2014. március 15., szombat

OKT 2.túra 2013.Dec.19. Vállus-Tapolca











 A mai szürke időben a Keszthely -Tapolca útvonalból a Vállus-Tapolca rész néztük ki ,ami  cca 14,4 km-t ígért,mint a nap végére kiderült alul értékeltük magunk,bírtunk volna még pár kilométert.

  A csapat "értekezleten" úgy döntöttünk,hogy autóval elmegyünk Vállusra ,majd busszal vissza jövünk  Tapolcáról.
Vállus, buszforduló

Reggel negyed kilenc körül érkeztünk Vállusra ,kis keresgélés után a templom mellet megtaláltuk a bélyegzőhelyet(erről a bélyegzőhely topicban írok).Nagy kár,hogy az elhagyott vegyesboltot lassan benövi már a gaz,nehezítve a megtalálását.Meg kell említeni,hogy ebben a faluban sincs sem bolt ,sem kocsma.

  Bélyegzés és cihelődés után nekivágtunk a keszthelyi-hegység észak-keleti részének az OKT útvonalán. A hegységet túlnyomó részt a vulkánosság hozta létre és jellemzően dolomitból,kihűlt lávából és az évezredek üledékéből jött létre.A mai nap sajnos csak egy kis szegletét volt szerencsénk látni,de a legközelebbi  túra útvonala mélyebb bepillantást ígér a hegy megismerésében.

  A buszforduló után egyenesen indultunk neki a mai túránknak,a temetőt balra elhagyva neki indultunk A Barbacs hegy (erdő) megmászásának.Utunk végig jól jelzett úton vitt felfelé,néhol  erős kaptatókon keresztül a lesencefalui szőlőhegy felé.
A Barbacs hegyen
Útközben találkoztunk egy favágó brigáddal ,kikkel kedélyesen elbeszélgettünk ,megtudva minden fontosat a környékről(hol milyen szőlő terem,kinek milyen pálinkája van stb). Mikor kiértünk az erdőből kisebb tanácstalanság vett erőt rajtunk,mivel az y elágazásnál nem leltük a kék sáv jelet.
Visszatekintés az erdőbe
Rövid térkép böngészés után balra tartottunk és kb 50 m után megláttuk a jelzést ami a kerítésen belül van és a mai nap  zúzmarás időjárása eltakarta.Itt mindenképp nagyon kell figyelni,mert ha nem télen hanem tavasszal v.nyáron jársz erre akkkor a kihajtott növények takarják el a  jelzést.

 Meg kell említenem,hogy nem bántuk meg,hogy a mai napot választottuk,mert Vállustól egészen Lesencetomajig  a zúzmarás,hideg idő nagyon érdekes ,sejtelmes varázslatot adott  a környezetnek,elképzelhetetlen képeket varázsolva a bokrokra,fákra , egyéb növényekre és épített tárgyakra.


Deres hangulatban

Kereszt a szőlőhegyen




     Miután  kiértünk Zala és Veszprém megyék határára  a szőlőtáblák és hétvégi házak közt neki fogtunk megmászni a Kő orra 406 m-s  csúcsát.Ezen a részen is végig jól jelzett az útvonal ha figyelsz nem fogsz eltévedni. Felérve a csúcsra
Kilátás ma one
nagyon sajnáltuk,hogy ma nem láthattuk meg a csodálatos panorámát a tapolcai medencéről. Egy rövid pihenő és a csúcs csoki elfogyasztása után tovább indulunk.Rövid gerinc út után az útvonal elkezd ereszkedni Lesenceistvándi felé. Útközben elhaladtunk egy botanikus kertnek is beillő kert mellett,sajnos nem tudjuk,hogy látogatható-e.

   A kert után nem sokára az útvonal elkezd meredeken esni.Itt két választási lehetőség van ,a kék sáv jelen egy nagyon meredek ösvényen lehet lemenni,de továbbmenve kb. .30 m után van egy lépcsővel kiépített út is. A kalandvágyók az első lehetőséget válasszák!

  Mi is két fele váltunk , kb. 150 m után a két út összefut!

  Na itt kezdődnek a gondok! A letörés után az erdőben több ösvény is van és nincs kijelölve az OKT!  Mi három fele váltunk keresve a jelet.,amit a legtapasztaltabb társunk talált meg.
Ereszkedés a Kő orrától

  Figyelem! Az utolsó kék sávnál(ahol három ösvény is elágazik) balra kell menni és kb 150 m után feltűnik a következő jel.Ez a rész nagyon romantikus, kidőlt fák és sűrűn benőtt erdőn keresztül vezet.

  Az erdőből kiérve váltakozva föld és aszfaltúton kiérünk először a Máté kúthoz
A Máté kútnál
,majd Lesenceistvándiba a következő bélyegző ponthoz. Itt a hivatalos Okt pecsét
A Fapados bélyegzőhely
a Fapados nevü intézményben van,de ez vagy nyitva van ,vagy nincs.Ma de.zárva volt,így a Fatehén nevet viselő büfébe tértünk be
Ez meg a Fatehén
,ahol szintén van bélyegző.Igaz a régi típusú,de jó lenne ha Ők is kapnának az újból,mivel Ők 07-22 közt vannak nyitva ,biztos támpontot adva a megfáradt turistáknak.

 A frissítés után egy perc néma főhajtás a lesenceistvándi hősök emléke előtt.
Néma főhajtás


 Innét tovább menve talán az egész OKT legszörnyűbb útját tudtuk le Tapolcáig. A túra végig aszfalton vezet ,átkelve a 84-s főúton végig életveszélyben,mivel ez nagyon forgalmas út,nem is beszélve az elágazó utáni 77-s főútról,hol pillanatonként kellett félre állni,hol egy kamion hol egy busz  vagy egyéb jármű miatt. Ez a cca 7 km nagyon rossz emlék lesz sokáig. Sajnos,hogy nincs lehetőség alternatív útvonal kijelölésére.
Beérve Tapolcára elhaladtunk a sok-sok férfi legszebb ifjúkorát meghatározó laktanyák előtt,melyeknek rettegett híre volt fiatalságunk idején,ide senki nem akart kerülni.



    A túrát a tapolcai Mol kúton levő  bélyegzőponton fejeztük be.

 Összegezve egy kellemes túra napon vagyunk túl,Lesenceistvándiig csodálatos tájon haladva. Amit nagyon sajnálok,hogy sem a mai ,sem a múlt heti utunkon nem találkoztunk egyetlen egy  túrázóval sem.Bízok benne,hogy ez az időjárásnak tudható be..........


   Még több fotó a szakaszról :   https://picasaweb.google.com/103760014976474328259/OKTVallusTapolca?authkey=Gv1sRgCJ6HmYeHnPfBWQ

  Térkép és szintrajz a szakaszról:



Dátum: 2013-12-19
Hossz:14.4 km
Szintadatok: +220/-321



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése