RP-DDK 8.TÚRA 2016.FEB.02.
MAGYARSZOMBATFA - KERKAKUTAS
" Oh te áldott pince,
tele finom borokkal.
Eljöttünk mi hozzád,
Kiszáradt torokkal.
S itt egymásnak öntünk,
Mi jó barátok,
S rózsaszínben látjuk
E cudar világot"
A Vas-megyei pincékben több száz éve látható népi rigmusok egyike a Veleméri Sindűmúzeum pincéjének bejárata fölött.
Tóth István gyűjtéséből
Ezt a túrát Jégbontó havának második napjára iktattuk be,eredetileg téli körülmények közt szerettük volna megcsinálni,de az égiek közbe szóltak,így kora tavaszi időjárásban volt részünk. A hőmérséklet egész nap nagyon kellemes volt,a pulcsik is hamar lekerültek. A nap sajnos nem sütött ki,csak dél után kandikált ki a felhők mögül,ennek ellenére aránylag tiszta volt a levegő,így a fényképek is elfogadható minőségűek lettek.
Mivel Gyöngyi és Laci az ősszel az OKT-t fejezték be,így külön túráztunk az elmúlt szezonban. Most,hogy végeztek a bejárással, visszatértünk a szokásos formulához,így mivel nem kellett a tömegközlekedéshez alkalmazkodni, sikerült egy csomó időt megspórolnunk.
Gyöngyinek és Lacinak innét is gratulálunk kitartó szorgalmukhoz és teljesítményükhöz,mely segítette Őket a több mint 1160 km-es táv megtételében. Csak így tovább!
A mai napot az Őrségben,az Őrség peremén, valamint az Őrség és a Göcsej határán töltöttük el,a túra során elsősorban az említett tájak néprajzával ,építészetével ,történelmével sikerült megismerkednünk,természeti nevezetességet jó formán nem érintettünk.
Kora reggeli indulást követően Kerkakutasra autóztunk,ahol Laciék kezdték a túrát.Mi pedig Bajánsenyén keresztül átmentünk Magyarszombatfára,hogy ott csapjunk bele a lecsóba.
A nemzetközileg is ismert gerencsérek falujába negyed kilenc környékén érkeztünk meg, a már jól ismert Tűzzománc Szomjoltó nevezetű műintézményhez,mely legnagyobb sajnálatomra csak kilenckor nyit,így a folyékony télikabátot nem tudtuk "felvenni".
Rövid cihelődést követően benyomtuk a mai nap első igazoló pecsétét az ítinerünkbe. Az új típusú pecsét szerencsére kikerült a Szomjoltó bejáratához,így már nincs időponthoz kötve az igazolás beszerzése,bármikor hozzáférhető.
A Már jól ismert Fő utcán indultunk el a
-ok irányába,elhaladtunk a falu egyik ékköve mellett a református harangláb mellett. Érdekessége,hogy az Őrség más haranglábaitól eltérően ez kőből épült.
Pár száz lépést követően kiértünk a Bajánsenyére tartó útra,ahol balra ,DNY-nak fordultunk. Újabb néhány lépést követően átkeltünk a Szentgyörgyvölgyi-patak hídján(ma először),s már meg is érkeztünk a kereszteződéshez ahol a és 
jelzések Ny-nak invitáltak bennünket egy sajátságos betonelemekből készült útra.
Talán ha kettő perc haladás után elértük az erdő szélén álló,az Őrségi Vadászati Kiállításnak helyet adó felújított épületet. A magángyűjtemény egész évben látogatható,szezonban étterem is üzemel benne. Most még senki nem volt ott,így csak kívülről fényképeztük körbe az épületet és környezetét. A ház körül egy kisebb Vadaspark is helyet kapott ,ahol a környék gazdag vadállományának befogott példányait nézhetjük meg.
Az udvarba áll egy működőképes raj Gaz,még az eredeti HÖR felírat is rajt van,amit vélhetően vadászatra használnak manapság.
Továbbállva az emelkedő úton a Vadaspark szomszédságában ,egy tisztáson áll a falu szeszfőzdéje,ahol már javában zajlott az élet. Mi is bementünk ,körbenéztünk és a rendkívül kedves pálinkafőző mester invitálására vele tartottunk egy feles körte megkóstolására,ami nekem kettő lett,mert ugye két lábunk van. Köszönjük!
Az utóbbi túráinkon rendre kedves emberekbe botlunk,kik sorozatosan megkínálnak minket ezzel-azzal. Úgy vettem észre,hogy ez Vas,Zala és Somogy megyékre jellemző általában,máshol még nem igazán találkoztunk ilyen kedves hozzáállással a túrázók felé.
E kis intermezzo után egyre vígabban haladtunk a folyamatosan emelkedő ösvényen az Őrségre jellemző vegyes erdőben,tölgyek,bükkök,gyertyánok közt. Jó ötszáz lépést követően a jelzések D-nek fordultak az erdőben tovább emelkedve.
Mivel az emelkedő nem volt vészes,így tempós haladással,pár perc alatt elértük mai túránk legmagasabb pontját a Ritási-domb 296 m-es "csúcsát". A csúcson egy Geodéziai mérőtorony található,melynek tetejéről legendás panoráma megtekintésében lehet részünk,de mivel ki van írva,hogy a toronyba tilos és életveszélyes felmászni,így azt a lehetőséget mi meghagytuk nálunk bátrabb túratársainknak.
Érdekesség,hogy a torony oldalán található egy
jel,mely a csúcsra hívja fel a figyelmünk. Egyébként a RP-DDK útvonala itt jár a legközelebb Szlovénia határához,ami kb 100-150 m-re húzódik.Pihegtünk egy keveset,frissítettünk megettünk egy csúcscsokit, majd fotózást követően tovább álltunk.
A mérőtoronynál a Vasfüggöny túraútvonalat jelző
jelzések elhagytak bennünket,Kercaszomor határától kísértek és már többet nem is találkozunk velük.
Mi a jelzéseket követve K-nek tartottunk az erdőben és elhaladtunk egy valamikori, az enyészetnek itt hagyott határőrlaktanya pusztuló épülete mellett.
A laktanyától már aszfaltos úton értünk ki a Szlovénia irányába futó aszfaltcsíkra,melyen balra tartva ereszkedtünk a nemrég elhagyott Magyarszombatfa irányába. Néhány száz lépést tettünk meg majd a jelzéseink jobbra hívtak bennünket az Ó-hegy irányába.
Az Ó-hegyen végig egy gerincúton haladtunk,mely enyhén hullámzott. Felváltva hagytuk el a szépen gondozott ,felújított pincéket,hétvégi házakat és az omladozó elhagyott boronaházakat,szőlőket és gyümölcsösöket. Az egyik felújítás alatt lévő pince előtt a rendrakás nyomaiban felfedeztem egy silingát,mely gyerekkoromat idézte fel,ugyanitt kedvesem pedig kipróbálta új járművét,mellyel gyorsabban tudott haladni a továbbiakban.
A gerincútról szép kilátás nyílt az alattunk hosszan elnyúló falura és a mögötte emelkedő Őrségi dombokra,fenyvesekre. Jobbra a határt is rejtő fenyvesekkel borított dombvonulat hullámzásában gyönyörködhettünk.
Jó másfél kilométeres gerincvándorlást követően megkezdtük az ereszkedést Gödörháza épületei közé.
Gödörháza,régebben Gerdmerházaként ismerték,nem tartozik a Honfoglalás kori települések közé,de lakói régi őrségi családokból kerültek ki.Magyarszombatfától eltérően szórvány település,házai csoportokban,bokrokban helyezkednek el. 1978-ig önálló település volt,ekkor csatolták a szomszédos Magyarszombatfához.
A falu legfőbb látványossága az 1790-ben épült "szoknyás" fazsindelyes református Harangláb.Felújítása az 1970-es években és 1998-ban történt meg, Műemléki besorolást kapott.
Leérkezve a falu szétszórt házai közt vezetett az útvonal a piciny falu központjáig,ott balra kanyarodtunk és elértük a Műemlék Harangláb épületét,amiről készítettünk jó pár felvételt és tovább álltunk.Pár lépést követően átkeltünk a Lóki-patak hídján és a Természetvédelmi Terület besorolású Gödörházi Léprét száraz és nedves kaszálói közt haladtunk a Baksai-hegy oldalában.
Az útvonal enyhén emelkedett és tempós haladással értük el Velemér határát és első épületeit.
Velemér középkori története szorosan összefügg a gyepük és a Szentháromság temploméval.Első írásos említése a XIII:sz végéből maradt ránk Sancta Trinitas alakban,de az évszázadok alatt említik Velemer,Szenttrinitas,Velemyr, Zent Trinitas formában is. Jelenlegi Velemér elnevezését az 1730-as években kezdték használni. Lakói a Őrség más vidékeihez hasonlóan határőrizetük jutalmaként kis birtokokat,kisnemesi rangot és kiváltságokat kaptak.
A mélyen vallásos közösséget itt sem kímélték a véres évek a reformáció-ellenreformáció éveiben,lakói elsősorban a reformáció híveivé lettek,mely vallásukat ma is tartják. Katolikusok csak elvétve találhatók,hasonlóan az Őrség többi falvához.
A község aranykora a XX.sz . elejére tehető,ekkor több mint 450-en laktak ,elsősorban gazdálkodással foglalkoztak a falu birtokai több mint 120 gazdaságot tartottak el. Az akkori jólétről kúria szerű ,téglából épült házai ma is ezt a kort idézik. A házak jó részét betelepültek vásárolták meg és újították fel.
A " Felszabadulást" követő zavaros időkben rengeteg embert kitelepítettek,elhurcoltak. A határ közelségének tudhatóan fejlődése megakadt,a lakosság egyre nagyobb számban vándorolt el. Mára az állandó lakosok száma nem éri el a 100-at,kik elsősorban az idegenforgalomból és gazdálkodásból tartják el magukat.
Velemér hasonlóan a többi szeres településhez domboldalra épült. A rétről kikanyarodva egy szépen felújított kúria szerű épületnél értük el a falu határát. Sajnos erről az épületről semmit nem leltem fel,így nem tudom milyen célt szolgált és kié lehetett.
A hangulatos felújított házak közt egymást váltották a régi stílust idéző boronafalu házak és a téglából készült épületek,valamint a hagyományosan fából készült pajták,górék.
Legelőszőr a Sindümúzeum megkapó épületét értük el,mely szálláshelyként is funkcionál. Most vendég nem tartózkodott itt,a háziak sem voltak otthon,de mi azért körbejártuk a nyitott portát. Megcsodáltuk a felújított épületeket,pajtát a Csinyálóházat,készítettünk pár fotót és irány tovább.
A falu lélekszámához viszonyítottan hosszú(bő másfél km) Fő utcája(jóformán ez Velemér egyetlen utcája) végig hullámzik,így folyamatosan vagy fönek vagy lenek szedtük a lábainkat. A megkapó épületek közt nem győztük kattintgatni a gépet.
Elhaladtunk a falu helytörténetének helyet adó egykori parasztház mellett,több fazekas műhelyt is érintettünk,melyek most is nyitva álltak az erre tévedő előtt.
A soha véget nem érő utca utolsó házánál a jobbra hívott bennünket és egy meredekebb emelkedőn elértük a Topolya erdejének szélét egy Emlékműnél ,mely a háborúk és kitelepítések áldozataira emlékeztet. Egy néma főhajtásra mi is megálltunk.
A kéktúra útvonalából itt ágazik el a
jelzés,mely a kétszáz méterre lévő Pap-réten lévő Szentháromság-Szent István Árpád-kori templomhoz vezet,mai túránk egyik csúcspontjához.
A román stílusú templom építésének pontos időpontját nem ismerjük,valószínűleg Szt. István rendelte el az alapítását.Első írásos említése 1360-ból datálódik.Freskóit,hasonlóan több az Őrségbe található temploméhoz,Aquila János festette.
A reformáció idején a templomot az új vallás hívei vették birtokba ekkor a freskókat lemeszelték ,eltüntették. Az ellenreformáció idején a reformátusoktól elvették az épületet,mivel azonban hívők nélkül maradt ,az épület erős romlásnak indult,jóformán teljesen elhagyottá vált.
Az 1800-as években a templom kigyulladt ,az oltóvíz súlyos károkat okozott a freskókban. A templom ekkortól sokáig tető nélkül állt,belsejében fák nőttek.
1863-ban Gózon Imre szentgyörgyvölgyi tanító mutatta meg az akkorra már szörnyű állapotokat Rómer Flórisnak,aki minden befolyását latba vetve elérte a szombathelyi püspöknél(Szenczy Ferenc),hogy a templom új tetőt kapjon. A tető építés azonban nem a legjobban sikerült az átfolyó víz tovább rongálta a felbecsülhetetlen értékű képeket.
Rómer Flóris,aki a mainál sokkal jobb állapotban látta még a képeket, 1874-ben kiadta művét,melyben pontosan leírta az általa felfedett képeket.
1919-ben egy helyi szegényparaszt csoport le akarta bontani,hogy a kövekből istállót építsenek,de ez szerencsére nem történt meg.
1940 -ben a szombathelyi múzeum igazgatója(Pável Ágoston) vetődött el az akkor már elbokrosodott,szörnyű állapotú romokhoz. Ezután a templomot és a freskókat több lépcsőben(1941,1956-66,1967-68,2003) felújították restaurálták. Jelen állapotban a falképek többsége látható,de jó pár elpusztult már.
A templomot bár keletre hangolták,azonban kis csalással elérték,hogy a bevetülő napsugarak az épp soros jeles nap jelképére,védőszentjére vetüljenek először. A fények ezen játéka is egyedivé teszi ezt a piciny templomot.
Jelenleg évente két mise van a katolikus templomban(Szentháromség napján és Aug.20.-án),de igény szerint egyéb eseményeket(esküvő) is lehet tartani az épületben. A templom és a falu az Őriszentpéteri Plébánoshoz tartozik,Tőle tudjuk a templom részletes történetét. Vele még őszi túránk során találkoztunk Templomszeren és még akkor hitelesítette egy másik túramozgalmunk ítinerjét.
Már többször jártunk a templomnál,de most is csodálattal jártuk körbe és néztük meg. Ez alkalommal a templom gondnoka,egy idős néni,nem volt itt,így ma belülről nem tudtuk megnézni az épületet. A templom belsejéről készült fotókat így az internet segítségével osztom meg.
Visszatérve a jelzésekhez a Kövecses-hegy vegyes erdejében emelkedtünk a Veleméri-hegy csúcsának irányába. A széles erdei út jól járható volt,csak néhány helyen kellett tócsákat kerülgetni. A lehullott,megszáradt avarban jól eső érzés volt a lépegetés. A nem túl meredek emelkedő tempós haladást tett lehetővé,így gyorsan fogytak a méterek a talpunk alatt,de a szél nem fütyült.
5-600 lépést követően a jelzések balra fordultak a Hosszú-föld erdei felé. Ezen a szakaszon találkoztunk barátainkkal. Megbeszéltük tapasztalatainkat,átadtuk az autó kulcsait,majd ki-ki tovább állt.
Valahol ezen a szakaszon léptük át Vas és Zala megyék határát,melyből a jelzettség látványos romlásából jöttünk. rá.A út jelzése itt sem volt rossz,a jelek fel voltak újítva és kellő távolságban is helyezkedtek el,de az eddig megszokott már-már tökéletes állapotot messze nem érték el.
Az egyre bokrosabb,gazosabb erdőből hirtelen egy murvás és egy aszfaltos út kereszteződéséhez érkeztünk,előttünk feltűntek Asszonyfa első házai. A településrész Szentgyörgyvölgy egyik része.
Jobbra egy hatalmas,gondozott terület tűnt a szemünkbe,melynek közepén egy jól kijárt kapu mögött szekérút tűnt el a látóhatáron. A kovácsoltvas bejárati kapun egy hatalmas behajtani tilos tábla éktelenkedett. Biztos valami újkori "zöld,piros vagy narancs báró" közelmúltban szerzett birtoka.
Szentgyörgyvölgy már Zala megyéhez tartozó település ,már keverednek az Őrségi és Göcseji hagyományok. Így többek közt a falut is szegek és szerek vegyesen alkotják. A mai falut 11 egykori szeg és szer alkotja. A falu központi része három szeg összeépüléséből jött létre ,ezek:Kisszeg,Tiborszeg és Domjánszeg.
A falu házai a közeli hatalmas erdőknek köszönhetően sokáig fából készültek ún. boronaházakként zsuptetővel ,melyekből ma már csak pár található a faluban. Több ilyen házat lebontottak és skanzenekben újra építették őket. Egyikük a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban őrzi ezt a hagyományos építészeti formát.A XX.sz. elején a viszonylagos jólét felváltotta ezt az építési módot és egyre több tégla épület készült el,melyek szintén a környékre jellemző koldusállásos ,kúriaszerű formában épültek. Az udvarokban hatalmas pajták és ólak épültek nem egy ezek közül is téglából.
A település első írásos említése 1326.ban,Scentgurgy alakban történik,de a környék bizonyítottan már az újkőkorban lakott volt. Leghíresebb lelete ebből a korból egy "tehénszobor",melynek hiteles másolata Velemérben a Sindümúzeumban található.
A Honfoglalást követően az Őrség része lett,lakói szegény kisnemesek voltak,bár közülük több híres törökverő is kikerült. A reformáció idején a teljes népesség kálvinista lett és csak jóval az ellenreformációt követően jelentek meg újra a katolikusok,kik ma is kisebbségben vannak.
Népessége a XX.sz elején érte el csúcspontját akkor több mint 1200-an lakták,ma nagyjából 400 fő a lakossága.
A szégyenteljes Trianoni-békét követően Magyarország része maradt,de földjeinek jelentős része a Szerb-Horvát Királysághoz került. A II.vh. idején, 1944 nyarától majd egy évig itt húzódott a frontvonal,ami szintén jelentős károkat okozott.
1949-től az erőszakos kollektivizálás után megalakult téeszcsék nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Az egykori gazdák jelentős számát kitelepítették,elüldözték. A Jugoszláv határ közelsége és az elzártság tovább rontotta a fejlődést, megindult a nagyfokú elvándorlás.
Az ilyen több szegből álló településekhez hasonlóan Szentgyörgyvölgy is hatalmas területen fekszik,így majd fél órába telt mire Asszonyfa első házaitól elértünk a központba,közben érintettük a 2012 óta zárva lévő Általános Iskolát,melyet a már említett híres tanítóról Gózon Imréről neveztek el.
Az iskola előtt a névadó mellszobra található,vele szemben pedig Szabolcs Péter "Szentgyörgy és a sárkány" szobra található és 2000-ben állították.
A központban elsőként az önkormányzat épületét értük el,melyet a közelmúltban újítottak fel és előtte található Béres János alkotása a Kitelepítési Emlékmű,továbbá a II.vh. helyi hőseiről megemlékező alkotás is. Egy pillanatig mi is adóztunk emlékük előtt egy néma főhajtással.
Innét már csak pár pár lépés választott el bennünket a falu kulturális és népnevelő intézményétől a Vitéz névre hallgató kocsmától,ami egyben pecsétes igazolópont is . Fél tizenkettőre járt az idő,de az ivóban élénk forgalom volt,melyet mi is növeltünk és legurítottunk egy lámpást egy sör kíséretében. E hosszabb pihenő alatt elvégeztük az új típusú bélyegzővel a pecsételést,kicsit eldumcsiztunk a helyi erő színe -javával . Hallottunk pár bölcseletet,majd tovább álltunk.
Vetettünk pár pillantást a róm.kat.templom tornyára,mely nem esett nekünk útba. A templomot a falu korábbi templomának,melyet 1202-ből származtatnak ,helyére építették és Szt. György tiszteletére szentelték fel.
A a központból Ény-nak fordulva kezdi meg az ereszkedést a Szent György -völgy síkjára.
Pár lépéssel megérkeztünk Szenrgyörgyvölgy leghíresebb nevezetességéhez a Református Templomhoz,túránk másik csúcspontjához.
A Dunántúlon ritkaságnak számító fakazettás,festett mennyezetű templomot kihasználva II.József türelmi rendeletét 1787-ben húzták fel. Ekkor még torony nélkül a harangot egy faharanglábban helyezték el és csak 1793-ban telepítették át az akkorra megépülő toronyba. A templom népi barokk stílusú,a belső terei pénzszűke végett véglegesen csak 1830-ra készültek el.
Helyi mesterek ekkor készítették el a három oldali karzatot és a kazettás mennyezetet.A templom belsejét a gyülekezet első iskolamestere,Patkó András festette ki, 74 éves korában.
A templomot 2000-ben újították fel,de a vizesedés kopás nem állt meg ,így ottjártunkkor is felújítási munkák nyomait láttuk,bár ma nem dolgoztak az iparosok.
Először körbejártuk a templomot,de mindkét bejárata zárva volt, Már épp menni készülődtünk amikor a rendkívül kedves és fiatal Tiszteletes Úr kinézett a Parókia ablakán és beinvitált bennünket magához. Elbeszélgettünk jó pár dologról,elmondta a templom rövid történetét,pecsételt az ítinerünkbe és még kávéval ,üdítővel is kínált minket,de a szíves invitálást nem fogadtuk el,hisz nem rég hagytuk el a dühöngőt. Végezetül pedig kinyitotta a templomot,melyet így szerencsénkre belülről is sikerült megismerni.
Nézelődés és búcsúzkodás után folytattuk az ereszkedést az eléggé kopott aszfaltúton. Elérve a völgy szintjét egy nedves lápréten vezetett át az út,átkeltünk a Szentgyörgyvölgyi-patak három ágán átvezető hidakon és hamarosan elértük Kógyár piciny települését,mely szintén Szentgyörgyvöly része.
A már megismert stílusú téglaházak közt haladtunk tovább. A házak jó része elhagyatottságában is árulkodott a település valamikori jólétéről. Fényképeztünk párat,majd az aszfaltos út elkanyarodott alólunk és mi egy murvás úton folytattuk a talpalást ÉK irányába.
Az enyhén sáros végtelenbe vezető egyenes út előbb egy fasorban,akácosban,később végtelen szántók közt vezetett. Visszanézve nagyon sokáig látszott a szentgyörgyvölgyi róm.kat. templom tornya.
Ekkor a Felső-Nyárasok megművelt földjei közt szaporáztuk lépteink balról a Kis-Kúti -fenyős látképe enyhítette az egyhangúságot. Jó kilométernyi ütemes haladást követően száz méter erejéig balra fordultunk,majd újra felvettük eredeti irányunk egy végtelen hosszú ,a semmibe vesző földúton,mely továbbra is hatalmas szántások közt vezetett.
Rossz volt végignézni az egyhangú úton,borzongás fogott el bennünket mikor belegondoltunk milyen lehet itt slattyogni tűző napsütésben vagy épp erős szélben.Szerencsénkre ezek egyike sem fenyegetett most minket,így jó félóra múlva elértük az út végét és egy hosszú emelkedő végén Felsőszenterzsébet temetőjét.
Felsőszenterzsébet a Dunántúl egyik legkisebb lakott települése ,mindössze 16-an lakják állandóan ezt a Kerka és a Lendva közti dombok közt megbúvó falut. A községet először 1334-ben említi okirat Scentelsebeth alakban. A falu a kedvezőtlen adottságai végett mindig gyéren lakott volt,földjeinek több tulajdonosa volt. Előbb a Bánffyak majd több száz évig a Széchyek birtoka volt,majd 1712 után a Széchenyiek majd végül gróf Szapáry család szerezte meg.
Beérve a faluból a jelzés hívott bennünket balra a falu határában álló haranglábhoz,mely pár lépésre található a kéktúra útvonalától. Az eredeti XVIII:sz-i négyoszlopos talpas-borona szerkezetű harangoszlopot a Szentenedrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba telepítették át. Azóta a szomszédos Ramocsáról 1983-ban ide telepített ragasztott tartós fazsindelyes építmény áll a helyén.
Fotózást követően tartottunk egy rövid pihenőt,frissítettünk és az elhagyott,de felújított házak közt rövidesen el hagytuk ezt az apró települést.
Innét már végig aszfalton hullámvasútaztunk,mely tempós haladásra késztetett bennünket ,majd rövidesen leereszkedtünk a Kerka -völgyében található Alsószenterzsébet településére.
Alsószenterzsébet az előbb elhagyott Felsőszenterzsébethez hasonlóan elzárt falu ,csak egy irányból közelíthető meg aszfaltos úton,de az előbbi településhez képest valóságos világváros,48-an lakják.
A falut először 1334-ben említik először "possessio Scentelsebbeth" alakban írásban.. Először a Bánffyak birtokában van,majd 1644-ben Nádasdy Ferenc szerzi meg,majd miután őt fej és jószágvesztésre ítélik a Kincstárhoz kerül a javak gondozása. A Kincstártól később az Esterházyak váltják meg és az ő tulajdonukba marad egész 1945-ig.
Az amúgy is apró település elnéptelenedése,elöregedése a II.vh.-t követően erősödött meg,egyetlen nevezetessége a központban álló,1923-ban épült fa harangláb.
A piciny települést épp,hogy csak érinti a RP-DDK útvonala,így a központ fotózását követően pár lépés múlva el is hagytuk és a nyílegyenes országúton folytattuk a túrát.
Előbb a Csesztregi-Kerka,majd a Kerka hídján keltünk át és az ártéren vezető úton jó km múlva elértük a Csesztregről Bajánsenyére tartó mellékutat.
Miután átkeltünk az úttesten tovább folytattuk a Kerka völgyében az egyenes haladást egy bekötőúton ,melyen további egy km megtétele után Kerkakutasra értünk,ahol már jártunk reggel.
Kerkakutas a Hetés peremén található a környék legnagyobb falva jelenleg kb. 150-en lakják. Első írásos említése 1322-ből datálódik Kutus majd Hetkutus alakban,a Kerka előtag 1799-ben került a nevébe.
A környék falvaitól eltérően lakosai elsősorban katolikusok,templomát 1778-ban építették és Szent István tiszteletére szentelték fel.
A faluba érve előbb átkeltünk a Cupi -patak hídján,majd a Millennium Emlékműnél elkanyarodtunk ÉNy-i irányba és pár lépéssel elértük a falu egyetlen vegyesbótját,a kocsma már bezárt mellette. Szerencsénkre a bolt még nyitva volt,így beszereztük az ítinerünkbe az igazoló pecsétet. Kerkekutas nem igazolóhely ,de mivel mi itt szakítottuk meg a túrát,ezért itt is kellett bélyegzőlenyomatot szereznünk.
Kicsit nézelődtünk az apró központban és visszafelé indultunk,mert Laciéknak hamarosan meg kellett érkezniük. Nem tettünk meg száz lépést és már fel is tűntek,mivel ők hamarabb célba értek eddig a Tűzoltó Szomjoltóban múlatták az időt és csak akkor indultak mikor telefonáltunk nekik Alsószenterzsébetről.
Tiszta cipőt és nadrágot vettünk és a lovak közé csapva haza felé indultunk. Útközben pótoltuk elvesztett energia készleteink és összegeztük a napot.
A mai nap során kicsivel többet tettünk meg mint 23 km,miközben az útvonal 340 m-t emelkedett és 370m-t süllyedt. A mai nap is elsősorban országúton,makadámúton vezetett két rövidebb szakaszt kivéve mely a jól ismert ,Őrségre jellemző vegyes erdőkben telt. A RP-DDK ezen szakasza(is) nem annyira a természeti kincseink bemutatásáról szólt,bár ez nem is várható el ettől a tájegységtől. Sokkal inkább az Őrség,a Hetés és a Göcsej néprajzának ,az emberek életének megismertetése a célja. Ennek a feladatnak tökéletesen megfelel,rengeteg érdekes és hasznos tapasztalatot szerezhet az erre járó a kék ezen szakaszán.
Hazaérve egy üveg Törley Demi Sec -el öblítettük le az út porát.
Még több kép a mai napról: https://picasaweb.google.com/103760014976474328259/RPDDKMagyarszombatfaKerkekutas?authkey=Gv1sRgCMCP56-oiKmXoAE
Térkép és szintrajz:
Gyöngyinek és Lacinak innét is gratulálunk kitartó szorgalmukhoz és teljesítményükhöz,mely segítette Őket a több mint 1160 km-es táv megtételében. Csak így tovább!
 |
| Gratulálunk! |
A mai napot az Őrségben,az Őrség peremén, valamint az Őrség és a Göcsej határán töltöttük el,a túra során elsősorban az említett tájak néprajzával ,építészetével ,történelmével sikerült megismerkednünk,természeti nevezetességet jó formán nem érintettünk.
Kora reggeli indulást követően Kerkakutasra autóztunk,ahol Laciék kezdték a túrát.Mi pedig Bajánsenyén keresztül átmentünk Magyarszombatfára,hogy ott csapjunk bele a lecsóba.
A nemzetközileg is ismert gerencsérek falujába negyed kilenc környékén érkeztünk meg, a már jól ismert Tűzzománc Szomjoltó nevezetű műintézményhez,mely legnagyobb sajnálatomra csak kilenckor nyit,így a folyékony télikabátot nem tudtuk "felvenni".
 |
| Magyarszombatfa-reggel |
Rövid cihelődést követően benyomtuk a mai nap első igazoló pecsétét az ítinerünkbe. Az új típusú pecsét szerencsére kikerült a Szomjoltó bejáratához,így már nincs időponthoz kötve az igazolás beszerzése,bármikor hozzáférhető.
A Már jól ismert Fő utcán indultunk el a
-ok irányába,elhaladtunk a falu egyik ékköve mellett a református harangláb mellett. Érdekessége,hogy az Őrség más haranglábaitól eltérően ez kőből épült. |
| Harangláb napfelkeltében |
Pár száz lépést követően kiértünk a Bajánsenyére tartó útra,ahol balra ,DNY-nak fordultunk. Újabb néhány lépést követően átkeltünk a Szentgyörgyvölgyi-patak hídján(ma először),s már meg is érkeztünk a kereszteződéshez ahol a
és jelzések Ny-nak invitáltak bennünket egy sajátságos betonelemekből készült útra.  |
| Nem is döcögős |
Talán ha kettő perc haladás után elértük az erdő szélén álló,az Őrségi Vadászati Kiállításnak helyet adó felújított épületet. A magángyűjtemény egész évben látogatható,szezonban étterem is üzemel benne. Most még senki nem volt ott,így csak kívülről fényképeztük körbe az épületet és környezetét. A ház körül egy kisebb Vadaspark is helyet kapott ,ahol a környék gazdag vadállományának befogott példányait nézhetjük meg.
 |
| Látogatókra várva |
 |
| A Vadaspark büszkesége |
Az udvarba áll egy működőképes raj Gaz,még az eredeti HÖR felírat is rajt van,amit vélhetően vadászatra használnak manapság.
 |
| Eredeti állapotban |
Továbbállva az emelkedő úton a Vadaspark szomszédságában ,egy tisztáson áll a falu szeszfőzdéje,ahol már javában zajlott az élet. Mi is bementünk ,körbenéztünk és a rendkívül kedves pálinkafőző mester invitálására vele tartottunk egy feles körte megkóstolására,ami nekem kettő lett,mert ugye két lábunk van. Köszönjük!
 |
| Méretes üstök |
Az utóbbi túráinkon rendre kedves emberekbe botlunk,kik sorozatosan megkínálnak minket ezzel-azzal. Úgy vettem észre,hogy ez Vas,Zala és Somogy megyékre jellemző általában,máshol még nem igazán találkoztunk ilyen kedves hozzáállással a túrázók felé.
E kis intermezzo után egyre vígabban haladtunk a folyamatosan emelkedő ösvényen az Őrségre jellemző vegyes erdőben,tölgyek,bükkök,gyertyánok közt. Jó ötszáz lépést követően a jelzések D-nek fordultak az erdőben tovább emelkedve.
 |
| Útközben |
Mivel az emelkedő nem volt vészes,így tempós haladással,pár perc alatt elértük mai túránk legmagasabb pontját a Ritási-domb 296 m-es "csúcsát". A csúcson egy Geodéziai mérőtorony található,melynek tetejéről legendás panoráma megtekintésében lehet részünk,de mivel ki van írva,hogy a toronyba tilos és életveszélyes felmászni,így azt a lehetőséget mi meghagytuk nálunk bátrabb túratársainknak.
 |
| 8 emeletes torony |
Érdekesség,hogy a torony oldalán található egy
jel,mely a csúcsra hívja fel a figyelmünk. Egyébként a RP-DDK útvonala itt jár a legközelebb Szlovénia határához,ami kb 100-150 m-re húzódik.Pihegtünk egy keveset,frissítettünk megettünk egy csúcscsokit, majd fotózást követően tovább álltunk.  |
| Tyúklétra a torony belsejében |
A mérőtoronynál a Vasfüggöny túraútvonalat jelző
jelzések elhagytak bennünket,Kercaszomor határától kísértek és már többet nem is találkozunk velük.Mi a
jelzéseket követve K-nek tartottunk az erdőben és elhaladtunk egy valamikori, az enyészetnek itt hagyott határőrlaktanya pusztuló épülete mellett. |
| Most csendesen áll |
A laktanyától már aszfaltos úton értünk ki a Szlovénia irányába futó aszfaltcsíkra,melyen balra tartva ereszkedtünk a nemrég elhagyott Magyarszombatfa irányába. Néhány száz lépést tettünk meg majd a jelzéseink jobbra hívtak bennünket az Ó-hegy irányába.
 |
| Mögöttem az utódom |
Az Ó-hegyen végig egy gerincúton haladtunk,mely enyhén hullámzott. Felváltva hagytuk el a szépen gondozott ,felújított pincéket,hétvégi házakat és az omladozó elhagyott boronaházakat,szőlőket és gyümölcsösöket. Az egyik felújítás alatt lévő pince előtt a rendrakás nyomaiban felfedeztem egy silingát,mely gyerekkoromat idézte fel,ugyanitt kedvesem pedig kipróbálta új járművét,mellyel gyorsabban tudott haladni a továbbiakban.
 |
| Silinga |
 |
| Indulásra készen |
A gerincútról szép kilátás nyílt az alattunk hosszan elnyúló falura és a mögötte emelkedő Őrségi dombokra,fenyvesekre. Jobbra a határt is rejtő fenyvesekkel borított dombvonulat hullámzásában gyönyörködhettünk.
 |
| Alattunk Magyarszombatfa |
Jó másfél kilométeres gerincvándorlást követően megkezdtük az ereszkedést Gödörháza épületei közé.
 |
| Villanykaró muzeális betongyámja |
Gödörháza,régebben Gerdmerházaként ismerték,nem tartozik a Honfoglalás kori települések közé,de lakói régi őrségi családokból kerültek ki.Magyarszombatfától eltérően szórvány település,házai csoportokban,bokrokban helyezkednek el. 1978-ig önálló település volt,ekkor csatolták a szomszédos Magyarszombatfához.
 |
| Gödörháza,utcarészlet |
A falu legfőbb látványossága az 1790-ben épült "szoknyás" fazsindelyes református Harangláb.Felújítása az 1970-es években és 1998-ban történt meg, Műemléki besorolást kapott.
 |
| Harangláb,Gödörháza |
Leérkezve a falu szétszórt házai közt vezetett az útvonal a piciny falu központjáig,ott balra kanyarodtunk és elértük a Műemlék Harangláb épületét,amiről készítettünk jó pár felvételt és tovább álltunk.Pár lépést követően átkeltünk a Lóki-patak hídján és a Természetvédelmi Terület besorolású Gödörházi Léprét száraz és nedves kaszálói közt haladtunk a Baksai-hegy oldalában.
 |
| Védett láprét |
Az útvonal enyhén emelkedett és tempós haladással értük el Velemér határát és első épületeit.
Velemér középkori története szorosan összefügg a gyepük és a Szentháromság temploméval.Első írásos említése a XIII:sz végéből maradt ránk Sancta Trinitas alakban,de az évszázadok alatt említik Velemer,Szenttrinitas,Velemyr, Zent Trinitas formában is. Jelenlegi Velemér elnevezését az 1730-as években kezdték használni. Lakói a Őrség más vidékeihez hasonlóan határőrizetük jutalmaként kis birtokokat,kisnemesi rangot és kiváltságokat kaptak.
 |
| Még lakják |
A mélyen vallásos közösséget itt sem kímélték a véres évek a reformáció-ellenreformáció éveiben,lakói elsősorban a reformáció híveivé lettek,mely vallásukat ma is tartják. Katolikusok csak elvétve találhatók,hasonlóan az Őrség többi falvához.
A község aranykora a XX.sz . elejére tehető,ekkor több mint 450-en laktak ,elsősorban gazdálkodással foglalkoztak a falu birtokai több mint 120 gazdaságot tartottak el. Az akkori jólétről kúria szerű ,téglából épült házai ma is ezt a kort idézik. A házak jó részét betelepültek vásárolták meg és újították fel.
 |
| Csinyálóház |
A " Felszabadulást" követő zavaros időkben rengeteg embert kitelepítettek,elhurcoltak. A határ közelségének tudhatóan fejlődése megakadt,a lakosság egyre nagyobb számban vándorolt el. Mára az állandó lakosok száma nem éri el a 100-at,kik elsősorban az idegenforgalomból és gazdálkodásból tartják el magukat.
Velemér hasonlóan a többi szeres településhez domboldalra épült. A rétről kikanyarodva egy szépen felújított kúria szerű épületnél értük el a falu határát. Sajnos erről az épületről semmit nem leltem fel,így nem tudom milyen célt szolgált és kié lehetett.
 |
| Érkezés Velemérbe |
A hangulatos felújított házak közt egymást váltották a régi stílust idéző boronafalu házak és a téglából készült épületek,valamint a hagyományosan fából készült pajták,górék.
 |
| Hagyományos Őrségi góré |
Legelőszőr a Sindümúzeum megkapó épületét értük el,mely szálláshelyként is funkcionál. Most vendég nem tartózkodott itt,a háziak sem voltak otthon,de mi azért körbejártuk a nyitott portát. Megcsodáltuk a felújított épületeket,pajtát a Csinyálóházat,készítettünk pár fotót és irány tovább.
 |
| Sindümúzeum Velemér |
A falu lélekszámához viszonyítottan hosszú(bő másfél km) Fő utcája(jóformán ez Velemér egyetlen utcája) végig hullámzik,így folyamatosan vagy fönek vagy lenek szedtük a lábainkat. A megkapó épületek közt nem győztük kattintgatni a gépet.
 |
| Felújított ház Velemérben |
Elhaladtunk a falu helytörténetének helyet adó egykori parasztház mellett,több fazekas műhelyt is érintettünk,melyek most is nyitva álltak az erre tévedő előtt.
 |
| Helytörténeti kiállítás épülete |
A soha véget nem érő utca utolsó házánál a
jobbra hívott bennünket és egy meredekebb emelkedőn elértük a Topolya erdejének szélét egy Emlékműnél ,mely a háborúk és kitelepítések áldozataira emlékeztet. Egy néma főhajtásra mi is megálltunk. |
| Néma főhajtás |
A kéktúra útvonalából itt ágazik el a
jelzés,mely a kétszáz méterre lévő Pap-réten lévő Szentháromság-Szent István Árpád-kori templomhoz vezet,mai túránk egyik csúcspontjához.A román stílusú templom építésének pontos időpontját nem ismerjük,valószínűleg Szt. István rendelte el az alapítását.Első írásos említése 1360-ból datálódik.Freskóit,hasonlóan több az Őrségbe található temploméhoz,Aquila János festette.
 |
| Szentháromság templom |
A reformáció idején a templomot az új vallás hívei vették birtokba ekkor a freskókat lemeszelték ,eltüntették. Az ellenreformáció idején a reformátusoktól elvették az épületet,mivel azonban hívők nélkül maradt ,az épület erős romlásnak indult,jóformán teljesen elhagyottá vált.
 |
| Freskó a templomban I. |
Az 1800-as években a templom kigyulladt ,az oltóvíz súlyos károkat okozott a freskókban. A templom ekkortól sokáig tető nélkül állt,belsejében fák nőttek.
1863-ban Gózon Imre szentgyörgyvölgyi tanító mutatta meg az akkorra már szörnyű állapotokat Rómer Flórisnak,aki minden befolyását latba vetve elérte a szombathelyi püspöknél(Szenczy Ferenc),hogy a templom új tetőt kapjon. A tető építés azonban nem a legjobban sikerült az átfolyó víz tovább rongálta a felbecsülhetetlen értékű képeket.
 |
| Freskó II. |
Rómer Flóris,aki a mainál sokkal jobb állapotban látta még a képeket, 1874-ben kiadta művét,melyben pontosan leírta az általa felfedett képeket.
1919-ben egy helyi szegényparaszt csoport le akarta bontani,hogy a kövekből istállót építsenek,de ez szerencsére nem történt meg.
 |
| Szellőző lyukak a templom falán |
1940 -ben a szombathelyi múzeum igazgatója(Pável Ágoston) vetődött el az akkor már elbokrosodott,szörnyű állapotú romokhoz. Ezután a templomot és a freskókat több lépcsőben(1941,1956-66,1967-68,2003) felújították restaurálták. Jelen állapotban a falképek többsége látható,de jó pár elpusztult már.
A templomot bár keletre hangolták,azonban kis csalással elérték,hogy a bevetülő napsugarak az épp soros jeles nap jelképére,védőszentjére vetüljenek először. A fények ezen játéka is egyedivé teszi ezt a piciny templomot.
 |
| A templom hátulja |
Jelenleg évente két mise van a katolikus templomban(Szentháromség napján és Aug.20.-án),de igény szerint egyéb eseményeket(esküvő) is lehet tartani az épületben. A templom és a falu az Őriszentpéteri Plébánoshoz tartozik,Tőle tudjuk a templom részletes történetét. Vele még őszi túránk során találkoztunk Templomszeren és még akkor hitelesítette egy másik túramozgalmunk ítinerjét.
Már többször jártunk a templomnál,de most is csodálattal jártuk körbe és néztük meg. Ez alkalommal a templom gondnoka,egy idős néni,nem volt itt,így ma belülről nem tudtuk megnézni az épületet. A templom belsejéről készült fotókat így az internet segítségével osztom meg.
Visszatérve a
jelzésekhez a Kövecses-hegy vegyes erdejében emelkedtünk a Veleméri-hegy csúcsának irányába. A széles erdei út jól járható volt,csak néhány helyen kellett tócsákat kerülgetni. A lehullott,megszáradt avarban jól eső érzés volt a lépegetés. A nem túl meredek emelkedő tempós haladást tett lehetővé,így gyorsan fogytak a méterek a talpunk alatt,de a szél nem fütyült. |
| "Séta az erdőben" |
5-600 lépést követően a jelzések balra fordultak a Hosszú-föld erdei felé. Ezen a szakaszon találkoztunk barátainkkal. Megbeszéltük tapasztalatainkat,átadtuk az autó kulcsait,majd ki-ki tovább állt.
Valahol ezen a szakaszon léptük át Vas és Zala megyék határát,melyből a jelzettség látványos romlásából jöttünk. rá.A út jelzése itt sem volt rossz,a jelek fel voltak újítva és kellő távolságban is helyezkedtek el,de az eddig megszokott már-már tökéletes állapotot messze nem érték el.
Az egyre bokrosabb,gazosabb erdőből hirtelen egy murvás és egy aszfaltos út kereszteződéséhez érkeztünk,előttünk feltűntek Asszonyfa első házai. A településrész Szentgyörgyvölgy egyik része.
Jobbra egy hatalmas,gondozott terület tűnt a szemünkbe,melynek közepén egy jól kijárt kapu mögött szekérút tűnt el a látóhatáron. A kovácsoltvas bejárati kapun egy hatalmas behajtani tilos tábla éktelenkedett. Biztos valami újkori "zöld,piros vagy narancs báró" közelmúltban szerzett birtoka.
 |
| Magánbirtok |
Szentgyörgyvölgy már Zala megyéhez tartozó település ,már keverednek az Őrségi és Göcseji hagyományok. Így többek közt a falut is szegek és szerek vegyesen alkotják. A mai falut 11 egykori szeg és szer alkotja. A falu központi része három szeg összeépüléséből jött létre ,ezek:Kisszeg,Tiborszeg és Domjánszeg.
A falu házai a közeli hatalmas erdőknek köszönhetően sokáig fából készültek ún. boronaházakként zsuptetővel ,melyekből ma már csak pár található a faluban. Több ilyen házat lebontottak és skanzenekben újra építették őket. Egyikük a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban őrzi ezt a hagyományos építészeti formát.A XX.sz. elején a viszonylagos jólét felváltotta ezt az építési módot és egyre több tégla épület készült el,melyek szintén a környékre jellemző koldusállásos ,kúriaszerű formában épültek. Az udvarokban hatalmas pajták és ólak épültek nem egy ezek közül is téglából.
 |
| Eredeti épület Asszonyfán |
A település első írásos említése 1326.ban,Scentgurgy alakban történik,de a környék bizonyítottan már az újkőkorban lakott volt. Leghíresebb lelete ebből a korból egy "tehénszobor",melynek hiteles másolata Velemérben a Sindümúzeumban található.
A Honfoglalást követően az Őrség része lett,lakói szegény kisnemesek voltak,bár közülük több híres törökverő is kikerült. A reformáció idején a teljes népesség kálvinista lett és csak jóval az ellenreformációt követően jelentek meg újra a katolikusok,kik ma is kisebbségben vannak.
 |
| Elhagyott porta |
Népessége a XX.sz elején érte el csúcspontját akkor több mint 1200-an lakták,ma nagyjából 400 fő a lakossága.
A szégyenteljes Trianoni-békét követően Magyarország része maradt,de földjeinek jelentős része a Szerb-Horvát Királysághoz került. A II.vh. idején, 1944 nyarától majd egy évig itt húzódott a frontvonal,ami szintén jelentős károkat okozott.
 |
| Felújított épület a múlt sz.elejéről |
1949-től az erőszakos kollektivizálás után megalakult téeszcsék nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Az egykori gazdák jelentős számát kitelepítették,elüldözték. A Jugoszláv határ közelsége és az elzártság tovább rontotta a fejlődést, megindult a nagyfokú elvándorlás.
Az ilyen több szegből álló településekhez hasonlóan Szentgyörgyvölgy is hatalmas területen fekszik,így majd fél órába telt mire Asszonyfa első házaitól elértünk a központba,közben érintettük a 2012 óta zárva lévő Általános Iskolát,melyet a már említett híres tanítóról Gózon Imréről neveztek el.
 |
| Akinek köszönhetjük a Veleméri templom megmaradását |
Az iskola előtt a névadó mellszobra található,vele szemben pedig Szabolcs Péter "Szentgyörgy és a sárkány" szobra található és 2000-ben állították.
 |
| Szentgyörgy és a sárkány |
A központban elsőként az önkormányzat épületét értük el,melyet a közelmúltban újítottak fel és előtte található Béres János alkotása a Kitelepítési Emlékmű,továbbá a II.vh. helyi hőseiről megemlékező alkotás is. Egy pillanatig mi is adóztunk emlékük előtt egy néma főhajtással.
 |
| Kitelepítettek emlékműve |
Innét már csak pár pár lépés választott el bennünket a falu kulturális és népnevelő intézményétől a Vitéz névre hallgató kocsmától,ami egyben pecsétes igazolópont is . Fél tizenkettőre járt az idő,de az ivóban élénk forgalom volt,melyet mi is növeltünk és legurítottunk egy lámpást egy sör kíséretében. E hosszabb pihenő alatt elvégeztük az új típusú bélyegzővel a pecsételést,kicsit eldumcsiztunk a helyi erő színe -javával . Hallottunk pár bölcseletet,majd tovább álltunk.
 |
| Irány a Vitéz |
Vetettünk pár pillantást a róm.kat.templom tornyára,mely nem esett nekünk útba. A templomot a falu korábbi templomának,melyet 1202-ből származtatnak ,helyére építették és Szt. György tiszteletére szentelték fel.
 |
| Róm.kat.templom a távolból |
A
a központból Ény-nak fordulva kezdi meg az ereszkedést a Szent György -völgy síkjára.Pár lépéssel megérkeztünk Szenrgyörgyvölgy leghíresebb nevezetességéhez a Református Templomhoz,túránk másik csúcspontjához.
 |
| Ref.temp.Szentgyörgyvöly |
A Dunántúlon ritkaságnak számító fakazettás,festett mennyezetű templomot kihasználva II.József türelmi rendeletét 1787-ben húzták fel. Ekkor még torony nélkül a harangot egy faharanglábban helyezték el és csak 1793-ban telepítették át az akkorra megépülő toronyba. A templom népi barokk stílusú,a belső terei pénzszűke végett véglegesen csak 1830-ra készültek el.
 |
| A templom belseje |
Helyi mesterek ekkor készítették el a három oldali karzatot és a kazettás mennyezetet.A templom belsejét a gyülekezet első iskolamestere,Patkó András festette ki, 74 éves korában.
 |
| Festett ,kazettás mennyezet |
A templomot 2000-ben újították fel,de a vizesedés kopás nem állt meg ,így ottjártunkkor is felújítási munkák nyomait láttuk,bár ma nem dolgoztak az iparosok.
Először körbejártuk a templomot,de mindkét bejárata zárva volt, Már épp menni készülődtünk amikor a rendkívül kedves és fiatal Tiszteletes Úr kinézett a Parókia ablakán és beinvitált bennünket magához. Elbeszélgettünk jó pár dologról,elmondta a templom rövid történetét,pecsételt az ítinerünkbe és még kávéval ,üdítővel is kínált minket,de a szíves invitálást nem fogadtuk el,hisz nem rég hagytuk el a dühöngőt. Végezetül pedig kinyitotta a templomot,melyet így szerencsénkre belülről is sikerült megismerni.
 |
| Szószék |
Nézelődés és búcsúzkodás után folytattuk az ereszkedést az eléggé kopott aszfaltúton. Elérve a völgy szintjét egy nedves lápréten vezetett át az út,átkeltünk a Szentgyörgyvölgyi-patak három ágán átvezető hidakon és hamarosan elértük Kógyár piciny települését,mely szintén Szentgyörgyvöly része.
 |
| Panoráma a Szentgyörgyvölgy-patak völgyében |
A már megismert stílusú téglaházak közt haladtunk tovább. A házak jó része elhagyatottságában is árulkodott a település valamikori jólétéről. Fényképeztünk párat,majd az aszfaltos út elkanyarodott alólunk és mi egy murvás úton folytattuk a talpalást ÉK irányába.
 |
| Múlt s jelen Kógyáron |
Az enyhén sáros végtelenbe vezető egyenes út előbb egy fasorban,akácosban,később végtelen szántók közt vezetett. Visszanézve nagyon sokáig látszott a szentgyörgyvölgyi róm.kat. templom tornya.
 |
| Fenséges úr |
Ekkor a Felső-Nyárasok megművelt földjei közt szaporáztuk lépteink balról a Kis-Kúti -fenyős látképe enyhítette az egyhangúságot. Jó kilométernyi ütemes haladást követően száz méter erejéig balra fordultunk,majd újra felvettük eredeti irányunk egy végtelen hosszú ,a semmibe vesző földúton,mely továbbra is hatalmas szántások közt vezetett.
 |
| "Sáros úton" |
Rossz volt végignézni az egyhangú úton,borzongás fogott el bennünket mikor belegondoltunk milyen lehet itt slattyogni tűző napsütésben vagy épp erős szélben.Szerencsénkre ezek egyike sem fenyegetett most minket,így jó félóra múlva elértük az út végét és egy hosszú emelkedő végén Felsőszenterzsébet temetőjét.
 |
| Még végig nézni is fárasztó |
Felsőszenterzsébet a Dunántúl egyik legkisebb lakott települése ,mindössze 16-an lakják állandóan ezt a Kerka és a Lendva közti dombok közt megbúvó falut. A községet először 1334-ben említi okirat Scentelsebeth alakban. A falu a kedvezőtlen adottságai végett mindig gyéren lakott volt,földjeinek több tulajdonosa volt. Előbb a Bánffyak majd több száz évig a Széchyek birtoka volt,majd 1712 után a Széchenyiek majd végül gróf Szapáry család szerezte meg.
 |
| Felsőszenterzsébet a dombtetőről |
Beérve a faluból a
jelzés hívott bennünket balra a falu határában álló haranglábhoz,mely pár lépésre található a kéktúra útvonalától. Az eredeti XVIII:sz-i négyoszlopos talpas-borona szerkezetű harangoszlopot a Szentenedrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba telepítették át. Azóta a szomszédos Ramocsáról 1983-ban ide telepített ragasztott tartós fazsindelyes építmény áll a helyén. |
| Felsőszenterzsébet,Harangláb |
Fotózást követően tartottunk egy rövid pihenőt,frissítettünk és az elhagyott,de felújított házak közt rövidesen el hagytuk ezt az apró települést.
 |
| Hangulatos fogadó |
Innét már végig aszfalton hullámvasútaztunk,mely tempós haladásra késztetett bennünket ,majd rövidesen leereszkedtünk a Kerka -völgyében található Alsószenterzsébet településére.
Alsószenterzsébet az előbb elhagyott Felsőszenterzsébethez hasonlóan elzárt falu ,csak egy irányból közelíthető meg aszfaltos úton,de az előbbi településhez képest valóságos világváros,48-an lakják.
 |
| A központban |
A falut először 1334-ben említik először "possessio Scentelsebbeth" alakban írásban.. Először a Bánffyak birtokában van,majd 1644-ben Nádasdy Ferenc szerzi meg,majd miután őt fej és jószágvesztésre ítélik a Kincstárhoz kerül a javak gondozása. A Kincstártól később az Esterházyak váltják meg és az ő tulajdonukba marad egész 1945-ig.
Az amúgy is apró település elnéptelenedése,elöregedése a II.vh.-t követően erősödött meg,egyetlen nevezetessége a központban álló,1923-ban épült fa harangláb.
 |
| Harangláb,Alsószenterzsébet |
A piciny települést épp,hogy csak érinti a RP-DDK útvonala,így a központ fotózását követően pár lépés múlva el is hagytuk és a nyílegyenes országúton folytattuk a túrát.
 |
| Tényleg "az élet habos oldala..." |
Előbb a Csesztregi-Kerka,majd a Kerka hídján keltünk át és az ártéren vezető úton jó km múlva elértük a Csesztregről Bajánsenyére tartó mellékutat.
 |
| Átkelés a Kerkán |
Miután átkeltünk az úttesten tovább folytattuk a Kerka völgyében az egyenes haladást egy bekötőúton ,melyen további egy km megtétele után Kerkakutasra értünk,ahol már jártunk reggel.
 |
| Kerkakutas,központ |
Kerkakutas a Hetés peremén található a környék legnagyobb falva jelenleg kb. 150-en lakják. Első írásos említése 1322-ből datálódik Kutus majd Hetkutus alakban,a Kerka előtag 1799-ben került a nevébe.
A környék falvaitól eltérően lakosai elsősorban katolikusok,templomát 1778-ban építették és Szent István tiszteletére szentelték fel.
 |
| A Cupi-patak |
A faluba érve előbb átkeltünk a Cupi -patak hídján,majd a Millennium Emlékműnél elkanyarodtunk ÉNy-i irányba és pár lépéssel elértük a falu egyetlen vegyesbótját,a kocsma már bezárt mellette. Szerencsénkre a bolt még nyitva volt,így beszereztük az ítinerünkbe az igazoló pecsétet. Kerkekutas nem igazolóhely ,de mivel mi itt szakítottuk meg a túrát,ezért itt is kellett bélyegzőlenyomatot szereznünk.
 |
| Millennium Emlékmű |
Kicsit nézelődtünk az apró központban és visszafelé indultunk,mert Laciéknak hamarosan meg kellett érkezniük. Nem tettünk meg száz lépést és már fel is tűntek,mivel ők hamarabb célba értek eddig a Tűzoltó Szomjoltóban múlatták az időt és csak akkor indultak mikor telefonáltunk nekik Alsószenterzsébetről.
Tiszta cipőt és nadrágot vettünk és a lovak közé csapva haza felé indultunk. Útközben pótoltuk elvesztett energia készleteink és összegeztük a napot.
A mai nap során kicsivel többet tettünk meg mint 23 km,miközben az útvonal 340 m-t emelkedett és 370m-t süllyedt. A mai nap is elsősorban országúton,makadámúton vezetett két rövidebb szakaszt kivéve mely a jól ismert ,Őrségre jellemző vegyes erdőkben telt. A RP-DDK ezen szakasza(is) nem annyira a természeti kincseink bemutatásáról szólt,bár ez nem is várható el ettől a tájegységtől. Sokkal inkább az Őrség,a Hetés és a Göcsej néprajzának ,az emberek életének megismertetése a célja. Ennek a feladatnak tökéletesen megfelel,rengeteg érdekes és hasznos tapasztalatot szerezhet az erre járó a kék ezen szakaszán.
Hazaérve egy üveg Törley Demi Sec -el öblítettük le az út porát.
 |
| Jutalom |
Még több kép a mai napról: https://picasaweb.google.com/103760014976474328259/RPDDKMagyarszombatfaKerkekutas?authkey=Gv1sRgCMCP56-oiKmXoAE
Térkép és szintrajz:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése