AK. 26. TÚRA NAGYMÁGOCS - EPERJES 2024. 05. 25.

ÁRPÁD FEJEDELEM NYOMÁN A VIHARSAROK VÉGTELEN PUSZTASÁGAIN

...minden elismerésünk és hálánk Istené, aki megtartott, majd ezután legyen a hódolatunk Árpád nagyfejedelemé, azé az Árpádé, akinek köszönhetjük, hogy mint nemzet egyáltalán létezünk." Tőkés László(2007)

A viharsarki "expediciónk "alatt főhadiszállásunkat Békéscsabán jelöltük ki Első Menyasszonyom Testvérénél. A Péntek este "ismerkedési" est jegyében zajlott, de az alkoholtartalmú italokhoz csak módjával lehetett nyúlni, hisz Szombaton is nagyon korán volt alarm, hisz a kiszemelt járat pár perccel hat előtt indult a kissé megkopott buszállomásról. Békés megye székhelyéről közlekedik a leghosszabb hazai menetrend szerinti autóbusz járat Zalaegerszegre, a menetidő röpke 10 óra a nagyjából 440 km-es távolságon. No mi ezt a hyper-super Neoplan járatot szemeltük ki, hogy Nagymágocs kastélyig hasítsunk vele.

A mai nap egészen más túranapot fogtunk ki. Míg tegnap kellemes körülmények voltak, délutáni elázással, addig mára tovatűnt az enyhe hidegfront és betámadott a meleg. Bizony mire célba csaptunk a hőmérő már bőven 30 fok fölé kúszott! Úgyhogy a mai vezényszó nemes egyszerűséggel ez volt: -"Égjen a zsír!". Nagymágocson a Károlyi kastély buszmegállójában szálltunk le és bezony a Szombat reggeli népes sereglet meglepetten nézte amint elvégezzük a békebeli bemelegítőmozdulatokat. Itt csak somolyogtak a népek, semmi elismerés, erre fele úgy látszik csodabogaraknak számítunk. Mindegy, túléljük talán ezt a traumát is!

Nagymágocsot jól megismerheti a magunkfajta gyalogos túrázó, hisz a falu járdáit majd 3 km hosszan koptathatjuk. Ez alatt bőven van lehetőségünk megismerni a szokásos nagyközségi látványosságokat: Hősi Emlékmű, Tűzoltószertár, Posta, orvosi rendelő, Önkormányzati Hivatal. Iskola, Óvoda és persze az elmaradhatatlan Petőfi szobor. Ki is fáradtunk a sok nézegelődésben és persze, hogy berongyoltunk az útba eső első kultúrális intézménybe, a Hóbort Hangya kocsmába. A kora reggeli időpont ellenére a hűs árnyékban minden asztal foglalt volt és bizony bent a söntésben is szép számú közönséget támasztott a kricsmi pult. Meglátszik, hogy jól menő műintézménybe tértünk be, hisz a falusi kocsmák megszokott választékához képest itt a kínálat vetekszik bármelyik felkapott vendéglátó egység kínálatával és még cukrászsüteményt is árul a derék korcsmáros uram, akivel nagyon szívélyes diskurzusba keveredtünk. Végül is asszonykám 2 cl kisüstit választott, én nem voltam ilyen szerény, ide nekem az oroszlánt elv alapján egy feles Portót toltam gallér mögé. Ezeket illik is elkísérni, párom egy ízesített Sopronit én pedig egy Borsodi bivalyt preferáltam. Lehet, hogy erős volt az indítás? Igen! Mikor kiléptünk a langymelegbe, bizony nemcsak a reggeli forróság csapott fejbe!

Hosszan, nagyon hosszan haladtunk a Kossuth utca kívánnivalót hagyó gidres-gödrös, repedezett járdáján, míg elértük a Nagymágocs végét jelző táblát. Na itt pedig aszfaltot kaptunk Magyar Királyi Kincstári turistalábaink alá a tűző napon, mely a viszonylag korai idő ellenére is kegyetlenül, amúgy "Aranyosan" tűzött le ránk. Rögtön elő is kerültek a naphemük és a légionárius sityakok, de így is főttünk a saját levünkben. Lehet, hogy ebben volt szerepe a reggeli napindításnak? Ki tudja? Maradjon örök talány! Térképünk jelzett egy csatornát, de erre csak az útszéli düledező hídpillérekből jöttünk rá, mivel a meder a dzsungeltől egyáltalán nem látszott. Kamu egyenes, balos letörés és máris Szendreimajor kihalt házait, magtárjait vizuálhattuk. Az egykor jelentős urasági majorság neve annak az emlékét őrzi, hogy Szendrey Júlia apja, Szendrey Ignác 1850-tő 3 esztendeig a mágocsi Károlyi birtok jószágkormányzója volt. Érdemes megemlíteni, hogy a kicsi Petőfi gyerek, Zolika itt nevelkedett nagyapja szárnyai alatt.

Szétnézni nem tudtunk a telepen, ahol több Árpád-kori emlék is előbukkant az ásatások folyamán, mert kék sáv jelzéseink rögtön a telep elején egy hosszú nyílegyenes, poros szekérútra szólítottak. Nagyjából folytatódott a tegnapi klisé, hosszú semmibe vezető egyenesek, időnként derékszögű letörésekkel. Egyetlen különbség, hogy most az egykori Károlyi birtokokon jártunk és a szekérutat két oldalról fasor maradvány szegélyezte, mely mára teljesen elbokrosodott, gazosodott. ... de még így romjaiban is emlékeztet az egykori dicső múltra, hogy itt egykoron gondozott allén lehetett eljutni egyik birtokrészről a másikra. Nekünk így is jó szolgálatot tettek a fák, bokrok által vetett árnyékok, legalább nem főttünk a saját levünkbe, annyira.

Hatalmas szántók váltogatták egymást, melyekben jobbára gabonanövények szökkentek szárba, de más kultúrnövények is bőszen képviseltették magukat. No és a kabócák! Az énekük végett elragadott a mediterrán hangulat, egy pillanatra oda reppentünk gondolatainkban, de aztán a valóság visszazökkentett a semmibe. Csak mentünk, mentünk néztük a lengedező gabonákat és elmormoltuk nemzeti versünk, melyből ma a harmadik versszak a leghelytállóbb: " értünk Kunság mezein; Ért kalászt lengettél"....

A többedik derékszög után láttuk meg Árpádhalom templomtornyát, felbukkant több kunhalom , Árpád fejedelem földjére érkeztünk. A legenda azt tartja, hogy útban Pusztaszer felé ezek között a halmok közt vert tanyát a fejedelem a vezéreivel. Természetesen a legnagyobb halom volt Árpádé, mely a mai településtől délkeletre Justhmajor közelében található. A tetejére 1989 Makovecz Imre egy Életfát tervezett, melynek elég kalandosra sikerült a sorsa. Felgyújtották, megrongálták többször is, aztán mindig felújították, de napjainkban is elég viseltes állapotban láthatjuk. Egy mezőgazdasági telep után aszfalt került lábaink alá és büszkén surrantunk az egykori tanyaközpont árnyas ingatlanai között, mely 1956-ig Nagymágocshoz tartozott, ekkor nyerte el önállóságát.

Hamarosan elértük a Károlyi- Berchtold kastély egykor pompás angolparkjának kerítését, melyet az utódok igyekeznek mai is eredeti fényében megmutatni, de ez csak több- kevesebb sikerrel jár sajnos. Pár lépés után bekanyarodtunk a kastélyhoz vezető rövid fasorra és elértük a Károlyi Ferdinanda ( aki Leopold von Berchtold gróf, a Monarchia külügyminiszterének a felesége volt) által historizáló stílusban, 1898-ban épített, jelenleg elég szomorú látványt nyújtó kastélyt. Az egykori fényűző kastély érdekes módom mindkét világégést épségben átvészelte, de a "gondos" gazdák nagy ívben tettek az épület megóvására. Használták árvaházként, majd volt itt minden is. Iskola, orvosi rendelő, tanulóotthon. Napjainkban kultúrház, könyvtár és alsó tagozatos iskola működik a lepusztult falak között.

A málló falakon két érdekes emléktáblát fedeztünk fel, egyik Rózsa Ferenc egykori iskolaigazgatónak, ki nagyon sokat tett a falu sportéletéért és az oktatásért, a másik pedig Székács Elemér jószágigazgatónak , világhírű búza nemesítőnek állít emléket. Még körül néztünk az épület nyitott részeiben, de mindenhol csak az enyészet köszönt vissza.

Viszont Gyereknap lévén elég nagy forgatagba csöppentünk, ahol kicsit mi is visszaugrottunk pár évtizedet. Vettünk bocskorszíjat, "dörögmézet", krumplicukrot, utasellátós rolót, ittunk bambit és figyeltük a gyerekek önfeledt boldogságát, hogy ma minden róluk szólt. Zenekar húzta már kora délelőtt, jöttek mutatványosok, gólyalábasok, volt minden féle ügyességi vetélkedő, ringlis, céllövölde.... igazi vurstli! Élveztük mi is a fergeteget, lőttünk két pálcásra,fagyiztunk, vattacukroztunk, mindent kipróbáltunk és meg is szomjaztunk, meleg is volt, le is gurult pár krigli. Lesz mit kiizzadni a következő végtelen egyeneseken.

Röpült az idő, talán egy óra is eltelt mire továbbálltunk a Magyarországon nagyon ritka Fachwerk technikájú favázas Jézus Szíve római katolikus kápolnáig, melyet szintén Leopoldina építtetett 1921-ben.

Eztán más nem maradt hátra, mint igazolni Árpádhalmon ittjártunkat a helyi vegyes oldalán található AK pecséttel. Adminisztrációt követően aztán beleálltunk az újabb végtelen egyenesekbe. Egy darabig szintén egy egykori allé fái között vezetett a gyaloglat, majd váltottunk és hatalmas szántók között rúgtuk a port. Eltűntek a fák, csak a perzselő nap mindenhol, szemeink előtt pár délibáb is feltűnt bizonyos házakról, de többször csalódnunk kellett, mert ezeket rendre nem értük el. Valahonnan megint eszembe jutott egy örökbecsű P- Howard mondat a Tizennégykarátosból, szabadon átköltve: - Meleg van, 32 fok árnyékban, de árnyék nem volt csak meleg! Égett is a zsír rendesen, pár derékszög a táblák között és befordultunk egy egyenesbe melynek végén ott voltak Gádoros első épületei. Most ez nem délibáb volt! De nehezen, nagyon nehezen értük el őket, nagyon kitikkadtunk ezen a csaknem másfél km-en. Meg is támadtam ez első kékkutat és alapos felfrissülést abszolváltam alatta. Volt nagy csatakiáltás mikor elértük Gádoroson a benzinkutat, melynek szaletlijában fel is ütöttük táborhelyünk.

Ettünk pár falatot, bár nem nagyon ment a kaja, ittunk egy- egy hideg Sopronit és pihentettünk. El nem fáradtunk, csak a meleg szívta ki tartalékainkat, rendesen rá kellett pihenjünk az utolsó etapra. Az Árpád- házi gyökerekkel rendelkező viharsarki nagyközségen nagyjából 2, 5 km-en keresztül vezet a kéktúra útvonala, nem mondom, hogy öröm ült ki az ábrázatunkba a tikkasztó melegben a gyaloglat közben. Ehhez még az is hozzácsatlakozott, hogy az igazolóhely jól el van dugva, a jobb oldali járdán semmi nem jelzi, hogy térj át a túloldalra te banga! Vagy csak mi nem vettük volna észre? Bele is tettünk az etapba egy bő kilométert, mert csak sokára lett furcsa, hogy nincs meg a stempli. Ritkán hibázunk ekkorát, de most sikerült! A meleg volt az oka, evidens, hogy nem mi.

A falu történetének első része 1241-ig tartott, ekkor a mongol hordák földig rombolták. Ezután egészen 1826-ig csak pusztaként, tanyaként találkozunk elvétve Gádoros nevével az oklevelekben, ekkor báró dezséri Rudánszky Sándor telepít a bérelt birtokaira munkásokat. 1901-ig Bánfalva néven ismerjük, de ez frusztrálta a lakosokat és felvették a régi Gádoros nevet. Szépen fejlődött, mára majd 3500 lélek lakik a településen. Hazudnék ha azt mondanám, hogy jólesett végigcaplatni a nagyközség Fő utcáján, mert kimondottan sz@rul esett! Meleg is volt, olvadt az aszfalt,lábaim is fájtak, nyűgös voltam, de ez Kedvesemről is elmondható, nem volt oly virgonc mint szokott lenni, ő is megfontoltan lépkedett előre.

Régebben a kék nem érintette Gádorost, hanem Kiskirályság fele kikerülte aszfalton, de a potentátok változtattak az útvonalon spórolván az aszfalton, de ezt alánk rakták a faluban. Kiérvén az utolsó házak közül jött a végtelen, árnyéktalan 4 km-es vonulás, egy derékszögű letöréssel gabonatáblák között. Jó órát nyomtuk mire kiértünk az Eperjesre vezető aszfaltra, egy disznótelepnél. Na itt állandó túratársam csavart egy jókorát a potméteren, hogy az orrfacsaró bűzt minél hamarább a hátunk mögött tudhassuk.

Bő két km volt a célig, aszfalton, árnyék nélkül. Mikor sikeresen lehagytuk a bűzt, megeresztettünk egy telefont Békéscsabára, hogy a célban, Eperjesen szedjenek össze bennünket. Úgy adódott, hogy még mi vártunk a Veress Péter kltúrház előtt a taxinkra. Hazafele menet visszatértünk Nagymágocsra, hogy a reggeli krimóban jutalmazzuk meg magunkat. A masszív törzsközönség még mindig ott lebzselt, ismerősként üdvözöltek minket. Röpködtek a dicséretek, hogy ilyen melegben, ilyen sokat. Inkább hűsöltünk volna velük! Jutalom gyanánt pár portó- sör kombó gurult le, aztán hazafele tartva Telekgerendás egyik híres Csárdájában pótoltuk az energia veszteségeinket. Hazaérve még fiatal volt az idő, így kiugrottunk még Szana-zugba, hogy a csodás strandon megáztassuk fáradt csontjainkat.