A DÉL-BALATON MÉG MINDIG TARTOGAT MEGLEPETÉSEKET

Elérkeztünk a Dél-Balaton kevésbé ismert látványosságait bemutató sorozatunk befejező részéhez. Autóval közelítjük meg Külső-Somogy dombjait, eldugott falvait, de a történelmi emlékeket gyalog fogjuk felfedezni. 20 kilométeres táv 400 m szintkülönbség leküzdésével.

A Külső-Somogyi-dombság talán a megye legszebb, ugyanakkor legkevésbé ismert területe. Somogyiasan mondva a „hegyvidéken” 2-300 m magas dombok, vadban gazdag zárt erdők, a dombok közé ékelődő óriási, széles hátságok, hatalmas szántók, folyók, patakok völgyei találhatók.

Települései között sok zsákfalut találunk, a fejlesztések jobbára mindig elkerülték, így az ideutazót szemet gyönyörködtető látvány fogadja, a térerőmentesség pedig gondoskodik róla, hogy ki tudjunk szakadni az állandó pörgésből, digitális kényszerből. Mindezt a Balatontól 20-25 km-re. A Dél-dunántúli Piros túra (DDP) útvonala elég alaposan bejárja a területet, így aki a leírásomból kedvet kap a térség megismerésére, javaslom, kösse össze a kellemeset a hasznossal. A Koppány völgyét pedig a „Koppány jelvényszerző túramozgalom” bő 40 km-es teljesítésével ismerhetjük meg.

Autós túránk első célállomása az erdőkkel ölelt Ali-rét, mely a török megszállás alatt kaphatta a nevét, és a Böre-vár. A réten a Jaba-patak felduzzasztott tava és egy minden igényt kielégítő vadászház található, melynek bérbevételéről a SEFAG honlapján tájékozódhattok. Legegyszerűbben Zamárdiból juthatunk ide. A Tabra vezető útról Jabapusztánál kell letérni az erdészeti magánútra, melyen könnyen megtaláljuk a vadászházat.

A vadászház

A lenyűgöző természeti környezetben fekvő, ódon hangulatú vadászháztól a DDP jelzésén hatalmas, csarnokszerű fenyősétányon, tavak közt, később napraforgótáblák mellett vonultunk a sárga L jelzésig, ahol erdei szekérútra tértünk, mely kellemesen emelkedett alattunk. Mikor elértünk egy nyiladékot, a jelzések elhagyták a szekérutat, a dzsindzsás nyiladékban folytatódtak, és nyakunkba kaptuk a feketelevest. Nem volt elég a gaz, de irdatlan meredek emelkedő tornyosult előttünk, melyen nem egyszer szó szerint négykézláb kellett mászni. Nem volt hosszú, talán 250 méter, de milyen 250 méter! Amikor felértünk, szembesültünk vele, hogy a Böre-vár sáncára kapaszkodtunk fel.

Honfoglaláskor a Ság törzs szálláshelye volt a környék, ők kaptak megbízást a környező falvak felügyeletére, valószínűleg ekkor építették a Böre-várat. Szerepéről nem sokat tudunk. Valószínű, hogy a Fok és Koppány közti hadiút egyik állomása volt. Az ország egyik leglátványosabb földváráról kevés ismeret áll rendelkezésünkre, ezért a szakemberek az úgynevezett történelem nélküli várak közé sorolják. A Jaba-patak fölé magasodó sűrűségben megbúvó földvár csak a beavatottaknak mutatja meg az értékeit.

Böre-vár 

Sajnos a történelem viharai és az emberek mohó kincskeresési vágya elpusztította a várat, de még így is nagyszerű érzés kóborolni a falai, sáncai, bástyái közt. Gyerekkorom kedvenc játéka a katonásdi volt: mit nem adtam volna egy ilyen díszletért! A sáncokon sétálva jól felfedezhetőek a falak és a védművek nyomai, élvezet volt barangolni a várban. A jelzéseket követve jártuk végig, majd ereszkedtünk le annak északi oldalán a sárga sávig, ahol nyugatnak fordulva, a jeleket követve, 5,5 km-t megtéve értünk vissza Ali-rétre.

Tó az Ali-rétnél

Útközben egy rövid ismerkedésre megálltunk a dallamos nevű Lulla településen, majd Tabot és Zicset érintve a somogyi szandzsák székhelyére, Törökkoppányba autóztunk. Sorozatunkban már többször találkoztunk Koppány vezér emlékével, ezért is jöttünk erre a vadban gazdag és kitűnő gabonát termő területre, mely a lázadó vezér nyári szállásterülete lehetett. Már ekkor rendelkezhetett a település valamilyen várral, melyet Somogy többi várához hasonlóan Kupa várnak hívtak.

A 15-16. században várat emeltek, melyet a budai pasa seregei 1551-53 közt elfoglaltak, a somogyi szandzsák székhelye lett, és tovább erősítették. A környék jelentős településsé fejlődött, ekkor ragadt rá a „török” előnév, 2 dzsámival, 11 mecsettel, fürdővel rendelkezett. Véglegesen csak Buda visszafoglalása után került királyi kézre. A török időkből nagyon kevés emlék maradt ránk, a várat telesen körbeépítették, már falainak nyomai sem láthatóak. A Török Köztársaság 2001-ben a Rózsák Atyja (Gül Baba) életnagyságú szobrát adományozta a településnek, melyet a bektasi dervisről elnevezett téren állítottak fel. A mezőváros jelentősége a 20. sz. elejére elveszett, az útépítések, fejlesztések elkerülték, mára csendes, elszigetelt faluvá vált. Gazdag a népművészete, Kodály is többször járt itt gyűjtőkörúton.

 

Gül Baba szobra Törökkoppányban

Gyalogosan bejártuk a falu nevezetességeit, a már említett Gül Baba-szobrot, az Árpád-kori alapokra épült római katolikus templomot, melyben volt szerencsénk megnézni a helygyűjteményt, ahol a török időkből fellelhető pár emléket is kiállították. A templom előtti téren megnéztük és megkóstoltuk a márványos csorgó üde vízét, majd újra autóba szálltunk, és elmentünk a 4 csillagos, modern ifjúsági táborig, ahonnan rövid gyalogtúrát tettünk.

Római katolikus templom Törökkoppányban

Előbb a DDP-n gyalogoltunk el a most elhanyagoltságot tükröző Török-kúthoz, mely a település törökfürdőjét 2 km-es agyagcsövön látta el friss vízzel. A forrás környékén pár éve pihenő, piknikező helyet alakítottak ki, de sajnos elhanyagolták, megrongálták. A kút foglalatát sem takarítják, csak csordogál a víz a szemetes tárolóba. Szomorú kép.

Török-kút 

A forrástól egy erős kapaszkodón továbbhaladtunk a jelzett úton, melyet az első balra tartó szekérúton elhagytunk, és leereszkedtünk a Csaszmei-víz völgyébe, hogy megkeressük a Gyertyánosi-forrást. A gyönyörű környezetben található forrás is elhanyagolt, ottjártunkkor el volt apadva, így a már ismerős úton visszatértünk az autónkhoz.

Gyertyánosi-forrás

Visszaúton akinek van kedve, körülnézhet Tabon, mi most csak egy kávéra álltunk meg a csendes kisvárosban, majd Bábonymegyer felé vettük az irányt, ahol meglátogattuk az egykori híres somogyi betyár sírját, mely a helyi temető tőszomszédságában található. A környék sűrű erdei kiváló búvóhelyül szolgáltak a szegénylegényből lett betyároknak, a legenda szerint Patkó Pistát itt lőtték meg, sírhelyét még ma is gondozzák.

 

Patkó Pista somogyi betyár síremléke

A kis kitérő után aznapi kirándulásunk utolsó állomására, Nyimbe hajtottunk, ahol a Kási-várat kerestük fel egy bő 11 km-es gyalogtúrával. A faluban a bolt-kocsma kombónál parkoltunk le, és a sárgát követve indultunk a környék felfedezésére. 

A Kási-vár

A falu után szántók közt emelkedtünk egy szekérúton, mely idővel egy mélyútba ért, ezen kapaszkodtunk ki a fennsíkra, ahol hatalmas gabona- és napraforgótáblák közt vándoroltunk tovább. Jobbra a dombtetőn egy hatalmas, elszáradt 200 éves fa határozta meg a látképet, a Patkó-fa, mely kitűnő megfigyelőhely is, és a betyárok is előszeretettel használtak. Innen a neve.

Gerinctúrán értük el a piros L jelzést, mely egy vegyes erdőn keresztül már a földvárhoz vezetett. Szakértők szerint a Kási az ország egyik legnagyobb földvármaradványa. A meredek oldalú dombon épített, ovális alaprajzú vár jószerével bevehetetlen volt. Építtetője ismeretlen, valószínűleg az Árpád-korban készült, és az alatta elterülő, egykori Kás falu lakóit védelmezte. Egyetlen írásos említése 1424-ből származik. A település és a vár már a török időkben elpusztult, a defterek is csak pusztaként említik. A vár mai alakjában is felejthetetlen és leírhatatlan élménnyel ajándékozza meg az idelátogatót, akit egy igazi meglepetés is ér, mivel a várban információs táblát és vendégkönyvet is talál. Ez nem hivatalos szerveknek köszönhető, hanem a kerületi erdész (Papp úr) önzetlen és áldozatos munkájának gyümölcse.

Tekergés, nézelődés után a már ismert úton tértünk vissza az autóhoz. Ezzel befejeztük az általunk érdekesnek tartott, kevésbé ismert látnivalóknak a bemutatását a Dél-Balatonon. Örömmel tölt el, ha valakinek felkeltettük az érdeklődését, és meglátogat pár innen megismert nevezetességet.

Írta: Soós Lajos
Fotók: Soós Margit