DDP. 11. TÚRA  BŐSZÉNFA - IBAFA                  2024.11.09. 

Az utolsó vonat utolsó utasa Terecsenypusztán( forrás az internet)

forrás: az internet

                                                                                TÚRA EGY HALÁLRAITÉLT VASÚTI PÁLYÁN

" Az ibafai papnak fapipája van, ezért az ibafai fapipa papi fapipa" 

                                                                                                  Roboz István 

Hajdanán, de nem is oly régmúltban Kaposvárról a Zselic szemet- lelket gyönyörködtető rengetegében még közvetlenül is eljuthattunk vasparipával a szelíden hullámzó dombok, völgyek között hatalmas erdőségeket átszelve Szigetvárra.  Aztán ahogy lenni szokott túlbuzgó nacsalnyíkok íróasztal mellett halálraítélték ezt a szakaszt is. A bezárás után majd fél évszázaddal nekünk most szerencsénk volt ennek a gyönyörű, romantikus pályának egy jó nagy darabján koptatni bakancsaink talpát a DDP piros sávval jelezz útvonalán.

1899-et írunk,  a világ és az ország a századforduló lázában ég, de Belső- Somogyot ekkor más dolog foglalkoztatja, hiszen ebben az esztendőben kap lehetőséget a közlekedési minisztérium törvényrendeletével Lederer Sándor, a Szigetvár- Kaposvár HÉV társaság képviseletében, hogy megépítse a két település közötti 53 km-es mellékvonalat, mellyel lehetőséget kapnak az addig roppant elzárt települések, hogy jó minőségű mezőgazdasági, és ipari termékeiket könnyebben eljuttathassák a felvevő piacaikra. A végállomásokon kívül a következő állomások létesültek még: Mozsgó- Szulimán, Szulimán, Almamellék, Gálosfa, Szentbalázs, Szentlászló, Csertő, Terecsenypuszta, Antalszállás, Bőszénfa, Sántos.

A vonal a Dombóvárra igyekvő sínpár déli oldalán vezetett és a 66-os főút után keresztezte a Kapos folyót. A folyón átívelő, addigra már rossz állapotú hidat 1940 nyarán a Kapos hatalmas áradása elmosta, de rohamtempóban még abban az esztendőben megépítették az új betonhidat. Innét amíg a vasút nem érte el a Zselicet a Surján- patak völgyében futottak a sínek. Miután a szerelvények romantikus, vadregényes részen átszelték a dombvidéket és kiléptek a Zselicből az Almás- patak völgyében haladtak Szigetvárig. 

A pályát tervező mérnökök figyelmen kívül hagyták a természet erejét, kiszámíthatatlanságát. Nem vették figyelembe a három vízfolyás rendszeres áradását, melyek a Zselicből lezúduló hóolvadáskor, felhőszakadásokkor szinte mindig kiléptek a medreikből. A pályaszintet túl alacsonyra építették meg, ezért ezek az árvizek komoly károkat okoztak a vonalban és a töltéseken, nemegyszer előfordult, hogy a teljes felépítményt, vagy az azon lévő zúzalékot teljes egészében elmosták. Áradáskor nem volt ritka, hogy a szerelvények tengelyig érő vízben kellett gázoljanak. A felújítások, rendbe tételek mindig elodázódtak, a pálya csak egyre romlott a bezáráshoz egyenes út vezetett, pedig a kihasználtságra, gazdaságosságra nem lehetett panasz.

A vasút megérkezése komoly fellendülést hozott Belső- Somogyban, és hamarosan ( 1901) a vonalhoz Almamelléknél egy keskeny nyomtávú vasút is csatlakozott, de erről majd később. A személy és teherforgalmat kisebb kivételekkel gőzvontatással oldották meg. Többnyire gőzmozdonyok továbbították a szerelvényeket a vonalon, elsősorban 275-ös és 376-os gőzösök szolgáltak, de a Pécsről a Balatonra tartó "fürdővonatok" áthaladásakor 375-ösök is megtisztelték Belső Somogyot. A személyvonatokat néha azonban motorvonatok adták, ilyenkor BCmot motorkocsik közlekedtek. A tehervonatokat időről időre M38-as dízelek vitték, de a pálya adottságai végett nem volt ritka látvány a "húzva- tolva" közlekedő szerelvény sem, melyeket dupla M28-asok továbbítottak.

Paradox módon a vasútvonal mindkét világháború idején fontos szerepet játszott a hadi szállításokban, a háborús években élte fénykorait a pályaszakasz. A második világégés folyamán a front is átvonult ezen a területen, de érdekes módon a pálya jóformán egyáltalán nem sérült, de a kiszolgáló épületek egyikében- másikában kisebb- nagyobb sérülések azért előfordultak. A háborús évek elmúltával kisebb felújításokat végeztek a vonalon, de ezek nem tudták megállítani a vég eljövetelét. Bár a forgalom továbbra is jelentősnek volt mondható, de a közlekedési koncepció ezekben az években mást gondolt és esztelen mellékvonali felszámolások kezdődtek, hogy a forgalmat a jóval költségesebb közútra tereljék.

A viharfelhők az 54-es vonal fölött már a '60-as években elkezdtek gomolyogni. Egyre jobban elhanyagolták a pályát és a kiszolgáló épületeket, egyre több vasutasnak köszönték meg a munkáját. A végitéletet 1976 derekán mondták ki a Kaposvár- Szigetvár vonal fölött. 1977 január 1-től a vonal véglegesen bezár! A felvirágzott 5626-os búcsúszerelvény '976.december 31-én  közlekedett utoljára Kaposvárról Szigetvárra. A közbeeső állomásokon ezrek búcsúztak sírva a külvilággal kapcsot jelentő vasúttól!

A vasútvonal rombolásához, felszedéséhez roppant sietséggel láttak hozzá, hisz az Újév második napján már dübörögtek a dózerok, csattogtak a csákányok. Mire ez a roppant sietség? Talán egyesek féltek tőle, hogy a bölcsebb döntéshozók meggondolják magukat és megkegyelmeznek ennek az egyébként rentábilis vonalnak. A munka dübörgött és 1977 végére már a teljes vonalat elbontották! A talpfákat a környékbelei mezőgazdasági egységek hasznosították, vagy többnyire eltüzelték. A töltéseket ahol csak lehetett földig dózerolták, a kinyert földet pedig árvízvédelmi célokra hordták el. Paradox módon a nálunk korszerűtlennek mondott síneket a már akkor is haldokló kapitalista nyugatra, Ausztriába "exportálták", ahol be is építették azokat és a mai napig szolgálnak......

Mementóként pár nehezebben megközelíthető, erdős helyen kényszerűségből meghagyták a vasúti töltést, ezeken a részeken még ma is találkozhatunk a pálya zúzalékával, illetve ha szerencsénk van pár talpfát, sínszeget is találhatunk. A felvételi állomás  épületeket többnyire meghagyták, ezek napjainkban elsősorban lakóházként funkcionálnak. A vonalnak örök emléket állítanak a celluloid szalagok, hisz a bezárás után, de a  felszedés előtt '77-ben Almamellék vasútállomásán  forgatták  Zsombolyai János játékfilmjét," Kihajolni veszélyes!" címmel. Az egykori vasútvonal egy részén napjainkban turistautak vezetnek:  Cserénfától Kaposgyarmatig a zöld sávon, Gálosfától a zöld sávon és piros kereszten túrázhatunk Bőszénfáig, ahonnét egészen Almamellékig a DDP piros sávján koptathatjuk bakancsaink talpát.

Nos mi visszarepültünk az időben röpke 50 esztendőt, hogy a soron következő gyaloglatunkat unortodox módon képzeletben ezen a vicinálison tegyük meg Bőszénfa és Almamellék között.  Kissé fázósan borzongtunk a falutól jókora távolságban lévő a Surján- patak mellett lévő Bőszénfa vasútállomásán ezen a november elejei nyálkás, ködös, hideg őszi szombat  reggelen. Ekkoriban valami rejtélyes módon még a vasút tudta tartani a menetrendben kiírt időpontot, így percre pontosan érkezett a szerelvényünk, melyhez ma egy 376-os gőzőst soroztak be Kaposváron. Az enyhén emelkedő pályán előbb a Farkaslaki- erdő Természetvédelmi területén  döcögtünk, melyben kora tavasszal tömegesen nyílik a fokozottan védett kakasmandinkó.

Mikor vonatunk keresztezte a 67-es főutat megvesztegettük a masinisztákat és az egy szem kallert ugyan álljunk meg már pár percre míg az egykori Kerékkötő Csárdánál elintézzük az adminisztrációt és igazolófüzeteinkbe beütjük a pöcsétet, hogy itt is jártunk a vándorlásunk során. Itt egy kicsit füstölögtem, mert a pecsétre semmiféle jelzés nem hívja fel a figyelmet. nekünk nem okozott problémát megtalálni, de nálunk járatlanabb sporttársainknak bizony adhat okot némi fejvakarásra a megtalálása. Azóta már hallottam zuhanyhíradóban, hogy a megyei potentátok is rájöttek, hogy így nem a legegészségesebb a dolog és intézkednek, hogy egy- egy pecsét jelzés felfestésre kerüljön! Köszönjük!

Végezvén az igazolás fáradságos műveletével újra felpattantunk szerelvényünkre és a vasútvonal legszebb részén pöfögtünk tova a sejtelmesen ködös, ámde így is roppant hangulatos, festői szálerdőben a bőszénfai íven. Ezen a szakaszon elég magas töltést kellett építeni, aztán a vasút bezárását követően a nehéz körülmények végett itt az ágyazatot nem szedték fel, így még közel 50 év elteltével is bőven kivehető a bazaltágyazat, nem egy követ találhatunk, de az igazán szerencsések egy-egy sínszegre is rálelhetnek. Sajnos itt megint a füstölgés ideje jött szembe! Egyszerű turistaként nem megy a fejünkbe ez a szürkítési őrület, mely már Somogyot is elérte. Értjük, hogy a jelzéseket időnként meg kell újítani, de miért nem lehet a régieket feljavítani? Miért kell azokat leszürkézni (barnázni)és rögtön a másik fára újat készíteni? ...de olyat is láttunk már, hogy közvetlenül a régi leszürkézett jel fölé/alá került az új jelzés.

Szerelvényünk végig hegymenetben haladt az egyenletesen emelkedő pályán és hamarosan ki is léptünk időlegesen az erdőből és egy feltételes megállónál, a Bőszénfai Téglagyár Rakódónál álltunk meg pár perc erejéig. Ez a megálló nem szerepelt a menetrendekben, hisz elsősorban tehervonatok rakódására szolgált. Az egykori dicső múltra már csak a Téglagyári telep egyen szolgálati lakásai emlékeztetnek, a vasúti műtárgyakat visszavette a természet, csak a rogyadozó betonrámpa emlékeztet az egykori pezsgő életre. Szomorú nézni a víz, villany nélküli (mivel ki vannak kapcsolva) rogyadozó, gondozatlan portákat. Pedig élnek ezekben az ingatlanokban, de annyira szégyenlik elesett helyzetüket, hogy egyáltalán nem mutatkoznak. 

A Téglagyár után egy jelentősebbnek mondható emelkedő késztette erőlködésre gőzösünket, hogy elérjük Antalszállás és egyben Baranya vármegye határát egy fennsíkon és rövidke gerinctúra után megkezdjük a lassú ereszkedést az Almás- patak völgyébe. Előtte azonban egy jó öreg szakállas sorompó biztonságában átkeltünk a forgalmas 67-esen. Az 1950-es megyerendezésekig Antalszállás Somogyhoz tartozott, de ekkor a döntéshozók Boldogasszonyfával egyetembe a két települést megyeváltásra kötelezték, akkortól Baranya részei. Antalszállás nem önálló település a tőle jó pár kilométerre lévő Boldogasszonyfához tartozik.

Pár száz méter igazi dzsungelharc után értük el a festői környezetben lévő Antalszállás megállóhelyet, mely a korabeli menetrendekben Antalszállás, 9.számú őrházként szerepelt. Az épület ma már csak nyomokban emlékeztet egykori funkciójára, mára teljesen átépítették. Újabb pár kilométer enyhe ereszkedés a vadregényes erdőben, majd szerelvényünk fékjei csikorogtak, hisz megérkeztünk Terecsenypuszta megállóhelyhez ahol dolgunk is akadt, hisz az egykori állomás határában újabb igazolópontja található a túraútvonalnak.  Terecseny Árpád- kori település, hiszen már 1183-ban olvashatunk róla, de a török háborúkban teljesen elnéptelenedik, lakóházak nincsenek a területen. Egy Aligvár nevezetű csárdáról maradtak fenn emlékek az 1760-as években. Ekkoriban a hatalmas erdőség a Batthyány család érdekeltségébe tartozott, de ők ezt  területet is eladták, akkortól a bécsi bankárcsaládé, a Beidermannoké volt a tulajdonjog. Terecsenyben a 19.sz.második felében telepedtek le német ajkú zsellérek, ők virágoztatták fel a piciny falut. 

A 20. sz. fordulójára aztán megérkezett a vasút a faluba, ami természetesen együtt járt a dinamikus fejlődéssel. A '930-as évekre a népesség meghaladta a 250 főt, mely napjainkra bőven 100 fő alá csökkent, jelenleg elsősorban üdülőfaluként ismert a csodás természeti környezetben lévő falucska. Az egykori vasútállomás ma is kiváló állapotba található, jelenleg turistaházként, erdei pihenőként funkcionál. Stempliztünk, frissítettünk, nyeregbe pattantunk és folyatódott a "vonatozás" a már megszokott környezetben. Útközben csak egyszer kellett lassítsunk, hogy átengedjünk egy hatalmas utunkba eső birkanyájat. A következő lassítás a Korcsányi- tavaknál érkezett meg, hogy a néhol ritkás növényzet között kikandikáljunk a nyílt vízfelületre. 

Szerelvényünk miután keresztezte a közutat már lassított is Almamellék gyönyörűen felújított  vasútállomásán, ahol mai képzeletbeli utazásunk véget is ért. Óriási szerencsénk volt, hisz "vonatunk" beérkezésétől számított bő fertályórával indult Sasrétre egy különszerelvény. Persze, hogy rögtön vérszemet kaptunk a kisvasutazásra és rögtön le is zsíroztam a kallerral és a masinisztával, hogy mi csak egy rövid ideig megyünk és lassítsanak már mikor keresztezzük az Ibafára tartó országutat. Mivel kéréseimnek nehéz ellen állni, zöld utat kaptunk, sőt még fuvardíjat sem kértek, de mivel tudjuk mi az illem egy körre meginvitáltuk az egész személyzetet a kivételesen nyítva lévő büfében.

A hátra levő időben megvizuáltuk az erdészeti és kisvasúti kiállítást, a pedáns Monarchia stílusú felvételi épületet és számba vettük ennek ama is működő 600 mm-es nyomtávú vasútvonalnak a  történetét. Esett 1900-ban, amikor a nagyvasút elérte Almamelléket, hogy a terület birtokosa, a bécsi dúsgazdag bankár, Báró Biedermann Rezső gondolt egy merészet és megterveztette a kísvasút nyomvonalát, hogy a birtokán termelt árucikkek ( fa, üveghuta termékek, mezőgazdasági termények) könnyebben juthassanak el a nagyvasúthoz. 1901-re el is készült a festői völgyben a vasútvonal melyen egészen 1955-ig lóvontatású szerelvények közlekedtek. Ennek emlékére meg is tekinthetünk a mini skanzenben egy ilyen lóvontatású kocsit, sőt a bátrabbak, erősebbek ki is próbálhatják magukat, ha istrángba hajtanák a fejüket.

A "szabad világ" eljövetelével ez a magánvasút sem kerülhette el az államosítás sorát, de a modernizáció bizony jó tíz évet késett, mire átálltak a lóvontatásról. 1961-től indult meg az állandó személyszállítás a vonalon. az aranykor azonban nem tarthatott sokáig, hisz a nagyvasút 1976-os bezárásával a kisvasút felett is gomoly viharfelhők kezdtek gyülekezni, mivel a korszerűbb teherautók a feltáró utak kiépülésével már könnyen eljutottak az erdők mélyére is, kezdett felesleges lenni a kisvasút. A teherfuvarozás jóformán teljesen elsorvadt, így 1991-től csak személyszállítás zajlik a vonalon. 2022-ben a vonalat üzemeltető Mecsekerdő zrt teljes körü felújítást végzett mind a vasútpályán, mind a kiszolgáló egységeken.

Merengésünkből a "Zselici csühögő" C50-es mozdonyának rövid füttyjele riasztott fel, hiszen minden indulásra készen volt. Iziben fel is ugrottunk a fűthető, nagyon ízlésesen felújított személykocsiba, hogy pár száz méter erejéig élvezhessük a kisvasutazás semmihez nem fogható érzését. Egy két kiágazó sínpár és egy nagy kanyar után hamarosan elértük az Almás- patak duzzasztásával kialakított Szentmártoni- halastavat, melyen ma is rengeteg "csendes őrült" kísértette a szerencséjét és közülük többen bizony sanda pillantásokkal kísérték a "csühögőt", mert szerintük a zörgés elzavarja a halakat és így üres kézzel térnek majd haza. A csodás zselici környezetben elterülő hatalmas tórendszert szintén a Biedermann család alakíttatta ki a 19.sz végén.

Mikor szerelvényünk átbújt az Ibafára tartó közút alatt, masinisztánk fékezett, mi pedig vidáman ugrottunk le és integettük el a vonatunk. Átkászálódtunk az aszfaltcsíkra és felvezetőm tempós iram diktálása mellett már az Ibafai- patak völgyében koptattuk bakancsaink talpát. Bő két és fél kilométer sebes gyaloglat után értük el az Árpád- kori gyökerekkel bíró, a Zselic keleti dombjai közt megbúvó baranyai zsáktelepülést, Ibafát. A falu életét Szigetvár vára határozta meg, így annak eleste után hamarosan el is néptelenedett és csak a 18. sz. közepén érkeznek előbb horvát, majd német telepesek. Jelenleg alig 170-en lakják állandó jelleggel.

Ibafa országos ismertségét az "Ibafai papnak..." szövegű nyelvtörő/ sláger hozta el a monda szerint. Ugyanis az egykori kiváló szeretetnek és tiszteletnek örvendő ibafai plébános- Hangai Nándor- nagy pipás hírében állt. Azonban a pipánál csak a kártyát szerette jobban és a legenda szerint a hatalmas alsózásokra még egy tartalék pipát is magával hordott. Ezeken a hajnalokig tartó kártyacsatározásokon találkozott a víg kedélyű, híres somogyi újságíróval Roboz Istvánnal, aki rímbe faragta az ibafai fapipáról szóló nótát.

A fapipa igaz történetéről a Pipamúzeumban tudhatunk meg többet és ismerkedhetünk meg a pipázás legendáriumával. Láthatunk több érdekes pipát, de a dohányzás egyéb kellékeit is megismerhetjük a piciny múzeumban, melynek a pécsi Janus Pannonius múzeum a fenntartója. A papi pipagyűjtemény mellett megcsodálhatunk több ritka, exklúzív pipát is és megvizuálhatjuk többek közt Deák Ferenc és Károlyi Mihály pipáját is. A pipagyűjteményt eredetileg 1968-ban nyitották meg, többször átalakították, jelenlegi modern formáját és az új épületet 2023-ban avatták fel.

Miután felhívtuk az ajtón lévő telefonszámot, a kedves hölgy percek alatt ideért és bejuthattunk a pipázás szentélyébe, ahol kellemes órát töltöttünk el a ritkaságok között. Miután jól kínézelődtük magunkat majdnem bementünk az 1865-ben felszentelt Szentháromság római katolikus templomba, de ebben a hatalmas lakatok megakadályoztak, olyan személyt pedig nem találtunk aki a kulcsok őrzője lett volna. Ugyancsak.majdnem megkóstoltuk a híres - hírhedt Ikarusos ibafai kricsmi kinálatát, de itt meg éppen sziesztát tartottak.

Nem robbantunk fel a dühtől, mert csak alig egy és fertály órát kellett toporognunk a csípős időben mire a következő társasgépjármű beállt a váróhoz. Autó meg egy száll annyi sem ment ki a faluból! No sebaj jártunk pár Kállai kettőst, somogyi kanásztáncot, hogy gémberedett végtagjaink melegen tartsuk. Jól eső érzés volt beülni a meleg buszba, mellyel a Szentlászlón hagyott autónkig hajtattunk. Útközben az egyik útszéli étteremben forró levessel  és velős pirítóssal kényeztettük átfázott testünk-lelkünk, majd hazaérve a Pelsohoz egy üveg Sauvignon Balc-al jutalmaztuk meg magunkat. 

Egészségetekre

Írta:   Soós Lajos

Fotó: Soós Margit

Térkép és színtrajz:

 

DDP. 10. TÚRA  KAPOSVÁR- DESEDA                2024.10.26.

ISMERD MEG KAPOSVÁRT!

" Elhagyta már a gyík a rőzsét.

  A legszebb szarvast is lelőtték.

  Izzad a sólymos bércek orma

  s vérzik az ősz a a bokrok csokra."

                                       Takáts Gyula: Ősz

Fertály órával múlt reggel nyolc, mikor a kellemesen meleg társasgépkocsiból kikecmeregtünk a csípős reggelbe Somogy székhelyének űrállomásra hajazó, elegáns autóbusz pályaudvarán.  A környék nem volt mindig ilyen rendezett, pár éve készült el ez a beruházás, melynek keretében nem csak ez az új létesítmény épült meg, hanem a szomszédos pályaudvart is csodálatosan felújították. Mai penzumunk során ettől a hyper-super helytől gyalogoltunk el bő 15km-en a Deseda tó közepéig, miközben  megismerhettük Kaposvár centrumát, sportközpontját és a város Északi területét. 

Persze, hogy a szokásos bemelegítő mozdulatok nem maradhattak el ezúttal sem. Nagyon megosztó reakciókat szűrtünk le a népes közönségtől, volt aki elismerően bólintott, csapta össze a tenyerét, vagy éppen hangosan, akár füttyszóval fejezte ki véleményét, de olyan is volt bezony aki megbotránkozva, sőt megvetően pislantott a két szokatlanul "rángatózó" csudabogárra, örültre.  Mindegy no talán túléljük ezeket a reakciókat is! Ezután az intermezzo után belecsaptunk a lecsóba és beüzemeltük Magyar Királyi Kincstári turistalábainkat.

Kezdésnek lőttünk pár felvételt a vasútállomásról, egy Szergejről és egy éppen induló félben lévő Desiróról. Ahhoz, hogy elérjük a DDP első jelzéseit, be kellett vegyük az égbe törő felüljárót, hisz ezen a legegyszerűbb átvágni a roppant forgalmas Baross Gábor utcán. Bevévén az áthidalást, melynek becses nevet is adtak az építők- Esterházy- híd, a Petőfi téren kötöttünk ki, ahol rögtön fékeznünk is kellett, mert egy olyan  szoborhoz értünk mely jószerivel minden magyar városban található. A magyar forradalmár költő, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakjának 3 méter magas, monumentális szobránál süvegeltük meg Petőfi Sándort.  A szobrot 1954- ben leplezték le, az alkotást a kaposvári születésű szobrászművész Ispánky József készítette. Az avatási ünnepségről a korabeli sajtó nagyívű tudósításokat közölt, egyenesen Magyarország legszebb Petőfi szobrának nevezték el az alkotást. Az avatáson a megyei- városi párt tótumfaktumokon kívül a kor ünnepelt, Kossuth díjas költője, Devecseri Gábor mondott ünnepi beszédet.

Somogyország székhelyéről egy másik túramozgalom során már írtam részletesen, így most csak az útba eső fontosabb nevezetességeket említeném meg. Az akkori írást, akit érdekel, itt találhatja meg: Kaposvár- Kaposvár vára . Továbbállván az Áchim András utcán előbb lepukkant üzletek, korcsmák mellett vezetett utunk, majd egyre tetszetősebb épületek, üzletek következtek. A sorban jövő saroknál, az Áchim szökőkútnál (2009-ben L. Balogh Krisztina tervei alapján készült) bekanyarodtunk a Noszlopy Gáspár utcára mely egyfajta vigalmi negyede a megyeszékhelynek, több tetszetős kávézó, pub, pizzéria is üzemel itt. 

Az 1848-49-es szabadságharc honvéd őrnagyáról, Somogy-és Tolna vármegye kormánybiztosáról, későbbi vértanúról elnevezett utca hatalmas platánfái alatt legelőször egy újabb szökőkútrendszer kötötte le figyelmünket, mely szintén L. Balogh Krisztina alkotása. Az utca lejtését kihasználva egy- egy szökőkút több különböző méretű tálcából áll, a végén pedig az érkezőmedence közepén Borsos István 4 évszak nevű szoborcsoportjának egy- egy tagja látható. Ezt a szobrászművész 1982-ben alkotta Vivaldi 4 évszak című zeneművére.

Ezután az 1926-27-ben Lamping József tervezte, szecessziós stílusban épült egykori transzformátorházzal ismerkedtünk meg. Az épület funkcióját vesztve üzemelt többfajta boltként, üzletházként, étteremként, discoként. Jelenleg a Dél- Dunántúl legjelentősebb zenei klubja a Hang-ár Music Pub színvonalas előadásait élvezhetjük az épületben. Még fel sem ocsúdtunk a látványtól máris a Szivárvány Kultúrpalota hatalmas épülettömbjének látványától esett le az állunk. A késő szecessziós elemekkel bővelkedő épületet szintén a kaposvári Lamping József tervezte. Az eredetileg mozinak szánt hatalmas palotát Magyarország építészeti kalauza eképpen jellemzi: “Hazánkban alig akad hozzá hasonló monumentális, art deco stílusú épület.” 

Az első előadásra 1928-ban került sor a Városi Mozgóképszínházban, melyet a  korabeli sajtó hazánk egyik legnagyobb és legelegánsabb mozijának nevezett. A második világégés után nemes egyszerűséggel a Vörös Csillag mozi nevet akasztották rá. Ekkortól a mozi nem csak filmszínházként üzemelt, tartottak itt nagy sikerű koncerteket, színházi előadásokat, de párt- és társadalmi gyűléseknek, összejöveteleknek is helyt adott. Sőt sokáig itt tartották a Somogy megyei hadköteles fiatalok bevonulási "ceremóniáját" is. A rendszerváltást követően kapta a ma is használatos nevét, melyből következik, hogy most sem csak moziként üzemel, hanem sok- sok egyéb színvonalas kulturális programnak is helyet ad a Szivárvány, mely hazánk art mozi hálózatának egyik jelentős bástyája. 

Innét több szobor, köztük Weeber Klára Florentine és a szintén Bors István alkotta Alakoskodó című alkotások megtekintése után értük el a Kossuth teret, melynek hangulatát szintén egy hatalmas szökőkút rendszer határozza meg, melyet a tér 2003-as felújításakor készítettek el Ripszám János tervei alapján. Szintén ekkor adták át Ambrus Éva által megtervezett, kerámiából épült ivókutat.  A felújítást kövezően a teret Magyarország egyik legszebb tereként emlegetik, melynek meghatározó képét a hatalmas Kossuth szobor adja, melyet közadakozásból készített el Kopits János kaposvári származású szobrászművész 1911-ben.

 

A teret délről az impozáns neoreneszánsz Városháza uralja, melyet a 20. sz. elején építettek, északról pedig a neoromán Nagyboldogasszony Székesegyház határozza meg a tér arculatát. Magyarország egyik legnagyobb templomát mai formájában 1886-ban szentelték fel, de ezen a helyen már régóta templom állt, a mostani a sorrendben a harmadik. A tér többi épülete is lenyűgöző látványt nyújt, de ezek megismerése egy egész napos program lenne, így csak felsorolásképpen említeném meg őket: Csokonai Fogadó ( Dorottya ház), egykori Erzsébet Szálló, a teljesen stílusidegen Kapos Hotel ( melyet egy csodás szecessziós fogadó helyére építettek a '960-as években),  egykori Gimnázium, majd Pénzügyi Palota, A Haza Kis Polgárainak nevű épület ( mely jelenleg is iskola),  Püspöki Palota, a székesegyház nevét viselő Római katolikus Gimnázium.

A Kossuth tér további köztéri alkotásai közül említést érdemel még az 1748-ban barokk stílusban emelt Nepomuki Szent János szobor, mely a város legrégebbi köztéri szobra. Az 1700-as évek második felében készült a rokokó Mária oszlop, mely eredetileg Toponáron a Festetics - kastély udvarán állt, és a '970-es években költöztették a Kossuth térre.  Csokonai Vitéz Mihály is ezer szállal kötődött a megyeszékhelyhez, emlékét a róla elnevezett fogadó és ez előtte található szobor őrzi, mely Fritz Péter alkotása, 1976-ban leplezték le. Kaposvár legfiatalabb köztéri szobra az életnagyságúnál valamivel nagyobb Márton Áron szobor, mely Párkányi Raab Péter művész alkotása, a szégyenteljes trianoni Békediktátum 100. évfordulóján került felállításra, 2020 október 3-án.  Ugyancsak a tér impozáns építménye az 1923-ban épült Időjelző ház (Barométer), melyet 1923-ban építtetett a Kaposvári szépítő Egyesület.

Nos miután így megismertük a lényeges dolgokat a Kossuth téren, gondoltuk belülről is feltérképezzük a székesegyházat, de jó magyar szokás szerint  Isten Házába nem ám csak úgy besétálunk, hét lakattal van elzárva a belső tér. Egye kánya, több is veszett Mohácsnál. Aztán úgy gondoltam, hogy valamelyik nívósabb kávézóban beállítjuk coffein szintünket, de nem csak az exclusivabb helyeken volt lakat, de még a kricsmi szintű műintézmények is zárva voltak! Betudtuk ezt a viszonylag korai időpontnak, de azért elég furcsa...

Dolgunk felemás végeztével aztán arra jutottunk jó lenne már kicsit haladni is, hisz alig tettünk meg az elmúlt másfél órában másfél kilométert. Így állandó túratársam ütemes tempóra váltott az emelkedő Zárda utcán, melyet hamarosan el is hagytunk és rákanyarodtunk a Bajcsy- Zsilinszky utcára ahol elhaladtunk a Kaffka Kollégium, majd a Kaposvári Egyetem Művészeti karának épületei mellett. Azonban hamarosan fékeznünk kellett kis időre, hisz elértük az Igazságügyi Palota ( Kaposvári törvényszék) monumentális épületét, mely Károlyi Emil, Marton Ákos és Reimer Márkus tervei alapján készült el 1907-ben. A Törvényszék szerves része a Somogy megyei Börtön hatalmas épülettömbje is, mely mellett a Kossuth Lajos utcára kanyarodva haladtunk el.

Újabb tempóváltások, újabb fékezések, Tűzoltó Parancsnokság, református Templom, mely most felújítás alatt van, majd az 1928-ban felavatott Berzsenyi park, ahol tettünk egy rövid kitérőt a 1956-os Emlékműhöz, mely a Szabadság Angyala nevet viseli. A parkban  több érdekes köztéri alkotás is található ( Németh István szobor, Trianon Emlékmű, 44-es Gyalogezred Emlékoszlopa, Zenepavilon), de ezek meglátogatását ezúttal kihagytuk. Egy gyors pillantás a kecses tornyú 1929-ben felépült Evangélikus Templomra, majd megvízuáltuk Kaposvár leghíresebb és legnagyobb középiskoláját a Munkácsy Mihály Gimnáziumot, melynek elődje 1918-ban nyílt meg Egyesületi Leányközépiskola néven. A II. világháborúban hadikórházként funkcionált, majd 1962-ig szintén csak lányok járhattak a Gimnáziumba. Ekkortól viszont fiúk is járhattak a középiskolába, a jelenlegi épületegyüttest 1963-ban adták át. 

Átkelvén a forgalmas 48-as Ifjúság útján továbbra is a Kossuth Lajos utca járdáján koptattuk bakancsaink talpát. Nem ismertük a város ezen részét, így hatalmas meglepetéssel konstatáltuk, hogy itt egy igazi békebeli hangulatot árasztó hagyományos pékség található. Pojtner János pékmester sütödéjébe evidens, hogy berongyoltunk és feltankoltunk friss, még gőzölgő finomságokkal, bár cofee itt sem volt, így kényszerűségből ezúttal is maradt a jó hazai élénkítő kortyolgatása.

Lassan bandukoltunk, lassan majszoltuk a békebeli finomságokat, majd rákanyarodván a lejtős Arany János utcára, külvárosi házak mentén értük el Kaposvár sportéletének központját, melyet az egykori olimpikon magasugróról, egyetemi docensről, Dr. Bodosi Mihályról nevezték el 2018-ban. A komplexumban  az amatőr  és a profi sportolók kiváló körülmények között készülhetnek fel hogy   eredményesen szerepelhessenek a versenyeiken. Itt található a Kaposvár Aréna, mely többfajta sportág versenyinek lebonyolítására is alkalmas, de más rendezvényeknek is helyet ad, többek között nagysikerű könnyűzenei koncerteknek. Ugyancsak a Sportközpontban  van többek között  a  Sportcsarnok, a Jégcsarnok, Asztalitenisz csarnok, Sportlövő pálya és a Ritmikus Sportgimnasztika csarnok is.

Elhagyván a Sportközpont területét a Zaranyi utca enyhe emelkedőjét gyűrtük le, elhaladtunk az egykori Zsille autóház mellett, mely ma már más néven üzemel. Kellemes emlékek fűznek a kereskedéshez, hisz egykoron két vadiúj autót is kigurítottunk Zsillééktől. Sajnos jelenleg új autót már nem forgalmaznak, szervizként ismerhetjük napjainkban. A nem is oly távoli múltban a szerviz után a DDP nyomvonala bevette magát a hangulatos Zaranyi- erdőbe, de a közelmúltban valami honvédségi fisz-faszság végett a megyei potentátoknak el kellett terelni az útvonalat egy sokkal jellegtelenebb útvonalra. Ezért hát napjainkban a romantikus erdei séta helyett koptathatjuk a Kaposvárt Toponárral összekötő kerékpárút keskeny aszfaltcsíkját, ahol percenként ugrálhatunk a nemegyszer vadul tekerő kerósok elől. 

Erdőfürdő helyett kényszerűségből leereszkedtünk a Kisgáti- patak völgyébe, hogy aztán átkelés után izibe ki is kapaszkodjunk onnét a  Fácános dombhátjára, hogy a Zaranyi táblák hatalmas szántói között folytathassuk a mai penzumot. Ugye mondanom sem kell, hogy amint Első menyasszonyom meglátta a terepet rögtön beizzította az utánégetőket és igyekezett behozni a városnézéssel "elvesztegetett" időt. Bizony nekem is tetszett a tempó, nagyon gyorsan le szerettem volna én is tudni ezt a jellegtelen részt. Zaranypusztánál kicsit lassítottunk, hogy megvízuáljunk egy útszéli keresztet és a hatalmas szárítóüzemet, melyet jelenleg a Göllei Agrár Zrt birtokol. Még egy kis aszfaltkoptatás és elértük a 61-es főút Kaposvárt elkerülő főút felüljáróját. Cseppet elnéztük a még Szombaton is élénk forgalmat, majd megkezdtük az ereszkedést a Deseda- patak völgyébe.

Átkelvén az elhanyagoltság látszatát keltő meder fölött, pár lépés megtételét követően a parkolónál a piros jelzéseink balra átot vezényeltek és hamarosan elértük a Deseda- tó Dk-i, toponári oldalát, ahol akárcsak legutóbbi desedai túránk alkalmával egy hatalmas "Deseda" felirat várt bennünket. Még ködös, sejtelmes képét mutatta a mesterséges tó, melyről bővebben   itt írtam . Kezdésként zsiliprendszert, horgászokat vízuáltunk és próbáltuk átvenni a hely egyedi, romantikus hangulatát. Elhagytuk a jellegtelen bicikliutat és igyekeztünk minél közelebb slattyogni a vízhez, még annak az árán is, hogy elég vizesek lettünk a fűben. 

Megcsodáltuk a vízisípályát, mely jó magyaros szokás szerint emígy írtak ki. Wakebord School!  Bizony az igénytelenség mindent visz, Lőrincze és Grétsy tanár urak tuti forognak a sírjukban, látván ezt a trehányságot, amit édes anyanyelvünkkel művelnek manapság... Jöttek sorban a strandröplabda pályák, kemping,strand és a büfék, melyeknél már bőszen sürgött- forgott a személyzet. Kövek gördültek le hatalmas zúgással rólunk, na végre talán hozzájutunk egy pohár meleg kávéhoz, teához. Odaslattyogván a büféhez aztán illedelmesen megkérdeztem az ott sürgő- forgó hölgytől, hogy kaphatunk-e ezt-azt? A válasz  foghegyről odavetett: nem vagyunk még nyitva! Pedig láthatóan már minden készen állt arra, hogy kiszolgálhassa szerénységünket. Nem maradtam adós a válasszal! Emberségből, szolgáltatásból elégtelen az egységnek és a nőnek!

No sebaj, gondoltuk majd a 2014-ben megnyílt Fekete István Látogatóközpontnál pótoljuk, de mint később kiderült ott meg csak automatás italok vannak... Így maradt a hazulról hozott élénkítő egy parti padnál. No de nagyon előre szaladtam, a Látogatóközpontig még történt egy, s más. Stégeken sétáltunk ki nyílt víz fölé, bejártuk a tó szélén a nádasban kanyargó pallósétányt, ahol a Deseda környékének élővilágával ismerkedhettünk meg. Madárlesen jártunk, de szárnyast élőben nem, csak fotón láttunk! Sőt Kedvesem egy hatalmas kerámia békát is megsimogatott, megcsókolt, de csak nem akart átváltozni csudaszép királyfivá, így kényszerűségből a továbbiakban is be kell érje szerénységemmel.

A Látogatóközpontot az egyik legolvasottabb magyar íróról, Fekete Istvánról nevezték el, aki a közeli Göllén született. A központban interaktív kiállításon ismerkedhetünk meg nemcsak a Deseda- tó, hanem egész Somogy flórájával- faunájával. Ezenkívül több élményelem is csatlakozik a központhoz, lehetőség van kerékpár - és csónak kölcsönzésre, de elektromos kishajóra is szállhatunk, hogy a vízről ismerjük meg a tavat. Mi ez alkalommal kihagytuk a központ mélyebb megismerését, csak futó pillantást vetettünk a benti kiállítóterekre, majd egy pihenőpadnál beállítottuk coffein szintünket és pár falat erejéig pótoltuk energia veszteségeinket is, mielőtt a túra második részébe csaptunk volna.

Feltöltődést követően amolyan andalgós élménytúra vette kezdetét a Desedát körülölelő közvetlen vízparti romantikus kerékpárúton. Közben az idő is kegyeibe fogadott bennünket, az előbukkanó nap kellemes késő őszi időt varázsolt, egy réteg gönc rögtön le is kívánkozott rólunk. Kellemes látványt nyújtott a víztükrén meg- megcsillanó napsugarak látványa, mely egyfajta lelki feltöltődéssel is felért. A gyaloglatot elég sokszor meg kellett szakítsuk, hol egy-egy horgásszal diskuráltunk, hol pedig érdeklődően figyeltünk egy- egy magányos kenust, egy- egy sup-ozó bátor próbálkozót, vagy éppen csak a madarak felrebbenése, vagy egy- egy ragadozó hal rablása keltette fel érdeklődésünket.

Lassan haladtunk, de azért hamarosan elértük Kaposvár vizisportjának központját a csónakháznál és a kajakkikötőnél. A mostani állapot szerint a sokkal szebb napokat is megélhetett vizisportközpontnál egyben a DDP igazolópontja is megtalálható, egy eléggé viseltes dobozkának lakik a pecsét. Sebaj gondolják a potentátok, legalább nem lóg ki a környezetből. Így is kell ezt, gratulálok!  A sporttelep után jobb kézre a Toponári- szőlőhegy hétvégi házai váltogatták egymást, egyik csinosabb, mint a másik.

Megkerülvén a Toponári- csónakkikötőt továbbra is hétvégi házas környezetben slattyogtunk egy darabig, majd elhagyván az utolsó víkendházakat is a Csiguti-rét aljában haladtunk tova a Deseda partján egészen a hipermodern Répási-öböli pihenőhelyig, ahol újabb hatalmas "Deseda" felirat köszöntött bennünket. ...De található itt kajakkikötő, biciklis-gyalogos pihenő és pár információs tábla is. Ha már utunkba esett, gondoltuk próbáljuk is ki és egy kávét benyomtunk a promóciós termoszunkból. Itt csodálkoztunk rá a túlparti "Füredi beach-re" az impozáns kilátóval és mögötte a Füredi- szőlőhegyre. Azonban a túloldali vízpartot most nem strandolók tömegei töltötték meg, hanem a horgászok garmadái, akiknek valamilyen versenyük zajlott éppen.

Mielőtt azonban átkeltünk volna a Répási- öböl felett átívelő, 2012-ben épült 87 m hosszúságú, sajátos szerkezetű fapallós hídon, alaposan vizslattam hátha felfedezek egy hódot, vagy vidrát, netán egy hatalmas pézsmát, de nem jártam szerencsével, csak a nyomaikat véltem felfedezni a vadregényes partszakaszon. Kedvesem a kutatásban nem segített, hisz úgy fél ezektől az élőlényektől, mint az ördög a tömjéntől. Ő inkább gyorsan átfutott a túloldalra ahova jó tíz perc lepörgését követően érkeztem meg.

A Répási- félszigeten aztán hatalmas erdőfürdőt vettünk, hisz a táv hátra lévő részét a hangulatos, kimondottan tetszetősen ápolt Deseda- erdőben tettük meg. Élveztük a még itt lévő énekes madarak csivitelését, aztán a hollók, kányák károgását, de őzrudlit és magányos vadkant is felfedeztünk a hol tölgyes, hol fenyveses erdőrészen. Egy ideig eltávolodtunk a tótól, de aztán egyszer csak egy meredekebb ösvényen újból leereszkedtünk a Deseda közvetlen közelébe. A parton tekergő ösvény itt vegyes erdőben vezetett, számtalan gombát fedeztünk fel, de sajna nem olyanokat amit ismertünk volna, így a helyén hagytuk őket.

Ezen a részen egyetlen említésre méltó esemény történt, összefutottunk egy gombásszal akinek igencsak gazdag zsákmányhoz volt szerencséje. Hiába no ehhez a szakmához is érteni kell! Tudni kell mit és hol keressünk! Elérvén a "Joker" csónakkikötőt, túránk is a végéhez ért, nem maradt más hátra mint átkelni a szintén 2012-ben épült 41 m-es faszerkezetű hídon és gépesített járművünkbe pattanni és hazafele fordítani a kormányt. Útközben az egyik   kedvelt, jó nevű Pelso parti pizzériában olasz menüvel pótoltuk energia veszteségeink, majd hazaérve ma rendhagyóan egy tüzes Badacsonyi Olaszrizlinggel jutalmaztuk meg magunkat!   

Egészségetekre!

     

 

Írta:   Soós Lajos

Fotó: Soós Margit 

Térkép és színtrajz: