2015. május 7., csütörtök






       MEDVEHAGYMA GYŰJTÉS   REZI KÖRNYÉKÉN  

2015.ÁPR.12.





         





          Tegnap  a túra során nem botlottunk medvehagymába,így kedvenc feleségem unszolására ma újra bakancsot húztunk és elugrottunk Rezibe,hogy a környéken szedjünk egy keveset ebből a csemegéből.

        Az OKT teljesítése során már jártunk Reziben, akkor nem volt időnk KL.gif  jelzésen felmenni a várhoz, így két legyet tudtunk ütni egy csapásra.

Rezi vára


        Kora reggel indultunk , már fél nyolc körül  megérkeztünk a faluba és neki láttunk mai  rövid  túránknak  , mely végig a KL.gif  jelzésen vezetett ,a tavaly kialakított Rezi Vár Tanösvényen a 420 m magasan lévő várba ,mely a Meleg-hegy É-i nyúlványán fekszik.


A  falu központja




Többnyelvű ismertető tábla


       Rezi első említése a XIII. sz. első felében történik ,  a török időkben csaknem teljesen elnéptelenedett ,újbóli felvirágzása a keszthelyi Festetics családnak köszönhető,kik a falu urai lettek a XVIII. sz-ban. Ismertségét a  Rezi Várnak köszönheti,ami a falutól jó 5 km. távolságban ,a Meleg –hegyen található és állítólag a török sohasem tudta bevenni,de elég ellentmondásos iratok szólnak a vár sorsáról. Köszönhetően a Balaton és Hévíz közelségének népszerű célpontja a kirándulóknak,pláne,hogy autóval is könnyen megközelíthető. Mi is sok kirándulóval találkoztunk,de turistával csak kettővel,akik végig előttünk ,látótávolságban haladtak,így csak a várnál értük utol őket.


Csillagnárcisz útközben


     A már jól ismert Szövetkezeti Italboltnál hagytuk az autót , ittunk egy reggeli kávét,majd a már említett jelzésen neki vágtunk a kb. 10 km-es túrának. Először a falu utcáin kanyarogtunk, majd nem sokára elhagyva az utolsó házakat a Cservári-dűlő füves útján folytattuk az utat. A térkép szerint tervezik erre vezetni a K.gif   jelzést,ezzel közelebb hozva az OKT útvonalát a várhoz és így kiváltanának egy jó rész aszfaltot Zalaszántót követően. Jó ötlet!


Erdészeti úton


       Kb. egy km után rátértünk egy folyamatosan emelkedő ,nyílt részen haladó földútra,melyen a tanösvény pihenői  mutatták inkább az irányt. Egy balos kanyar után,erősebb emelkedőn erdős részbe a Handa-völgybe értünk,ahol a már látott intenzív fakitermelés nyomaival találkoztunk.


Munkában




Végeredmény


     Folyamatos emelkedéssel ,kapaszkodással haladtunk felfelé,ezen a részen az erdőt már inkább cseres-tölgyes jellemezte,mint a környékre jellemző fenyő.


  
A várig utánuk


    Jó 3és fél km-es kapaszkodás után értük el a parkolót, ahol a kocsikat illik hagyni( feljebb is lehet menni). Innét már meredekebben, de jól járhatóan emelkedik az ösvény és a fák,bokrok alatt megjelentek a medvehagyma mezők,melyek az idén is bő termést adtak,jószerivel kaszálni lehetett.
 

Esőbeálló a vár alatt






Nem látszik a meredeksége




Mindenhol medvehagyma



     Megemelkedett pulzussal haladtunk a cserek és tölgyek közt a Meleg-hegy csúcsa felé, néhol egy-egy bükk is feltűnt. Felérve egy tisztáshoz,mely már a várhoz tartozik,öreg tölgyek árnyékában vágtunk át ,majd egy rövid kaptatóval elértük a vár bejáratát.


A finisben




Várkapu


      Meglepődve láttuk,hogy a vár jobban helyre van állítva mint a közeli Tátika Vára. Körbejártuk,fotóztunk párat,megcsodáltunk az elénk táruló panorámát. Látszott a Kovácsi-hegy a Sztúpával a Tátika hegyen őrt álló Tátika vára,mely mögött felsejlettek Sümeg várának falai is. Alattunk a Rezi-erdő és a Pupos hegy terült el,mögöttük a Szántói-medence lankái . Kelet felé a tanúhegyek közül a Szt.György-hegy és Gulács csúcsai tűntek fel a horizonton.



A Várban




Alattunk a Rezi-erdő és Zalaszántó


     Szép panoráma tárult elénk,de nekem Tátika várának körpanorámája jobban tetszett,egységesebb képet mutatott a környékről.


Panoráma a várból


     Ezek után a leírt útvonalon visszatértünk a faluba,közben a dús medvehagyma mezőkön szedtünk ebből a remek csemegéből,amivel teljesítettük napunk másik célját is.


Csak ügyesen!


    Haza fele vetettünk pár pillantást a még épülő , de már nyitva lévő Dinó Élmény és Kalandparkra,mely kiváló program a környéken élő és nyaraló gyermekes családoknak. Kiváló ötlet, még sok ilyenre lenne szükség.

Hozzuk az unokát..


     Nem maradt más hátra, hazafelé venni az irányt és fél egykor már fújtuk a vasárnapi húslevest, ebéd után   friss ,hideg sörrel öblítettük le az út porát.






     Ez egy rapid túra volt,medvehagyma szedéssel,könnyed vasárnap délelőtti program a punnyadás helyett.

   A kirándulás  9,5 km hosszúra sikeredett,miközben felfele 336,lefele 335 m-t tettünk meg.
   Több kép a napról:   https://picasaweb.google.com/103760014976474328259/ReziVar?authkey=Gv1sRgCMO479TvntrCpgE   Térkép és szintrajz a napról: 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése