2023. június 3., szombat

DDP. 2. TÚRA  2023.05.27                                          KAPOSVÁR v.á. - TÖRÖCSKE buszforduló






Rendhagyó túra a Somogy megyei természetbarátok Emléknapján   

"Érniök kell a dolgoknak, hogy érthetőbbek legyenek. Vagy még helyesebben: a dolgok várnak, míg az emberek megértése hozzájuk fejlődik."                                                                                                                                                                                                                                                            Rippl  - Rónai József ( Kaposvár, 1861- Kaposvár, 1927)








Most, hogy végeztünk a KDP-vel, régi adósságunk törlesztésébe kezdünk és hazai vizekre evezünk. Folytatjuk a Szekszárdtól Siófokig tekergő Dél - dunántúli Piros túra teljesítését, mely során 320 km-t fogunk megtenni a piros sávon, s eközben több mint 5200 m szintemelkedést is le fogunk gyűrni. A túramozgalom a Sárköz széléről, a Szekszárdi- dombságon keresztül a Mecsek 5-600 m-es csúcsaira emelkedik, majd a Zselic dombjai között ismerkedhetünk a régmúlt betyárvilágával, hogy végül Kaposvár után egy sokak által ismeretlen tájon felfedezzük Külső- Somogy zárt világát, majd a végén a mindig nyüzsgő Siófokon csaphatunk célba, a Víztoronynál.







Mára egy rövidebb etapot szemeltünk ki és azt kötöttük össze a Somogy megyei Természetbarátok emléknapján szervezett Töröcskei Emléktúrával, melyet hagyományosan Május utolsó szombatján szervez a Somogy Megyei Természetbarát Szövetség. A túra immár hosszú esztendők óta a Jókai parkból indul és a Z,S fonódó jelzésen éri el a Töröcskei-tó partján lévő Természetbarát Emlékművet, mely az eltávozott megyei természetjárók emlékét hivatott megőrizni. Az ünnepség menetrendje is hagyományosnak mondható. Először a megyei szövetség és az egyesületek képviselői elhelyezik a megemlékezés koszorúit, szalagjait az Emlékműnél.






A Természetbarát emlékművet 1982-ben avatták fel, a szervezett somogyi turistáskodás megalapításának 70. évfordulóján, ugyanis az 1912-ben Mojzer Imre nyomdász vezetésével megszervezett "Természetbarátok Turista Egyesületének Kaposvári Csoportja" az első ilyen szervezet volt Somogy megyében. A somogyi turistáskodás gyökerei azonban sokkal messzebbre nyúlnak vissza, hisz azt minden jel szerint Balla Pál erdésznek köszönhetjük, aki 1770 Május elején a várost meglátogató II. József trónörökös tiszteletére forrást foglalt a város déli határában egy vadregényes völgyben.. Az erdészről elnevezett Balla- kút aztán kirándulások kedvelt célpontjává vált a városi polgárság számára. Az emlékoszlopot Merendy József tervei alapján állították és a városszépítő egyesület elnöke avatta fel. 2012-ben, a 100 éves évfordulón pedig a Somogy Megyei Természetbarát Szövetség újította fel.







A néma főhajtás után a résztvevők közösen elénekelték a Himnuszt és a Szózatot, majd Balázs László megyei elnök beszámolt az elmúlt év eredményeiről, az elvégzett munkákról ( jelzésfestés, új turistautak létrehozása) és felvázolta az előttünk álló időszak terveit. Ezután kiosztotta az emlékbögréket, melyekkel az elmúlt évben kiemelkedő munkát végző  sporttársaknak ítéltek oda a megyei egyesületek ajánlása alapján. Nagy meglepetésünkre mi hárman (Feleségem, Csernus L. Gábor és szerénységem), a DBV megalkotói, mozgatói is részesültünk a fényképünkkel ellátott díjazásban. Nagy megtiszteltetés ez számunkra!





Az ünnepség után a szép számú résztvevő átvonult a Vackor Tanyára, ahol a szövetség jóvoltából szendvicset és üdítőt szolgáltak fel. A bátrabbak azonban saját kontóra keményebb italokat is elfogyaszthattak, élén a hely specialitásával, a vackor pálinkával, melyet csapolt sörrel, ne adj isten fröccsel kísérhettünk le. A kötetlen beszélgetést követően pedig ki-ki egyénileg lépett a távozás mezejére.






Kedvesemnek és nekem azonban rendhagyó volt ez az emléktúra, hisz összekapcsoltuk a kellemest a hasznossal és egy füst alatt egy rapid túrát is lenyomtunk a DDP-n. Szokatlan módon nem kellett hajnalban veszekednem a gyurával, hisz ezúttal normális emberi időben is ráértünk kikecmeregni az ágyból. Útközben az R67-esen pár könnycsepp is legördült szemeink sarkából, mikor rákormányoztam az autót a zenélő útszakaszra, ugyanis alattunk  Cipő örökbecsűjének dallamai csendültek fel. Kiindulási pontnak Kaposváron a vasútállomást néztük ki, de a mellette lévő P+R  parkolóban egy árva helyet sem találtunk, ezért rövid kerülővel a Berzsenyi felüljárón át áthajtattunk az 1872-ben átadott Duna- Drávai vasúti fővonal túlsó oldalára ahol a város egyik leghíresebb szülöttének , Csík Ferenc úszó, olimpiai bajnoknak( 1936, Berlin) a nevét viselő városi uszodánál találtunk szabad parkolóhelyet.










Számításaim szerint kicsit késésbe kerültünk a kelimbózsálással, ezért úgy döntöttünk a vasútállomási pecsétet majd visszatértünkkor szerezzük meg. Gyors cihelődés után berongyoltunk a Jókai parkba, ahol ezúttal a békebeli bemelegítőmozdulatainkkal nem okoztunk feltűnést, hisz a területen több futó, sétáló jógázó, sőt pár tajcsizó (Tai chi) sorstársunk is edzette egészségét. Miután beüzemeltük Magyar Királyi Kincstári turistalábainkat, bele is csaptunk a lecsóba és felsőbb fokozatba kapcsoltunk volna, ha nem kellett volna percenként megállni megismerni, lefotózni valami érdekességet. Ugyanis a hosszútávú túraútvonalaktól eltérően a DDP piros sávja hosszan szeli keresztül a somogyi vármegyeszékhelyet, megismertetve annak szinte valamennyi látványosságával a turistát.






Városi uszoda, régi vasúti átjáróból kialakított emlékmű, a jövőt idéző, az égbe törő új vasúti gyalogos felüljáró, egy űrközpontra emlékeztető autóbuszállomás, a felújított és régi fényében tündöklő vasútállomás, a Kapos-folyó, Szent Kereszt templom, Megyei Levéltár a legfontosabbak. Ez még egy városnézés során is feszített tempó, nem hogy egy túrán amikor minden perc számíthat. Miután áthámoztuk magunkat a látnivalók sokaságán a donneri városrészben a meredeknek mondható Bartók Béla, majd a Géza utcán kaptattunk a Kaposhegy (cca 195 m) csúcsa felé. Kaposvár Rómához hasonlóan hét dombra épült, ezért inkább meredek utcák jellemzik, mint egyenesek.Kedvesem szokásához híven nem finomkodott és igyekezett behozni az elvesztett időt, már fönek begyújtotta a fáklyákat. Most én sem hisztiztem hanem hagytam hadd égjen a zsír. Törölgettem is hamarosan magamról a kövér izzadságcseppeket!







Először a Szent szűz kápolnánál álltunk meg egy fotó kedvéért és máris rongyoltunk tovább az innét gerincútra váltó utcákon. Takaros ingatlanok között haladtunk a Vasházak fantázianevű városrészen, majd pár percet toporogtunk a mai reggel is roppan forgalmas 67-es főút szegélyén, hogy át tudjunk kelni azon. Miután próbálkozásinkat végre siker koronázta, vagy kétszáz lépést tettünk meg külvárosi hobbitelkek között, majd jelentősen megváltozott a táj, beléptünk a Gyertyános parkerdőbe.







"Egy csöpp a Zselic javából', így is nevezhetjük az 1973-ban kialakított 77 hektáros parkerdőt, melyhez évente tízezrek látogatnak el. Változatos felszínű, a meredek dombokat mély szurdokszerű, vadregényes vízfolyások választják el és nevéhez méltóan elsősorban fiatalos gyertyánerdő borítja talaját. Töredelmesen be kell valljam, hogy elkötelezett somogyi túrázóként még nem jártunk ezen a lebilincselő helyen. Tátva is maradt a szánk és sokáig úgyis maradt! Nem győztük kapkodni a fejünk a sok csoda láttán. Mindenre számítottunk, de erre nem!







Meredek domboldalban keskeny ösvényen ereszkedtünk  egy patakocska fölött, melyen hamarosan kétszer keltünk át a csörgedező vízen keresztül. A lerakott fadaraboknak köszönhetően száraz lábbal és máris a völgy egyik fő ékkövénél a Négytestvér-forrásnál tartottuk szokásos forrásproceduránkat. A forrást Kaposvári Természetbarátok építették ki Lévai József György vezetésével társadalmi munkával. A bővizű, jóízű forrás négy kifolyócsőn táplálja a közeli Hódos tavat. A forrás négy fivérről, Árpád vezér hősi halált halt gyermekeiről kapta a nevét. Jutas, Üllő és Tarhos a pozsonyi csatában, Levente pedig a bolgárok elleni hadakozásban esett el a Honfoglalás eseményei alatt. 








Továbbállva aztán egy újabb turistaemlékbe botlottunk, egy mesterséges szigeten állított Rockenbauer Pál emlékoszlopba, melyet a helyi Magyar- Román Baráti Társaság megbízásából két trákányi fafaragó készített. Avatására 2013 októberében került sor. Az oszlop helyén egykoron a szép emlékű Forrás nevű kulcsos faház állt, mely annalesek szerint tűzvész áldozata lett. A szigetet elhagyva hamarosan elérhetjük a Kőér- forrást melynek foglalatát 1978-ban alakították ki. A romantikus környezetben lévő Hódos-tavat 1974-ben a Kőér elzárásával alakították ki. Az 1973-ban épült és 2021-ben felújított  Gyöngyvirág kulcsosház is ebben  festői környezetben található. Az erdei szálláshely a SEFAG kezelésében áll, annak használatbavételéről a Zrt honlapján kaphatunk tájékoztatást.





Fejet hajtottunk a hazai  természetjárás egyik ikonjának emléke előtt, elhelyeztünk egy emlékező szalagot, tébláboltunk egy cseppet ezen a hangulatos kiránduló és piknikezőhelyen, melyen a viszonylag korai órának köszönhetően ketten voltunk.  Visszatérve a P- hoz egy rövid, de meredek emelkedőn kapaszkodtunk ki a Gyertyános-völgyből a Töröcskére vezető országútra, hogy pár száz métert aszfalton koptathassuk bakancsaink talpát. Itt aztán beletettünk pár száz többletlépést mai gyaloglatunkba, hisz nem vettük észre a dús vegetáció által a behívásra felhívó jeleket. Egy idő után kezdtük furcsállni, hogy eltűntek az eddigi kiváló jelzések. Rápillantva applikációinkra rögtön belénk hasított, elszúrtuk! Adósai maradtunk az ördögnek vagy fél km-rel!





Visszaslattyogtunk a letéréshez amit ezúttal nem tévesztettünk el és beléptünk a Töröcskei parkerdő hetven hektáros tölgyesébe, gyertyánosába, melyet egy lassan elerdősült egykori fás legelőből hoztak létre 1981-től kezdődően. A parkerdő legfőbb látványossága a kaposvári horgászok legkedveltebb vize, a 3 hektáros Töröcskei- tó, melynek felduzzasztását 1970-ben kezdték el a 140 méteres völgyzáró gát építésével, mellyel a Töröcske- patak vizét duzzasztották vissza. A tó kialakításának elsődleges célja az volt, hogy az időnként hatalmasra duzzadó patak kevesebb vízzel terhelje a Kapost, ezáltal csökkentve az árvízveszélyt is.






Ez parkerdő sem volt semmivel vadregényesebb, hangulatosabb mint az előbb elhagyott Gyertyánosi. Itt is meredek domboldalon szinteztünk, ereszkedtünk a keskeny ösvényen hatalmas vízfolyások mellett, felett, miközben a több tíz méter mély szurdokban most barátságosan folydogált a kis patakocska. Elképzelni is szörnyű, látva a jeleket, mi lehet itt zivatarok idején, vagy hatalmas hó olvadáskor! Időszűke végett, most csak a domboldalról vizuáltuk meg a Cserkész(Vándor) forrás foglalatát, mely így távolról úgy látszik most nem üzemelt.Ezt a forrást is a már említett Lévai József György és Borsos András vezetésével foglalták 1982-ben. A következő utunkba eső forrás az Eszperantó lett, de ehhez a több száz méteres kitérőhőz nagyon sajnáltam az időt, pedig Első nagyon kapacitált, hogy térjünk ki.





A  forrást 1983-ba hozták létre több egyesület kezdeményezésére, Borsos András és Gulyás István vezetésével. A forrást elnevezését a jeles somogyi turista és eszperantista Vukov György kezdeményezte, annak ellenére, hogy hazánkban már több ilyen nevű forrás is található. 2012-ben elvileg átnevezték Spanyol- forrásnak, azóta mindkét nevén ismert. A forrás része a Töröcskei Emléktúra nyomvonalának, de már évek óta nem tér ki ide a vándorlás az információk szerint elapadt, beomlott forráshoz.







Mindig mondogatom, hogy Isten nagy tervező! Ennek újabb ékes bizonyosságát tapasztalhattuk meg ezúttal is. Ahogy továbbálltunk, a forrásjeltől egyre erősödő zsivajra lettünk figyelmesek, és lásd pont egyszerre léptünk a kereszteződésbe ahol a mi jelzéseink elérték az emléktúra nyomvonalát! Előbb Lacit, a megyei elnököt pillantottuk meg aki ez alkalommal a túrát vezette, majd mögötte a majd száz fő résztvevőt. Volt ám csodálkozás, vállveregetés, hogy ilyet még szervezni sem lehetett volna pontosabban. Mindenki kifújta magát egy kissé, mert a mai nap leghosszabb és legmeredekebb emelkedője várt ránk, amit ki- ki erőnléte szerint abszolvált. Most lassabb volt a tempó így szerénységem is egy szuszra felért!







A nyeregben a túravezető bevárta a leszakadókat is és felvázolta a lehetőségeket, hogy a bátrabbak mehetnek a jelzett, de meredekebb útvonalon, míg a többiek kis kerülővel a biztonságos szerpentinen közelítik meg a Természetbarát Emlékművet. Nekünk persze, hogy a rázósabb verziót kellett választanunk, de nem bántuk meg, hogy a vadregényes szakaszt abszolváltuk. Az emlékműnél a már felvázolt események zajlottak le, majd következett a kötetlen program a Vackor tanyánál. A résztvevők ritkulása után búcsút vettünk a még ott levőktől és folytattuk a DDP bejárásunkat.









Kicsit rendhagyó módon, nem a piroson folytattuk, hanem az embermagasságú fűben átvágtunk a tó partján futó Z, S jelzésekhez, melyen kényelmes erdei, tóparti gyaloglattal vonultunk a Bagó- rét ingoványosabb, sárosabb területéhez. Néhol derékig érő csalánosban tudtuk csak kerülgetni a hatalmas tócsákat, dagonyákat. Sebaj, legalább vérkeringésünk ezúttal is kapott frissítő ingereket! Még másnap este is sajgott, bizseregtek lábaink, kezünk vékonyabb , érzékenyebb részei! Vártuk, nagyon vártuk, hogy elérjük a P- ot, de előbb még át kellett kelni egy korlát nélküli hídon a Töröcske-patak fölött. Na itt én voltam a nagylegény, hisz kedvesemnek az ilyen szituációk, átkelések a gyengéi, legyen is bármilyen alacsony a vízszint.










Kicsit ténferegtünk a nem látható jelzések végett és elértük a pirosat, de a várakozással ellentétben, nem javult a helyzet, sőt romlott! Még több pocsolya, hatalmas dagonya, még nagyobb gaz, csalán. Kerülő út nem volt, kénytelenek voltunk átvágni az ingoványon. Vadonban jártunk! ....de nem baj, az ilyen szituk teszik emlékezetessé, élvezetessé a túrákat. Aztán mire megszoktuk volna a stájszt, már el is értük Töröcskénél a buszfordulót. Itt tudatosult bennünk, hogy elszúrtam! Nem jól emlékeztem a helyijárat indulásra és fél órával előbb elment, a következő, majd másfél óra múlva jön. Na kaptam hideget, meleget, de aztán hamar megvigasztaltam kedvesem. Udvaroltam, beígértem neki egy falunézést. Megbékélt, továbbálltunk, mentünk még vagy három buszmegállónyit Töröcskén, melyet 1973-ban csatoltak Kaposvárhoz.











Elértük a településrész piciny központját, de se bolt, se kricsmi, a busz meg majd egy óra múlva jön. Letelepedtünk a hangulatos parkban a Hősi emlékmű mellett egy padra, kicsit frissítettünk, pótoltuk koffeinszintünket, sőt Asszonykámnak még hintázni is támadt kedve a 19. század végi harangláb tövében. Lassan megérkezett járatunk is, mellyel Kaposvár vasútállomásáig hajtattunk, de a túrának még nem volt vége, hisz el el kellett érni indulási pontunkat. Vagy 25-30 éve nem voltunk a vasútállomáson, így mikor beléptünk a kívülről már rengetegszer látott, felújított épületbe, bizony földbe gyökerezett a lábunk! Valahogy így kéne kinéznie minden jelentősebb vasútállomásnak Magyarországon! Ha ide érkezik egy idegen, bizony nagyon jó behatások érik, máris jók az első benyomások. Csak a közelmúlt negatív példáit említem, Bicske,  Tatabánya, Almásfüzitő, pedig azok sokkal frekventáltabb vonalak mellett találhatóak! Ég és föld!













Mikor felocsodtunk, szereztünk bélyegzőket a roppant kedves pénztáros hölgytől itinerjeinkbe, melyekből ma három fajta is volt nálunk. Ezután még tébláboltunk, megvártuk a Fonyódra közlekedő Bzmot  indulását, majd az űrközpontra emlékeztető autóbuszállomáson át a hiper-szuper gyalogos felüljárón át értünk vissza a Csík Ferenc fémjelezte uszodához, gépesített járművünkhöz. Elhajtattunk még a Rippl- Rónai villához, hogy többedszerre is megvizuáljuk és szerezzünk egy stemplit egy másik túramozgalom füzetébe. 











Ugyancsak így tettünk Szennán, ahol a Skanzen meglátogatása után üttettük be az itt jártunkat bizonyító lenyomatokat. Hazafele Somogyvárnak vettük az irányt, hogy ott is tudjunk pöcsételtetni itinerjeinkbe. Hazaérve mediterrán napot tartottunk, olaszos menüvel (Minestrone leves, Rizottó) és egy flaska champagne-val jutalmaztuk magunkat. Ez utóbbi a Törley pincészetből származott.
.....hát így kezdődött egy újabb hosszú kaland hazánk egy másik turistaútján!




Írta:   Soós Lajos
Fotó: Soós Margit

Térkép és szintrajz:




























































































































                                                                                                                                                                                           
                                  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése