CSODÁK A SOMLÓN

A szüret kellős közepén kerekedtünk fel, hogy megismerhessük az egykori tűzhányó apró csodáit, a helyiektől hallhassuk a hegy és a vár köré fonódó legendákat. 

Ha a 8-as főúton autózunk, már messziről megakad a szemünk a Kisalföld síkjából szigetszerűen kiemelkedő jellegzetes formájú tanúhegyen és annak jelképén, a hatalmas fagerendákból ácsolt kereszten. Általában sietősen elrobogunk mellette, és sóhajtozunk, hogy jó lenne megismerni, de erre nemigen kerül sor. Ráadásul az országos és régiós túraútvonalak is messziről elkerülik. Pedig rengeteg érdekességet tartogat a hegy azok számára, akik veszik a fáradtságot és eljönnek megismerni.

 

Kis társaságunkból már mindnyájan jártunk a Somlón, így ez alkalommal azt beszéltük meg, hogy szüret idején kellene elmennünk közösen, mivel ilyenkor rengeteg pincénél lesznek ott, így máskor nem hallható történetekkel lehetünk gazdagabbak, illetve nem utolsósorban több helyen is megkóstolhatjuk a híres nedűket, melyeket egykoron a patikákban árultak gyógyszer gyanánt.

Somlót a sárga sáv jelzés és annak variációi hálózzák be, ezekből tudunk személyre szabottan túratervet összeállítani. Célszerű ez alkalommal teljesíteni az „5 kápolna a Somlón” túramozgalmat, mely elvezet minden jelentős látnivalóhoz, jutalmunk egy szép kitűző lesz. Kis csapatunk 11 km-es túrát tervezett, így fél 10 körül gyülekeztünk a Hegykapu Vendéglő parkolójában, mely kitűnő kiindulópontja a hegyre vezető túrának. Ez alaphangon egy 3 órás túra, de mivel ma nem siettünk sehova, így jó félnaposra sikeredett, és kitűnő hangulatban telt.

A Somlói borvidéken ne keressük a máshol megszokott óriási parcellákat. Mivel a múltban rang volt Somlón szőlővel rendelkezni, így kisebb-nagyobb ültetvények alakultak ki, melyek a mai napig megmaradtak. Alapvetően kétfajta pincetípus alakult ki, a nagyobb, többszintes urasági, polgári présházak és a kisebb parasztpincék. Ennek a hagyománynak szerencsére a múlt rendszer nagyüzemi gazdálkodása sem tudott véget vetni. Ma is remekül megfigyelhető ez a rétegződés, bár némelyik pince elég elhanyagolt állapotban leledzik.

Indulás után hamarosan elértük az első pincéket, melyek többségénél pont most zajlott a szüret, mely a gazdáknak egyfajta ünnep is, így megadják a módját, és egy családi, baráti dzsemborit szerveznek ilyenkor. Mivel a meredek kapaszkodásban kiszáradtunk, így elég hamar bekanyarodtunk az egyik pincéhez, ahol örömmel fogadtak bennünket. Kértünk egy pohár somlóit, de aztán nagyon hamar felvilágosítottak bennünket, hogy ami a hegyről származik az somlai.

 

A nap folyamán több pincében is megfordultunk, de sehol nem zavartak el bennünket, a legtöbbnél még egy-két pohár somlaival is megkínáltak, bár volt, ahol már nem volt tavalyi bor, így ott eperfahordóban érlelt törkölypálinkával kellett koccintani a házigazdával. Persze ebben a kiváltságban csak azoknak lehetett része, akik nem voltak vezető állásban.

A borosgazdáktól, borászoktól sok érdekeset hallottunk, volt szerencsénk találkozni Györgykovács Imrével is, aki a Borászok Borásza volt 2012-ben. Megtudtuk, hogy alapvetően fehér szőlőt és -bort készítenek, legjellemzőbb fajták az olaszrizling, a furmint, a hárslevelű, no és a juhfark. Ez utóbbiból az egész országban kb. 150 hektár található, ebből 110 itt Somlón. Márai szerint „a somlai a borok fejedelme”, ezt a kiváltságot évszázadokig megtartotta. Kedvelt italok voltak az uralkodói házaknál is a kemény, férfias karakterű tüzes borok, ezért a nászéjszakák boraként ismerték. Hitték, hogy segít fiú utódot nemzeni. Ezért a legenda úgy tartja, Mária Terézia somlait itatott a Habsburg-hercegekkel. Egy másik történet a somlairól: az egyházi törvényszék azért oszlatta fel a vásárhelyi Benedek-rendi apácakolostort, mert az apácák túl sokszor néztek a pohár fenekére.

Történelmileg az is igazolt, hogy amikor a török 1664-ben újfent megtámadta Devecsert, a vár kapitányának távollétében a vár védői inkább a várkastélyt és a borospincéket fosztogatták. Elszámoltatásukkor azzal védekeztek, hogy inkább „megmentették” a somlai bort, minthogy a pogány kezére kerüljön. Egyik házigazdánktól megkérdeztem, mi az oka, hogy itt nem halljuk a más borvidékeken megszokott gázágyúk pufogását. A kisöreg csak somolygott, és az égre bökött, ahol köröző madarak (hollók, sasok, kányák) borították az eget. Minden megvilágosult, a seregélyek itt nem reszkíroznak. Sok történetet hallottunk még, de ezek elmesélése több cikket megtöltene.

No persze nemcsak pincetúrán vettünk részt, de megismertük Somló egyéb látványosságait is. A Taposó-kút a hegy déli oldalát volt hívatott ellátni. A mintegy 80 méter mély kutat a 19. században ásták. A vízkivételt egy elmés, óriási szerkezet oldotta meg, ennek hajtását egy óriás dobban lábbal végezték el, mint egy mókuskerékben.

Útba ejtettünk több kápolnát is, melyek már messziről láthatóak a Somló oldalában. A hófehéren szikrázó Szent Ilona-kápolna a hegy DNy-i oldalán található, 230 méteren. Első említse 1339-re datálódik, építői a környék pálosai lehettek. Ez a kápolna a török harcokban valószínűleg megsemmisült, de az emberek képzeletében híven élt. A 19. század elején a hívek a boruk egy részének közös eladásából újjáépítették.

A Szent Márton-kápolna az ÉK-i oldalon található 215 méter magasan. A gótikus építésű kápolnát először 1309-ben említik. Építői a már említett borozó vásárhelyi apácák voltak. Eredetileg torony nélkül épült, fatornyát később toldották hozzá. A kápolna mellett található az azonos nevű, bővizű forrás. Hogy ne csak somlait fogyasszunk, megkóstoltuk a forrás üde, hűs vizét is, bár ha meggondoljuk, ez is somlai.

A Szent Margit-kápolna Somló déli oldalán található, 295 méter magasan. Építését szintén a „boros” apácák finanszírozták, feltehetően Mátyás király idejében. A török hódoltság alatt elpusztult, újjáépítésére 1727-ben került sor. Az oltárképe Szent Margit szüzet ábrázolja, ennek okán híres búcsújáró hellyé vált. A kápolna mellett egy 300 éves hársfa áll, melybe 1983-ban villám csapott, de sarjaiban tovább él.

A kápolna mögött áll a Keresztelő Szent János tiszteletére felszentelt

piciny kápolna

A hegy fő látványosságához, az egyik mellékszirten álló várhoz meredek emelkedőn kaptattunk, de közben megpihentünk az érdekes formájú Kinizsi-sziklán, mely úgy néz ki, mintha valaki ráült volna. A legenda szerint, amikor a fekete sereg vezére megkapta a várat Mátyástól, a fárasztó kapaszkodás közben ezen a sziklán pihent meg, ekkor lett ilyen formájú.

A túránk csúcspontja a gótikus eredetű vár, mely egy magányos szirtre épült 367 méter magasan. Katonailag soha nem játszott fontos szerepet, igaz a vár alatt 1543-ban nagy csata volt a keresztény és pogány hadak közt, jelentős emberáldozattal. Az évszázadok alatt rengeteg tulajdonosa volt, tulajdonviszonya rendezetlen, rengeteg per és viszálykodás jellemezte. Tulajdonolta pl. a rettegett Csóron család is, mely agyon sanyargatta, fosztogatta a környék lakóit. Birtokolta Bakócz Tamás egri püspök is, ekkor élte a vár a fénykorát. A legérdekesebb, legregényesebb tulajdonosa Liszthy László irodalmár, rablólovag volt, kit gaztetteiért a bécsi törvényszék lefejeztetett. A várat aztán Vak Bottyán kuruc generális helyre hozatja, kuruc fészket épít ki. A szabadságharc bukását követően jelentősége megszűnik. Tulajdonjogát az Erdődyek szerezték vissza, kik az állagmegóvással egyáltalán nem törődtek. Sőt, értékes faragott köveit új kastélyuk építésére használták fel Dobán, melyet nemes egyszerűséggel Somlóvárnak neveztek el. A vár jellegzetessége a kilencszög alakú csonka gúla formájú konyhakürtő.

A Somló 432 méteres csúcsa erős kapaszkodás után érhető el. Itt épült az 1938-ban felavatott Szent István-kilátó. Sokak szerint ez a likacsos, helyi bazaltból épült kilátó az ország legszebb ilyen jellegű építménye. A négyszintes épületben eredetileg menedékhely is volt, ma ez büféként üzemel. Kilátószintjéről remek körpanoráma tárul elénk. A rossznyelvek szerint megfelelő körülmények közt még a Schneeberg hósipkája is ide látszik.

A kilátó alatti pihenőhelyeken akár ehetünk is egy csúcscsokit, majd ellátogathatunk az említett keresztig, melynek aljában államalapító királyunk emlékműve található, melyet 1998. augusztus 20-án avattak fel. A fennsíkról meredek, óriás bazaltlépcsőkön ereszkedtünk le hangulatos pincék közt túránk kiindulási pontjához. A vendéglőben aztán hamisítatlan helyi specialitásokkal koronáztuk meg a napot.

Írta: Soós Lajos
Fotó: Soós Margit

Ha szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!