BRINGÁVAL NÉZTÜK MEG SIÓFOKOT ÉS KÖRNYÉKÉT

Mostani 50 km körüli tekergésünket a Balaton fővárosa körül tesszük meg. Ellátogatunk a régmúltba, bejárjuk a környező falvakat, melyekben a haza- és szabadságszeretet ékes példáit találjuk, s ahol ma is kiemelkedően ápolják a „turini remete” emlékét. Kicsit ejtőzünk a Sió partján, majd vadregényes tavak közt érkezünk vissza a mindig nyüzsgő Siófokra. 

Ha nem nyaralásunk közben szánunk egy napot erre a kerékpártúrára, már érdemes előző nap megérkezni Siófokra, hogy kicsit megismerhessük az ország egyik legnépszerűbb üdülőtelepülését. Miután városnézést teszünk, megéri felkeresni a település központjában a víztornyot, melynek kilátó-kávézójából esti kivilágításban is megcsodálhatjuk a várost, és megtervezhetjük másnapi túránkat, mely végig jelzetlen utakon fog vezetni, így érdemes készülni a Balaton turistatérképével, vagy GPS-re letölteni az útvonalat. Az általunk bejárt útvonal végig jó minőségű dózerúton vagy aszfalton vezet, ezért erre a túránkra trekking kerékpárokkal vágtunk neki, gumiválasztásunk pedig a közepesen szélesre esett, hogy az országúton kisebb erőkifejtéssel tudjunk tempósan haladni.

Fok a rómaiak korában is lakott terület volt, már ekkor működött kikötő a területen. A tatárjáráskor elnéptelenedett, majd az újranépesedést követően a török foglalta el. Ekkor épült Fok vára, a mai kórház környékén. A Rákóczi-szabadságharcban is fontos szerepet kapott, itt húzódott Vak Bottyán híres Sió-vonala. Rohamos fejlődését a Sió és a Balaton vízszabályozása, a balatoni gőzhajózás elindulása és a Déli Vasút építése indította el a 19. század első harmadában, és napjainkig töretlenül tart. Ma Somogy 2. legfontosabb települése, a fejlesztéseknek köszönhetően nemcsak nyáron, de az év más szakaszában is tömegek keresik fel.

Miután megismerkedtünk a város történetével, felpattantunk egyen-billengészeti körduplányainkra, és a vasúttól északra eső csendesebb utcákon főúri villák, szállodák közt kényelmes pedálszámmal tekertünk Szabadifürdőtelep vasúti megállóhelyig. Ahol egy retrós reklámtárgynál dalra fakadtunk: „Trabanton szállni élvezet”, ettől a pár sortól oly jó kedvünk támadt, hogy betértünk a Sanyi Sarok nevezetű, egyedi hangulatú helyre, ahol gallér mögé toltunk egy retro hambit, és hogy csússzon, egy korsó barnával is elkísértük.

Miután kellően beállítottuk szénhidrátszintünket újra nyeregbe szálltunk, leküzdöttünk egy kisebb dombot, felértünk a Madarasi-dűlő platójára, ahol a Szabadi útra kanyarodtunk, és szerényebb víkendházak közt haladtunk. Pár perc múlva elhagytuk a házakat, és a nyílt terepen állandó társunk, a szembeszél is megérkezett, így együtt értük el a környék látképét meghatározó 145 méter magas siófoki rádióállomás jellegzetes tornyát. Kb. 3 percnyi tekerés után balra kanyarodtunk egy kátyús betonútra, és eltekertünk az alig ismert és kissé elhanyagolt Pusztatoronyhoz.

Siófok e nevezetessége sehol nincs megemlítve, információs tábla sem vezet ide, csak az ismeri, aki véletlenül hallott róla. Pusztatoronyból alig maradt ránk valami, a vérzivataros idők csaknem a földdel tették egyenlővé. Járt itt a tatár, a török, és végül a II. világháború súlyos harcai pusztították el a maradék nyomokat. A templomot eredetileg a 11. században építették, csekély romjai 1965-ben még 1,3 m magasak voltak, azóta jóformán a földdel váltak egyenlővé. Bár 1982-ben fontos leletek kerültek elő szőlőtelepítéskor. Ekkor feltárásokat is folytattak, de több azóta sem történt. Sajnos senki nem érzi magáénak ezt az emlékhelyet.

Pusztatoronytól majd 2 kilométernyi kátyúkerülgetés után érkeztünk meg Balatonszabadi első házaihoz az elhagyott, elhanyagolt Boglya csárdához, ahonnét takaros házak közt gurultunk le Somogy megye legnagyobb községének központjába. A mai település 1950-ben jött létre Fokszabadi és Siómaros összevonásával. Balatonszabadit nevezhetnénk a szobrok falvának is, kevés hazai településen látni ennyi köztéri alkotást, mely mind a helyiek hazaszeretetéről és szabadságvágyáról mesél. Ha a környéken járunk, mindenképp keressük fel a falut, mély hatással lesz ránk. A sok szoborból most kettőt mutatnék be. Fokiszabadi részen található a Trianon-emlékmű, mely a maga nemében talán a legszebb az országban. A Varga Gábor keramikus művész által készített szoborcsoportot a békediktátum 88. évfordulóján avatták fel.

Siómarosra áttekerve pedig a világ első köztéri Kossuth szobrát látogattuk meg. A falu szabadságszerető lakói 1894-ben, Kossuth halálának évében avatták fel a közadakozásból készült 80 cm-es bronz mellszobrot, melyet Kiss György szobrászművész tervezett. Kossuth emlékét és az 1848-as eszméket a falu lakói ma is dicséretes és követendő módon ápolják.

Az élmények hatására kissé melankolikus hangulatban gurultunk le a Sió-völgyébe, átkeltünk a Kossuth hídon, majd a csatorna partján kicsit kiszellőztettük a fejünket. Betekertünk Siójutra, melyet először II. András oklevele említ. E kis faluban aztán a szabadságszeretet újabb ékes példájára akadtunk. Mint a református templom emléktáblájáról megtudtuk, innét hurcolták el vallási meggyőződése miatt Szántó Miklós lelkészt a pozsonyi törvényszék elé, ahol gályarabságra ítélték. Rövid főhajtás a helyi hősi emlékműnél, majd a Nosztalgia nevű búfelejtőben egy üveg barna sör felhörpintése után az 1894-ben átadott Kaposvár–Siófok-vasútvonal mellett földúton tekertünk jó 1 kilométert, majd célba véve a Belső-hegyet kikapaszkodtunk a Sió völgyéből. Közben nem maradhatott el a szokásos csúcscsoki, és csodás panoráma tárult volna elénk, ha nem párás az idő, de minden nem stimmelhet.

Hangulatos szőlők, hétvégi házak közt tekertük cangánk pedáljait, és ereszkedtünk le Balatonkilitibe, mely szintén fontos település volt már a római korban is. A Sió-csatorna közelsége végett mindig meghatározó volt a környék települései közt, fejlődését is a csatorna szabályozása indította el, Siófokkal 1968-ban vonták össze, azóta a város kertvárosi részének számít. Egy pillanatra megálltunk a hősi emlékműnél, s máris a forgalmas 65-ös főúton tekertünk az első körforgalomig, ahol a rendkívül hosszú Jegenye sorra tértünk, és jó 2 km-t tekertünk elővárosi házak közt, mígnem elértük a Siófokról induló Dél-dunántúli Piros (DDP) nyomvonalát. A jelzéseket követve eltekertünk a romantikus környezetben lévő Békás-tóhoz, melyet eddig csak az autópályáról láttunk, és kíváncsiak voltunk rá. Itt választhattunk, hogy a jelzéseket követve a néhol nehezen járható ösvényen menjünk tovább Törekibe, vagy inkább a jobban kerékpározható Papkuta felé közelítsük meg a településrészt. Most ez utóbbit választottuk.

Így visszatekertünk a Papkutai útig, s egy rozoga úton értünk be a most kihalt Törekibe, közben egy újabb bölcseletet olvastunk egy lerobbant tanya kerítésén: „Bejössz Megdöglő 380 V” . Hiába no, nagy az Isten állatkertje, vagy csak a kerítés alacsony? Ki tudja?

Ez a tábla úgy megviselt, hogy a városrész központjában az első büfében egy újabb barnát kellett bekapjunk, és közben röviden megismerkedtünk a településrésszel. A dombokkal körülvett Töreki az utóbbi évtizedekben lett népszerű a város jobb módú polgárai között, egyre többen költöznek ki. Legfőbb látványossága a Töreki Természetvédelmi Terület. A 36 hektáros halastavakat a Cinege-patak felduzzasztásával hozták létre. A tavak környezetében kanyarog a 9 km-es tanösvény, mely a környék gazdag élővilágát mutatja be. Mi a DDP útvonalát követve tekertünk el vadregényes tavak mellett a Cinege-forráshoz, amely egy igen romantikus helyen fekszik. A forrás mellett hangulatos pihenőhelyet alakítottak ki, ahol ejtőztünk egy keveset a kellemes napsütésben, majd visszatekertünk Törekibe, és a halastavak kíséretében, egy látványos szakaszon értük el Siófok széplaki városrészét, ahonnét szebbnél szebb villák közt értünk vissza a Balaton fővárosába, ahol ha még kedvünk engedi, belevethetjük magunk a Petőfi sétány forgatagába.

Szöveg: Soós Lajos
Fotók: Soós Margit 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!