AK. 9. TÚRA 2021.07.25.

KUNFEHÉRTÓ( 5412-ES ORSZÁGÚTI ÁTKELÉS) - PETRÓZCI ISKOLA

JÁRTAMBAN ERDŐBEN ; AZ ALFÖLDÖN

"Szerettek ti mindent és örömmel tölti

Szíveteket minden,ami csak alföldi A puszták havasát,a fehér gulyákat A puszták tengerét,a szép délibábot."

Arany János: Az Alföld népéhez 8. vk. (1848)

Elérkezett júliusi alföldi kéktúránk utolsó napja. Erre a napra ígérték az időjósok a hét legforróbb napját,hőségriadóval. Ráadásul úgy terveztük meg Misivel,hogy a mai nap kellett a leghosszabb távot megtennünk bő 27 km-t. Ma egy új kistájat ismerhettünk meg, a Bácskai löszös síkságon koptattuk Magyar Királyi Kincstári turistalábainkat. Reménykedtem benne,hogy ezúttal kevesebb lesz a homok,de ez nem így lett,jutott mára is bőven belőle.

A körülményekre tekintettel nagyon korán fújtunk ébresztőt és nemsokkal fél hét előtt már leparkoltuk az egyik gépesített járművet a Kiskunhalasra tartó országút melletti hatalmas szőlőtáblák között. Rövid cihelődés,pár bemelegítő mozdulat és folyattuk a már jól megszokott homok rugdalását. Már fel sem tűnt,hogy az átlagtól nehezebb haladni ebben a süppedős, finom szemcsékben.Az idő is még kegyes volt e korai órán,a kellemes időben jó tempót tudott diktálni felvezetőnk.

Útszéli keresztnél váltottunk útirányt,majd széles homokos szekérúton,hatalmas gyümölcsösök ,szőlőtáblák között ballagtunk. Ezeket néhol tanyák szakították meg,közülük az egyik a "Kastély" elnevezéssel bírt,de azt nem sikerült megfejteni miért is ezt a nevet kapta. Majd két km-t haladtunk az árnyéktalan részen mikor az alattunk futó út beért a hatalmas Tóth-erdőbe,az un. Kis-Keceli úton jártunk.

A Bács-Kiskun megyében található Bácskai löszös síkság hullámos felszíne lösszel,illetve löszös homokkal fedett.Területe 1446 négyzet km. Nagy kiterjedésű homokbuckái közt hosszanti vizenyős mélyedések húzódnak.Löszpusztarétje,erdősztyepprétjei,löszsztyepp cserjései,szikes rétjei,mocsárrétjei értékes flórát,faunát őriznek.

Az erdő árnyas fái alatt csillapodott a homok és inkább poros úton poroszkáltunk az alattunk hullámvasút szerűen futó Kis-Keceli úton. Ez egy nagyon hangulatos szakasza az Alföldi kéktúrának,a hatalmas zöld fák alagútszerűen borulnak az út fölé és adnak hűs árnyékot a vándornak. Feldobódott hangulatban érkeztünk mai első ellenőrzőpontunkhoz,ahol a pecsét lenyomata egy eperfát szimbolizál. A pecsételőről viszont nem távoztunk kellemes emlékekkel,hisz ahogy az alföldön gyakran úgy itt is darazsak nézték ki szálláshelynek a pecsétet rejtő fémdobozt.

Misi nyúlt először a stempliért és kapott is rögtön egy extra szurit a nyakára,csak úgy mindjárt reggel,hogy hadd szokja. Igaz,hogy nem allergiás a darázscsípésre,de fő az óvatosság. Ezután én már óvatosba oldottam meg az igazolásokat, a csípésre érzékeny asszonykáinkat messzebbre küldtük óvatosságból. Aztán gyorsan kereket is oldottunk. Be volt tervezve a védett eperfasorban egy séta,ahol egy egykori szélmalom maradványai is jelezve vannak a térképeken.......de be is néztem a letérést,meg sietni is akartam hisz még sok volt vissza ,ráadásul a beszámolókból tudom,hogy a szélmalom maradványaiból semmi sem látszik már,így nem dőltünk a kardunkba.

A könnyebb talajon Kedvesem és Misi erős tempót igyekezett diktálni,amit mi Zsikével csak össze szorított fogakkal tudtunk tartani. Élettel teli és életnek nyomát sem mutató tanyák,gazdaságok mellett rongyoltunk el a hangulatos zöldalagútban". Egy komolyabb gazdaság után éles kanyart vettek a jelzések és behívtak a Bibic nevezetű erdőbe. Folytatódott a könnyed erdei séta, mely teljesen kikapcsolta tudatunkat, még a beszélgetés is elmaradt,feltöltődtünk. A relaxból aztán az 53-as főút dübörgő zaja rántott vissza a valóságba.

Hosszabb várakozás után tudtunk csak átfutni a főút túloldalára,ahol a dübörgő forgalommal szemben tettünk meg pár száz lépést aztán a Balogh tanyánál jelzéseink behívtak egy újabb ligetes részre. Tanyák közt értük el a jelentős nemzetközi forgalmat is lebonyolító Budapest-Kelebia vasútvonal villamosított pályáját,mely a Göböl-járási-csatorna mellett fut. Misi itt élménybeszámolót tartott katonaéveiről,hisz ezen a vonalon szolgálta ki az idejét,mint útlevélellenőr.

A MÁV Budapest-Kelebia közti 150-es számú,villamosított fővonala a nemzetközi törzshálózat tagja,a határtól Belgrád-Athén irányába tart. Az első kapavágások 1881 augusztusában történnek meg, az első szerelvény 1882 decemberében gördül végig rajta Szabadkáig.A forgalom növekedésével először az 1910-es,majd az 1960-as években felújították. Villamosítását 1972-ben kezdték meg,melyet 1980-ra fejeztek be.Napjainkban nagyszabású tervek készültek a vasútvonal teljes újjá varázsolására,amire hathatós kínai segítséggel kerülhet sor.

A vasúti átkelés után aztán a síkvidék egyik löszpusztarétjén hatalmas legelőn vezetett a nyomvonalunk. Itt a lehetőségek végett ritkásabbak voltak a jelek,de az erdő síkja jó tájékozódási pont volt,hisz oda tartottunk. Jól járható,kijárt földúton értük el a letérést ahol a kék sávok letérítettek és a János-teleki-erdő csodavilágába hívtak bennünket. Ha lehetett fokozni az erdei hangulatot,hát ez a rész bőven megtette. Folyamatosan változott hol nyírek,hol nyárfák közt haladtunk,aztán jött akácos ,tölgyes és persze hatalmas fenyvesek amíg a szem ellátott. Magnific! Élveztük minden méterét,kedvünket még a néhol hatalmas homok sem tudta elvenni,ráadásul a meleget is jobban viseltük,bár még csak kora délelőtt volt.

Homokbuckák,erdősztyepprétek,szikes rétek váltakoztak.Néhol széles szekérúton,néhol alig járt ösvényen,néhol pedig hatalmas dzsindzsásban,csalánosban "Rambóskodtunk". Aztán olyan is adódott,hogy hatalmas vaddohányok közt lépkedtünk előre. Előbb orrfacsaró bűzre lettem figyelmes,majd kirajzolódtak a hatalmas aklok,ahol kacsákat tartanak. Megérkeztünk a Jánosteleki ellenőrzőponthoz!

Az itteni és az előző ellenőrzőpontnak a régebbi igazolófüzetben nem volt rubrikája,de az új ítiner megjelenésével az MTSz lényegesen megnövelte a pecsétek számát,melyeket igyekeztek nehezebben megközelíthető helyekre kihelyezni,ezzel is próbálván csökkenteni-nagyon helyesen- a könnyebb utat választók számát. Kivételesen ezt a dobozt nem használták hotelnek a szurkálók,így könnyedén tudtuk elvégezni az adminisztrációt.

Ezután tekergés a hatalmas telep kerítésének közelében,aztán egy csodás ligetes tölgyesben trappoltunk,majd egy jó nagy vödör feketeleves következett. Az impozáns kocsányos tölgyek közt egy jól járható szekérút vezetett,majd a tölgyek ritkulni kezdtek,az út homokosabb lett. Aztán amikor a makkfákat fenyves váltotta,az út minősége is megváltozott. A homok vastagsága 10-15 cm-re nőtt,embert próbáló volt haladni,be is lassultunk. Aztán az árnyék is eltűnt,kezdődött a zsírégetés.

A kékháromszög jelzésen kitértünk a közelmúltban épített Jánosteleki kilátóhoz,mely szép környezetben,fenyvesek közt bújik meg érdekes formájával egy magasabb homokbuckán. A majréval folytatott állandó küzdelemben ma én nyertem,így én is tanúja lehettem a legfelső szintről elénk táruló körpanorámának,bár a párás időben csak körös-körül erdőt láthattunk.

A Natura 2000-es területen található Jánosteleki-kilátót a KEFAG Zrt Dél-kiskunsági Erdészete közjóléti beruházás keretében 2018-19-ben állította fel egy 137 m magas homokbuckán. A 17 m magas modern formájú messzelátó két teraszú,acélszerkezetes,melyet fenyőfa lamellákkal burkoltak be. Az alsó kilátószint 10 m,míg a felső 14 m magasságban található.

Pihenőpadok híján(erre már nem futotta-sic!) a lépcsőkön szusszantunk egyet,frissítettünk. Továbbállva folytatódott a homokkal való küzdelem,melyet egy találkozás szakított meg a fenyvesben üzletszerűen tobozt gyűjtőkkel. A vállalkozótól megtudtuk,hogy az erdészetnek gyűjtik a tobozokat,ahonnét különböző felhasználási területekre kerülnek.

Nem is gondolnánk mi minden készülhet díszen,koszorún kívül belőlük. Csak két példát emelnék ki: gyógyszer és pálinka,persze mint tudjuk pálinkát mindenből(is) főznek. Szóba került honnét jöttünk és már meg sem lepődtem,hogy a főnök is szűkebb pátriárkánkban szokott nyaralni a Lacus Pelsonál.

Egy idő után újra vegyes erdő következett,amivel az út minősége is jelentősen javult. Ezen a részen volt az első "nagy" találkozás. Egy bokros részű kanyarnál egyszer csak egymás elé toppantunk egy magányos"alföldezős" túratárssal,ki ugyanazt azt a távot járta be mint mi, csak ellenekező irányban. Szóba kerültek már a közösen érintett szakaszok,érdekességek,sőt jó pár közös túra ismerős is. Elláttuk egymást jó tanácsokkal és továbbálltunk.

Mivel javult a talaj,így állandó túratársam is gyorsabbra tette a fokozatot,ami nem esett jól mindenkinek,de elérve a szikes rét szélét,egy nagy magányos tölgy alatt bevártuk egymást. A sorrendet fedje jótékony homály,de tippeket lehet kötni, könnyű lesz a tipp. Itt előzött be minket egy terepmotoros,kommandós ruhában....ki tudja honnan,hova tartott? Csak intett és húzott egy kövér gázt aztán már nem is láttuk,csak a homokcsík árulkodott róla merre is jár.

A szikes réten elhagyott és vergődő tanyák mellett értük el utunk utolsó szakaszát, egy homokos szekérutat. Itt asszonykám újból feljebb tekerte a potmétert és már csak azért is tartottam vele a lépést. Zsike és Misi itt kissé lemaradtak. Ez a rész már inkább szenvedős volt,mint élvezetes. Egészen addig ,míg egy derékszögű kanyarnál meg nem történt a nap második "nagy" találkozása.

Nem láthattuk egymást a fiúkkal,így a derékszögben egyszer csak egymás elé toppantunk. A nagyobb hangú ránk kiáltott: "-Hát Ti mit kerestek itt?". Erre a másik nagyhangútól jött a tromf: -"Titeket! ". Persze,hogy ennek a párbeszédnek hatalmas hahota lett a vége,csak úgy röppentek fel a fácánok,ugrottak meg a nyulak. Már meg volt az alap a jó hangulatú beszélgetésnek,közös fotózásnak,selfie készítésnek.

A fiúk megvigasztaltak azzal,amit már amúgy is tudtunk,hogy kegyetlen másfél km. vár ránk a Petrócziig a tűző a napon a déli rekkenetben. Itt bizonyosodott be,hogy érdemes volt korán kelni. Viszonzás képp azért mi is megvigasztaltuk őket,hogy lesz homok,nyakig érő csalános és az út végén Kiskunhalas előtt egy hasonló másfél kili árnyéktalan szakasz.

Búcsúzás után nem volt más vissza,mint végig talpalni a homokos úton. Előbb ritkás tanyák közt haladtunk,amik később valóságos utcává fejlődtek. Felüdülés volt elérni,jött is a szokásos csatakiáltás az öttömösi bekötőút aszfaltján,melyen már csak pár száz lépést kellett megtenni a reggel itt hagyott autóig. Bevártuk Misiéket,visszahajtattunk Kiskunhalasra a másik kocsiért. Érzékeny búcsút vettünk,megegyeztünk ,hogy valamikor valahol újra együtt koptatjuk a "Nagy Kék sávot" és ki-ki haza fele fordította a kormányt.

Útközben mi még megjutalmaztuk magunkat Baján egy eredeti halászlével,aztán kora esti hazaérkezésünk után egy üveg eredeti Proseccoval koronáztuk meg ezt a hétvégét jutalom gyanánt.