A FARKAS-ERDŐ CSODÁI

Hazánk egyik legnagyobb összefüggő erdőterülete (7200 hektár) Káld és Bejcgyertyános határában terül el. Kerékpártúránkon ezt a térséget igyekeztünk megismerni.

OKT-vándorlásunk során már jártunk a Farkas-erdőben, de akkor a teljesítménykényszer miatt csak felületesen ismertük meg. A hangulata annyira megfogott, hogy felkerült azoknak a helyeknek a listájára, ahova még vissza kell térnünk. Mivel az erdőben kiépített, kiváló minőségű erdészeti utak valósággal kiáltanak a kerékpározásért, így leporoltuk montijainkat, autóra szereltük őket, és már robogtunk is Káld irányába, ahol a helyi Hanappi Stadionnál parkoltunk le, ami egyben a Farkas-erdő egyik bejárata is.

Azonban alig haladtunk pár métert, máris megálljt kellett vezényelnem, hogy megismerhessük az erdő történetét egy modern pihenőhelynél. Az idők kezdetén az egész Vasi-hegyhátat, Vasvártól Türjéig összefüggő erdőség borította nagyjából 60000 hektáron, ezt a területet nevezték Farkas-erdőnek. Azonban a civilizáció fejlődésével ez a hatalmas erdőség majdnem a tizedére csökkent.

Az erdő nevének eredetéről több legenda is kering, most csak a legnépszerűbbeket említem. A legvalószínűbb, hogy a Bejc nemzetségbeli Farkas prépost, győri püspök lehetett a névadó. Erről egy 1252-ben kelt okirat is tesz említést „ama Farkas erdeje” formában. Egy másik monda szerint a középkor egyik kiskirályi családjából, a Héder nemzetségből származó Kőszegi Ivánról kapta a nevét, kit békétlen természete miatt „ragadozó farkasnak” neveztek. Azonban akad olyan legenda is, hogy az egykor a rengetegben élt ordasokról lett elnevezve, ezt a verziót a sokáig az oszkói szőlőhegyen őrzött farkaskoponyával támasztották alá.

A 14. századtól királyi birtok, több tulajdonosa volt, köztük az ország egyik legnagyobb mágnásai, a Nádasdyak. A sárvári uradalmat, melyhez a Farkas-erdő is tartozott, 1803-ban vásárolta meg Habsburg-Estei Ferdinánd Károly főherceg. A birtok a lánya, Mária Terézia Henrietta főhercegnő hozományaként került III. Lajos későbbi, egyben utolsó bajor király tulajdonába. Wittelsbach Lajost főként a mezőgazdaság és a közlekedés fejlesztése érdekelte, így nagy lehetőséget látott az addigra lerobbant uradalom fejlesztésében.

A Farkas-erdő ekkor a szakszerűtlen kezelés, a túllegeltetés és a hamuzsírfőzéshez kiirtott hatalmas területek miatt lehangoló látványt nyújtott az új tulajdonos számára. Ezért a szakszerű erdőgazdálkodás megindítására bajor erdészeket telepített az uradalomba. Az erdészek közt volt az akkor még igencsak fiatal Scherg Lőrinc, későbbi főerdész is, kinek szakértelme, tervszerű munkája máig meghatározza az erdő képét. A II. világháború után államosították, jelenlegi kezelője a Szombathelyi Erdészeti Zrt.

A pihenőhelytől indul a mintegy másfél kilométer hosszú Erdőismereti tanösvény, mely 10 táblán mutatja be az erdők világát és az erdőgazdálkodást. Innét a széles, egyenes dózerúton, a kéktúra útvonalán árnyas tölgyesben valóságos versenyt tekertünk a Gáznyomás fokozó állomásig, ahonnan pillanatok alatt legurultunk második megállónkig, a Lajos-bükkök pihenőig.

Scherg az erdő megújítása során bajor mintára Káld közelében bükköst hozott létre, ezt az erdőrészt nevezik Lajos-bükkösnek. Az eredeti állományból megmaradt utolsó két bükk 2005-ben lett egy vihar áldozata, ma már csak csonkjaikat láthatjuk. A hercegi család kedvenc pihenőhelye volt a bükkös, így itt egy kőpad is épült 1911-ben, melyet a közelmúltban állítottak helyre. A neve is „Királyi kőpad”. A Lajos-bükkök 1942 óta élveznek védettséget.

