OKT.37.TÚRA      2019.09.03-04.

      VISEGRÁD RÉV-NAGYMAROS RÉV

      KATALINPUSZTA-FELSŐPETÉNY

                           Egy "Mumus legyőzése"                                        

"Jön már az ismerős
 százlábú,deres ősz.
Sepreget,kotorász,
meg-megáll,lombot ráz,
krumplit ás,szüretel.
Sóhajtoz nagyokat,
s harapja kurtítja 
a hosszú napokat."
            Kányádi Sándor:Jön az ősz





                                                                    


                                                

Tanult turista barátaimmal történt beszélgetésekből,beszámolókból .leírásokból nekem a Naszály egyfajta mumusnak tűnt az OKT teljesítők körében. Földanya havának harmadik és negyedik napjára egy kétnapos túrát terveztünk ide és a Cserhátba. Pozitívat csalódtunk,de a két nap egyáltalán nem indult jól. Sőt! Összességében azonban élménydús túrán vagyunk túl.

Visegrád Mátyás király szobra

    

Esett. Rohadtul esett. Sőt ahogy közeledtünk a Dunához egyre jobban esett,ömlött. Nem elég,hogy előttünk tornyosult a „Nagykék” egyik mumusa,az eső mellé viharos szél és erőteljes lehűlés párosult. Nem oly régen még Zuboly athéni takácsmesterre hallgattunk volna: „Ide nekem az oroszlánt” és simán neki rontunk a túrának. Az évek múlásával aztán talán a bölcselet is nő,így inkább Koós Jani tanácsait kezdtük ízlelgetni: „Lassan a testtel kis pajtikám”.

Szentendre Dunapartja

Agyunkban forogtak,kattogtak a kerekek,tárgyaltunk B,C és még ki tudja hány tervről,míg végül kialakult a menetrend. A Duna mellett sok érdekes,csodás látnivaló található,így a döntés egy városnézős kirándulásos délelőttre esett. Délben gondoltuk felülvizsgálni a továbbiakat. Ekkor még lett volna értelme egy rövidebb túrának a Cserhátban,de mivel még akkor is szomorú szája volt az időnek,, délutánra is maradt a kirándulásos „buli”. Így még adódott alkalom arra is,hogy az OKT egy rövid,eddig még hiányzó szakaszát is letudjuk. Erről később.

Nagymaros Rév

Szentendre ,Főtér A Szerb Kereskedő Társaság keresztje

 Miután átzötykölődtünk a „Nagyfalun” először Kovács Margit szeretett városában tettünk egy esős sétát. A lenyűgöző természeti környezetben fekvő Szentendrén már sokszor jártunk,többek közt egykori nászutunkat is itt töltöttük. A mai sétát egyfajta emlékeztetőnek, ismétlőnek fogtuk fel. A város elsősorban művészetével,kultúrájával teszi feledhetetlenné a látogatást,de a zegzugos ,dimbes-dombos utcákon való andalgás is erősen beleég a látogató emlékébe. Lépten-nyomon múzeumba,műemlékbe botlunk ,lenyűgöznek a keskeny ,macskaköves sikátorok. A fáradtságunkat a nívós éttermekben vagy cukrászdákban tudjuk kipihenni,melyek feledhetetlen kulináris élvezetekkel fognak megajándékozni.

Belvárosi utcakép

Az utóbbiakhoz ma a korai időpont végett nem volt szerencsénk,így sétáltunk az ismerős épületek közt,korzóztunk egyet a Duna parton. Pár fénykép elkészülését követően aztán tovább is álltunk a magyar reneszánsz fellegvárába. Visegrád a Duna-kanyar ékköve ,népszerű kirándulóhely. A középkorban a magyar királyok egyik legfontosabb székhelye volt,fénykorát Károly Róbert,majd Mátyás király idején élte. Épített emlékei közül a legismertebbek a Fellegvár,a Salamon torony és a Királyi Palota. A kisváros csodálatos természeti környezetben található,így a környéken feledhetetlen túrákat,kerékpáros kirándulásokat tehetünk a számtalan jelzett és jelzetlen útvonalon. Ha időnk engedi mindenképpen keressük fel a Nagy-Villám hegy tetején található Zsitvay kilátót,ahonnét a Duna-kanyar egyik legszebb panorámája tárulhat elénk.

Visegrád,Királyi Palota

Visegrádon is számtalanszor jártunk már, mind kirándulni,mind turistáskodni,ezért most csak a Palota környékén és a centrumban tettünk rövid,esős sétát. Eközben ugrott be:hisz még hiányzik az OKT teljesítéséből a Visegrád-Nagymaros szakasz pár száz métere! No uzsgyi a révhez,ahol jó 20 percet kellett várni a komp indulására. Ezt az időt a Duna parton ázással-fázással ,nézelődéssel és fotózással töltöttük. 

Kilátás az induló kompról

Nemcsak az indulás időpontja,de állandó túratársam legendás víziszonya is eljött. Bármilyen folyó-állóvíztől,vízi járműtől irtózik,melyeket azért le szokott győzni. Most sem volt másképp,így a fotós dokumentálást is el tudta végezni a rövid átkelés alatt. Végre sikerült összekötni a „kék csíkot” a Duna két partja között! Nagymaroson a révi büféknél tízóraira benyomtunk egy sült halat és egy retro hambit,majd a Duna bal oldalán a Dunakanyar ékszerkövéhez hajtottunk.

Visegrád a Dunáról

 

Bár már többször túráztunk a festői szépségű Zebegény környékén,de a Börzsöny nyugati oldalánál a Malom- patak partján található településen még nem jártunk. Feljegyzések a 13.sz végén említik először,majd a török hódoltság alatt elnéptelenedik. A 18.sz elején a lakosság pótlására több nemzetiséget,köztük németeket telepítettek be. A Mainz környékéről érkezők a Dunakanyar láttán így kiáltottak föl: „See beginnt(tenger kezdődik) ,így új falujukat Sebegin-nek nevezték el. A Budapest-Pozsony vasút építésével a falu gyors fejlődésnek indult,ekkor épült meg az impozáns hétlyukú zebegényi völgyhíd is. Páratlan természeti adottságainak köszönhetően a 20.sz.elején vált népszerűvé a közeli főváros polgárainak,művészeinek körében. Valóságos nyaraló paradicsommá változott.

A hétlyukú zebegényi vasúti viadukt

A Havas Boldogasszony tiszteletére épült templom 1906-10 közt épült Kós Károly tervei alapján,melynek „ikerpárját” Iváncon a RP-DDK mentén találjuk. Az 1920-as évek elején házassága révén a már akkor ismert Szőnyi István festőművész költözött a településre ahol haláláig élt és alkotott. Az így kialakult művészkolóniának köszönhetően pezsgő szellemi élet alakult ki a településen,mely mai napig jellemző falura.

Zebegény fő tér a templommal

A falu fölötti dombon egy monumentális Trianon Emlékmű és Országzászló található,melynél egyúttal nemzeti hőseink emlékparkja is helyet kapott. Az eredendően Országzászlónak indult hatalmas építmény tervezésével Maróti Géza világhírű építészt bízták meg,aki őslakosnak vallotta magát. Az építés 1935-38 közt zajlott,majd az ide zarándokló tömegek és Zebegény polgárainak kezdeményezésére 2000-ben Trianon Emlékhellyé szentelték.

 

Országzászló és Trianon Emlékmű

A falu főterén könnyen találtunk parkolót és egy kiadós sétával fedeztük fel a települést. Először természetesen a modern külsejű templomot néztük majdnem meg,mivel azt zárva találtuk. Elgyalogoltunk a Monarchia stílusú vasútállomásra,majd célba vettük a Kálvária dombot. Békebeli hangulatot árasztó utcákon andalogtunk,a már csak szemerkélő esőben. A patinás ingatlanok egyikén különös figyelmeztetést vettem észre: „Vigyázz a kutya harap,de a macska sem teljesen megbízható”.Na ez megadta az alaphangulatot. Szerpentinező sétányon törtünk egyre magasabbra. Elhaladtunk a falu első kápolnája,egy sziklakápolna mellett,melynél állítólag egy remete is lakott,ő építette a sziklába vájt kápolnát.

A Sziklakápolna

Zebegény a Kós Károly kilátóból

Szerelvény a viadukton

A szerpentin kanyarodásainál kis pihenők lettek kialakítva,ahonnét csodás látkép tárul elénk a Dunáról, a Visegrádi-hegységről és a Pilisről. Alig győztük feltólni állkapcsainkat. Az Emlékhelyen többen gyűltünk össze most is,ez még csak fokozta a hely sugallta melankóliát. Fájdalmas volt ezúttal is a szörnyű és szégyenteljes időkre emlékezni. Még elsétáltunk a nem oly régen emelt kilátóhoz,melynek panorámája részben elűzte rosszkedvünk. A faluba egy másik meredek ösvényen tértünk vissza. Megvizuáltuk a Hajózástörténeti Múzeumot és a Szőnyi István Múzeumot. Ezután autóba pattantunk és a völgyhíd egyik lyukán át távoztunk a faluból,melynek varázsa teljesen ámulatba ejtett…...visszatérünk még!

A Szőnyi Múzeum Zebegényben

Verőcén keresztül Magyarkútra mentünk,közben az eső megint jobban rákezdett. Kékeztünk már erre,de akkor időhiány végett a Turista kápolnát nem tudtuk felkeresni. A Gonzágai Szent Alajos tiszteletére felszentelt(1933) kápolnát a MÁV Gépgyári SE (MÁVAG) Turista Osztálya építette.

Gonzágai Szent Alajos kápolna

Ha Nógrád,akkor Nógrád is természetesen,így készült pár esős kép is a már jól ismert várról és településről. Nógrádról Horpácsra autóztunk a „Legnagyobb Palóc” választott otthonába,ahol Magyarország egyetlen Mikszáth Emlékmúzeuma található. Amit csak megnéztünk volna,mert az kettő órakor zár,mi pedig 10 perccel később értünk. Nagyon sajnáltuk, ki tudja mikor vetődünk újra erre. A neoklasszicista kúriát maga Mikszáth építtette,leszármazottai egészen az államosításáig( 1950) itt éltek,ekkor kitelepítették őket. Felesége( Mauks Ilona) és gyerekei is a faluban vannak eltemetve(a templom mellett ) az író Budapesten hunyt el,a Fiumei úti sírkertben temették el.

Nógrád vára

Mérgesen nézelődtünk a kihalt faluban,felkerestük a Szeplőtelen Fogantatás róm.kat.templomot és tovább álltunk,szállásunkra hajtottunk. A panzióban találkoztunk 3 sráccal,kik bevállalták a mai napot és Nógrádtól Szendehelyig túráztak. Hát mit mondjak,mikor rájuk néztem,megerősödött döntsünk helyessége. Ők is úgy nyilatkoztak:megbánták,hogy neki indultak.

Horpács,Mikszáth Múzeum 

Szeplőtelen Fogantatás róm.kat.templom

Korán vacsoráztunk szállásunk éttermében,betoltunk egy üveg szendehelyi Cabernet Franc-t ,majd pihenőre fogtuk a dolgot. Igyekszünk Sinály Károly örökbecsű gondolatainak helyt állni,mely a mai napra fokozottan igaz volt: „Ne csak a lábunkkal turistáskodjunk,hanem a lelkünkkel is”.

Jó reggelt!

Korán ébredtünk. Kint szikrázó napsütés,de csípős reggel fogadott bennünket. Korai reggeli, kávézás , ahol találkoztunk a fiúkkal. Mi már útra készen voltunk,de ők még a tegnapi „élmények” hatása alatt voltak. Aztán a nap végén még összefutottunk. Miután megmelegítettük mellyünket egy jófajta vajdasági sligóval, beizzítottuk „Királyi Turistalábainkat” és megtettük az első lépéseket . Az időjárásnak köszönhetően a Lósi-patak völgye és a Naszály egy része ködben,párában úszott. Ez számunkra tovább fokozta a hegy misztikusságát ,viszont remek fotótémát adott Elsőnek. Szendehely lejtős utcáján gyorsan fogytak a méterek és pillanatokon belül Katalinpusztán találtuk magunkat.

A misztikus Naszály

Bélyegeznünk ezúttal nem kellett,megállás nélkül haladtunk tovább,átléptünk a patak kicsiny fahídján és ott álltunk a „mumus” lábainál! Eszembe ötlött Alred Hitchcock remekművének a betétdala:”Ahogy lesz úgy lesz” és „Induljt” vezényeltem. Az első lépések semmi jót nem ígértek,mert a széles,kijárt ösvény meredeken esett neki a hegynek. Ez azonban hamarosan megszűnt és a még homályos erdőben kényelemes hullámvasútazásba váltott a jól kijárt széles ösvény. Átkeltünk néhány vízmosáson,árkon. Állandó túratársam ütemes tempót diktált így hamarosan egy széles eróziós árokhoz értünk ,mely fölött egy hazai viszonyok közt kuriózumnak számító függőhíd vezetett át.

A hazánkban egyedülálló függőhíd

A tériszonyosoknak egy kiépített lépcsősor segít kikerülni a hidat. Legendás magasság félelmem végett elgondolkodtam,hogy az alternatívát választom,de egy erélyes felszólítás kedvesemtől- „Na szedd már a lábad,mert sosem érünk a Naszályra!” - kizökkentett gondolataimból és nekiindultam. Nem is volt rémes,a közepén még pózolni is megálltam. A 2008-ban épített híd állapotát már kissé megviselte az idő,de biztonságosan használható. Bár egy-két deszkapótlás ráférne. A hídtól alig fél km múlva elértük a Bik-kutat,mely most nem adott friss vizet,így sajátból kellett frissítenünk. Elszomorított a pihenő látványa. Nem értem,ha valaki elcipeli a konzervét,italát az erdő mélyére az az üres dobozokat miért dobja el? Még akkor is ha van kihelyezett szemetes.

