CSODÁKRA BUKKANHATUNK A TISZA-TAVON

A nyári összevont számunk címlapsztorija a Tisza-tó volt, és ehhez egy online játékunk is kapcsolódott. A főnyeremény egy háromórás vezetett motorcsónakos túra volt, amelynek nyertese szeptember első vasárnapján ismerte meg hazánk legnagyobb mesterséges tavát. Íme az élménybeszámoló.

Ez a történet még július elején kezdődött, amikor megérkezett a Turista Magazin magazin aktuális példánya. A szemem rögtön megakadt a címlap fotóján és máris lapoztam, hogy elolvashassam a cikket a Tisza-tóról. Itt hallottam először egy ottani vízitúra-vezetőről, Barnabásról és elkötelezettségéről. Aztán pár nap múlva egy játékon akadt meg a szemem a magazin online felületén, melynek nyereménye egy háromórás vezetett túra volt. Bőszen beküldtem a válaszokat és el is engedtem a dolgot, mert még soha semmit nem nyertem. Már meg is feledkeztem róla mikor egy e-mailt kaptam, hogy Fortuna Istenasszony rám kacsintott. Egyeztettem Barnabással és szeptember első vasárnapját szemeltük ki a túra időpontjának.

Csodálatos, tiszta és csendes napot „fogtunk ki”, így keresve sem találhattunk volna alkalmasabb időpontot egy vízitúrára. Vezetőnkkel kölcsönösen szimpatikusak voltunk egymásnak, így minden adott volt egy jó túrához. A kezdeti fészkelődést követően mindenki megtalálta a helyét Barna csónakjában, aki - hogy bizonyítsa a hajó stabilitását - kiállt a szélére, nem kis riadalmat okozva. Aztán, hogy oldja a félősebbek hangulatát, megnyugtatta őket, a Tisza-tóban mindenkinek leér a lába, csak az nem mindegy mennyi víz van felette.

Először a füredi Holt-Tiszán hajóztunk, ahol Barna röviden ismertette a Tisza szabályozását, és a tórendszer keletkezését, mindezt történetekbe ágyazva, poénokkal tűzdelve. Sást és nádat kevertünk, kákán kerestünk csomót és máris bezsilipeltünk a X. számú öblitőcsatornába, ahol a tó elárasztásáig még rétek, szántók és legelők voltak. Már 40 éve víz borítja a területet, azért mementónak egy-egy műtárgy megmaradt. A túra folyamán láttunk vízből kiálló villanypóznát, gémeskutat, mely a pusztákon nem csak vízvételi lehetőségként funkcionált. Rúdjának állása sok mindent elárult a hozzá értők számára.

A Tisza-tó létrejötte egy csoda. Az ember és a természet munkájának köszönhetően létrejött egy olyan, az ősi Tiszára hasonlító ártéri, nyílt vizekkel, holtágakkal tűzdelt terület, ahol egyedülállóan gazdag élővilág alakult ki a mesterséges tavon. Amíg ezeket mesélte vezetőnk, addig ki is értünk az”oly simán, oly szelíden”ballagó nagy Tiszára, amit a Nagy-Morotván hagytunk el.

Innét kezdődtek az igazán fantasztikus dolgok. A nagyvárosi létet, napi pörgést otthagyó vezetőnk egyre jobban elemébe került, látszott rajta, hogy imádja a természetet, a Tisza-tavat. Egyáltalán nem bánta meg a váltást, bizony irigykedve hallgattam. Egyre rejtélyesebb, szűkebb csatornákba kormányozta a ladikot, magyarázta a látottakat. Hódvárak, hód faragta fák mellett haladtunk, vadregényes részeken. Megtudtuk, hogy a kevésbé kártékony eurázsiai hód helyett tévedésből először kanadai hódokat telepítettek a tóhoz, melyek falánkságukkal óriási károkat okoztak.

Aztán megismerkedtünk a gyilkos csomorikával, melynek roppant erős idegmérge már tapintásakor is tüneteket okozhat. Nyílfüvek, lóromok gyékények, buzogányok, réti kakukktorma…. csak pár mocsári növény amelyeknek megjegyeztem a nevét, de ettől sokkal többet ismertetett Barna. Ezekben az eldugott félreeső csatornákban igazi kincseket láthatunk. Nekem volt szerencsém észrevenni egy türkizkékben pompázó jégmadarat, de mire szólhattam volna már el is illant.

Vízbe borult fák, vadszőlők és vadkomlók közt értünk ki a Valki-medence nyílt víztükrére, melyet teljesen beborított a rucaöröm, a sulyom, a békaszőlő és számos meg nem jegyzett vízen élő növény. Ezek közül a legcsodálatosabbak a tündérrózsák, vízitökök és a tündérfátyolok voltak. Ilyen töménységben ritkán látni. A legkülönlegesebb növény amit megismertünk a közönséges rence volt, mely húsevő. Tömlőivel ejti csapdába az apró vízi állatokat. A zsákmányszerzés olyan gyors, hogy szabad szemmel nem is érzékelhető.

A Valki-medence és annak a Lapos-dühös nevű része azonban a gazdag madárvilágáról híres. Mi már a költözés közben vízitúráztunk, de így is rengeteg madarat láttunk. Szárcsákat, kormoránokat, sirályokat, hattyúkat, bakcsókat, gémeket, kócsagokat, szerkőket, récéket, vízityúkokat, sasokat, héjákat, ölyveket.

A legnagyobb lármát a fattyúszerkők csapták, így próbálván elűzni a ragadozókat, mivel nyílt vízen fészkelő madárként könnyű zsákmánynak számítanak. Amíg a fotósok csattogtatták masináikat, Barna mesélt a sulyomról, amelynek termését ínséges időkben nyersen és sütve is fogyasztottak, sőt lisztet is őröltek belőle. A szúrós termésnek semleges, karalábéra emlékeztető íze van. A növény ma már védett, így csak engedéllyel gyűjthető, még itt a Tisza-tónál is, ahol meglehetősen sok van belőle. Mindeközben nagyon elszaladt az idő, így visszafele kellett venni az irányt, vezetőnk még említést tett a rendkívül elszaporodott vaddisznókról, melyek úszva érik el a szárazabb területeket, ennek nyomait is mutatta a nádasokban.

Holtágakon, csatornákon értük el a Tiszát, ahonnét az Örvényi-morotván értük vissza a tiszafüredi Albatrosz kikötőig, ahol egy kávé mellett értékeltük a napot Barnával. Megbeszéltük, hogy találkozunk még és akkor egy másik szegletét is memutatja majd ennek a csodálatos világnak. Befejezésül azt tanácsolom mindenkinek, aki meg szeretné ismerni a Tisza-tó igazi, rejtett arcát, mindenképpen olyan vezetővel induljon útnak, mint Barnabás, akit nem a pénzszerzés, hanem a természet szeretete motivál. Ekkor fogják igazi élmények érni, melyek örökre beégnek az emlékezetébe.

Szöveg: Soós Lajos

Fotók: Soós Margit, Molnár Csaba

Kapcsolódó cikk:

Víztározóból madárparadicsom