Boglári Túrázók: február 2015

RP.-DDK. 3.TÚRA 2015.FEB.02. KATAFA-KONDORFA

" Vas megye: országunk legváltozatosabb megyéje. Sűrítve és kicsiben majdnem az egész Európa megtalálható benne...."
Idézet: Dr Bács Gyula -Vas Megye c. könyvéből

A múlt hétvégi havazásnak köszönhetően fehérbe öltözött a Dunántúl,így adott volt a lehetőség az idei első havas túránk tervezésére és bejárására. A héten a ami napra ígértek a meteorológusok szép időt(eleinte párás,ködös majd napsütés 0-+2 fok) a Nyugat-Dunántúlra,majd keddtől fokozatos romlást jeleztek,így könnyű volt a döntés.

A folytonosság jegyében ma a Katafa-Kondorfa közti távot néztük ki ami cca 27 és fél km-t jelent,változatos domborzati viszonyok közt.

A szokásos hajnali indulás után borzongva szálltunk ki a jó,meleg autóból fél nyolc környékén a 76-os főút nagymizdói elágazásánál,ahol legutóbb megszakítottuk az útvonalat.
A tegnap esti friss hóesésnek köszönhetően nem épp a legideálisabbak voltak az útviszonyok elég lassan tudtunk csak haladni a síkos,félig-meddig eltakarított utakon.

Gyors cihelődés után ,barátaink tovább indultak Kondorfa irányába,hogy onnét kezdjék a túrát.

Mi a

-on pár lépéssel elértük Katafa határát. A település a Kemenesháton található első írásos emlékei az 1200 évek első harmadából lelhetők fel,de bizonyítékok támasztják alá,hogy már a Római Birodalom alatt is lakott hely volt.

Rövidesen elértünk egy emlékműhöz,a Nádasdig terjedő szakasz fotóit Laci barátom gyűjteményéből másolom be,amiket délután csinálta,lévén a reggeli óriási köd miatt a mi képeink nagyon rosszak lettek,csak Nádasd után tudtunk elfogadhatóakat készíteni.

Katafa határában

Ezután leereszkedtünk a faluba a Kossuth utcán és pár száz lépés után a

balra,Ny-nak kanyarodott és egy földesuton elértük a falut kettészelő Cseri-patak hídját,majd fölkapaszkodva a település ezen részére elértük újból a 76-os utat.

Átkelés a 76-oson

Nemsokára elértük a falu víz alatt lévő sportpályáját ,ahonnét a szűz hóban törtük magunknak az utat a 10.15 cm-es hóban a Cseresznyés nevű dűlő bokrosai és szántói közt.A szűz hóban amilyen élvezetes volt a haladás,annyira fárasztó is,minden lépésnél kilépni a friss hóból. Jó kilométernyi haladás után értünk el egy szennyvíztisztító telephez,ahonnét már egy rossz minőségű aszfaltút vezetett tovább és volt már egy keréknyom,amiben könnyebbé vált a haladás.

Most már tempósabb haladás után pár száz lépéssel elértük a következő lakott települést Nádasdot,a környék legnagyobb települését,melynek története nagyon hasonlít az előző településhez. Ezt a környéket is érintette a Római Birodalom egyik legfontosabb kereskedelmi és hadi útja a Borostyánút .

információs tábla Nádasdon

A települést az RP.-DDK útvonala kevésbé érinti,épphogy csak "átszalad rajta K-Ny-i irányban.
Végigrobogva a falun hamarosan elértük az igen forgalmas 86-os főutat,melynek gyorsforgalmi úttá való fejlesztése napjainkban zajlik. Átkelve az országúton ,majd pár lépés után a Zalalövő-Körmend vasútvonal elhagyott pályáján egy földúton haladtunk tovább a szűz hóban a Kis-erdőre-dűlő megművelt táblái közt..

A felhagyott mellékvonal

Ekkor már a köd kezdett felszállni,éd a nap is elő-elő bukkant már,de a hőmérséklet még nem ment 0 °fölé. A haladást nehezítette még,hogy nagyon kellett figyelni hova lépünk,mert a hóval borított vékony jéggel fedett tócsákba könnyű volt bele "szakadni". Hál istennek csak egyszer fordult elő mindkettőnkkel.

Biztos mély

A Kemeneshát hosszú fennsíkján hullámvasutaztunk ,kár,hogy a köd végett nem láthattuk a kilátást,állítólag tiszta időben gyönyörűen látszanak még az Alpok közeli csúcsai is.

A nap kezdi felszippantani a ködöt

Jó másfél km "hótalpalás" után elértük az Almásdi-erdő határát egy villamos távvezetéknél.
Az erdőben egy nyom nélküli kocsiúton kerülgettük a befagyott ,hóval borított tócsákat. Az erdő fáit jobbára fenyők uralták,de néha-néha egy-egy tölgy is feltünt. Átgázoltunk egy neve sincs erecskén,majd egy nyiladéknál a

D-nek fordult,egy jó minőségű makadám útra,melyen több keréknyom is volt,így itt is könnyebben tudtunk haladni.

Pár száz méter után kiértünk az országútra,melyen jobbra fordultunk. Itt visszanézve Nádasd felé,észrevettünk egy az úton átkelő őz csordát,melynek egyik tagja "pózolt" nekünk pár fénykép erejéig.

A manöken

Az országúton Ny-Ény-nak haladtunk vegyes erdők közt,előbb leereszkedtünk a Daraboshegyi-árok völgyébe,majd onnét felkaptattunk az országúton újra a fennsíkra és meg is érkeztünk utunk következő településére Halogyra ,mely egyben ellenőrző pont is.

Ez a picinyke a Kemeneshát szélén található település elsősorban a sport életérő nevezetes. A helyi futballklub fiataljai figyelemre méltó eredményei vannak a Vas-megyei bajnokságban,valamit a közelmúltig NB II-es teke csapata is volt.

Elhagyva focipályát ereszkedni kezdtünk a faluba,elértük a falu hősi emlékművét,melynél a szokásos néma főhajtással emlékeztünk a falu hőseire,kik a vérüket adták a háborúkban a hazáért.

Park az emlékművel

Az emlékmű után elfordultunk a falu főutcáján balra,majd nem sokára el értük a Kónya kocsmát,az ellenőrző pontot.
Igaz,hogy még zárva volt,de a kedves tulajdonos hölgy szívesen beengedett bennünk és örömmel adta a stemplit.
Nagy öröm volt elbeszélgetni a kedélyes hölggyel,megtudtuk a kocsma történetét,a gazdag fénykép gyűjteményből megismertük visszamenőleg négy generációig a család tagjait.

Ahol a falu élete zajlik

Kértünk egy-egy melegítő stampedlit,melyet egy finom Müncheni sörrel kísértünk el és elvégeztük a papír munkát a kellemes melegben,mely kimondottan jól esett.

Katafától idáig megtettünk nagyjából 6,5 km-t 1 óra 20 perc alatt miközben felfele kb 40,lefele cca 60 m-t teljesítettünk.

Az apró kemenesháti falu róm.kat.temploma

Szedelőzködés után fájó szívvel léptünk ki a csípős hidegbe és folytattuk a bandukolást a falu főutcáján. Elérve az utolsó kereszt utcát a

balra kanyarodott azon .Pár lépés után egy keresztnél felvettük a DNy-irányt és elhagytuk a falut.

Elhagyva a falut újabb szűz havas szakasz következett,felváltva kapaszkodtunk és ereszkedtünk hol szántók,hol erdősávok közt. Felérve újból a fennsíkra ,leereszkedtünk a Hímfai-patak hídjához,mely egyben a Hímfai-Parkerdő határa is.

A Hímfai-patak

csak érinti a parkerdő szélét és a Hímfai-tó déli partján vezet tovább. A pihenő és kiránduló hely példaértékűen,igényesen van kiépítve. Lehetőség van egy tanösvényen megismerni a környék történelmét,növény és állatvilágát.A kirándulást tűz rakó helyek teszik teljessé,valamint a horgász turizmus sem elhanyagolható.

A szűz hóban,a tó partján

Mi az erdő alján a széles sétaúton törtük magunknak utat a friss hóban,miközben elhaladtunk a Szúnyogos -kút csordogáló foglalata mellett.

A tábla szerint nem iható a vize (?)

Majd másfél kilométernyi" havaskodás" után egy lezárt sorompónál értük el a Parkerdő Ny-i bejáratát,majd újabb pár száz lépéssel az országutat,melyen balra D-Dny-nak fordultunk.

Búcsú a parkerdőtől

Innét vegyes erdőben emelkedett tovább az út a Kemeneshát fennsíkjáig,ahonnét szintben értük el Felsőmarác szélső hazait.

A település határában a középkorban vár is állt,de ennek már csak igen csekély nyomai találhatóak meg. A gyakorlatilag egy utcás,nagyon hosszú faluban életnek csak apró jeleit láttuk,egyedül az önkormányzat környékén volt némi mozgás.

A

és a piros Mária út jó másfél kilométeren halad végig a falun és a templomnál találkozva a szemből érkező

jelzéssel jobbra kanyarodik,a hősi emlékműnél,ahol megejtettük a szokásos néma főhajtást.

A templom hátulról és a falu hőseinek emlékműve

No a templom látvány annyira lefoglalta a figyelmemet és el is bambultam,hogy nem vettem észre a lekanyarodásra figyelmeztető jelzéseket és tovább trappoltunk a főutcán egész a falu utolsó házáig, jó 700 m-en. Itt vettünk észre a fals irányt,majd térkép böngészés után úgy döntöttünk nem megyünk vissza,hanem egy aszfaltos úton kigyalogolunk az Őriszentpéterre vezető útra,majd azon jobbra kanyarodva érünk be túránk következő pontjához,az egyedi templomáról és a Sigray kastélyáról nevezetes Iváncra ,mely egyben ellenőrző pont is.

Érkezés Iváncra

Rövid ereszkedéssel értük el a falu első házait,majd a Gróg Sigray Antal által építettet róm.kat. templomot.

A róm.kat.templom,mely a zebegényire emlékeztet

Modern belső tér

A faluban két bélyegző is található egy a templom előterében,mely mindig nyitva van, egy asztalkán,egy pedig a helyi kricsmiben. Mi úgy döntöttünk.hogy itt nyomjuk be az igazoló füzetünkbe a soron következő pecsétet. Kicsit felháborított,hogy jól nevelt sporttársaink a hófehér abroszon próbálgatták ki a bélyegző lenyomatát.

Gyors pecsételés után úgy döntöttünk megesszük a szendvicseink és ejtőzünk egy picit a már kellemes napsütésben.

Halagytól megtettünk nagyjából majd 9,5 kilométert a kitérőnek köszönhetően, 1 óra 59 perc alatt miközben emelkedtünk 120 és ereszkedtünk 90 m-t.

Majdnem végeztünk és már cihelődtünk a továbbhaladás előtt,mikor a keresztutcán feltűnt Gyöngyi és Laci. Gyors kulcs és tapasztalat csere után folytattuk az utat.

A

és

jelzések Ny-i irányban hagyják el Iváncot. Pár száz lépés után elhagytuk a falut és az országúton leereszkedtünk egy neve sincs patak hídjához,mely a közeli Rába felé igyekszik.

Robogás a nagy testvér felé

Átkelve rajta újból felkapaszkodtunk a fennsíkra és elértük a Kemeneshát utolsó faluját,az alig 70 lelket számláló ,Árpád-kori Hegyhátszentmártont .

Piciny falu,piciny központja

Az apró települést K-Ny-i irányban gyorsan elhagytuk,majd egy lovarda mellett elhaladva egy járatlan mélyúton folytattuk az ereszkedést. Ezen a szakaszon a friss hóban folyamatosan láttunk két bakancs nyomát,mely barátainktól származott és innét már egész a célig elkísértek bennünk.

Falu végén....

Elérve egy öreg tölgyet jobbra hívtak a jelek,hogy egy meredek lejtőn ereszkedjünk le a Lugos-patak völgyébe.

Búcsú a Kemenesháttól,ellőttünk már az Őrség fenyvesei

Kisebb gondolkodás után kineveztük ezt a pontot a mai túránk legmagasabbikának és megettünk egy csúcscsokit,majd a meredek lejtőn leereszkedtünk a völgybe,ahol előbb jobbra,majd balra kanyarodva ,ártéri fák és legelők közt elértük a Rába felé siető Lugos-patak partját,mely egyben határfolyó is ,mivel a túlpartján belépünk hazánk egyik legszebb tájára az Őrségbe.

Apró tavacska a Lugos völgyében

Az Őrség a nevét a honfoglaló eleink által állított "őrtállókról" kapta a nevét,nagyobb részt Nyugat-Magyarországon,kisebb rész Szlovéniában fekszik. Legfőbb vonzereje az elzártságának köszönhetően megmaradt érintetlen természeti szépsége. Bár az újabb időkben egyre jobban eléri a tömegturizmus...

A Lugos-patakon a jelzések régebben egy gázlón keltek át,de az elmúlt időszakok csapadékos időjárása és a magas vízállás végett,ügyes kezek egy gyalogos hidat építettek.
Így sikerült száraz lábbal átkelni a patak fölött,bár megpróbálkoztam átgázolni a patakon,de olyan magas volt a víz,hogy befolyt volna a bakancsomba,így lemondtam róla.

Bicóval legutóbb még a vízen "keltünk" át

Innét már ismerős tájakon vezetett az utunk tovább,lévén pár éve már kerékpároztam erre Talpi barátommal ,aki a közeli Farkasfán lakik és a minden évben szokásos Őrségi kerékpártúráink vezetője.

Már az Őrségben....

Átkelve a patakon a

pár lépés után jobbra elhagyta a mi útvonalunk és a Rába mellett halad tovább.
A mi jelzésünk Ény. felé folytatódott ,majd pár száz lépés után D-nek fordult a Lugos folyásirányával szembe. Innét már végig a patak mellett haladtunk hol közelebb,hol távolabb a partjától.

A kanyarodás után a

előbb egy kijárt szekérúton ,elzárt terület mellett haladt tovább a fenyvessel borított domboldal alatt,de egy idő után a szekérút a dombra kanyarodva elhagyott bennünk,nekünk pedig szorosan a villanypásztoros kerítés mellett volt muszáj mennünk,mert jobbról áthatolhatatlan bozótos,dzsindzsás terült el.

A "Ho Si Minh ösvény " I.

A "Ho Si Minh ösvény" II.

Az ösvény néhány helyen alig pár tíz centi volt,így elég nehézkesen haladtunk,mikor itt bicajoztunk ez a kerítés még nem bosszantotta a gyalogos vagy kerékpáros emberfiát.
Talán jó kilométernyi vánszorgás után kinyílt a jobb oldali bokros és innét már széles ösvényen tudtunk tovább haladni.

Gyöngyi és Laci nyomai

Átgázoltunk egy mellékpatak pár centis vizén és a köves-kavicsos úton előbb balra,majd jobbra kanyarodtunk és felvettük a D-i irányt a Lugos partján.

A makadámútról ezen a részen már letolták a friss havat az erdészet gépei,így tempósan tudtunk haladni,a csodás,sűrű fenyves erdőben,melynek oszlopszerű fenyői büszkén törtek az ég felé.

Fenyvesben

Ezen a részen inkább a fenyők tűleveleiről lehulló olvadó hó okozott bosszúságot,néhol néhol.úgy esett,mintha öntötték volna. No de ez legyen a legnagyobb probléma.

A hosszú egyeneseket néhol megtörte egy-egy kanyar,néhol öreg tölgyek színesítették a fenyves világát.

Egy vénséges vén tölgy

A Bakonya aljában több km-es bandukolás után értünk el egy kereszteződést ahol a már megszünt

elhagyja a

-ot,de a lefestett jelzések ,továbbra is láthatóak.

Útkereszteződés az erdőben

Letérve a dózerútról elmaradt a jól takarított út is egy darabig még egy keréknyom volt,de pár száz m. után megfordulhatott a terepjáró a nyomok alapján.

Újabb szűzhavaskodás

Így újból a friss hóban tapostuk az utat magunknak. Pár száz lépés után a jelek behívtak az erdőbe és a fák közt a Lugos partján haladtunk tovább újabb pár száz lépést,majd visszatértünk az elhagyott úthoz.

A Lugos partján,a távolban "tarvágás"

Ekkor már az Antal-liget és a Lugosi-völgy alatt jártunk.

A talaj egyre vizenyősebb ,mélyebb lett és ezek az erecskék mivel mozgásban voltak nem fagytak be ,így több helyen csak a vízen járásra volt lehetőség.

Merre menjünk?

Különösen megküzdöttünk egy mellékággal a Mályi-rét határán,melynek néhol 20-30 centis vizén csak komoly kitérőkkel tudtunk átkelni.

A Mályi-rét határától a

egy dzsindzsás,óriási keréknyomokkal szegélyezett,bokrokkal sűrűn benőtt ösvényen,szekérúton halad tovább az erdő szélén. Itt vagy a barázdák közt bukdácsoltunk,vagy a vagy befagyott vagy nem, tócsákat kerülgetve haladtunk.

Nyáron sem lehet kellemes élmény

Megpróbáltunk kimenni a rét szélére,de ott meg elég mély,mocsaras volt a talaj köszönhetően az egyre szebb időnek. Úgyhogy mindegy volt hol haladunk,egyik sem volt kellemes,de innét mát láttuk a közeli falu házait és templomtornyát.

Egy magaslesnél Ény-nak kanyarodva ,most már jó minőségű szekérúton értünk be útunk végállomására Kondorfára ,melyet oklevelek először a XIV.-k sz.közepén említenek.

Már a finisben

A hamisítatlan Őrségi településen a mai napra jellemző hullámvasútazással haladtunk egyre beljebb.

Róm.kat. templom az Alvégen

Tájidegen építmények

Előbb elértük az Alvég központjában lévő templomot,majd elhaladva a megszűnt óvoda és iskola mellet elértük végcélunk a kocsmát,ahol a mai nap utolsó pecsétjét kértük.

A célban

Itt a megszokott MTSz-es pecsét helyett a díszes HVTE az Őrvidék turistája bélyegzőt adják az RP.-DDK teljesítőinek is.

Az adminisztráció mellé kértünk egy vörös csillagos sört(a sofőrnek kólát) és rövid pihenő mellett összegeztük utunk utolsó etapját.

Iváctól idáig majd 13 km-t tudtunk le 3 óra 11 perc alatt,miközben "leküzdöttünk" felfelé kb 200,lefelé cca.170 m-t.

Ezután elkértük a tulajtól a tiszta wc kulcsát,ahol tiszta ruhát váltottunk, és indulás előtt elsétáltunk még egy főhajtás erejéig Kondorfa hőseinek emlékművéhez,majd kocsiba pattantunk és elrobogtunk barátainkért Katafára,kik szintén befejezték a mai nap túráját.