RP-DDK 12.TÚRA 2016.AUG.30.
BORSFA-NAGYKANIZSA/PALIN
" Számomra a természet szent,a fák a templomaim,és az erdők a katedrálisaim."
Mihail Gorbacsov
A nyári hajtás lecsengését követően Újkenyér Havának harmincadik napján folytattuk hazánk megismerését. Ezen a napon az RP-DDK mozgalom egyik mumusának számító Borsfa és Palin közti szakaszt teljesítettük, a Kelet-Zalai Dombság észak-déli vonulatai közt bukdácsolva. Ez egy igazán szívatós szakasz,mert Borsfa és Homokkomárom közt nem kevesebb mint hét dombhátat kell megmászni,mely közül nem egyre meredek emelkedő vezet.Egészen Homokkomáromig majdnem csak fönek vagy lenek mentünk,mivel a dombok közti völgyek és a dombgerincek egyformán nagyon keskenyek. Ez a szakasz talán a DDK legnehezebb etapja igazán erő és térd próbáló. Bár útvonalunkon még 300 m tfsz-re sem jutottunk fel,a szakasz adottságainak köszönhetően mégis sikerült "összehozni"900 m körüli szintemelkedést,mely bármely középhegységi szakasznak is a becsületére válna.
 |
| Kedvesem Rockenbauer kopjafájánál Valkonyán |
 |
| Ugyanott én |
Az elmúlt napok rekkenő hőségét a mai napra egy kisebb hidegfront pár fokkal enyhítette,de így is 28 fok körüli hőmérséklet volt,ami a nyílt szakaszokon a túra utolsó szakaszán kimondottan nem esett jól.Ismerve a zalai viszonyokat bakanccsal készültünk,de legnagyobb meglepetésünkre erre nem lett volna szükség,ugyanis végig száraz,poros úton bandukoltunk egész nap.
 |
| A szörnyű bélés |
A szokásos hajnali kelést követően pár perccel negyed hét után parkoltunk le Nagykanizsán a buszállomás melletti egyik üzlet ingyenes parkolójában.A fél hétkor induló autóbusz pár perc késéssel állt be az induló állásba,melyet ezúttal sem volt egyszerű megtalálni. Valahogy Nagykanizsán elég kaotikusan vannak kijelölve az indulóhelyek. Pl. a Borsfa felé menő buszok három-négy helyről is indulnak,így aki nem ismerős az kénytelen segítséget kérni az információs irodán,ahol eddig csak mogorva arcokkal találkoztam. Talán egyszer itt is digitalizálják a kijelzőket ,ami szomszédváron(Zeg)már megtörtént.
 |
| A Tanár Úr |
Negyed nyolc környékén érkeztünk a két domb közé szorult apró településre Alsóborsfára. A buszmegállóban egy idősebb úr szólított meg minket:
-Maguk Országjárók?
Nagyon jól esett ez a megszólítás,kitüntetőnek éreztük.Szóba elegyedtünk a nyugalmazott középiskolai tanárral,aki a közeli ,ma már teljesen elnéptelenedett Oltárci-hegyen született és nőtt fel. Mivel magam is a közelben gyerekeskedtem,jól esett hallani a régmúlt időkről. Jó húszperces diskurzus után elköszöntünk a Tanár Úrtól és mivel a faluban nincs hivatalos bélyegző így az Alsóborsfai vegyesben beszereztünk egy igazoló pecsétet az ítinerjeinkbe és egy "Stampó" nevezetű kotyvalékot(bár ne tettük volna-iszonyú szarok )aztán"Irány Darány!" felkiáltással neki indultunk a falu hosszú főutcáján(Kossuth) ÉNy-i irányba.
 |
| Borsfai pillantfelvétel |
Borsfa első írásos említése egy 1392-es adománylevélben történik,amikor Luxemburgi Zsigmond király Basfalvát a Kanizsai fivéreknek adományozta. Bár hivatalosan innét számítják a falu létét,de a környékről előkerült leletek arról tanúskodnak,hogy már sokkal régebben is lakott terület volt a környék. A falu az első említését követően folyamatosan lakott terület volt,bár a török időkben Kanizsa közelségének köszönhetően sokat szenvedett.A későbbiekben előbb az Esterházy majd a Festetics család uradalmához tartozott. Temploma egészen az 1800-as évek végéig nem volt,a környék központja a szomszédos Bánokszentgyörgy . A századfordulót követően a falu lassú fejlődésnek indult,melynek komoly lökést adott az 1930-as években a környéken kialakult olajipar.A II.vh utáni újabb fellendülést követően komoly elvándorlás vette kezdetét,1974-ben az iskolája is megszűnt. A rendszerváltás környékén aztán stabilizálódott a helyzet,újra iskola nyílt. A falu legfontosabb eseménye az évente megrendezett Dutra találkozó.
 |
| A Borsfai-hegyháton |
Borsfa két aránylag jól elválasztható településrészből-Alsó és Felső-Borsfa- áll,de a 
-
ok csak Alsó-Borsfát érintik,azon viszont majd teljes hosszában végighalad. A takaros porták közt előbb a temetőt értük el majd jelzéseink jó ezer lépést követően, a két falurész határán jobbra ,K-i irányba fordítottak bennünket. Ebben az utcában csak pár ház található,ezeket elhagyva a betonozott mezőgazdasági út rögtön emelkedőbe kezdett és megkezdtük az első domb bevételét. A kapaszkodást végeláthatatlan szántók,gabonaföldek közt folytattuk,egy idő után a betonutat jól járható földút váltotta . Mivel pár hónap kihagyást után túráztunk újra ez az első emelkedő nem igazán esett jól,így nagyon megörültünk amikor szembe jött egy gombázó ,akinek sikeres volt a hajnali kirándulása és teli kosár vargányával tartott hazafelé. Kihasználva a lehetőséget,hogy egyet szusszanhatunk elbeszélgettünk vele ,majd folytattuk a a Borsfai-hegyhát leküzdését.
 |
| Az elégedett "vadász" |
A pihenőt követően a jelzések rövidesen elérték az erdő szélét ,de továbbra is erőteljesen kapaszkodtak felfele. Itt hol erdő,hol zártkertek,szőlők közt haladtunk,míg egy szépen művelt és karbantartott présháznál elértük az első domb gerincét. Itt jelzéseink ÉK-i irányba fordítottak és az erdőben folytatódtak tovább egy szekérúton és itt találkoztunk először az elmúlt hetek időjárásának köszönhetően rengeteg gombával.
 |
| Egykor lakóház,ma présház az erdő szélén |
Mivel igazán nem ismerjük ezeket a vadon termő csemegéket,így begyűjtésüket meghagytuk másoknak. Balról elhanyagolt szőlők,házak sorakoztak az erdő szélén,melyeket a természet már kezd visszafoglalni,jobbról pedig a vegyes erdő kísért minket. Pár száz lépést követően aztán jobbra áttértünk az erdőbe és egy alig járt ösvényen rögtön süllyedésbe kezdtünk. Ez az ösvény aztán egy idő után szekérúttá szélesedett és rövid időn belül elértük Valkonya temetőjét,ahonnét egy betonozott mélyútban pecek alatt leértünk az apró.dombok közé zárt település egykori iskolájához,mely ma turistaházként funkcionál és mindnyájunk példaképének,Rockenbauer Pálnak a nevét viseli.
 |
| Mélyútban Valkonya felé |
Valkonya első említése 1019-ből datálódik,mint a Zalavári Apátság adófizető helye,később a Hahót Család birtokaként említik,Wolkuna alakban. A szájhagyomány szerint a közelben egy erődítmény is állt ,melyet Fehérkulcsosvárként ismertek. A török háborúkban a település elnéptelenedett és csak 1694-ben kezdett újranépesedni. Ekkor e herceg Esterházy Család birtokaként ismert.Ekkortól lassú növekedés kezdődött a faluban,a népesség növekedése 1970-ig tartott,de jelenleg az állandó lakosok száma a 60-at sem éri el. Az érintetlen környezetnek és a gyönyörű környéknek köszönhetően az utóbbi években egyre több turista keresi fel .
 |
| A falu központja |
Először kicsit nézelődtünk az apró falu piciny központjában,majd fényképezkedtünk a turista ház előtti Rockenbauer kopjafánál ,majd a turistaház tornácán található igazoló pecséttel hitelesítettük ellenőrző füzeteinket. Szerencsénk volt ,mert a turistaháznál pont ott volt egy hölgy,ki takarított a vendégek után,így volt szerencsénk belülről is szemügyre venni ezt a takaros ,szépen karbantartott házat. Röviden beszélgettünk az asszonykával,majd a turistaház gondozott,arborétumnak is beillő udvarán keresztül folytattuk utunk.
 |
| A turistaház |
A Rockenbauer Pál turistaház Valkonyán,a kiváló természetjárónak és filmesnek köszönheti létét,ugyanis az ..... és még egymillió lépés Magyarországon c. kultikus filmben megemlíti,hogy ez a település és egykori iskolája igazán jobb sorsra érdemes. A helyiek meghallották az üzenetet és áldozatos munkával kialakították és tartják karban ezt a takaros turistaházat,melyet egyre többen keresnek fel. A faluban igen tisztelik "Rockit",a személye körül valóságos kultusz alakult ki.
 |
| A példakép domborműve |
 |
| A turistaház udvarán |
A lejtős udvaron leereszkedtünk egy völgybe ,így kipipálhattuk az első dombgerinc teljesítését. A völgyben pár lépés után a turistaház kerítésén lévő kapun kiléptünk a párhuzamosan futó szekérútra és DK-i irányba folytattuk az utat. Pár száz lépést követően egy elhagyott,pusztuló félben erdészháznál elértük az erdő szélét ahol megkezdtük a kapaszkodást a második dombra.
 |
| Elhagyott erdészház Valkonya után |
Innét a -ok egy csodaszép erdőben.néhol óriás bükkök közt emelkedtek egyre feljebb. Talán kilométernyi szuszogó kaptatást követően elértük a Gurgó-hegy gerincét,ahol egy kereszteződésben balra kiágazott a 
,mely a hegy 324 m-es csúcsára vezet.
 |
| Útkereszteződésben a Gurgó-hegyen |
Mi most ezt a kitérőt köszönettel kihagytuk és pár száz lépést haladtunk a gerincen,majd a jelzéseink jobbra fordítottak és egy meredek lejtőn leereszkedtek a csodás erdőben egy völgytalpban lévő piciny tóhoz,mely a Szuloki-forrás vizét gyűjti össze.Az ereszkedés közben újabb két gombázóval találkoztunk,kik a jó zsákmány reményében tartottak felfelé a sűrű tölgyes irányába. Itt egy duzzasztógát koronáján kell átkelni,most elég kevés víz volt a felső tóban. Bővizű körülmények közt problémás lehet az átkelés.
 |
| A Szuloki-forrás duzzasztott gátja |
Egy rövid lépcsősoron felkapaszkodtunk egy erdészeti aszfaltos útra,melyen balra fordulva haladtunk tovább pár száz lépést. Itt újabb lélegzetet vehettünk,hiszen kipipáltuk a második dombgerincet is. Terveinkben szerepelt,hogy letérünk a Szuloki-forráshoz frissíteni egy cseppet,de benéztük a lejárót,így ezt fájó szívvel hagytuk ki. Elérve egy erdei rakódót aztán a -
ok jobbra hívtak bennünket ,hogy megkezdjük a harmadik domb leküzdését a Szuloki-erdőben. Az eddigiek közül erre a dombgerincre vezetett a legmeredekebb ösvény,bár szerencsére amilyen meredek olyan rövid is volt. Meredekségben vetekszik a Nagy-Gete vagy a Mátra meredekebb részeivel ez a szakasz. Mire igazán elfogyott volna a szusz,már fel is értünk a keskeny gerincre,melyen alig pár lépést tettünk meg és jobbra kanyarodva ereszkedésbe kezdtünk ugyanolyan meredeken ,mint ahogy kapaszkodtunk.
 |
| A Szuloki-erdő meredélyén(a meredekség nem látszik-ki kell próbálni...) |
 |
| A Szuloki-lápon |
Ezt a dombot alig húsz perc alatt kipipáltuk és már le is értünk a Szuloki-láp keskeny tisztására,melyen a térdig érő fűben gyorsan átvágtunk és egy újabb ,a negyedik dombgerinc meghódításába vágtunk bele. Mind közül talán ez volt a leghúzósabb,ezen már komolyan kezdett elfogyni a luft és már a fülünkön is levegő után kapkodtunk,de szerencsére ez is inkább meredek mint hosszú volt.Felérve a Csuszigáló 274 m-es "szédítő"csúcsára újabb rövid gerinctúrába kezdtünk. Itt megálltunk egy cseppet és benyomtunk egy csúcsbanánt,majd amilyen meredeken emelkedtünk ugyanolyan meredeken ereszkedtünk le a Horváti-láp tisztására.
 |
| A Horváti-lápon |
Átvágva a keskeny tisztáson belekezdtünk az újabb,ötödik domb megmászásába,melyre egy rossz minőségű,de aránylag jól járható szekérút vezetett föl az árnyas erdőben. Mai utunk során itt volt a legbővebb gombatermés és egy vargánya mezőre is ráleltünk. Ennek nem álltunk ellen leszedtük és már el is fogyasztottuk rántva. Még megvagyunk,úgyhogy sikerült csak ehetőeket összeszedni. Szedtünk más fajtákat is,de azokat szakavatott túratársam,Mászógép javaslatára kidobtuk. Ez egy hosszabb,de kényelmesebben járható emelkedő volt,így lassabban is értünk a végére.Felérve egy újabb rövid gerincjárás után ereszkedésbe kezdtünk. Itt nem volt meredek az emelkedő,de több kidőlt fa is nehezítette az előrejutást,így kicsit kommandóznunk is kellett.
 |
| Valahol itt vezet a kék |
 |
| Romantikus tölgyesben |
Egy újabb völgybe leérve,egy óriási gabonatábla és az erdő közt fogtunk bele az újabb kapaszkodásba,az utolsó előtti dombba. Ez nem volt olyan húzós,viszont elég hosszú. Egy idő után jobbról csodaszép fenyves,balról pedig egy vegyes erdő kísért minket. Átbukva a gerincen egy erdészeti aszfaltútig ereszkedtünk. Itt rendhagyó módon az aszfaltra felfestve vezettek minket a jelzések.Elérve az aszfaltos utat az eddigi keleti irány délkeletire váltott. Alig pár száz lépéssel elértük az Eszteregnye-Obornak közti közutat,melyen balra fordultunk. Ebbe a dombok közé zárt faluba nem visz be a RP-DDK nyomvonalvezetése,az első házak előtt jobbra elkanyarodik és egy földúton halad tovább.
 |
| Úton a sokadik dombgerinc felé |
Obornak a világtól elzárt település csodás,zárt bükkösök közé ékelődött. Első írásos említése 1277-ből datálódik egy IV.László által kelt iratban. Gazdái sűrűn cserélődtek a viszontagságos idők folyamán,a török időkben elnéptelenedett.A török kiűzését követően a területért tovább folyt a civakodás és 1700 környékén jelentek meg először új telepesek. Mária Terézia aztán Gróf Batthyány Lajosnak adományozta,így vetve véget a viszálykodásnak. Igazi fejlődés viszont soha nem jellemezte a falut,melyet 1928.ban egyesítettek Eszteregnyével,melynek azóta is része. Az 1950-es években olajfúrás közben 95 fokos gyógyvízre leltek,melynek hasznosítása azóta is várat magára.
 |
| Rendhagyó útjelzés Obornak előtt |
A földútról aztán a nem éppen jól jelzettség balra hívott bennünk,hogy belekezdhessünk mai utolsó emelkedőnk leküzdésébe. Ez elég csalóka volt,mert először enyhén indult,aztán egyre jobban bedurvult és egyre csak emelkedett,már azt hittük egészen az égig megyünk,mikor megenyhült és felért a gerincre. Ekkor a Mántai-bükk oldalában jártunk . Itt már az egyre szaporodó útszéli keresztek jelezték,hogy hamarosan elérjük a zarándok és búcsújáróhelyet,Homokkomáromot.
 |
| Az utolsó ,izzasztó emelkedő Homokkomárom előtt |
 |
| Az egyik az útszéli keresztek közül |
Mikor már azt hittük ott vagyunk,mert elértük az első zártkerteket a jelzések jobbra tértek és az erdőbe hívtak bennünk egy újabb emelkedőre. Erőnk végső tartalékait mozgósítva tudtuk le ezt az utolsó dombot és végre megérkeztünk a következő ellenőrző ponthoz ,a homokkomáromi Kegytemplomhoz. A Valkonyától idáig tartó esztelen fönek-lenek való kaptatás jól elfárasztott minket,így a gyors bélyegzést követően egy hosszabb pihenőt tartottunk,pótoltuk energia és folyadék veszteségeink ejtőztünk egy keveset. Közben hozzánk csapódott egy öregebb,nagyon jámbor farkaskutya,mely a rendházat hívatott őrizni. Több mint félórás punnyadás után előbb körbenéztünk a kegytemplom környékén,szerencsénkre be is tudtunk menni,így belülről is láthattuk ezt a csodás barokk templomot. Eztán az aszfaltos úton,melyet faragott faszobrok szegélyeznek, leereszkedtünk a délben kihalt faluba.
 |
| A Batthyány - Stratmann kápolna |
 |
| A Kolostor |
Homokkomárom pici zsáktelepülés a Principális-csatorna peremén,elsősorban zarándok és búcsújáró helyként ismert.A falu első írásos említése 1293-ban történik Humocamar alakban. Az Árpád-korban királyi birtokként tartják számon,1360-ban pálos szerzetesek telepedtek le itt. A török iga alatta a kolostoruk és a falu tejesen elpusztult.Az újjá népesedés a XVIII.sz. elején indult meg,ekkor Schenkendorf cs.k. ezredes egy fakápolnát építtetett,a birtokot 1717-ben Esch Ferenc megvásárolta és német telepeseket hozott be. Ő kezdte meg a mai templom építését ,melynek rajta kívül még Kanizsa ura gróf Batthyány Lajos is fő mecénása volt.A templom kegylépe 1722-ben az alapok ásása közben került elő,mely a kis Jézust tartó Szűz Máriát ábrázolja.E képet csodatevőként tartják számon. Ugyancsak itt található a gyermekszent,Szt.Félix ereklyéje is melyet XIV .Benedek Pápa ajándékozott Homokkomáromnak. A templom és a falu 1777-ben leégett,a pusztulást követően a templomot a mai helyén,míg a falut a völgyben építették újjá.A templom külső és belső felújítására 1938-ban került sor Batthyány-Stratmann László kegyúr költségén.1990-ben érkezett a Nyolc Boldogság katolikus közösség az üres kolostorépületbe. A templom és a kolostor híres búcsújáró és zarándok hely,alkalmanként a hívők tömegei keresik fel és sokan jönnek az országhatárokon kívülről is.
 |
| A Kisboldogasszony Kegytemplom nyugati homlokzata.. |
 |
| és a keleti |
 |
| A templom barokk belső tere |
A szinte kihalt apró faluban készítettünk pár fotót és az országúton tempós haladásba kezdtünk. Az egész napi kaptatást követően kimondottan jól esett az aszfaltburkolat,mely tempós haladást tett lehetővé. Jó kilométernyi trappolást követően elértük Hosszúvölgy településtábláját,de a
-ok éppen csak érintik a falut,az első mellékutcán jobbra kanyarodva pár lépést követően elhagyják azt.
 |
| Faragott szobrok közt |
Hosszúvölgy közelében már a római korban is éltek,ezt előkerült leletek bizonyítják. A török időkben teljesen elnéptelenedett és csak a XVIII.sz. húszas éveiben népesedett újra,amikor báró Esch Ferenc (ld.Homokkomárom) telepeseket hívott ide.
 |
| Hosszúvölgyi pillantkép |
A letérést követően az egyik ház udvarán egy fából faragott Horthy szobor készteti a túrázót megállásra és vált ki különböző reakciókat. Amilyen gyorsan beérünk a faluba ugyanolyan gyorsan el is hagyjuk azt D-i irányba. Az utolsó házakat követően egy széles ,nyílt területre értünk,melyen egy árnyéktalan poros,apró köves út vezet keresztül. A déli melegben nem esett a legjobban a haladás,de szedtük a lábaink,hogy minél hamarabb elérjük a Vaddisznós-kert árnyas erdei útját. Jó ezer lépést megtéve aztán a jelzések balra,keletnek fordítottak minket és az árnyas erdőben folytattuk a vándorlást, továbbra is jó tempóban.
 |
| Trappolás a nyílt mezőn |
Hamarosan elértünk egy a közelmúltban felújított erdészházat,melyet most a Zalaerdő ZRT szálláshelyként üzemeltet. A vadászházzal szemben egy szépen karbantartott kavicsos ösvény vezet egy emlékműhöz,mely a magyaroknak oly kedves Erzsébet(Sissy)királynénak állít emléket.
 |
| Erdészház a Vaddisznós kertben |
 |
| Sissy emlékhelye |
Rövid fényképezést követően újabb trappolásba kezdtünk és faltuk a métereket,jó félórás vonulás után kiléptünk az erdőből és megkezdtük az átkelést a széles Principális-csatorna völgyén.Ekkor újra inkább nyílt terepen haladtunk,ahol a tűző nap alig volt elviselhető.
 |
| Zsigárdmajorban |
Először a néhány házból álló Zsigárdmajorba érkeztünk meg,ahol a haranglábnál balra kanyarodtak jelzéseink és előbb a Zsigárdi-puszta,majd Gulya -járás földjei közt haladtunk. Egyre ingoványosabb lett az út melletti terület,ami jelezte.hogy nemsokára víz közelébe érünk. Így is történt,hamarosan átkeltünk a Principális-csatorna szedett-vedett hídján a Palini-halastó közelében.
 |
| Átkelés a Principális-csatornán |
Ekkor már a célegyenesben jártunk és pár száz lépés megtételét követően elértük a 74-es főút forgalmas,Palint elkerülő nyomvonalát. Kihasználva a pillanatnyi forgalmi szünetet átkeltünk a széles aszfaltcsíkon,majd ezt követően a Nagykanizsa-Szombathely vasúti fővonalon.
 |
| Az új 74-es főút |
Ezt a vasútvonalat a Déli Vaspályatársaság építtette ,az első szerelvény 1865.szeptemberében haladt rajta.
 |
| Átkelés a síneken |
Innét már nem volt más hátra,mint az egykori Állami Gazdaság épületei közt egy rövid emelkedőn felkapaszkodni a 74-es régi nyomvonalához és azon balra kanyarodva leereszkedni a Rózsa Presszóhoz,ahol beütöttük a mai nap utolsó pecsétjét az ítinerjeinkbe. Pecsételés közben ledöntöttünk egy finom coffeet és egy-egy jéghideg tonicot, mely kimondottan jól esett a tikkasztóvá vált melegben. Talán ha negyedórát várakoztunk és már jött is az első autóbusz,mellyel visszautaztunk reggeli indulási pontunkhoz befejezvén a mai túrát.
 |
| A célegyenesben |
Hazafelé az autóban összegeztük a napot,melynek során megtettünk 25 km-t és felfele 876 m-,míg lefele 918 -at tudtunk le. Hosszabb kihagyás után ez a szintkülönbség nem igazán esett jól,pláne,hogy több szakaszon elég meredek emelkedőkkel és lejtőkkel kellet megküzdenünk. A meglátogatott erdők is elég egyhangúnak tűntek,bár a táj a maga szépségével és nyugalmával lenyűgöző,de voltak vándorlásaink során élvezetesebb erdei részek . A jelzettség ,pláne a felújítást követően hagy kívánnivalót maga után.Több helyütt is erősen kellett figyelni és keresni a nyomvonalat,jelzettséget. Kezdő túrázók semmiképp ne válasszák ezt a szakaszt,mert több helyen is könnyen el lehet keverni.
Hazafelé új helyen pótoltuk elvesztett energiaszükségleteink,ez is jó választás volt,nem csalódtunk. Hazaérve aztán a szokásos jutalomitallal leptük meg magunk,mely ma egy pohár Kenti félbarna és egy pohár száraz Chardonnay-Savignon-Blanc cuvée volt a Garamvári Szőlőbirtokról.
 |
| A jutalom |
Még több kép a mai túráról: https://goo.gl/photos/qvgEFgZacFtUmabD9
Kisfilmek a mai napról: A Szuloki -lápnál
Térkép és szintrajz:
-ok csak Alsó-Borsfát érintik,azon viszont majd teljes hosszában végighalad. A takaros porták közt előbb a temetőt értük el majd jelzéseink jó ezer lépést követően, a két falurész határán jobbra ,K-i irányba fordítottak bennünket. Ebben az utcában csak pár ház található,ezeket elhagyva a betonozott mezőgazdasági út rögtön emelkedőbe kezdett és megkezdtük az első domb bevételét. A kapaszkodást végeláthatatlan szántók,gabonaföldek közt folytattuk,egy idő után a betonutat jól járható földút váltotta . Mivel pár hónap kihagyást után túráztunk újra ez az első emelkedő nem igazán esett jól,így nagyon megörültünk amikor szembe jött egy gombázó ,akinek sikeres volt a hajnali kirándulása és teli kosár vargányával tartott hazafelé. Kihasználva a lehetőséget,hogy egyet szusszanhatunk elbeszélgettünk vele ,majd folytattuk a a Borsfai-hegyhát leküzdését.
,mely a hegy 324 m-es csúcsára vezet.
