DDP. 3. TÚRA 2023.07.08. SOMOGYACSA - IGAL

RAPID TÚRA A KÉNYEZTETŐ GYÓGYVIZEZÉS ELŐTT

"Végtére is, még mindig a víz a legjobb..." Kószi Hippokratész a gyógyvízekről

DDP vándorlásunkból már egy jó darabot abszolváltunk Külső - Somogyban (Szorosad- Somogyacsa) egy másik mozgalom (Koppány) teljesítése közben, így elég zaklatott lett a további haladás, mert pont a tájegység közepén volt egy bő 30 km- es szakasz amit lejártunk és ez eléggé megnehezítette a további teljesítést. Egyrészt az egyszerűbb logisztikát is borította, másrészt akárhogy osztottam szoroztam, sehogy sem jöttek ki a megteendő távolságok, hogy azok nekünk optimálisak lennének. Ezért aztán hosszas tárgyalások után az a verdikt született, hogy csinálunk egy rapid szakaszt, majd a nap további szakában hazánk talán legretróbb gyógyfürdőjében kényeztetjük lelkünk- testünk.

Megszületett a döntés, Július első szombatja került túranaptárainkba, utólag kiderült helyes volt, mert ezen a napon is bőven 30 fok fölé kúsztak a hőmérők higanyszálai és még bőven éltek az emlékek a nem oly régi alföldi forróságos túráinkról! Indulási helynek Igalt néztük ki, ahonnét szombatonként összesen 3-8 (hétköznap sem sokkal többel!) autóbusszal lehet eljutni a nem távoli "szomszéd" Somogyacsára. Nekünk a pár pereccel 9 előtt induló, más alternatíva nem lévén, járat felelt meg, mely pár perces késéssel gurult be a fürdőnél lévő autóbuszállomásra és hozta a pihenni, gyógyulni vágyók tömegét a Somogyország "fővárosából". A Kavajai- erdőn át mindössze pár kilométerre lévő Somogyacsára csak jó nagy kerülővel lehet eljutni, lévén az erdőn keresztülvezető rövid út csak terepjáróval, traktorral, erdészeti szörnygépekkel és persze az Apostolok lován járható.

Somogyacsára, a tíz Koppány- völgyi település egyikére fél tíz előtt pár perccel gördült be a járat, melyről mi az egykori Szövetkezeti Boltnál szálltunk le, lévén legutóbb itt hagytuk félbe a DDP-t. A középkori gyökerekkel rendelkező faluról legelőbb 1406-os keltezéssel olvashatunk oklevelekben, ekkor nagyobbrészt a veszprémi püspök birtokaként említik, ami aztán hosszú évszázadokra így is maradt. A török hódoltság alatt a földesúri jogokat továbbra is a püspökség gyakorolta, de a kevés lakó a Törökkoppányban székelő szandzsáknak adózott. A defterek ezekben az esztendőkben 6-8 házat köteleztek fizetésre. A zaklatások elől elmenekülni kényszerülő lakók távozása után elnéptelenedik, pusztaként említi több írás is. A török kiűzése után 1746-ban a nagy formátumú veszprémi püspök, Padányi Bíró Márton telepítette újra katolikus családokkal.

Ezekben az években nagy számú sokác família is érkezik, de számuk nagyon megcsappant, jelenleg a lakók (cca 130 fő) mindössze alig 1%-a vallja magát horvát kisebbségűnek. A Szent Flórián tiszteletére felszentelt barokk, római katolikus temploma az 1700-as évek utolsó harmadában épült. A falu elején lévő Kálvária- dombon lévő egykori fakereszt már az első katonai térképen is szerepel, a mai Kálváriát egykori pincék helyére a XX. sz. első harmadában építették.

Szomorúan csattogtak fotómasináink, hisz bármerre néztünk csak a pusztulást, elmúlást láttuk a településen, mely egyike a legelmaradottabb somogyi településeknek. Azonban a gondozott, lakott ingatlanokon látszik a sváb rendszeretet, lévén az egykori lakók jelentős része német származású volt. Somogyacsa olyan piciny lélekszámú, hogy még boltot, kocsmát sem találunk a településen, az egykori műintézmények bezárva, düledezve várják sorsuk beteljesülését. Viszont Somogyacsán is tetten érhető a gazdag helyi örökség, mely pont az elmaradottsága végett maradhatott fenn. Somogyacsa is tagja annak a tíz településnek, mely 2014- ben létrehozta a Koppány-völgyi Naturparkot, mely a térség gazdag néphagyományinak megőrzésére, a térség felzárkóztatására jött létre, több- kevesebb sikerrel.

Amíg sorra vettük a faluról a tudnivalókat, beütöttük ítinereinkbe az itt jártunkat igazoló lenyomatokat az elhagyott ábécénél, tettünk pár békebeli tornamutatványt bemelegítésképpen, majd elkezdtük a kapaszkodást a Petőfi utcán. Ismerős volt ez a meredély, hisz a Koppány teljesítése közben már jártunk ezen a szakaszon, csak akkor a lepusztult Tűzoltószertárnál jobbra kanyarodtunk, de most tovább mentünk és előbb a Kopasz- hegy vállát, majd nemsokára a Cigány- hegy elhagyott gyümölcsöseit érintettük. A helyiek a helyet Cigány- högyként emlegetik és a nevét annak tulajdonítják, hogy az első katonai felmérés alatt a térképész mérnök cigányságot ( huncutságot) követett el. Mélyútban emelkedtünk tovább, mire kellően szuszogtunk már jelzéseink hirtelen balra hívtak bennünket a cseres - tölgyes Kavajai - erdőbe, melyről a helyi néphagyomány úgy tartja, hogy az eső és a meleg is mindig Kavaja felől jön.( " ha zúg a Kavaja, enyhülés lesz ".

Hol gondozott, hol elhanyagolt erdőrészek között hullámvasutaztunk a gerincen. Egyszer jól járható ösvényen, szekérúton vonultunk, másszor pedig derékig érő csalánban, gazban törtünk utat magunknak bő két kilométeren keresztül mire elértük a Meleg- hegy környékét.Erről a högyről meg azt tartja a néphit, hogy katlanos, szélvédett hely, ahol megszorul a meleg. ...és tényleg amint kiértünk az erdőből a hatalmas gabonatáblákhoz, elég komolyan megkólintott a fülledt, forró levegő. Viszont gyönyörű panoráma tárult a szemünk elé Külső- Somogy síkabb részeiről, de a távolban felfedeztük a Zselic lankáit, de mintha a Mecsek nagyobb csúcsai is feltűntek volna a látóhatár szélén, de ez lehet, hogy csak káprázat volt. Pihentünk egy cseppet, fotóztunk majd újabb kapaszkodásba kezdtünk a gabonatáblák és az erdő között.

Átbukva a Meleg-hegy nyergén, egy rövid lejtmenet egy mélyútban, aztán egy hatalmas öreg tölgynél irányváltás, egy újabb rövid emelkedő és kiértünk a Kavajai- erdőből és földbe gyökerezett a lábunk a látványtól. Alattunk Igal és a környező falvak, a távolban a megyeszékhely magasabb toronyházai és a Zselic lankái. Itt aztán bizonyosságot kaptunk, nem káprázott az előbb a szemünk, mert a látóhatárt tényleg a Mecsek magasabb csúcsai zárták le. Kár, hogy fényképezőgépünk ezt a látványt nem tudta visszaadni. Ilyenkor mindig fogadkozunk, hogy be kéne ruházni egy komolyabb masinára, de ez aztán mindig dugába dől. Sebaj, a látvány a retináinkba mélyen beégett és sokáig ott is fog maradni.

Hatalmas napraforgótáblák között zuhantunk be az Igal fölötti szőlők, hétvégi házak közé, elslattyogtunk egy nem mindennapi víztorony mellett és újabb, meredek lejtőn értük el az üdülőváros víkendtelepét. Furcsa ez a városi rang, Igalban alig 1300-an laknak, ezzel hazánk 3. legkisebb városa, mondhatni nulla infrastruktúrával. Szombat délután még egy boltot sem találtunk nyitva és kocsma, büfé is csak a fürdő közelében tartott nyitva. Igal mégis büszkén viseli a városi rangot, melyet 2009-ben adományoztak oda a döntéshozók. A településhez hasonló dobogós város még Pálháza és Őriszentpéter, ahol szintén volt szerencsénk már járni, de ezek mindegyike sugallt valami városi feelinget, de Igal jóformán semmit.... vagy csak én vagyok túl finnyás? Ki tudja?

Pedig történelme többre predesztinálná a Somogy - Tolnai- dombság nyugati részének lábainál elterülő települést, mely a Koppány- völgyének legjelentősebb helysége. Régészeti leletek bizonyítják, hogy az ókorban is már lakott környék volt, írásos alakban először a 12. sz. utolsó éveiben olvashatunk róla a János- lovagok okleveleiben. A Nádor 1272- ben a Nyulak- szigetén élő apácáknak adományozza a már akkor faluként említett települést. Mátyás uralkodása idején mezővárosként említik, az igazságos király kiváltságlevelet bocsájtott a település részére és engedélyezte évi négy országos vásár tartását. Az oszmán hódítókkal vívott harcok idején erős palánkvárról szólnak a feljegyzések. A törököket 1687-ben sikerült végleg kiűzni a faluból, de a szabadság nem fejlődést, hanem megtorpanást, hanyatlást hozott.

Adták- vették a területet a magyar és labanc főurak, mígnem a veszprémi püspökség tulajdonába került Igal. A Rákóczi szabadságharc egyik legszomorúbb eseménye is a településhez kötődik, hisz a Fejedelem vezénylő tábornoka, Vak Bottyán generális Igal mellett szenvedett súlyos vereséget 1707-ben a császári csapatoktól. Ekkor égett le a középkori temploma, melyet aztán csak 1750 építettek vissza barokk stílusban, javarészt gróf Batthyány Károly adománya révén és Szent Anna tiszteletére szentelték fel. A csatában elhunyt katonákat, helyi lakosokat egy közös sírba temették és fölé hordták a romokat is. Később a falu erre a helyre építette a Kálváriát, mely a mai napig őrzi az elesettek emlékét.

Ekkortól a település jószerivel vegetált, vagy nagyon lassan fejlődött. Kolerajárvány sem kerülte el, a 20. sz. eleji kivándorlási hullám idején is rengetegen hagyták el a falut. Aztán több más településhez hasonlóan szerencsecsillaga akkor ragyogott fel amikor a MAORT olajfúró szakemberei elvetődtek ide Külső- Somogyba is az 1940-es évek elején, hogy olajat keressenek. Olaj nem tört fel, helyette azonban megtalálták Igal kincsét a 81 fokos gyógyvizet, melyre komoly fürdőt fejlesztettek az évek során. Sajnos napjainkban a modernizáció messze elkerüli a fürdőt, melyre mondhatjuk, hogy hazánk legretróbb hangulatú gyógy és termálfürdője.

Mire idáig értünk, már a fürdő melletti, most csekély látogatottságú kemping mellé érkeztünk, majd a helyi "rablósorra", ahol divatos streetfood ételeket és egy letűnt világra emlékeztető kajákat kínáló büfék váltogatják egymást. Az egyik ilyen "fapados" egységnél mi is leöblítettük az út porát egy- egy nullás Borsodival és benyomtunk mellé egy nagydarab sült kolbászt, mely nélkül egy piaclátogatás, vagy egy fürdőzés már ezer éve elképzelhetetlen. Beállítva energiaszintünket, megváltottuk a belépőket a gyógyfürdőbe ahol késő délutánig áztattuk öregedő csontjainkat, izmainkat. Jól esett! Hazaérve pedig egy száraz talján Prossecoval jutalmaztuk meg magunkat.