RP.-DDK  6.TÚRA  2015.NOV.17.  ZALAKOMÁR-MESZTEGNYŐ

       "Tudod -e,hogy az igazi nagy szerelemet

           az őszi erdőn a legszebb kezdeni?

           Nincs nagyobb csók,mint amelynek

           váltását ezer halál lesi?"

                          Jékely Zoltán: Virágének ,I. (részlet)

  

          Soron következő túránkat az RP-DDK-n Enyészet havának tizenhetedik napjára , a csodás őszben  ,mely március végét idézi,terveztük be.A meteorológia csendes őszi időt jósolt,napsütéssel és 15-16 fok környéki hőmérséklettel. Az előrejelzések,így kimondott túrázásra serkentő körülményeket jósoltak.

      Eltérve az eddigi szokásainktól nem ott folytattuk ahol legutóbb abba hagytuk,hanem  egy szünetet beiktatva ma Belső-Somogyot vettük célba.A Zalakomár és Mesztegnyő közti majd 27 km-es etappal csökkentettük a mozgalom hátra lévő távolságát. Így ma történelmi pillanatot is átéltünk,ugyanis most először, hazai földön ,Somogyországban koptattuk a métereket a KÉK-körön.

Zalakomár,vá.

      Ma a túrázás legklasszikusabb  formáját választottuk és a logisztikát teljes egészében a tömegközlekedésre szerveztük. Hazulról a reggel 7,14.kor induló személlyel zötyögtünk el Zalakomárig,ami bár nem bélyegző pont,de mivel mi innét kezdtük a túrát ezért kértünk egy pecsétet a lerobbant állapotban lévő vasútállomás forgalmi irodájában,mivel jegykiadás itt nincs így pénztár sem üzemel.

    Végezve az adminisztrációval és a rövid cihelődés után pontban fél kilenckor csaptunk bele a lecsóba. Először az állomás bekötőútján gyalogoltunk ki a Marcaliba tartó országúthoz,hol balra DK-nek fordultunk . Pár lépés után az első fánál feltűntek  a  jelzések is. Tudni kell,hogy talán az egész Kék-kör leghosszabb egybefüggő aszfaltos szakasza ezen a részen vezet(Zalakaros-Nemesvid) majd 17 km-en keresztül. Mivel az aszfalton nem a legkellemesebb túrázni,ezért is szakaszoltam így a távot,hogy  elosztottam két részre,hogy ne legyen annyira fárasztó.

A végtelen aszfaltcsík

     A gyér forgalmú országúton szaporáztuk a lépteink és igencsak erőltetett tempót diktáltunk magunknak,így gyorsan fogytak a méterek a lábunk alatt.Ekkor még Zala megyében jártunk a Domború-dűlő hatalmas szántói közt. Pár száz lépés után elértük Sebestyén József Emlékoszlopát,de a felirat olyan ramaty állapotban leledzik,hogy többet nem igen lehet kisilabizálni. Igazán barátom által (google) sem lettem okosabb ,így  részünkre homály fogja fedni ,hogy ki is volt.ő.

A titokzatos emlékmű

     Itt egy kellemetlen meglepetés is ért,mert mindkét lábamon egy-egy iszonyú vízhólyag keletkezett. Pedig alig tettünk meg pár száz métert,így valószínűleg nem jól választottam zoknit reggel,ennek lett a következménye. Gyorsan leragasztottuk,ami nem sokat használt,így egész nap végig kísért ez a kellemetlenség,de ez legyen az én bajom,legközelebb jobban kell figyelni.

M7

      Újabb pár száz lépés múlva felkapaszkodtunk az M7-es felett átívelő felüljáróra,ahol utol értünk egy idősebb hölgyet,ki az Ormándpusztai-kastélyhoz sietett. Szóba elegyedtünk vele és kiderült,hogy Ő is sokat szokott túrázni,a kéket is teljesítette már a férjével ,de mióta Őt elveszítette,csak egyedül járja az utakat. Most Zalakaroson üdül és gondolta,hogy felkeresi a kastélyt,így a bekötőútig együtt haladtunk.

    Mi hónap elején más túramozgalom keretében jártunk a Somssich Kastélynál ,de sajnos jelenleg nem látogatható,.mert a korábban gyermeküdülőként ,majd  szociális otthonként funkcionáló egykori impozáns ,eklektikus kastélyt eladták és az új tulaj hermetikusan elzárta. A Kastély és Ormándpuszta történetéről ebben a beszámolómban írtam bővebben.

Egy tapasztalt túrázóval

    A  RP-DDK igazoló pecsétje a kastélyhoz vezető bekötőútnál lévő esőbeálló,.buszmegálló oszlopán található. Már itt is az új típusú stemplivel találkoztunk,mely értelemszerűen a kastélyt ábrázolja. Rövid fotózás után búcsút vettünk a hölgytől és folytattuk az aszfaltcsík koptatását a  jelzések mentén,amik egy erős kanyarral D-nek fordultak.

      Továbbra is gyors már-már futó léptekkel haladtunk és pár száz méter múlva elértünk egy magasfeszültségű vezetéket,melynek tartóoszlopai óriásként hatottak. Ezt a távvezetéket a mai nap többször kereszteztük és csak a Marcali-háton hagytak el bennünk az "óriások". Érdekes és egyben félelmetes érzés volt hallgatni, ahogy a vezetékek áthúztak. Nem szívesen laknék vagy dolgoznék a közelükben.

Első találkozás az "óriásokkal"

     Elhagyva a távvezeték nyomvonalát rövidesen az utolsó zalai település,Ormándpuszta piciny temetőjéhez érkeztünk. A parányi településen alig pár házban élnek,a régi mezőgazdasági élet nyomai látszódnak mai is a hatalmas magtár és a malom lepukkadt épületeinek képében.

Ormándpuszta

     A falucska végét jelző tábla után pár perc alatt elértük a megyehatárt jelző táblákat és így a már említett történelmi pillanat részesei lehettünk. Előbb a Malom-árok,majd a Zala-Somogyi -határárok szabályozott medre fölött keltünk át és a hamisítatlan Somogyországba értünk.

    Belső-Somogy a Dunántúli-dombság tájegysége,átlagos magassága 170m körül van.,a Zalai-dombság,a Dráva,a Zselic,Külső-Somogy és a Balaton határolja.Talaja homokos ,löszös így a Göcsej és Zala agyagos talaja  helyett ma ezt fogjuk dagasztani.  Tájegységei közül ma a Marcali-háton fogunk túrázni,aho egyben legmagasabb pontja is található.

Megyehatár

      A megye határtól jó 400 m -t megtéve jutottunk el Somogy megye első településéhez,a szintén parányi Somogysimonyihoz,melynek lakossága a 100 főt sem éri el. A település a XIV.sz-tól lakott,de a török időkben elnéptelenedett és csak a XVIII. sz.ban népesült be újra.A tulajdonosai a Festetics,majd a Zichy család tagjai voltak.A XIX.sz. végére 400-nál is több lakója volt,de a romló gazdasági lehetőségek végett megindult az elvándorlás,mára jobbára idősek lakják. A település határában a középkorban földvár állt,melynek ma csak csekély nyomai látszódnak.

Útmenti kereszt Somogysimonyiban

    Átrobogva a falun a   DK-nek fordult és a Kis-Gányás és a Gányási -erdő közt vezető országúton haladt tovább. Az eddigi szántókat erdők,s lápos,vizenyős terület váltotta fel. Elérve a Vörös-folyás hídját,eljátszottunk a gondolattal,hogy kitérünk a pár száz méterre lévő vár csekély megmaradt nyomaihoz ,de elég nagy aljnövényzet volt,ami még nagyon vizes volt és mivel nem szerettünk volna latyakos gatyóban mászkálni egész nap,ezért letettünk erről a tervünkről.Majd máskor.

A jobb oldali erdő rejti az egykori várat

     A gyér forgalmú országúton továbbra is lendületesen haladtunk,átkeltünk több neve sincs éren,folyáson. A mai nap a terület jellegéből és a Kis-Balaton közelségéből adódóan az átlagosnál is több folyócskán,vízfolyáson keltünk át .

     Jó 3 és fél kilcsi után  átkeltünk a Gardos-patak fölött és elértük Nemesvid "külvárosát" Gardospusztát,hol élénk gazdálkodás folyik jelenleg is. Az épületeket folyamatosan újítják fel,öröm volt látni a fejlődést ezen az eldugott tájon.

Birtok központ

     Innét már csak pár lépés választott el a falutól,melynek első házait öröm volt elérni az egyhangú aszfaltkoptatás után. További jó 8-900 m-t battyogtunk a falu főutcáján a Rákóczi utcán,átkeltünk a Nemesdédéi-folyás fölött. Érdekes,hogy több keresztet is láttunk az út mellett,de ezek nagy része a  kerítéseken belül volt. Meg akartam kérdezni,ez hogy alakult ki,de senki nem találtam aki tudta volna  a magyarázatot.

Kereszt az udvarban

     Nemesvid neve szláv eredetű és a szomszédos Nagyszakácsihoz hasonlóan királyi szakácsok kaptak itt kisebb birtokokat és kiváltságokat.E kisnemesek leszármazottai lakták a falut még a XVIII:sz.elején is. Ekkor III. Károly a régi kiváltságaikban megerősítette őket,a településnek vásártartási jogot adományozott és mezővárosi rangot kapott. Később a "nemes" előtagot is felvehette a település,mely a XIX.sz-ra a környék központjává vált,élénk mezőgazdasági és ipari élet alakult ki.E gazdagságnak a jelei ma is láthatók,több nemesi kúria és épület árulkodik a valamikori jólétről.

Kisebb kúria

    Elérve a falu központját előbb a Turul madárral ékesített Hősök Emlékművénél róttul le kegyeletünk ,majd körbejártuk a falu legimpozánsabb kúriáját,mely ma az önkormányzatnak ad helyet.

Néma főhajtás

    Szemre vételeztük a nemrég kihelyezett kék-túrás információs táblát és útjelzőket,majd a helyi "vegyesbótban" beszereztük soron következő pecsétünk,mely szintén már az új formátumú és a róm.kat.templomot ábrázolja. A meglepően jól felszerelt boltban vettünk két sütit,ami még friss is volt és lekísértük egy Borsodival.

Egykor kúria,ma önkormányzat

    Rövid pihenést követően előbb D-nek,majd Dk-nek vezettek  a  jelzések.Előbb a klasszicista stílusú róm.kat. templomot érintettük,majd a Hóy Tiborról elnevezett általános iskolát. Az iskola névadója a Puma Vadászrepülő ezred tagja volt és a község fölött lezajlott légi csatában vesztette életét. Az emlékmű érdekessége,hogy a lezuhant gép egyik légcsavarjai is helyet kapott rajta.

Róm.kat.temp.Nemesvid

Tisztelgés a  hős pilóta  előtt

    A temető előtt egy ritkán látható Pieta szobor előtt kanyarodtunk előbb É-nak,majd Ék-nek. A Pieta a keresztről levett Jézust az ölében tartó és  a fiát sirató Mária ábrázolása.   

Pieta-Nemesvid

     A temető kertet megkerülve vezet a túra útvonala,de akit érdekelnek a régi sírkövek az a temetőn is átvághat. A temető sarkánál végre elhagytuk a aszfaltot és egy szekérúton folytattuk a haladást. Előbb a szántókat övező bodzás-akácos közt haladtunk ,majd beérve az erdőbe előbb egy pár száz méteres dzsungelharcot "vívtunk" az embermagasságú gazban,csalánban. Szerencse,hogy az ösvény aránylag jól le volt járva és látszott,hogy a tavasszal tisztították is valakik. A jelzések ezen a részen is,akárcsak egész nap jól követhetőek voltak. Gratulálunk a somogyi jelzésfestőknek kiváló munkát végeztek a felújítás során.

Irány az egyenes....

    A dzsindzsásban többször átkeltünk a Folyás-víz nevetlen mellékágain,egy esetben  elég ramaty állapotú hídon,melyen elő kellett vennünk a zsonglőr tehetségünk legjavát is.

Dzsungelharc   I.rész

Már jobb úton

     Elhagyva csalánost,vegyes erdőben haladtunk az eddigi irányban ,pár perc múlva átkelve a Folyás-vízen kiértünk egy jól járható erdészeti útra,melyen a   balra,É-nak fordult. Előbb vegyes ,akácosban,majd fenyvesben haladtunk. Közben egy széles lénia keresztezte utunk,ahol a már jól ismert "óriások" köszöntek ránk. A jó minőségű makadámon újra lendületesen haladtunk . Elérve egy adótornyot újból átkeltünk a Folyás-víz felett,majd kilépve az erdőből elértük Kisvid szélső házait.
  

Érkezés Kisvidre

    Kisvid Nemesvid településrésze,ahol kéktúra pecsét is található. A stempli eredetileg a vegyesboltban volt,de mikor bezárt a bolt gazdája hazavitte ,így most egy kis kitérőt kell tennünk ha meg szeretnénk szerezni. Ehhez a boltnál balra kell kanyarodni és jó 200 m megtétele után találjuk meg az új típusú bélyegzőt,mely a Kisvidi-harangtornyot ábrázolja.

Kisvid,harangtorony

     Az adminisztráció elvégzése után vissza siettünk a "bóthó" és folytattuk a haladást a kéken,mely most K-ÉK-i irányt vett fel. A változatosság kedvéért újfent aszfalton haladtunk,igaz ezúttal csak pár száz méternyit.

    Újból egy patak átkelés következett,ezúttal a Marót-völgy-csatorna felett . Elhagyott és elgazosodott telkek,házak közt hagytuk el a falut,majd pár lépést követően a   jelzések jobbra D-Dk-nek hívtak bennünk az erdőbe egy göröngyös ,rossz talajú szekérútra. Nagyon kellett figyelni ezen a szakaszon,mert ha rossz helyre lépsz könnyen lehet rándulás,ficam a vége. 

Göröngyös úton

    Ezen a szakaszon a jelzésfestők több helyütt is a vadászleseket hívták segítségül,így a jelek már messziről mutatták a helyes irányt.Egy tisztásnál a jelek balra tértek és egy idő után a szekérút megszűnt és egy újabb dzungelharc vette kezdetét. Az eddigieknél nagyobb,gazosabb részen haladtunk pár száz métert,többször kereszteztünk egy most száraz árkot.

Ismerősök

    Kiérve egy tisztásra újból elértük az óriásokat,kikkel már ismerősként köszöntöttük egymást,a sercegés is barátságosabbnak tűnt már. A távvezetéknél a túra útvonala jobbra kanyarodott egy szekérútra,melynek talaja pont olyan rossz volt mint az előbbié.


    

Dzsungelharc II.rész

No,egy kis mászó gyakorlat

      Pár száz lépés megtétele után a  -ok keletnek hívtak minket ,egy magaslesnél. Innét megint ádáz ,az előbbieknél is kegyetlenebb harc kezdődött a csalánnal,gazzal,szedressel.Ezen a szakaszon több kidűlt fa is nehezítette a járást,így néhol csimpánzba átmenve másztunk át rajtuk.A jelek ezen az áldatlan helyen is jól vezettek,látszott ,hogy volt tisztítva az ösvény ,de ezzel a dús vegetációval nem lehet mit kezdeni. Ha minden héten tisztítanák akkor is ilyen lenne.Átkeltünk egy újabb neve sincs vízfolyáson ,majd elérve egy gondozott erdészházat a jelzések jobbra hívtak bennünk és az erdőből beléptünk Nagyszakácsi első házai közé.

Üdv a Királyi szakácsok Földjén!

      Pár perec múlva elértük a Tapsonyba vezető országutat,hol egy Mária szobornál balra,É-nak fordultunk. A faluba beérve kedvesemen nagy öröm lett úrra,mert anyai ágon innét származik,így alig bírtam vissza fogni,hogy  nagy örömében el ne  szálljon.  Ha elnézem főző tudományát,örülök,hogy a királyi szakácsok földjéről származó gyökerekkel rendelkezik. Valami rá is ragadt a konyhai teendők fortélyokból.

Öröm a harmadikon

     A kereszteződés után egy buszváróhoz értünk,hol megettük a hazulról hozott fejedelmi elemózsiánk,kicsit megpihentettük lábaink,porcikáink.

     

Emlék a múltból

       Nagyszakácsi  nevét már az 1300 évek vége felé jegyezték,akkoriban három részből állt Kis.-Nagy- és Királyi Szakácsíból. A három település a török  kiűzése után egyesült és foglalta el a mai helyét. Lakói a királyi szakácsok voltak,kik szolgálataikért nemesi rangot és kiváltságokat,többek közt adómentességet kaptak. Ma az évente megrendezésre kerülő "Királyi Szakácsok Versenye" rendezvény révén ismert országszerte. A faluban szakácsmúzeum is található,de mi ezt most az idő rövidsége miatt kihagytuk.

Mária szobor Nagyszakácsi

     A pihenőt követően pár száz métert haladtunk az álmos falu főutcáján,majd a   jelzések egy keresztnél jobbra,DK-nek fordítottak bennünket. Átkelve a Nagyszakácsi-patak hídján elhagytuk a falu utolsó házait és belekezdtünk a mai nap egyetlen komolyabb emelkedésébe.A patakban felfedeztünk egy rádiót,mely kihúzott antennával állt ellen a víz sodrásának. Ez az emelkedés mintegy 100 m. szintet vetített előre és a végén a Marcali-hátra értünk fel. Ez a komoly emelkedő valósággal megrettentett minket,egy fillér sem maradt a zsebeinkben

.

Szól a rádió

Szebb napokat  is látott porta

    Elhagyott házak közt kezdtük meg az  lankás emelkedést egy jó minőségű földúton,mely nem sokára hangulatos mélyútba ment át. Felérve egy fennsíkra az út elkanyarodott tőlünk,mi pedig bementünk az erdőbe,ahol egy dzsindás részen átvágva ,egy újbóli neve sincs patakon átkelve értük el a Nagyszakácsihoz tartozó Felső-hegy épületeit. A területen szőlők és gyümölcsösök váltogatják egymást. A porták,házak némelyike gondozott,ápolt,némelyike elhagyatott.

Mélyútban

    Itt az egyik présháznál egy idősebb gazda tett-vett. Köszöntünk egymásnak és ránk kérdezett somolyogva hova sietünk. Azt mondja az nem  úgy van,előbb kicsit menjünk be hozzá. Szavainak egy nagy fűgyűjtő gereblyével igyekezett hangsúlyt adni. Hát lehet az ilyen invitálásnak ellent mondani? Persze,hogy nem! Fellépve a pincéhez,a bemutatkozás után rögtön előkerültek a poharak,s hozzá egy kancsó  hamisítatlan  oportó.

Panoráma Felső-hegyről

       Kedélyesen elbeszélgettünk,megismertük a falu és Rigó Uram életét. Volt menyasszonyom újból eufóríkus hangulatba került,mihelyst kiderült,hogy házi gazdánk minden felmenőjét ismerte,jó viszonyba volt velük. A vége pityergés lett...

Rigó Uram rezdenciája

     A kellemes beszélgetés kicsit hosszúra nyúlt,a végén bő 40 percig elmaradtunk,miközben vagy 4 pohár borocska is legurult. Ennek következtében a kiszemelt buszt sikeresen lekéstük,de volt "B"terv. Nem bántuk ezt a kiesést,számunkra az ilyen szösszenetek adják a kéktúrázás savát-borsát.

Itt még csak öblítjük a poharakat

     Nagyon felemelő érzés találkozni ilyen önzetlen emberekkel,kik az idegent is barátként fogadják. Mai rohanó,ideges világunkban egyre kevesebbet tapasztalni ilyet. Azt mondja Rigó Uram,ha kint van Ő minden kékezőt bekiabál,megvendégel egy pohár frissítőre, Isten adjon neki erőt,hogy még sokáig megtehesse!

A régi idők tanújával

    E kis intermezzo után folytattuk a battyogást és emelkedést. Előbb elhagyott présházak közt,majd erdőben vezetett a szekérút,közben újból találkoztunk az óriásokkal.Ma utoljára kereszteztük a vezeték nyomvonalát,így fájó szívvel intettünk búcsút egymásnak. A távolban még sokáig látszottak az integető karok,csak Mesztegnyőre beérve tévesztettük szem elől őket. A szekérút  egy idő után elkanyarodott mi pedig egy szántó és egy akácos közt haladtunk tovább. Most szerencsénk volt,mert a kukoricát már lesilózták,így tudtunk a szántón haladni. Egyébként elég körülményes lehet,mert a vékony ösvényt óriási gaz lepi el.

Most jó volt menni,egyébként....

      Beérve egy erdősávba elértünk egy út széli kápolnát,melyet szülei állíttattak egy fiatal fiúnak ,ki az I.vh. áldozata lett alig 19 évesen.

   A kápolnánál már majd 200 m-es szédítő magasságban jártunk,így kineveztük mai napunk legmagasabbik pontjának és megettük a szokásos csúcscsokinkat.

Emlék kápolna  

    Itt már újra jó minőségű erdészeti,mezőgazdasági úton haladtunk.Előbb erdősávban,majd később óriási szántók közt haladtunk a Marcali -háton, ameddig a szem ellátott csak megművelt táblák voltak láthatóak.

Amíg a szem ellát szántók

    A fennsíkon hullámvasútazva haladtunk,lépteink sietősebbre fogtuk,mert az égbolt elszontyolodott,nem akartunk megázni. Megijedtünk,de kár volt,mert eső nem esett.

     Jó három kilométer caplatás után értük el Illancsmajor gazdasági épületeit,ahonnét leereszkedtünk a Gadányba vezető betonos úthoz. A kereszteződésben egy pihenő is helyet kapott,innét indul a  ,mely Marcalit érintve Balatonszentgyörgyre tart.

Pihenő a horogban

     Innét egy utolsó emelkedőn felkapaszkodtunk egy újabb szántóra,ahol végre elénk tárult a régóta várt kép ,Mesztegnyő. A dombtetőn a   jobbra fordult és a nyílegyenes,lejtős úton már csak 2 km volt hátra a falu első házáig.

Homokos úton

Végre megláttuk a célt

       Az első házak után átkeltünk a Sári-csatornán,mely a közeli halastavak levezetéseként is szolgál.majd megérkeztünk Mesztegnyő főutcájára.

Tábla erdő Mesztegnyőn

       A település nevét először a  XIV.sz harmincas éveiben említik ,ekkor már egyházas hely volt.Birtokosai a Fancs,Nowak,Zankó majd később a Hunyady család lett.Nevezetessége az Erdei Vasút és a róm. kat. templom és kolostor.  Nevét az utóbbi évtizedekben a Rétesfesztivál tette országos hírűvé.

Az egykori kolostor

      Elérve 68-as főközlekedési utat a   jobbra D-nek kanyarodott,mi is erre folytattuk az utunk. Előbb az egykori kolostor épületét értük el,mely ma az általános iskolának ad helyet. A kolostor építéséhez 1743-ban Ferences -rendi szerzetesek fogtak hozzá,kiket  Hunyady Gróf hívott a faluba. Miután II.József feloszlatta rendeket az épület többek közt posztógyárként is funkcionált. Az Egyház miután visszakapta az épületet,1817-ben Vincés Nővéreket telepített a falak közé,kik az apácazárdában leányiskolát rendeztek be. Az épület egészen 1948-ig  ebben funkcióban működött,amikor  a szerzetes rendek feloszlatását követően az általános iskola kapott helyet benne.

Róm.kat.temp. Mesztegnyő

    Az iskolából átsétáltunk az 1750-56 közt épült barokk templomhoz,melyet a Hunyady család kegytemplomként építtetett .Művészeti szakértők szerint hazánk legszebb ilyen jellegű barokk építménye. A templom tragédiája,hogy adottságai révén a "felszabadító" szovjet seregek hadászati célra is használták,melynek következtében súlyos sérüléseket szenvedett.

Szt.Ferenc mennybemenetele

     A templom alatt két kripta is található,az egyikben a Ferences -rendi szerzeteseket temették,ezt 2000-ben találták meg újra . A másik a Hunyady család temetkezési helye,melyet a mai napig használnak az elhunyt családtagok végső nyughelyéül.

A Ferencesek kriptájában

    A templom általában zárva szokott lenni,de nekünk szerencsénk volt ,mert a restaurátor épp e napon hozta vissza a templom egyik értékes festményét(Szt. Ferenc mennybemenetele),így be tudtunk menni. Sőt a nagyon kedves gondnoknő kinyitotta mindkét kriptát nekünk,így azokat is meg tudtuk nézni.Köszönjük a kedvességét! Újabb szösszenet a kékezés örömeiből. Mivel a templomban van egy zarándok pecsét,így azt is benyomtuk az ítinerünkbe.

A Hunyady kriptában

     Át akartunk még menni a Faluházba egy díszes stempliért,de az már zárva volt,így utunk végcélját a Tó-büfét vettük célba,ahol az új típusú OKT pecsét található,mely a róm.kat. templomot ábrázolja.

Esti fényben a templom

     Mivel volt még időnk ,így a pecsételés után megittunk egy kis Hubit és hozzá egy Borsodit. Elbeszélgettünk a helyiekkel,rövidesen elszármazott, közös ismerősök is adódtak. 

Folyadék pótlás

      A "B" terv szerinti háromnegyed ötös busszal utaztunk Balatonmáriafürdőig,majd onnét vonattal jöttünk és hat után tíz perccel landoltunk itthon.


     A vonaton összegeztük a mai túra napunk.Kellemes időben ,kellemes túrán vagyunk túl.A táv nagyjából 27 km volt,a szintemelkedése a táj adottságának megfelelően alig haladta meg a 200 m-t. A szakasz megtételére ,beleszámítva a pihenőket is 6 óra 50 percre volt szükségünk,amivel(figyelembe véve a kihagyásokat)maximálisan meg voltunk elégedve. Bár a mai nap nem voltak nagy hegyek és óriás erdők,mégis nagyon kellemes túranapon vagyunk túl. Nagyon érdekes és gazdag történelmű településeken vezetett az útvonal.több rendkívül kedves emberrel találkoztunk,miáltal kellemes emlékek maradnak bennünk erről a napról.


     Haza érve a változatosság kedvéért jutalomként egy Cuba Libre-t toltam be,kedvesem pedig egy jéghideg Sopronival öblítette le az út porát.

Jutalom

   Még több kép:https://picasaweb.google.com/103760014976474328259/RPDDKZalakomarMesztegnyo?authkey=Gv1sRgCN_ql4GYzYirnQE



     Térkép és szintrajz a mai túráról: