DDP. 9. TÚRA  DESEDA  ARBORÉTUM- MERNYESZENTMIKLÓS    2024.06.29.

ÖZÖNVÍZ UTÁNI GYALOGLAT A PIROSON

"Nagy esők jönnek és elindulok, elmegyek innen meesze

A 67-es úton várhatsz rám dideregve

Nyáréjszakán ha nem jövök, esik az eső és mennydörög

A csillagokkal, ha szédülök, esik az eső és nem találsz rám"                                                                                                                                                                                                      Bódi László (Cipő) 67-es út

A héten már bőszen tombolt a kánikula, a hőmérők biza mutattak 34-35 fokot árnyékban, de ez a hőség a tűző napon jó pár fokkal melegebb lehetett. A hőséget, ahogy lenni szokott iszonyatos viharok enyhítették kissé Csütörtök- Pénteken. A környéken ezek a zivatarok özönvízzel párosultak, a szántóföldek felső, agyagos rétegét vastagon bemosták a völgyekbe, szinte áthatolhatatlan sártengereket hagyva maguk után. Aztán a meleg is tovább dühöngött ami az amúgy is vizenyős területen szúnyog, vérszívó, csúszó- mászó keltető teleppé változott. Nos mi ebbe a "dzsungelbe" hatoltunk be Szombat reggel. Mit mondjak, nem a legjobb ötlet volt, de mit ér egy túra ha nincs maradandó emlék és persze a szinte védjegyünkké vált sarazás is emelte a túra első szakaszának a  fényét!

A forróságot elkerülendő, ezúttal is úgy terveztem, hogy a lehető legkorábban tudjunk belevágni ebbe a közepesen hosszú gyaloglatba. Ehhez igazodva újból korán fújtunk alarmot, hisz a szóba jöhető társasgépkocsi fél hét után pár pereccel indult a 67-es út melletti buszöbölből Somogyország fővárosának irányába. Kedves pilótánk persze ráhajtott a zenélő útra, melynek egyenes folyamányaként a gyér számú utazóközönség halk dúdolászásba kezdve fújta szegény Cipő örökbecsűjét. Kedvesemnek és szerénységemnek annyira belemászott az agytekervényébe a sláger, hogy a gyaloglaton végig dúdoltuk, énekeltük a Republic legjelentősebb slágereit.

Alig múlt hét mikor belevágtunk békebeli bemelegítési mozdulatainkba, nyújtásokba, törzskörzésekbe az 1974-ben a hasonló nevű nevű patak és a Varga-bónyi árok duzzasztásával létrehozott 8 km hosszúságú Deseda- tó partján. Ehhez jobb helyszínt keresve sem találhattunk volna mint a SEFAG által 2015-ben épült hatalmas,fából készült deseda felirat előtti rendezett részt. Így nem csak a bemelegítést tudtuk elvégezni, hanem a túra indító fotói is elkészülhettek a felirat előtt, melyet 2018-ban helyeztek erre a helyszínre, előtte három évig máshol szolgálta a látogatókat, kik emlékfotókat lőhettek, lőhetnek előtte pózolva. Érdemes megemlíteni, hogy a Deseda környékén még két ilyen felirat is elkészült.

A bemelegítő mozdulatokat ezúttal közönség nélkül végeztük el, bár a végén egy elismerő füttyszó azért felhangzott egy távoli horgászcsónakból! A mai alkalommal a kaposváriak és a somogyiak kedvelt kiránduló helyszínéből, melyben remek túraútvonalak, kerékpárutak vízisport helyszínek, horgász helyek találhatóak, csak az ÉNy-i részt fedeztük fel, a Deseda mélyebb megismerését a következő alkalomra halasztottuk. Érintettük az Egresi,- és az Aszalói- ágat, az előbbi a Varga- bónyi árok, az utóbbi pedig a Deseda patak duzzasztásával táplálja a Deseda tavat. A Gombási- parkerdőben slattyogtunk el erdei tornapálya eszközök, csúszdák mellett a Deseda- forrásig, ahol persze következett az elmaradhatatlan forrásprocedúra. A forrás jelenlegi foglalatát 2016 környékén újították fel, az elnevezése ennek a forrásnak nem a legszerencsésebb, hisz a felületes szemlélő azt hinné, hogy itt ered a Deseda- tó névadó patakja, pedig ez korántsem igaz, hiszen a Deseda- patak Gamás környékén buggyan ki a földből. 

A reggeli forróságban (27 fok) jól esett a hűsítő forrásvíz, melyből  jutott tar kupámra is a Szúnyog-híd nyugati lábánál. Az Arborétumba vezető hidat eredetileg 1999-ben készítette a SEFAG, de ez a faszerkezet elég kevés ideig bírt ellenállni az idő vasfogának és a 2020-as évek elejére olyan állapotba került, hogy elengedhetetlenné vált a felújítása, melyet hosszas huzavona után 2022-ben végeztek el és készült el a modern, impozáns fémszerkezetű híd, melynek járófelülete és korlátrendszere fából készült el. A kivitelezést ezúttal is a Sefag végezte el. Az impozáns híd egy félszigetre vezet át ahol egy arborétum található. A híd felénél váltottunk pár szót egy horgásszal aki a szerencséjét igyekezett kisérteni ezen a forró Szombat reggelen, több- kevesebb sikerrel.

Megilletődve léptünk be a Deseda arborétumba, melyet a Sefag 1978-ban kezdett el kialakítani. Az évek folyamán az erdészeti cég őshonos és kevésbé ismert növények telepítése mellett több interaktív elemet is létrehozott. Van itt játszótér, csúszda, kalandpark, az információkat a táblák mellett QR-kódon is olvashatjuk. Magával ragadott a csend, rendezettség, élmény volt slattyogni a hatalmas fák árnyékában és olvasgatni az ismertető Ta-Ce- Paokat. Férfiasan be kell valljam, bár szinte a szánkban van ez az arborétum, de ennek ellenére még sosem jártunk itt. Eszembe is jutottak a kiváló természetfilmes, természetjáró Rockenbauer Pál intelmei: ".... sohasem tudtam megérteni azokat, akiknek a az a szép, ami messze van, és érdektelennek, unalmasnak tartják azt, ami itthon van..."

Kilépvén az arborétum kerítésének kapuján, leereszkedtünk a Varga- bónyi árok völgyébe, ahol aztán nem várt hadd el hadd vette kezdetét. A mellettünk lévő Jegyző föld szántóiról a fölső réteget a hatalmas zuhék lemosták a völgybe, úgyhogy ha el akartuk érni a Deseda-tó ÉNy-i végén rogyadozó pihenőhelyet bizony át kellett gázolnunk a bokáig érő sártengeren.  ... de ez még semmi nem volt ahhoz képest ami a pihenőnél várt ránk. Szó szerint vérszívó felhőbe kerültünk, de mivel elhatároztam, ezért úgy is kellet lennie: megittunk egy forró feketét a magunkkal hozott termoszból, de közben cséphadarósat játszottunk, de bezony ezek a kapálózások, csapkodások semmit nem értek! El is hagyta pár keresetlen szó mindkettőnk száját, szidott Asszonykám, szidtam magamat, miért kellett idejönni? Bár most is azt mondom egy túra ettől szép, történik valami, nem csak megyünk, rohanunk a semmibe.

Ritkásnak mondható jelzések mellett folytattuk a gyaloglatot, nem mondhatnám hogy gyors iramban, mert ezek a sártengerek időről- időre felbukkantak előttünk, kerülni nem lehetett, toronyiránt vágtunk át rajtuk. Hatalmas csatakiáltással keltünk át a 67-es gyorsforgalmi út alatt, mert a túloldalon elértük az Árpád- kori alapokom nyugvó Magyaregrest, melyben napjainkban alig 500-an laknak, pedig a remek természeti adottságokkal rendelkező pompás helyszín tökéletes választás lehetne a nyüzsgő megyeszékhelyt megunt embereknek. Örömmel verdestünk bakancsaink talpát az aszfalthoz az egykoron herceg Esterházy birtokon, hadd fogyjon róla a sár. Nem értem a DDP potentátjait miért ezen a nyomvonalon vezetik a túra útvonalát és miért nem érintik a falu egyetlen nevezetességét, az eredendően 1652-ben épített református templomot, mely ráadásul Műemléki védelem alatt áll! Bár zuhanyhíradóban hallottam valami olyasmit, hogy tervben van a változtatás.

A mozgalomnak a faluban is van igazolópontja, de a pecsét elég szerencsétlen helyen, egy ablakpárkányban várja az arra járó turistákat, hogy igazolják itt jártukat. Bezony mi is elrongyoltunk mellette és úgy kellett visszasomfordálni hozzá, tartozván az ördögnek egy jó fél kilométerrel! Miután sikerült igazolnunk ittjártunkat, Első menyasszonyom bekapcsolta az utánégetőket és valósággal végig rongyoltunk a csendes falun. Flikk- flakk után, mély vízmosás mellett ereszkedtünk vissza a Varga- bónyi árok völgyébe és haladtunk északi irányba a Gyenge-fűz és hatalmas szántók között. A körülmények a már leírtak szerint alakultak, sőt még fokozódtak is.

Jártuk az ősi rítus táncokat, vonaglottunk ha nem éppen a sártengerek átvágásával voltunk elfoglalva. Alig haladtunk, küzdöttünk, fogyott az erő, melyet a fokozódó forróság is egyre jobban szívott. Közben azért fokozatosan emelkedtünk ki a völgyből, így minden küzdelmes lépés után közelebb jött a várt megváltás, mely aztán egy magasfeszültségű vezeték alatt átkelve érte el piciny csapatunkat. Gördültek a kövek, halk sóhajok, majd egyre hangosabb csatakiáltások jelezték a megkönnyebbülést, hogy normális talaj fordult a lábunk alá.

Hatalmas gabonatáblák közt kanyarogva léptünk rá a Csalános- erdő széles, jól gondozott erdészeti útjára! Vígan emelkedtünk a hangulatos tölgyesben, fokozta kedvesem a tempót, fogytak a méterek és csak azt vettük észre, hogy el is értük az Alsóbogátra tartó S- jelzést. Innét újabb ereszkedésbe kezdtünk és roppant silány állapotú aszfalton értük el Somogygesztit, melyet az anallesek már a 14. sz. elején említenek. Az alig 400 fős községnek az évszázadok alatt elég sok hűbérura volt, adták- vették a nagyurak egészen addig míg nem került a Jankovich- Bésán család tulajdonába, kik a 19.sz. közepére hatalmas és híres gazdaságot alakítottak ki. A falu leghíresebb nevezetességét a Jankovich- Bésán kastélyt a család klasszicista stílusban az 1820-as évek elején építtette. A vörös hajnal eljövetele után a kastély a szokásos "kastélyéletet" élt (kúltur, téeszcsé, iskola.. etc), állaga romlott. Aztán a rendszerváltás környékén magánkézbe került, az új gazdák kicsínosították, kastélyszállót alakítottak ki belőle. Parkját, mely természetvédelmi terület, rendbe rakták. A projekt aztán nem jöhetett be, mert mára újból az enyészeté minden, a gyönyörű kastély Csipkerózsika álomba szenderült, mely ki tudja meddig tart.

A  faluban is található a mozgalomnak igazolópontja. .. de nem ám a kézenfekvő, 1773-ban épült barokk Keresztelő Szent János templom gyönyörű parkjában, ahol pihenő padok is várják a megfáradt turistát, hanem a jó 1000 lépés távolságra lévő helyi műintézményben! Logikus nem? Mindenesetre mielőtt elbattyogtunk volna az ellenőrző kricsmihez, ahol egyébként nagyon jól eldiskuráltunk a kedves tulajjal, tartottunk egy rövid pihenőt. Koffeinszintbeállítás, tízórai, útközbenicsoki, nyújtás, napozás, de szigorúan csak a hatalmas árnyas fák védelmében. 

Bélyegzés után átkeltünk a Deseda-patak fölött és egy hosszabb emelkedőbe kezdtünk, előbb aszfalton, melyet  a helyi favella telepnél, putrik között hagytunk el. Innét hangulatos mélyútban jutottunk egyre feljebb, mígnem elértük mai túránk csúcspontját, 218 méteren jártunk! Átbukván a csúcsponton, a mai nap legemlékezetesebb pár száz lépése következett cukorrépa föld és erdősáv között, alig húsz centis ösvényen, néhol nyakig érő dzsindzsában. Mi lehettünk az utolsó mohikánok ezen a rövid etapon, hisz a potentátok a következő napokban átterelték a nyomvonalat a pár tíz méterre vezető kényelmes szekérútra! Hogy eddig miért nem ott vezetett? Ki tudja?...ezek az élet nagy rejtelmei ám!

Mielőtt hosszú ereszkedésbe kezdtünk volna, pár száz méter erejéig a nyomokból ítélve  egykor lakott területen gerincvándorlásba kezdtünk. Volt itt rogyadozó kereszt, düledező lakó/présház, vályoghegy és persze sok- sok szemét. A Szentmiklósi- erdő keskeny sávját hatalmas napraforgó táblák váltották. Ezek közt, mellett vesztettük a magasságot, lépteinkhez a ritmust a közeli főút zenélő szakasza adta. Ezekkel a traktusokkal értünk minél közelebb célunkhoz, bár mielőtt kiléptünk volna az aszfaltra még egy nagyobb sártengeren át kellett küzdenünk magunkat, csakhogy ne felejtsük a jó nevelést!

Bizony 35 fok körül járt már a levegő hőmérséklete, árnyékban! A napon hagyott gépesített járművünkben lehetett vagy 70 fok, melybe csak alapos szellőztetés után tudtunk bepattanni. Miután sikerrel jártunk, a Pelsohoz hajtattunk és megáztattuk fáradt csontjainkat a nem éppen hűs habokban. Este grill vacsora és egy üveg jófajta bor volt a jutalmunk!

Írta:     Soós Lajos

Fotó:   Soós Margit

Térkép és szintrajz:

DDP. 8. TÚRA  IGAL - MERNYESZENTMIKLÓS 2024.06.22. 

                               

                                                           

 A VÁLTOZATOSSÁG KEDVÉÉRT ESŐS TÚRA KÜLSŐ-SOMOGY DOMBJAI KÖZÖTT

"Mit mondjak a felhőkről, az égről? Nézem,nézem,csak nézem a felhőket, nézem az eget."                                                                                                                                                                                                 Frederico García Lorca; Poétika

Egy barátom a következőket írta a legutóbbi blogbejegyzésemhez:  " Kezd egy olyan érzésem lenni, hogy Ti esőben meg sárban szerettek igazán túrázni."  Erre mit ad Isten? A mai túrán többször leszakadt az ég, volt ahova síelős lesiklásban landoltunk, vagy gatyaféken. És persze, a jó "zsomogyi" agyaggal is megismerkedtünk több ízben. Az előrejelzések szerint nem erről volt szó! Ennyit a légtüneménytan fürkészeiről, akik meleg,nyári időt ígértek még pénteken is erre a szombatra.

Mivel az  említett szakemberek forróságot ígértek erre a szombatra (is), ezért előzetesen úgy kalkuláltam, hogy kora hajnalban vetjük be magunkat és mire a perzselő hőség lecsap már vígan lubickolunk a Pelso hűs habjaiban. Erre az etapra is a két autós megoldást preferáltam, mivel a két település közt csak kaposvári indulással lehet elfogadhatóan tömegközlekedni. Ennek tudatában péntek este korán ágyba kerültünk, hisz gyurával úgy beszéltem le, hogy négykor kezd rá a hangoskodásra. Aztán mit tesz Isten nem a hangos kukorékolásra ébredtünk, hanem eszeveszett égi háborúra és hatalmas özönvízre. Radar térkép bújás, nincs itt semmi baj fél hatra alább hagy a vihar, sőt Igal környékén nincsenek is fellegek.

Így nem változtattunk semmin, mert a jelszó továbbra is adott, "ha menni kell, akkor menni kell!". 

Mondhatni száraz autóval érkeztünk előbb Mernyeszentmiklósra, majd Igalba. Alig múlt pár pereccel öt mikor kikászálódtunk a gépesített  járművünkből az egyik legretróbb hazai gyógyfürdő épülete előtt, ahol pár kóbor macska és egy a kukákban eleséget kereső vörös farkú ravaszdi üdvözölt, mely jöttünkre farok behúzva iszkolt el a fürdőn keresztül a bokros részre. Erre a szokatlan mozgásra a macskák is nyávogva léptek a távozás mezejére, így a szokásos békebeli bemelegítő, nyújtó mozdulatainkat csak mi kísérhettük figyelemmel, no és  az időközben ideérkező fekete, gomoly fellegek.

Még mindig magabiztosak voltunk, hisz az előrejelzések nem mutattak vihart erre a területre. Még! Szapora léptekkel üzemeltük be Magyar Királyi kincstári turistalábainkat és vágtunk neki a mai gyaloglatnak. Még kapacitáltam is állandó túratársamat, hogy szaporázza a lépteit, hátha meg tudjuk előzni a felhőket. Kicsit meg is bántam a kijelentésem, hisz Kedves olyan tempót diktált a Rákóczi téren, majd a fickósan emelkedő Orgona utcán, hogy tüdőm hamarosan a zsebembe került, ráadásul rohadt párás is volt a levegő, úgyhogy szenvedtem rendesen, de így túra elején összeszedtem magam és csendben követtem. A tempó csak akkor lanyhult, mikor megállt fényképezni, de mire utolértem, már ellőtte a képeket és uzsgyi tovább. Így aztán nekem esélyem sem volt fújni egyet.

Tetszetős és kissé elhanyagolt hétvégi házak, nyaralók között emelkedtünk, mígnem elértük az Igal fölé magasodó Kánya- domb (275 m) gerincét, melyen kellemes gerinctúra vette volna kezdetét, remek panorámákkal az igali medencére, szőlők és gabonatáblák között, ha nem itt ért volna el bennünket először a zuhé. Olyan hirtelen jött, hogy mire elővettük, felvettük a poncsókat, szó szerint sz@rrá áztunk. Menekülni nem volt hova, ezért beletörődve caplattunk, csúszkáltunk tova, hisz a jó öreg somogyi agyag pár csepp esőtől is olyan csúszós tud lenni, mint a legkomolyabb jégpáncél. Megváltás volt kiérni a Fornetti gyárba tartó aszfaltcsíkhoz, ahol az eső is elállt, vetkőzhettünk.

Pár lépést trappolhattunk a kitűnő aszfalton mikor érdekes, nem egyértelmű jelzéseink a Kavajai- erdőbe hívtak bennünket. Bár ne tették volna! Esőerdei dzsungel hangulat lett úrrá rajtunk a roppant magas páratartalomtól, gőzölgött minden, még a fejünk is, nehéz volt a levegővétel is. ...de ezzel még nem volt vége a hányattatásunknak, hisz a párára előjött minden vérszívó, bogár, csúszó- mászó. És mint lenni szokott, nem is haboztak, rögtön rávetették magukat a zsákmányra. Bele is kezdtünk a Kállai kettősbe és törzsi kézjelekkel hadonásztunk, csapkodtunk mindenmerre. A felületes nézelődő azt hihette volna, hogy megszállt bennünket az ördög és azzal viaskodunk, de nem, csak a vérszívókkal. Ez nem volt elég, mert egyszer csak egy fal tornyosult elénk, melyen vissza kellett szerezzük az elébb elvesztett szintet. Nem semmi meredekségű volt ez a fal, még Első is meg- meg állt, mint "Mama a kosárral" . Egy szerencsénk volt, hogy amilyen meredek volt olyan rövid is volt ez az emelkedő.

Sorompós átkelés után léptünk ki a szántódi országútra melyen alig tettünk meg pár lépést és újra megnyíltak az ég csatornái. Ezúttal azonban kiadósabb etap jött az égi áldásból, hisz valahol csak az Ecseny fölötti dombokon csillapodott valamelyest. Addig pedig kedvünkre csúszkálhattunk, gyakorolhattuk a dupla Lutzokat és a leszúrt Rittbergereket. Áztunk- csúsztunk- másztunk a Kánya- dombról levezető agyagos szekérúton a hatalmas gabonatáblák között. Elérve a magasfeszültségű vezetéket kicsit konszolidálódott a helyzet, ugyanis egy szintútra váltottunk egy gerincút féleségen. Az eső intenzitása nem csökkent, tócsákat kerülgettünk, már ahol volt rá lehetőség. Ha nem, toronyiránt vágtunk át a bokáig érő pocsolyákon. Így értük el a Lápai- erdőt, ahol a mai nap fénypontja lett volna. Azonban a körülmények végett nem ereszkedtünk le a Csillagfürt- szurdokba, hanem átvágtunk egy jelzetlen rövidítő úton a pirosra.  Valahogy nem volt kedvünk a ,meredek ereszkedéshez, csúszkáláshoz, majd a meredek kapaszkodáshoz. Legalább lesz mit bepótolnunk alkalomadtán.

Az Ecseny fölötti szántók között kanyargó agyagos, csúszós szekérúton  aztán olyan mozdulatokat mutattunk be, melyeket még a nagy bajnok műkorcsolyázók is megsüvegeltek volna. Ez főként a Cigány- gödör környékén volt igaz, ahol a múlt század hetvenes éveinek közepéig a környék legrettegettebb cigánytelepe volt. "Főső"- Ecsenybe érbe, a Templom-dombhoz vezető horhón bizony megkopott  lesikló és síkrossz tudásunk legjavát is elő kellett kotorjuk, de ennek ellenére szerénységem így is gatyaféken landolt az Evangélikus templom előtti parkocskához.

A hatalmas klasszicista templom még ma is büszkén hirdeti az egykoron Somogy legjelentősebb települései közé tartozó tüchtig sváb település valamikori gazdagságát, dicsőségét, melyek napjainkra csak a kevés megmaradt tősgyökeres lakos szép emlékeiben élnek. Ecseny bizony már az Árpád- korban is templomos település volt, aminek a fejlődését az oszmánok hódításai megakasztották olyannyira, hogy a falu el is pusztult, még pusztaként sem olvashatunk róla. Új, lutheránus, sváb telepesek Mária Terézia korában érkeznek és virágoztatják fel a falut. A '930-as években 1100 körüli volt a lakosok száma, több mint 85% volt a sváb/német nemzetiségű lakó. A második világégés után a németek majd 50%-át kitelepítették a kollektív bűnösség elvére hivatkozva, helyettük tót családokat hoztak. Ezzel meg is kezdődött a zsáktelepülés hanyatlása, a szorgalmasabb lakók elköltöztek, mára alig 200 lélek lakja a falut. 

Körülnéztünk a kihalt templom és parókia környékén, ahol minden a dicső múltról mesél, ahol a sváb pedantéria még most is tetten érhető, hisz példás rend volt mindenütt Jöttünkre az eső is alább hagyott, lehetett újból vetkőzni. Még a nap is előbújt a fellegek mögül és elkezdte ontani a forróságot, melyet a párás levegőben alig lehetett elviselni. Ha már így  "felfrissült" a levegő, mi is frissítettünk, betoltunk egy csúcscsokit és  vizes aszfalton lerongyoltunk a Diósi- patak völgyébe. Átkelvén az egykor szebb napokat látott Öreg hídon, máris a piciny falu, piciny centrumába érkeztünk ahol a bót- kocsma kombóban a helyi erő már bőszen múlatta a szombat délelőttöt. Most valahogy nem volt kedvünk  vegyülni és műintézményt látogatni, ezért egyből a élénk violettában virító T betűs retró telefonfülkéhez rongyoltam- vesztemre!

,

Ugyanis a fülke rozsdásodó vasszerkezetébe lódarazsak költöztek, melyek zokon vették, hogy beléptem a birodalmukba. Meg is lett a jutalmam, három bátor őrszem eresztette belém fullánkjait, hogy takarodjak már onnét. Első gondolatom az volt, hogy kiabáljak Kedvesemnek azonnal menjen távolabb, hisz ha őt megcsípi három ilyen, bizony lehet, hogy még a helikopátert is riasztani kellett volna, olyan érzékeny a méh/darázs csípésre. Hordjuk is az adrenalin injekciót szorgalmasan. Szerénységemet is megütötte a három csípés, még szerencse, hogy a karomon és a hátamon értek el a támadók.

A kis intermezzo után beütöttük a pöcséteket az igazoló füzeteinkbe és angolosan továbbálltunk, bár nem a legkellemesebb emlékekkel. Mivel az imént völgybe rongyoltunk, így evidens volt, hogy a térdig érő, vizes fűben csúszkálós kapaszkodás kezdődött, hogy elhagyhassuk Ecsenyt. A Kis- hegyi- dűlő eszeveszett 232-es magasságába igyekeztünk, melyet soha nem értünk el, mivel a piros sávok nem érintik a csúcsot. Hatalmas szántók között bóklásztunk, akrobatáskodtunk a csúszós agyagon, elslattyogtunk az egykori Sándorpuszta csekély romjai között. Hullámvasutazva érkeztünk egy erdősáv szélére, innét fák és napraforgó/ cukorrépa földek között hol emelkedtünk, hol süllyedtünk, hol csúsztunk, hol tápászkodtunk fel az édes anyaföldről, mely ma különösképpen vonzotta a hátsónkat.

,

Megkerülve az erdősávot egy meredekebb lejtő után egy jobb minőségű útra kanyarodtunk ÉNy-i irányba a Siófok- Kaposvár vonal sínpárja mellett. Fosókát lakmároztunk, még hazára is szüreteltünk és elég jókedvűen értük el a Felsőmocsoládra vezető kopott aszfaltutat. Topogtunk, jártunk az úton és az út melletti gödrökben a Kállai kettőst és a somogyi kanásztáncokat, hogy bakancsaink a rengeteg rátapadt agyagtól/sártól valamelyest megtisztuljanak.

Sorompós kereszteződésen keltünk át és a finisbe csaptunk, már látszódott a 67-es körforgalma és mögötte Mernyeszentmiklós első házai, sőt még az itt hagyott autónk is virított a kora délelőtti napsugarakban. Szentmiklós(puszta) ma Mernye településrésze, pedig egykoron önálló település volt, de eleink kapzsisága egyszer csak hozzácsatolta egy nagyobb faluhoz és azóta kénytelen a Mernye előnevet is viselni, minden önállóság nélkül. Pedig a defterek és utána a Nádasdy és Festetics okmányok is önálló, életképes településként említik.

Bepattanva autónkba visszarongyoltunk Igalra a másik autóhoz és toronyiránt az első strandra kormányoztuk autóinkat, ahol a nap hátra lévő részén a hűs habokban áztattuk csontjainkat. Este olasz menüvel jutalmaztuk meg magunkat, amit ma Aperol Spritz-el kísértünk el!

Egészségetekre!

Írta:   Soós Lajos

Fotó: Soós Margit 

Térkép és szintrajz: