2018. október 12., péntek

CSODÁK A SOMLÓN

A szüret kellős közepén kerekedtünk fel, hogy megismerhessük az egykori tűzhányó apró csodáit, a helyiektől hallhassuk a hegy és a vár köré fonódó legendákat. 
Ha a 8-as főúton autózunk, már messziről megakad a szemünk a Kisalföld síkjából szigetszerűen kiemelkedő jellegzetes formájú tanúhegyen és annak jelképén, a hatalmas fagerendákból ácsolt kereszten. Általában sietősen elrobogunk mellette, és sóhajtozunk, hogy jó lenne megismerni, de erre nemigen kerül sor. Ráadásul az országos és régiós túraútvonalak is messziről elkerülik. Pedig rengeteg érdekességet tartogat a hegy azok számára, akik veszik a fáradtságot és eljönnek megismerni.

Fotó: Soós Margit 
Kis társaságunkból már mindnyájan jártunk a Somlón, így ez alkalommal azt beszéltük meg, hogy szüret idején kellene elmennünk közösen, mivel ilyenkor rengeteg pincénél lesznek ott, így máskor nem hallható történetekkel lehetünk gazdagabbak, illetve nem utolsósorban több helyen is megkóstolhatjuk a híres nedűket, melyeket egykoron a patikákban árultak gyógyszer gyanánt.

Somlót a sárga sáv jelzés és annak variációi hálózzák be, ezekből tudunk személyre szabottan túratervet összeállítani. Célszerű ez alkalommal teljesíteni az „5 kápolna a Somlón” túramozgalmat, mely elvezet minden jelentős látnivalóhoz, jutalmunk egy szép kitűző lesz. Kis csapatunk 11 km-es túrát tervezett, így fél 10 körül gyülekeztünk a Hegykapu Vendéglő parkolójában, mely kitűnő kiindulópontja a hegyre vezető túrának. Ez alaphangon egy 3 órás túra, de mivel ma nem siettünk sehova, így jó félnaposra sikeredett, és kitűnő hangulatban telt.


Fotó: Soós Margit

A Somlói borvidéken ne keressük a máshol megszokott óriási parcellákat. Mivel a múltban rang volt Somlón szőlővel rendelkezni, így kisebb-nagyobb ültetvények alakultak ki, melyek a mai napig megmaradtak. Alapvetően kétfajta pincetípus alakult ki, a nagyobb, többszintes urasági, polgári présházak és a kisebb parasztpincék. Ennek a hagyománynak szerencsére a múlt rendszer nagyüzemi gazdálkodása sem tudott véget vetni. Ma is remekül megfigyelhető ez a rétegződés, bár némelyik pince elég elhanyagolt állapotban leledzik.

Fotó: Soós Margit

Indulás után hamarosan elértük az első pincéket, melyek többségénél pont most zajlott a szüret, mely a gazdáknak egyfajta ünnep is, így megadják a módját, és egy családi, baráti dzsemborit szerveznek ilyenkor. Mivel a meredek kapaszkodásban kiszáradtunk, így elég hamar bekanyarodtunk az egyik pincéhez, ahol örömmel fogadtak bennünket. Kértünk egy pohár somlóit, de aztán nagyon hamar felvilágosítottak bennünket, hogy ami a hegyről származik az somlai.

Fotó: Soós Margit 
A nap folyamán több pincében is megfordultunk, de sehol nem zavartak el bennünket, a legtöbbnél még egy-két pohár somlaival is megkínáltak, bár volt, ahol már nem volt tavalyi bor, így ott eperfahordóban érlelt törkölypálinkával kellett koccintani a házigazdával. Persze ebben a kiváltságban csak azoknak lehetett része, akik nem voltak vezető állásban.

Fotó: Soós Margit

A borosgazdáktól, borászoktól sok érdekeset hallottunk, volt szerencsénk találkozni Györgykovács Imrével is, aki a Borászok Borásza volt 2012-ben. Megtudtuk, hogy alapvetően fehér szőlőt és -bort készítenek, legjellemzőbb fajták az olaszrizling, a furmint, a hárslevelű, no és a juhfark. Ez utóbbiból az egész országban kb. 150 hektár található, ebből 110 itt Somlón. Márai szerint „a somlai a borok fejedelme”, ezt a kiváltságot évszázadokig megtartotta. Kedvelt italok voltak az uralkodói házaknál is a kemény, férfias karakterű tüzes borok, ezért a nászéjszakák boraként ismerték. Hitték, hogy segít fiú utódot nemzeni. Ezért a legenda úgy tartja, Mária Terézia somlait itatott a Habsburg-hercegekkel. Egy másik történet a somlairól: az egyházi törvényszék azért oszlatta fel a vásárhelyi Benedek-rendi apácakolostort, mert az apácák túl sokszor néztek a pohár fenekére.

Történelmileg az is igazolt, hogy amikor a török 1664-ben újfent megtámadta Devecsert, a vár kapitányának távollétében a vár védői inkább a várkastélyt és a borospincéket fosztogatták. Elszámoltatásukkor azzal védekeztek, hogy inkább „megmentették” a somlai bort, minthogy a pogány kezére kerüljön. Egyik házigazdánktól megkérdeztem, mi az oka, hogy itt nem halljuk a más borvidékeken megszokott gázágyúk pufogását. A kisöreg csak somolygott, és az égre bökött, ahol köröző madarak (hollók, sasok, kányák) borították az eget. Minden megvilágosult, a seregélyek itt nem reszkíroznak. Sok történetet hallottunk még, de ezek elmesélése több cikket megtöltene.

Fotó: Soós Margit

No persze nemcsak pincetúrán vettünk részt, de megismertük Somló egyéb látványosságait is. A Taposó-kút a hegy déli oldalát volt hívatott ellátni. A mintegy 80 méter mély kutat a 19. században ásták. A vízkivételt egy elmés, óriási szerkezet oldotta meg, ennek hajtását egy óriás dobban lábbal végezték el, mint egy mókuskerékben.

