A FARKAS-ERDŐ CSODÁI

Hazánk egyik legnagyobb összefüggő erdőterülete (7200 hektár) Káld és Bejcgyertyános határában terül el. Kerékpártúránkon ezt a térséget igyekeztünk megismerni.

OKT-vándorlásunk során már jártunk a Farkas-erdőben, de akkor a teljesítménykényszer miatt csak felületesen ismertük meg. A hangulata annyira megfogott, hogy felkerült azoknak a helyeknek a listájára, ahova még vissza kell térnünk. Mivel az erdőben kiépített, kiváló minőségű erdészeti utak valósággal kiáltanak a kerékpározásért, így leporoltuk montijainkat, autóra szereltük őket, és már robogtunk is Káld irányába, ahol a helyi Hanappi Stadionnál parkoltunk le, ami egyben a Farkas-erdő egyik bejárata is.

Azonban alig haladtunk pár métert, máris megálljt kellett vezényelnem, hogy megismerhessük az erdő történetét egy modern pihenőhelynél. Az idők kezdetén az egész Vasi-hegyhátat, Vasvártól Türjéig összefüggő erdőség borította nagyjából 60000 hektáron, ezt a területet nevezték Farkas-erdőnek. Azonban a civilizáció fejlődésével ez a hatalmas erdőség majdnem a tizedére csökkent.

Az erdő nevének eredetéről több legenda is kering, most csak a legnépszerűbbeket említem. A legvalószínűbb, hogy a Bejc nemzetségbeli Farkas prépost, győri püspök lehetett a névadó. Erről egy 1252-ben kelt okirat is tesz említést „ama Farkas erdeje” formában. Egy másik monda szerint a középkor egyik kiskirályi családjából, a Héder nemzetségből származó Kőszegi Ivánról kapta a nevét, kit békétlen természete miatt „ragadozó farkasnak” neveztek. Azonban akad olyan legenda is, hogy az egykor a rengetegben élt ordasokról lett elnevezve, ezt a verziót a sokáig az oszkói szőlőhegyen őrzött farkaskoponyával támasztották alá.

A 14. századtól királyi birtok, több tulajdonosa volt, köztük az ország egyik legnagyobb mágnásai, a Nádasdyak. A sárvári uradalmat, melyhez a Farkas-erdő is tartozott, 1803-ban vásárolta meg Habsburg-Estei Ferdinánd Károly főherceg. A birtok a lánya, Mária Terézia Henrietta főhercegnő hozományaként került III. Lajos későbbi, egyben utolsó bajor király tulajdonába. Wittelsbach Lajost főként a mezőgazdaság és a közlekedés fejlesztése érdekelte, így nagy lehetőséget látott az addigra lerobbant uradalom fejlesztésében.

A Farkas-erdő ekkor a szakszerűtlen kezelés, a túllegeltetés és a hamuzsírfőzéshez kiirtott hatalmas területek miatt lehangoló látványt nyújtott az új tulajdonos számára. Ezért a szakszerű erdőgazdálkodás megindítására bajor erdészeket telepített az uradalomba. Az erdészek közt volt az akkor még igencsak fiatal Scherg Lőrinc, későbbi főerdész is, kinek szakértelme, tervszerű munkája máig meghatározza az erdő képét. A II. világháború után államosították, jelenlegi kezelője a Szombathelyi Erdészeti Zrt.

A pihenőhelytől indul a mintegy másfél kilométer hosszú Erdőismereti tanösvény, mely 10 táblán mutatja be az erdők világát és az erdőgazdálkodást. Innét a széles, egyenes dózerúton, a kéktúra útvonalán árnyas tölgyesben valóságos versenyt tekertünk a Gáznyomás fokozó állomásig, ahonnan pillanatok alatt legurultunk második megállónkig, a Lajos-bükkök pihenőig.

Scherg az erdő megújítása során bajor mintára Káld közelében bükköst hozott létre, ezt az erdőrészt nevezik Lajos-bükkösnek. Az eredeti állományból megmaradt utolsó két bükk 2005-ben lett egy vihar áldozata, ma már csak csonkjaikat láthatjuk. A hercegi család kedvenc pihenőhelye volt a bükkös, így itt egy kőpad is épült 1911-ben, melyet a közelmúltban állítottak helyre. A neve is „Királyi kőpad”. A Lajos-bükkök 1942 óta élveznek védettséget.

A bükköktől nehezen járható, jelzetlen úton toltuk ki a bringákat a kék jelzésig, ahol nyugatnak fordultunk, és hosszú, enyhén emelkedő csemetekert mellett, majd zárt erdőben kapaszkodtunk. Ezen a szakaszon találkoztunk régi, megkopott kék jelzésekkel, valamikor erre vezetett az OKT nyomvonala. 

A kéktúrák és a Szent István vándorlás útvonalai

Mint a térkép tanulmányozásából kiderül, már az 1938-as Szent István Vándorlás is érintette a Farkas-erdőt, elődeink akkor egészen más részén vándoroltak. Hidegkút után a Mária Terézia-forrást érintve haladtak dél felé. Az OKT Velemig történő meghosszabbítását követően több esetben is változott az erdőben a mozgalom nyomvonala, mely a mellékelt térképen jól követhető. A térképrészletet Rakk Gyula természetjáró, térképész készítette és bocsátotta rendelkezésemre. Köszönet a közreműködéséért.

 

Szapora pulzussal érkeztünk meg a 2015-ben épített Scherg Lőrinc kilátóhoz mely 202 m magasan található. A kilátó a vasi haranglábakat juttatja eszünkbe, vörösfenyőből készült. Járószintje 11 m magasan van, szép panoráma tárul elénk a Kemenesaljáról, a Ság-hegyről, de a távolban feltűnik a Somló és a Bakony sziluettje is. Mivel ma már magasabbra nem törünk, így a rövid pihenőt a szokásos csúcscsoki betolásával koronáztuk meg.

Továbbra is eddigi jelzéseinket követtük, zárt, hangulatos vegyes erdőben ereszkedtünk, hamarosan elértük a káldiak által „Pilóta-dombként” emlegetett területet. 1944. aug. 7-én itt halt hősi halát Vitéz Nemes Molnár László repülő hadnagy a hazai légtér védelmében. Az amerikaiak etikátlanul, katapultálás után lőtték le a II. világháború legeredményesebb magyar pilótáját. Holttestét csak hat nap múlva találták meg a helybeliek egy vadkörtefára akadva. Az emlékkeresztet 2015-ben állíttatta és szenteltette fel a szombathelyi erdészet.

A kereszttől pillanatok alatt elértük a kék sáv jelzést, és a korábbi remek dózerúton gurultunk le a Hidegkúti Vadászház és Konferenciaterem impozáns épületéhez. A minden földi jóval felszerelt komplexumot 2000-re újították fel, azóta várja csendre, nyugalomra vágyó vendégeit a Farkas-erdő szívében. Mivel zárt kapukat találtunk, így csak kívülről vetettünk pár pillantást az épületre, ahonnét a kék forrás jelzésen haladtunk tovább.

A vadászház szomszédságában erdei kirándulóhely, lőtér és az erdő legújabb büszkesége, a 2017-ben felszentelt Kisboldogasszony kápolna található. A vadászháztól több mint 2 kilométert tekertünk a Csikászó-patak völgyében, míg elértük Vas megye első természetvédelmi területét, a Mária Terézia-forrást, melyet a helyiek Trézia-kútnak hívnak. A forrás az erdő egykori tulajdonosáról, Mária Terézia Henrietta főhercegnőről kapta a nevét, és 1942 óta élvez védettséget a forrás és a környéke. A helyet a közelmúltban újították fel, korszerűsítették. A foglalat közvetlen közelében található egy feltehetőleg 1911-ben ültetett duglászfenyő, melyet Mária Terézia parancsára telepítettek. A duglászok egykor a világ legmagasabb fái voltak, a csúcstartó 127 m magas volt és 1030 évesen dőlt ki.

Ejtőztünk, frissítettünk és visszagurultunk Hidegkútra, ahonnan keskeny aszfalton hullámoztunk tovább. Eltekertünk a Farkas-erdő legértékesebb része, az Őserdő mellett. A terület 1,7 hektáros, már több mint 120 éve nem történt benne fakitermelés. Felső szintjét több mint 240 éves kocsányos tölgyek, míg az alsót 110 évesnél is öregebb gyertyánok alkotják.

Pár éve gyalog még nagyon lassan értük el a Banyafai kirándulóhelyet, de most pillanatokon belül odatekertünk. Itt található a Gombaismereti tanösvény végállomása is, melynek tábláiról minden információt beszerezhetünk. A Dunántúlon banyafának, az Alföldön basafának hívta a népnyelv egykor az öreg tölgyeket. Az 1995-ben kidőlt vénséges kocsánytalan tölgyek több mint 300 éves korukban dőltek ki. Egy óriási vihar döntötte ki őket, azóta csendben korhadnak. Népi legendák, hiedelmek köthetőek a banyafákhoz, mondák szerint tövükben találkoztak a seprűnyélen odaérkező boszorkányok.

Innen az erdőtelepítő Scherg Lőrinc (1864-1938) sírjához tekertünk, ki feleségével együtt szeretett erdejében alussza örök álmát. A tehetséges ifjú erdőmérnököt III. Lajos hívta 1884-ben a sárvári uradalomhoz. Szorgalmával hamar kitűnt, és gyorsan lépkedett a ranglétrán. 1901-től a káldi kerület vezetője, 1909-től pedig az uradalom főerdésze. Modern erdészeti technológiával megújította a leromlott állagú Farkas-erdőt, és néhány évtized alatt magas hozamú, kiemelkedő mintaerdővé alakította át. Csak a hivatásának élt, munkásságának jegyeit a mai napig megőrizte az erdő. Utolsó kívánságának megfelelően temették ide.

Eltekertünk még az egykor szebb napokat látott, ma tetszhalott állapotban leledző Rózsáskerti erdészházhoz, ahol visszafordultunk, és a kék jeleket követve tekertünk. Érintettük az Avasi öreg tölgy korhadó törzsét, mely kb. 250 éves korában 1995-ben dőlt ki. Innen egy emelkedő leküzdését követően újabb verseny után értük el az autót.

Sok élménnyel, információval gazdagodtunk ezen a nagyjából 30 km-es túrán. Érdemes volt visszatérni. Elautóztunk még a Nádasdyak városába, ahol városnézéssel, fürdéssel töltöttük el a nap hátralévő részét, de ez egy másik történet.

Szöveg: Soós Lajos
Fotók: Soós Margit