TI ÍRTÁTOK

A DÉL-BALATON VIDÉKÉN MINDIG VAN MIT FELFEDEZNI

                  Cikkünk 2018.02.26.-án jelent meg a Turista Magazinban,közvetlen link a cikkhez:    http://www.turistamagazin.hu/a-del-balaton-videken-mindig-van-mit-felfedezni.html

      

           Folytatjuk a Balaton déli partjától pár kilométerre lévő, kevésbé ismert tájak megismerését. Téli túránkat Kerekiben kezdjük, és Külső-Somogy hófedte dombjain bukdácsolunk, álmos falvakba leereszkedve, „megmásszuk” Somogy 3. legmagasabb pontját, ahonnét a Kőröshegyi völgyhidat felülről csodáljuk meg, majd egy „lesiklás” után Kőröshegyre érünk, ahonnét busszal térünk vissza Balatonföldvárra. 

Szeretjük a telet, még jobban szeretjük a havat, így télen sem szeretünk a szobában punnyadni. Ha lehetőségünk adódik ebben az évszakban is szívesen koptatjuk bakancsaink talpát. Ha pedig Holle Anyó megrázza a dunyháját az már csak hab a tortán. Különleges hangulata van ezeknek a túráknak, a hólepte fehér táj és az erdő csendje, valamint az ilyenkor kristálytiszta levegő igazi kedélyjavító felüdülés a napi taposómalom után.

A hétvégén esett egy kis hó, és a hőmérséklet is kedvezően alakult, egész nap –2-3 °C körül maradt, ami kiváló körülményeket biztosított egy téli túrára.

Családi taxit igénybe véve érkeztünk a Kőröshegy–Pusztaszemesi-völgyben fekvő Kerekibe, mely az egykori Tihany-Balatonszántódról induló kereskedelmi és hadiút mellett fekszik, területéről őskori leletek is kerültek elő. Leghíresebb nevezetessége a Fehérkő-vár, de ha a faluban járunk érdemes megállni a Horthy Miklós Emlékparkban, ahol az egykori kormányzó fából készült életnagyságú szobra és a Trianon-emlékhely található. Ugyancsak érdemes megállni egy néma főhajtás erejéig a Hősi Emlékparknál, ahol a világégésekben elesett helyi hősök emlékművei mellett található még egy emlékmű, mely a legendás Puma vadászezred egyik hős pilótájának állít emléket, aki a falu határában zuhant le, miután végzetes lövést kapott.

A jó meleg autóból a Dózsa György utca sarkán szálltunk ki, ahol a romjelzések indulnak, és csaptunk bele a lecsóba. Bemelegítés gyanánt túratársam egyre ütemesebb tempót diktált a folyamatosan emelkedő utcán. A sebességünk egyre gyorsabb lett, így pillanatok alatt elértük a Fejérkő várának első kapitányáról elnevezett Czikó-pihenőt.

Az igényesen kialakított pihenőnél, egy pillanatra megálljt vezényeltem, és egy másfajta bemelegítést javasoltam, vegyük fel a „folyékony télikabátunk”, két kupica kisüsti szilvórium gallér mögé tolásával. Amint átjárta testünk-lelkünk a finom nedű, belekezdtünk túránk érdemi részébe, és a szikrázó napsütésben a Várhegy aljához vezető jéggel borított ösvényre tértünk, ahol szinte egyszerre kezdtük dúdolni a hazai Rock and Roll apostolának a slágerét: „Napfény a jégen...”

Pillanatok alatt elértük a 283 méter magas Várhegyre vezető ösvény kezdetét. Régebben egy igen meredek útvonal vezetett a hegy tetejére, de ezt a fokozott erózió végett lezárták, és egy kényelmesebben járható turistautat építettek ki, amely 670 méter hosszan 83 méter szintemelkedést küzd le, oda kell figyelni, mert tüdőnk könnyen a zsebünkbe kerülhet.

A nyomokból ítélve a romokhoz az előző napokban többen felmehettek. Ennek és a korábbi olvadásnak köszönhetően, most kellően lefagyott állapotba került az út, így nem volt leányálom a haladás. A meredekebb részeken többször ki kellett lépni a nyomokból, és inkább az erdőben, a bokrok közt kapaszkodtunk tovább.

Elérve a várat, annak romjaira most csak egy pillantást vetettünk, majd a gerincen hullámvasutazásba kezdtünk. Ezen a részen már nem volt kijárt ösvény, csak vadnyomokat követtünk. Én mentem elől, hogy utat törjek, de mivel túl nagyokat lépek, a kedvesem nem tudott a nyomaimba lépni, ezért mindketten élvezhettük a „szűzhavazás” kellemes, bizsergető érzését.

Amilyen élvezetes érintetlen hóban gyalogolni, ugyanolyan nehéz is, Normál túrához képest majd dupla energiát emészt fel. Útkereszteződéshez érve elköszöntünk eddigi jelzéseinktől, és a zöld sáv jelzésre tértünk, amelyen mai vándorlásunk további szakaszát tesszük meg.

Erdő és szántók közt törtük a havat, miközben a nyílt rész felé élveztük a hófödte külső-somogyi dombok látványát. Elérve egy villanypásztorral védett kerítést, időlegesen elhagytuk a jelzéseket, és egy kiakasztható kapun keresztül a nyílt réten ereszkedtünk a völgybe. Közben élveztük a Kőröshegyi völgyhíd és a párába vesző Balaton látképét. Kérődző, karámba zárt tehenek közt értük el a Kőröshegy–Pusztaszemesi-völgy talpát, ahol átkeltünk a keskeny Kőröshegyi-séd fölött és máris Pusztaszemes hosszú főutcáján, a Kossuth utcán trappoltunk.

Túráink során megfigyeltem, hogy a települések leghosszabb utcái majd minden esetben „a turini remete”nevét viselik. Az álmos falu nevét valószínűleg a gyepüvédő őrszemekről kapta. Földrajzi érdekessége, hogy völgyi-vízválasztó, mivel területén két patak is ered, északnak a Kőröshegyi-séd folydogál, míg délnek a Jaba-patak tör utat magának.

Hosszas aszfaltkoptatás után elértük a szinte kihalt falu központját, a római katolikus templomnál és a hősi emlékműnél. Itt egy néma főhajtás erejéig megálltunk, majd hamarosan elértük az elhagyott jelzéseket, melyek mentén pár perc múlva már végtelen szántók között törtük a nyílt terepnek köszönhetően a néhol sípcsontig érő szűz havat.

A Jaba-patak medrénél választhatunk, hogy a patak partján élvezetesebb, de jelzetlen úton haladunk, vagy az óriás szántók közti nyílt részen követjük a jelzéseket. Mi úgy döntöttünk, hogy az utóbbit választjuk, mert itt volt egy terepjárónyom. De ez nem igazán jött be, mert a nyomok hamarosan megszűntek, és a szél is feltámadt, így könnyen leforgathattuk volna az egykori Delta című műsor nyitó képsorait. Nemsokára erőteljes kapaszkodásba kezdtünk egy dombhátra, melynek gerincén várt ránk a csoda. A nyílt terepen gyönyörű kilátás tárult elénk: körben Külső-Somogy fehér vonulatai hullámzottak, a dombok közé zárt völgyben pedig Bálványos hófödte háztetői, füstölgő kéményei színesítették a látómezőt.

Bálványosra egy lefagyott utcán ereszkedtünk le, egy löszmélyútban, földbe vájt pincék közt.

A csodálatos természeti környezetben fekvő Bálványos honfoglalás körüli település, a legenda szerint a környék adott menedéket Koppány megmaradt seregének. A szabadságharc után bécsi labanc család tulajdonába került, akik felvirágzást hoztak a településre, amit a kommunista „vidékfejlesztési” koncepció lerombolt, lakóinak száma harmadára esett.

Egy néma főhajtás a falu hősi emlékművénél, és megkezdtük az újabb kapaszkodást. A Felső-hegyen egy ide csöppent jurtánál irányt váltottunk, és hamarosan elértük a 312 méter magas Gyugy-hátat, amely a megye 3. legmagasabb pontja. Onnan ma felülről csodálhattuk meg a völgyhidat és mögötte a Balaton párába vesző tükrét. Tiszta időben a lélegzetünk is eláll a látványtól, hisz egészen a Bakonyig ellátni.

Kezdett hűvösödni, így gyorsan továbbálltunk, átkeltünk az M7 autópálya fölött, majd az Ágasvári pihenőnél úgy döntöttünk, hogy leereszkedünk Kőröshegyre, ahova egy meredek jeges mélyútban valósággal lesiklottunk.

A Balatontól pár kilométerre lévő őskori település felvirágzása a Széchenyi családnak köszönhető. Legismertebb nevezetessége a román kori alapokon nyugvó római katolikus temploma.

A központból a sűrűn járó buszok egyikével tértünk vissza Balatonföldvárra, ahonnét a déli vasút vasparipájával hajtattunk haza a 20 km-es túrát követően, mely során sikerült majd 400 méter szintet is megmásznunk.

Fontos megemlíteni, ha túrát szerveztek a környékre, az intenzív vadásztatás végett a SEFAG Zrt. honlapján tájékozódjatok az esetleges erdőlátogatási korlátozásról!

Előző felfedező túránkat a Dél-Balaton vidékén itt olvashatod.

Szöveg: Soós Lajos
Fotók: Soós Margit

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!