AK. 29. TÚRA KÖRÖSLADÁNY - VÉSZTŐ V.Á. 2024.10.13.

BOLYONGÁS A SEBES-KÖRÖS MELLETT

"Falujában öreg ember,
csak a kert végén mereng el.í
Kertje végén, de még ott is
kell a kisszék, kell a bot is." Sinka István: Öreg faluban öreg ember

Hajnalai öt, éled a puszta! A keleti égbolton a hajnal pírja egyre erősebben tör át a sötétségen és lesz egyre tisztább, világosabb. Az éjszakai neszeket felváltják az ébredő természet hangjai, legelőszőr Őméltósága Gyura riadóztatja a többieket, majd egyre hangosabb lesz lesz a tanya, persze a hangzavarból a tanyán kívül, a mezőn, erdőben élők sem maradhatnak ki. Valóságos koncert! Erre ébredtünk a Réhelyi Látogatóközpontban és mire összeszöszmötöltük magunkat, már a nap első sugarai is áttörtek a felhőkön és csodás, idilli környezetet varázsoltak. Korai kelésünknek egyszerű oka volt, hisz ezen a Vasárnapon várt ránk őszi "expedíciónk" leghosszabb gyaloglata Körösladány és Vésztő között, majd 30 km volt a penzum.

Bezony még fél hét sem volt mikor gépesített járművünket letámasztottuk Körösladány központjában és bemutattuk békebeli bemelegítő mozdulatainkat, ezúttal tényleg nem akadt nézője, hacsak valamelyik lebegő függöny mögül egy- egy kíváncsi szempár nem nézte végig a csudabogarakat. Legnagyobb sajnálatunkra a központban lévő műintézmények közül egyik sem volt még nyitva, így fanyalogva szorultunk rá a magunkkal hozott lapos tartalmára és a termoszban lévő forró coffera. E kis közjáték után szikrát fogtunk és belecsaptunk a lecsóba.

Első lépéseink után még az aszfalt is füstölgött, mivel Kedvesem olyan vehemenciával indította a mai túránkat. Ez a fergeteges sebesség azonban nem tartott sokáig, mivel kívülről még egyszer megvízuáltuk a Református templomot és fejet hajtottunk a második világégésben elhunyt helyi hősök Emlékművénél. Pár lépés és máris a Sebes- Körös felett átívelő, 1979- ben átadott vasbeton szerkezetű hídon koptattuk bakancsaink. A Reviczky János tervezte új hidat a régi, 1894- ben felavatott acélszerkezetes híd helyett építették.

Pár szót a 209 km hosszú Sebes- Körös is megérdemel, mely a mai Románia területén a Kalotaszegi- dombságban Körösfő mellett ered. Érinti Bánffyhunyadot, és Ady Endre kedvenc városát, a Körös- parti Párizst, Nagyváradot, amiről a költő fejedelem így ír: "olyan gyönyörű szép Nagyvárad, mint egy kis Pece-parti Párizs" A folyó a mai Magyarországra érve keresztül szeli a Kis- Sárrétet és Körösladánytól délnyugatra egyesül a Kettős- Körössel, és alkotja a Hármas- Köröst.

Átkelve a vadregényes folyó fölött, annak gátjánál aztán dobtunk egy balra átot és hosszú- hosszú gátvándorlásba kezdtünk annak a koronáján futó földúton. Elhagytunk egy régi malom épületet, a Dondorogi gátőrházat, majd az egykori lőteret és ezután úgy gondoltuk, hogy egy hosszú,unalmas vándorlás veszi kezdetét. ...de ez az etap erősíti a kivételt, mert egyáltalán nem volt egyhangú, sőt kimondottan élvezetes szakasz jött. Balra mindvégig karnyújtásnyira volt a folyó vadregényes partja, jobbról pedig változatos, mozaikos területek váltogatták egymást. Idődről- időre felröppent egy fácán- szívbajt hozva ránk, felszökkent egy vadnyúl, vagy megugrott egy- egy őz, vagy éppen a fent köröző, vagy egy fán, oszlopon a zsákmányát leső ragadozómadár kötötte le a figyelmünket. ....és persze a rengeteg ismert és ismeretlen gomba, galambicák, őzlábak, szegfűk, csiperkék....

Aztán mikor egyhangúvá vált a gátazás és kezdett erőt venni rajtam az unalom, mert én vagyok csapatunkban a gyenge láncszem, mindig jött egy műtárgy, egy lejáró a Sebes- Köröshöz, ahol fel tudtuk rázni egy kis zsilipeskedéssel, egy kis folyó kukkolással a lankadó figyelmünk. Aztán Első menyasszonyom olyan tempóra tekerte a potmétereket, hogy majdnem elrongyoltunk a Körösladányi duzzasztómű és hallépcső mellett, pedig ezt tervezéskor külön kiemeltük, hogy feltétlen térjünk ki hozzá.

Mire kapcsoltunk bezony túlrongyoltunk a lejárón, visszamenni nem akaródzott, így rézsút "gurultunk" le a töltés magas koronájáról, a lábszárközépig érő füves kaszálóra. Mivel a nap sugarai még nem szárították fel a füvet, ezért pár pillanat alatt csak kötésig lettünk vizesek, de bánja kánya, legalább szereztünk maradandó élményeket! Szép sorban keltünk át az 1974-77 között épült, öntözési célokat szolgáló duzzasztóműhöz, előbb a Dió-éri csatornán, majd a Halcsatornán, míg elértük az első műtárgyakat. Az időközben korszerűtlenné váló üzemet 2019-21 között újították fel.

Miután megvízuáltuk alaposan a félgőzzel dübörgő duzzasztót, a " járt utat járatlanért ne hagyj el" mottó jegyében a nyomainkon felugrattunk a gát koronájára, mellyel egy időben asszonykám turbót nyomott és csak úgy porzott alattunk a földút. Azonban ez a gyors menetelés a pompás őszi színek kíséretében nem tarthatott sokáig, mivel hamarosan ki kellett dobjuk a fékező ernyőket, hisz a Berettyó torkolatához érkeztünk, amit evidens, hogy fel kell fedezzünk. A befolyáshoz ezúttal nem árkon- bokron, hanem a kijárt keréknyomokon ereszkedtünk le. Idilli a hangulat amely itt fogadja a megfáradt vándort, csak éppen sehol egy pad- asztal ahol le lehetne táborozni. Váltottunk a népes horgászcsapat egyik tagjával pár szót, frissítettünk, beállítottuk coffein szintünket, ezúttal állva mint a lovak.

Jó pár perc gyönyörködés után aztán kereket oldottunk és folytattuk a gátvándorlást, ezen a szakaszon már végig élvezhettük a Sebes- Körös nyugtató látványát, hisz csak egy karnyújtásnyira hömpölygött a folyó tőlünk. Semmi nem zavarta meg az utunk, így meg sem álltunk míg el nem értük a Holt- Sebes-Körös torkolatát a Fokközi szivattyútelepnél. Jöttek a kihagyhatatlan pózolások a zsilipeknél, különböző műtárgyaknál, sőt Kedvesem még a telepet őrző kuvaszokkal is jó barátságba került, majd vetettünk pár sanda pillantást a Foki- Sebes- Körös- hídra és trappoltunk a Vidra tanyához, hogy igazolhassuk ittjártunkat és esetleg egy késői reggelivel töltődjünk a további útra.

Ez az tervünk azonban csak félig jött be, hisz csalódottan konstatáltuk, hogy minden igyekezetünk ellenére zárt kapukkal várt minket az egykori gépészlakásból és gépműhelyből kialakított csárda, mely jó pár éve még a Békés megyei természetbarátokat szolgálta mint turistaház. Az életnek a legapróbb jelét sem véltük felfedezni a kissé rendetlen környezetű műintézményben, így csalódottan huppantunk le a kerthelyiség egyik asztalához és toltunk be egy laza szendvicset és állítottuk be coffein szintünket.

Mondhatnám dolgavégezetlenül, de kissé megpihentetve sajgó lábainkat vetettük bele a mai penzum soron következőm szakaszába. Indulást követően 4234-es mellékút kopott, kátyús aszfaltja kanyarodott a lábunk alá, hogy aztán pár száz lépés megtételét követően egy jobbra átot dobva egy dagonyás, ingoványos földútra kanyarodjunk . A Holt- Sebes-Körös árterében koptattuk bakancsaink talpát, előbb részben elhagyott, pusztulófélben lévő tanyák között, majd erdőfoltban kerülgetve a tócsákat, dagonyákat. Hamarosan elértük a Holt- Sebes- Körös felett árívelő Cifra- hidat, mely nevéhez méltóan tényleg elég cifra állapotban leledzik. Viszont rohadt vadregényes, romantikus volt a pangó Holt- Sebes- Körös sulyommal terített medre. ...és az élővilág, a rengeteg madárral, kétéltűvel!... és a rengeteg beborult fával, bokorral tűzdelt meder felejthetetlen látványt nyújtott!

Átkelvén a holtágon egy újabb, enyhén szólva is nehezen járható dagonyán átkelve új csodákat tartogató új tájegységre érkeztünk. Elértük Mágor pusztaságait, ahol a Mágor-domb felnyitását követően bizonyossá vált, hogy eleink már 6000 éve is lakták Kis- Sárrét szárazabb területeit! Poros pusztai úton kergettük volna a délibábokat, ha forróság van, de most "csak" a puszta egyéb csodái tárultak szemünk elé. Végeláthatatlan nyugalom, csend terült el mindenfelé melyet csak néha szakított meg egy- egy ragadozó madár visítása, vagy egy fácán, vadnyúl felszökkenése. A távolban tanyák, hodályok, gémeskutak, de mire ezeket elértük volna egy erős balra átot vezényeltek jelzéseink egy kevésbé járt ösvényre. Szemmel láthatóan ezt csak a bakancsos turisták használják jó darabon, keréknyomokat keresve sem lehet találni. A Körös- Maros Nemzeti Park határmezsgyéjén jártunk, néha bele lépve a park területére.

A Holt -Sebes- Körös pár lépéssel arrébb, de a víz tükrét a parti sáv fáitól sokáig nem láthattuk. Ehelyett csodálhattuk a sok- sok gombát, melyek közül az őzláb és a csiperke vitte a prímet, de az egyhangúságot néha egy-egy termetes pöfeteg is megszakította. ...és az a rengeteg kökény, csipkebogyó, réti őszirózsa, galagonya. ... és hát az állatvilágról se feledkezzünk meg, több szürkegémet, kócsagot láttunk, de a partmenti nádasokban felfedeztünk pár vakvarjút (bakcsót) és az enyhe ősznek köszönhetően bölömbikát is felfedezni véltünk. Csodálhattunk szárcsát és a magasban kőröző héjákat is, sőt még egy mocsári teknősbe is belebotlottunk, mely valami rejtély végett elhagyta a biztonságos élőhelyét.

Élvezeti túrázás vette kezdetét a következő pár kilométeren, még ha a talajviszonyok nem is a legkedvezőbbek voltak. Hepe-hupa mindenfele, nagyon kellett figyeljünk, hogy elkerüljünk egy boka, vagy térd ficamot. Megúsztuk, felüdülés volt elérni a Mágorra vezető betonkockákból álló utat. Pár lépés erejéig letértünk a kijelölt útról és visszaslattyogtunk a Holt- Sebes- Körös hídjáig, hogy itt is megvízuálhassuk a folyó eredeti medrét, mely szerencsére megőrizte eredeti állapotát, nem véletlen a védettsége.

Kedvesem mihelyt szilárd talajt érzett talpai alatt, újfent bekapcsolta a fáklyákat és robogtunk ezerrel a Dióérháti- major felé, melyet aztán soha nem értünk el, hiszen egy kósza útjelző balra átot vezényelt és egy nyílegyenes mezőgazdasági, tükörsima útra kanyarodtunk. Újból változott a táj, ezúttal a változatosság kedvéért hatalmas szántók között hasítottunk. Nesze neked élvezeti túrázás az ingerszegény környezetben. Aztán annyira dzsaltunk, hogy egy nehezen észrevehető táblicskut rendesen benéztünk Gábor- zugnál! Agytekervényeim rejtett bugyraiból felrémlett, hogy errefele kellett volna tennünk egy 90 fokos balos kanyart, furcsa volt, hogy nem értük el. Elő a segédeszközökkel, rögtön láttuk, hogy bezony jól fél km-rel elvétettük a letérést.

Fejlógatva visszasomfordáltunk, megleltük a bozótosban leledző irányjelző karót, melynél így most egy jobbost kellet tolnunk. Imáink is meghallgatásra találtak, hisz megjött a mára rendelt dzsungeles szakasz mikor elhagytuk a mellénk szegődött hatalmas kaporföldet. Bevettük magunkat a Csót- lapos tényleg nehezen járható ingoványába. Még jó, hogy csak pár száz métert tartott a Rambóskodás! Elértük a szürkemarhák karámját, mely a Vésztő- Mágor történelmi emlékhely szerves része. Itt megpihentünk a pásztorok tanyájánál, mely egyben igazoló pont is.

Coffein szintünk beállítása közben elmerengtünk a hely több évezredes történetén, hisz az említett Mágor kunhalom megnyitásakor újkőkori leletek is kerültek elő. A megnyitott kunhalomban kilenc építési szinten tökéletesen megfigyelhetjük az egymás fölé telepedő kultúrák emlékeit. Az 1810-es években épített Wenckheim féle borospincében pedig részletesen megismerhetjük a Körös- kultúrát és a hely későbbi történetét is bemutatják. Ugyancsak itt épült a 11.sz-ban a háromhajós Csolt- monostor, mely a kereszténység felvételét követő harcokban megsemmisült, de a nagyhatalmu Csolt nemzettség újjáépítette és bencéseket telepített az Alföldön szinte egyedülálló Árpád- kori kolostorba.

Mivel a hely megismeréséhez akár egy nap is kevés lenne, mi több okból is köszönettel kihagytuk a sétát a történelmi emlékhelyen. Egyrészt az idő is sürgetett, másrészt más alkalommal már részletesen feltérképeztük a helyet. Pöcsételés után aztán felkaptattunk a változatosság kedvéért a Holt- Sebes- Körös gátjára és Bergendyék után szabadon: "Kapcsoltuk az ötödik sebességet", de a szélvésztempó alig pár lépést tarthatott, mivel az elénk táruló romantikus környezet vészfékezésre kényszerítette Asszonykámat. Jobbról a Szabó- zug ingoványos erdeje, balról pedig a sulyommal terített Holt- Sebes- Körös. Kérdem én, lehet ilyen környezetben sietni? Nem! Andalogtunk egészen addig amíg nem értük el a Vésztőre hasító kerékpárutat.

Nos itt újabb fordulat jött, az élvezeti túrázást felváltotta a nyílegyenes, minden látnivalót nélkülöző dögunalom. Rám is tört az ilyen helyeken rendre előjövő fásultság. Első feleségem észrevéve hangulatváltásom, somolyogva csak annyit mondott. - No ide figyuzz! ....és csavart a potmétereken, legalább hétre tette a lécet, majdnem kocogott! Persze, hogy nem volt időm figyelni magamra, hisz csak egy feladatom volt, tartani a lépést vele! Csak arra ocsúdtam, hogy elértük Vésztő első ingatlanait egy lepusztult egykori téeccsé telepnél.

Most egy kis füstölgés jön! Komolyan nem értem az útvonal kijelölő bizoccságot! Mi szükség volt arra, hogy elvigyék az útvonalat tökön- babon, aránylag rossz minőségű szekérúton, megkerülve a tetszetős települést. Esélyt sem adva a bakancsosnak, hogy megismerje ezt a már az Újkőkorban is lakott tetszetős békési kisvárost, melyet jelenleg több mint 6000-n laknak. Viharvert történelme van a településnek, mind a tatár, mind a török feldúlta. Az oszmán támadások következtében kihal és csak a Rákóczi féle szabadságharcot követően népesül be újra. Gazdag népi kultúráját több zeneszerző, művészettörténész is kutatta. Bartók Béla itt jegyezte le a "megyen már a hajnalcsillag lefelé" című népdalt. 1925-ben pedig a Sebes-Körös jeges árvize pusztította el a község egy részét, az újjá építésre egy ország mozdult meg, még az akkori kormányzó Horthy Miklós is látogatást tett a faluban. Több költő, író, művész született a városban, közülük talán a legismertebb a Kossuth-díjas Sinka István juhász- költő.

Nos mi ezeket mind nem ismerhettük meg, mert előbb egy poros úton bandukoltunk, miközben átkeltünk ma utoljára a Holt-Sebes-Körös sulyom lepte medre fölött, majd a jellegtelen szántók között dobtunk egy jobbost és bokatörő úton kerültük meg a várost a Kecskés- zugon átvágván. Jellegtelen külvárosi részen értünk be Vésztőre, ahol ráadásul az ellenőrző pont nem is az AK nyomvonalán van, hanem kitérőt kell tenni a vasútállomásra. Mi ezt az Ady utcán abszolváltuk és elégedetten ütöttük be a a túrazáró pecséteket az ítinerjeinkbe. Célba értünk, kicsit több mint 28 km-t megtéve.

Körülnézvén a békebeli hangulatot sugárzó vasútállomáson, örömmel fedeztük fel, hogy a Körösladány felé induló BzMot motorjai már bőszen dorombolnak, így sebtében jegyet váltva kapaszkodtunk fel a csöcsrázóra. Útközben még meglapogattuk egymás vállát, értékeltük a hol fenséges, hol egyhangú túranapot. A gyaloglásnak azonban még nem volt vége, hisz Körösladányban még el kellett slattyognunk a gépesített járművünkhöz. Innét elhajtattunk Gyomaendrődre, kiáztatni fáradt csontjainkat, majd egy fenséges vacsorával koronáztuk meg a napot a liget egyik vendéglőjében. Szállásunkra érvén persze, hogy nem maradhatott el a jutalom, mely szokásunkhoz híven ezúttal is egy üveg Champagne volt!