A bükköktől nehezen járható, jelzetlen úton toltuk ki a bringákat a kék jelzésig, ahol nyugatnak fordultunk, és hosszú, enyhén emelkedő csemetekert mellett, majd zárt erdőben kapaszkodtunk. Ezen a szakaszon találkoztunk régi, megkopott kék jelzésekkel, valamikor erre vezetett az OKT nyomvonala. 

A kéktúrák és a Szent István vándorlás útvonalai

Mint a térkép tanulmányozásából kiderül, már az 1938-as Szent István Vándorlás is érintette a Farkas-erdőt, elődeink akkor egészen más részén vándoroltak. Hidegkút után a Mária Terézia-forrást érintve haladtak dél felé. Az OKT Velemig történő meghosszabbítását követően több esetben is változott az erdőben a mozgalom nyomvonala, mely a mellékelt térképen jól követhető. A térképrészletet Rakk Gyula természetjáró, térképész készítette és bocsátotta rendelkezésemre. Köszönet a közreműködéséért.

 

Szapora pulzussal érkeztünk meg a 2015-ben épített Scherg Lőrinc kilátóhoz mely 202 m magasan található. A kilátó a vasi haranglábakat juttatja eszünkbe, vörösfenyőből készült. Járószintje 11 m magasan van, szép panoráma tárul elénk a Kemenesaljáról, a Ság-hegyről, de a távolban feltűnik a Somló és a Bakony sziluettje is. Mivel ma már magasabbra nem törünk, így a rövid pihenőt a szokásos csúcscsoki betolásával koronáztuk meg.

Továbbra is eddigi jelzéseinket követtük, zárt, hangulatos vegyes erdőben ereszkedtünk, hamarosan elértük a káldiak által „Pilóta-dombként” emlegetett területet. 1944. aug. 7-én itt halt hősi halát Vitéz Nemes Molnár László repülő hadnagy a hazai légtér védelmében. Az amerikaiak etikátlanul, katapultálás után lőtték le a II. világháború legeredményesebb magyar pilótáját. Holttestét csak hat nap múlva találták meg a helybeliek egy vadkörtefára akadva. Az emlékkeresztet 2015-ben állíttatta és szenteltette fel a szombathelyi erdészet.

A kereszttől pillanatok alatt elértük a kék sáv jelzést, és a korábbi remek dózerúton gurultunk le a Hidegkúti Vadászház és Konferenciaterem impozáns épületéhez. A minden földi jóval felszerelt komplexumot 2000-re újították fel, azóta várja csendre, nyugalomra vágyó vendégeit a Farkas-erdő szívében. Mivel zárt kapukat találtunk, így csak kívülről vetettünk pár pillantást az épületre, ahonnét a kék forrás jelzésen haladtunk tovább.

A vadászház szomszédságában erdei kirándulóhely, lőtér és az erdő legújabb büszkesége, a 2017-ben felszentelt Kisboldogasszony kápolna található. A vadászháztól több mint 2 kilométert tekertünk a Csikászó-patak völgyében, míg elértük Vas megye első természetvédelmi területét, a Mária Terézia-forrást, melyet a helyiek Trézia-kútnak hívnak. A forrás az erdő egykori tulajdonosáról, Mária Terézia Henrietta főhercegnőről kapta a nevét, és 1942 óta élvez védettséget a forrás és a környéke. A helyet a közelmúltban újították fel, korszerűsítették. A foglalat közvetlen közelében található egy feltehetőleg 1911-ben ültetett duglászfenyő, melyet Mária Terézia parancsára telepítettek. A duglászok egykor a világ legmagasabb fái voltak, a csúcstartó 127 m magas volt és 1030 évesen dőlt ki.

Ejtőztünk, frissítettünk és visszagurultunk Hidegkútra, ahonnan keskeny aszfalton hullámoztunk tovább. Eltekertünk a Farkas-erdő legértékesebb része, az Őserdő mellett. A terület 1,7 hektáros, már több mint 120 éve nem történt benne fakitermelés. Felső szintjét több mint 240 éves kocsányos tölgyek, míg az alsót 110 évesnél is öregebb gyertyánok alkotják.

Pár éve gyalog még nagyon lassan értük el a Banyafai kirándulóhelyet, de most pillanatokon belül odatekertünk. Itt található a Gombaismereti tanösvény végállomása is, melynek tábláiról minden információt beszerezhetünk. A Dunántúlon banyafának, az Alföldön basafának hívta a népnyelv egykor az öreg tölgyeket. Az 1995-ben kidőlt vénséges kocsánytalan tölgyek több mint 300 éves korukban dőltek ki. Egy óriási vihar döntötte ki őket, azóta csendben korhadnak. Népi legendák, hiedelmek köthetőek a banyafákhoz, mondák szerint tövükben találkoztak a seprűnyélen odaérkező boszorkányok.

Innen az erdőtelepítő Scherg Lőrinc (1864-1938) sírjához tekertünk, ki feleségével együtt szeretett erdejében alussza örök álmát. A tehetséges ifjú erdőmérnököt III. Lajos hívta 1884-ben a sárvári uradalomhoz. Szorgalmával hamar kitűnt, és gyorsan lépkedett a ranglétrán. 1901-től a káldi kerület vezetője, 1909-től pedig az uradalom főerdésze. Modern erdészeti technológiával megújította a leromlott állagú Farkas-erdőt, és néhány évtized alatt magas hozamú, kiemelkedő mintaerdővé alakította át. Csak a hivatásának élt, munkásságának jegyeit a mai napig megőrizte az erdő. Utolsó kívánságának megfelelően temették ide.

Eltekertünk még az egykor szebb napokat látott, ma tetszhalott állapotban leledző Rózsáskerti erdészházhoz, ahol visszafordultunk, és a kék jeleket követve tekertünk. Érintettük az Avasi öreg tölgy korhadó törzsét, mely kb. 250 éves korában 1995-ben dőlt ki. Innen egy emelkedő leküzdését követően újabb verseny után értük el az autót.

Sok élménnyel, információval gazdagodtunk ezen a nagyjából 30 km-es túrán. Érdemes volt visszatérni. Elautóztunk még a Nádasdyak városába, ahol városnézéssel, fürdéssel töltöttük el a nap hátralévő részét, de ez egy másik történet.

Szöveg: Soós Lajos
Fotók: Soós Margit

A DÉL-BALATON MÉG MINDIG TARTOGAT MEGLEPETÉSEKET

Elérkeztünk a Dél-Balaton kevésbé ismert látványosságait bemutató sorozatunk befejező részéhez. Autóval közelítjük meg Külső-Somogy dombjait, eldugott falvait, de a történelmi emlékeket gyalog fogjuk felfedezni. 20 kilométeres táv 400 m szintkülönbség leküzdésével.

A Külső-Somogyi-dombság talán a megye legszebb, ugyanakkor legkevésbé ismert területe. Somogyiasan mondva a „hegyvidéken” 2-300 m magas dombok, vadban gazdag zárt erdők, a dombok közé ékelődő óriási, széles hátságok, hatalmas szántók, folyók, patakok völgyei találhatók.

Települései között sok zsákfalut találunk, a fejlesztések jobbára mindig elkerülték, így az ideutazót szemet gyönyörködtető látvány fogadja, a térerőmentesség pedig gondoskodik róla, hogy ki tudjunk szakadni az állandó pörgésből, digitális kényszerből. Mindezt a Balatontól 20-25 km-re. A Dél-dunántúli Piros túra (DDP) útvonala elég alaposan bejárja a területet, így aki a leírásomból kedvet kap a térség megismerésére, javaslom, kösse össze a kellemeset a hasznossal. A Koppány völgyét pedig a „Koppány jelvényszerző túramozgalom” bő 40 km-es teljesítésével ismerhetjük meg.

Autós túránk első célállomása az erdőkkel ölelt Ali-rét, mely a török megszállás alatt kaphatta a nevét, és a Böre-vár. A réten a Jaba-patak felduzzasztott tava és egy minden igényt kielégítő vadászház található, melynek bérbevételéről a SEFAG honlapján tájékozódhattok. Legegyszerűbben Zamárdiból juthatunk ide. A Tabra vezető útról Jabapusztánál kell letérni az erdészeti magánútra, melyen könnyen megtaláljuk a vadászházat.

A vadászház

A lenyűgöző természeti környezetben fekvő, ódon hangulatú vadászháztól a DDP jelzésén hatalmas, csarnokszerű fenyősétányon, tavak közt, később napraforgótáblák mellett vonultunk a sárga L jelzésig, ahol erdei szekérútra tértünk, mely kellemesen emelkedett alattunk. Mikor elértünk egy nyiladékot, a jelzések elhagyták a szekérutat, a dzsindzsás nyiladékban folytatódtak, és nyakunkba kaptuk a feketelevest. Nem volt elég a gaz, de irdatlan meredek emelkedő tornyosult előttünk, melyen nem egyszer szó szerint négykézláb kellett mászni. Nem volt hosszú, talán 250 méter, de milyen 250 méter! Amikor felértünk, szembesültünk vele, hogy a Böre-vár sáncára kapaszkodtunk fel.

Honfoglaláskor a Ság törzs szálláshelye volt a környék, ők kaptak megbízást a környező falvak felügyeletére, valószínűleg ekkor építették a Böre-várat. Szerepéről nem sokat tudunk. Valószínű, hogy a Fok és Koppány közti hadiút egyik állomása volt. Az ország egyik leglátványosabb földváráról kevés ismeret áll rendelkezésünkre, ezért a szakemberek az úgynevezett történelem nélküli várak közé sorolják. A Jaba-patak fölé magasodó sűrűségben megbúvó földvár csak a beavatottaknak mutatja meg az értékeit.

Böre-vár 

Sajnos a történelem viharai és az emberek mohó kincskeresési vágya elpusztította a várat, de még így is nagyszerű érzés kóborolni a falai, sáncai, bástyái közt. Gyerekkorom kedvenc játéka a katonásdi volt: mit nem adtam volna egy ilyen díszletért! A sáncokon sétálva jól felfedezhetőek a falak és a védművek nyomai, élvezet volt barangolni a várban. A jelzéseket követve jártuk végig, majd ereszkedtünk le annak északi oldalán a sárga sávig, ahol nyugatnak fordulva, a jeleket követve, 5,5 km-t megtéve értünk vissza Ali-rétre.

Tó az Ali-rétnél

Útközben egy rövid ismerkedésre megálltunk a dallamos nevű Lulla településen, majd Tabot és Zicset érintve a somogyi szandzsák székhelyére, Törökkoppányba autóztunk. Sorozatunkban már többször találkoztunk Koppány vezér emlékével, ezért is jöttünk erre a vadban gazdag és kitűnő gabonát termő területre, mely a lázadó vezér nyári szállásterülete lehetett. Már ekkor rendelkezhetett a település valamilyen várral, melyet Somogy többi várához hasonlóan Kupa várnak hívtak.

A 15-16. században várat emeltek, melyet a budai pasa seregei 1551-53 közt elfoglaltak, a somogyi szandzsák székhelye lett, és tovább erősítették. A környék jelentős településsé fejlődött, ekkor ragadt rá a „török” előnév, 2 dzsámival, 11 mecsettel, fürdővel rendelkezett. Véglegesen csak Buda visszafoglalása után került királyi kézre. A török időkből nagyon kevés emlék maradt ránk, a várat telesen körbeépítették, már falainak nyomai sem láthatóak. A Török Köztársaság 2001-ben a Rózsák Atyja (Gül Baba) életnagyságú szobrát adományozta a településnek, melyet a bektasi dervisről elnevezett téren állítottak fel. A mezőváros jelentősége a 20. sz. elejére elveszett, az útépítések, fejlesztések elkerülték, mára csendes, elszigetelt faluvá vált. Gazdag a népművészete, Kodály is többször járt itt gyűjtőkörúton.

 

Gül Baba szobra Törökkoppányban

Gyalogosan bejártuk a falu nevezetességeit, a már említett Gül Baba-szobrot, az Árpád-kori alapokra épült római katolikus templomot, melyben volt szerencsénk megnézni a helygyűjteményt, ahol a török időkből fellelhető pár emléket is kiállították. A templom előtti téren megnéztük és megkóstoltuk a márványos csorgó üde vízét, majd újra autóba szálltunk, és elmentünk a 4 csillagos, modern ifjúsági táborig, ahonnan rövid gyalogtúrát tettünk.

Római katolikus templom Törökkoppányban

Előbb a DDP-n gyalogoltunk el a most elhanyagoltságot tükröző Török-kúthoz, mely a település törökfürdőjét 2 km-es agyagcsövön látta el friss vízzel. A forrás környékén pár éve pihenő, piknikező helyet alakítottak ki, de sajnos elhanyagolták, megrongálták. A kút foglalatát sem takarítják, csak csordogál a víz a szemetes tárolóba. Szomorú kép.

Török-kút 

A forrástól egy erős kapaszkodón továbbhaladtunk a jelzett úton, melyet az első balra tartó szekérúton elhagytunk, és leereszkedtünk a Csaszmei-víz völgyébe, hogy megkeressük a Gyertyánosi-forrást. A gyönyörű környezetben található forrás is elhanyagolt, ottjártunkkor el volt apadva, így a már ismerős úton visszatértünk az autónkhoz.

Gyertyánosi-forrás

Visszaúton akinek van kedve, körülnézhet Tabon, mi most csak egy kávéra álltunk meg a csendes kisvárosban, majd Bábonymegyer felé vettük az irányt, ahol meglátogattuk az egykori híres somogyi betyár sírját, mely a helyi temető tőszomszédságában található. A környék sűrű erdei kiváló búvóhelyül szolgáltak a szegénylegényből lett betyároknak, a legenda szerint Patkó Pistát itt lőtték meg, sírhelyét még ma is gondozzák.

 

Patkó Pista somogyi betyár síremléke

A kis kitérő után aznapi kirándulásunk utolsó állomására, Nyimbe hajtottunk, ahol a Kási-várat kerestük fel egy bő 11 km-es gyalogtúrával. A faluban a bolt-kocsma kombónál parkoltunk le, és a sárgát követve indultunk a környék felfedezésére. 

A Kási-vár

A falu után szántók közt emelkedtünk egy szekérúton, mely idővel egy mélyútba ért, ezen kapaszkodtunk ki a fennsíkra, ahol hatalmas gabona- és napraforgótáblák közt vándoroltunk tovább. Jobbra a dombtetőn egy hatalmas, elszáradt 200 éves fa határozta meg a látképet, a Patkó-fa, mely kitűnő megfigyelőhely is, és a betyárok is előszeretettel használtak. Innen a neve.

Gerinctúrán értük el a piros L jelzést, mely egy vegyes erdőn keresztül már a földvárhoz vezetett. Szakértők szerint a Kási az ország egyik legnagyobb földvármaradványa. A meredek oldalú dombon épített, ovális alaprajzú vár jószerével bevehetetlen volt. Építtetője ismeretlen, valószínűleg az Árpád-korban készült, és az alatta elterülő, egykori Kás falu lakóit védelmezte. Egyetlen írásos említése 1424-ből származik. A település és a vár már a török időkben elpusztult, a defterek is csak pusztaként említik. A vár mai alakjában is felejthetetlen és leírhatatlan élménnyel ajándékozza meg az idelátogatót, akit egy igazi meglepetés is ér, mivel a várban információs táblát és vendégkönyvet is talál. Ez nem hivatalos szerveknek köszönhető, hanem a kerületi erdész (Papp úr) önzetlen és áldozatos munkájának gyümölcse.

Tekergés, nézelődés után a már ismert úton tértünk vissza az autóhoz. Ezzel befejeztük az általunk érdekesnek tartott, kevésbé ismert látnivalóknak a bemutatását a Dél-Balatonon. Örömmel tölt el, ha valakinek felkeltettük az érdeklődését, és meglátogat pár innen megismert nevezetességet.

Írta: Soós Lajos
Fotók: Soós Margit