A PADRAGI SZIKLÁK ALATT FOLYTATÓDIK A VÍZKERESÉS 2022.01.07.

"A patak és a szikla összecsapásából mindig a patak kerül ki győztesen. Nem az ereje, hanem a kitartása miatt." H. Jackson Brown Jr. (1940-2021; amerikai író Tennessee államból)

Be kell valljam töredelmesen, hogy megvoltunk győződve róla, hogy a Dunántúlon a túrázás terén nekünk már senki nem tud újat mondani, mutatni. Aztán a Vízkeresők útja jelvényszerző túramozgalom teljesítése közben elvetődtünk egy olyan csodás helyre a Déli- Bakonyban, amiről eddig még csak nem is hallottunk, pedig számtalan alkalommal jártunk már a Kab-hegy lankáin széltében- hosszában. Padragkút határában hatalmas sziklák között, alatt, felett tehetünk egy felejthetetlen, vadregényes túrát. A pár kilométer alatt romantikus, vad helyekre tévedhetünk, miközben nemegyszer a Padragi- víz medrében kell tovább haladnunk mielőtt megérkezünk a Király- kúthoz, melynek környékén több forrást is találhatunk. A Vízkeresők útja túramozgalomról többet a heyjoe.hu oldalon találhattok.

Alig telt el egy hét és a két fiú Unokánkkal kiegészült kis csapatunk újból a Kab-hegy lábánál megbújó Ajka felé tartott, hogy folytassuk a forráskeresést. Ezúttal az iparváros Padragkút városrészét vettük célba, hogy a határában folydogáló Padragi-víz vadregényes völgyét fedezzük fel. A fiúkra való tekintettel rövid túrát terveztem, így nem kellett sietnünk és nagyjából tízet ütött az egykori önálló falu toronyórája mikor kikászálódtunk az autóból. Már a parkoló keresés sem volt egyszerű mutatvány, hiszen pár éve lezárták a S mellett lévő parkolót, ahonnét könnyen meg lehet közelíteni a patak szurdokát. Ezért a ritka látogatók mostanában kénytelenek az útpadkára leállni, vagy Padragkúton keresni megfelelő helyet.

Mi ez utóbbit választottuk és egy láthatóan elhagyott ház hídjára parkoltunk le miután a kertben szöszmötölő szomszédtól megtudakoltam, hogy nem zavarunk- e senkit ha ott hagyjuk az autót. Az első pár száz méteren az Öcs és Ajka felé száguldozó autók kerülgettek bennünket. Ezzel nem is lenne még baj, de sajnos a pilóták nagy része nem hallott még a megfelelő oldaltávolság tartásáról és többször is pár tíz centire robogtak mellettünk a kisebb- nagyobb gépesített járművek. Ezeket az országúti szakaszokat nemes egyszerűséggel túlélő túraként szokásom nevezni, elég csak arra gondolni milyen sűrven olvashatjuk, hallhatjuk a hírekben, hogy elütöttek egy kerékpárost vagy gyalogost. Ezeknek a tragédiáknak egy részét bizony könnyen el lehetne kerülni, ha a sofőrök jobban figyelnének arra az alapvető tényre, hogy kellő távolságot tartva kerüljék ki a gyalogost, bicajost.

Mi szépen libasorban vonultunk a gépjárművek haladási irányával szemben. Szerénységem baktatott elöl és egy lépéssel kijjebb mentem, hogy így is védjem a mögöttem lévőket, de sajnos ezen a rövid szakaszon is legalább kétszer kellett teljesen az árokpartra ugranunk, mert szemmel láthatóan a sofőrök nem vették figyelembe a kellő távolságtartást.

Hamarosan ki is értünk a lakott részről, melynek környékén bizony már az őskorban is laktak eleink, erről gazdag régészeti leletek tanúskodnak. Aztán a Déli-Bakony ezen részén többek között kelták, avarok és rómaiak is éltek szép számmal, mígnem megérkeztek honfoglaló eleink. A környék falvait kivétel nélkül a 12. század elején alapították, ekkortól olvashatunk Padragról és Csékútról, melyeket a nagy szocialista faluösszevonás éveiben, 1961- ben olvasztottak eggyé Padragkút néven. Padragot eleinte a veszprémvölgyi apácák birtokolták, mígnem török uralom alá került. Az oszmánok kiűzése után a győri jezsuiták a hűbérurak, majd több nemesi család birtoka. Padrag felvirágzását a falu alatt elterülő hatalmas szénkészlet hozta el a múlt században. Két mélyművelésű aknát is mélyítenek a falu határában, az egyaránt 248 m mély Szkyp és a Táncsics aknát, melyek az ajkai szénmedence legmélyebb művelésű bányái lesznek bezárásukig. Az egyesülés utáni nagyközséget 1984-ben Ajkához csatolják, melyet a helyiek mind a mai napig nehezen tudnak elfogadni. Aztán eljöttek a vészterhes idők, a bányák bezártak és a helyieknek új utakat kellett találniuk.

Mikorra ide jutottunk gondolatainkban máris le kellett térnünk a forgalmas főútról és bevehettük magunkat a biztonságot nyújtó erdőbe. Az új sorompó felállítását az igazolja, hogy a környékbeliek előszeretettel használták a területet illegális szemétlerakónak és kis túlzással a tűtől a repülőig mindent láttak itt az erre járók. A legdurvább az volt mikor beszámoltak róla, hogy több vallási könyv, Biblia, Újtestamentum etc. is lapult a kupac alján. Ezt megelégelve döntött a tulajdonos a széles sorompó felállításáról, de ezzel sajnos a parkolót is lezárta, nehezebbé téve a parkolást. Az egykori parkoló vizes füvén pillanatokon belül átgázoltunk és egyből egy mély és szűk szurdokvölgybe léptünk. A fiúk szava már itt elállt, pedig az igazán vadregényes szakasz még bőven váratott magára.

Már itt látszott, hogy aránylag könnyű túránk lesz, hisz a Padragi- víz medre csontszáraz volt, a mélyebb gödrökben még lappangó vizet sem fedezhettünk fel. Miért mondom ezt? Mert a látványos sziklaképződmények után a S jelzés hosszan a patakmederben vezet ahol kőszőnyegen kell tovább vergődnünk. Talán ötszáz lépést ha megtettünk a már Januárban életre kelő erdőben, melynek a legszembetűnőbb jele a rengeteg madártrillázás volt, mely ilyenkor ez egyáltalán nem szokványos, a Shrsz jelzések jobbra szólítottak, hogy egy elég meredeknek mondható emelkedőn vegyük be a környék egyik nevetlen csúcsát és érjük el a sziklák tetejénél lévő Nyíresi- kilátót.

Csodás, hatalmas bükkök alatt battyogtunk még az őszi avarszőnyegen egyre feljebb. Az emelkedő fickósan nyitott, de aztán hamar megszelídült, még szerénységemnek sem kellett elsütni a hagyományos poent, hogy álljunk meg fényképezni. Így jóformán egy szusszal értük el az egykor szebb napokat látott kilátót, ahonnét legendás látkép tárult azon szerencsések elé, kik a messzelátó gyerekkorában feljutottak a kilátószintre. Ez akár ma is lehetséges lenne akrobatamutatványok után, de nagy az esélye a balesetnek, mélybe szédülésnek. Annak nem sikerült utánajárnom mikor épülhetett ez a megfigyelőhely, de gondolom valamikor a 2000-es évek elején. Viszont 2014-ben már túrabeszámolókban veszélyesnek írják le, és az Ajkai Szó is foglakozik az állapotával, 2016-ban ezt írják:

"A kilátó a különleges szépségű természeti képződmény, az Oroszlánsziklák közelében található, Padragkút határában. Az építmény az elmúlt pár évben annyira megrongálódott, hogy akár életveszélyes is lehet a kirándulók számára. A lépcső deszkái elkorhadtak, a pallók elöregedtek, de leginkább az ad okot az aggodalomra, hogy a korlát is sok helyen hiányzik a kilátó emeleteiről. Könnyen leszédülhet az ember a lépcsővel szemben, attól egyetlen lépésnyire a mélységbe. Mivel az építmény aljában semmi nem utal a kilátó rozoga állapotára, bárki felmehet anélkül, hogy tudná, mi vár rá a magasban. Sem szalagozás, sem figyelmeztető tábla nincs, amiből kiderülne, hogy a testi épségét kockáztatja, aki kíváncsi a panorámára."

Ezek a sorok ma is íródhattak volna, jóformán semmi nem történt, csak több padló, korlát hiányzik. Mint később megtudtam környékbeli természetjárók bontották el a felsőbb szintekre vezető lépcsőfokokat, hogy senkinek ne jusson eszébe felmászni. Csodálom, hogy egy figyelmeztető táblát senki nem tett ki.... Ez a projekt is ékes bizonyítéka annak, hogy a drága pénzen, támogatásból megépült létesítmények csak az átadásig fontosak, vagy max. a garancia idejéig aztán le van tojva a dolog, ez már nem fial tovább. Majd építünk másikat, máshol más projekt berkeiben. Magyaros mentalitás.....

Analesek beszámolnak róla, hogy egykoron a sziklákról, a talajról is legendás volt a kilátás, de az erdő szintje mostanra ezt már bőven megakadályozza. Így marad a földön való lődörgés, pár fotó a düledező messzelátóról és vagy visszamegyünk a völgybe, vagy jelzetlen ösvényen kisétálunk az Eocénkori nummuliteszeses mészkősziklákhoz, melyek az alant összeszűkölő völgy fölé magasodnak 30-35 m magasságban. Ezek a lenyűgözőbbnél lenyűgözőbb képződmények a Padragi-víz mentén majd fél kilométeren át követhetőek. Sőt a legjellegzetesebbnek nevet is adtak bő képzelőerővel bíró eleink, nemes egyszerűséggel ezt Oroszlán-sziklának nevezték el.

Tervezéskor úgy gondoltam, hogy a lélegzetelállító szikláktól a jelzetlen, de kimondottan meredek úton ereszkedünk le a patak partjára, hisz a leírások szerint, így láthatjuk teljes pompájukban a sziklaalakzatokat. A tervek azért születnek, hogy meghiusuljanak, vagy módosuljanak! Na ez most sem volt másként! Mikor Mamanyi meglátta hol kellene a mélybe szállni, mint egy anyaoroszlán mordult fel: - No azt már nem! Veszélyesnek ítélte a lurkók számára, szerénységem is belátta, hogy most is igaza van Első menyasszonyomnak, így visszakapaszkodtunk a kilátóhoz és jelzett úton ereszkedtünk vissza a szurdokba.

Visszaérve a patak mély medre mellett, széles sétaúton értük el a csodák birodalmát. A sziklaország balra egy hatalmas borostyánnal borított krokodilra hajazó ( Benike nevezte így), jobbra pedig az Oroszlán- sziklával nyitott. Lehetőség lenne mindkettőhöz közelebb ereszkedni, de elég meredekek az ösvények, ráadásul most minden csúszott, így Mamanyi már csak egy szigorút pillantott rám, ezért eszembe sem jutott, hogy közelebb vigyem a gyerekeket. Semmi baj nem történt, mert az útról is olyan látványban volt részünk, mely sokáig emlékezetes marad. A vadregényes szűkületben a madártrillák is elmaradtak, elvétve lehetett csak egy-egy holló károgást hallani. Felettünk hatalmas sűrű erdővel borított sziklák, melyen a nap sem sütött át,így egyfajta sejtelmes, borzongató világba értünk. Ráadásul az út is egyre szűkült és közelített a patakhoz, végül be is ért a kisebb-nagyobb kövekkel beborított mederbe, melyben időről időre kiborult fákat kellett kerülgetni, vagy átmászni rajtuk. -"Mordor" szólalt meg Domika. Fönt akadtak szemeink, még most is törjük fejünket, honnét vette, mert, hogy nem láthatta még az ikonikus filmet az sicher.

Én meg azon morfondíroztam, vajon ha a Padragi-víz bő hozamú, vajon hogy lehet itt továbbhaladni? Nem arról van szó, hogy átfutunk a patakon mint a Cuha- vagy az Arka- völgyben, hanem itt több száz métert kellene megtenni folyásiránnyal szemben, ráadásul mint később megtudtuk a patak elég gyorsan száguld ha magas a vízállás. Lassan, figyelmesen haladtunk ebben a természetes Kneipp taposóban, esküszöm megfordult a fejemben, hogy leveszem a bakancsokat és dzsemitláb teszem meg ezt a pár száz métert, de a gyerekek miatt (akkor ők is így akartak volna jönni) szóba sem hoztam.

Ahol a völgy kiszélesedik és a patak egy nagyobb kanyart ír le, egy oldalvölgybe tértünk, ahol szűk ösvényen vagy 500 lépést tettünk meg első igazolópontunkig, a Király- kútig. Érdekes módon itt már lehetett vizet látni a mederben. Átkeltünk egy összeborult beton zárógáton és hamarosan a keresett forráshoz ereszkedtünk le, amelyben víznek csak a hűlt helyét fedezhettük fel. A srácok megkeresték a kódot, Benike már írástudó, így ő be is könyvelte az ítinerekbe azokat.

Adminisztráció után amilyen meredeken leereszkedtünk ,ugyanolyan emelkedőn kapaszkodtunk fel a dombtetőre, mely szigetszerűen magasodik az észak- déli árkok, vízfolyások és a patak fölé. Egykoron a Vízkeresők útjának kialakításakor erre a természetes magaslatra egy szép erdei pihenőt építettek ki az alapítók. Azonban ez is, mint oly sok más ilyen jellegű építmény hamarosan az enyészeté lett, ma már csak pár pad maradvány és a tűzrakó hely szolgálja az ide tévedőt. Itt már várt ránk Mayer Balázs a Halimbai Általános Iskola tanára, elhívatott természetszerető- és járó, aki már messziről hallotta jöttünket.

Balázsba már kora gyerekkorába beleplántálódott az erdő szeretete és a túrázás iránti igény. Számtalan jelvény tulajdonosa és végeláthatatlan azon teljesítménytúrák száma amit teljesített. Manapság ezt az imádatot próbálja átadni tanítványainak több- kevesebb sikerrel. Barátaival és tanítványaival hozták rendbe a Király-kút környékét és a pihenő romjait is használhatóvá varázsolták. Amikor csak ideje engedi itt tölti napjainak egy részét, mint a tenyerét úgy ismeri a Kab-hegyet.

Hamar megtaláltuk a közös hangot, volt miről beszélni. Szóba került sok- sok közös ismerős, a túramozgalmak, a vadászok és természetjárók kibékíthetetlen ellentéte és persze sok más téma is. Sok érdekességet tudtunk meg Tőle a környékről, röpült az idő, több mint egy órát "tartottuk" fel egymást.

Visszafele a már ismerős ösvényen, szurdokban tértünk vissza Padragkúton hagyott autónkhoz.

Szerelvény igazítást követően a hazai bauxitbányászat egykor volt fellegvárába, Halimbára hajtattunk, mely szintén már az Őskortól kezdve lakott területnek számít. A Cseres nevezetű dűlőn egy 900 síros temetőt tártak fel, melyből elsősorban Árpád- kori leletek kerültek elő.A középkorban az Essegvári család birtokolta, őket az oszmán hódítók üldözték el, miközben a falu teljesen el is néptelenedett és csak 1733-ban érkeznek új telepesek. A község virágzására egészen 1920-ig kellett várni, ekkor fedezték fel a falu határának jelentős bauxit vagyonát. Több bányát is nyitottak, az ország egyik legjelentősebb bauxitbányászati központjává vált. Többek közt az itt termelt ércre épült meg az ajkai timföldgyár is. Többszöri átszervezés után 2013-ban zárt be az utolsó bauxitbánya a falu környékén.

A falu egyik szélső házánál parkoltunk le és a Cseres- és Avas dűlőt elválasztó egykori bányászati úton folytattuk a délelőtti gyaloglatot a Halimbai Nagy- tóig, mely egy egykori bányagödörből lett kialakítva. A horgásztavon és környékén nagy élet folyt, emlékezetes horgászversenyek piknikezések helyszínévé vált, de egy félre sikerült tulajdonosváltás után 2019 őszétől a terület magántulajdon, minden irányból sorompóval lezárt. A tóhoz csak illegálisan lehet eljutni, nekünk is szabályt kellett szegni, hogy eljuthassunk a Vízkeresők útjának egyik szélső pontjához, hogy leolvashassuk a kódot.

A faluba ugyanazon az úton tértünk vissza, majd tettünk egy rövid "városnézést", mert van mit megismerni ezen a településen. Először a középkori alapokra épült neoromán Nagyboldogasszony római katolikus templomot vízuáltuk, melynek építését a híres veszprémi püspök Bíró Márton istápolta. A templommal szemben található a klasszicista stílusú Csorba- kastély, mely inkább egy udvarház és manapság a község kultúrházaként üzemel itt.

Pár házzal lejjebb talán a leghíresebb halimbai ember egykori lakhelyéhez érkezünk, ahol Dr. Szalai Miklós esperes. plébános élt és dolgozott 1946- 1990 között. Ez a név talán nem sokat mond, de ha a "halimbai esperes, gyógyító pap" jelzőt is hozzátesszük, bizony rengeteg ember tudja kiről van szó. A híres gyógyító "füves emberként" kezdett tevékenykedni, itt írta a "Halimbai füveskönyvet" 1950 körül. Később kikísérletezte a népszerű Halimbárium gyógytea keverékeket, de ezek ma már nem kaphatóak, hisz 2001-ben beszüntették a gyártását. Dr. Szalai Miklós egykori lakóházából az önkormányzat Emlékházat alakított ki és a kertben gyógynövény tankertet hoztak létre.

Sajnos ilyenkor télvíz idején nem üzemel a Gyógynövénykert, így azt csak kívűlről tudtuk megvízuálni, de az élményért egyszer még érdemes lesz visszatérni ebbe a rejtett kincsekkel bíró egykori bányásztelepülésre. Tartalmas napot zártunk, sok új ismerettel gazdagodtunk és láthatóan a fiúk is élvezték nemcsak a természet szépségeit, de az épített emlékek is felkeltették figyelmüket.

Nem maradt más hátra mint hazafele fordítani a kormányt és útközben egy kedves kis étteremben megjutalmazni a srácokat és magunkat egy finom estebéddel. Otthon aztán egy üveg Villányi sillerrel koronáztuk meg a napot.