DDP. 6. TÚRA SIÓFOK - BÁBONYMEGYER 2024. 03. 02.

FOKTÓL A PIROSON, BETYÁROK NYOMÁN

" Híres betyár vagyok, Patkó az én nevem. Tizenkét vármegy, mért kerestet engem. Hegyeket, völgyeket, hiába járkálják. A betyár gyereket, sehol nem találják." Betyárnóta

Hétfőn tervezgetvén a hétvégi túrát, rápillantottam a meteorológiai applikációkra és örömmel nyugtáztam, hogy erre a szombati napra is csodás túraidőt jósolnak a légtüneménytan fürkészei. Szombat reggel aztán volt nagy csodálkozás, mikor kipillantottam az ablakon, lógott az eső lába, bármerre is pislantottam az égen mindenhol fekete fellegek tornyosultak. Újfent bebizonyosodott az élet a legnagyobb rendező, de mivel minden el volt tervezve jött a már többször hallott szöveg szerénységemtől: -" Egy életem, egy halálom, megyünk!" Kedvesem szemráncolva nézett rám és csak annyit jegyzett meg:" - Eszednél vagy...? , de te tudod!" Ma is a két autós logisztikát preferáltuk, ezért elébb Bábonymegyerre hajtattunk és parkoltuk le az egyik gépesített jószágot. A másikkal a Balaton déli fővárosáig mentünk, közben kétszer kapott el a zuhé, de szerencsémre amikor leparkoltam pont nem esett, így kétség sem férhetett a dologhoz: Megyünk! Nem biztos, hogy a legjobb döntésem volt, mert napközben jó párszor eláztunk a hideg télvégi esőben, de szerencsésen behúztuk ezt a több mint 24 km-t Külső- Somogy dombjai között.

A DDP több mint 300 km hosszú piros sávja csak 1996-től indul Fok városának jelképétől, az 1912 őszén átadott több mint 40 m magas vasbeton Víztoronynak a lábától, mely mára eredeti funkcióját elvesztette, napjainkban az idegenforgalom szolgálatába állították. Visszatérve a túramozgalomra, melynek indulása 1987-re datálódik, de ekkor csak Kaposvártól Szekszárdig vezetett a piros sávok jelzette ösvény. Mai gyaloglatunk alkalmával többször is találkoztunk a híres somogyi betyárok, a Patkó testvérek emlékével, kiket a környéken lőttek meg és Patkó (Pista) Bandi sírja is útba esett aki a bábonyi temető mellett alussza örök álmát, emlékét egy díszes kopjafa őrzi, melyről kiderül, hogy a betyárt egyházi szertartás nélkül ásatták el,és csak a temetőn kívül lelhetett örök nyugalomra.

No, de ne szaladjunk ennyire előre, hisz még csak a siófoki Fő- téren toporgunk és kezdünk bele a bemelegítésnek szánt békebeli tornamutatványokba, melynek ezúttal is akadtak nézői, de az elismerést kifejező jelek ezúttal elmaradtak, hiába no városi népek laknak errefelé. Beütöttük ítinerjeinkbe az igazoló lenyomatokat, aztán amolyan Kellyesen belekiáltottam a levegőbe: -Indúúúúúúúlj!!! és beüzemeltünk kopottnak nem mondható turistalábainkat. Fő- tér, Czóbel szobor, Esernyősök szoborcsoport, Mementó a II. Magyar hadseregért (Don kanyar), Szökőkút, Kálmán Imre Színház, II. Rákóczi Ferenc szobra, Városháza, Aluljáró, Széchenyi-híd a most magas vízállású Sióval és máris a gyorsétkezde mellett robogunk el. Lámpás átkelés a forgalmas kereszteződésben, kis emelkedő a Trianon Emlékműhöz és a Kórház mellett békésebb vizekre evezünk, megszűnik a város ideges lüktetése, nyugalom lesz úrrá rajtunk is és végre eljött az idő, hogy számba vegyük ennek a modern, egyre csak fejlődő városnak a történetét.

Siófokot régen Fok néven ismerték. A Sió előnevet az 1901-ben átadott Sió csatornáról kapta. Siófok környéke már a rómaiak korában is lakott terület volt, itt vezetett az egyik fontos hadiút. A honfoglalást követően a tihanyi alapítólevélben Fuk néven említik a helyet. A tatárjáráskor elnéptelenedett a környék, majd az újranépesedést követően a török foglalta el a XVI.sz. közepén. Ekkor Fok hadikikötő lett és a török erődöt is épített, mely a mai kórház környékén található dombon volt. A környék 1688-ban szabadult fel a török iga alól, ekkor a veszprémi káptalan birtoka lett. A Rákóczi szabadságharcban is fontos szerepet játszott a település, itt húzódott Vak Bottyán híres Sió-vonala. 1705-ben a Fejedelem pecsétet adományozott a településnek, mely a jelenlegi címer alapját képezi. Barokk stílusú Szűz Mária szeplőtelen fogantatása nevet viselő temploma 1736-ban épült. Jelentősebb fejlődése a XIX.sz-ban indult, előbb postakocsi állomás, majd postamesterség működött a faluban. A víz szabályozása 1810-ben indult , amit Beszédes József vízügyi mérnök tervei alapján fejeztek be. Fejlődésének jelentős lökést adott a Balatoni Gőzhajózási Társaság megalakulása 1846-ban, majd a Buda-Nagykanizsa vasút 1861-es átadása. Ekkoriban épült meg mólója és hajókikötője is, 1865-ben mezővárosi rangot kapott. Ugyancsak ezekben az években indult meg a pezsgő fürdőélet is, mely Európa egyik kedvelt fürdőtelepülésévé változtatta. 1900-ban kezdte meg működését a Balatoni Halászati Részvénytársaság, majd lóversenypálya épült. Mozgalmas fürdőélete vonzotta a kor nagypolgárságát, művészvilágát.1919-ben a nagypolitika középpontjában kerül, amikor a Tanácsköztársaság leverésére készülő Horthy Miklós itt rendezi be főhadiszállását. Stratégiai fekvésének köszönhetően a II. vh. alatt sokat szenvedett, a frontvonal két hónapig húzódott itt. 1947-ben készült el az új Sió zsilip a Sió csatorna építési munkáinak keretében. 1950-től, a Vármegyék átrendezésétől tartozik Somogy vármegyéhez, melynek második legjelentősebb városává vált. 1958-tól indultak meg az újabb turisztikai fejlesztések, melyek a mai napig folynak. Híres szállodasora 1962-ben készült el, 1968-ban kórházat kap a település. Ugyancsak ebben az évben kap városi rangot. Töretlen fejlődése az ezredfordulót követően sem állt le, napjainkban is tart. A fejlesztéseknek köszönhetően nem csak nyáron, hanem az év más időszakában is tömegek keresik fel wellness és konferencia szállodáit. A város híres szülöttei Kálmán Imre, világhírű zeneszerző, Varga Imre szobrászművész, a Nemzet művésze, Vincze Lilla énekesnő, Máté Kriszta televíziós műsorvezető, Révész Géza zenepszichológus.

Mire Siófok történetét számba vettük meg is érkeztünk az M7 autópálya felett átívelő hídhoz, melyen keresztül megközelíthetjük a Kiliti városrészt és a Békás tavi horgász és vízisport centrumot. Mi most a tó felé kanyarodtunk és megkezdtük a hosszú vándorlást előbb hétvégi házak között, majd az autópálya kerítése és szántók között. Ahogy elhagytuk a zajvédőfalat nem csak a hatalmas autórobaj érkezett meg, de kinyíltak az ég ereszcsatornái és mintha dézsából öntötték volna, ezzel egyenes arányban eljött a mai első öltözködés ideje is, ebből jó pár esett a mai napra. Jószerivel ahogy levehettük a poncsókat és kissé lefújta a szél a nedvességet már vehettük is fel újból. Jó kis játék volt...

Sáros, vizes szántószélen, fűben érkeztünk meg Foki- dűlő letöréséhez, ahonnét a dzsungel szerű erdőben ereszkedtünk le DDP ösvényén a Balaton déli partjára oly jellemző lapályos területre, ahol a morotva alakú Békás (Csépány-tó) elmocsarasodott vége kanyarog. Látszik, hogy ennek a túramozgalomnak gondos gazdái vannak, hisz az elvadult erdőben tökéletesen kitisztított ösvényen tudtunk ereszkedni. Példaértékű! Mély talajú kaszálón haladtunk a keskeny völgyben szakadó esőben miközben élvezhettük az éledő természet minden csodáját. Igazi Grál lovagként még bimbódzó barkáért is mocsarat jártam az én Ginervámnak, hogy Virágvasárnap elvihesse megszenteltetni. A jótettért mindig jár valami cserébe, nekem most az, hogy a nagy öl tavaszhírnököt cipelhettem jó darabon, de ezt megunván a Cinege- forrásnál elrejtettem egy biztos helyre aztán visszaúton beugrottunk érte.

No de ne fussunk ennyire előre, még a lucskos fűben, esőben dagasztottuk a jó öreg sarat miközben a környékre egyáltalán nem jellemző tanyák és villamos kerítések közé értünk. Volt itt minden hacienda, mini állatkertre hajazó jószágkiállítás, pompás pejek, angus marhák és persze a kapirgáló jószágok sem maradhattak el. Az eső persze, hogy akkor állt meg amikor Töreki betonos utcáira értünk. Vetkőzés! Rövid emelkedőkön értük el Siófok külvárosaként is funkcionáló elegáns településrészt, mely középkori eredetű falu és egészen a 20.sz. közepéig önálló településként funkcionált, ekkor rendeletileg a rohamosan fejlődő Siófokhoz csatolták. A dombok között megbúvó hely legfőbb látványossága a Töreki Természetvédelmi Terület, mely 1944 óta védett. A 36 hektáros Halastavakat a Balatonba ömlő Cinege-patak felduzzasztásával hozták létre. A tavak környezetében egy 9 km-es példásan rendben tartott Tanösvény található, mely a terület gazdag állat és növényvilágát mutatja be, érintve a Cinege- forrást és Pihenőt.

Jól esett most az aszfalt, nem csúszkáltunk és még a sarat is leverhettük bakancsainkról. A potméteren is csavart asszonykám, így mire kettőt pislantottunk már ereszkedtünk is le a Cinege- patak völgyébe a homokos szekérúton. Jobbra át, balra át, hosszú egyenes és vajon mi jött? Persze, hogy az eső. Öltözködés! Most azonban hamar elállt, a Cinege-forrásnál a forrásprocedúrát már megint levetkőzve ejthettük meg. Itt kódellenőrzést is beiktattunk, hisz a forrásnál van saját kis mozgalmunk (DBV- ez itt a reklám helye) egyik ellenőrzőpontja. Miután mindent rendben találtunk kikapaszkodtunk a Cinege- pihenőnél, melynek egyik padján tartottunk egy rövid pausát, a tízórait gallér mögé toltuk, a promóciós termoszból beállítottuk coffein szintünket és most kedvesem vezényel halkan. -Go!

Halkan, de ellent mondást nem tűrve, ugye ember fia meg ért a szóból, így még kettőig sem számolhatott vezénylő tisztem én már menetre készen toporogtam, hogy indulhassunk. Hatalmas elánnal vágtunk be a Sefag szántódi erdészetének mintaerdejébe a Cinge- erdőbe, az első derékszögű kanyar után egy 2012-ben emelt emlékmű áll, egy lovast ábrázolva. Az obeliszken csak egy dátum áll, részleteket azóta sem sikerült megtudnom. Ezután a kis közjáték után a zárt tölgyesben, cseresben mintaerdőhöz méltó környezetben trappolhattunk a homokos erdei utakon, időről időre derékszögekben kanyarodva. Hosszú- hosszú egyenesen ereszkedtünk le az Ali- réti vadászház előtt lévő általában zárt kapuig. Nekünk most szerencsénk volt, nyitva volt a kapu, így egy létrázást megspórolhattunk. Ahogy beléptünk a kerítéssel védett vadászházak közé, újból kinyíltak az ég csatornái, újabb öltözködés!

Ez az esős időszak elég sokáig tartott, hiszen csak a Kási- vár környékén szabadulhattunk meg poncsóinktól. A festői, vadregényes környezetben, hatalmas fák ölelésében található vadászház tényleg a béke és nyugalom szigete, csak az erdő zajai "zavarhatják" az itt pihenő nagyérdeműt. A helynek neve török eredetre utal, konkrétumok nem lelhetőek fel ezzel kapcsolatban. Az viszont biztos, hogy a csodás kis tó partján álló, országos hírű konyhát vezető vadászházban megkérik a háborítatlanság árát, nem a bakancsos turisták pihenőhelye az tuti. Számtalanszor voltunk már itt, de a hely szelleme mindig lenyűgöz, ez most ömlő esőben sem volt másképpen. Közben beütöttük itinerjeinkbe az igazoló stempliket, mondanom sem kell, nem sikerült száraz lenyomatot produkálni, rendesen eláztak füzeteink.

Kedvesem küzdött kedvenc állataival miközben készültek az emlék fotográfiák a kis mesterséges tó partján, melyet valószínűleg a Jaba- patak felduzzasztásával alakítottak ki és egy sétányon járható körbe hatalmas fenyők árnyékában. Romantikára csábít a hely, az esküvői szezonban bizony minden évben több szertartást tartanak itt, és nem csak a környékről jönnek a fiatalok. Továbbállva átkeltünk a Jaba- patak fölötti hídon, de ezt az átkelést nem úsztuk meg száraz lábbal, hisz annyira eláztunk már ma, hogy minden okosság ellenére beszivárgott a víz a bakancsainkba, nadrágjaink szárából is vizet lehetett volna fakasztani. Nem is mentünk messze, csak a másik mesterséges tó partján álló esőbeállóig, ahol behúzódtunk az eső elől hátha csillapodik, de ez csak hiú remény maradt. Szárítkoztunk, ettünk, ittunk, kávéztunk. Mikor már dideregni kezdtünk a csípős széltől, indulást vezényeltem és illa, berek felkerekedtünk, hogy felhágjunk az Üveghegyre. Ja, nem az Üveghegyre, hanem a 288 m magas Flóra- hegyre.

Jó pár száz lépéssel a keskeny erdészeti aszfaltot koptattuk, majd betértünk a tölgyes, cseres erdőbe, ahol a sáros, csúszós és rohadt kátyús erdei szekérút ellentmondást nem tűrvén, meredeken neki ugrott a hegynek. Közben egyfolytában a '70-80-as évek egyik sztárzenekarának a slágerét dúdolgattam: " ... csepeg a csendes eső, csepeg.." , de ez persze nem lehetett igaz, mert esetünkben ömlött ahogy a csövön kifért. Kapaszkodtunk az ország talán leglátványosabb földvárának, a Böre várnak a külső sáncai mellett, ahol a DBV túramozgalmunknak ( ez itt a reklám helye 2.) is található igazoló kódja, de most az eső és a sár végett nem kerültünk arra. Bizony fogyott a szufla, gőzölt a fejem, de Első feleségem nem kegyelmezett, elég komoly tempót diktált fönek is. Több kidőlt fán, vízmosáson küzdöttük át magunkat a hatalmas tölgyek, bükkök alatt. Igazi megváltásként hatott mikor felértünk a nyeregbe a P+ kereszteződéshez, igaz az emelkedő nem szűnt meg, de a meredekség lényegesen megenyhült.

Felérvén a csúcsra berongyoltunk a pár éve épült esőbeállóba, csúcscsokiztunk, majd kimerészkedtünk az esőre, elbattyogtunk a geodéziai mérőtoronyhoz, hogy leolvassuk a tornyos mozgalom kódját és tovább álltunk. Vetettünk egy pillantást a Fogadalmi keresztre, melyet a hálás lullai lakosok állítottak hálából a Flóra- hegyre. A kereszt után egy nehezen észrevehető letörésnél ereszkedtünk be a Vesszőlősi- erdő szálerdejébe és értük el a Klastrom- völgyet, ahol a Nyimi-patak fakad és folydogál a hangulatos, vadregényes szurdokra hajazó sötét völgyben. Terveztük, hogy kitérünk a Klastrom- kereszthez és az egykori monostor csekély nyomaihoz, mely a Szent Lászlóról kapta a nevét, de ebben az esőben ehhez nem füllött a fogunk, így ugyancsak elmaradt a Pusi- forrás és Szentlászló puszta megnézése. Inkább sietősre vettük a figurát és erőltetett menetben kapaszkodtunk ki a völgyből a PL jelzésig, melyen a látványos Kási- várhoz lehet eljutni csekély kitérővel.

Ahogy kiértünk a Bábonymegyer fölött elterülő, hatalmas szántókhoz kisebb fajta csoda történt, mintegy varázsütésre elzárultak az ég csapjai és kis idő múlva még a nap is kikandikált a hatalmas felhők közül, sőt át is törte azokat, hogy kellemesen cirógassa átázott csontjaikat. Nem kifejezés, jól esett miközben ereszkedtünk, egyre csak ereszkedtünk az 1927-ben létrejött Bábonymegyer felé, mely két középkori település, Nagybábony és Koppánymegyer egybeolvasztásával keletkezett. A falut a temetőnél értük el, ahol egy hatalmas vörös csillagos emlékmű díszeleg, emlékeztetvén egy nem éppen dicső világra és a "hős szovjet felszabadítókra".

Pár lépés után újból meg kellett álljunk, hogy megvizuálhassuk a már említett Patkó kopjafát, majd innét egy meredek lejtőn szó szerint bezuhantunk Bábonyra. Ahhoz, hogy beüthessük ítinerjeinke az ittjártunkat igazoló pöcsétet, egy hangulatos hídon kellett átkelnünk a Bábonyi- patak keskeny folyása fölött az önkormányzat épületéhez, ahol a pecsét lakik. Az adminisztráció elvégzése után rendhagyó módon elhagytuk a P_ jelzéseket és a régi nyomvonalon ereszkedtünk tovább a Kis- Koppány völgyének irányába, hisz ezen az útvonalon esik útba a mai formájában 1832-ben épült késő barokk Evangélikus templom, melynek oltárképét a részben itt élő Rudnay Gyula festőművész készítette.

Szerettük volna megnézni, de jó szokás szerint a magyar templomok általában zárva vannak, de kis utánjárással a kulcsot el lehet kérni valakitől, de most ez sem jött össze, pedig még a szemben lévő prédikátori lak ajtaján is "dörömböltem". Nem sokkal lejjebb egy csinos épületben élt Rudnay Gyula, az épület sokáig emlékmúzeumként funkcionált, de pár éve valaki úgy gondolta nem kell egy ilyen intézmény a falunak és értékesítették az ingatlant. Ma csak egy megkopott emléktábla idézi fel a tényt, hogy itt lakott a neves festőművész, aki nem csak az evangélikus, hanem a református templomban is készített festményeket. Na mi ezekkel ma mind szegényebbek lettünk.

Dolgunk sikertelen végeztével nem maradt más hátra mint leereszkedtünk az autónkhoz, melyet a főút mellett hagytunk még reggel. Visszarongyoltunk Fokra és hazafele fordítottuk a kormányt. Jó szokásomhoz híven ezúttal is eldurrantottam egy üveg száraz pezsgőt jutalom gyanánt.