SÁGVÁRI TÖKÖLÉS   2023.07.22.

Ritkán fordulunk elő teljesítménytúrákon, de erre a hétvégére egy ilyet ütemeztünk be, mégpedig a 16. alkalommal megrendezett Ságvári túrákat. Hiszen annyi jót hallottunk ezekről a túrákról melyek 2021-ben az Év Teljesítménytúrája kitüntető címet is elnyerték. Mi óvatos duhajként a 30 fok körüli hőmérsékletben a 16 km-es távra neveztünk be. Így a teljesítést követően azt kell mondjuk bölcsek voltunk, hisz a nyílt részeken alaposan felkúszott a hőmérő higanyszála, ami rendkívül megviselte szervezetünket a több meredek emelkedővel egyetemben, hisz ezen az aránylag rövid útvonalon 445 m szintkülönbséget is le kellett leküzdenünk. Kellemesen elfáradtunk mire 4 óra tíz perc elteltével átszakítottuk a célszalagot a helyi Általános Iskolában.

 A 2000-es évek elején Ságváron kialakult egy baráti társaság, kik szabadidejük nagy részét túrázással töltötték el. Egyik túrájukon a Vértesben vetődött fel először, hogy jó lenne megmutatni szűkebb pátriájuk rejtett értékeit. A társaságnak Bognár Zsolt, Bogesz volt a mozgatórugója ki a Löszölő túrák főszervezője. Eleinte csak ötletelések, álmodozások voltak egészen 2005-ig, amikor megalakult a Ságvárért Egyesület akik magukévá tették az ötletet, hogy minél több emberrel ismertessék meg Külső - Somogy  eldugott, alig ismert környékét. Az alakuló összejövetelen két táv megrendezését határozták el, a 17 km-es Tökölőt és a 32 km-es Löszölőt. Aztán nem kellet sok esztendőnek eltelnie, mindössze egynek és a távok kibővültek az 50 km-es Megalöszölő távval.

A játékos Löszölő elnevezés hazánk legnagyobb egybefüggő löszterületére utal, mely Külső - Somogynak ezen a részén található, és több tízezer esztendővel ezelőtt is laktak már itt eleink. Ennek bizonyítékát Laczkó Dezső (1937) és Gábori Miklós (1957) tárták fel, akik az ásatásaik alkalmával a jégkorszak végén lévő gravetti kultúra cca 18 ezer éves emlékeit találták meg. Ezek a leletek napjainkban a veszprémi és a keszthelyi múzeumokban láthatóak. Oklevelek tanúsága szerint a környéken az  első település kelta eredetű volt, Tricciana alakban volt ismert. A római birodalom korában fontos hadiutak haladtak el a nagybirtok központ besorolású településen. Többek közt itt haladt el a birodalom egyik fő hadiútja, mely Sophianae-t kötötte össze Arrabonával. Jelentősége a birodalom késői szakaszában nőtt meg, ekkor a betörő barbár hordák ellen castrummá, erőddé fejlesztik. A várfal több mint 1 km hosszú és 2,5 m széles volt. Ebből ma csak pár méternyi látszik a Református templom mellett. Ugyancsak itt látható a Tömlőc-hegy mélyéből előkerült kőszarkofág is.

A IV. sz. végén leégett az erőd, a rómaiakat hunok, szlávok váltották. A Honfoglaláskor a Ság-törzs szálláshelye lett Észak- Somogy ezen része, ők vették be magukat a romfalak közé. Oklevelekben ezentúl Tricciana Ság alakban szerepel. A középkorban a falut birtokolta a Pannonhalmi apátság, Álmos herceg, majd a dömösi monostor. 1211-es iratokban már azt olvashatjuk, hogy a Tihanyi apátság gyakorolja a kegyúri jogokat. 1431-től a székesfehérvári őrkanonok, majd a Johannita lovagrend a birtokos. Szinte követhetetlen a tulajdonosok száma. Vára miatt hamar török kézre kerül, az endrédi nahiéhoz tartozik.Vára okán sok harc színhelye, a Tömlőc-hegyen a törökök egyik jelentős magyarországi börtöne volt. Az oszmánok kiűzése után a lakosság visszatért a várfalak közé, több templomot építenek, melyekből ma a református templom és a Munkás Szent József római katolikus templom áll még. Jelentős szerepet játszott a falu környéke az 1848-as szabadságharc Sió menti harcaiban is. Vára sajnos teljesen elpusztult, a helybeliek köveit építőanyagként széthordták.

Mire ide jutottunk a környék múltjának számbavételével, máris fékezni kellet és követni a helybeli polgárőrök útmutatását, akik a rengeteg ide megérkező autót igyekeztek elfogadható formában leparkoltatni. Mi az 1756-ban felszentelt Munkás Szent József titulust viselő barokk templom kertjében, hatalmas gesztenyefák árnyékában kaptunk helyet, melynek igazi hasznát a déli visszatéréskor élveztük, hisz így kellemesen hűvös autóba ülhettünk be, nem pedig egy felforrósodott verdába. Gyors szerelvényigazítást követően átrongyoltunk a szemeben lévő Iskola udvarába, hol a túra indítóhelyei voltak. Igen helyei, mert minden távnak külön szaletli, pad, asztal jutott, sőt  a Tökölők, mivel ez volt a legnépszerűbb táv, a minél flottabb, gyorsabb nevezés érdekében több helyszínen is tudták intézni az indulási procedúrát. Mi a fősodrást elkerültük, mert a tömeg nagyja már elrajtolt mire állandó túratársam és szerénységem beregisztrált, de még így is csak hét múlt alig fertály órával.

Miután leszurkoltuk a jelképesnek mondható nevezési díjat, kezünkben az igényes, pontos ítínerrel, megkerestük Bogeszt a főszervezőt, kit barátunknak mondhatunk, hisz Ő is rengeteget segített a mi teljesítménytúránk lebonyolításában ( https://tt.dbv.hu/ ) május elején. Pár szót váltottunk, majd a jelentős tömegre tekintettel a szokásostól szerényebb bemelegítőmozdulatokat követően belecsaptunk a lecsóba és a távozás mezsgyéjére léptünk pontosan fél nyolckor. Többed magunkkal vidám beszélgetés közben fordultunk ki az iskola hatalmas kapuján és kezdtük koptatni bakancsaink talpát a délre tartó Dr. Szilády Áron utca jó minőségű aszfaltján. (nem kell megijedni, nem leszek ilyen alapos végig..). Kicsit lejtett is az utca, így kedvesem rögtön erős tempót diktált (csak nehogy megigyuk a levét később) és a reggeli kellemes időben bezony bele is kocogott pár száz méter erejéig. Az így megszerzett előny később a meredek, szívatós részeken bizony jól jött.

Kanyarogtunk Ságvár utcáin, és máris a Jaba- patak völgyébe kocogtunk le, ahol tartottunk egy fotó pihenőt és visszább vettünk az agarakkal, hiszen átkelve a patakon rögtön emelkedőbe kezdett a nyomvonal. Egyre kopottabb lett az aszfalt, egyszer el is tűnt és mi egy vízmosásba, szurdokba léptünk be a Horhosba. Olyan igazi "Kicikla" érzés fogott el, balra meredek löszfalak, jobbra hatalmas mélységek, időszakos patakmeder a szűk, néhol beomlott ösvényen. Vadregényes szakasz következett, amolyan igazi kedvcsináló, hogy visszatérjen az ide tévedő felfedezni alaposabban is a környéket.Egy helyen hatalmas löszformák mellett haladtunk el, melyek szó szerint a badacsonyi bazaltorgonákra  emlékeztettek. Minden lépésnél tökéletesen megfigyelhető volt a természeti elemek évezredes romboló, építő munkája. 

A szervezők figyeltek, hogy a bozótos részek ki legyen tisztítva, a gaz levágva az ösvényen, sőt a meredekebb fellépéseken még lépcsőfokokat is vájtak a könnyebb kapaszkodás végett. Viszont ha esik, vagy nagy eső után ez a szakasz elég veszélyes tud lenni, ilyenkor a szervezők elterelik a túrák útvonalát biztonságosabb nyomvonalra. Nem tartott soká ez a vadregényes rész és művelt szőlők mellé jutottunk ki, ráfordultunk egy betonútra ezen kapaszkodtunk egy nyeregig, ahol útkereszteződésbe értünk, melyet a helybeliek Sarokerdőnek ismernek. A túrázók itt egy mélyútban emelkedő löszútra, a Hát - útra váltanak és hamarosan el is érik az első ellenőrző, frissítő pontot, ahol Melindába botlottunk. Melinda és férje üzemelteti a kézműves termékeket készítő Krista- portát, ahol a májusi teljesítménytúránk célja volt. Miután igazolták pontőrtársával ittjártunkat, beszélgettünk egy cseppet, frissítettünk és ahogy jöttünk, tovább is álltunk.

Ezen a szakaszon elhagytuk a turistajelzéseket és jó darabon szalagok segítették a haladást egy vízmosás meredek bal oldalán, melynek nem egy része elég kitett szakasz volt. Na ezeken a részeken hárman voltunk, Kedvesem, én és velem a majré, mely tériszonyos részeken rendre mellém szegődik. Azért megoldottuk a szép tölgyes- gyertyánosban az egyre lejjebb jutást. Az útvonal hol ösvényeken, hol vadcsapásokon ereszkedett a völgyig, de itt nem várt gebasz adódott. Vicceskedő valakik eltüntették a továbbhaladást jelző szalagozást. Jó páran összeverődtek és tanácstalankodtak a hogyan továbbon. Előkapva okos cuccomat, térképes applikáción megnéztem a helyes utat és pár száz lépés után már a Jaba- patak völgyének kaszálóján vonultunk a nedves fűben. Szalag itt sem volt, csak már  a sárga barlang jelzés előtt, melyre át kellett váltanunk.