Bik-kút

Rövid pihenő után belevágtunk a csúcsig visszalévő majd öt km-be. Jó darabig kényelmesen haladtunk a Nagy-Szál-erdő hűvösében,aztán egyszer délnek térítettek a jelzések ,szigorú emelkedőre váltott az ösvény. Lassultunk, fogcsikorgatva kapaszkodtunk a Naszály oldalában. Ráadásul kedvesemnek cipőt kellett váltani. Először csak ez egyik lábán cserélte le,így rögtön el is neveztük „alacsony vörös ducinak felemás cipőben”. Ez a poénkodás elterelte figyelmünket a meredek kapaszkodásról és már csak akkor eszméltünk amikor „már a szélső lyukon is fütyültünk” . Ekkor azonban már kezdett engedni a hegy.

"Alacsony vörös duci felemás cipőben

...még nem ért fel,folytatódik

Elértük a pontot,ahol az ösvény visszafordított bennünk nyugatnak és rézsuton hullámvasútazott a Naszály oldalában. Most a sziklás,apró köves keskeny ösvény jól járható volt,de rosszabb körülmények közt(eső,hó etc) tényleg kemény menet vár itt ránk. Egy rossz lépés és tíz métereket szánkázhatunk gatyaféken a meredek, sziklás lejtőn. Figyelni most sem ártott,viszont a táj vadsága,szépsége bőven kárpótolt a nehézségekért.

sziklás úton

óvatosan a hegyoldalban

Amikor véget ért ez a szakasz és felértünk a Naszály nyergébe, valósággal sajnáltuk,hogy el kell hagyni. A nyeregben csodás bükkösben szintúton értük el a Naszály egyik legismertebb barlangját a Szinlő(Víznyelő)- barlangot,mely egyben fontos denevér lakóhely is. Az 1700 m hosszú,170 m mély barlang engedéllyel látogatható és csak tapasztalt barlangászoknak.

utolsó erőtartalékok

A barlang után egy kereszteződésben keletnek fordultunk és egy 600 m-es kemény ,kanyargós,sziklás emelkedőn emelkedőn értük el a Naszály 652m-es csúcsát. Pont jókor,mert erőnk is a végét járta. A tetőn egy geodéziai mérőtorony fogadott bennünket,mely a felírat szerint 1974-ben épült. A torony kilátóként is funkcionál, saját felelősségre fel lehet mászni,de mi most a legendás panorámát köszönettel kihagytuk. Nálam ez kérdés sem volt,most azonban Nejem is kihagyta,neki sem kedvencei ezek a tyúklétrás kilátók. Így ettünk egy szenyót,betoltunk egy csúcscsokit és rövid pihenés után iszkiri.

Közel a csúcs

Pihi a torony tövében 

„Fönek” már legyűrtük a „mumust”,de mint tudjuk ez „lenek”sokszor keményebb dió. Felfelé kellemesen csalódtunk,jártunk már nehezebb helyeken ,de egyes részei azért igazolják a hírét. Mint említettem, rosszabb körülmények közt viszont tényleg félelmetes lehet a rézsútos szakasz. Pár lépés után a szintút meredekké ,sziklássá vált ,így az ereszkedés sem volt leányálom. Az ilyen köves,sziklás meredek lejtőkön sokszor még azt a sebességet sem lehet produkálni,mint felfele. Nekem különösen nehéz a lejtmenet. Egyrészt testalkatom sem ideális erre,másrészt évekkel ezelőtt volt egy sportbalesetem melyben szétment az egyik térdem és terhelésnél bizony sokszor megfájdul,bedagad. Ezért az ilyen meredek lejtőkön bizony sokszor „topogok mint lúd a jégen”. No de félre a nyavalygással ! 

Tízórai

A nehézségekért bőven kárpótolt a romantikus szakasz,a Kopasz-tetőn pedig a szép kilátás,panoráma. Felfedezhettük Szendehelyt,Nógrádot,a Börzsönyt és persze az alattunk elterülő Cserhátat. Jól látszott Ősagárd,Felső-Alsópetény etc. ahova haladtunk. Szép időben még a Mátra is idelátszik,de ehhez most túl párás volt a levegő.

Panoráma a Kopasz-tetőről

Nógrád és vidéke a Magas-Börzsönnyel

Nemsokára elértük a kék ómega jelzést,melyen a Naszály leghíresebb és leglátogatottabb barlangjához a Násznép barlanghoz érünk. Ez az ösvény roppant sziklás,meredek ,nehezen járható. Mi most nem kívántuk ezt a rövid szakaszt,talán máskor. A barlang legendák szerint arról kapta a nevét,hogy a közeli Kosdról ide menekült egy egész násznép a török elől,kiknek a gyönyörűséges menyasszony kellett. A több mint 200m hosszú és 7m mély barlang szeptember és május közt nem látogatható a téli álmot alvó denevérek nyugalmának érdekben. A belső termei le vannak zárva,azok csak engedéllyel látogathatóak.

Kilátás kelet felé a Cserhátra

                                                                           

Sziklás "járda"

Egy darabig még élvezhettük a fennsík nyújtotta panorámát, aztán a valóságos sziklajárdán újból elnyelt bennünket az erdő. Itt hosszú meredek ereszkedés kezdődött a Török-rét és az Urasági erdő felé. Egy erdei útkereszteződésben elhagytuk a Naszály-hegy határát és egy ösvényen kapaszkodásba kezdtünk az érthetetlen nevű Farkas-bérc felé. Ez ugyanis egy mezők által körülvett lapos dombhát. A lekaszált réten átmentünk a Barátság-kőolajvezeték fölött,aztán az út is ereszkedni kezdett. A domb tetejéről visszatekintve először pillantottuk meg a Naszály hosszú tömbjét.

A Farkas-bércen

Óriások közt

A halvány keréknyomok egy keskeny erdősávba vezettek,melyből egy újabb kopasz dombocskára kapaszkodtunk fel. Itt az általunk óriásoknak hívott magasfeszültségű oszlopok mérgesen morogtak ránk ,de amikor átadtuk távol lakó testvéreik üdvözletét, lágy ,barátságos zümmögésre váltottak. Átbukva máris Ősagárd első házai közt trappoltunk. Csentünk egy kis frissítőt az útszéli alma és szilvafákról,csodáltuk a Cserháti házakat,síléckerítést és máris dolgunk akadt. Bélyegezni kellett ítinerjeinkbe.

Ősagárd egyik legérdekesebb kerítése

Eltrappoltunk a helyi szellemi élet központjához,de csalódnunk kellett,mert a kocsma már végleg bezárt,a „bót”pedig csak nagyon korlátozottan van nyitva. Így a „komplexum”előtt egy pihenőpadon frissítettünk ,pihentünk egy keveset. Útra kerekedve megnéztük a falu evangelikus templomát,melyet 1785-ben építettek. A faluban egykoron királyi agarászok éltek,az ezek által tenyésztett kutyák lettek a falu névadói,az „ŐS”nevet a 20.sz.elején ragasztották hozzá. A török időkben elnéptelenedett,majd szlovák telepesek érkeztek,akik hagyományaikat máig megtartották.

Utcakép,Ősagárd

Evangelikus templom,Ősagárd

A templomtól kelet felé egy földúton haladtunk tovább,a falu szélén egy tekintélyes méhes mellett haladtunk el,itt nem árt figyelni! Kaptatásba kezdtünk ,ízelítőt kaptunk a legendás cserháti sárból,melynek dagasztása szerencsére rövid ideig tartott. Hatalmás mező mellett törtünk egyre magasabbra,de nagyon jól és könnyen volt járható a szakasz. Többször megálltunk vissza-vissza nézni a Naszály tömbjére. Egyszer aztán elnyel bennünket az erdő ,ahol szekérúton kezdtünk vándorlásba. A kék plusz jelnél elfordultunk,,még mindig Ősagárd fölött jártunk,az irtásfoltokon itt-ott felfedezhettük a falut.

Hosszú baktatás

Visszapillantás a Naszályra

Néhol széles szekérúton óriás hagyástölgyek mellett,néhol alig járható ösvényen,gazban értük el a Felsőpetény fölötti kaszálókat,melyeken jelzések hiányában érzésre vágtunk át. Egy hupli után azonban előkerültek a jelek,melyek egy dzsindzsásba hívtak bennünket. Rövid bozótharc után egy újabb kaszáló szélére értünk,innét már látszottak a falu házai is. Hosszú,meredek ereszkedésbe kezdtünk település irányába hol réten,hol embermagasságú gazban „Rambóskodtunk”. Élveztük ezt a szakaszt. Óriási művelt területek közt értük el Felsőpetény első házait. 

A távolban nem egy Fehér vitorla,hanem Felsőpetény

Alig léptünk párat és jelzéseink a bélyegzőhelyhez hívtak bennünket,mely a már itt is bezárt italbolthoz vezettek. Itt csak egy gyors frissítést tartottunk,mert szorított az idő. Továbbindultunk Alsópetény felé,közben tárgyaltunk a továbbiakról. Úgy döntöttünk nem megyünk át Alsópeténybe,mert csak azt a buszt érnénk el,amelyik kerülővel, váci átszállással éri el Szendehelyet.

Ajjaj

Így tehát a kéken elslattyogtunk az egykoron szebb napokat látott Almásy kastélyig,majd vissza a buszmegállóba ahol felszállunk a közvetlen szendehelyi járatra. Benyomásaink alapján Felsőpetény egyfajta Csipkerózsika álmát alussza,pedig oklevelek már a 13.sz-ban említik. Első birtokosai a Csákok lettek,későbbi földesurai a Petényiek lettek,mely családnevüket a faluról vették föl. Később a Török Család és Verbőczy Imre birtokolta. A török hódoltság alatt elnéptelenedett,majd szlovák telepesek népesítik be. A község legismertebb épülete a szecessziós Almásy-kastély,mely 1902-ben épült. Falai közt tartotta fogva a „Népi Demokrácia” Mindszenty József hercegprímást,esztergomi érseket 1955 ősztől 1956 október 30.ig. Ekkor egy rétsági páncélos ezred vitte fel a forradalmi fővárosba. A bíboros távozását követően nevelőotthon, gyerekotthon működött a falai közt ,amit mára megszüntettek. A kastély és a gyönyörű park állaga azóta romlik,talán nem oly sokára újra gondos kezekbe kerül. Sorsának alakulásáról ellentmondásos híreket,pletykákat hallani.

Rambóskodás

A kastélyhoz egy szép,de roppant elhanyagolt fasoron keresztül gyalogoltunk fel,az elhanyagolt kastélyparkon a sétaút szinte járhatatlan. Szomorú szívvel nézelődtünk,egy olyan helyen jártunk megint,amit érthetetlen okokból hagynak a gazdái pusztulni,hagyják az enyészetnek. Nem is időztünk sokáig,visszaballagtunk a buszmegállóhoz,ahova hamarosan be is állt a járatunk. Útközben Nőtincsen szálltak fel a fiúk,kik Ősagárdon hagyták abba a túrát,onnét egy másik járattal jöttek idáig. Megbeszéltük a tapasztalatokat,élményeket és máris Szendehelyen készülődtünk a leszálláshoz.

Almásy-kastély Felsőpetény

Mielőtt elindultunk hazafele egy bőséges délutáni ebéddel pótoltuk energia veszteségeinket. Tartalmas,élményekkel telt két napon vagyunk túl. Közben az OKT egyik ikonikus hegyét is legyűrtük,melytől mi alaptalanul tartottunk. Bár a hegyeket soha nem szabad lebecsülni! Hazaérve egy üveg 2016-os IKON Cabernet Sauvignon-al jutalmaztuk meg magunkat.

Egészségetekre

Írta: Soós Lajos

Fotó: Soós Margit

Térkép és szintrajz :  

Még több kép:  https://photos.app.goo.gl/5VF4bW6vZLTs4PkV7

  KDP.  3.  TÚRA      2019.07.16.

                 VINYE  VMH.-ODVAS-KŐ  HOTEL

                  "PIROSKODÁS" A MAGAS-BAKONYBAN     

 "Itt halok meg, nem a Dunánál.
Szemem nem zárják le csúf kezek.
Hív majd a Szajna s egy csöndes éjen
Valami nagy-nagy,
Bús semmiségbe beleveszek.

Vihar sikonghat, haraszt zörrenhet,
Tisza kiönthet a magyar síkon:
Engem borít erdők erdője
S halottan is rejt
Hű Bakony-erdőm, nagy Párisom."
                        Ady Endre:Páris,az én Bakonyom (részlet)

Még nyár derekán túráztunk a Magas-Bakony legszebb részein Vinyétől az Odvas-kő-barlangig,miközben „meghódítottuk” a Bakony legmagasabb csúcsát is.

Nem volt szerencsénk ezen a nyáron a legkedveltebb időtöltésünkkel. Ha a rengeteg meló mellett adódott egy kis szabadidő vagy az időjárás szólt közbe vagy pedig a nagy rendező úgy alakította,hogy más fontosabb elfoglaltság adódott. Mivel azonban tudjuk,hogy „minden mulandó,csak a kompromisszum örök”,így beletörődtünk a dolgokba és kivártuk a megfelelő alkalmat ami Áldás havának közepén érkezett el. Sajnos az élmények összegzésére újra kellett várni,de ami késik az is eljön egyszer.

Zirc Apátság

Erre a napra nem ígértek hőségriadót ,így a KDP egy újabb etapját terveztük be Vinyétől Odvas-kőig cirka 20 kilcsin és majd 500m szintemelkedéssel,mely során lakott területet még véletlenül sem érintettünk. Túranapokon a kakas mindig korán kukorékol,ez most sem volt másképpen,így már korán megérkeztünk az ébredező Zircre. Ezért most is maradt idő barangolni a „Bakony fővárosában” és köszönhetően a reggeli fényeknek,jó felvételek készültek a megunhatatlan nevezetességekről.

Csörgő

Mivel időnk bőven volt,ezért andalogva értük el a festői vonalvezetésű,hányatott sorsú Bakonyvasút zirci állomását,ahol már népes turistahad várta a szerelvény érkezését. Januárban ketten vártuk a vonatot.Furcsa kontraszt volt az akkori csend,nyugalom a mostani nyüzsgéshez képest,pedig a Cuha-völgy akkor sokkal szebb,vadregényesebb arcát mutatja meg.

Jön az ellen

A Csörgő vontatta szerelvény pár perces késéssel zötykölődött be az állomásra,majd miután megérkezett az ellen,egy rövid füttyszó után feldübörgött a mozdony, a népes gyerekhadból felhangzott egy kurjantás: „ A hangulat parázs! Kezdődhet a varázs!” Elnézve a pálya állapotát beugrott egy régi vasutas mondás: „ a vasutat nyáron a gaz,télen a fagy tartja össze”…. A jól ismert látkép mellett érkeztünk meg Vinyére,ahol a vonat majdnem teljesen kiürült. Mivel a kalauznéni nem ért el hozzánk odafutottam hozzá,hogy rendezzem a viteldíjat,de Ő mérgesen mutatta a kütyüjét,hogy Zirc óta nincs térereje,másképpen pedig nem adhat jegyet. Más is érkezett hozzá hasonló céllal,de jó páran vígan fütyörészve tovább álltak. Hányan is „blicceltek”csak ma kényszerűségből?Még Zircen sincs pénztár,ez miért éri meg a MÁV-nak? Legalább a főidényben ne” a nagy fa lenne az állomásfőnök” ezeken a forgalmas állomásokon,megállóhelyeken.

Porva-Csesznek vmh..

Mivel a nagy meleg előtt célba szerettünk volna érni,ezért Vinye látványosságait(barlang,forrás) most kihagytuk és miután mellyünket megmelegítettük egy kupicával,mert ez mindig jólesik, szedtük a cók-mókot és belecsaptunk a lecsóba. A fenyőfői országúton gyorsan fogytak a méterek,állandó túratársam erős tempót diktált,hogy miharabb az árnyas erdőben folytathassuk a túrát.

Melegíjjük a mellyünk

Miután letértünk az országútról érintettük a Fenyőfői-ősfenyves szélét. Az erdeifenyves a jégkorszakot követő időkből maradt fent un. maradvány erdőként. Már 13.sz-i oklevelek is említik. A fenyvest először Kitaibel Pál természettudós írta le 1799-ben.A terület 1954 óta élvez védettséget. Egyre mélyebbre hatoltunk a Bakony rengetegébe és óhatatlanul eszünkbe jutottak Ady örökbecsű sorai: „ Hű Bakony-erdőm,nagy Párisom”.

Fenyőfő környékén

A Hálóvető-árok neve a régmúlt vadászataira emlékeztet,amikor a szűk völgybe hálót feszítettek,hogy a Csárda-tető felől űzött vadak fennakadjanak benne. A nyiladék szépsége,vadregényessége annyira lenyűgözött bennünket,hogy nem vettük észre a délnek tartó letérést,aminek a következménye nem kevés táv és szint felesleges megtétele lett. Első menyasszonyomnak itt kezdett meggyűlni a baja a bakancsával,de a butuska nem (mert?? :D ) szólt,így a célig mindkét sarkát véresre törte. Az okát nem tudjuk,csak sejtjük.

Hálóvető-árok

Miután megtaláltuk a helyes utat erős emelkedőn értük el a Csárda-tető alatti erdészeti utat. Kiolvadtam mint a zsírszalonna,így jól esett esett egy rövid pihi,beszélgettünk a régmúltról,amikor még betyárok és pandúrok járták a sűrűséget és pihentek meg a nyeregben lévő Zabola(Betyár) csárdában,melynek nyomait 1957-ben még említi Dr.Dornyai kalauza.

A Csárda-tető nyerge

A nyeregből gerincvándorlásba kezdtünk a csodás Zabola-erdőben,melynek neve talán a Szapolyaiakra emlékeztet. Volt néhány keményebb emelkedő,az idő is jól felmelegedett. Az egyik kaptatón eljött egy holtpont,el is kellett dörmögnöm kedvenc mondásaim egyikét: „Szedjük össze magunk,vagy minket szednek össze”. Hatott-e nem tudom,de újból kezdtünk haladni,közben felfedeztük a kőris pusztulás nyomait,mely napjainkban komoly fejtörést okoz a szakembereknek.

A Zabola-erdőben

Ezen a szakaszon kellett volna elhaladni a Zabolai Pál ház(Noszlopy-kunyhó) romjai mellett,melyeknek ma már sajnos a nyomai sem láthatóak. Noszlopy Gáspár a Bakony szülötte volt,majd a Szabadságharc alatt Dél-Dunántúl teljhatalmú kormánybiztosa lett. A fegyverletételt követően gerillaharcot hirdetett, csapatait Ferenc József elrablására szervezte. Terve kútba esett a Bakony rengetegében bujkált, aztán ármány,árulás után elfogták és Bécsben kivégezték. Kossuth a „XIX.sz. Legbátrabb embereként” emlegette . A hős hazafiról többet Újvárfalván lehet megtudni a Noszlopy-kúriában. A kicsiny Belső-Somogyi települést a RP-DDK nyomvonala is érinti.

Noszlopy kúria Újvárfalva

Hatalmas montán bükkök közt értük el a PL jelzést,melyen jelentős szintvesztéssel a Kék-hegyi bronzkori földvár (cca 3500 éves) sáncai érhetőek el. Mi most ezt köszönettel kihagytuk és a Tűzkő-hegy gerincén,széles ösvényen az „erdő anyjának” ölelésében értük el az OKT nyomvonalát. Innét egy végső mindent eldöntő rohammal vettük be a Kőris-hegyet.

Letérés a földvárhoz

Montán bükkök közt

A 709m magas csúcs a Bakony és egyben Közép-Dunántúl legmagasabb pontja,de nincs bent az első 100 magyarországi hegycsúcs között. A hegy tetején három szintes favázas kilátó található,melyet Vajda Péterről a kiváló Veszprém-megyei költőről neveztek el. Eredetileg 1920-ban építették,többször felújították,jelenlegi formáját 2002-ben nyerte el. A tetőn 1976 óta polgári légirányítás folyik. A jellegzetes,messziről kivehető radarállomás mára a Kőris-hegy egyik szimbólumává vált. Szomorú esemény is kapcsolódik a hegyhez,1987 októberében egy MI-9-es helikopter csapódott a hegy oldalának. A balesetben 5 szovjet tábornok is életét vesztette.

Vajda Péter kilátó

A radarállomás

Megmásztuk a kilátót,mely most elég forgalmas volt,több turista és egy táborozó gyerekcsapat is ekkor ért ide. Csodáltuk,fotóztuk a ma párás,de így is csodás panorámát. A látóhatáron felfedeztük a Balatont,a Tanúhegyeket,Győrt,Székesfehérvárt. Fotózás után beütöttük az ig.pecséteket,pihentünk .frissítettünk,betoltuk a jól megérdemelt csúcscsokinkat,majd illa-berek….

Panoráma a kilátóból

A Bakonybélbe vezető szerpentinen folytattuk az utunkat,a lejtős aszfalton „Tempóztunk,mint Bernát a ménykűvel”. A műutat a Medve-kő aljánál hagytuk el és széles dózerúton folytattuk a tempós ereszkedést,be is néztünk egy letérést. Melynek a jutalma újabb jó pár száz méter plusz távolság lett,szerencsére ezúttal plusz szint nélkül. Felocsúdás és jó útra térés után hamarosan elértük a Boroszlán-tanösvény jelzéseit és ezekkel fonódva haladtunk tovább a P-on. Az Öreg-Szarvad-árok É-i peremén. Érdekes információkat tartalmazó,de elhanyagolt,rossz állapotú táblák mellett hamarosan elértük a kereszteződést,melyen mai fő látványosságunkhoz kellett letérni.

Szikla a Boroszlán tanösvényen

Az eddigi jó útviszonyok pár lépést követően jelentősen romlottak,az ösvény sziklás,fagyökeres lett ,majd meredek lejtő kezdődött az Odvas-kő-barlanghoz,ahol újabb gyerekcsapatot értünk utol. Rövid,de nehéz ereszkedés volt,néhol útitársként hozzánk szegődött „Majré” is.

Ereszkedés a barlanghoz

Az Odvas-kő barlang a Bakony egyik legrégebb óta ismert ,a triász korban kialakult ,fokozott védettséget élvező barlangja. Bejárata 3,5m magas és 7 m széles,az Odvas-kő szikla aljában nyílik,belső ürege mintegy 30m hosszú. Első említése 1037-ből,I Szt.István adományleveléből datálódik. Többször végeztek benne ásatásokat,melyek során több értékes lelet is előkerült,de a feltárásokat abbahagyták. Több értékes denevérfajnak is a szálláshelye,az egyik legforgalmasabb denevérnászhely. Ahogy minden barlanghoz,ehhez is számtalan monda,betyárballada tartozik. Állítólag kedvelt volt a haramiák(Sobri Jóska,Oroszlán Pali,Savanyú Jóska) közt,hiszen közel feküdt ez az ideális búvóhely a híres gerencei csárdához. Erre utalnak népies nevei: Bakonybéli-zsiványbarlang, Betyár-barlang stb. A barlang egész évben felszerelés nélkül látogatható.

Odvas-kő barlang

A gyerekhad közt nézelődtünk,fotóztunk,de a barlangba csak én mentem be,mert állandó túratársamnak legendás iszonya van a rágcsálóktól. Rövid nézelődést követően,dörmögve álltunk tova,mert a sok gyerek közül egy sem köszönt,sőt a köszönést sem viszonozták. Ez alól a kísérők sem voltak kivételek,szép példát mutatnak és jóra tanítják a rájuk bízott nebulókat. Hova tart így a világ……?

Odva-kő szikla

A barlangtól a Pbarlang jelzésen ereszkedtünk le az Öreg-Szarvad-árok völgytalpához. Ez a kiépített lépcsőket is tartalmazó ösvény rendkívül meredek,nehezen járható. A lépcsőfokok sok helyütt talán óriásoknak lettek tervezve,a talaj is apró köves,sziklás ,tele veszéllyel. Fokozott figyelem szükséges ehhez a pár száz méterhez,igazi adrenalinbomba.

Ereszkedés a meredélyen

Pantomim

Lekecmeregve a völgy aljába,egy rég elhasználódott köves úton pillanatokon belül kiértünk Gerence pusztára a Pápa-Zirc főútra. Ezen pár lépéssel elértük a kirándulóközpont épületeit és a Hotel Odvaskő épületét,ahol beütöttük az ig.pecséteket az ítinerjeinkbe. Itt állt a már említett hírhedt gerencei csárda,a bakonyi haramiák kedvelt helye. A csárda romjai még a múlt század 50-es éveiben is látszódtak,mára csak hűlt helyük található. A pusztát előbb az országút,majd a kisvasút érte el (ez mára megszűnt),később jelentős fejlesztésekkel kiránduló központot létesítettek,melyet aztán el is hanyagoltak. Mára elég elhagyott képet fest,Csipkerózsika álmát alussza,várva a szebb időket,melyek ki tudja mikor jönnek el.

Gerence-puszta

Hotel Odvaskő

Sajnos egy frissítőre vagy egy pohár sörre már nem maradt idő,mert befutott az itt ritkán látható menetrend szerinti buszok egyike,mellyel reggeli indulási helyünkre hajtattunk. Hazafele egyik kedvenc veszprémi környéki étteremben pótoltuk energia veszteségeinket. Otthon a napot pár üveg tiltott jelképes sörrel koronáztuk meg.

Egészségetekre

Írta:Soós Lajos
Fotó:Soós Margit


Térkép és szintrajz:

Még több fotó:   https://photos.google.com/album/AF1QipOrpojy084-qAuXmMVdMFP1tHPKcoya9TEdFW5k

BARANGOLÁS A VADREGÉNYES „KICIKLA-SZURDOKBAN”

Hosszú-hosszú esztendők után végre sikerült nem munkával ünnepelni a munka ünnepét. Egy múltbéli adósságunkat pipáltuk ki, mivel a RP-DDK vándorlás során egy novemberi esős napon jártunk Nagybakónak környékén, és akkor életveszélyes lett volna felkeresni a Kőszikla-szurdokot.

Így ezt vettük célba. A túra nem volt egyszerű, fokozott figyelmet igényelt. Kalandosan, nyakig sárosan jártuk be a szurdokot, majd a Csibiti-forrást érintve elvándoroltunk Gelsére, ahol elhelyeztük az emlékezés szalagját a „turini remete” szobránál. Visszafele a nagy Kékre csatlakoztunk és az Árpád-forráscsoportot érintve értünk vissza az autónkhoz.

Zala megye dimbes-dombos, a magaslatok alig emelkednek 300 méter fölé, de a zalai ember nemes egyszerűséggel „hegyeknek” hívja őket. A dombok, fekvésüknek köszönhetően szőlőtermesztéshez jó adottságokkal rendelkeznek, amit a rengeteg parcella is jelez. Ha kimennek ezekre a birtokokra a zalai emberek, azt mondják, hogy „fömenyek a högyre”. Tehát ezek a „hegyek” egyszerre jelentik a magaslatokat és a szőlőparcellákat.

Nagybakónak „hegyek” közé ékelődött zsáktelepülés, tipikusan olyan hely, ahová az Isten is csak unalmában néz le. A falu utcái a Bakónaki-patak völgyében és a dombok hullámzását követve épültek, épületei gondozottak, ápoltak. A falu fölé magasodó dombok közül a Tukora-tetőn (313 m) emelt TV-átjátszó vonzza magára a tekintetünket. A hatalmas szerkezet, mint egy gigantikus óriás, őrzi, vigyázza a környéket. Mivel a torony aznapi túránkon majdnem végig a szemünk előtt volt, így tulajdonképpen ennek a barangolásnak a főszereplőjévé vált.

A falut oklevelekben először 1203-ban említik. A legenda szerint, amikor Könyves Kálmán ezen a vidéken járt, kitörött a hintójának a kereke. Egy Bakó nevezetű helyi molnár javította meg a kocsi kerekét, és vendégül látta a királyt, aki hálája jeléül az alábbiakat mondta: „Ezt az egész területet pedig adjuk Bakónak munkájáért és a szíves vendéglátásáért”. A török időkben a falu többször elnéptelenedett, az 1900-as évek elején több mint 1500-an lakták, aztán mostoha adottságai miatt megindult az elvándorlás. Jelenleg 400 ember él ezen az álmos, dombok közé bújt településen. Épített emlékei közül említést érdemel az I és II. világháborús emlékmű, a 18. században épült Szent István király római katolikus templom és a filmszínház. Legfőbb természeti értékei pedig a falu határában található Árpád (Eszperantó)-források és aznapi túránk csúcspontja, a Kőszikla-szurdok. A településen számos túraútvonal halad át, ezek közül legjelentősebb a RP-DDK és a Zöldtúra. A faluban turistaház is működik.

A reggeli órákban érkeztünk meg a kihalt településre, leparkoltunk a központban, és rövid sétára indultunk. Az átlagosnál több útszéli keresztet fotóztunk, ezek érdekessége, hogy piciny vaskerítéssel vannak körbevéve, és rendkívül gondozottnak tűnnek, nem egy közülük a 18. sz-ban készült. Megnéztük a templomot, a most művelődési háznak használt egykori mozi épületét, melyen talán mementóként meghagyták a „Filmszínház” feliratot. Ennyivel máris a végére értünk a rögtönzött városnézésnek.

Rövid cihelődés után nekiindultunk. Ismerős szakaszon haladtunk, rögtön egy kisebb emelkedővel kezdtünk, amely megfelelő bemelegítésnek bizonyult. Elhagyva a falu szélső házát jót röhögtünk, eszünkbe jutott, hogy a Kék vándorlás közben itt egy hatalmas vendégmarasztaló, cuppogós zalai agyagtócsán kellett átkelnünk, amely az egyik bakancsomat magába szippantotta. Így kezemben egyik bakancsommal keltem át a dagonyán. Pillanatokon belül elértük az elágazást, ahonnan már a ritkás kék háromszög jelzéseket követtük. Hangulatos, ligetes részen, enyhe emelkedőn értük el a Kőszikla-szurdokot, melyet a helyiek „Kiciklaként” ismernek.

Az ember nem is gondolná, hogy egy dombos vidéken ilyen vadregényes, egyedülálló, érintetlen csodára bukkanhat. A homokkőbe és márgába ékelődött vízmosta Kőszikla-szurdok Zala megye egyedülálló érdekessége. A meredek, egyre mélyülő sziklafalak szebbnél-szebb formákat mutatnak. A szurdok alján csörgedező víz a rétegesen elhelyezkedő homokkövek alól és az úgynevezett könnyező falakból szivárog. Ez a ritka jelenség általában esőzéseket követően figyelhető meg. Nekünk ezúttal szerencsénk volt, több helyütt is találkoztunk ezzel a nem mindennapi természeti jelenséggel. A szurdokban rengeteg májmoha található mely a sziklákat borítja be, de a mikroklímának köszönhetően több ritka faj is látható, pl. lónyelvű csodabogyó, madárfészek kosbor, stb. A túra különösebb erőnlétet nem igényel, de csak fokozott figyelemmel látogatható a veszélyes szakaszok, létrák miatt. Túrázás havas, jeges időben nem ajánlott, sőt esős, csapadékos időjárás esetén is adódhatnak veszélyes helyzetek az erodált oldalfalak, lefagyott lépcsőfokok miatt!

A szurdok elejét egy információs tábla jelzi, melyen egy, a helyi védettségre utaló tábla is található. Számomra szinte felfoghatatlan, hogy ez a maga nemében páratlan természeti érték nem kapott magasabb védettségi besorolást. A szurdokba lépve mintha egy másik világba, egy kalandregénybe csöppentünk volna, ahol elásott kincsekért, aranyért kelnének versenyre a bátor kalandorok. Az addigi ligetes táj vadonná változott, sejtelmes félhomály fogadott, ahova még délben is csak éppen besüt a nap.

Hatalmas, vízmosta és meredek oldalfalak között vezetett a vékony ösvény, mely az erózió miatt néhol egy lábnyomnyira szűkült, könnyen lehetett volna métereket szánkázni a meredek mederfalon. Az elmúlt évek viharainak nyomát is felfedezhetjük, mindenfele ledőlt fák, melyek nem egyszer a járást is nehezítik. A kiépített lépcsőknek sokszor nem vesszük hasznát, mivel több leomlott, az agyagos sár pedig roppant csúszós. Így többször marad a csörgedező meder a továbbjutásra. Ott sem jobb a helyzet, a ledőlt fák, kövek nehezítik a járást. Ezek a nehézségek azonban mit sem számítanak, mert a csoda magával ragad, szinte euforikus a hangulatunk. Ügyet sem vetünk rá, hogy combközépig sárosak vagyunk.

Aztán egyszer csak elfogyott az ösvény, hatalmas homokkő sziklák állták utunkat. Itt a feljutásnak csak egy módja van, a kiépített létrák. Ezekből összesen öt rövidebb-hosszabb van itt, de mindegyikük meredeken tör felfele. Tériszonyosoknak jó edzőpálya. Mivel tudvalevőleg nekem is legendás magasságfóbiám van, ezért jó darabig toporogtam, mint lúd a jégen, mire rászántam magam az indulásra. Először első menyasszonyom ragadta meg a lépcsőfokokat, aztán mi következtünk: én és a majré. Egy létrán mindig csak egyikünk mászott, fent első mindig bevárt. Aztán lassan csökkent rajtam is a nyomás, és kezdtem élvezni a szépséget. Mire felértünk, a pólóm nem is izzadt, hanem habos volt. Embert próbáló szakaszon voltunk túl, de az élmények mélyen beégtek az emlékeinkbe.

Felérve az utolsó létrán, kifújtuk magunkat, meglapogattuk egymás hátát, és tovább álltunk. Hamarosan kiléptünk az erdőből, és máris ott magasodott előttünk a tv-átjátszó állomás. Úgy állt ott, mint egy gigantikus óriás, aki a környéket felügyeli, vigyázza. Ha adótorony közelébe érünk, mindig valami misztikus borzongás fog erőt rajtunk, ez az érzés ezúttal sem maradt el. A toronyig azonban még fel kellett jutni. A jelzett út kerülővel éri el, mi most eltértünk ettől és kaszálón derékig érő fűben szó szerint toronyiránt gyűrtük le a magasságot.

Az Újudvarhoz tartozó Tukora-tetőn 1972-73-ban építették az átjátszót, melynek saját magassága 206 m, ami hazai viszonylatban jelentősnek számít. Megfelelő körülmények esetén egészen messziről, például a Mecsekből is látható a monstrum. A torony nem látogatható, de a mellette lévő kopár dombtetőről csodás panoráma élvezhető a zalai dombokról, a Principális-csatorna völgyéről. Rossz nyelvek szerint hidegfront után Zágráb hegye is látható. Ezúttal szerencsénk volt, mert ragyogó tájkép tárult elénk, de az említett hegyet nem sikerült meglátnunk, akárhogy is meregettük a szemeinket. Amikor kiélveztük a gyönyörködést, benyomtunk egy csúcscsokit, mert aznap nem törünk magasabbra.

A gerincet a K+ túraúton hagytuk el, és csodálatos Illir bükkösben, vadregényes úton ereszkedtünk a Csibiti-szurdok romantikus, mély, vízmosta árka mentén a Csibiti-tóig. A mesterséges tavat források táplálják, és egy másfél méter magas völgyzáró gát segítségével alakították ki. A források közül a Csibiti-forrás rendelkezik kiépített foglalattal, mely hűs, jóízű vízzel segíti oltani a megfáradt vándor szomját.

A forrástól szűk 6 km-es hullámvasutazás várt ránk. Gelsét az Öreg-hegyen keresztül értük el. Elhagytuk a bükköst, majd vegyes erdőben, könnyebb-nehezebb emelkedőket legyűrve értük el a szőlőparcellákat. Gondozott régebbi és új présházak között vezetett az út, melynek a faluba levezető része a 10%-os meredekséget is elkerülte. Itt jó minőségű betonút vezetett, melyet szokásunktól eltérően néhol megkocogtuk. Elértük a gelsei temetőt, ahol tettünk egy rövid látogatást a Hősök fáinál. A faluban az I. v. h. helyi áldozataira emlékezve egy-egy hársfát ültettek. Megrázó élmény volt sétálni a hatalmas, több évtizedes fák alatt, és olvasgatni a neveket. Lúdbőrösek lettünk az átélt élmény hatására.

Pár lépés után „megcsodálhattuk” a Csipkerózsika álmát alvó gelsei Termálvölgy épületét, mely ékes példája az átgondolatlan, gazdaságtalan terveknek. A tetszetős komplexumot 2007-ben avatták fel és pár veszteséges év után 2012-ben bezárták. Azóta tetszhalál állapotban leledzik, várva megmentőjét. A fürdő környéke és belseje is gondozott, sőt még a műanyag székek is várják a száraz medencék partján a pihenni vágyókat. Mintha csak szünnap lett volna. Ez a tetszhalálállapot a csinosan rendben tartott faluban máshol is tetten érhető.

A fürdőtől csak pár lépés az Árpád-kori település központja, melyről először 1226-ban olvashatunk. A zalai vár tartozéka volt, később a Kanizsai család tulajdonába került. A török időkből származik a mondás: „heten vannak, mint a gelsei ördögök”, mely a gelsei vár Ördög nevű kapitányához köthető, kinek 7 gyermeke volt. A hódoltság alatt elnéptelenedett, a 18. sz-ban jöttek új telepesek. Sarlós Boldogasszonyról elnevezett római katolikus temploma 1786-ban épült. Említést érdemel még az I. és II. v. h-s emlékmű, a könyvtár falán lévő Petőfi dombormű (Borsos Miklós) és a Kossuth-szobor. A 19-20. sz. fordulóján fejlődésen ment át a falu, jelentős ipar alakult ki. Ekkoriban 1700-an laktak itt, jelenlegi lakóinak száma 1100 körül van.

A barokk templom és az iskola melletti csinos parkban megkerestük a turini remete mellszobrát, melyen elhelyeztük a megemlékezés szalagját. Nagy tiszteletben tartjuk Kossuthot, és ahol csak lehetőségünk adódik, mindenhol le is rójuk a tiszteletünket az emléke előtt. A mellszobrot a „kanizsai olajfúrósok” adományozták a falunak, avatására 2002-ben került sor. A szobor Móritz István gyergyószentmiklósi származású művész alkotása, párja Nagykanizsán található meg.

Mivel a központban nyitva tartó műintézményt nem találtunk, ezért a parkban frissítettünk, majd felpattantunk az apostolok lovára, és a már ismert úton tempóztunk, mint Bernát a ménykűvel . A meredek dombokon többször a zsebünkbe került a tüdőnk, így néha be kellett iktatnunk egy-egy nem tervezett pihenést. A Csibiti-tótol elhagytuk az eddigi utat és egy jelzetlen úton kapaszkodtunk fel a TV-toronyig, csatlakoztunk a RP-DDK kék sávjához, hogy ezen fejezzük be aznapi túránkat.

A Kerülő-hegyen kezdtük meg az ereszkedést Nagybakónak irányába, egy rét szélében futó szekérúton. Később csodaszép bükkösbe értünk, vadregényes, meredek dombhátak és völgyek szegélyezték az utunkat. Egy idő után a jelzések jobbra fordítottak és egy rendkívül meredek partoldalon vezettek le az Árpád- vagy Eszperantó-forrásokhoz. A meredek, vízmosásos árokrendszer találkozásánál lévő forrásokat eredetileg cserkészek neveztél el Árpád vezérről, de aztán ezek a népi hatalom árnyékában feledésbe merültek, és csak az 1970-es években a Nagykanizsai Természetbarát Szövetség felújításának köszönhetően kerültek újra használható állapotba. Ekkor nevezték el Eszperantó-forrásoknak és két kitűnő eszperantista (Baghy Gyula és Kalocsai Kálmán) nevét külön források őrzik. Később az öregcserkészek építettek egy „víz nélküli emlékforrást”, hogy az Árpád név újra használatba kerüljön.

A forrásoknál pihenő és tűzrakó helyeket alakítottak, ki, nagy népszerűségnek örvendenek. Bár a környék és a pihenő park karbantartott, ápolt, de a források elhanyagoltak, tábláik nagyon nehezen olvashatóak. Jó szokásomhoz híven a kóstolást most sem hagyhattam ki. Igazán jóízű jéghideg víz csordogált a foglalásokból. Nézelődés, fotózás után a felduzzasztott erecske mentén hagytuk el a „forrásvidéket".

Pár perc alatt, bő 20 km megtételét követően elértük a faluban hagyott autónkat. A túra alatt sikerült több mint 500 m szintemelkedést leküzdenünk, ami ilyen dombok között szinte hihetetlenül hangzik. Hazafele a Kis-Balaton mellett pótoltuk energia- és folyadékveszteségeinket. Fortuna kisasszony ezúttal is a kedvesemre kacsintott, így ő koronázhatta meg az étkezést egy pohár fenséges roséval. Hazafelé még megálltunk az egykori sármelléki szovjet repülőtéren, ahol napjainkban a Hévíz-Balaton Airport működik, ahol éppen látványos landolás- és átstartolás-oktatás folyt, így újabb élménnyel koronáztuk meg a kiváló napot.

Írta: Soós Lajos
Fotó: Soós Margit

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

Kapcsolódó cikkeink:

Látványos szurdokok forró napokra

Veszélyes most a Kőszikla-szurdokban túrázni

Ámulatba ejtő szurdokok őszi csatangoláshoz