RP-DDK   10.TÚRA   2016.ÁPR.27.  

                          KERKAKUTAS-ZALALÖVŐ

     A déli szélben lehunyom szemem

És gyöngyvirágok szagát érezem.

Az esti égen violás a szín

És kikeletben járnak álmaim.

A hó alól már dobban boldogan

A föld nagy szíve s csöndesen fogan

A csíra, melyből új élet terem

S bimbók bomolnak majd szűz réteken.

Az örök nap még bágyadtan ragyog,

De tavaszosok már a csillagok

S az éjszakában zizzenő neszek,

Egy új világ susogja már: leszek!

A földre fekszem, hallgatom szívét,

Az égre nézek, kémlelem színét,

Ég, föld között angyali üzenet

Hirdeti a jövendő életet.

Mert boldog ige ez és szent igaz

És örök törvény és áldott vigasz,

Hogy győz az élet, duzzad és dagad

S elönti mind az ócska gátakat!

                                                                                    Juhász Gyula:Tavaszvárás  1924

                     Mai túránk Szelek havának huszonhetedik napjára terveztük be,bízva abban,hogy a naptár szerinti időjárási körülmények közt tudjuk teljesíteni. Aztán már sokadjára tapasztaltuk,hogy ember tervez,Isten végez.A mai nap a körülmények mindennek voltak nevezhetőek csak ideálisnak nem. A tavasz derekának kellemes időjárása helyett kimondottan tél végi körülményekkel kellett szembesülnünk(ezért  is választottam mai mottónknak Juhász Gyula versét).Bár az időjósok egyáltalán nem ígértek mára semmi jót,de mi bizakodtunk ,hogy hátha...    Reggel még nem is volt semmi baj,kellemes körülmények közt vágtunk neki a távnak,de aztán alig egy óra elteltével megérkezett nyugatról az újabb hidegfront,aminek a jeleit érzékelve futottunk az eső elől bele a viharba. Először csak csípős szél kerekedett,majd hol jobban,hol szerényebben szakadt az eső,ami volt,hogy hódara formájában ért földet. Úgyhogy nem a legideálisabb körülményeket fogtuk,de kalandnak és élménynek jó volt.

Szilárd "eső" Csödén

                     A mai nap végleg elhagyjuk az Őrséget,annak peremén  a Hetésben túrázva és a Göcsejbe érkezünk. Ma eltérő távolságot tettünk meg Laciékkal,mivel mi már korábban jártunk a Göcsejben,így ők  Kustánszegről Kerkakutasra  túráztak ,míg mi a Kerkakutas-Zalalövő távolságot tettük meg. Ezen a szakaszon nem számíthattunk különösebb látnivalóra ,nagy szintekre sőt még a környék néprajzába sem tekinthetünk be. Ennek ellensúlyozására az etap majd végig erdőben vezet vagy közel ahhoz vezet,így a csodáslatos tavaszi erdei környezet kíváló alkalom a feltöltődésre,elmélkedésre.

                    

                     A szokásos hajnali indulást követően negyed nyolc előtt tettük ki barátainkat Kustánszegen,hogy belekezdjenek a több mint 30 km-es napi adagjukba. Mi átautóztunk Kerkekutasra,ahol a már ismert bót-kocsma kombó vegyes bolti részén-csak ez működik már- szereztük be az ellenőrzőfüzeteinkbe az indító pecséteket. Még becsókoltunk két féldekást,amihez a bolt készletét csökkentve jutottunk hozzá. Még szerencse,hogy felvettük a folyékony nagykabátot,mert jótékony hatására nem sokára szükségünk lett.

                    Kerkakutas piciny falujának,piciny történelmét ebben a beszámolóban  írtam meg. Kilépve a boltból rögtön az előtte elvezető   jelzéseket követve tettük meg az első lépéseket. Megcsodáltunk még egy ősöreg Belarusz traktorcsodát és takaros-némelyik újonnan felújított-házak közt pár perc alatt megérkeztünk a Szent István római katolikus templomhoz,mely napjainkban esik át teljes renováláson.

Made In  CCCP

                  Kerkakutas fontos egyházas hely,mivel a környék legnagyobb falva,első torony nélküli temploma 1778-ban épült és Szent István király titulust kapta. 1800-ban a hívők adakozásából új templom építésébe kezdtek,ennek tornya azonban csak 30 év elteltével készült el. 1934-ben átalakították a templom tornyát ,1948-ban lelkészlakást alakítottak ki. Jelenleg a lelkészi szolgálatot a Csesztregen székelő Plébánia látja el.

Szent István templom Kerkakutas

                  Eztán tovább baktattunk az egyre keskenyebb aszfalton,elhaladtunk a falu egykor iskolája és az önkormányzat épülete előtt,majd a temetőnél elfogyott a lábunk alól az aszfalt és egy rövid emelkedőn egy kicsiny gerincre értünk egy kicsiny , takaros tavacskához. A tavacska magánkézben lehet,mert több tábla is figyelmeztet a belépés tilalmára,valószínűleg horgászatra és partyk rendezésére hasznosítják a jelek szerint. 

Tavacska Kerkakutas fölött

                   Innen jó minőségű dózerút vezetett tovább,melyet mázas cseréppel tömörítettek keményre.Jobbról hatalmas művelt szántók kísértek bennünk,melyeken túl feltűntek a közeli Göcsej dimbjei-dombjai.Balról pedig  a csodálatos,hatalmas kiterjedésű mészkerűlő erdei fenyves színezte a látóhatárt. A dózerút olyan alattomosan emelkedett,de kedvesem erős tempót diktált,hisz az égre nézve tudtuk,hogy nem ússzuk meg szárazon a napot.

                Ebben az ingerszegény környezetben vezettek a   jelzések tovább,változatosságot néhány magasles és egy-pár előttünk felugró ugrifüles jelentett. Ezek jól elszórakoztak velünk,hisz mikor már majd fénykép közelbe értünk hozzájuk odébb ugrottak ,hogy kikerüljenek az optika ideális hatósugarából. Ezt jó párszor megismételték őkelméék,nekem meg Gazsihoz hasonlóan egyfolytában Tersánszky örökbecsű műve járt a fejemben ,bár az elmúlt vasárnap első menyasszonyom nyulat készített vadasan,de az mégsem paprikás .

Ugrifüles

                 Jó pár perc erős menetelés után végre beléptünk a Pankar-erdő vegyes fái közé,ahol továbbra is jó minőségű szekérúton haladtunk,de a cserép "burkolat" időközben megszűnt alattunk. Az út hullámvasútazva haladt tova hol fenyvesek,hol tölgyesek ,s vegyes erdő közt. Egy keskeny völgybe leereszkedve jobbról az erdő szélen egy rogyadozó kút kávája díszelgett,míg balról egy ingoványos lápos rét kisebb-nagyobb víztükrein csillant meg a fény.  

Egykor tán itatásra használták

               A völgyből felkapaszkodva ,egy gerincen a  egy általam nem ismert jelzésű turistaút csatlakozott. Az utunk itt nyugatnak fordult és tekergett tovább ,balról egy vízmosás szurdokszerű árkai tünedeztek fel.

A Pankar-erdőben

              A széles szekérút egy idő után kiért az erdő szélére,jobbról egy hatalmas tisztás tűnt fel. Az út a tisztás szélén az erdő mellett futott tovább,de a jelzések nem az út melletti fákon voltak láthatóak,hanem egyre beljebb az erdőben,így pár tucat lépést követően mi is bementünk az erdőbe és próbáltuk követni a jelzéseket amik elég hektikusan voltak festve a fákon. Némelyikük látszott már messziről,némelyiküket keresni kellett. Jó pár percet tekeregtünk az erdőben,aztán egyszer csak kiléptünk az előbb elhagyott szekérútra a tisztás nyugati végében. Gondolkodóba estünk,hogy ennek vajon mi értelme volt,de választ nem találtunk. Sebaj......

Jön a hadd-el-hadd  

               Így továbbra is a jó minőségű erdészeti úton trappoltunk,kocogtunk sebes léptekkel tova az eső elől.Ezen a szakaszon csodaszép fenyvesek közt haladtunk és mivel lassan kiérünk az Őrségből szomorú szívvel búcsút vetünk a tájra oly jellemző fenyőktől.

Búcsú a fenyvesektől

               Egy jó nagy vargabetűt leírva tekeregtünk az erdőben,ahol a fák egyre jobban hajladoztak,jelezve a közelgő vihart. A vihar előszelében újból kiléptünk az erdőből és egy ösvényen egy szélesebb rétre ereszkedtünk. Ezt a kaszálónak használt rétet középen egy árok osztja ketté,melyen egy magányos fenyő mellett keltünk át.

Érkezés a kihalt faluba

              Ez a gondozott rét jelezte,hogy már az egykori Pusztaszentpéter területén járunk.

               Túráink során már több olyan egykori településre elvetődtünk ,melyek ilyen-olyan okból kifolyólag az idők során elnéptelenedtek,kihaltak és az élet jelei már csak foszlányokban lelhető fel. Ma is egy ilyen faluba vetődtünk el,melynek sorsa egyedi ,a pusztulását elsősorban a szocialista eszme központosítása okozta. Nagyon rossz érzés ilyen falukba érkezni s az egykor virágzó települések romjai közt járni-kelni,mert általában leírhatatlan a környék,csodálatos természeti környezet öleli körül ezeket a kihalt falvakat. Mindig elgondolkodtat.hogy a Lajtún túli boldogabb országokra ez miért nem jellemző? Sok dolog közrejátszik ,de nálunk a "Felszabadulás" utáni erőszakos központosítás különösen sok ilyen kicsi,elzárt település vesztét okozta.

                Pusztaszentpéter már az 1200-as években lakott volt,és elbeszélésekből tudjuk,hogy a török időkben még várral is rendelkezett,de ennek semmilyen nyomát nem találni,bár egykori helybéliek még megtudják mutatni a helyét. A török dúlás után az egykori kulcsos város pusztává sínylődött. A falu és a környező erdők,savanyú földek a Tarányiak birtokában volt,de az egész területet az Esterházyak birtokai vették körül.A Trianoni-békediktátum után nem a Lenti-járáshoz került,mint a többi környező település,hanem a több község összecsatolásával létrejött Zalalövőhöz  csatolták.A falu ekkortól Zalalövő VI.kerülete lett,ami egyben Pusztaszentpéter végének a kezdete is lett.

             A csak földúton megközelíthető telepölés lélekszáma nem érte el a 200 főt,ezért a szocialista "tervezők" eleve nem számoltak vele és a község sem áramot sem utat nem kapott. Az elnéptelenedés fokozatosan gyorsult és 1970-re már csak egy ember maradt az őslakók közül:Devecz Oszkár . Ő egyedül dacolt a mostoha körülményekkel és szinte remeteként -_bár Ő maga tiltakozott e jelző ellen-állattartásból és gazdálkodásból tartotta fenn magát,egészen 2007-es haláláig.  Oszkárról nem sokkal halála előtt  készítettek egy dokumentumfilmet,Remeteidő címen ,amit érdemes végignézni.

           Magányát lényegesen enyhítette,hogy az Ő házában a lakott a RP-DDK igazoló pecsétje és a turisták érkezése mindig színt vitt az életébe és szívesen beszélgetett az ide vetődő emberekkel. Halála előtt Béla és Fáncsi gondozta az idős embert,Ők mai is itt élnek és várják a híreket hozó turistákat.

           Az élet fura fintora,hogy mára lekavicsozták a Csödéről  ide vezető földutat és egy itt futó felsővezetéknek köszönhetően még áram is van az egykori faluban,sőt még a  mobil térerő lefedettsége is kitűnő. Ennek hasznát sajnos már az őslakók nem élvezhetik csupán egy-két "természetet szerető "befektető,kik óriási területeket vásároltak fel fillérekért.

             Átkelve az erdőn újra egy erdősávba vezettek a   jelzések ,furcsa érzés volt az egykori település csekély emlékét látni. Pár tucat lépést követően újra kiértünk a rétre,mely talán épp gyümölcsös lehetett. Balról fel tűnt egy körbekerített aránylag jó állapotú ház,ami szemmel láthatólag csak időszakosan lakott. 

Pusztaszentpéter...

            Ekkor értünk bele az esőfelhőbe,pedig,hogy iszkoltunk előle,és először kövér cseppekben,majd egyre jobban szakadva kaptuk a nyakunkba az áldást. Kapkodtuk lábaink ahogy csak bírtuk és a nagy sietségben elnéztük a hívó jelet,ami Oszkár egykori házához a pecséthez vezetett és már csak a körülkerített osztrák birtoknál-ami elég visszataszítóan hat a békés nyugodt természetben- eszméltünk ,hogy ezt bizony elqrtuk,sajnáltuk,mert az új tulajok Fáncsi és Béla sok mindent tanultak jótevőjüktől és biztos sok érdekeset meséltek volna az egykori faluról.  

Az osztrák birtok Pusztaszentpéteren

              A körülmények végett úgy döntöttünk nem megyünk vissza,nem akartunk annyira elázni ,bár csak bőrig sikerül-aztán nem számít, és elkezdtünk kikapaszkodni a völgyből. Még egy darabig az egykori falu mellett haladtunk elértünk egy táblát,melyen az Oszkár -tanyára figyelmeztetnek,majd felértünk egy gerincre.

"infó"tábla

             Innét az út is egyre jobb minőségű ,kavicsozott lett,lehet,hogy az osztrák tud többet és elérte ,hogy könnyebben lehessen megközelíteni Pusztaszentpétert?

A "pusztaszentpéteri sztráda"

             Az út jobb oldalán sűrű tölgyes erdő,balról pedig a falu egykori,ma is művelt területei kísértek a sietős trappolásban. Jó tíz percet haladtunk ,közben az eső is csillapult valamelyest ,mikor a   jobbra ,ÉK-nek fordultak,ekkor már a Pap temetői-oldal  gerincét tapostuk. Talán ha jó száz lépést tettünk és a széles kavicsozott út betért az Út-erdő vegyes fái közé. Közben a gattertelepről egy jól megtermett kuvasz szegődött a nyomunkba és kellő távolságból morogva elkísért bennünket az általa őrzött terület határáig. Félősek jobb ha felkészülnek,de nem fog bántani,mert csak a területét védi.

Fatelep Csöde mellett

          Jó kilométernyit haladtunk ,mikor az eddigi út egy rossz minőségű aszfaltútra váltott és megláttuk Felsőcsöde első portáit. Órámra sandítottam és nagyon meg voltam elégedve,mivel 10 km körüli távot daráltunk le alig két óra alatt. Már kezdtünk örülni,amikor a csepergő eső újra rázendített,de most már nem simán eső volt,hanem hódara formájában kaptuk a nyakunk közé az égi áldást,így a falucska szépen felújított portáit nem igazán volt kedvünk tüzetesebben szemügyre venni.

Első lépések Felső-Csödén

Elhagyott porta Felsőcsödén

          Felvettük a nyúlcipőket ,igyekeztünk minél előbb valami fedett helyet találni,mert ekkor szörnyen esett.  Pár perc múlva el is értünk egy panzióhoz,a faluban az egyetlen,ami zárva volt,de az előterébe sikerült pár percre behúzódnunk,amíg kicsit csillapodott.  Felnéztem a cégérre és megeresztettem egy laza poént,mondom kedvesemnek:-Nem is tudtam,hogy rólad keresztelték el ezt az egységet!   Felnézett a cégérre és olvassa,hogy  Sárkány Panzió ,na az eddigi hódarás förmedvény mellé még pár villám is lecsapott,alig győztem ugrálni. Tudtam,hogy még megiszom a levét ennek.

Az ominózus panzió

            Amíg vártunk az eső csillapodására,frissítettünk ettünk egy csúcscsokit ,mert számításom szerint a mai nap itt voltunk a legmagasabban. Aztán vártunk ,mint a jól lakott napközisek,de hiába . Lesz ami lesz alapon aztán neki indultunk ,alig tettünk meg a panziótól pár lépést,dolgunk akadt,mert az egykori iskola épülete előtti buszmegállóban megláttuk a pecsétet amivel igazolni kellett itt jártunk. A pecsét felirata itt ugyanaz,mint Pusztaszentpéteren és az ilyen gyengébbeknek rakták ki ,mint mi,akik nem találják meg az elhagyott faluban a másikat.

Természetes Iskola-  Felső-Csöde

               Felsőcsöde egy törpefalu,Csöde,egyik településrésze  zsákfalu,autóbuszjárat naponta csak párszor érinti.A település első említése 1342-ből datálódik Chede alakban, és egészen a XIX.sz-ig szeres település volt,lakói elsősorban jobbágyok voltak. Lakossága a XX.sz folyamán jórészt elvándorolt,így mára elöregedett. Több településrésze mára teljesen kihalt,ezek a már említett Pusztaszenrpéter,valamint Pácod és Szentmártoni major. A 2000-es években újból forgalomba helyezett Zalaegesrszeg-Őrihodos vasútvonal átadását követően az idegenforgalom fellendült ezen a szép fekvésű településen,ami élénkítő hatást gyakorolt  a falu gazdaságára. 

             Az adminisztráció végeztével,aztán tovább álltunk és újabb pár tucat lépés megtétele után elértük a Szent-Márton zarándokút jelzését,mely ezen a szakaszon a   valamint ebben a kereszteződésben indul a   jelzésű út,mely Pankaszra tart. Terveinkben  szerepelt,hogy teszünk egy kitérőt  a Zsigray-erdőben található egykori Pálos -kolostor romjaihoz,de a körülmények végett ezt kihagytuk,legalább lesz miért visszatérni.

A Szent Márton-út információs táblála Felső-Csöden

               A Szent Márton zarándokút  Szombathelytől ,ahol Európa legnépszerűbb szentje született a franciaországi Tours-ig tart,ahol Márton Püspökként szolgált.  Szent Márton 316-ban pogány családban született és apját követve, ki légiós volt a Római-Birodalom seregében, katonai pályára lépett. Márton példamutató magatartásával korán kitűnt bajtársai közül,legmeghatóbb cselekedete Galliában,Amiensben történt. Amikor ott állomásoztak különösen kemény tél volt és Márton minden ruháját elajándékozta a szegényeknek,csupán a rajta lévő ruhák maradtak meg. Aztán egy este egy a hidegtől remegő koldusnak ajándékozta fele köpenyét.Másnap álmában Krisztust látta a köpenydarabban,aki így szólt hozzá:

                 "Márton a hittanuló öltöztetett engem ebbe a köpenybe"

             E látomás hatására aztán 22 évesen megkeresztelkedett  és két év múlva egyházi szolgálatba állt.Utazásai során több csodát is tett,imáival holtakat támasztott fel. Miután Tours-ban püspökké lett, eredménytelenül próbálta folytatni addigi szerény életét,ezért hittérítőnek állt.397 novemberében csendesen távozott,temetésére 2000 szerzetes érkezett Toursba. Emlékére alakították ki a Szent Márton zarándokutat,melyet az Európa Tanács 2005-ben Európai Kulturális Útvonallá nyilvánított. 

                     Mi a Szombathely- Kercaszomor közt vezető egyik magyarországi útvonalat érintettük ezen a ponton és tettünk meg együtt pár kilométert Zalalövőig.

                     Az információs tábla olvasása közben csöndesedett valamelyest az eső intenzitása ,így boldogan indultunk tovább az aszfaltos úton,melyen pár  lépést követően a  és  jelzések jobbra DK-nek fordultak és egy réten keresztül leereszkedtek egy neve sincs völgybe.

"Mérets jelzések"

                     
                 A keskeny völgyön átérve a szekérút elkezdett kapaszkodni a Harang-erdő gerince felé,ekkor kedvesem pajkosan rám kacsintott és azt mondja.-Na figyelj ide kisfiú,így megy egy sárkány a hegyre!  . Ezzel a felkiáltással eszeveszett tempóra kapcsolt,rögtön megbántam,hogy beszóltam,de mit lehet tenni,inkább megszakadok,de akkor sem szólok,hogy gyors. Hiába minden akárhogy akartam nem bírtam a tempót,aztán egy lanyhább részen bevárt és csak somolygott....

A  Harang-erdő bükkösében

                 A Harang -erdőben mely egykor egyházi birtok volt ,s innét kapta a nevét,bükkök,cserek közt meneteltünk ,aztán csakhamar beértünk egy csodás ,szálas bükkösbe. Bár a magasság nem indokolja,de a Zalai-tájak klímája végett ezekben a magasságokban is őshonosak a bükkök. A gerincre felérve aztán hol erdőben,hol annak a szélén egy réten haladtunk,a bükköst tölgyes váltotta fel.

Cseperedő tölgyesben

                Egy újabb,rövid emelkedő után ,ritkulni kezdett az erdő és kiléptünk a Pacsa-hegy első művelt parcellái közé. 

            

   

Érkezés Pacsa-hegyre

                  

         Pacsa -hegy Zalalövő déli teleülésrészének,Zalamindszentnek a része,a XIX.sz-ban még Pusztahely néven ismerték. Minden év júniusának utolsó vasárnapján a Pacsa-hegyi búcsút,melynek keretében a hegyen lévő keresztnél szabadtéri misét mutatnak be.

Boronafalu pince I.

                 A Pacsa-hegy jellegzetes Zalai-hegy,azoknak minden sava-borsával. Muzeális boronafalú pincék váltogatták egymást újabb építésű pincékkel,hétvégi házakkal a körülöttük lévő gyümölcsössel és szőlővel,melyek közül nem egy hagyományos gyalogtőkés művelésű. A közös az volt mindegyikükben,hogy példásan gondozottak,rendben tartottak.A présházak közt jó minőségű kaviccsal szórt út kanyargott a gerincen,jól esett erre menetelni. Egy bajom volt,hogy egy pincénél sem volt ott a gazda,így nem volt módom megkóstolni a hegy levét,pedig nagyon fentem rá a fogam. Na úgy látszik ma semmi nem sikerül.

Gyalogtőkéé szőlőművelés

              Elérve a Szent Orbán szoborhoz,melyet a hegy  gazdái állíttatták 2011-ben, találkoztunk Gyöngyivel és Lacival,kik Kustánszegből idáig jutottak és még várt rájuk jó 14 kilométer. Bár már addig is bőrig áztak,az idő ezután sem kímélte Őket,mert végig esett.

Szt.Orbán szobor

             Gyorsan megbeszéltük a tapasztalatokat,szidtuk az időfelelőst és ki-ki indult a maga útjára,nekünk már nem volt sok hátra,de mivel az eső újfent   iszonyúan rákezdett ez sem volt gyerekjáték.

Boronafalu pince II.

               A szobortól az út ereszkedésbe kezdett ,s pár tucat lépést követően elértük a már említett kőkeresztet ami a Pacsa-hegy központját is jelöli. Innét tovább ereszkedtünk a kavicsos dózerúton,aztán a  és  jelzések jobbra egy erdős részre hívtak,hogy azon ereszkedjenek tovább. Minden térképen a kavicsos úton jelölik a RP-DDK útvonalát,nem tudom mikor terelték be az erdőbe.

Kőkereszt Pacsa-hegy központjában

            Pár percig tartott csak az erdei ereszkedés és már láttuk is a végét,hogy újból kiérünk az elhagyott szekérútra. Mielőtt kiléptünk az erdőből találkoztunk két franci zarándokkal,kik Szombathelytől  Tours-ig zarándokoltak a Szent Márton úton. Szóba elegyedtünk velük,én örültem,hogy feleleveníthetem a már kissé megkopott francia tudásom,Ők meg azért voltak boldogok,hogy végre valaki szólt hozzájuk az anyanyelvükön. Pár percet eldiskuráltunk,majd jó utat kívánva egymásnak továbbálltunk.

Francia zarándokok a Szt. Márton-úton

             Kiérve a dózerútra azon csak pár lépést tettünk meg és egy nevetlen kis patakocska-mely sebesen szaladt nagy testvéréhez a közeli  Zalához-hídján beértünk Zalalövő Pörgölin nevű városrészébe. A dózerút aszfaltra váltott,melyen gyors tempót diktálva szeltük a métereket a falusias városrészben.

Érkezés Zalalövő-Pörgölinbe

              A Tűzoltószertár megkopott épületénél szétvált a RP-DDK    jelzése,a Szent Márton út  jelzésétől és jobbra D-nek kanyarodott. Mivel októberi túránkon Nagyfernekágról a régi jelzésen ereszkedtünk le a városba,ezért azt terveztük,hogy az új nyomvonalon elmegyünk a Borosán-völgyben lévő Szentkúthoz.   Az idő végett elgondolkodtunk,de mivel már jobban nem tudtunk elázni,ezért úgy döntöttünk,hogy GO,az egész nem túl nagy távolság és biztos megéri.

Tűzoltószertár Zalalövő

           Így továbbra is a  -ok mentén haladtunk,az út nemsokára elkezdett emelkedni,mely egy idő után szuszogtató kapaszkodásba ment át. Elhagyva a város utolsó épületeit beértünk a Cserta erdejébe,ahol már szelidült az emelkedő. Pár száz lépést követően elértük a   jelzéseket,melyek a völgybe és a forráshoz ereszkednek le. Alig pár tucat lépéssel elértük az első stációkat a forrás körüli Kálváriánál. Érdekessége ezeknek a stációknak,hogy minden állomását más-más család állíttatta. 

Szentkút  Borosán-völgy  Zalalövő

              A Borosán -völgy vadregényes területe egy szép bükkösben található. Jó vizű forrásánál a község lakói kiépítettek egy szakrális emlékhelyet,hálából,hogy véget ért a világégés.A völgy kedvelt búcsújáró hely volt,minden év júliusában itt tartották a Sarlós-Boldogasszony búcsút,de ősszel is volt egy búcsú,melyet a cigányság tekintett magáénak.

A cigányok emléktáblája a felszentelt forrásnál

               A rendszerváltást követően ,1992-ben egyházi és világi személyek összefogásával felújították,kitisztították a forrás környékét,majd felszentelték a már említett stációkat. 2000 után aztán a hely elhagyatottá vált,vandálok és a természet pusztított a műtárgyak közt.  Azóta újabb összefogással helyreállították őket sőt a forráshoz vezető 45 lépcsőfokot is helyreállították. Így újból kedvelt szakrális hellyé vált.

               

Szabadtéri oltár

                Ideérve megkapott bennünket a hely szelleme,konstatáltuk megérte a kitérőt. Leereszkedtünk a forráshoz,megkóstoltuk az épp csak csörgedező vízét,majd fotózkodtunk,elmélkedtünk kicsit frissítettünk és első menyasszonyom felvetette együnk egy mélységcsokit,olyat még úgy sem ettünk. Mindig mondtam a keresztgyerekeinknek,hogy jó keresztanyjuk van,aki szellemesen nevezte el Őket,no de a mélységcsoki,ez mindent visz.....

Lépcsősor a kegyhjelyhez

               E kis intermezzo után visszakapaszkodtunk a  jelzésekhez,melyeken visszatrappoltunk a kereszteződésbe és onnét ,átkelve a Zala folyó hídján a   jelzések mellett beértünk Zalalövő városába.



                  

Átkelés a Zalán

                    Zalalövő már a római korban is fontos település volt. Salla a Borostyánút és a Zala folyó kereszteződésében épült ki és ennek köszönhette fontos szerepét is.Az 1200-as években nyilasok(nyíllövők) laktak ezen a környéken , valószínűleg ennek köszönheti a Lövő elnevezést.A török időkben a környék lakói az akkor mezővárosi ranggal bíró Lövőre menekültek,hogy a nem túl jelentős palánkvár védelmét élvezzék. Ezt az erődítést osztopáni Perneszy András,a környék birtokosa építtette és egyben első várkapitánya is volt.1687-ben zalalövői Csapody István házasság révén jutott a palánkvár és a környék birtokosává,egyben ő volt a vár utolsó kapitány is,mivel 1703-as halálát követően a vár rövidesen romossá vált.

                  1780-ban   település járási székhely volt,de ezt a kiváltságát 1848 után elvesztette. A kiegyezést(1867)követően a Körmend- Muraszombat vasútvonal megépülésével komoly fejlődés volt tapasztalható. Az I.vh-t követően újabb fejlődés jellemezte,ekkor alakították ki a mai területét(1925) több kisebb település hozzácsatolásával. Ekkor épült új temploma,elemi iskolája és mozija.

                  A II.vh után a környék sokáig semmilyen fejlesztést nem kapott, csak az új Zala-híd 1968-as felépítése után mutatkozott némi javulás. 

                     A rendszerváltást követően a gazdaság visszaesett,aminek a Zalalövőt Őrihodossal összekötő vasút újjáépítése (1999) vetett véget. 2000-ben városi rangot kapott és komoly fejlődés vette kezdetét.

   

                    Jól átázva,átfagyva értünk a város centrumába és még nem volt elég,városnézésbe kezdtünk. Előbb a Szabadság téren lévő templomot vettük szemügyre.

                                  A Szent László király Plébániatemplom neogótikus épületét 1924-27 közt építették Metzner József tervei szerint ,az 1925-ben lebontott régi templom helyére.

Szt.László templom Zalalövő

                 Ezt követően a   jelzésen még eltrappoltunk a város Zalamindszenti részén lévő román kori templomig,melyre már rég kíváncsi voltam,s bár jól esett,de mint említettem már mindegy volt.

                

                A Mindenszentek tiszteletére felszentelt templom az egykori Zalamindszenten található,melyet 1925-ben csatoltak Zalalövőhöz.A keletelt,egyhajós templomot a XII.sz-ban építették román stílusba. A török időkben romossá vált és csak 1747-ben állították helyre.

Mindenszentek templom Zalamindszenten

                Fényképezést követően fénysebességgel visszasiettünk e központba és bár lett volna még nézni való ,de végleg elegünk lett a mai napból és beültünk egy lottózó-kocsma kombóba,hogy bevárjuk Laciékat. Várakozás ás kávézás-igazi retro kávézás volt- közben megfigyeltük a hely jellegzetes arcait, szippantottunk egy kis helyi műveltséget és összegeztük a napunk.

Retro kávézás a lottózóban

                  A mai nap végleg elhagytuk az Őrséget ,az eléggé ingerszegény,látványosságokat nélkülöző szakasz a körülmények következtében emlékezetes marad. Nem is bántuk,hogy hideg volt és esett ,így legalább ez a szakasz is beégett az agyunkba,mert egyébként levés emlék idéződne fel. A kitérőkkel együtt több mint 20 km távolságot áztunk,fáztunk végig,miközben mind fönek,mind lenek kicsivel több mint 400 m szintet tudtunk le.

               A kissé lepukkant krimóban a fűtésen már spóroltak,így az átnedvesedett ruháinkban jobban fáztunk ,mint menet közben. Jót beszélgettünk egymással,lassan telt az idő,míg végre megcsörrent a teló és Laci jelezte,hogy elindultak Kerkakutasból.

            Jó negyed óra múlva érkeztek meg és jól esett az addig már jó meleg kocsiba beülni és haza felé indulni. Hazafelé a megszokott helyen pótoltuk folyadék és energia készleteink.

           Haza érve ma egy  feles grappával és egy különleges Champagn-al jutalmaztuk meg magunk.

Jutalom

    

      Még több kép a túráról:   https://goo.gl/photos/eqkXX45iZ9iMM5YP9

       Kisfilmek a mai napról:    https://goo.gl/photos/GWBfPruCTCftQW7T7
                                                   https://www.youtube.com/watch?v=82aGDO3A7Hg
                                                  https://www.youtube.com/watch?v=uZtkMvgphpQ

        Térkép és szintrajz: