2018. március 29., csütörtök





JELZETLEN UTAKON ÉS SZŐLŐK KÖZT A DÉL-BALATONON



        Cikkünk 2018.03.11.-n jelet meg a Turista Magazinban.
        A cikk közvetlen linkje:




Most Balatonlelle környékét fedezzük fel. Közben országosan ismert borászatok mellett haladunk el, majd a Szent Donát-kápolnától csodálhatjuk az elénk táruló panorámát. Jelzetlen utakon érjük el Látrányt, ahonnan berki réteken, vízfolyások közt érkezünk Rádpuszta Árpád-kori műemlékéhez, a borvidék legrégebbi ültetvényeihez, majd túránkat színészóriások sírjánál fejezzük be.
Ez egy rendhagyó túra, mivel csak rövid szakaszát tesszük meg jelzett turistaúton, a többit jelzetlen földutakon, szőlőtáblák közt, réteken. Ezért a kirándulásra csak helyismerettel vagy valamilyen segédeszköz igénybevételével vállalkozzunk. Ha magabiztosan tudunk tájékozódni és térképet olvasni, bőven elég a Balaton turistatérképe, de GPS-re töltött útvonallal is bejárhatjuk a környéket. A túra útvonalvezetése lehetővé teszi, hogy kerékpárral is végigjárjuk.


A túrát Balatonlelle központjában, a szezonban mindig nyüzsgő életű Szent István tértől kezdtük, ahol minden évszakban található nyitva tartó műintézmény, így vérmérsékletünkhöz mérten magunkhoz vehetjük bátorító italainkat, ételeinket. A tértől a ritkás sárga jelzéseket követtük, de ha ezeket nem találnánk, akkor sincs gond, mivel első állomásunk, a város nyári vigalmi negyede, a Kishegy (301 m) remekül ki van táblázva. „Lölle”, ahogy a környékbeliek viccesen emlegetik, már a bronzkorban is lakott volt, majd török kézre kerülését követően elnéptelenedett. A 18. században érkeztek telepesek, ekkortól a Majthényi család birtoka. Üdülőhellyé fejlődését a Déli Vasút átadása hozta el, mára az egyik legkedveltebb Balaton-parti üdülőhellyé vált.

Ahogy elhagytuk a városka centrumát, a település falusias részén emelkedő utcán haladtunk, jó negyedóra elteltével elmentünk az utolsó házak mellett is, és nagyüzemi szőlőtáblák közt baktattunk tovább. Az aszfaltos út itt is végig emelkedett, de nem látványosan, hanem amolyan sunyin, nemszeretem módon. Látni nem látod, csak érzed, hogy emelkedik. A végtelen szőlőtáblák monotonitását az előttünk emelkedő Kishegy, és a visszafordulva látható balatoni panoráma oldja. Miután átkeltünk az M7 végtelen aszfaltcsíkja fölött, az út betonozottra váltott, és hamarosan egy mélyútban ereszkedett az egykori Al- és Felgamás településekre, melyekre ma csak egy itt maradt gémeskút emlékeztet.

Fotó: Soós Margit

Rövid völgyi menetelést követően a Csengős-kereszttől meredek emelkedőbe kezdtünk évszázados löszfalak közt. Ezen a szakaszon több országos hírű borászat (Garamvári, Konyári, Pócz, Bujdosó stb.) mellett haladtunk el, a nagyüzemi területeket kisebb ültetvények, présházak váltották. Ezek a borászatok vendéglátással is foglalkoznak, így ha kedvünk és időnk engedi, vegyünk részt egy borkóstolón vagy egy pincelátogatáson. A részletekről túránk tervezésekor informálódjunk a pincészetek honlapjain.

Fotó: Soós Margit

Fotó: Soós Margit

Ha nem állunk meg egyiknél sem, kitikkadva, tüdőnkkel a zsebünkben fogunk megérkezni Kishegy központjába, a Szent Donát-kápolnához. A Kishegy, amelyet a „déli part Badacsonya” jelzővel illetnek, Balatonlelle nyári vigalmi negyede, több csárdának, borozónak ad helyet. Az autentikus helyeken a borvidék legjobb tüzes, tiszta nedűit kóstolhatjuk meg romantikus környezetben, miközben a Balaton lebilincselő panorámájában gyönyörködhetünk. A csárdákban a kiváló borok mellé elfogyaszthatunk egy-egy klasszikus magyaros ételt, melyek közül a legtöbb kemencében készül. Igazi Krúdy-féle kulináris élvezetben lehet részünk.

Fotó: Soós Margit

A hegy dísze az 1758-ban épült barokk stílusú kápolna, melynek védőszentje a szőlősgazdák oltalmazója. Belső berendezése, faoltára mintegy drágaköve a hegynek. A templom környékéről a déli part talán legszebb panorámája tárul elénk. Rossz nyelvek szerint szerencsés esetben a Bakony vonulatai is feltűnnek, sőt olyan is akadt, aki a Somlót vélte felfedezni. Ez már talán a borkóstolás után történt… A kápolnától visszatérhetünk Lellére. Tavasztól még egy kiránduló kisvonat is segítségünkre lehet.

Fotó: Soós Margit

Túránk során még zárva voltak a csárdák, de a kedvencünknél tett-vett a gazda, aki Petőfi szavaival invitált bennünket: „No ha ihatnál, majd ihatol. Akad még bor számodra valahol”, hogy kóstoljuk meg az elmúlt év legkiválóbb szőlőleveit, melyhez korcsolyaként venyigén sült szalonnát kínált.

Fotó: Soós Margit

A túrát innen jelzetlen utakon folytathatjuk. Látrány felé nagyjából délkeleti irányba tartsunk, és térkép segítségével el fogunk jutni a faluba. Én az általunk bejárt utat ajánlom. A borozgatást követően tovább emelkedtünk a Kishegy gerincéig, elértük a Várszói-erdőt, ahol az első széles lénián leereszkedtünk a szűk és vadregényes Katlan-völgybe, mely igazi középhegységi hangulatot áraszt. Ritka meredek lejtőn küzdöttük le magunkat, majd pár lépés után ugyanilyen meredek emelkedő következett, melynek végén kiléptünk az erdőből. A Diós-hegyen szőlők, gyümölcsösök közt bukdácsoltunk és ripsz-ropsz már be is értünk a Koppány nemzetség által alapított Látrányba.

Fotó: Soós Margit

Látrány a Balaton közelségének köszönhetően jómódú, fejlett település. Megismerésére most nem szakítottunk időt, sietnünk kellett, így csak átvágtunk rajta, és a Szarka-rétek földútján dagasztottuk a sarat a Tetves-patakig, melynek töltésén legelésző tehenek közt értük el a 67-es főutat. Ezen átvágva megérkeztünk aznapi túránk csúcspontjához, Rádpusztára, az Ikon borászat modern épületénél.

Fotó: Soós Margit

Rádpuszta évezredek óta lakott, fontos római hadi út vezetett erre. A területet Szent István adományozta hálából német lovagoknak, akik segítettek leverni a lázadó Koppányt. A lovagok alapították a Rád nemzetséget, és ők építették a ma romjaiban látható, román stílusú templomot. A faragott homokkőből és téglából épült kápolna a környék legértékesebb műemléke, nyaranta a természetes díszleteknél szabadtéri előadásokat is tartanak. A környéken a tihanyi apátság is rendelkezett területtel, okiratok szerint ők honosították meg itt a szőlőművelést. Az egykori apátsági parcellákat ma a Konyári pincészet műveli.

Fotó: Soós Margit

Rádpusztán működött a Balatonboglári Állami Gazdaság egyik legfontosabb pincészete az egykori Festetics-majorság helyén. A gazdaság megszűntével aztán enyészetnek indultak az épületek, de befektetők megvették, és milliárdos beruházással kialakították a Gasztro Élménybirtokot, mely a déli part egyik legfelkapottabb turisztikai attrakciója lett. A hangulatos hely csárdákkal, folklórműsorral, lovaglással, halastavakkal csábítja a turistákat.

Fotó: Soós Margit

Mi csak egy pohár roséra ültünk be az egyik csárdába és siettünk úti célunk, Balatonszemes felé, melyet a sárga L jelzésen értünk el. A kellemes nedűknek köszönhetően már jól éreztük a bugit, így a hátralévő 5 km-t alig 50 perc alatt trappoltuk le, és máris Balatonszemes utcáin koptattuk a bakancsaink talpát, ahova bő 30 km-t megtéve érkeztünk meg.

Fotó: Soós Margit

Fotó: Soós Margit

Balatonszemesre azért jöttünk el, hogy fejet hajthassunk a tragikus sorsú színészlegenda, Latinovits Zoltán és öccse, a szintén hatalmas színész Bujtor István sírjánál, akik a helyi temetőben alusszák örök álmukat.
Tulajdonképpen végeztünk a túrával, de a nap méltó zárása még hátra volt, szerettük volna méltóképp megkoronázni ezt a „félig gasztrotúrát”, így a hazai vendéglátás egyik fellegvárában, a Kis Tücsökben pótoltuk szénhidrátveszteségeinket, stílszerűen egy palack Konyári Cabernet-vel leöblítve.

Fotó: Soós Margit

Szöveg: Soós Lajos
Fotók: Soós Margit

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

2018. március 17., szombat









A DÉL-BALATON VIDÉKÉN MINDIG VAN MIT FELFEDEZNI


                  Cikkünk 2018.02.26.-án jelent meg a Turista Magazinban,közvetlen link a cikkhez:    http://www.turistamagazin.hu/a-del-balaton-videken-mindig-van-mit-felfedezni.html



      

           Folytatjuk a Balaton déli partjától pár kilométerre lévő, kevésbé ismert tájak megismerését. Téli túránkat Kerekiben kezdjük, és Külső-Somogy hófedte dombjain bukdácsolunk, álmos falvakba leereszkedve, „megmásszuk” Somogy 3. legmagasabb pontját, ahonnét a Kőröshegyi völgyhidat felülről csodáljuk meg, majd egy „lesiklás” után Kőröshegyre érünk, ahonnét busszal térünk vissza Balatonföldvárra. 
Szeretjük a telet, még jobban szeretjük a havat, így télen sem szeretünk a szobában punnyadni. Ha lehetőségünk adódik ebben az évszakban is szívesen koptatjuk bakancsaink talpát. Ha pedig Holle Anyó megrázza a dunyháját az már csak hab a tortán. Különleges hangulata van ezeknek a túráknak, a hólepte fehér táj és az erdő csendje, valamint az ilyenkor kristálytiszta levegő igazi kedélyjavító felüdülés a napi taposómalom után.

Fotó: Soós Margit

A hétvégén esett egy kis hó, és a hőmérséklet is kedvezően alakult, egész nap –2-3 °C körül maradt, ami kiváló körülményeket biztosított egy téli túrára.

Családi taxit igénybe véve érkeztünk a Kőröshegy–Pusztaszemesi-völgyben fekvő Kerekibe, mely az egykori Tihany-Balatonszántódról induló kereskedelmi és hadiút mellett fekszik, területéről őskori leletek is kerültek elő. Leghíresebb nevezetessége a Fehérkő-vár, de ha a faluban járunk érdemes megállni a Horthy Miklós Emlékparkban, ahol az egykori kormányzó fából készült életnagyságú szobra és a Trianon-emlékhely található. Ugyancsak érdemes megállni egy néma főhajtás erejéig a Hősi Emlékparknál, ahol a világégésekben elesett helyi hősök emlékművei mellett található még egy emlékmű, mely a legendás Puma vadászezred egyik hős pilótájának állít emléket, aki a falu határában zuhant le, miután végzetes lövést kapott.

Fotó: Soós Margit

Fotó: Soós Margit

A jó meleg autóból a Dózsa György utca sarkán szálltunk ki, ahol a romjelzések indulnak, és csaptunk bele a lecsóba. Bemelegítés gyanánt túratársam egyre ütemesebb tempót diktált a folyamatosan emelkedő utcán. A sebességünk egyre gyorsabb lett, így pillanatok alatt elértük a Fejérkő várának első kapitányáról elnevezett Czikó-pihenőt.

Fotó: Soós Margit

Az igényesen kialakított pihenőnél, egy pillanatra megálljt vezényeltem, és egy másfajta bemelegítést javasoltam, vegyük fel a „folyékony télikabátunk”, két kupica kisüsti szilvórium gallér mögé tolásával. Amint átjárta testünk-lelkünk a finom nedű, belekezdtünk túránk érdemi részébe, és a szikrázó napsütésben a Várhegy aljához vezető jéggel borított ösvényre tértünk, ahol szinte egyszerre kezdtük dúdolni a hazai Rock and Roll apostolának a slágerét: „Napfény a jégen...”

Pillanatok alatt elértük a 283 méter magas Várhegyre vezető ösvény kezdetét. Régebben egy igen meredek útvonal vezetett a hegy tetejére, de ezt a fokozott erózió végett lezárták, és egy kényelmesebben járható turistautat építettek ki, amely 670 méter hosszan 83 méter szintemelkedést küzd le, oda kell figyelni, mert tüdőnk könnyen a zsebünkbe kerülhet.

Fotó: Soós Margit

A nyomokból ítélve a romokhoz az előző napokban többen felmehettek. Ennek és a korábbi olvadásnak köszönhetően, most kellően lefagyott állapotba került az út, így nem volt leányálom a haladás. A meredekebb részeken többször ki kellett lépni a nyomokból, és inkább az erdőben, a bokrok közt kapaszkodtunk tovább.
Elérve a várat, annak romjaira most csak egy pillantást vetettünk, majd a gerincen hullámvasutazásba kezdtünk. Ezen a részen már nem volt kijárt ösvény, csak vadnyomokat követtünk. Én mentem elől, hogy utat törjek, de mivel túl nagyokat lépek, a kedvesem nem tudott a nyomaimba lépni, ezért mindketten élvezhettük a „szűzhavazás” kellemes, bizsergető érzését.

Fotó: Soós Margit

Amilyen élvezetes érintetlen hóban gyalogolni, ugyanolyan nehéz is, Normál túrához képest majd dupla energiát emészt fel. Útkereszteződéshez érve elköszöntünk eddigi jelzéseinktől, és a zöld sáv jelzésre tértünk, amelyen mai vándorlásunk további szakaszát tesszük meg.

Erdő és szántók közt törtük a havat, miközben a nyílt rész felé élveztük a hófödte külső-somogyi dombok látványát. Elérve egy villanypásztorral védett kerítést, időlegesen elhagytuk a jelzéseket, és egy kiakasztható kapun keresztül a nyílt réten ereszkedtünk a völgybe. Közben élveztük a Kőröshegyi völgyhíd és a párába vesző Balaton látképét. Kérődző, karámba zárt tehenek közt értük el a Kőröshegy–Pusztaszemesi-völgy talpát, ahol átkeltünk a keskeny Kőröshegyi-séd fölött és máris Pusztaszemes hosszú főutcáján, a Kossuth utcán trappoltunk.

Fotó: Soós Margit

Fotó: Soós Margit

Túráink során megfigyeltem, hogy a települések leghosszabb utcái majd minden esetben „a turini remete”nevét viselik. Az álmos falu nevét valószínűleg a gyepüvédő őrszemekről kapta. Földrajzi érdekessége, hogy völgyi-vízválasztó, mivel területén két patak is ered, északnak a Kőröshegyi-séd folydogál, míg délnek a Jaba-patak tör utat magának.

Fotó: Soós Margit

Hosszas aszfaltkoptatás után elértük a szinte kihalt falu központját, a római katolikus templomnál és a hősi emlékműnél. Itt egy néma főhajtás erejéig megálltunk, majd hamarosan elértük az elhagyott jelzéseket, melyek mentén pár perc múlva már végtelen szántók között törtük a nyílt terepnek köszönhetően a néhol sípcsontig érő szűz havat.


Fotó: Soós Margit

A Jaba-patak medrénél választhatunk, hogy a patak partján élvezetesebb, de jelzetlen úton haladunk, vagy az óriás szántók közti nyílt részen követjük a jelzéseket. Mi úgy döntöttünk, hogy az utóbbit választjuk, mert itt volt egy terepjárónyom. De ez nem igazán jött be, mert a nyomok hamarosan megszűntek, és a szél is feltámadt, így könnyen leforgathattuk volna az egykori Delta című műsor nyitó képsorait. Nemsokára erőteljes kapaszkodásba kezdtünk egy dombhátra, melynek gerincén várt ránk a csoda. A nyílt terepen gyönyörű kilátás tárult elénk: körben Külső-Somogy fehér vonulatai hullámzottak, a dombok közé zárt völgyben pedig Bálványos hófödte háztetői, füstölgő kéményei színesítették a látómezőt.

Fotó: Soós Margit

Bálványosra egy lefagyott utcán ereszkedtünk le, egy löszmélyútban, földbe vájt pincék közt.

Fotó: Soós Margit

A csodálatos természeti környezetben fekvő Bálványos honfoglalás körüli település, a legenda szerint a környék adott menedéket Koppány megmaradt seregének. A szabadságharc után bécsi labanc család tulajdonába került, akik felvirágzást hoztak a településre, amit a kommunista „vidékfejlesztési” koncepció lerombolt, lakóinak száma harmadára esett.

Fotó: Soós Margit

Egy néma főhajtás a falu hősi emlékművénél, és megkezdtük az újabb kapaszkodást. A Felső-hegyen egy ide csöppent jurtánál irányt váltottunk, és hamarosan elértük a 312 méter magas Gyugy-hátat, amely a megye 3. legmagasabb pontja. Onnan ma felülről csodálhattuk meg a völgyhidat és mögötte a Balaton párába vesző tükrét. Tiszta időben a lélegzetünk is eláll a látványtól, hisz egészen a Bakonyig ellátni.

Fotó: Soós Margit

Kezdett hűvösödni, így gyorsan továbbálltunk, átkeltünk az M7 autópálya fölött, majd az Ágasvári pihenőnél úgy döntöttünk, hogy leereszkedünk Kőröshegyre, ahova egy meredek jeges mélyútban valósággal lesiklottunk.

Fotó: Soós Margit

A Balatontól pár kilométerre lévő őskori település felvirágzása a Széchenyi családnak köszönhető. Legismertebb nevezetessége a román kori alapokon nyugvó római katolikus temploma.

Fotó: Soós Margit

A központból a sűrűn járó buszok egyikével tértünk vissza Balatonföldvárra, ahonnét a déli vasút vasparipájával hajtattunk haza a 20 km-es túrát követően, mely során sikerült majd 400 méter szintet is megmásznunk.

Fotó: Soós Margit

Fontos megemlíteni, ha túrát szerveztek a környékre, az intenzív vadásztatás végett a SEFAG Zrt. honlapján tájékozódjatok az esetleges erdőlátogatási korlátozásról!

Előző felfedező túránkat a Dél-Balaton vidékén itt olvashatod.

Szöveg: Soós Lajos
Fotók: Soós Margit

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!