Fotó: Soós Margit

Útba ejtettünk több kápolnát is, melyek már messziről láthatóak a Somló oldalában. A hófehéren szikrázó Szent Ilona-kápolna a hegy DNy-i oldalán található, 230 méteren. Első említse 1339-re datálódik, építői a környék pálosai lehettek. Ez a kápolna a török harcokban valószínűleg megsemmisült, de az emberek képzeletében híven élt. A 19. század elején a hívek a boruk egy részének közös eladásából újjáépítették.

Fotó: Soós Margit

A Szent Márton-kápolna az ÉK-i oldalon található 215 méter magasan. A gótikus építésű kápolnát először 1309-ben említik. Építői a már említett borozó vásárhelyi apácák voltak. Eredetileg torony nélkül épült, fatornyát később toldották hozzá. A kápolna mellett található az azonos nevű, bővizű forrás. Hogy ne csak somlait fogyasszunk, megkóstoltuk a forrás üde, hűs vizét is, bár ha meggondoljuk, ez is somlai.

Fotó: Soós Margit

A Szent Margit-kápolna Somló déli oldalán található, 295 méter magasan. Építését szintén a „boros” apácák finanszírozták, feltehetően Mátyás király idejében. A török hódoltság alatt elpusztult, újjáépítésére 1727-ben került sor. Az oltárképe Szent Margit szüzet ábrázolja, ennek okán híres búcsújáró hellyé vált. A kápolna mellett egy 300 éves hársfa áll, melybe 1983-ban villám csapott, de sarjaiban tovább él.

Fotó: Soós Margit
A kápolna mögött áll a Keresztelő Szent János tiszteletére felszentelt
piciny kápolna

A hegy fő látványosságához, az egyik mellékszirten álló várhoz meredek emelkedőn kaptattunk, de közben megpihentünk az érdekes formájú Kinizsi-sziklán, mely úgy néz ki, mintha valaki ráült volna. A legenda szerint, amikor a fekete sereg vezére megkapta a várat Mátyástól, a fárasztó kapaszkodás közben ezen a sziklán pihent meg, ekkor lett ilyen formájú.

Fotó: Soós Margit

A túránk csúcspontja a gótikus eredetű vár, mely egy magányos szirtre épült 367 méter magasan. Katonailag soha nem játszott fontos szerepet, igaz a vár alatt 1543-ban nagy csata volt a keresztény és pogány hadak közt, jelentős emberáldozattal. Az évszázadok alatt rengeteg tulajdonosa volt, tulajdonviszonya rendezetlen, rengeteg per és viszálykodás jellemezte. Tulajdonolta pl. a rettegett Csóron család is, mely agyon sanyargatta, fosztogatta a környék lakóit. Birtokolta Bakócz Tamás egri püspök is, ekkor élte a vár a fénykorát. A legérdekesebb, legregényesebb tulajdonosa Liszthy László irodalmár, rablólovag volt, kit gaztetteiért a bécsi törvényszék lefejeztetett. A várat aztán Vak Bottyán kuruc generális helyre hozatja, kuruc fészket épít ki. A szabadságharc bukását követően jelentősége megszűnik. Tulajdonjogát az Erdődyek szerezték vissza, kik az állagmegóvással egyáltalán nem törődtek. Sőt, értékes faragott köveit új kastélyuk építésére használták fel Dobán, melyet nemes egyszerűséggel Somlóvárnak neveztek el. A vár jellegzetessége a kilencszög alakú csonka gúla formájú konyhakürtő.

Fotó: Soós Margit

A Somló 432 méteres csúcsa erős kapaszkodás után érhető el. Itt épült az 1938-ban felavatott Szent István-kilátó. Sokak szerint ez a likacsos, helyi bazaltból épült kilátó az ország legszebb ilyen jellegű építménye. A négyszintes épületben eredetileg menedékhely is volt, ma ez büféként üzemel. Kilátószintjéről remek körpanoráma tárul elénk. A rossznyelvek szerint megfelelő körülmények közt még a Schneeberg hósipkája is ide látszik.

Fotó: Soós Margit

A kilátó alatti pihenőhelyeken akár ehetünk is egy csúcscsokit, majd ellátogathatunk az említett keresztig, melynek aljában államalapító királyunk emlékműve található, melyet 1998. augusztus 20-án avattak fel. A fennsíkról meredek, óriás bazaltlépcsőkön ereszkedtünk le hangulatos pincék közt túránk kiindulási pontjához. A vendéglőben aztán hamisítatlan helyi specialitásokkal koronáztuk meg a napot.

Írta: Soós Lajos
Fotó: Soós Margit


Ha szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!
 

2018. szeptember 29., szombat

CSODÁKRA BUKKANHATUNK A TISZA-TAVON

A nyári összevont számunk címlapsztorija a Tisza-tó volt, és ehhez egy online játékunk is kapcsolódott. A főnyeremény egy háromórás vezetett motorcsónakos túra volt, amelynek nyertese szeptember első vasárnapján ismerte meg hazánk legnagyobb mesterséges tavát. Íme az élménybeszámoló.
Ez a történet még július elején kezdődött, amikor megérkezett a Turista Magazin magazin aktuális példánya. A szemem rögtön megakadt a címlap fotóján és máris lapoztam, hogy elolvashassam a cikket a Tisza-tóról. Itt hallottam először egy ottani vízitúra-vezetőről, Barnabásról és elkötelezettségéről. Aztán pár nap múlva egy játékon akadt meg a szemem a magazin online felületén, melynek nyereménye egy háromórás vezetett túra volt. Bőszen beküldtem a válaszokat és el is engedtem a dolgot, mert még soha semmit nem nyertem. Már meg is feledkeztem róla mikor egy e-mailt kaptam, hogy Fortuna Istenasszony rám kacsintott. Egyeztettem Barnabással és szeptember első vasárnapját szemeltük ki a túra időpontjának.

Fotó: Soós Margit

Csodálatos, tiszta és csendes napot „fogtunk ki”, így keresve sem találhattunk volna alkalmasabb időpontot egy vízitúrára. Vezetőnkkel kölcsönösen szimpatikusak voltunk egymásnak, így minden adott volt egy jó túrához. A kezdeti fészkelődést követően mindenki megtalálta a helyét Barna csónakjában, aki - hogy bizonyítsa a hajó stabilitását - kiállt a szélére, nem kis riadalmat okozva. Aztán, hogy oldja a félősebbek hangulatát, megnyugtatta őket, a Tisza-tóban mindenkinek leér a lába, csak az nem mindegy mennyi víz van felette.

Fotó: Molnár Csaba

Először a füredi Holt-Tiszán hajóztunk, ahol Barna röviden ismertette a Tisza szabályozását, és a tórendszer keletkezését, mindezt történetekbe ágyazva, poénokkal tűzdelve. Sást és nádat kevertünk, kákán kerestünk csomót és máris bezsilipeltünk a X. számú öblitőcsatornába, ahol a tó elárasztásáig még rétek, szántók és legelők voltak. Már 40 éve víz borítja a területet, azért mementónak egy-egy műtárgy megmaradt. A túra folyamán láttunk vízből kiálló villanypóznát, gémeskutat, mely a pusztákon nem csak vízvételi lehetőségként funkcionált. Rúdjának állása sok mindent elárult a hozzá értők számára.

A Tisza-tó létrejötte egy csoda. Az ember és a természet munkájának köszönhetően létrejött egy olyan, az ősi Tiszára hasonlító ártéri, nyílt vizekkel, holtágakkal tűzdelt terület, ahol egyedülállóan gazdag élővilág alakult ki a mesterséges tavon. Amíg ezeket mesélte vezetőnk, addig ki is értünk az”oly simán, oly szelíden”ballagó nagy Tiszára, amit a Nagy-Morotván hagytunk el.

Fotó: Molnár Csaba

Innét kezdődtek az igazán fantasztikus dolgok. A nagyvárosi létet, napi pörgést otthagyó vezetőnk egyre jobban elemébe került, látszott rajta, hogy imádja a természetet, a Tisza-tavat. Egyáltalán nem bánta meg a váltást, bizony irigykedve hallgattam. Egyre rejtélyesebb, szűkebb csatornákba kormányozta a ladikot, magyarázta a látottakat. Hódvárak, hód faragta fák mellett haladtunk, vadregényes részeken. Megtudtuk, hogy a kevésbé kártékony eurázsiai hód helyett tévedésből először kanadai hódokat telepítettek a tóhoz, melyek falánkságukkal óriási károkat okoztak.

Fotó: Molnár Csaba

Aztán megismerkedtünk a gyilkos csomorikával, melynek roppant erős idegmérge már tapintásakor is tüneteket okozhat. Nyílfüvek, lóromok gyékények, buzogányok, réti kakukktorma…. csak pár mocsári növény amelyeknek megjegyeztem a nevét, de ettől sokkal többet ismertetett Barna. Ezekben az eldugott félreeső csatornákban igazi kincseket láthatunk. Nekem volt szerencsém észrevenni egy türkizkékben pompázó jégmadarat, de mire szólhattam volna már el is illant.

Vízbe borult fák, vadszőlők és vadkomlók közt értünk ki a Valki-medence nyílt víztükrére, melyet teljesen beborított a rucaöröm, a sulyom, a békaszőlő és számos meg nem jegyzett vízen élő növény. Ezek közül a legcsodálatosabbak a tündérrózsák, vízitökök és a tündérfátyolok voltak. Ilyen töménységben ritkán látni. A legkülönlegesebb növény amit megismertünk a közönséges rence volt, mely húsevő. Tömlőivel ejti csapdába az apró vízi állatokat. A zsákmányszerzés olyan gyors, hogy szabad szemmel nem is érzékelhető.

Fotó: Soós Margit

Fotó: Soós Margit

A Valki-medence és annak a Lapos-dühös nevű része azonban a gazdag madárvilágáról híres. Mi már a költözés közben vízitúráztunk, de így is rengeteg madarat láttunk. Szárcsákat, kormoránokat, sirályokat, hattyúkat, bakcsókat, gémeket, kócsagokat, szerkőket, récéket, vízityúkokat, sasokat, héjákat, ölyveket.

Fotó: Molnár Csaba

Fotó: Molnár Csaba

A legnagyobb lármát a fattyúszerkők csapták, így próbálván elűzni a ragadozókat, mivel nyílt vízen fészkelő madárként könnyű zsákmánynak számítanak. Amíg a fotósok csattogtatták masináikat, Barna mesélt a sulyomról, amelynek termését ínséges időkben nyersen és sütve is fogyasztottak, sőt lisztet is őröltek belőle. A szúrós termésnek semleges, karalábéra emlékeztető íze van. A növény ma már védett, így csak engedéllyel gyűjthető, még itt a Tisza-tónál is, ahol meglehetősen sok van belőle. Mindeközben nagyon elszaladt az idő, így visszafele kellett venni az irányt, vezetőnk még említést tett a rendkívül elszaporodott vaddisznókról, melyek úszva érik el a szárazabb területeket, ennek nyomait is mutatta a nádasokban.

Fotó: Molnár Csaba

Holtágakon, csatornákon értük el a Tiszát, ahonnét az Örvényi-morotván értük vissza a tiszafüredi Albatrosz kikötőig, ahol egy kávé mellett értékeltük a napot Barnával. Megbeszéltük, hogy találkozunk még és akkor egy másik szegletét is memutatja majd ennek a csodálatos világnak. Befejezésül azt tanácsolom mindenkinek, aki meg szeretné ismerni a Tisza-tó igazi, rejtett arcát, mindenképpen olyan vezetővel induljon útnak, mint Barnabás, akit nem a pénzszerzés, hanem a természet szeretete motivál. Ekkor fogják igazi élmények érni, melyek örökre beégnek az emlékezetébe.

Szöveg: Soós Lajos
Fotók: Soós Margit, Molnár Csaba


Kapcsolódó cikk:

2018. szeptember 21., péntek

 

    OKT.     35.TÚRA        2018.09.11.

                             JÓSVAFŐ-BÓDVASZILAS


 "Ne bántsd a fát,hisz ő is érez,
    Szép gyöngén nyúlj a leveléhez,
    Ágát ne törd,lombját ne tépjed
    Hadd annak,ami,épnek,szépnek,
    Szeresd a fát! "
                                Benedek Elek:Ne bántsd a fát (1vk)




A Hucul ménes

                              Jósvafőn mások a reggelek.Sokkal másabbak mint amit  a Balaton mellett megszoktunk.Hűvösebbek,lényegesen hűvösebbek és jóval harmatosabbak .No és a csend, a nyugalom?Nincs autózörgés,hiányoznak a város sokszor idegesítő zajai,van helyette patakzúgás.Emlékeztek milyen amikor a lovak patái csattognak az úton?Nos Jósvafőn még erre lehet ébredni ,nem a vonatzakatolásra vagy az autópályáról hozzánk hallatszó suhogásra.Pár nap itt ,ha már több nem adatik meg,és teljesen feltöltődve jössz vissza a taposómalomba.Ha tehetnénk szívesen élnénk itt.


Néma főhajtás Jósvafőn

                             Földanya havának tizenegyedik napján erről beszélgettünk,miközben még punnyadtunk az ágyban és közben úgy döntöttünk,hogy még egy napot ráhúzunk,hogy szerda délelőtt még tudjunk egyet kirándulni a környéken és megismerjük azokat a látnivalókat,melyet az OKT vándorlás nem érint.Nem mellesleg nem kell fáradtan utazni,majd 400km-t 25 km letalpalása után,miközben majd 700m szintet is le kell küzdenünk.Ez ígérkezett a leghúzósabb napnak-az is lett.



Jellegzetes jósvafői lakóház

                               Azért egy kis üröm is vegyült az örömbe.Szeptember elejével megkezdődik a szarvasbőgés és ilyenkor indul a vadászati főszezon.Ezért a vadásztársaságok és az erdők kezelői erdőlátogatási korlátozást vezetnek be. Nos Jósvafő és Bódvaszilas környéke érintet ebben,mivel vadban és szarvasban bővelkedő erdők veszik körül.Az Északerdő ZRT a környéken 16-08 között vezetett be teljes látogatási tilalmat,mely erősen érinti az OKT nyomvonalát is.



A Jósva és a Tohonya összefolyása,háttérben a Kúria

                                 Még tegnap beszéltem a helyi erdésszel,aki elmondta,hogy bár nagyon vigyáznak,de a békesség és a biztonság kedvéért egy fél órás időablakkal azért tartsuk be a korlátozást.Nos ez nagyon keresztül húzta a számításainkat.Hazánk egyik legjelentősebb várromja a Szádvár,mely nem az OKT nyomvonalán található,le kell térni az ösvényről és vissza,miközben jelentős szintet is le kell tudni.Ez alaphangon is kapkodós, várlátogatással legalább egy órát vesz igénybe.Ezért nagyon fájó szívvel,de ezt ki kellett iktatnunk a programból.Így is fél négy körül értünk ki az erdőből Bódvaszilas fölött.Tehát nagyon necces lett volna a dolog.Fő a biztonság.



Ház a Tohonya partján



                                   Negyed nyolc körnékén fázósan léptünk ki a szállásunkról,először egy néma főhajtás erejéig átsétáltunk a Hősi Emlékműhöz az út túloldalára.Majd a már ismerős kricsmiben gallér mögé küldtünk két stampeszt indítónak.A Rákóczi utcában vágtunk bele túránk érdemi részébe:először a S.gif  és P.gif  sávokat követve haladtunk É felé.Hangulatos,jellegzetes házak közt a Jósva bal oldalán értük el a Kúriát,mely előtt a Tohonya-patak eléri a Jósva-patakot.



Nagy-Tohonya -forrás

                                   Innét már pár pillanat alatt elértük aK.gif jelzéseket és hamarosan a falut is elhagytuk,  beléptünk a roppant látványos,vadregényes Tohonya-szurdokba,melyet a sziklák közé évmilliók alatt vájt be ez a pici vízfolyás a Kis-Galya és a Köves-bérc közé.A mély,sötét szurdokban sáros,dagonyás úton  értük el a Nagy-Tohonya(Kapahámori)forrást és a Kossuth-Barlangot,ahol a Reménytelen szifon is található.



Kossuth-barlang


                                     A fokozottam védett,hidrobiológiai szempontból is kiemelt jelentőségű Kossuth barlang az Aggteleki-karsztban található,a Nemzeti Park területén, a Világörökség része.Vízfolyása a Nagy-Tohonya forrást táplálja.Bár Kessler Hubert már a '930-as években sejtette létezését,de csak 1956-ban sikerült részlegesen feltárni Jakucs László vezetésével.Jelenlegi határát a Reményteli-szifon áthatolásával,több évtizedes kudarc után  2010-ben érték el.Látogatása,csak az Aggteleki Nemzeti Park engedélyével lehetséges!



A Tohonya-patak szurdokában


                                     A titokzatos,még nem teljesen megismert barlang csak előzetes írásbeli egyeztetéssel,vezetővel látogatható speciális túra keretében,mely nagyon nehéznek számít. A tavon és a patak fölött kifeszített drótkötelek segítik a haladást.Ennek fejében különleges formák, szálkőoszlopok tárulnak elénk. Mindenestre jó kondíció és mászó készség szükséges a túrához.Nekünk ez alkalommal csak a külső fotózás maradt.



Vigyázz,ráz

                                    A Tohonya -patak szurdokának egy hibája van:amilyen látványos,olyan rövid.Így már csak azt vettük észre,hogy kitágul a tér és egy réten battyogunk tovább,hol pár lépés múlva kiakasztható villanypásztor állta utunkat.Miután elhagytuk a legelőt egy roppant meredek,de szerencsére nem túl hosszú "fal" állta utunkat.Miután hörögve bevettük, máris a Gergés-lápa nyílt fennsíkján  álltunk.



Panoráma a Gergés lápon


                                  Kinyílt a táj,csodás látkép tárult elénk,a reggeli fények remek képek elkészítését tették lehetővé.A   tökéletes helyen lévő útjelzőtáblánál DK-nek fordított a jelzés.Az útirányt a Hucul ménes karámjának oldalára festettK.gif is megerősítette.Vártuk,hogy láthassuk a ménest,de erre csak jó fél óra múlva lett lehetőségünk.



A ménes karámja

                                   A Hucul-ménes az Aggteleki Nemzeti Park területén,Jósvafő környék cca 300 hektáron él.A ridegtartást kifejezetten szerető kis testű ló a Keleti-Kárpátokból származik,nevét a hucul népcsoportról kapta..Hobbilónak nagyon ideális,szelíd, intelligens,igen tanulékony.A II.vh után a fajta tenyésztésével senki nem foglalkozott Magyarországon,a '970-es évektől Dr.Anghy  Csaba a Fővárosi Állat-és Növénykert akkori igazgatója kezdte összegyűjteni a még hazánkban fellelhető tisztavérű hucul lovakat.A gyűjtemény 1986-ra tíz kancára rúgott,ekkor kerültek a lovak az Aggteleki Nemzeti Parkhoz.Erre az állományra és a külföldről vásárolt tisztavérű egyedekre alapozva indult el a huculok hazai tenyésztése.Számunk jelenleg mintegy 200 egyedre duzzadt.A ménes a Gergési-láp legelőin egész évben megtekinthető,látogatásukra a Nemzeti Park több szervezett programot indít.Néhány példányuk pedig Jósvafőn a Kúria Lovasbázison látogatható.





                                    Pár lépés múlva újabb kiakasztható villanypásztor állta utunkat.Na itt nem kellett volna bemenni a legelőre,mert az OKT nyomvonala,a kerítés jobb oldalán vezet.Így egy magasabb szakasznál átbújtunk a villanypásztor alatt(ezúttal nem csípett meg) és most már a jó ösvényen haladtunk.Ezen a részen gerinctúrán vezet tovább az útvonal,így tempósan tudtunk haladni  a bokros-ligetes legelőn.Hamarosan elértük a Kuriszlán fennsíkját,itt kerültünk a ménes közelébe, ezen a reggelen itt legelésztek ezek az ősi fajták.



Hucul ménes 1-2

                                    Elnéztük a fenséges paripákat,fotóztunk,röpült az idő.Továbbállva hamarosan ereszkedni kezdett alattunk az ösvény és pillanatok múlva már a Szelce-völgyben haladtunk tovább,de a völgyet hamarosan elhagytuk és az ösvényünk a Szőlő-tető irányába kezdett vezetni.Elérve az erdőt megszűnt az eddigi kellemes út,fickós kapaszkodásba kezdtünk.Majdnem sikerült elrongyolni a Kuriszlán barlang(Kuriszlán beszakás/víznyelő) mellett,de az utolsó pillanatban kedvesem észre vette.



A Kuriszlán barlang bejárata

                                  A Kuriszlán barlang/beszakadás egy barlang mely az Aggteleki Nemzeti Park területén található,a Világörökség része.Bejárata kút szerűen van kialakítva,járataiban  cseppkövek találhatóak.Valószinűleg összeköttetésben áll a Kossuth-barlang Reménytelen-szifon ágával,de ennek bizonyítása még várat magára.Első részleges feltárása 1965-ben történt.Pontos megismerése,feltárása még várat magára.



A Szénégetőnél



                                                                    Tartottunk egy rövid frissítést,szőlőcukorral turbóztuk magunkat és belevágtunk a kaptatóba.Nem volt túl hosszú emelkedő és máris az egykori szőlők,gyümölcsösök közé értünk,kinyílt a táj is.A távolban felfedeztünk pár épületet,ahol még folyik gazdálkodás ,tehát a Szőlőhegy még nem került teljesen az enyészet sorsára.



Szőlőhegy

                                   Felhagyott telkek közt hamarosan elértük újra az erdőt,melyet Szelce-pusztáig el sem fogunk hagyni.Jó egyórányira voltunk tőle. Hol vegyes erdőben,hol tölgyesben és bükkösben bukdácsoltunk dombról-dombra a jól kijárt erdészeti utakon.Igazán fickós emelkedő nem került az utunkba,így Kedvesem jó haladós tempót tudott diktálni.A Zabföldi-barlang táblája után lassan elkezdett ereszkedni a szekérút és hamarosan kiléptünk a Szelce-völgy kaszálójára,melyen jó vizesek lettünk a délelőtti harmatos fűben.Azonban ez nem tartott sokáig,mivel gyorsan elértük  az aszfaltos utat,melyen pillanatok alatt betrappoltunk Szelcepusztára.



A Szelce-völgy felső végében

Érkezés Szelcepusztára


                                    
                                      Szelcepuszta az Aggteleki-karszt északi részén,Szín községtől cca 5km-re fekszik,a Szelce-völgy felső végben.A mai puszta helyén régészeti leletek tanúsága szerint az Árpád-korban vasműves település állhatott.A két világháború közt Horthy Miklós kormányzó vetett szemet a környék vadban gazdag erdeire,egyik kedvenc vadászterülete lett.Ekkor építtette a Vadászkastélyát,jelenleg kastélyszállóként üzemel. Szelcepuszta napjainkban erdészeti-vadászati központ az Északerdő ZRT kezelésében. A társaság az egyik épületben turistaszállót üzemeltet.



Az egykori turistaház

                                     Az erdészeti szállónál tartottunk egy hosszabb pihenőt,szerelvényt igazítottunk és beszélgettünk az éppen ott lévő erdészekkel.Sok hasznos dolgot hallottunk ,szó volt farkasokról,szarvasokról,vadászatról.Amikor a medve ügyre tértem,csak nevettek.Ők még nem találkoztak a barna macival,sőt még nyomát is igen ritkán,csak a sűrű távoli erdőrészeken látták.Megszerettük volna nézni a Horthy Vadászkastélyt,de erre nem volt lehetőség,sőt még csak képet sem tudtunk róla készíteni,a fák annyira eltakarták.



A Vadászkastély kertje és a tornya

                                      Jó fél órás pihenőt követően szedtük cók-mókjaink és tovább álltunk. a K.gifjelzések hamarosan jobbra térítettek bennünket a Patkós-völgy irányába.Meredek lejtőn,a korábbi tarvágás után életre kapó irtásfolton ereszkedtünk a völgy irányába.Látszott,hogy rengeteg bővizű forrás lehet a környéken,mert néhol bokáig érő sarat dagasztottunk.Ráadásul az erdei út valamilyen erdészeti autópálya lehet,mert méretes keréknyomokat tapostak az óriási gépek. Egy pár ilyen gép elől félre is kellett állnunk a völgyben.



Puska Pál-forrás

                                    Ahogy egyre lejjebb értünk a sűrű erdőben,úgy lett hűvösebb és sötétebb.Ezt a nyomasztó hangulatot aztán a Puska Pál- forrás(Patkós-forrás) oldotta fel.Még Szelcepusztán mesélték az erdészek , hogy a forrást a két háború közt Horthy- forrásként emlegették a helybeliek.A környék zárt és vadban gazdag erdei a vitatott életpályájú országvezető kedvenc vadászterületei voltak.Horthy "áldásos" tevékenységével még fogunk találkozni a mai nap.

                                     
Forráskodás


                                   A máskor bővizű forrás szeptember elején csak csordogált,de azért annyi víz jött,hogy a forrás procedúrát elvégezhessük.Jó ízű ,hűs víz folyt.Pár fotó és máris folytattuk az ereszkedést a Patkós-völgy alja felé.Jobbról a forrás csörgedezett,mely a környező forrásoktól egyre csak dagadt.Előbb a Lizina-patak,majd nemsokára a Ménes-patak duzzasztotta a kis erecskét.Nagyon jól meg lehetett figyelni egy folyó kialakulását.Egy újabb neve sincs patak hídján keltünk át a Csemetekertnél aK.gif jelzések ÉNy felé fordultak és egy számomra ismeretlen völgybe kanyarodtunk és lassú emelkedésbe kezdtünk az erecske bal partján.Lassan elkanyarodtunk,komolyabb emelkedő jött,majd átkeltünk a Mocsolya-patak medrén melyben most csak pangott a víz.



Átkelés a Ménes-patakon

Erdei főúton


                                 Itt jelzéseink nekilódultak a Mocsolya oldalának,jött a fekete leves.Nem volt egyszerű emelkedő,szuszogtunk,lihegtünk.Aztán tovább fokozódtak a nehézségek,mert a meredek oldalban a jelzések egy vízmosásban vezettek tovább,kidőlt fák,alámosott gyökerek,sziklák színesítették a haladást. Mi lehet itt olvadáskor,záporkor vagy bővizűbb időszakban?Még belegondolni is rossz.Nagy nehezen felértünk egy nyeregbe az út is újból egy szekérútra váltott és hullámvasútazva értük el a Vigyorovka szélét.


Kapaszkodás a Mocsolya oldalában

Mi lehet itt,ha jön a víz?

                                Innét már szintben haladtunk A Derenki-polje rétjei,kaszálói közt és hamarosan elértük a szellemtelepülés első elhagyott ingatlanait.Hamarosan megpillantottuk Derenk még álló iskolaépületét és az információs táblát,ahol az igazoló pecsét is található.Amíg kedvesem fotózott és elvégezte az adminisztrációt én felkapaszkodtam a mindig nyitva lévő iskolába,hogy megnézzem a pici kiállítást a falu történetéről.



A Derenki-polje a Vigyorovka felől

                                   Derenk ,falu volt az Aggteleki-karszt területén, a szlovák határ közvetlen közelében.Már az Árpád-korban lakott település volt,ekkor a tornai királyi erdőuradalomhoz tartozott.Később a szádvári vár tartozéka,a vár sorsában osztozott.A török hódoltság és a Rákóczi szabadságharc alatt lakói megfogyatkoztak,majd az 1711-es pestisjárványban elnéptelenedett. Földesura 1717-ben szepességi lengyel,gorál jobbágyokat telepített ide.A szégyenteljes trianoni békediktátum után a derenkiek dönthettek Magyarországhoz vagy pedig Csehszlovákiához akarnak-e tartozni.A lakosság Magyarországot választotta. A derenkiak egészen a kitelepítésükig őrizték etnikai identitásukat,nem asszimilálódtak.A '930-as évek közepétől az akkori teljhatalmú kormányzó (Horthy Miklós) a területet választotta kedvenc vadászterületévé.Tervei közt szerepelt,hogy medvéket is telepít a környékre.Mivel azonban a lakosoktól féltette a "vadait és erdeit",ezért felszólította Derenk lakóit,hogy hagyják el otthonukat.Ennek a "parancsnak"azonban csak kevesen tettek eleget,így 1943-ban kényszerrel kitelepítették az egész falut.A település házait,templomát lebontották.Az igazsághoz hozzá tartozik,hogy a falu lakói teljes kárpótlást kaptak javaikért.Ma már csak az egykori iskola részben felújított épülete,a templom helyén épült kápolna és az egykori temető jelzi,hogy itt egykor falu volt.Az egykori iskolát a derenki lengyelek(utódaik) 1994-től felújították, az egykori templom helyén kápolnát építettek.Az egykori házak elé táblákat állítottak,ezekről tudhatjuk meg kié volt a ház és hová telepítették ki őket.Az egykori derenkiek a mai napig kapcsolatot tartanak egymással,minden év nyarán megrendezik a romközségben a derenki búcsút. 



Derenk


                              Szomorú volt látni,hogy a korlátlan hatalommal bíró Horthy Miklós képes volt egy egész,élő falut halálra ítélni,mert féltette a betelepített medvéket az "őslakosoktól".Bár hasonló megalomániára,hatalommal való visszaélésnek azóta is láttunk és sajnos látunk is példákat..... Tolultak az emlékek,nevek:Körtvélyes,Kápolna,Béndek ,Pusztaszentpéter és számtalan társuk.Mind szomorú történet,de egyik sem olyan nyomasztó,mint Derenk.A többi virágzó település a környezeti hatások által vált szellemtelepüléssé,de Derenk az önzés az önkény és hatalommal való visszaélés ékes bizonyítéka.



Memento

                              Lehangolt állapotban battyogtunk a rombusz alakú,lengyel színezetű táblák előtt.Ezeket a kitelepített családok leszármazottjai állították és azt mutatják,kinek hol állt a portája.Pár lépéssel elértük a Kiskút-forrást,mely a falu vízellátását szolgálhatta,ma egy kicsiny tavacska alakult ki a kifolyó déli oldalán.Hogy elhessegessük a gondolatainkat,gyorsabb iramban haladtunk tovább az erdőig ahol kapaszkodásba kezdtünk.Elértük az aszfaltcsíkot,mely Szögliget felől kapaszkodik az országhatár felé.Keskeny tisztás után újra erdőbe folytattuk az utat.Körülöttünk méretes sziklák szabdalták a tájat.



Kiskút-forrás


                                Hamarosan elértük a Várkert nevű részt,ahonnét korlátozott kilátás nyílt a Szádvárra,majd kapaszkodtunk még egy keveset és rövid gerincvándorlás után megkezdtük az ereszkedést a mély és sötét Bába-völgy irányába.Közben elértük aKL.gif  jelzéseket,melyeken a Szádvárhoz lehet felkapaszkodni.Egy pillanat erejéig gondolkodtunk,hogy igen-e?Mivel azonban reggel már megbeszéltük,hogy nem megyünk fel a várba,így fájó szívvel folytattuk az ereszkedést a vaddisznótúrásos ösvényen.



A Várkertben


                                A hatalmas kiterjedésű,nagy jelentőségű Szádvár a Szár-hegy(461)m magas csúcsán áll,egykor  a Kassára vezető utat volt hívatott védeni.A szabálytalan alaprajzú,négy belsőtornyos épület királyi lovagvárkén a Tatárjárás után épülhetett (pontos építési dátuma nem ismert).A későbbi évszázadokban többször átépítették,bővítették.A XIII.-XIV.sz fordulóján valószínűleg Aba Amador nádor kezén volt,tőle Károly Róbert foglalta vissza.Ekkortól királyi kezelésben lévő várként ismert.Luxemburgi Zsigmond hálából 1406-ban a Bebek Családnak adományozta.A Huszita háborúk idején a csehek kezére került,majd 1454-ben újra a Bebek Családhoz.Tőlük házasság révén került a Szapolyai család tulajdonába.Mohács utáni zavaros időkben Bebekek visszaszerzik ősi fészküket,ekkor nyeri el a vár a végleges formáját.A három részre szakadt országban a Bebekek mindhárom rész uralkodójával kapcsolatot tartanak,azonban 1567-ben a császári seregek elfoglalják.A törökök soha nem foglalták el,sőt idáig el sem jutottak.A császári kincstár kezelésében lévő várért  a Felvidéki nemes családok folyamatosan pereskedtek.A Thököly-szabadságharc idején a kurucok ugyan elfoglalják,de Caprara tábornok csapatai visszafoglalják. 1686-ban császári döntés születik "Szádvár elrontásáról",így 1688-ban a várat felgyújtják és felrobbantják.Falai azóta az enyészeté váltak,omladoznak,a természet visszavette az uralmat.A romok még napjainkban is jól érzékeltetik az egykori vár nagyságát. 2007-ben alakult meg a Szádvárért Baráti Kör,amely szakmai felügyelettel rendszeres állagmegóvó és feltáró munkákat végez.Kitisztították,felmérték a vár területét, bástyákat,várfalakat konzerváltak.Minden évben rendszeres vármentő napokat ,nyaranta pedig Vármentő hetet szerveznek.



Szádvár romjai a Várkertből


                                 A völgytalpban elértük a Lakatos(Borz)-forrást,melynek foglalata és környezete feltűnően el van hanyagolva,ráadásul most a forrás el is volt apadva.Lencsevégre kaptunk egy ős információs táblát,mely még tűzzománcból készült és a karbantartás teljes hiányának ellenére még dacol az idővel.



Útközben a Bába-völgybe

                                A Lakatos-forrás korábban Borz-forrás,több völgyecske találkozásánál fakad a Bába-völgyben.Foglalatát a Meteor SE barlangkutatói készítették 1974-ben.A foglalat emléktáblája és a forrás elnevezése Lakatos László barlangkutatónak állít emléket,aki 1969-ben a Meteor-barlang feltárásakor szenvedett halálos balesetet.A forrás csak időszakosan ad vizet,foglalata elhanyagolt.



Lakatos-forrás

Ősjel

                              A völgyből aK.gif  jelzések hosszú(cca 4km) és hol lankásabb,hol meredekebb ösvényen(cca +200m) kapaszkodnak egészen a Szabó-pallagig. Ezért bekaptunk egy marék szőlőcukrot,és egy banánt, hogy legalább az energiaszintünk jól álljon,ha már a levegőért úgyis hamarosan komoly küzdelmet kell folytatunk.



Kapaszkodás a Bába-völgyből

                              Erőnkkel és főként levegőnkkel jól elkészülve pillantottuk meg a valamikor lakott,de mára teljesen elhanyagolt Szabó-Pallag Erdészházat.Ez az elhanyagoltság paradox,mivel mind a ház,mind a környezet karbantartott,pihenőhely is várja a túrázókat.Igaz,hogy nyílászárók nincsenek a házon,de szükség vagy bivak szállásnak tökéletesen megfelel.



Nevetlen(?)víznyelő

                                       
                            A Szabó-pallag környéke hazánk egyik legvadregényesebb ,alig ismert területe az Alsó-hegyen.A fennsík hagyományos vadászterület,a '950-es években épült vadászház helyén egykor a Koós család  erdészháza állt. A leromlott,de karbantartott állapotú vadászház felújítását évek óta tervezik.







Szabó-pallag eh  1-2


                             A vadászháznál OKT pecsét is található,így előbb elvégeztük az adminisztrációt, majd hosszabb pihenőt tartottunk.Szendvicseztünk,csúcscsokiztunk,szerelvényt igazítottunk.Közben pár csöpp eső is leesett,de szerencsére hamar elállt.Innét már csak 5km volt hátra mai túránkból,mely majdnem végig lejtett már.Igaz,hogy lejtett,de mint tudjuk nem feltétlen könnyebb "lenek" menni,mint "fönek".Ráadásul a sebesség sem biztos,hogy gyorsabb mintha kapaszkodunk,minden a talajtól függ.Ez ez alkalommal is igaz volt,mivel a lefele jövetel sziklás,kavicsos részen vezetett,így trappolni csak kevés helyen tudtunk.



Adminisztráskodás

Ereszkedés az Alsó-hegyről


                           Ez a szakasz(Alsó-hegy) természeti képződményekben, víznyelők, töbrök, barlangok, források (Meteor bg.Barlangkutató-forrás stb)nagyon gazdag,de most sem időnk sem kedvünk nem volt kitérni egyikhez sem.Így csak egy-egy pillantást vetettünk a közelben lévőkre.Félúton, egy gerincen kinyílt a táj és feltűnt alattunk Bódvaszilas és a Bódva-völgye a megsebzett Esztramossal a háttérben.Azonban pár lépés után újra elnyelt az erdő,melyben még bő 2 km-t ereszkedtünk,mire fél négy után pár perccel kiléptünk az erdőből és a Bódvaszilas fölötti füves,bokros részre értünk.



Meteor barlang

Sziklás úton

                              A Meteor-barlang az Aggteleki-Karsztban (Alsó-hegy)található a Világörökség része.Feltárására 1961-ben került sor.Látogatása csak az Aggteleki Nemzeti Park engedélyével, szakvezetővel lehetséges.A Titánok csarnoka monumentális termét igazán extrém túra után érhetjük el,de a fáradtságért a páratlan cseppkövek látványa kárpótol. 



Pihi

Utak találkozása

                              Itt már kijárt ,jó minőségű szekérúton haladtunk és értük el rövid időn belül a falut a klasszicista,műemlék  Magtárnál.Terveinkben szerepelt,hogy megnézzük,de zárva volt és információt sem igen találtunk.



Kilépve az erdőből,megpillantottul az Esztramost,

és Bódvaszilast

                                A volt Esterházy uradalmi  Magtárat a Kavacsos -domb aljába,Bódvaszilas északi részében építették.A kétszintes épület pincéjében a bort,a többi emeletén pedig a szádvári jószáguradalom szemes terményeit tárolták.A magtárat 2010-11-ben felújították,azóta az Aggteleki nemzeti Park kezelésében van.Itt nyílt meg 2012-ben a Művészetek Magtára,mely Közép-Kelet -Európa első természetművészeti központja.



A Magtár

                             Így dolgunk végezetlenül tempósan kapkodtuk lábainkat az Akácfa utcán,mivel a kiszemelt busz négykor indult.Elérve a Kossuth L.utcát azon a K.gif jelzések jobbra fordultak és pillanatok alatt elértük az Élelmiszerbolt nevű buszmegállót,ahová a járat perceken belül be is állt. 
Szögligeti átszállással érkeztünk vissza Jósvafőre,közben megismerhettük a borsodi tömegközlekedés sava-borsát is.



Pillanatkép Bódvaszilasról

                             Az autóbuszon összegeztük a mai és az elmúlt két nap történéseit.Ma majd 26 km-t tettünk meg miközben felfele 647m-t,míg lefele 692 m-t teljesítettünk,bőven a füzetben megadott szintidőn belül.A három nap alatt megtettünk 70km-t,miközben mind felfele,mind lefele komoly szintkülönbséget (+1550,-1580) tudtunk le,úgyhogy meg lehettünk elégedve magunkkal.Meg is vagyunk! Bár vegyes érzésekkel indultunk el Borsodba,de mind a táj,mind az emberek lenyűgöztek bennünket.A Cserehát meg különlegesen megfogott!

                                Mai vacsoránkat ugyancsak Aggteleken költöttük el a baradla Kemping Éttermében.Bejött a hely.A menüből ezúttal sem hiányozhatott a Borsodi és a sztrapacska.Visszatérve Jósvafőre a krimóban tartottunk rövid búcsúestet. Jól megérdemelt jutalmunkat már idehaza ,szerda este fogyasztottuk el,mely ezúttal egy flaska Garrone "Édes Élet" pezsgő volt.
Egészségetekre!



Jutalom



Írta:Soós Lajos
Fotó:Soós Margit


Több kép:       https://photos.app.goo.gl/w5v7ytQbiFGKFFs69


Videó:             https://photos.app.goo.gl/BWdpcVL9ohvioBvCA

Térkép és szintrajz: