2024. július 14., vasárnap

DDP. 5. TÚRA ANDOCS - SZOROSAD 2024.02.25.

A DDP ERDŐ NÉLKÜLI SZAKASZA

"Nágocson már megszokták, hogy ismét grófék laknak a kastélyban, amelyet utolsó jogos tulajdonosa, báró Rubidó- Zichy Iván 1951-ben volt kénytelen elhagyni" gróf Zichy László gondolatai

Február közepén végre újra beüzemelhettük Magyar Királyi kincstári turistalábainkat és a 2023-as Kéktúrázás Napja után végre felhúzhattuk bakancsainkat. A bő öt hónapos kényszerpihenő után ekkor kezdhettünk bele rövid, bemelegítőtúrákba, kedves hobbinkba. A ráhangolódás a Balaton parton, a Kis-hegyen és környékén zajlott lassú, kényelmes tempóban. Ahogy aztán kezdett visszatérni a kondi elérkezett az idő, hogy a hosszabb túrák is elkezdődjenek, így böjtelő havának 25. napján felpattantunk az Apostolok lovára és a DDP bejárását folytattuk Andocs és Szorosad között.

A mai alkalommal a helyszínek viszonylagos közelsége és Külső- Somogy aránylag gyér tömegközlekedése végett rendhagyó megoldást választottunk, két autóval érkeztünk Szorosadra. Az egyiket leparkoltuk, majd a másikkal visszatekertünk Andocsra ahol a kegyhellyel szemben lévő parkolóban álltunk meg. Kikászálódás, összecihelődés után tettünk pár békebelei tornamozdulatot bemelegítés gyanánt és bizony most is akadt pár döbbent nézelődő, de elismerően csettintgettek a szokatlan mozdulatok láttán, talán még egy gyér, elfojtott tenyérösszecsapás is elhangzott. Mivel ma mindketten vezető állásba kerültünk, ezért a szokásos túraindító kisüstik elmaradtak, ezeket a közelben lévő egyik becsületsüllyesztőben coffee-val pótoltuk. A korcsmában a korai időpont végett még nem gyűlt össze a törzsközönség, de pár masszív alakot már erősen támasztott a pult.

E rövid antrét követően belecsaptunk a lecsóba, hogy a Nagyboldogasszony Bazilikától szűk 20 km-en át koptassuk bakancsaink talpát a Szent József templomig Külső- Somogy dombjain, szántóin, egykor patinás, jobb sorsra érdemes településeken áthaladva. Ezeket a tetszhalott állapotban leledző falvakat látva nagyon gyorsan eszembe jutottak a közelmúlt egyik költőóriásának, Faludy Györgynek a szomorúan mérges sorai: " ....jó darvaink más tájakon keresnek szállást, s az ország holtfakóra vált..."

No, de félre a búskomorsággal, lássuk mit történt velünk ezen a csodás kora tavaszi napon.

Bemelegítésként bő 4 km aszfalttaposás várt ránk a Nágocs feletti hatalmas szántókig. Ez azért meglepő, mert a megyei potentátok nagyon nem barátai az aszfaltos szakaszoknak, ennek ellenére most mégis csak sikerült egy elég hosszú részt rávinni az országútra. Itt nem arról van szó, hogy lakott területen belül aszfalton megyünk, hanem faluk között. Valószínűleg nem igen volt más alternatíva, de aki keres az lehet, hogy talál.... Az első lépéseket a járdán tettük meg Andocs legpatinásabb bevásárló áruházáig, majd ezután egy jobbra át-tal rátértünk a Kossuth L. utcára, hogy megkezdjük a hatalmas 227 m magas Angyal- hegy bevételét, aszfalton. Közben elhaladtunk az Újszülöttek Ligete mellett, melyből Andocson kettő is található, ahol minden andocsi baba tiszteletére egy fát ültetnek el. Az első parkot 2000-ben hozták létre, mely mára szerencsére betelt.

Miután átbuktunk a hatalmas magasságú hegyen, vészes lejtőbe kezdtünk, aszfalton. Itt adta magát, hogy kedvesem begyújtsa a hőn szeretett fáklyáit és időnként pár tíz méter erejéig még kocogásra is váltottunk. Örök igazság, minden rosszban van valami jó! Ezt a szakaszt különösképpen élveztük, mert nagyon gyorsan fogytak a méterek és mire kettőt pislantottam, máris a Nágocs falu határát jelző táblánál pózolt Első menyasszonyom és szerénységem. Nem sokáig élvezhettük az Őskori gyökerekkel rendelkező település ingatlanait, mert piros sáv jelzéseink egy kicsinyke hídon át a Zichy kastély egykor csodálatos angolparkjába hívtak bennünket. A park mára sokat veszített eredeti fényéből, de apró reménysugárként láttuk, hogy gondos kezek elkezdték rendbe tenni ezt is.

Nágocs őskori eredetének tanúja az 1935-ös ásatások során előkerült kőbalta, mely bizonyítottan a Kőkorból, i.e. 3. évezredből származik. A későbbi évezredekben aztán a kelták és az illírek is megtelepedtek a környéken, a Honfoglalás idején Árpád fiának, Jutasnak lehetett a szállásterülete, majd Koppány vezér birtokolta a környéket, kinek bukását követően a környéken királyi, királynéi birtokok alakultak ki. Első írásos említése 1138-ra datálódik amikor II. (Vak) Béla király adományozó oklevelében olvashatunk a hites helyről. A királyi birtokok felbomlásával a Győr nemzettségbéli Osli és Óváry ága lesz a földbirtokos. A családok a földek javát a lébényi apátságnak és a csornai prépostságnak adományozzák még a Tatárjárás előtt. Előbb a tatárok tették a földdel egyenlővé a falut, majd pár évtized múltával a hatalmaskodó földesurak viszálykodása miatt néptelenedett el Nágocs.

Az új telepesek érkeztével új hűbérura is lett a falunak, ekkor Daróvár (Tolna megye) tartozékaként írják le a fejlődő falut. A török hódoltság idején sajátos helyzetbe került a falu, hisz a két végvárvonal közé szorult, így hadszíntérré változott, lakói kénytelenek voltak elszenvedni mind a defterek, mind a királyi adószedők sanyargatását. A Zichy család a korábbi tulajdonosokkal lévő rokonságuk lévén már régóta igényt tartott Nágocsra, ezt szentesítette Habsburg Ferdinánd király adománylevele, ki hűségük és érdemeik elismeréseként 1564-ben a Zichy Családnak adományozza Nágocsot, kik birtokukat egészen a II. világégés végeztéig megtartották. A főúri család előbb feudális nagybirtokot, majd Zichy István, ki 1848-ban nemzetőr századosként vezette a somogyi nemzetőröket a betolakodó Jelasics megállítására, pedig igazi tőkés nagyüzemet létesített a birtokból. Ekkoriban téglagyár, gőzmalom, tejüzem üzemelt Nágocson, a tulajdonosok pedig bőkezűen támogatták a falu gyarapodását- Nágocs a fénykorát élte.

A falu az összes forradalmat, háborút megszenvedte, sok lakója esett el idegenföldön távol hazájuktól, kikre ma a Hősi Emlékművek emlékeztetnek. A faluban jelentős német nemzetiségű ember élt/él, így természetes, hogy az esztelen kitelepítésék is sok szomorúságot hoztak el az itt élőknek akik ugyancsak megszenvedték az erőszakos téeszcsé szervezéseket is. Nágocs viszonylagos elzártsága és az ipar hiányának következtében megállt a fejlődésben, ma egyike a lassan haldokló Külső- somogyi településeknek.

A jobb sorsra érdemes grófi parkon térkövezett sétányon ereszkedtünk a Zichy kastély felé az évszázados fenyők, tölgyek és sok más egzotikus faóriás árnyékában. Mikor kinyílt a tér, elénk tárult mai valóságában az egyik legpatinásabb magyar főúri család egyik uradalmi központja, melyet eredetileg az 1700-as évek első harmadában Zichy IV. Ádám építtetett. A vidéki jellegtelen egyszintes kúriát aztán Zichy II. József az 1793-as birtokfelosztás után barokk stílusban elegáns kastéllyá változtatja, ugyancsak ő építi ezekben az esztendőkben az impozáns kastélykertet. Ugyancsak ő állíttatta 1787-ben a főkapunál ma is látható Nepomuki Szent József szobrot, aki egyben a család védőszentje is. A már említett István gróf az 1800-as évek végén aztán igazi arisztokrata életformát alakított ki a kastélyban, a homlokzatot romantikus stílusban alakítja át, antik bútorokkal, portré festményekkel díszíti a belső tereket, a kastélykertet pedig téglafallal veszi körbe.

Zichy István Kálmán nevű fiú gyermeke nem volt cselekvőképes, így a kastélyt és a nágocsi uradalom tulajdonjogát lányának fia Rubido - Zichy Iván kapta meg 1897-ben. Az ifjú báró kezdetben nagy lendülettel állt neki fejleszteni a birtokot, de aztán ezt csakhamar megunta és diplomáciai pályára lépett, ahol szédületes karriert futott be. Szinte az egész világot bejárta, volt nagykövet Bukarestben, majd a két háború között ő volt hazánk londoni nagykövete. A hét nyelven beszélő, roppant intelligens diplomata Bethlen István egyik bizalmasa volt, számos hazai és nemzetközi kitüntetésben részesült. Hiába volt bejáratos a világ vezető hatalmasságihoz, legszívesebben mégis birtokán, Nágocson tartózkodott. Első feleségének, gróf Apponyi Gizellának a halála után a parkban családi sírboltot emeltetett, mely ma elég romos állapotban leledzik. Második feleségének a kérésére 1922-ben emeletet emeltetett a kastélyra, melynek tulajdonjogát fiú örökös híján 1939-ben megosztotta négy lányával. Iván báró idejében teljesedett ki a kastély legfőbb értéke a kétezer kötetes könyvtár, melyben több ritkaság és értékes nyomtatvány is megtalálható volt.

Aztán a muszka horda megjelenésével a család kénytelen volt végignézni ahogy a ruszki tisztek bekvártélyozzák magukat az elegáns lakrészekbe és a barbár katonák pedig kifosztják, széthordják az évszázados értékeket. Antik bútorokkal, értékes könyvekkel tüzeltek, minden mozdíthatót elloptak. Aztán a front továbbállásával a család visszaköltözhetett, de ekkor megkezdődtek a kommunista "piszkálódások". A Zichy családot is mindenüktől megfosztották, de Iván báró még ezt is tűrte egészen 1951-ig, amikor kénytelen volt végleg elhagyni az otthonát. Ezután a kastély a magyar főúri kastélyok sorsában osztozott, volt itt minden: téeszcsé iroda, orvosi rendelő, iskola, majd évtizedekig gyermekotthon. A "gondos" gazdák persze, hogy nem törődtek a kastély állagával, így érthetően elég leromlott állapotba került és be is zárták. 2003-ban aztán a magyar állam nevében Görgey Gábor kulturális miniszter 60 éves vagyonkezelési szerződést írt alá gróf Zichy Lászlóval, az itt élő család távoli oldalági rokonával. Ambiciózus tervekkel kezdett bele a grófi család a felújításba, saját vagyonukból, melyet érthető módon felemésztett a rossz állapotú kastély, így a kezdeti lendület alábbhagyott és láthatóan lassan, nagyon lassan haladnak a munkálatok, de haladnak! Ha szerencsénk van és jókor érkezünk, a grófék szívesen kalauzolnak végig a kastélyon. Nekünk most nem volt szerencsénk, de jövünk még!

Kilépvén a kastély főkapuján megvizuáltuk a Nepomuki szobrot, fejet hajtottunk a háborús emlékműnél és vetettünk pár pillantást a szemben lévő dombon álló hatalmas Szent György templomra, melyet 1757-ben gróf Zichy József építtetett, majd később báró Rubidó- Zichy Iván újíttatott fel. Ezzel a lendülettel kis is adtam a jelszót: -Vége a totolyázásnak, Go! Kedvesnek nem is kellett több, bekapcsolta a turbót és már robogtunk is az álmos falun keresztül ahol csak a helyi becsületsüllyesztő környékén volt némi élet.Fogytak gyorsan a méterek, hamarosan, egy útszéli keresztnél dobtunk egy jobbost és egy meredeknek mondható utcán kapaszkodtunk a falu fölé "magasodó" dombtetőre, melynek csúcsán átbukva csodás panoráma tárult a szemünk elé a környékről és Zicsről. Amerre szemünk ellátott mindenhol hatalmas szántók a domboldalakon, és ez Külső-Somogyra nagyon igaz. Bármerre megyünk ezen a környéken mindenhol ez van, hatalmas szántók, amelyek rendre erdőszélen érnek véget. Erről jut mindig eszembe a 19.sz-i kedvelt mondás: " nem az erdők vannak Somogyban,hanem Somogy van az erdőben" . Csodásan kivehető még napjainkban is mekkora erdőségeket irtottak ki eleink, hogy termőföldhöz jussnak. Ebben a Zichy grófok is élen jártak, hatalmas erdőrészeket, sőt br. Rubidó- Zichy Iván egy egész erdőt, a Jutomit irtatta ki a busás haszon reményében.

Tehát kicsit újragondolván a dolgot, nem is szántók között, hanem egy hatalmas erdőben ereszkedtünk le a Zicsi-patak völgyébe, hogy gyér jelzettség mellett kelhessünk át a patak egyik jellegtelen mellékágán. Enyhe emelkedőn értünk föl Zics első ingatlanjaihoz, hogy újra aszfaltot kapjunk lábaink alá és azon rongyoljunk le a faluba. Zicsen a DDP pecsétje a helyi kulturális intézménnyel szemben lévő villanykarón van, de mi először a kricsmibe tértünk be, hogy beállítsuk coffein szintünket, bár a kapott kávétól inkább a hascsikarásunk jött elő. Hiába no, van még mit fejlődni néhány vendéglátó egységnek, bár árban vetekedett ez a lötty a minőségibb kávékkal, de nem értem, miért nem adnak magukra a kapzsi tulajok és ehelyett a förtelmes mocsárkávé helyett, miért nem áldoznak be egy rendes gépre és valami ihatóbb kávéra?

E kis intermezzót követően kirontottunk az ivóból és beütöttük mai első igazolópecsétjeinket az itinerjeinkbe, hogy nyakunkba vehessük a néptelen falut és meg se álljunk egészen az 1786-ban barokk stílusban épített Sarlós Boldogasszony templomig, ahol éppen a vasárnapi istentiszteletre érkezett a hívők serege. Szerencsénk volt, így legalább belülről is megismerhettük ezt a kicsiségében, egyszerűségében is megható templomot. Megvártuk a mise kezdetét, az első imát elmondtuk és szép csöndben kikanyarodunk a templomból. Az alig több mint 300 lelkes falu is a Zichy család érdekszférájába tartozott már a történelem kezdetekor, a falu és a környék ezen főnemesei család tagjaiból került ki mindenkor. Első írásos említését 1295-ből olvashatjuk, a török defterek 7 és 9 adófizető házat sorolnak fel, de ezekben az esztendőkben el is néptelenedik a falu és csak 18. sz-ban hallunk róla újra amikor Zichy grófok német telepesekkel népesítik be újra.

Kicsi falu, kicsi történelem és mire észbe kaptunk már el is hagytuk egy mezőgazdasági telepnél a falucskát, hogy egy hangulatos allé szerű részen törjünk előre a dombgerincen, továbbra is hatalmas szántók között, de én következetesen erdőben haladtam csak fák nélkül. Itt még jelzés sem kellett csak a port kellett rúgni a hatalmas megművelt földek között, melyek között néha fel- fel tűnt egy fás liget, bozótcsík emlékeztetvén a dicső múltra. Pár száz esztendeje hazánk területének 2/3-át erdők fedték, mára ez 20-21 %-ra zsugorodott és ezen erdők nagy része is telepített erdő és nem természetközeli.....

Pár kacskaringó jobbra, balra, közben meghallgattuk a Kossuth rádió híreit a magasfeszültségű vezetékből és máris a Miklósi szőlőhegy szemrevaló pincéi között slattyogtunk. Meresztettem szemeim, de hiába egyiknél sem volt senki, pedig még idehaza elterveztem, hogy ha lesz valamelyiknél valaki, kuncsorgunk egy kis helyi nedűt a derék gazdától, ahogy ezt már sok másik túra alkalmával megtettük. Ez alkalommal nem kacsintott ránk Fortuna istenanyánk, egye kánya. Méhkaptárak között értünk le Alsómiklósiba, ahol szintén nem fogadott valami nagy élet bennünket, minden zárva, csak a kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok párbajtőröző Nagy Tímeáról elnevezett egykor sokkal szebb napokat látott szabadidőpark volt nyitva, mely a helyi Hannapi stadion szomszédságában kapott helyet 2001-ben. A rozoga padok egyikénél Első feleségem megszólalt: "- Eddig, és ne tovább, terülj asztalkám jön!" A szót tett követte és a következő percben már bőszen pótoltuk az elégetett kalóriákat a kellemesen cirógató február végi napsütésben.

Közben nem csak a kaján járt az eszem, hanem próbáltam számba venni az alig 200 lelkes település történetét, mely két részből, Alsó- és Felsőmiklósiból áll, melyeket történetesen a szabadidőpark választ el egymástól. Miklósiról legkorábban az 1300-as évek első harmadában tesznek említést okleveleik, mint a Kara család birtoka. Később kegyura lett Osztopáni Pál, majd a Perneszi család. A török időkben az akkori falu teljesen elpusztul, mely ekkor még a Rác- temető dűlőben volt fellelhető. A török kiűzését követően a kegyúr előbb magyar és tót telepeseket telepített a mai falu helyére, a Zicsi- patak völgyébe, majd az 1700-as évek elején német ajkú bevándorlók is érkeztek. Ennek köszönhetően jelenleg is nagy számú a német kisebbség, akik mai napig megőrizték őseik szokásait. A falu birtokain több középbirtokos osztozott, itt soha nem épült ki nagybirtok, mely a környező településeket jellemezte.

Közben hazulról hozott kitűnő coffeval beállítottuk koffeinszintünket és sátort bontottunk. Egy kör a csöndes parkban, pár lépés a faluban és máris belekezdtünk a mai nap legkomolyabb emelkedőjébe, hogy egy mélyútban felkapaszkodjunk a Rác- temető nevezetű helyre az egykori erdők helyén található szántók közé, de én következetesen erdőbe képzeltem magam. Hosszú métereken rúgtuk a port mígnem egy keskeny bozótcsík mellett megkezdtük az ereszkedést a Pernec- patak völgyébe, de a vízfolyást soha nem értük el, hisz a piros sáv a pataktól pár méterre vesz egy déli kanyart és a DDP egyik legrettegettebb szakaszához értünk, amit még a természetjáró szövetség turistaút felmérői is kihagytak, legalábbis a zuhanyhiradóban ezt lehetett hallani akkoriban. Mi most február végén szerencsésnek mondhattuk magunkat, de dús vegetáció idején bizony keményen meggyűlhet az egyszerű túrázó baja a természettel. Egy természetes alagútban érezhettük magunkat, ami burjánzáskor feledhetetlen élményeket és karcolásokat is eredményez. Még most is volt jó pár rész ami bezony nehezen volt járható és szerénységemnek is sikerült pár karcolást beszerezni egy kidőlt kökénnyel való hadakozás közben.

A mai nap legemlékezetesebb szakaszán voltunk túl, ez a rész biztos mélyen beég az emlékeinkbe, jó lesz felidézni időről- időre. Miután békésebb szakaszra váltottunk, sztereó traktorzúgást élvezhettünk, hisz jobbról- balról dolgoztak a mezőkön. A zöld sávval való találkozást követően aztán egy szuszogtató, de rövid emelkedőn kapaszkodtunk fel az egykori Lacipuszta irányába, ahol egy szántó- vető gazdával diskuráltunk pár percig az élet nagy dolgairól és mezőgazdaság gyötrelmeiről, örömeiről. Közben azért ránk kacsintott Fortuna istenasszony hisz a kapaszkodó legmeredekebb részén egy egész őz csorda rongyolt át előttünk és még pózolni is megálltak egy pillanatra. Ekkortól nem maradt más hátra mint egy hosszú ereszkedés a célig, Szorosadig, mely már a Koppány völgyében található falucska. Ezen a szakaszon tapasztalhattuk meg a mai nap egyetlen erdős élményét, hosszan kanyarogtunk a Tóti- erdő mellett, de abba egy percig sem léptünk be. Így ma sikerült teljesen erdőmentes részen legyűrnünk mai túránk majdnem 20 kilométerét. Ilyet sem sűrűen mondhatunk el!

A szokásos csatakiáltással rongyoltam be Szorosadra, ahol a Szent József templom előtti DDP igazolópontnál fejeztük be a gyaloglatot. Nem maradt más hátra, mint hazafele egy igazi olasz pizzával pótolni energiaveszteségeinket, majd hazaérve megjutalmazni magunkat egy üveg száraz pezsgővel.

Írta: Soós Lajos

Fotó: Soós Margit

Térkép és szintrajz:

2023. december 10., vasárnap

AK. 24. TÚRA 2023.10.20. NYÍRBÁTOR- ISTVÁNTANYA

A SÁRKÁNYOK VÁROSÁBAN

" Kinizsi Pál két kardot vesz a kezébe s üvöltő oroszlánként mindenütt vérben gázol. Amerre ront,feltarthatatlanul mindent, amit talál, letipor, széles sorban hatalmas öldöklést és mészárlást visz végbe." Bonfini korabeli híradása a kenyérmezei csatáról

Ránk kacsintott a szerencse, avagy az örök igazság újból bizonyított: az élet nagy rendező. Alighogy hazaértünk hétfőn a Nyírségből, másnap középső fiúnk ránk kérdezett, nincs valami dolgunk Nyíregyháza környékén, mert Pénteken oda kell mennie értekezletre. Hát hogyne lenne!, vágtam rá izibe. Így esett tehát, hogy Pénteken hajnalban vígan rongyoltunk a Nyírség felé, ahol Nyírbátorig vitt fiúnk, aztán este pedig összeszedett bennünket a Nyírség fővárosában. A hirtelen jött lehetőséget meglovagolva alaposan megismerhettük a Báthoriak városát és még István tanyáig is elgyalogolhattunk a vénasszonyok nyarának egyik utolsó napján, csodás őszi színkavalkádot élvezve a hatalmas, minden báját megmutató erdőben.

Egykoron a hatalmas ecsedi-láp mocsárban egy hatalmas sárkány vert tanyát, aki rettegésben tartotta a környéken lakókat. Irdatlan adót rótt ki a környékbeli falvakra, a legszebb lányokat elrabolta és szolgálatába kényszerítette őket. Ha hosszas könyörgés után egy-egy lányt el is engedett a fogságból, azt hatalmas váltságdíj ellenében tette csak meg. Jöttek a délcegnél- délcegebb vitézek, lovagok, de ezek mind sorra elvéreztek, legyőzte őket a vérszomjas sárkány.

Szent István Király idején aztán idevetődött Báthori Vid vitéz ki elhatározta, hogy végez a sárkánnyal. A Báthori Család a dunántúli Gutkeled nemzettség majádi főágától eredezteti magát, és a Tatárjárás után jelentek meg ezen a környéken, birtok központjukat Nyíradonyban építették ki. Visszatérve Vid lovagra, kinek a hőstettét annaleszek így jegyezték fel: " Az ifjú harcos szorosabban markolta dárdáját, mint eddig bármikor, és egy utolsó erőfeszítéssel tövig nyomta azt a sárkány torkába. A fenevad szeméből kihunyt az élet utolsó szikrája is. Ekkor Vid letörte a szörnyeteg három fogát, hogy bizonyságtételül szolgáljanak a hőstettre. Ebben a pillanatba kénköves gázokat böfögve megnyílt a mocsár, és a hatalmas sárkány testét örökre elnyelte a feneketlen ecsedi láp."

... hogy a fenti eseményeknek mennyi valóságalapja van, azt ki- ki döntse el belátása szerint, de az bizonyos, hogy a három letört sárkányfog ott szerepel a Báthoriak címerében és az egykori fenevad ma is tovább él a nyírbátoriak emlékezetében, a legendáját napjainkban is büszkén ápolják. A sárkány legyőzését követően hamarosan IV. Kun László adománylevele is megemlíti Bátur (Bátor) települést. Ebben az okiratban a morvamezei csatában hősiesen helytálló, a Gutkeled családhoz tartozó Berecknek adományozta a települést, kifejezve háláját a család királyhűségéért. Bereck ekkortól elhagyta addigi előnevét (de Rakamaz) és Bátorról kezdte neveztetni magát. Ekkortól Nyírbátor története egészen 1613-ig, Báthori Gábor haláláig szorosan összeforrt a családdal és annak történetével. Az Erdélyi fejedelem halálával a Báthori család kihalt, Nyírbátort azonban a későbbiekben is hatalmas főurak birtokolták ( Bethlenek, Rákócziak, Károlyiak), de a város a legfényesebb időszakát a Báthoriak alatt élte, akik az esztendők alatt birtokközpontjukat itt építették ki.

Előreszaladtam az időben, de addig történt egy s más Nyírbátor életében. Miután a család megkapta a birtokot, két éven belül már heti vásárt tarthattak a már akkor valamiféle városi képet mutató településen. A következő mérföldkő 1332, amikor Nyírbátor Károly Róberttől vásártartási és árumegállítójogot kapott, melyeknek köszönhetően hamarosan jelentős mezővárossá fejlődött. Ugyanezekben az esztendőkben a király pallosjoggal ruházta fel a Báthori család tagjait, akik között hemzsegtek az országos méltóságok, erdélyi fejedelmek, győztes hadvezérek, sőt egy ízben a lengyel király és litván nagyfejedelem is a család sarjából került ki (Báthory István 1533- 1586).

Az 1300-as esztendőkben elevenen élt Sárkányölő Szent György legendája, melyre lovagrendet is szerveztek visszaszorítandó az egyre fenyegetőbb török terjeszkedést. A Sárkányrendnek természetesen a Báthoriak is meghatározó támogatói,résztvevői voltak, hisz családi címerükben is szerepelt a Vid által legyőzött sárkány. A török támadások visszaszorításában a Báthoriak mindig az élen jártak sokuk vett részt hadvezérként a hadjáratokban. Mind közül a legsikeresebb az egyébként erőszakos, hatalomvágyó Báthori István (1430-1493) erdélyi vajda volt, aki Kinizsi Pállal vállvetve verte szét Isza bég oszmán seregét Kenyérmezőnél 1479-ben. A kor "haditudósítója" Bonfini így ír a csata hevében Kinizsi Báthorihoz intézett csatakiáltásáról: " Hol vagy, hol vagy, Báthori? Hol vagy, tiszta tükre, a hit bástyája s a megingathatatlan becsületesség mintaképe! Bárhol vagy, felelj, ha élsz még, Báthori! Én vagyok itt, Pál, érted és a haza üdvéért életre- halálra kész!"

Báthori István úgy indult el erre a hadjáratra, hogy megfogadta, ha győztesen tér vissza a csatából templomot emeltet a birtokközpontjukban. Nos a mesés hadizsákmányból nem is egy, hanem rögtön két templom építtetésébe is belekezdhetett. Így esett, hogy az országban egyedülállóan ugyanabban az évszázadban épült két középkori alapokkal rendelkező katedrális állít emléket a katolikus és a református vallásnak Nyírbátorban. A város virágzó évtizedeiben a következő jelentős dátum 1549, amikor I. Ferdinánd és Izabella követei itt írták alá az egyezményt Erdély visszacsatolásáról a Magyar királysághoz. A következő évtizedek azonban állandó vitában teltek, mert a város urai inkább az erdélyi fejedelmekhez voltak hűek. Bátort 1562-ben a király részére foglalták el, aztán 1564-ben visszafoglalták János Zsigmond hadai, de 1565-ben újra királyi tulajdonban láthatjuk.

A Báthori család ecsedi ágához egészen 1605-ig, Báthori István országbíró haláláig tartozik a város, de ekkor mivel ez az ág kihal, a somlyai ág utolsó élő tagjára Báthori Gáborra száll a tulajdonjoga. 1613-ban az Erdélyi fejedelem halálával kihal a Báthori család, Bátor városának tulajdonjoga a Bethlen családra száll. Ekkortól kezdődik el a fényes, virágzó város lassú hanyatlása! A rendszeres török hadjáratok és a rendi villongások nem kedveztek Bátor fejlődésének előbb stagnálás, majd a visszafejlődésnek köszönhetően a város elszegényedett, jelentőségét elvesztette.

Bethlen István 1631-ben hajdúcsaládokat telepít Bátorba, ekkortól hajdúvárosként ismerhetjük. Bethlen István és Rákóczi György hatalomért vívott villongásai következtében 1648-ban már a Rákócziak erősítik meg Bátor kiváltságait. A Rákóczi szabadságharcot lezáró szatmári békét követően a kincstár lefoglalja Bátor birtokait, de bonyolult elzálogosítási szerződések következtében a család tulajdonában marad egészen 1747-ig amikor Nyírbátort Károlyi Ferenc, Szabolcs vármegye örökös főispánja vásárolta meg az ecsedi uradalom tartozékaként. A város ekkortól kezd el rohamos tempóban hanyatlani! A város hírneve fokozatosan megkopik, teljesen elszegényedik, ráadásul az 1872-es közigazgatási átszervezés következtében évszázadokon át viselt mezővárosi rangját is elveszíti, melyet csak 1973-ban szerez vissza. Ekkortól újabb fejlődés veszi kezdetét, napjainkra Nyírbátor egyre jobban kezdi visszakapni régi dicsőségét!

Nyírbátort ilyen alaposan a városnéző sétánk során ismerhettük meg, melyet hol máshol, mint a település egyik jelképének számító Református templomnál kezdtük, mely a magyar késő gótika kora reneszánsz kiemelkedő alkotása. Építését Báthori István finanszírozta, nagy részben fogadalmának eleget téve. A munkálatok pontos kezdetéről nincs információnk, ezt 1484 környékére tehetjük. A templom elkészültét 1493-as halála végett nem érhette meg, a befejezési munkák fiára, Báthori Andrásra maradtak. A templom felszentelésére 1511-ben kerülhetett sor, oltalmazója érthető módon Szent György lett. A Kálvinizmus térnyerésével, a Báthoriak is buzgó hívei lettek az újhullámos vallásnak, áttértek a református hitre és a temetkezési helyüknek is helyt adó templomot a 16.sz-ban átadták a református gyülekezetnek. Az egyhajós templom szédítően magas belső terét lebegő hálóboltozat zárja, melyhez csigalépcsőn, vagy követve a modern kor technológiáját, lifttel juthatunk fel. Mi lustaságból felfele ezt preferáltuk, de lefele a szédítő lépcsőkön jutottunk vissza a templom belső terébe.

Az olasz reneszánszra emlékeztető ajtók, faragott ülőpadsorok a hazai reneszánsz építészet kincsei, kapujánál egy 1488-ból származó Báthori címer van befalazva. A templomban több családtag síremléke látható, köztük a szentélyben a templomalapító erdélyi vajdának, hadvezérnek is a vörös márvány síremléke. Az évszázadok folyamán a református templomot többször átépítették, renoválták, de napjainkban is majd eredeti állapotban csodálhatjuk meg, jelképes belépődíj ellenében.

A templom délnyugati pici tornya mellet találjuk Nyírbátor másik jelképét a 30 m magas fa harangtornyot, melyen ugyancsak a késő reneszánsz ismérvei fedezhetőek fel. Az építményt a Bethlen család megrendelésére székely mesterek készítették el 1640-ben, egyetlen vasszeg felhasználása nélkül. A harangtornyot az évszázadok során többször, legutoljára 1977-78-ban állították helyre. Magyarországon ma ez a legnagyobb méretű fa harangtorony. A templom belépti díja a torony meglátogatását is magába foglalja, de ezt mi most köszönettel kihagytuk, talán egy más alkalommal megejtjük a rendkívül meredek és keskeny lépcsőzet meghódítását. A templom környékén több jelentős szobor is található, mi ezek közül Báthori István, Báthori Gábor, Tinódi Lantos Sebestyén, Liszt Ferenc és Kodály Zoltán szobrát vizuáltuk meg.

Közülük most csak a históriás dalszerzőt, lantos vándorköltőt megörökítő bronz alkotásról mesélnék, melyet 1979-ben Kiss István készített és a Nyírbátori Szerződés 430.évfordulóján lepleztek le. Erdélynek a királysághoz való csatolását már 1548-ban elkezdték tárgyalni és ezekre küldi Nádasdy Tamás nádor Tinódi Lantos Sebestyént, hogy örökítse meg azokat műveiben. Azonban a trágyalások ekkor nem érnek révbe, de a költő nem unatkozott, több dalt is írt, köztük a Sokféle részögösről-t, melynek utolsó strófájában így szidja a bírákat kik nem adtak neki bort és Ő ezen besértődött, átkozza őket: " Azki szörzé, neve Sebestyén, szoméhságába, Nyírbátorba ezerötszáz és negyvennyolcba, Udvarbírák bort nem adtak, vannak átkjában."

A református templommal és az egykori dohánybeváltóval átellenben található a Nyírbátori várkastély. A Báthoriak első udvarháza a 14. században épült, és a 15. század végén várkastéllyá alakították át, mely köré palánk erősítést és vizesárkot is építettek. Ma ebből az egykori hatalmas várból sajnos csak az egykori lakóépület( kastély) egy része látható. A Várkastélyhoz köthető a nyírbátori egyezmény melyet e falak között írtak alá 1549-ben, melyben Erdély és a Magyar királyság egyesülését mondták ki. Az egykor élettel teli várkastély a rendi villongások, tulajdonosok változása végett, a 18.sz-ban romos állapotba kerül, a jelenlegi épület felső szintjét elbontják, a maradékból magtárt alakítanak ki. Az épület állaga romlásnak indul, kisebb állagmegóvásokat végeznek rajta, 1985-ben műemlékké nyilvánítják. A roskatag épületet Szekér György építész- művészettörténész elméleti rekonstrukciójának felhasználásával 2006-ban Wittinger Zsolt építész és csapata állítja helyre régi pompájában. A reneszánsz pompát sugárzó várkastélyban étterem, kőtár, kiállítások és a Báthori család életét bemutató panoptikum található, ahol 45 viaszfigura eleveníti meg a főnemesi család életét. Mi sajnos nem juthattunk be az épület belsejébe, mert valami rejtélyes oknál fogva minden ajtót zárva találtunk, pedig nagyon készültünk erre a látogatásra.

... és akkor egy kis kritika az AK útvonalat kijelölő potentátok irányába! A Református templomnál lévő Báthori István szobortól indul egy Műemléki sétány ( Várostörténeti sétány), ahol minden a sárkányok köré épül fel, ezen keresztül bemutatva Nyírbátor és a Báthoriak történetét. Több sárkányos szobor található az útvonalon, megismerkedhetünk a Szentvér utca legendájával, de az egykoron itt vezető sóutaknak is állít emléket egy alkotás. No az irányjelölők nem ezen a látványos útvonalon vezetik a útvonalat, hanem jó nagy kerülőn keresztül, forgalmas zeg- zúgos, jellegtelen úton érhetjük el a Papok- réti tavat és a város másik középkori templomát. Szinte érthetetlen ez a flegmaság! Talán itt érdemes lenne elgondolkodni egy útvonal változtatáson? Hagyjuk a füstölgést, felírtuk arra a bizonyos listára ezt a sétányt is! Mivel mi becsületes nyomkövetők vagyunk, ezért végig a kék sávok mentén slattyogtunk, és csak itthon szembesültünk a sétány létezésével, amikor ehhez a cikkhez kerestem forrásokat. Ha ezt előbb tudjuk, bizony szabályt szegtünk volna!

Jószerencsénket elmulasztva érdektelen úton értünk el a Római katolikus (volt Minorita) templomot a Papok- réti tónál, mely az Angyalos Boldogasszony titulust viseli. Ezt a templomot is Báthori István építtette meg fogadalma teljesítéseként a győztes kenyérmezei csata búsás hadizsákmányából. A telket a ferences rendnek adományozta, akik már valószínűleg korábban is itt lakhattak kezdetleges celláikban. Az építkezés 1480 környékén kezdődött, ugyancsak akkor építették a templom körüli ferences kolostort. A kolostortemplom késő gótikus stílusban épült és 1493-ra már el is készülhetett, mert az erdélyi vajda ekkor ide temetkezett. A ferencesek 1587-ig laknak a klastromban, ekkor Petraskó vajda kirabolja a templomot és a rendházat, sőt fel is gyújtatja azokat. Az épületről a következő 130 évben semmilyen tudomásunk nincs, ekkor az egri püspök a Minorita rendnek adományozza. A roskadozó épületegyüttest a 18. sz. első harmadában Kelemen Didák minorita tartományfőnök vezetésével építik újjá, gótikus- barokk stílusban.

A templom belsejében ma is láthatóak a korabeli barokk fafaragás mesterművei, köztük a templom leghíresebb oltára a Passió, más néven Krucsay oltár, melynek elég kacifántos, csavaros története van. Krucsay János kisvárdai várkapitány, aki Magyarország utolsó pallosjoggal rendelkező ura volt, felesége emlékére készítette az oltárát, akit hűtlensége végett kivégeztetett. Mindenesetre 3 hónap elteltével újraházasodott! Ennél bonyolultabb, csavarosabb a történet, érdemes utána nézni.

Az egykori gótikus Ferences kolostor helyére épült egykori Minorita kolostor épületében ma a Báthori István Múzeum kapott helyet. A kiállítóteremben több hazai reneszánsz alkotás látható, köztük egy stallum, mely 1511-ben készült, de látható itt korabeli Báthori címer, sőt itt kapott helyet Báthori Gábor díszkardja és Bethlen Gábor díszszablyája is. És akkor a skandallum! A Minorita templomba bejutni lehetetlenség, minden ajtó hét lakattal zárva, sehol egy tábla v. cetli, hogy mi a bejutás módja. Ráadásul a Kolostor épülete felújítás alatt van ezért 2024 nyaráig az sem látogatható! Ez a mi szerencsénk! Így maradt a bélyegzés az AK füzetbe a tóparti sétányon, aztán végre láthattunk egy távoli sárkányos szobrot a tó túloldalán, és a Várostörténeti sétány utolsó stációját is megvizuálhattuk, a hatalmas életnagyságú Bethlen István bronzszobrot.

Innét lassan andalogtunk a történelmi városmag irányába és itt már csak felsorolásképpen vetettünk egy- egy kósza pillantást a város további nevezetességeire a Szabadság téren: Országzászló, Hősi emlékmű, Nyírbátori Takarékpénztár, volt "Nagyvendéglő", Kakukk étterem, Szentvér utca és a tűztornyos Városháza. Egy kávéházban beállítottuk coffein szintünket, betoltunk egy csodás krémest és lassan túra fokozatba kapcsoltunk. Egyre jellegtelenebb épületek között értük el a külváros, majd a város széli utolsó ingatlanokat és vettük be magunkat az ősz minden színpompáját megmutató hatalmas erdőbe. Elrongyoltunk a Tóth- hegy feltáratlan földvára mellett, mely jószerivel Nyírbátor egyetlen természeti értéke.

A Töviskes akác rengetegében hamisítatlan nyírségi tájon haladtunk István tanya felé. Fel egy kis "dombra", aztán le, miközben persze rúgtuk a jó kis öreg nyírségi homokot. Tanyák, kiszuperált dózerok mellett értük el a Piricsei elágazót, ahol a lila Mária út is mellénk szegődött pár száz méter erejéig. Itt persze, hogy a fülünkbe mászott az ismert gyermekdal, a Kispiricsi faluvégén..., naná, hogy rá is gyújtottunk a nótára és "zengtük a dalt". Ezen a szakaszon már láttuk Nyírbogát szélsó házait, de a túra útvonala egy éles kanyarral visszafordult egy másik erdészeti útra és azon tettünk meg még jó pár száz lépést, mire elértük az István tanyára vezető aszfaltot. Itt tartoztunk az ördögnek pár száz méterrel a néptelen tanya házai között mire elértük a pecsételőhelyet.

Beütöttük a pecséteket, nézelődtünk az egyik modern tanya kietlen kifutójánál és indulni akartunk volna vissza Nyírbogátra, de belém szállt a kisördög és rápillantottam a menetrendek applikációra és kiderült, hogy roppant szerencsénk van, hisz alig tíz percen belül jön a délutáni járat, mellyel Nyírbogát Városházáig utazhatunk, ahonnét lesz csatlakozás Nyíregyházára és még a Fiunkkal megbeszélt időpontra be is érünk a Nyírség fővárosába, így nem kell neki összeszedni minket valahol. Több mint két óra múlva kászálódtunk le a járatról és ültünk át a gyerökhöz és fordultunk a Balaton irányába.