BARANGOLÁS   EGERSZALÓKON  2022.02.27. 

Zaklatott időszakon mentünk keresztül, fokozott munkahelyi-családi stressz, amiket a pandémia okozta fertőzés még meg is tetőzött, ezért úgy döntöttünk, hogy pár nap testi- lelki felfrissülést megérdemel elgyötört szervezetünk. A választás most hazánk talán legjobb gyógyvizes üdülőterületére a Gyógyvizek Völgyére, azon belül is a magyar Pamukáléra, Egerszalókra esett. Egy napot a Bükkre szerettünk volna áldozni, de egy próba dombmászás során gyorsan nyilvánvalóvá vált, Kedvesem tüdőkapacitása még semmilyen emelkedőt nem díjaz, de azért, hogy ne maradjunk kedvenc időtöltésünk nélkül, egy bő fél napot sétáltunk, "túráztunk" a település szűkebb környezetében és rengeteg olyan csodát fedeztünk fel, melyekről eddig nem igazán volt tudomásunk.

Réges- régen a távoli múltban, a triász kortól a kréta korszak végéig(ccsa 65-70 millió éve) hazánk ezen részét is hatalmas meleg vizű óceán borította, melyben hatalmas ősbálnák és őscápák voltak a táplálkozási lánc csúcsán, ők szabályozták az élet minden mozzanatát a hatalmas vízben. A sekélyebb mocsaras, szárazföldi részen, a trópusi erdőkben ekkoriban a dinoszauruszok éltek, melyek a csirke nagyságútól a hatalmas több tonnás, akár 30 méteres egyedekig terjedtek. Bükkalja környékén is valószínűleg élt a magyar dinó a Hungarosaurus. A dinoszauruszok kihalását követően, hosszú évmilliók során az óceán különböző geológiai és időjárási körülmények következtében visszaszorult és a miocén korban úgy 10-20 millió éve emelkedett ki hatalmas földrengések és vulkánkitörések következtében a Bükk hegység és jött létre a mai Bükkalja. 

A földmozgások, vulkáni tevékenységek során hatalmas mennyiségű riolittufa került a felszínre,az így keletkezett felgyűrődésekben hatalmas erők képződtek és több helyen törések keletkeztek köztük. Az így kialakult árkokban folyó patakok, vízmosások a vulkáni hamutakarót, tufafelszínt sziklás gerincekre, különálló tornyokra szabdalták. Bennünk ezek közül a patakok közül a Laskó-patak érdekel, hisz helyszínünk mai formáját ez alakította ki. 

A Bükkalja riolittufa kúpjaiba, sziklás gerincek kúp alakú kőtornyaiba ismeretlen korok ismeretlen emberei fülkéket faragtak, ezek a kaptárkövek. Siroktól Kácsig összesen 82 kaptárkövet és 479 mesterséges üreget ismerünk ezekben. A kaptárkövek, bár elnevezésükből az adódik, hogy méhészeti céllal készülhettek, de ez igazolást egyáltalán nem nyert. Más elméletek szerint ezeket az átlagosan 60-90 cm magas, 25-50 centi széles és 50-60 centi mély, nem egy esetben polcokkal, vakablakokkal szabdalt és körbefutó mélyedésekkel faragott lukakat urnatemetőként használták, elsősorban Szt. István uralkodása környékén. Megint mások állítják, hogy a kaptárkövek pogány áldozati szertartások helyszínei voltak, melyeket Szent László tiltott be véglegesen. Az igazi rendeltetésüket azonban jótékony homály fedi, a titkos rendeltetésből épült "barlangokat" mindenki fogja fel a neki legjobban tetsző változatként. A magam részéről a tájolásukból, belsejükből kiindulva a szertartási hely verzióval azonosulok, de az eredeti funkciók az évszázadok alatt módosulhattak más funkciókkal, akár méhkaptárként, sőt búvóhelyként, átmeneti kunyhóként,lakásként is hasznosíthatták őket.

Egerszalókon ezekből a kaptárkövekből is kaphatunk ízelítőt, igaz nem oly töményet és nagy számban mint Szomolyán, de  ismerkedésnek ez is tökéletes helyszín. Betyárbújó néven két kaptárkövet is ismerünk az Öreghegyen, egyet közvetlenül az üdülőfalu vigalmi negyedéből, a tüzes borokat és kiváló gasztronómiai élményeket nyújtó éttermektől, borozóktól érhetünk el pár száz lépéssel, míg a másik kicsit távolabb esik, melyet kisebb kapaszkodást követően pillanthatunk meg a piros jelzésű tanösvényen. Mint a nevük is mutatja, ezek kiváló alkalmi rejtekhelyként szolgálhattak a törvény szigora elől menekülő szegénylegényeknek, betyároknak. 

 

A falu egykori várától nem messze található a Menyecske-hegyen a Kőasszony(Kőbújó) riolittufa sziklakúp, melybe szintén egy paddal is rendelkező üreget(búvóhelyet) is faragtak. Ettől délre leereszkedve egy völgybe, majd onnét kikapaszkodva egy magányosan álló fülke nélküli riolitufa sziklaalakzatot, a Kőbojtárt fedezhetjük fel. A Menyecske-hegy sokat mondó Csíkójárás nevezetű részén egy újabb fülkét találhatunk, melyben a kaptárkövek további hasznosítását is felfedezhetjük. Ugyanis ez a fülke szolgált a csikósok pihenő és szálláshelyéül. Pár kilométerrel odébb, Demjénben pedig egy hatalmas kőhodályt találhatunk a sziklába vájva, melyben éjszakára, télre a lovakat, marhákat vagy akár a birkákat terelték.

A földtörténet további korszakaiban erodálódott, csiszolódott a Bükkalja mai formája, mígnem elértünk az őskorba. Bár bizonyítékok nem támasztják alá az akkori ember is birtokba vette már ezt a környéket, aztán az ókorban már bizonyosan lakott hely volt a Laskó-patak völgye. A közeli Agria révén valószínűleg már a római korban is virágzott a szőlőtermesztés kultúrája, melyet honfoglaló eleink is magukévá tettek. A környék a Szalók nemzettség szálláshelyeként szolgált  egészen a Tatárjárásig, amikor is a mongol hadak elpusztították a települést. IV. Béla országújító építkezésével összhangban a Debrői Maklyán család építette meg a XIII. sz második felében a falu várát, melyet nemes egyszerűséggel magukról neveztek el. A vár hadászati jelentőségéről semmilyen okirat nem maradt fenn, 1435-ben már csak romként szerepel, 1509-ben pedig már várhelyként írják le, köveit elhordták. Ma már csak nagy képzelőerővel fedezhető fel a környéken a vár bármilyen nyoma.

Az elsősorban szőlő termőhelyként ismert Szalók lassú fejlődésnek indult, 1551-re 17 család lakott itt, azonban az oszmánok érkezése ennek az idillnek hamarosan véget vetett és Szalók újra pusztává változott. Az 1730-as évekig a település többször újranépesült, majd pusztává változott. Ennek vetett véget 1731, amikor német telepesek érkeznek a kiváló szőlőtermő területre és virágoztatják fel a bor készítés tudományát. A siker hatására egyre több magyar család is érkezik, így a falu lassan kétnyelvűvé válik. A zselléreknek, jobbágyoknak viszont nem igazán volt hol lakniuk, így ekkortól kezdték el készíteni a barlanglakásokat, melyek a Bükkalja számos településén fellehetőek.  

A vulkáni tufakő könnyen faragható, vágható, jó vízzáró és hőszigetelő, az ide készült barlanglakások, pinceházak a szőlőterülettel is rendelkező paraszti-jobbágy réteg tulajdonába voltak. Ezeket a lakásokat leghűebben Mednyánszky Miklós Magyarországi Barlanglakások című könyvéből ismerhetjük meg:  „Aminek az udvaron kellene fedél, annak a partba vágtak üreget. Befaragták a fáskamrát, a szerszámost, a lakhelyet, a jószágok ólait. Praktikusságot követve, közelebb a

 sütést-főzést szolgáló likat, mellette kisebb helyiséget, hátul a többet érő állatok helyét alakították ki. Berendezésük nem különbözött a vidéki rendes házakétól.”

Ezeket a lakásokat főként szegény családok használták egészen az 1980-as évek végéig, ekkor lakatlanná váltak, de néhányukat még használták borospinceként, kamraként. 2010-ben az önkormányzat a Sáfrány utca végén hat lakást felújított és helyi örökségvédelem alá vont.Majd 2016-ban folytatódott a projekt, amikor a Sáfránykertben újabb öt lakás került kialakításra. A berendezési, kiállítási tárgyakat a falubeliek hordták össze.

  

A se nem skanzennek, se nem múzeumnak nem nevezhető komplexumban népi bemutató helyiségek, kézműves műhelyeknek, pincéknek, közösségi kertnek, népi játszótérnek, jurtatábornak, szabadtéri színpadnak, füvészkertnek és egy 3D-s barlangmozinak ad helyet. A csekély belépti díj fejében garantált a tartalmas kikapcsolódás kicsiknek-nagyoknak egyaránt.

A környék vulkáni talaja szerény,de biztos jövedelmet adott a szőlőtermesztőknek, borászoknak, mivel a busás hasznot a jövedelmező piaccal rendelkező kereskedők fölözték le, akik a közeli városokban építettek előkelő házakat. A második világégést követő erőszakos szocialista fejlődés megszüntette a magángazdálkodásokat és termelőszövetkezetbe kényszerítette a gazdákat. Ez a kedvezőtlen változás sok helybelit kényszerített szülőföldje elhagyására és a közeli városokba költözve keresett megélhetést magának.

Miután az 1930-as években Zalában viszonylag gazdag olajlelőhelyeket találtak, divattá vált hazánkban kőolaj után kutatni. Ez az irányzat a "Felszabadulást" követően egyre inkább felerősödött és ahol kis remény kecsegetett már próbafúrásokba kezdtek. Így jutottak el a MAHORT fúrósai Bükkaljára is ahol számtalan hazai helyhez kapcsolódva olajat még véletlenül sem találtak. Találtak viszont Egerszalókon is valami mást. 410 m mélységben Magyarország egyik legjobb gyógyvízét, mely 68 fokosan tör a felszínre. A Vendel-kút vízének 1969-ben építették meg az első medencét. A csodás hatású víznek csakhamar híre ment, egyre többen számoltak be látványos javulásról, így elengedhetetlenné vált a fejlesztés. Újabb medencék építése vált szükségessé, sőt 1987-ben egy újabb 426 méteres kút fúrása vált szükségessé. A Mária kútból 68 fokos gyógyvíz tör a felszínre.

A gyógyvíz látványos fejlődést eredményezett a településnek, mely mára a hazai gyógyturizmus térképén előkelő helyet foglal el. Sajnos a békebeli, nosztalgikus fürdőként ismert települést is elérte a tőke mindent felzabáló hatása. Csilli-villi szállodák épültek, épülnek sorban, melyek igaz, hogy a tájba illenek, simulnak, roppant fejlődést hoznak, de a fürdő semmihez nem hasonlítható egykori báját, miliőjét teljesen tönkre tette. Ezt valahol a befektetők is érezhették, mert egy kis szegletben meghagyták a fürdő egy-két eredeti egyediségét, igaz modern köntösbe ágyazva. Ezt a részt ma is Nosztalgia fürdőként nevezik, bár a fő látványosságtól a Sódombtól ez már messzire került, pedig nem is oly régen még  a domb aljában áztathattuk fáradt csontjainkat. A gyógyvizes fürdőkultúráról legjobban Márai Sándor szavai vallanak: "Fürödj lassan, tested törvényei szerint, megfontoltan és ráérősen. A gyógyvizek átjárják tested és élénkítik lelked, megnyugtatják munkától és világtól elkínzott idegeid”. 

Egerszalók legismertebb és legfőbb látványossága a Sódomb, egy olyan természeti képződmény, melyből összesen 3 van az ismert világban. Egyikért Törökországba, Pamukáléba kell utaznunk, a másikért az Óceánon túlra a Yellowstone Nemzeti Parkba. A domboldalról lefolyó hévíz az évek során látványos, 1200 négyzetméteres mészkőlerakódást épített, melyet napjainkban mesterségesen is próbálnak növelni. A Sódomb helyi védelem alatt áll, azt a nagyfokú átépítést követően kialakított sétaúton lehet megközelíteni, sötétedést után pedig a szivárvány minden színében pompázó díszvilágítást kapott.

Mi a falu központjából indulva, egy  szűk délután nagyjából 10 km-es körtúra során kerestük fel a nevezetességeket. Tartalmas kis séta volt, közben több helyi pincészetet, borozót és éttermet is érintettünk, aminek hatására feltűnő vidám hangulatban érkeztünk vissza szállodánkba.

Írta:   Soós Lajos

Fotó: Soós Margit