értékes darabokból. A munkákból a Tájházban és a Faluházban állandó kiállítás is látható.

Fotó: Soós Lajos

Nézelődtünk a húsvéti hangulatú faluban, megcsodáltuk az 1791-ben felszentelt Nagyboldogasszony római katolikus templomot, ahol egy 1704-ből származó faoltár is látható, mely a román stílusban épült Fehér-kápolnából került ide 1990-ben. A faluból eltekertünk az egykori Akts nevű falurészbe, mely a János-hegyi pincesor védett, nádfedeles pincéi közt érhető el a legegyszerűbben. A már messziről virító Fehér-kápolnát eredetileg a 13. században építették. Az eldugott népies barokk jegyeket mutató kápolnáról csak a közelmúltbeli kutatás után derült ki, hogy középkori eredetű, s ezt követően rekonstruálták. Miután visszatértünk Buzsákra, hosszú 3 km-es gurulásba kezdtünk a Pogány-völgyi-víz völgyébe, ahol átkeltünk az 1896-ban megnyitott teljesen elhasználódott Fonyód–Kaposvár vasútvonalon, melyet az elmúlt időszakban korszerűsítettek.

Fotó: Soós Lajos

A völgyből rövid emelkedőt leküzdve érkeztünk meg Lengyeltótiba, melynek nevét először 1116-ban olvashatjuk. A települést a Tóti-Lengyel család birtokolta, míg később tulajdona lett az Inkey és a Zichy családoknak is. Híres kastélyát a 19. század elején építtette a Lengyel család. A gazdag könyv- és vadásztrófea-gyűjteménnyel rendelkező kastély később kórház lett, mára teljesen lepusztulva várja újra a szebb napokat. Az 1882-ben épült római katolikus templomról csak az 1990-es évekbeli felújításkor derült ki, hogy Árpád-kori alapokon nyugszik.

Fotó: Soós Lajos

Nézelődtünk az egykori járási székhelyen, kicsit ejtőztünk egy hatalmas hársfa alatt. Miután újra kerékpárra szálltunk, emelt fordulatszámmal tekertünk a Fonyódra tartó forgalmas országúton, mely Fekete- és Fehérbézseny egykori településeket érintve a Nagy-Berken keresztül tart a városba, ahova bő 40 kilométert letekerve érkeztünk vissza.

Fotó: Soós Lajos

Szöveg és fotó: Soós Lajos









2018. június 27., szerda




             AK   1.és 2. TÚRA   2018.06.18-19

ÓSÜKÖSD-KUNFEHÉRTÓ ÜDÜLŐTELEP





                  "Lenn az alföld tengersík vidékin,
                        Ott vagyok honn,ott az én világom,
                        Börtönéből szabadult sas lelkem,
                        Ha a rónák végtelenjét látom."
                                                                 Petőfi Sándor:Az Alföld(részlet 2.vk.) Pest,1844 július
                                      



Hajósi Pincék



                           Az élet újra bebizonyította mekkora rendező.Szokásos éves baráti társaságunk összejövetelét,a soros szervező Hajósi Pincékhez szervezte június harmadik hétvégéjére.Ezen mi vérszemet kaptunk és úgy rendeztük dolgainkat,hogy rá tudjunk még húzni egy éjszakát és így Napisten havának 18.és 19.napján le tudjunk járni két szakaszt az Alföldi Kéktúra monstre távjából.A túramozgalom lejárása régóta terveink közt szerepelt,de előbb az OKT-t szerettük volna befejezni,viszont a kiváló alkalmat vétek lett volna kihagyni.



Duna-Tisza közi hangulatképek



                  Beszámolókat,blogokat olvasgatva nagy adag fenntartás,félelem volt bennünk ,mivel mindenki a monotonitást,egyhangúságot hangsúlyozta.Viszont olyan hangokat is lehetett hallani,hogy kellő alázattal,nyitottsággal ez a mozgalom is felejthetetlen élményekkel ajándékozza meg  a teljesítőt.Nos az első két nap alapján úgy gondoljuk,hogy bennünket már a mozgalom elején megfogott az Alföld máshoz nem viszonyítható bája,végtelenje.Igaz,hogy nincsenek lélegzetelállító panorámák,küszködős hegyek,bércek,de ezekért bőven kárpótol a csatornák közti bolyongás,az Alföld gazdag élővilága.És talán a legpozitívabb,hogy a végtelen vándorlás közben bőven van időnk elmélyülni gondolatainkban,tisztába jönni önmagunkkal. Mi túráink során sokat beszélgetünk,vidámkodunk egymással,de most valahogy egyformán kívántuk a hallgatást,merengést,melyeket csak a lakott területek, vagy valamilyen látványosság oldott fel.Este viszont töretlen erővel jött elő a jókedv,élvezettel beszéltük át a napot.Mondhatjuk nagyon bejött az AK,de,hogy a folytatás mikor lesz ezt csak a Jó Isten tudhatja.


Duna gáton Ósükösdnél


                  Mivel a túramozgalom kiírása lehetővé teszi,hogy kerékpárral is teljesíthetjük ,ezért eredetileg az egészet így szerettük volna teljesíteni,de olvasgatva írástudó turistatársaink leírásait és az előző időszak bő esőzései végett úgy döntöttünk,hogy ezt a két szakaszt gyalog járjuk le,ami nagyon jó döntésnek bizonyult,hisz még pár helyen így is megküzdöttünk az óriási,néhol traktorgumi mélységű tócsák kerülgetésével az erdőben.Ahol viszont nem volt dagonya ott a legendás kiskunsági futóhomok nehezítette volna a tekerést.Úgyhogy felülírva eredeti terveinket, a jövőben erősen mixelni fogjuk az apostolok lovát és a drótszamarat.

Érsekhalmi földvár

Ménes a Pici Paci Tanyán


                        Nagyon fontos beszélni a kellő vízmennyiségről,pláne az olyan kánikulai napokon,amiken mi mentünk.Mivel itt útközben nincsenek források és a lakott területek is sokszor órákra vannak egymástól, ezért innivalót bőven kell tenni a hátizsákba,ami így jelentős többletsúlyt eredményez,viszont nem kell tartanunk az elszomjazástól.Mi első nap öt palack másfél literes ásványvízzel vágtunk neki,de bizony Sükösd után már pótolnunk kellett Sipos Uram tanyáján,mert bizony nem lett volna elég. Ugyanígy fontos,hogy energia szelet,banán vagy valami sós ropogtatni való szintén legyen nálunk bőségesen a szendvicsek kiegészítésének,mert itt kevés helyen lehet beugrani venni ezt-azt.


Duna-völgyi főcsatorna Hild pusztánál

A szikes Fehér-tó


                        Ha már szóba hoztam Sipos Uramat,fontos beszélni az itteni emberekről.Első blickre zárkózottnak,mogorvának tűnnek,de ha kellő tisztelettel közeledünk feléjük,nagyon hamar kinyílnak ,segítőkészek lesznek.Igazi,szívből jövő  vendégszeretet kapunk tőlük.Nagyon pozitív találkozásaink voltak,sok vándorlásunk alatt talán nem is találkoztunk ilyen kedvességgel.Elég csak említeni Sipos Urat,ki a víz mellé saját készítésű ennivalóval is megkínált bennünket ,vagy Kéleshalom előtt az egyik tanya gazdáját,aki árpaérő körtét szedett,ahogy Ő mondta:arabicska,mely az egyik legmagyarabb körtefajta,melyből vagy 2-3 kilónyit adott kóstoló gyanánt.És akkor még nem is beszéltünk a kedves házigazdánkról ,aki önzetlenül, térítés ellenben segített a logisztikában,hisz első nap Ósüküsdig,másnap pedig Kunfehértó Üdülőtelepig fuvarozott bennünket,hogy vissza gyalogolhassunk Hajósi Pincékig.Azt is csak kisebb "veszekedés" árán tudtuk elérni,hogy a mi autónkkal vigyen el bennünket. És akkor még sorolhatnám a pozitív találkozások egész sorát,bárkivel találkoztunk művészet volt megelőzni a köszönésben,mindenkinek volt egy-két kedves szava hozzánk.......hát ilyen személyes élményekkel lettünk gazdagabbak.


Futóhomok

                            Említettem az alázatot.Azt már régóta megtanultuk,hogy a hegyeket tisztelni kell,de az Alfölddel is kellő alázattal kell bánni,ezt már mi is  személyes tapasztalatból tudjuk.Úgy voltunk vele,mit nekünk a sík terep,mikor hegyen völgyön is komoly távokat tudunk megtenni.Úgy gondoltuk,hogy komoly tempót tudunk majd menni a sík terepen,ezért első napra egy maratonnyi távot terveztünk,míg másnapra bő 34 km-t.Hát azt mondom,hogy csak óvatosan ezekkel a nagy számokkal.Első nap igazi leckét kaptunk.A hőség ,az iszapos dagonyák,homokos részek ugyancsak felőrölték energiáinkat,már erősen kezdett szürkülni,mikor célba értünk,pedig  reggel aránylag korán indultunk Ósükösdről(8.30).Érsekhalmától már valósággal vánszorogtunk.Így igencsak jólestek a kiváló vacsora,  a finomabbnál finomabb hajósi borokból készült fröccsök . Másnap korábban indultunk Kunfehértó Üdülőtelepről,de aznap is kellően elfáradtunk, ekkor a kiváló vacsora mellé a fröccsök már elmaradtak,mivel haza jöttünk.Átlagsebességünk a könnyűnek gondolt terep ellenére jelentősen nem haladta meg egyéb túráinkon elért eredményeket. Úgyhogy csak óvatosan a tervezéskor,nem kell legénykedni,gyalog 30-35 km körüli etapokkal kell számolni.




Indulás Ósükösdről



                                    Hétfőn,18.-án,szokásainktól eltérően nem keltünk hajnalban,mivel alig 20 perces autóútra voltunk tervezett indulási helyünktől,Ósükösdtől. Már a hűvös szállásunkról kilépve megcsapott a forróság szele,melyről rögtön eszembe jutott egy jugoszláv sorozat slágere,melyet el is dúdolgattunk egy jó ideig.Sükösdről semmi nem jelzi a letérést ,így a technikát is segítségül kellett hívnunk,hogy megtaláljuk az eléggé kopottas bekötőutat,amin pillanatokon belül elértük Ósükösdön az AK ellenőrzőpecsétjének helyet adó  Turistaházat.A pihenő és szálláshelyet  az egykori templomból és iskolából alakítottak ki.Jelenleg bajai természetbarátok kezelik.Cihelődést követően elbúcsúztunk házigazdánktól,ki visszavitte az autót.




Az első pecsétek az AK-n


                                Örömködtünk az első pöcsét beütésének,majd a K4.gif jelzéseken belecsaptunk a majd 850 km-es Alföldi Kéktúra teljesítésébe,mely nem kevés kihívást,alázatot fog kívánni tőlünk.Cserébe viszont feltárja a "legmagyarabb"tájegység minden titkát,szépségét.Alig 200 lépéssel értük el a Vajas-fok csatorna(Karesica) hídját,melynél  az addigi betonút földútra váltott. Átkelve a csatornán aztán ténylegesen elértük a nagy kék sáv K.gif  jelzéseit ,melynél kislányos/kisfiús örömünkben,hogy belevághatunk a mozgalomba, Ny-nak fordultunk és az alig járt,füves földúton komoly dzsungelharcot folytatva haladtunk a Duna gátjának irányába.


Varjas-fok Ósükösdnél

Téves út

                               150-200 lépés után aztán kapcsoltunk,hogy ez nem lesz a legjobb irány,hisz ellenkezőleg indultunk! Gyors térkép tanulmányozás,technikai segítség igénybevétele után úgy döntöttünk nem megyünk már vissza a dzsindás szakaszon,hanem felkapaszkodunk a már látható távolságban lévő árvízvédelmi töltésre,aztán majd egy jelzett földúton gyalogolunk vissza a csatornához és a hivatalos útra. Ez egy jó 2 km-es többletet jelentett,de így legalább vethettünk egy pillantást a kéklő Duna csíkjára az üdülő telepnél és megtanultuk rögtön az elején,hogy az AK-t sem lehet könnyedén venni.

A Duna távolból

Gladiátoros

                              Mivel ma a hétvége hatására még musicális hangulatban voltunk,így meglátva a Dunát víg fütyülésbe kezdtem és pár lépés valcert is ellejtettünk a gáton.Na ilyen élményünk sem volt még az Országos Kékkör teljesítése során! Jól indul az AK 💃!!


Baktatás

A Varja-fok hídja

                                Az aszfaltos gáton gyorsan fogytak a méterek,közben nagyon figyeltünk túl ne rongyoljunk a letérésen,így ahol egy óriás gabonatáblát láttunk lekocogtunk a védműről ,majd elérve a homokos földutat nyílegyenes vándorlásba kezdtünk. Jó formán percenként tűntek fel vadnyulak vagy őzek ,de mire a fényképező előkerült rendre el is iszkoltak. Már itt előkerültek a naphemük és a karimás kalapok ,ízelítőt kaptunk a melegből,melyet az ásványvizek fogyása is remekül jelzett.


Amíg a szem ellát gabona és gabona

                               Jó háromezer lépést követően elértük a Vajas-fok(Karesica) folyását,melynek töltésén kellett volna jönnünk.Itt előkerültek a jelzések is,melyek ritkásan,de egyértelműen vezettek bennünket a homokos földúton,melyen rendre óriás tócsákat kellet kerülgetnünk.Próbáltunk erős tempót diktálni,de azt is megtanultuk,hogy csak óvatosan lehet sietni,mert itt is megbosszulja magát a rohanás.

Még mindig

                               Következő pihenőnket a szomorú eseményre emlékeztető Szent Anna kápolnánál tartottuk,ahonnét már a Sükösdi templom tornya vezetett bennünket.Eseménytelen vándorlással értük el a Duna-völgyi-főcsatorna álmos folyását,mely egyúttal már a mai Sükösd közvetlen határát is jelentette. Az eddigi földutat,szilárd út váltotta.Kisebb emelkedőt küzdöttünk le és máris Sükösd házai közt találtuk magunkat.



A Szent Anna kápolnánál

                              Elérve a forgalmas 51-es főút aszfaltcsíkját hosszabb várakozás következett,mivel az azon való átkelés egy kisebb kalandtúrával is felér.Előzetesen úgy gondoltuk körül nézünk a faluban,de aztán a táv hosszúsága és a forróság végett úgy döntöttünk,hogy ezt most kihagyjuk ,így jó ezer lépést követően a hosszú Daráló utcára tértünk és takaros ,igazi alföldi porták közt értük el a falu utolsó házait,majd a mezőgazdasági telepeit.


Első találkozás a Duna-völgyi főcsatornával

Érkezés Sükösdre

                           
                                 Az utolsó telepeknél vettük számba vízkészleteinket,az 5 palackból 2 már elfogyott,a következő vízvételi lehetőség több mint 20 km-re lévő Szentgyörgyi Erdőgazdaságnál lett volna,így a zsűri úgy döntött.hogy feltöltjük a már üres palackokat. Az utolsó porta,a nagyon takaros kinézetű Bolyhos Farm,így ide tértünk be.A gazdaság tulajdonosa a már említett nagyon vendégszerető Sipos Úr volt,aki fejedelmi fogadtatásban részesített bennünket. Pihenés közben elbeszélgettünk vele hasznos dolgokról,ecsetelte a gazdálkodás nehézségeit.A végén útravalónak még egy-egy pohár saját termelésű száraz Muscat Ottonel is lecsúszott,mely a Nemesnádudvaron található szőlőjéből származott.Köszönjük a felejthetetlen vendéglátást,reméljük lesz módunk viszonozni!


Sükösdi pillanatkép

Bolyhos farm

                               Felfríssűlve tértünk vissza a széles,homokos földútra és vágtunk bele mai túránk legnehezebb,legegyhangúbb szakaszába.A következő lakott település a cca 25 km-re található Érsekhalma lesz,ami legalább öt órai kemény gyaloglás.Még szerencse,hogy az út nagy része erdőben fog vezetni,így talán könnyebb lesz elviselni a már most is iszonyú meleget.

A Bolyhos farm ménese

Hajajj

                                  Az első lépéseket még vígan tettük meg a homokos,ám kemény földúton.Óriási szántók,gabonaföldek közt kacskaringóztunk.Ezek a parcellák jórészt az előbb megismert vendéglátónk tulajdona. Jókedvünk aztán hamar alább hagyott,mikor elkezdődtek az első "pocsolyák".Nekünk dunántúli embereknek egészen más fogalmaink vannak ezekről.Errefelé ezek a tócsák útszélétől útszéléig tartanak,némelyek traktorgumi mélységűek,az aljuk pedig roppant büdös,iszapszagú.Nagy valószínűséggel ezek nyáron sem szikkadnak ki!Mivel szélességben az egész utat elfoglalják,ezért kerülgetésük sem a legegyszerűbb feladat.Utunk elején még "csak" a gabonatáblákban kellett kerülgetnünk,de ahogy egyre beljebb értünk az erdőben úgy lett egyre nehezebb feladat.A sűrű vegetációnak köszönhetően némelyiküket méteres dzsindzsásban,csalánosban kellett kikerülni.Persze mi nagymenősen rövid gatyóban trappoltunk,így sikerült kellően össze karistolni és csíptetni magunkat.Sebaj,legalább élénkült a vérkeringésünk is.



Erdei vonulás Sükösd után

                          A sűrű és hűvös, erős akác dominanciájú vegyes erdőben a tócsákat leszámítva jó minőségű erdei utakon tudtunk erős tempóban vonulni.Elhagytuk a József-telek nevű helyet,ahol  nem is oly régen még állt az erdészház.Innen sűrű erdőben ballagtunk,azt ,hogy hol járunk  a rendre feltűnő MTSz-es oszlopok helymeghatározásából tudtuk,melyeknek többi információját mindig figyelmen kívül kell hagyni.mert elég falsak tudnak lenni.


Az egykori Józsefteleken


                         Rendre derékszögű kanyarokat tettünk,itt éreztük,hogy dumálás helyett jobb magunkba fordulni.A mélázásból csak néha zökkentünk ki,egy-egy érdekesebb helyen.Egyszer csak motorzúgásra lettünk figyelmesek,hamarosan két favágóba botlottunk,kik az erdei utat szélesítették,a behajló ágakat vágták le.A semmi közepén! Úgy látszik forgalmasak ezek a földutak.


Közeleg Ólom-hegy

                           Kölcsönösen megörültünk,meglepődtünk.Kedélyes beszélgetésbe kezdtünk,a favágók megkérdezték tudjuk-e merre megyünk,van-e valamilyen segítségre szükségünk.Miután elmondtuk mi járatban vagyunk és ,hogy kellő segédeszközünk is van,így nyugodtan engedtek utunkra bennünket.Azt azért hozzá tették,hogy a kereszteződésekben nagyon figyeljünk,mert könnyű téveszteni és azért errefelé mások a távolságok.

Rém környékén


                         Igazuk volt,mert bár K.gif jelzések rendre feltűnnek,de itt nem a megszokott sűrűséggel vannak festve,ezért fokozottan kell figyelni.Úgy terveztük,hogy kitérünk az Ólom-hegy 172m-es csúcsára,de a meleg és a visszalévő táv nagysága végett ezt elvetettük és csapattunk tovább erdőben,tócsákat kerülgetve.


Szentgyörgy puszta környékén

                             Időszakosan kiértünk az erdőből ,újra földek mellett vezetett az utunk,jobbra feltűntek Rém portái,tehát van lehetőség megszakítani itt a végtelen vándorlást,de mi É-nak fordultunk és itteni fogalmakkal hamarosan újra erdőben találtuk magunkat.

Végre falu!

                                  Egyszer újabb motorzúgás zökkentett ki magányunkból,ezúttal a kerületi erdész jött velünk szemben terepjáróján.Ugyanolyan jó tanácsokkal látott el bennünket,mint az iménti favágók,megadta a telefonszámát,ha segítségre lenne szükségünk.Nagyon megható ahogy errefelé viszonyulnak a vándorhoz.Errefelé a tócsák is kezdtek ritkulni,így erős tempót diktált Első és mire észbe kaptunk más el is "rongyoltunk a Szentgyörgyi Erdőgazdaság mellett,ahonnét kicsivel több mint 20 perc alatt elértük Érsekhalma első tanyáit. Felüdülés volt! Nagyon ki voltunk tikkadva,vizünk is rendesen fogyott és kellően el is voltunk fáradva.


Érsekhalma

                                Szilárd burkolatú útra tértünk,mely most nagyon jól esett. A Kiskunságra jellemző porták mellett értük el a falu központját,ahol a modern építésű templom mellett kicsit kifújtuk magunkat,egy rövid főhajtással róttuk le tiszteletünket a Hősi Emlékműnél. Szerettünk volna inni egy pofa sört,de a központban nem találtunk nyitva tartó műintézményt.Szerencsére a falu végén található Horgony Csárda(kocsma)nyitva volt,így tudtuk pótolni folyadékveszteségeinket egy-egy krigli Borsodival. A helyi erő bőszen képviseltette magát,jól eldiskuráltunk velük,itt is csak jószándékkal találkoztunk.


Bicikliuton

Hild előtt


                                  Eléggé ki voltunk készülve,hisz már megtettünk kb 35 km-t,ebben az irdatlan melegben,így komolyan felmerült,hogy feladjuk és hívjuk a házigazdát,hogy jöjjön értünk.De aztán jött a mondás:Nem vagyunk papírkutyák! Már csak 7 km van hátra és a túra leglátványosabb szakasza,így fel,vigyázz.


Az Elátkozott hegy



                               Ücsörögtünk még egy jó ideig,majd mozdulásra bírtuk rozzant csontjainkat és a bekötőút melletti bicikliúton kigyalogoltunk az 54-es főútig,melynek forgalmas sávján csak rövid várakozást követően sikerült átkelni.Rövid aszfaltkoptatást követően árnyas fák alatt ereszkedtünk le Hild településrészre ,ahol a monumentális Érsekhalmi Földvár is található. Az elmúlt időszakban sokat olvastam a fecskék populációjának csökkenéséről,így kimondottan örömteli volt látni a löszfalba vájt több száz lyukat,mely a partifecskéknek ad szállást.És itt sok más hasonló löszfalhoz képest még fecskék is laknak a "fészkekben"

                               
Érsekhalmi földvár




                                    Mikor leértünk a löszfal aljához,egy információs táblánál felkapaszkodtunk a várba egy kiépített lépcsősoron.Most a sok síkvidéki gyaloglás után kimondottan jólesett.Bóklásztunk,fényképeztünk a hatalmas földvárban,csodáltuk a Kiskunság panorámáját és megláttuk mai túránk végcélját a Hajósi Pincéket,mely már kéznyújtásnyi távolságra volt,csak még el kellett odáig jutni.


Kilátás a földvárból

                                   Az egyik legjelentősebb bronzkori földvárunkból,melyről rengeteg hátborzongató monda kering,egy másik ösvényen ereszkedtünk le az egykori Hildi Á.G.területre. Magtárak,gazdasági épületek közt kanyarogva értük el a Duna-völgyi Főcsatorna rozzant hídját.
A csatornán átkelve K.gif ok ÉK-nek fordultak és az árvízvédelmi töltés frissen kaszált felületén vezettek.


Rozzant híd Hild-puszta után

Duna-völgyi főcsatorna

                                  Itt már a finisben jártunk és kímélendő magunkat, csökkentettünk a tempónkon,valósággal vánszorogtunk,de a fáradtság végett jól is esett ez a lassúság.Élveztük a víz közelségnek hűsítő hatását,de a hátunkba tűző erős napsütés nem esett jól. A csatornát nem láttuk,mivel a hatalmas sás,nád eltakarta,így kedvesem valóságos halálfélelemmel szedte a lábait,mivel irtózik a csúszó-mászóktól és a rágcsálóktól,minden egyes zörrenés valósággal sokkolta.


Gáton

Cifra-híd

Mégcifrább híd



                               Lerobbant védőművek mellett értük el a lezárt,beomlott Cifra -hidat,melynél vethettünk pár pillantást a csatorna vízére.Innét már kézzelfogható távolságra voltak a Hajósi Pincék,hamarosan elértük a Hajósra vezető országutat ahol az új hídon jobbra fordultunk és rövidesen már a löszfalba vájt muzeális pincék közt emelkedtünk a Jutka Panzióig,ahol ma duplán pecsételtünk,hisz szakaszhatárra értünk,holnap innét folytatjuk.



Újabb híd

Közeleg a cél

                                 Elcsoszogtunk a közelben lévő szállásunkig,ahol a házigazdák már finom vacsorával vártak ,ami mellé finomabbnál finomabb hajósi borokat kortyolgattunk,melyekkel meg is jutalmaztuk magunkat a mai kimerítő túra után,melyen kellemesen elfáradva korán eltettük magunkat másnapra.
Hajósi Pincefalu



                                  Kedden,19.én már kicsit korábban indultunk és fél nyolc környékén szálltunk ki az autóból Kunfehértó-Üdülőtelepen,ahova házigazdánk fuvarozott el.A még csendes,álmos üdülőhelyen rögtön megtaláltuk az AKK.gif  jelzéseit,itt most nem bélyegeztünk,hisz itt nincs ellenőrzőpont ,ráadásul nyitva tartó egységet sem találtunk. Azt nem értem ,hogy a zilletékesek miért nem ide tették a szakaszhatárt,sokkal ésszerűbb kiszállópont,mint a több mint öt km-re lévő hivatalos pecsételőhely.











Kunfehértó Üdülőtelep

                              Andalogtunk a szocialista időket idéző üdülők közt,az elzárt strand mellett. Szerettünk volna lesétálni a Kun-Fehér-tó strandi részére,de olyan hermetikusan el volt kerítve,hogy esélyünk sem volt,így csak a dróton kívülről csináltunk pár képet,majd sietősen tovább álltunk a jól kijárt homokos szekérúton.Ma a tócsákkal már nem kellett küzdenünk helyette a jött a legendás kunsági homok.



Reggeli pihenő

                           Eseménytelen vándorlásba kezdtünk ébredező,legelésző gulyák mellett,erdősávokat érintve értük el az egyre szikesedő sztyepp-tó,a Fehér-tó most teljesen száraz medrét,ahol igazi növényritkaságokat tudtunk szemügyre venni és lefotózni.Annyira magával ragadott bennünket ez a látvány,hogy csak azt vettük észre,hogy üdvözlésünkre csaholva jön elénk a Pici-Paci Tanya öreg német juhásza.



Kun-Fehér-Tó szikes talaja

                           Kiakasztottuk a kerítést és  legelésző paripák mellett értük el a sok funkcióval bíró központot,ahol bár az állatok élték szokásos  életük,embernek hűlt nyomát sem láttuk.Erről már olvastunk beszámolókat és bizony sokan ugyanezt írják.



Pici-Paci Tanya

                          A porta épületénél beütöttük igazoló pecsétjeinket,készítettünk fotót,majd ahogy jöttünk tovább álltunk.Az öreg buksi egészen a hátsó kapuig elkísért bennünket,amit mi egy jutalomfalattal díjaztunk,majd a kerítéstől visszafordult,mi pedig megkezdtük a végeláthatatlan hullámvasutazást a futóhomokból épült buckákon.


Az öreg német juhász

Tovább

                              Vaddohányföldek,általam fel nem ismert galagonyás ,pár derékszögű irányváltás után értük el a látványos ,fűvel benőtt Kéleshalmi homokbuckákat,ez a terület a Kiskunsági Nemzeti Park területéhez tartozik.Igazán megéri "felkapaszkodni" egyik-másikra, igazi futurisztikus látvány tárul elénk,ahogy hullámzanak az évszázadok alatt összerakódott dombocskák.Elég jól járható volt a homokos szekérút,így gyorsan fogytak a méterek,hisz délelőtt lévén még a forróság nem kínzott bennünket. Egy idő után a ritkás ligetes erdőket sűrű fenyves váltotta.Meg is lepődtünk,erre nem számítottunk a Kiskunságban.Nagyon sok vadnyulat láttunk az úton pózolva,jöttünkre is csak az utolsó pillanatban iramodtak tovább,így sikerült egy-kettőt megörökítenünk.




Kéleshalmi Buckamező


                                 Bár gyorsan fogytak a méterek,nagyon nehezen közeledett Kéleshalom.Végre elértük az első lakott tanyát,ahol az említett gazda az Arabitka körtét szedte.Kissé meglepődött jöttünkre,megkérdezte tud-e segíteni.Mi ezt köszönettel elfogadtuk és feltöltöttük üres palackjainkat ,elbeszélgettünk és kaptunk egy jó adag körtét útravalónak.Innét már ritkás tanyák közt értük el a Kéleshalomra bevezető vékony aszfaltcsíkot,melyen pillanatok alatt beértünk az élet halvány jeleit mutató falucskába.


Fenyves a Kiskunságon

Újabb buckák

                               Beütöttük igazoló pecsétjeinket az ítinerekbe,majd tovább sétáltunk a rendezett településen. A szintén modern építésű templom előtt tisztelegtünk a Hősi Emlékműnél,majd az egyik pihenőpadnál pauzát tartottunk.Szendvicseztünk,ittunk és fújtunk egy jót,majd fél óra elteltével szedtük a cók-mókjainkat és tovább álltunk.A falut elhagyva az út újra homokos szekérútra váltott,újabb buckákra tértünk föl és mentünk le. A látvány csak annyiban változott,hogy itt már megművelt földek és tanyák közt vándoroltunk.A porták némelyikénél látszottak az élet jelei,de akadtak elhagyott,düledező házak is.





Kéleshalom

                                  Egy idő után a tanyák elmaradoztak,csak a buckák voltak állandóak,majd akácos erdőbe értünk,ahol végre árnyék is vetült ránk.Hosszú egyenes után ,két derékszögű kanyarodás után elmaradt az erdő,művelt földek,szőlők közé értünk, feltűntek Paczi-tanya épületei,melyek közül láthatóan nem mindegyik lakott már. Percek alatt elhagytuk a tanyabokrot,itt már a Hajósi borvidéken jártunk. Óriási bekerített gyümölcsös mellé értünkK.gif  jelzéseink végig ennek a kerítse mellett haladtak,eléggé eseménytelen ,unalmas szakasz volt ez.Ahogy elértük a gyümölcsös végét,azt óriási szántók,gabonatáblák váltották és ezek közt értük el Császártöltés települést,ahonnét már finisbe értünk mai túránkon.


Kéleshalom után

Őkegyelmét nem zavarjuk

                                Mivel siettünk ,mert ma még haza is akartunk menni,ezért jószerivel végigrobogtunk a falun,alig pár pillantást vetve a jellegzetes templomra.Átkeltünk a most is forgalmas 54-esen,  leereszkedtünk a már többször látott Duna-völgyi-főcsatornához,ahol DNy-i irányba kanyarodtunk és erdősávok közt haladtunk a jól járható földúton.A ligetes rész mögött óriási szántók húzódtak,utalva a térség fő megélhetési formájára.


Elhagyott porta Paczi-tanyánál

                                   A földút  lassan a csatorna partjára ért,feltűnt egy szivattyútelep,majd nemsokára a főcsatorna jellegzetes zsilipje,ahonnét már a Hajósi Pincék jellegzetes épületei is feltűntek.Nagy örömmel konstatáltuk,hogy lassan beérünk a célba. Sikerült!Nehéz,tanulságos két napon vagyunk túl,rengeteg élmény vár feldolgozásra.





A gáton Császártöltés után

Zsilip a Duna-völgyi főcsatornán

                                  A Hajósi-Pincékhez valósággal bezúgtunk ,most nem kellet sehol megállnunk,egyenesen a szállásra mentünk,ahol ezúttal is várt már a nagyon finom estebéd,melyhez most csak kedvesem kapott a finom nedűkből,mivel én vezető állást töltöttem be még  a mai nap. Kaja után pihentünk egy kicsit,rendbe szedtük magunk,lemostuk az út porát és fájó búcsút vettünk nagyon kedves szállásadóinktól.Reméljük lesz alkalmunk viszonozni a sok jót,amit tőlük kaptunk.


Megkönnyebülés



A célban

                                Hazafele jól elbeszélgettünk,értékeltük a két napot,majd haza térve egy  üveg Törley Muscataller Doux pezsgővel jutalmaztuk magunkat. Egészségetekre!

             
Jutalom




                               Most szokásomtól eltérően még nem fejezem be a beszámolót.Az útba eső településeket és nevezetességeket alább mutatom be.


                            Duna-Tisza köze,az Alföldön található, alatta a Duna és Tisza közti területet értjük,északon a Mátraalja és Bükkalja határolja.Az ENSz hosszútávú klímaváltozási előrejelzése félsivatagi övezetté nyilvánította.A tájegység része a Duna-Tisza közti homokhátság,mely az ország 10%-át teszi ki. Ugyancsak itt található a Kiskunság is,melynek talaja nagyrészt homokos,illetve szikes és réti talajok.A vidéken nagy problémát okoz a vízhiány,melynek megoldásán több mint 300 éve dolgoznak.A Kiskunság a nevét a Tatárjárás után ide letelepedő kunokról kapta.A Duna-Tisza közén található hazánk 2. nemzeti parkja a Kiskunsági Nemzeti Park(1975).

                            Sükösd környékén már a rézkorban is éltek emberek,régészeti feltárások során  avar kori település emlékeit találták.A település évszázadokon át a mai Ósükösd területén volt ,de a rendszeres Dunai-árvizek végett a település földesura, a kalocsai érsek a XIX.sz-ban áttelepítette a magaspartra,ahol a jelenlegi falu kialakult. Róm.kat.temploma 1821-ben épült.Lakóinak száma jelenleg majdnem eléri a 4000 főt.A falu határában található a Szent Anna kápolna,melyet 1747-ben építtetett Pocskai Gergely érseki erdész.A legenda szerint ezen a helyen lőtte meg véletlenül az őt meglátogató lányát,aki halálos sebet kapott.E szomorú eset végett emeltette a kápolnát,melynek oltára elé temette a kislányát. A kápolna ma is búcsújáró hely.A falu határában folyik a Duna-völgyi főcsatorna,melynek építését a belvizek levezetésének céljából 1912-ben kezdték meg és 1929-re készült el, később több ütemben fejlesztettek,bővítették.A csatorna a Ráckevei Duna-ágból ered és Bajánál ömlik a Dunába.Szélessége átlagosan 8-10 m,mélysége 3-4 m-Hossza 118 km.A horgászok között kedvelt célpont,mivel halban gazdag. 
 

                           Ólom-hegy a Duna-Tisza köze legmagasabb pontja (174m tfsz),az Illancs homokhátságban található. A csúcson lévő geodéziai toronyból remek panoráma tárul elénk a vidékről.

                              Érsekhalma már a bronzkorban is lakott terület volt,ekkor épült jelentős földvára is,mely egyik legértékesebb emlékünk a korból.A középkorban a kalocsai érsekség birtoka volt,ekkor még Hild-pusztaként ismerték.A mai település később alakult ki pár km-re keletebbre.Római katolikus temploma 1989-ben épült,lakosainak száma 600 fő körül van.Legjelentősebb nevezetessége az Érsekhalmi Földvár,mely a Duna egykori ártere fölötti 10-15 m magas löszfalon található.A helyet a helybeliek Elátkozott/Elvarázsolt  hegyként hívták és több hátborzongató legenda is kering róla.
                       Valahol Hajós és Nádudvar közt a Bajai úton van egy völgy, és az a hegy, ami attól Hajós felé van, az az Elátkozott hegy. A régi öregek Elátkozott hegynek nevezték. Azt tartják róla, ha telihold ragyogja be az éjszakát, és a hold sugara éppen megvilágítja a hegyet, akkor a lomha hegy megmozdul, pontban éjfélkor kitárja hatalmas kapuját, és felcsillantja a mélyén rejlő temérdek kincset. Havonta egyszer és csak pár percre. Mert ha a holdfény tovahalad, a hegy újra bezárul.
Van ennek a hegynek egy titokzatos kapuja. Nem nyitja sem emberi kéz, se varázsszó. Egyedül az nyitja, ha a kulcslyukon egy hat éves kisgyermek kivájt szemeit dobják be. Akkor kipattan a zár, megnyílik a kapu, és a hegy megmutatja a mélyén rejlő kincset.
Aki letéved oda, mindenféle kincset markolhat össze. De jaj neki, ha mohóságában elfeledkezik az időről, és nem távozik időben a kincsekkel. Mert ha a hold fénye tovasuhan a kaputól, akkor a hegy örökre magába zárja.
Csakhogy az a kapu eddig még sose nyílt ki, mert eddig nem akadt még senki, aki gyermekének szemét a kincsért feláldozta volna. (Mendler Ferencnétől /1919/ gyűjtötte Schőn Mária).
                                    A földvárra Deli Ferenc érsekhalmi tanító hívta fel a bajai régészek figyelmét 1958-ban. A részbeni feltárásokat Kőhegyi Ferenc végezte el,a leletek a bajai és a kalocsai múzeumban láthatóak. Mai tudásunk szerint a 115m átmérőjű földvár a vatyai kultúra egyik legnagyobb erődítse lehetett.Részletes feltárása még várat magára. A földvárat a kéipített Tanösvényen ismerhetjük meg.

                     A Hajósi Pincék(Hajósi Pincefalu) Hajós városához tartozik ,annak egyik büszkesége.A török kiűzését követően a terület földesura ,a kalocsai érsek,a kihalt falvakat katolikus németekkel telepítette be,kiknek a fő megélhetsi forrása a szőlő és bor termelés volt.Ők építették ki a kacskaringós utcákból álló Pincefalut,melyben mintegy 1300 löszfalba vájt pincét és föléjük épített présházat találhatunk.A hely népi építészetünk egyik legjelentősebb emléke,védettséget élvez.A borvidék legjelentősebb fajtái a szürkebarát,cserszegi fűszeres,cabernet sauvignon,kékfrankos és a kadarka.

                        Kunfehértó környéke már a bronzkortól lakott volt,de 1945 előtt csak a Kiskunságra jellemző tanyavilág volt található itt.Ekkor Fehértó-pusztaként ismerték. Kunfehértó 1952-től önálló település.A Kun-Fehér-Tó strand 1930-ban nyílt meg a szikes sztyepptó egy részéből kialakítva.A tavat csak a csapadék táplálja,ezért vízszintje nem állandó,nagy részén nádas és szikes terület található.

                           Kéleshalom zsáktelepülés Jánoshalom és Hajós között az Illancs közepén helyezkedik el.A falu 1906-előtt a kisszállási birodalomhoz tartozott és Boncompagni herceg tulajdonában volt.Az olasz főnemestől Hollönder Lázár szabadkai nagybirtokos kártyán nyerte el a területet.Az új tulajdonos a jobb területeket parcellázta,a megmaradt silány telkkere különböző telepesek érkeztek.Földbe vájt putrikban éltek,de hamar rájöttek ,hogy a futóhomokon nem tudnak megélni és sokan vissza menekültek. A szájhagyomány ezért a környéket még ma is Illancsnak hívja.A település 1990 óta önálló,jelenleg 450 körüli a lakosok száma,ebből 200-an élnek belterületen,a többiek a környező tanyákon tengetik életüket.A római katolikus templom 1939 -ben épült.A község legfőbb nevezetessége a határában található Kéleshalmi Homokbuckák  védett területe.
                              

Védetté nyilvánítás éve: 1975. Kiterjedése: 168 ha

    A Duna-Tisza közének felszíne a holocén korszakban - a földtörténeti jelenkorban - nyerte el mai formáját. A Duna medre, amely eredetileg északnyugat-délkeleti irányban átlósan szelte át az Alföldet, fokozatosan nyugatra helyeződött át, és észak-déli irányt vett fel. Hordalékából építették fel a döntően észak-nyugati irányú szelek a Duna-Tisza közi homokhátságot, amelynek legmagasabb vonulata Illancs, Bács-Kiskun megye déli részén húzódik.
Ezt a változatos, nyugtalan felszínű területet tarka vegetációs mozaik borította: a buckaközi mélyedésekben tavak, mocsarak, égerlápok, a magasabb térszínen gyöngyvirágos tölgyesek, a buckaoldalakon és buckatetőkön kiritkuló, gyepfoltokkal váltakozó pusztai tölgyesek és fehérnyárasok díszlettek. Az külterjes pásztorkodás és az erdőirtások hatására a homokpuszták területe megnövekedett az erdőfoltok rovására. A túllegeltetett gyepfoltok fellazulása következtében futóhomok.
A homokkötés évszázados erőfeszítéseket követelő munkája a múlt század második felében kezdte meghozni gyümölcsét, majd a második világháborút követő nagy erdősítésekkel be is fejeződött. A telepített erdők, elsősorban az akácosok, az erdei- és feketefenyvesek csak keveset őriztek meg az eredeti növényvilágból. annak maradványait már csak kicsiny, szétszórt természetvédelmi területeken találjuk meg.
Ezek egyike a Kéleshalom község határában fekvő homokbuckás terület. A pionír homokkötő gyeptársulásoktól a zárt homokpuszta-gyepekig sokféle növénytársulás található meg itt. Legjellemzőbbek a másodlagosan kialakult pusztai cserjések. Jellemző itt az egybibés galagonya, de kökény, boróka, vadrózsa, a védettebb mélyedésekben pedig – főleg a fehérnyár-sarjtelepek árnyékában – varjútövis és fagyal csatlakozik hozzájuk. A buckaközi mélyedések alján, már a talajvíz közelében, a serevényfűz törpecserjése díszlik, melynek védelmében több különleges gombafaj és néhány orchideaféle – vörösbarna nőszőfű, piros madársisak – él. A homokpuszta-gyepek csakúgy, mint a Duna-Tisza köze más vidékein, számos bennszülött és pontusi-pannon növényfajnak nyújtanak otthont. Ilyen például a homoki bakszakáll, a kék szamárkenyér, a pusztai kutyatej, a homoki vértő, a tarka- és a zászlós csüdfű, valamint az ősszel virágzó homoki kikerics, a kései szegfű és a homoki keserűfű.
Sajnos ez a terület is fertőzött az Észak-Amerikából származó selyemkóróval ami az 1870-es években jelent meg hazánkban, mint több célra is alkalmas növény. Ma már szinte az ország minden területén megtaláljuk, és ahol egyszer megtelepszik szinte kiirthatatlan. Teljesen átformálja környezetét, nem csak árnyékolásával, hanem gyökeréből kibocsátott anyagokkal is pusztítja az őshonos növényeket. forrás: KNP


 
             Császártöltés az 54-es főút mellett fekszik,jelenleg több mint 2200 lakója van. A környéket a kalocsai érsek telepítette be a XVIII.sz.harmincas éveiben  katolikus  német családokkal,kiktől a szőlőkultúra felvirágoztatását remélte.Római katolikus temploma az 1780-ban épült templom bővítésével 1921-25 között épült.


               Írta: Soós Lajos
               Fotók:Soós Margit


       További képek a túrákról:
  
                                https://photos.app.goo.gl/JJzD5NRagrrrSiLv6

                                https://photos.app.goo.gl/LeGDCrnHtdwihcBo6


        Térképek és szintrajzok: