AK. 35. TÚRA LÉTAVÉRTES- KATI HÍD (VEKERI-TÓ) 2025.06.23.

TEKERGÉS A CIVIS VÁROS KÖRNYÉKI HATALMAS TÖLGYESEKBEN

"Nyugodtan állíthatjuk, hogy Debrecen " vörösfenyője" a nyírségi erdőkből származó kocsányos tölgy." Gencsi Zoltán; A civis erdőkről.....

Urban Appartmant, Nagyvárad

Amúgy Provolonésan tudtuk, hogy rohadtul fog fájni, azt is tudtuk, hogy rohadt hisztis fogok lenni...és tudtuk azt is hogy újból bebizonyítjuk, hogy nem vagyunk elég százasok. Szállás lefoglalva, szabi kivéve, logisztika koppra megszervezve, erre menet közben kiderül, hogy pont ezen a hét elején törnek be az idei kánikula első napjai, ami Létavértes környékén 35-36 fokos forróságot jelent! ...de mit is lehet tenni, hisz tudjuk már régről a közhelyes mondást, "ha menni kell, akkor menni kell".

Megint egy elcsépelt frázissal indítunk, a nulladik nappal, amikor is belekóstoltunk a Nyírség minden bájába, tölgyestől, akácostul, lábszárközépig érő forró homokostul és a forróságába, ami vasárnap "csak" 33 fok volt árnyékban. Ezen a napon eldugott, dzsungelben lévő geodéziai tornyokat derítettünk fel, melyek nem egyike komoly kihívással állította szembe szerénységeinket. Ezek azonban más történetek, esetleg máskor mesélek majd az itt történtekről. Az mindenesetre igaz, hogy ez a nap kellő bemelegítésül szolgált, testileg- lelkileg egyaránt felkészített bennünket a következő két napra.

Múltkor annyira tetszett Pece-parti Párizs kisugárzása, hogy a logisztikai központunkat ezúttal is itt ütöttük fel. A város minden egyes kisugárzásában érződik a több ezer éves múlt, a fejlett polgári élet és fogékonysága a művészetek iránt. Lépten nyomon a történelmi, művészeti nagyjaink szellemisége jön szembe, de sajnos a román ortodox egyház erőszakos nyomulása is tetten érhető, hisz gomba módra nőnek ki az ortodox templomok, ahol kis túlzással állandóan kántálnak, misét tartanak. Rohadtul érződik a pópák erőszakossága! ... de ez más történet, nem ennek az írásnak a témája.

Szóval Nagyváradon szállásoltuk el magunkat erre a pár napra, ahova Vasárnap este Álmosd felől érkeztünk meg. Direkt ezt a csendes, kihalt átkelőt választottuk, hisz így a régi AK nyomvonalát is érinthettük és fejet hajthattunk a Bocskai- féle szabadságharc első győztes csatájának tiszteletére emelt Álmosdi- csata Emlékműnél. Kár, hogy ez a látványos, történelmi látnivaló kikerült a kéktúra útvonalából, kaptunk helyette egy jó nagy, nehezen megérthető, értelmetlen kurflit, ami igaz, hogy szép természeti útvonalon halad, de lehetett volna ezt úgy is mixelni, hogy az Emlékmű is megmaradjon, és a Nagy-legelő, Kék- Kálló völgy és a Daru-láp természeti értékeit is megismerje a magunkfajta bakancsos turista. Aztán a környéken a fene nagy útvonalmódosítgatásokban kaptunk még a közeli Pocsaj környékén a korábbi csendes gátaskodás után egy jó adag falunézést és egy gettón való beérkezést Pocsajra.

Szóval mire erre a napra esett az idei esztendő első hőségriadós napja is, nagyjából 35-37 fokot jósoltak a környékre árnyékban, ezért sokáig turkáltam a menetrendek.hu-n, hogy kiválasszam a lehető legoptimálisabb megoldást, hogy sikerüljön még egy keveset gyalogolni a reggeli hűvösebb időben is...és hogy szintén még az elején gyűrjük le a napos, kitett részeket. Hogy így legyen, ezért gyura őkelmét arra kértük, hogy hajnali ötkor fújjon alarmot, hogy hat körül már tudjunk indulni. Eseménytelen út volt az ébredező nagyvároson és a még kihalt, csendes főúton a Vekeri- tóig, ahol egy árnyékos helyen támasztottuk le gépesített járművünket. Még vagy fertály óra volt társas gépkocsink érkezéséig, ami ráadásul pár percet még késett. Alig fél óra elteltével érkeztünk meg Létavértes, Kassai- úti nevezetű megállóba, ahol gyors szerelvényigazítás és egy kortyolást követően a kávés termoszból, belekezdtünk a már szokásos békebeli bemelegítőmutatványokba.

Úgy látszik Létavértesen vevők az efféle virtustáncokra, hisz a 2022 őszi sikerünk után idén is hangos biztatást kaptunk a helyi erőktől, volt füttyögetés most is, és páran nem átallottak becsatlakozni hozzánk! Sőt még megjegyzés jött valahonnan, hogy ezek a csodabogarak már jártak errefelé! Pedig akkor a város egész más részén tartottunk bemelegítést. Végezetül a nézősereget megnyugtattuk, hogy holnap is lesz ilyen mutatvány, csak akkor az Országzászlónál! E kis közjáték után beüzemeltük Magyar Királyi Kincstári turistalábainkat és megtettük az első lépéseket a majd 30 km-es gyaloglatból, mely nagyrészt homoktaposásról fog szólni a kegyetlen melegben!

Vetettünk még pár pillantást Vértes büszkeségének, a magyar vegyészkirálynak az emlékművére, és az Irinyi Család sírkertjére, majd az Arborétum kert mellett elsétálva megkerestük a kék négyzeteket, melyeket követve Első menyasszonyom, állandó túratársam egyre növelve tempónkat elég szapora tempóra csavarta a potmétereket. Lévén, hogy mihamarabb tudjuk le a városi aszfaltszakaszt, és hogy addig haladjunk amíg elviselhető a meleg és szerénységem ingerküszöbe is elviselhető. Flikk- flakkok Vértes utcáin, egyre szegényesebb porták között, aztán a város végén még ezt is sikerült fokozni, hisz nem mindennapi gettó mellett haladtunk el. Szerencse, hogy még kora volt, így a barna szempárok csak a függönyként használt lópokrócok mögül sandítottak ránk. Na itt kocogásra váltottunk, hogy minél előbb túljussunk ezen a nem szeretem szakaszon.

Átrobogtunk a 2009 decemberétől használaton kívüli Sáránd- Létavértes vasútvonal sínpárján, melyen először 1894 Decemberében robogott végig az első csühös, hogy aztán modern közlekedéspolitikánk végleg száműzze erről a pályáról is az MD és BZ motorvonatokat, de itt legalább nem szedték fel barbár módon a pályát. Pár fotó, aztán még jó pár düledező putri és békésebb környék következett. Elértük a Mosontakert nyugati csücskét, Bekukucskálva az erdei homokos úton, felbukkantak a már múltkor megcsodált pincék körvonalai. Igen, ahogy elhagytuk a szélső házakat rövid ideig elnyelt bennünk a Rumcájsz szerint is rejtekadó erdő. Igen ám, de az árnyék jótékony hatásával jött egy kellemetlen kísérő is a helyenként bokánál is feljebb érő jó kis süppedős homok, ami perceken belül bekúszott mindenhova ahova nem kellett volna. Kókadozó tormaföldek és aranyló búzatáblák után átkelés a csak pangó Villangó - ér, rossz állapotú hídján, újabb erdősáv és máris utunk első etapjának a végéhez értünk, rácsatlakoztunk a kék sávra!

Éles balra átot követően erdő el, szikes rétek elő és máris a Kanfuter homokján bukdácsoltunk előre. Természetvédelmi területen jártunk, ennek megfelelően a látvány is fokozódott, kedvünk is feljebb szökött. Kellett is a hangulatjavító, hisz a meleg és a homokozás már kezdte cibálni idegszálaim! Újabb patakátkelés, most a Monostori- ér fölötti fapallókon evickéltünk át. Óriási, kietlen tisztásra érvén a rét közepén lévő egy szem fa árnyéka alá heveredtünk le egy fertályórás töltődésre. Volt itt minden coffein, szendó, rétcsoki, kis szundi, melyhez a kíséretet a kabócák végtelen zenebonája szolgáltatta.

Változatlan maradt a kép, egykori lakott tanyák hűlt helye, pár omladozó tanya a távolban és pár láthatóan most is lakott tanya. Ahol alkalmas hely adódott mindenütt tormaföldek, vagy gabonatáblák. ...és a mindent átható homok, melyben minden egyes lépés legalább másfélszeres erőkifejtéssel járt, ráadásul ezen a szakaszon inkább nyílt részen jártunk mint erdőben és a meleg is fokozódott. Rá is kezdtem Alexásan, Norbisan az " ég a zsír" vezényszavakra, hogy elfoglaljam magam és ne a hisztin járjon az eszem. Közben sokat mondó helyneveket ismerhettünk meg, mint, Fövenyes, Tábor-hegy, Csohostó, és a kedvencem: Volt Patkány Szűcs-tanya.

Volt közben még patakátkelés rozzantabbnál rozzantabb pallós hidakon a Létai-ér és a Pércsi-ér fölött. Aztán elnyelt bennünket az árnyas erdő, kedvem is mindjárt jobb lett, a táv is hamarabb fogyott. Alföldi mértékhez képest komoly emelkedőket gyűrtünk le az előbb vegyes, majd kocsányos tölgyes erdőkben. A penzum ezen része élvezetes volt, alig vettük észre a Haláp felől érkező piros turistajelzéseket, melyek aztán hosszú kilométereken mellénk szegeződtek. A jelzéseknél nagyot sóhajtottam, hisz tudtam, hogy hamarosan megérkezünk a volt Pipóhegyi iskola épületéhez, mely manapság Két-tölgy vendégházként funkcionál. Mivel ez már jártabb út volt itt a homok is kisebb és kevésbé megterhelő volt, de a meleg viszont ezzel egyenes arányban nőtt.

Mai etapunk felének megtétele után fellélegezve érkeztünk meg a csinosan karbantartott vendégházhoz, Erdőterápiás központhoz. Az egyik hatalmas tölgy alá újfent leheveredtünk a példásan nyírt fűre. Relaxálás, jógázás, erdőfürdőzés közben frissítettünk, elvégeztük az adminisztrációt és még egy rövid szundítás is belefért. Most nem volt nyüzsgő élet a vendégházban, csak a tulajdonos tett- vett a kertben. Evidens, hogy szóba elegyedtünk vele, elmondta, hogy az épület eredendően 1923-ban épült Tanyasi iskolának és a környéken 4-5 km távolságra lakó lurkók jártak ide okosodni, összevont osztályokba. Az ilyen iskolák a környékbelieknek egyfajta közösségi tér is volt, mert például anno Szerdánként mozivetítést is tartottak. Egyfajta tanyaközpontként is funkcionáltak ezek az iskolák.

Az élet modernizálásával az ilyen intézmények feleslegessé váltak, az enyészeté lettek. Láttunk pár ilyet az alföldi vándorlásunk alatt, de a Pipóhegyinek szerencséje volt a csodás természeti fekvésének köszönhetően. A megyei pártfunkcionáriusok is észrevették a remek lehetőséget és az iskola megszűntét követően pihenő- és vadászházként funkcionált az akkori elit részére. Jelenlegi tulajdonosa még most is őrzi az egykori piros borítású vendégkönyvet, melyben sok- sok bejegyzést olvashatunk, melyekben az egykori kiválasztottak köszönték meg az itt eltöltött napokat. Bizony sok mindenről tudnának mesélni az öreg falak és az öreg tölgyek.... Az Albert család tulajdonába 1996-ban került, kik jól sáfárkodtak a megszerzett birtokkal és egy igazi unikális központot alakítottak ki, ahova érdemes betérni.

Továbbállván hol kocsányos tölgyesben, hol akácosban, hol vegyes erdőben, de meglepő módon helyenként fenyvesekben suhantunk a hullámvasútra hajazó jó minőségű, karbantartott homokos úton. Ennek az útnak az állagmegóvását is az Albert család végzi önerőből, hisz vendégeik jelentős száma ezen érkezik, hogy erdei fürdőt-terápiát vegyen a háborítatlan csend birodalmában. Élvezettel haladtunk, kedvesem kimondottan élvezte, diktálta is a tempót rendesen, és még szerénységem ingerküszöbe is elviselte az egyre fokozódó forróságot.

A Csillag-hegy és a Kemény- hegy hatalmas erdeiben rúgtuk a homokot a hangzatos nevű Raport- úton, melyen egykoron az erdei legényeket vitték eligazításra- raportra a Cívis városba. Több útkereszteződést hagytunk el, volt olyan ahol hatalmas gépszörnyek elől kellett elugorjunk, de több terepjáró, traktor, lovaskocsi és motor, quad is látókörünkbe került. Valóságos erdei sztrádán tettük egyik lábunk a másik után. Ezek az erdőrészek gyaníthatóan a hatalmas Bánki- erdő tagerdei, melyben a '70-es években hatalmas fejlesztések zajlottak. Ekkor épültek ki a hatalmas tavak, kiránduló helyek az Erdőspusztai területen. Sajnos a természet nem díjazta ezeket a fejlesztéseket, hisz napjainkra eltűnt a víz a tavakból, és a vízzel együtt az egykoron pörgő, nyüzsgő élet ezekről a kirándulóhelyekről és eljött egy egyfajta Csipkerózsika álom.

Borongós gondolatinkból a Debrecen- Bánk- Létavértes kopottas országút hőségtől megolvadt aszfaltcsíkja zökkentett ki az egykori Ludas Csárda hűlt helyén. Az egykoron jó nevű, forgalmas útszéli csárdát eredendően 1644-ben építtette Debrecen városa. Az évszázadok alatt többször is felújították, leghíresebb vendége Petőfi Sándor volt. Manapság már csak egy buszmegálló emlékeztet a csárdára!

Pár száz lépés az olvadozó aszfaltcsíkon aztán újra elnyelt bennünket a rejtekadó erdő, no nem a Jicsini, hanem a Bánki. Az első kereszteződésig bezony pár szakaszon kemény dzsindzsa harcot folytattunk, Rambóskodtunk. Még pár keresetlen szó is elhagyta szánkat, hisz térképünk szerint alig pár tíz méterre jó minőségű szekérút fut, amire hamarosan rá is csatlakoztunk, de előbb át kellett verekednünk magunk az utolsó húsz méter ember magasságú csalánosán, gaztengerén és akácnövendékein. Mégis azt mondom élveztük ezt is, ez égett bele legmélyebben emlékezetünkbe.

Ekkora már rohadt meleg lett, hisz árnyékban is 35 fokig kúszott a higanyszál! Abba még belegondolni sem mertünk akkor mennyi lehet az árnyéktalan részeken. Azt elég volt érezni! Persze hogy előjött belőlem minden rejtett hisztim, nyolcadiziglen szidtam felmenőim és korholtam magam miért éri meg nekem ez a szenvedés ebben az embertelen, gatyarohasztó hőségben. Nem voltam egyedül, hisz Első feleségemnél is erősen rezgett a léc, az ingerküszöbe neki is nehezen viselte már ezeket a métereket. Szitkozódtam, vezényeltem, számoltam a lépéseink, próbáltam elterelni a gondolataim, de bizony kevés sikerrel. Csak egy vigasztalta megfáradt lelkünk, hogy alig hat km volt hátra a mai penzumból.

Ezen a szakaszon a Bánki láprétek szélén haladtunk, mely a Természetvédelmi terület. Hangulatos rét szigetek taglalták az erdőt, volt pár érdekes növény, de még ezen csodák sem tudták ellensúlyozni a hőséget. Fogyott a víz, égett a zsír és már csak a dac vitt előre. Felüdülés volt elérni a Mézes-hegyi tó környéki tanyák világát és egyben a Monostori utat. Innét már tényleg a célegyenesbe fordultunk. Asszonykám még elővarázsolt valami rejtett tartalékot és csavart a potmétereken, de szerénységem ezt a tempót már nem tudta felvenni. Megegyeztünk menjen előre, hamarabb véget ér a szenvedése, én meg becammogok a célig. Addig legalább kellemesen lehűti az autót, felüdülés lesz beülni!

Hatalmas, a szokásosnál is hangosabb és hosszabb csatakiáltással csaptam célba. Csak úgy gördültek a kövek, csavarni lehetett az izzadságot, de véget értek a mai napi megpróbáltatások! Lapogattuk egymást, hisz emberes munka volt ebben az időben a majd 30 km -es gyaloglat. Megfogadtuk, hogy ilyet soha többé, de ebből úgy sem lesz semmi, hisz ezt már többször megtettük. Autóba pattantunk, és irány Nagyvárad, ahol a hűs appartementében gyors zuhanyzás után elterülve pihentük ki magunkat. Este aztán ahogy csökkent a forróság, belevetettük magunkat a nyüzsgő nagyváros esti forgatagába. Vacsora, séta, kávé a Körös-parton, egy pohár pezsgő kíséretében. Bizony jól esett! Folytatás holnap hasonló melegben, de rövidebb távon.