Az ösvény előbb lankás kapaszkodásba kezdett a "Bogár-ház"nevű helyig, ahol egykoron a lakójáról elnevezett ház állott, melyet a '940-es évek végén építettek. Lakója pedig nem más volt mint a rettegett hóhér, Bogár Imre, aki nyugdíjazását követően költözött ide, mint a kiliti erdő szigorú csősze. Bogár a második világégést követő zűrzavaros esztendők egyik legismertebb, legvéresebb kezű itélet végrehajtója volt főhadnagyi rangba. Kezéhez több ezer bűnös és ártatlan elítélt halála tapad. Többek közt ő akasztotta fel Szálasi Imrét, Rajk Lászlót.  Egyfajta vezeklésként lakhatott itt, de miután megbékélt múltjával Kilitibe költözött, a "Bogár-ház" leromlott, elbontották, mára nyoma sem maradt.

,

A nyomasztó helytől aztán begorombult az emelkedő, egyre fickósabb lett, egyre zihálósabban haladtam, aztán mire a majdnem négykézlábas részhez értem el is fogyott a levegő, muszáj volt párszor megállnom körülnézés, fotózás ürügyén. Kellőképp kitikkadva értünk fel a Betyár- barlanghoz, melyet a helyiek 12-es szobaként ismernek, utalva arra, hogy a vastag lösztakaróban kialakított mesterséges üreg 12 helyiségből áll. Kialakítója nem ismert, lengedárium szerint a tatár, mongol hordák elől menekülő helybeliek készítették búvóhelyül. Ismertségét azonban a híres Koppány- völgyi betyárról Patkó Jancsiról (Bandiról) és testvéréről Patkó Pistáról kapta, kik erre a nehezen megközelíthető helyre húzódtak vissza ha a csendőrök keresték őket.Ekkoriban a bejárat akkora volt mint egy rókalyuk, így aki nem ismerte nem is sejtette mi van a mélyben.

A 12-es szobánál újabb ellenőrző pont volt, ahol a pontőrök igazolták ittjártunkat és a bátrabbaknak zseblámpát is adtak ha fel akarták fedezni a benti világot. Mivel a le/bejutás kisebb tornamutatvánnyal ér fel, ezt a lehetőséget mi megköszöntük, de kihagytuk. Inkább jól kifújtuk magunkat, mielőbb tovább indultunk a továbbra is meredeken emelkedőm ösvényen. Esős időben ez a szakasz kimarad a túrából, hisz a csúszós, meredek löszfalon szinte lehetetlen a feljutás. Szerencsére az újabb emelkedő ha 100 m volt és felértünk  egy kellemesen járható gerincútra, ahol újból szalagozás segítette a tempós talpalást.

Majd két km gyaloglat várt ránk a cseres-tölgyesben mire újból kiértünk a Hát-útra, melyen elértük a Virágmányi kunyhót, ahol a túra feléhez és a 3. ellenőrző ponthoz érkeztünk. Itt újabb ismerős pontőrrel találkoztunk, Ilonkával, aki szintén rengeteget segített májusban.

A bivakolásra is alkalmas Virágmányi- kunyhó egy árnyas tisztáson található, mellette tűzrakó és pihenőhely várja a fáradt vándort. Itt a pecsétek mellé zsíros kenyér, pogácsa is dukált, sőt magnézium, multivitamin pezsgőtabletta és szőlőcukor is rendelkezésre állt, de a bőséges folyadékveszteséget is tudtuk pótolni. Ez egy központi frissítópont, hisz itt mindhárom táv teljesítői megfordulnak, így a a tökölők keverednek a löszölőkkel.Frissítés után visszaslattyogtunk egy útkereszteződésbe és a S+ jelzésen meredek ereszkedésbe kezdtünk egy látványos mélyútban. Leérve a völgybe  úgy elrongyoltunk a Képes-fa mellett, ahogy az illik és csak akkor kapcsoltam, hogy ez elúszott, mikor egy rövidebb, de igen meredek emelkedőn felkapaszkodtunk a Bögöcse hátára.

Sajnálkoztam kissé, hogy kihagytuk a 300 éves tölgyfát, melynek kellemes árnyékában egykor a híres búcsújáróhelyre, Andocsra tartó zarándokok pihentek meg. A magasan, két ág közé elhelyezett festményt melyen Szent Vendel látható az őt körülvevő Szent bárányokkal, székesfehérvári zarándokok helyezték el 1930-ban. Ezt a képet 1980-as évek elején elvitték restaurálni, azóta holléte ismeretlen, de a hely elnevezése, legendája azóta is él, kedvelt kirándulóhelyként is ismert. A 160 m magas Bögöcse tetőre felérve bizony tátva maradt a szánk jó hosszú időre. A túra talán legszebb pontjára érkeztünk, csodás körpanoráma tárult elénk a kopasz dombtetőn, ahol újabb frissítő és ellenőrzőpont fogadott bennünket. Itt többen összeverődtünk, ismeretlenek, ismerősök és a fűbe leheveredve, beszélgetve fújtuk ki magunkat és élveztük a csodás Külső- somogyi tájat!

Kipihenve, feltöltődve álltunk tovább és hosszabb gerincvándorlásba kezdtünk a Bögöcse hátán, melyről egy meredek ösvényen borókásban, majd fenyők mellet ereszkedtünk. Kerítésen sajátos lépcsőkön léptünk át, még meredélyebb gazos rész következett, ezt nem kaszálták le szervezők, hadd szokja a nép jelszó alapján. Romos gémeskútnál (2-es kút) váltottunk utat és jelzést és Tökölésünk utolsó fázisába kezdtünk. Az újabb penzum jól járható földúton folytatódott, itt kezdett el kicsit vacakolni megint a bal vádlim, már belém állt az ideg, de Első kedvesen lassított, krémeztünk és most kiengedett a húzódás. Újból fokoztuk a tempót, majdnem be is néztük a jobbos letérést mely után újból átkeltünk a Jabán és itt már ismerős útra váltottunk, hisz saját túramozgalmunk ( https://dbv.hu/ ) kijelölésekor, lejárásakor, karbantartásakor már többször jártunk erre.

Szőlők között kapaszkodtunk fel az utolsó ellenőrző- frissítőponthoz, ahol a szokásos ellátás mellé még egy fröccs is dukált a bevállalósabbaknak. Szokás szerint sorsot húztunk, szokás szerint én a rövidebbet, így nekem a jéghideg szóda, míg kedvesemnek a jéghideg fröccs járt. A kört meg is ismételtük, sőt szerénységem addig sajnáltatta magát, míg a kedves háziúr egy ásványvizes flakont megtöltött nekem, hogy hazaérve meg tudjam kóstolni a nedűt. Köszönettel elfogadtam és alkalomadtán viszonozni is fogjuk!

Újabb emelkedő, újabb csodás panoráma, ezúttal Ságvárról. Mögötte a Sió-völgyéről és a hab a tartán a Pelso nyugodt víztükre, mögötte pedig a Balaton- felvidék hegyvonulatai. A látképet mi más mint a párás Bakony zárta le! Még egy kis kapaszkodás és a szokásos csatakiáltás a Bujó-liknál, a túra csúcspontjánál. A Bújó-lik Ságvár egyik nevezetes pontja, melynek történetéről nem találunk írott anyagot, csak a szájhagyományra hagyatkozhatunk. A Bujó-lik egy egyre rövidülő alagút, amely a Landor-hegyen található. Hossza 21,6 m, szélessége 2 m körüli, magassága átlagosan 1,75 m mely az omladozó bejáratoknál alacsonyabb. Hossza és magassága az idők folyamán lassan csökken, egykor olyan magas volt, hogy lovaskocsival is közlekedtek benne, létrejötte 1830-32 közé tehető.

Készültek a szokásos, kötelező felvételek, még egy kis gyönyörködés átbújás után a panorámában, majd meredekebb ereszkedés előbb gyümölcsösök, szőlők közt, majd egy mélyútban. Ma utoljára átkelve a Jaba- fölött elértük Ságvár első ingatlanait, újból aszfalt fordult a lábaink alá. Még két rövidebb emelkedő, majd a célegyenesbe fordultunk, ahol lassú kocogással értük el a célt és kellemesen elfáradva szakítottuk át a képzeletbeli célszalagot. Leadtuk ítínerjeinket ellenőrzésre, átvettük jelvényeinket, okleveleinket, fogadtuk a hangos ovációval átadott gratulációkat.

 Itt mondanám el a többi táv látnivalóit, amit a teljesítők felkeresnek. Egy kedvcsinálónak szánt felsorolás következik, melynek sok elem érinti a mi túramozgalmunkat is, így ezek teljesítésével akár két legyet is üthetünk egyszerre. Löszölő (35km) érinti a Tökölő összes pontját és pluzban megismerkedhetünk a következőkkel: Makádé kereszt; Szent Imre sorompó; Kási- vár; Szent László puszta; Flóra-hegy; Lulla; Jabapuszta; Ali-rét; Böre- vár.  A Megalöszölőn (51km) pedig a két rövidebb táv érdekesebb helyei mellett eljuthatunk még ide: Kis- Koppány völgy; Som; Nyím.

 Ünneplés után felkerestük a hadtáprészleget, ahol hatalmas kondérokban rotyogott Ságvár egyik jelképe az Áldos leves, melyből minden célba érkező kedvére vehetett. A végén anekdotázás, beszélgetés ismerősökkel és egy kiadós beszélgetés Bogesszal akinek innét is gratulálunk ehhez a remek hangulatú, csodás helyekre elkalauzoló túrához és köszönjük, hogy idén először részesei lehettünk a tökölésnek. A délután hátralévő részét egy kiadós fürdéssel töltöttük a kellemesen visszahűlt Balcsiban, majd hazaérve megjutalmaztuk magunkat a hegyen kapott ságvári nedűvel.

Írta:   Soós Lajos

fotó:  Soós Margit

AK. 18. TÚRA  2023.06.22.                                  ÓPUSZTASZER - MINDSZENT V.Á. 

                                                                                    ÁTKELÉS A TISZÁN

    "Szegény Tisza, miért is bántjátok?                                                                                                                                                        Annyi rosszat kiabáltok róla,                                                                                                                                                                S ő a föld legjámborabb folyója."                                                                                                                                                                                               Petőfi Sándor: A Tisza; 1847

A mai napra csak egy rövidebb 10 km körüli szakaszt terveztünk, mert a nap második felében ismerkedni szerettünk volna a környék nevezetességeivel, műemlékeivel, de aztán nem minden úgy alakult ahogy elterveztem, de a végére így lett kerek és élmény teli a nap. Mint bizonyára észrevettétek, képeinken fel- fel tűnik egy pici horgolt kígyó, Margaret, aki Vándorkígyó és túrakilométerekkel táplálkozik. Ez a jópofa kezdeményezés Káldról indult el egy Testvérpár jóvoltából. Anikó horgolja, Zsolt pedig túrái során "elrejti" és az ország bármelyik turistaútján, vagy teljesítménytúráján ráakadhattok a testvéreire. Járjátok figyelmesen a vándorutakat és keressétek a többi Vándorkígyót! Sok sikert! 

Ötre húztuk a jó öreg vekkert, mely pontosan és jó hangosan csörömpölt, talán még a szomszéd szobák lakóit is fölriasztotta ezen a korai órán. Első feleségem gyorsan főzött egy jó adag feketét, mellyel aztán éhhorra jó egészséges módon be is állítottuk koffein szintünket. Gyors cihelődés után máris autóba pattantunk, szokásunktól eltérően útközben energia szintünk is stabilizáltuk egy könnyed reggelivel. Nem volt még hat amikor beparkoltunk a Nemzeti Történelmi Emlékhely parkolójába. Azért ez a nagy sietség, mert meg szerettük volna előzni a mai napra ígért forróságot, 35 fokot jósoltak a környékre. Tanulva a tegnapiból, most nyújtással, békebeli bemelegítéssel kezdtük a napot, de nézősereg ezúttal nem akadt a kietlen pusztaságban, csak a térfigyelő kamerák örökítették meg mozdulatainkat.

Mivel a bekötőútnál fejeztük be tegnap, így először, hogy a csík folyamatos legyen kislattyogtunk a bő kilométerre lévő autóbuszmegállóba, miközben dióhéjban számba vettük Sövényháza és a Nemzeti Emlékpark történetét.  Legendáját III. Béla történetírója, Anonymus alapozta meg Gesta Hungarorumban, melynek P. dictus magister részében így ír a névtelen író: " A fejedelem és előkelői azon a helyen rendelkeztek az ország szokásjogáról és az ott élőket megillető jogokról...... És azt a helyet ahol minderről határoztak, a magyarok saját nyelvükön Szernek nevezték el, mert itt rendezték az ország minden dolgát."  Ezt a feltételezést, mely szerint itt volt az első országgyűlés, már a 19.sz-i történelemkutatók is fenntartással fogadták, de ez nem akadályozhatta meg az akkori politikai elit akaratát, hogy a Millenium hevületében Pusztaszert a kollektív emlékezetbe emelje, így 1896-ban építették meg a monumentális Árpád emlékművet az emlékoszloppal, mely a magyarság nemzeti összetartozásának is meghatározó helyszíne. Ugyancsak itt őrzik a Rotundában Feszty Árpád monumentális körképét, a Magyarok bejövetelét. Az Árpád Emlékmű felállítását követően Pusztaszer hatalmas változásokon ment keresztül, köszönhetően, hogy minden regnáló hatalom, politikai oldal igyekezett kisajátítani. Megtalálták igazukat itt a nacionalisták, kommunisták, fasiszták és majd minden egyház egyaránt és a helyet mindig mindenki a saját céljainak megfelelően tudta propagálni és saját oldalára fordítani, ami napjainkban is megállja a helyét.A Nemzeti Emlékpark és Történelmi Emlékhely mind a mai napig tovább bővül,  időnként furcsa kontrasztba helyezve egy 19. sz-ban kitalált hagyomány sokszor és sokak által újraértelmezett örökségét.

Anonymus leírásánál sokkal többet mondanak azok a tények, mely szerint Honfoglaláskor Ond vezér és fia Ete jelölti szálláshelyükként a területet. Ete vezér leszármazottai a Bár- Kalán nemzettség  később itt építette meg monumentális monostorukat, melyet Szer-monostorként ismerünk és a feljegyzések szerint a jelentősebb egyházak között tartották számon. 1318-ban itt volt Károly Róbert tartózkodási helye. Sövényházát a 14. sz. negyvenes éveiben említik írások, mely a török hódoltság végeztéig jelentős hely, mezőváros lehetett, hisz a defterek még 1552-ben is 92 házat köteleztek adófizetésre. Később azonban a falu elnéptelenedett, a monostor elpusztult, csak szórványos tanyák, puszták voltak a környéken. A tulajdonjogot a királyi kamara gyakorolta, aztán 1803-ban a környék összes gazdaságával egyetemben őrgróf Pallavicini Károly özvegye, gróf Zichy Leopodina vásárolta meg családi birtokuk részére, hogy megteremtse a dohánytermesztést a környéken.

1830-ra aztán kiépült az Sövényháza, hisz a környéken már több mint 500 tanyáról tudunk, ezek községközpontjaként szánták Sövényházát, ahova egyre többen költöztek be. A településen kastélyt építettek az őrgrófék, később iskola, orvosi rendelő, templom épült. A környékbeli tanyák lakói végül 1970 környékén kezdtek tömegesen beköltözni Sövényházára. 1974-ben a szocialista klientúra megtalálva a saját pusztaszeri igazságát, a falut simán átkeresztelte Ópusztaszerre.

Mire végére értem a mesének le is hangolódtunk rendesen, belegondolva az olvasottakba, még pecsételni is elfelejtettünk úgy elméláztunk. Pár képet csináltunk, csodáltuk a hatalmas Attila szobrot, mely márványtáblájának felírását az előzőekből kiindulva már kétséggel fogadtuk, úgyhogy nem volt más hátra belecsapni a hosszú, egyenes trappolásba Levelény irányába. Először Kedvesem csak fokozatosan növelte a tempót, tesztelve fájós lábam, de hál' Istennek a gyógyírnek és a dunsztolásnak, no meg a bemelegítésnek alig éreztem fájdalmat, így jeleztem, hogy növelheti nyugodtan a tempót.

Egy jó darabon még az Emlékhely mellett slattyogtunk, figyelhettük az éppen most folyó, aktuális átalakításokat/felújításokat. A munkák közül most a Rotundánál folynak a leglátványosabb műveletek, igyekszenek a külsejét aktualizálni, energetikailag modernizálni. Átkeltünk az alig észrevehető Farkasmajori- csatorna fölött és a szennyvíztelepnél elköszöntünk az aszfalttól és jó minőségű dózerútra váltottunk. Hatalmas táblák mellett haladtunk el, amelyeken a gabonák már várták a közelgő aratás idejét. Ameddig csak a szemünk ellátott sárguló gabonák lengedeztek előttünk, melyről persze, hogy a Gladiátor legszívfacsaróbb jelenetsora ugrik be. A látóhatárt a Tisza árterében zöldülő nyáras zárta le, jelezvén, hogy hamarosan gyökeresen fog megváltozni a táj.

Kellemes volt még az idő, bár a távolban már semmi jót nem ígérő gomolyfelhők gyülekeztek és a szél is feltámadt ami nagyon  jól esett a fülledt melegben. Optimális volt minden, állandó túratársam csavart egy jót a potméteren és csak úgy robogtunk a poros úton, szó szerint fütyült a talpunk alatt a szél, felidézve Szomjas György sajátos magyar western- betyár klasszikusát. Hatalmas tölgy mellett haladtunk és átkeltünk először a Percsorai főcsatorna szépen rendben tartott medre fölött és máris  Levelényben jártunk, mely Baks község külterülete. Funkcióját tekintve jelenleg szolgálati, készenléti lakótelepként jellemzik és mezőgazdasági tanyák, telephelyek alkotják. Lakosainak száma napjainkban 3 fő.

Sövényházától Levelényig  az egykori Pallavicini birtok egyik legszebb tölgyfás útján trappoltunk a kicsiny erdőfolt mélyén megbúvó, egykor sokkal szebb napokat látott uradalmi majorságig. Levelény környékén az '50-es, a '60-as és a '90-es években is végeztek a megyei múzeum régészei feltárásokat, melyek során ritka és értékes leletek kerültek elő a késő bronz, és a szarmata korból is. Pallaviciniék a 19.sz. közepén építették a klasszicista kúriát, mely a gazdatiszt szállásaként funkcionált. A '930-as esztendőkben az akkori trendnek megfelelően itt is népiskolát alakítottak ki a patinás épületből. A '950 években önálló Állami gazdaság alakult Levelényben, melyet aztán később a Csongrádi ÁG-ba integráltak.A pici majornak ekkor jöttek el a fénynapjai, dübörgött a gazdaság, villany és út is elérte a majorságot. Ekkoriban az itt lakók száma kb 100 fő volt, de volt olyan év amikor az iskolába 100-nál is több gyerek tanult, mivel a környező rengeteg tanyáról is idejártak a gyerekek.

Az élet modernizálódásával aztán a lakók kezdtek elszivárogni a környező falvakba, városokba a komfortosabb élet reményében és Levelény sorsa is megpecsételődött, hasonlóan a többi ilyen adottságú piciny településhez. A végső lökést a csaknem teljes elnéptelenedéshez a '90-es évek privatizációja adta meg, ekkor több gazdálkodó cég és egy vadásztársaság költözött ide. Az épületek szemmel láthatóan gondozottak, mezőgazdasági munka folyik bennük, bár ott jártunkkor a dzsindzsa végett az egykori kúriát nem tudtuk megközelíteni. Az is látszott, hogy 1-2 házat állandó illetve ideiglenes jelleggel laknak.

Vasútmániásként szót kell még ejtenem az egykori Pallavicini kisvasútról, mely az őrgrófi majorságokat kötötte össze, és elsősorban cukorrépa szállítására épült 1925-ben, 41 km hosszan. A vasutat 1949- ben államosították, majd később a Felgyői ÁG. tulajdonába került, akik el is kezdték a felújítását, de aztán 1968-ban a nagy szocialista ésszerűsítési eszme halálra ítélte, 1970-re szinte teljesen elbontották a vonalat, bár csekély nyomai még ma is felfedezhetőek. Jószándékú emberek az egyik állomást és az egyik gőzőst megmentették, melyek napjainkban az Ópusztaszeri Emlékparkban megtekinthetőek.

Elméláztunk még azon, hogy országjárásunk során hány kihalt, elpusztult jobb sorsa érdemes, egykor virágzó települést érintettünk. Nem mondom, hogy vidáman álltunk tovább és keltünk át újból a Főcsatornán. Ekkortól jelentősen romlott az út minősége, több pocsolyát kellett kerülgetni, vadabb lett a táj a Nádas- tó dűlő környékén jártunk. Hatalmas traktornyomokban egyensúlyoztunk, kukoricás mellett csörtettünk és egyszer csak ott magasodott előttünk a Tisza hatalmas gátja, melyre óriási csatakiáltást ordítva kocogtunk fel. Elértük a legmagyarabb folyót, a Szőke Tiszát! 

A gát koronáján bőszen készültek a fotók, a divatos selfie-k, hiszen mégiscsak az AK egyik csúcspontjához érkeztünk reggel 8 előtt fertály órával. Kiélveztük minden percét az itt létnek, semmi nem zavart bennünket ezen a viszonylag korai órán. Pár gondolattal adóztunk is Petőfi kedvenc folyamának, mely a szégyenteljes 1920-as békediktátumig teljesen a történelmi Magyarország területén hömpölygött, ezért is nevezték egykoron a legmagyarabb folyónak, mely sajnos napjainkban nem fedi már a valóságot. A folyó a Kárpátokban, Rahó közelében keletkezik a Fekete- Tisza és a Fehér- Tisza összefolyásából. A Tisza forrásának a Fekete- Tisza forrását tekintik a Keleti- Kárpátokban és innét mérik a hosszát is, mely jelenleg 962 km, ami a szabályozása előtt 1419 km volt. Szabályozását Széchenyi István kezdeményezésére 1846-ban kezdték meg és csak jóval a szabadságharc leverése után fejeztek be, lényegesen kevesebb költségvetéssel. 

Nem is hozott kielégítő eredményt a szabályozás első fázisa, hisz 1879- ben többek közt Szegedet is földig rombolta a megvadult, megáradt folyó. A későbbiekben több lépcsőben végeztek korrekciót a szabályozásban, melynek hatására napjainkban kordában tudják tartani még az olyan rekord árvizeket is, mint ami 2006-ban volt. Ekkor Szegeden a Belvárosi- híd vízmércéje 2 méterrel mért magasabb szintet (1009 cm), mint ami a pusztító ár szintje volt 1879-ben. Az oly sok költőt, írót, zeneszerzőt, festőt megihlető Szőke Tisza a Vajdaságban, Titelnél találkozik a Dunával és keveredik a két folyam vize, hogy egyesülve robogjanak a Fekete- tenger irányába.

Több tábla is figyelmeztetett, hogy jelenleg magasítási munkák folynak a Tisza- gáton, de ennek mi csak annyi jelét láttuk, hogy pár méretes szerelvény elől félre kellett állnunk. Gondolom még távolabb járnak, de ha ide érnek fokozatosan kell majd figyelni a gáton való gyaloglásra. A révhez érve már nagyon közel jártak a viharfelhők, vertük is a sámándobokat, hogy addig tartson ki a jó idő míg beérünk a célba. Így utólag mondhatom hatásos volt a varázsolás, hisz a komp éppen akkor indult a túloldalról mikor az átkelőhöz értünk. Leszurkoltuk a szerény viteldíjat, stempliztünk a révész fülkéje mellett és váltottunk pár szót a kapitánnyal, aki elmondta, hogy szerencsénk van, mert ahogy tudja óriási vihar közeleg és addig bizony szünetelni fog az átkelés.

Átkelve a Tiszán túlra, lőttünk pár fotót a mostanában tetszhalott állapotban leledző egykori híres Halászcsárdáról és a régebbi révész- komp eszközökről, melyek a lehajtó előtti téren vannak kiállítva. Most én szóltam Asszonykámnak, hogy kapcsoljon turbót, mert nem volt kedvem egyáltalán elázni. Neki nem is kellet több, begyújtotta az utánégetőket és go, csak úgy nyargaltunk célunk felé a bő két és fél km- re lévő vasútállomásra. Útközben azért lőttünk pár képet a város neves épületeiről és pont akkor léptünk be az agyonpecsételt váróterembe mikor az első hatalmas dörrenés után megnyíltak az ég csatornái és özönvízszerű felhőszakadás kezdődött, benne jó néhány jégdarabbal. Szerencsénk volt, vagy hatott a viharűzés? Ki tudja! A lényeg, hogy fedett helyen vészeltük át az ítéletidőt.

,

Amíg ömlött beszélgettünk, megismerkedtünk  Mindszent történetével, mely a Mindenszentek nevére épült egykori katolikus templomáról kapta a nevét. Jó fekvésének, gazdag földjeinek, a halban bővelkedő Tiszának és Kurczának (itt ömlik a Tiszába) köszönhetően eleink már az ókorban is lakták a környéket, Honfoglaláskor pedig Ond vezér és fia, Ete jelölte ki itt a szálláshelyüket. Írásos emlékeket először a 14. sz. 30-as éveiből olvashatunk Mindszentről, mely a történelem viharaiban többször elpusztult, de az elmenekült és életben maradt lakók mindig visszatelepedtek. A török kiűzését követően több hűbérúr váltotta egymást, többek között a gróf Károlyi és a gróf Erdődy család. Mindszent felvirágzását is a Pallaviciniek hozták, miután 1804-ben ezeket a birtokokat is megvásárolta gróf Zichy Leopoldina, ki őrgróf  Pallavicini Károly özvegye volt. Pallaviciniék a környék jótevői Mindszenten is több fejlesztést hajtottak végre. Támogatták a kat. templom újabb átépítését, iskolát, orvosi rendelőt, óvodát és községházát építettek a faluban.

Tiszai rév átkelőjét már az 1500-as évek elején említik. Mindszent fejlődősében nagy szerepet játszott az 1893-ban megépült Szolnok - Makó vasútvonal, melyen ma is közlekednek szerelvények. A település 1993- ban kapott városi rangot. Mire ideértünk a város történetébe, már csillapodott is a reggeli kiadós vihar és mi is a távozás mezejére léptünk, kerülgetve az elvonult vihar nyomait és a hatalmas tócsákat. Volt még időnk bőven, így  a buszmegállótól kőhajításnyira lévő Lángosozóban betoltunk egy igen laktató lángost. Kedvesem Parasztos, én pedig Motoros fantázia nevűt választottam, melyek minden földi jóval voltak megszórva. A szokásos tejföl, sajt mellett találtunk rajta szalámit, sonkát, füstölt csülköt, pirított hagymát, füstöltsajtot, kolbászt, paprikát, paradicsomot, lilahagymát. Hát finoman szólva sem maradtunk éhesek. Miután degeszre tömtük magunkat Szentesre utaztunk egy következő járattal, ahonnét pár perc várakozás után indult is buszunk Ópusztaszerre. Szerencsénk volt, mert ez a járat  bekanyarodott az Emlékhelyhez így majdnem az autónknál szálltunk le.

Elballagtunk pecsételni a Tourinform irodához, és közben döntöttünk, hogy eredeti terveinkkel ellentétben mégsem megyünk be megnézni az Emlékhelyet. Legfőbb érv a párás, dögmeleg volt(35 fok), melyhez nem igazán volt most kedvünk és őszintén megmondom a kívülről látottak és a környezet sem volt olyan állapotban, mely egy ilyen országos jelentőségű helyhez lenne méltó. Nekem elhanyagoltnak, slendriánnak tűnt az Emlékhely. Összevetve Fertőddel, Mezőhegyessel, Somogyvárral vagy más országos jelentőségű emlékhellyel, Ópusztaszer nagyon más színvonalat mutatott, legalábbis nekem. Így köszönettel a látogatást más alkalomra halasztottuk, de felírtuk arra a bizonyos listára. Villámgyors tanácskozás után arra jutottunk, hogy a nap hátralévő részén ellazulunk és felkészülünk a holnapi várhatóan gyilkos menetre az ígért 37-38 fokban. Ezért autóba pattantunk és elhajtattunk az újszegedi Napfényfürdőbe ahol este hétig becsületesen kiáztattuk az út porát.  

Egészségetekre!

Írta:   Soós Lajos

Fotó: Soós Margit

Térkép és szintrajz: