AK. 25.TÚRA 2024.05.24. SZARVAS (FŐISKOLA) - EPERJES

25 KM AZ ALFÖLDI KÉKTÚRA EGYIK LEGINGERSZEGÉNYEBB SZAKASZÁN

" A szép mindig érdekes, de az érdekes nem mindig szép." Veress Péter

Jön a nyár és ilyenkor késztetést érzünk rá, hogy önsanyargatásból, egyfajta vezeklésből az Alföldre menjünk túrázni,."Szeretjük" ha szédelgünk a forróságtól és csak úgy caplatunk a "semmibe" és bizony gyakran még az italaink sem lesznek elegendők egy etapra. Idén megfogadtam, hogy másképpen lesz és ezért a tavasz végére terveztem az első alföldi expedíciónkat, ám most is bebizonyosodott, hogy ember tervez Isten végez, mert az előző napok felhőszakadásai nyomán sarat dagasztottunk, majd a célnál jól eláztunk, míg másnap a hőmérő elkerülte a 30 fokot is. Ráadásul az AK egyik legkevésbé élvezhető szakaszán jártunk, Nagymágocs és Szarvas között.

Gyura őméltósága már útközben rikoltozott a pirkadat első jeleire, de mi ekkor már a Nagyfalut elkerülő körgyűrűn hasítottunk hatalmas teherautók között. Úgyhogy ma nagyon korán akartam kidobni a vekkert az ablakon. Mindenkinek a képzeletére bízom mikor volt alarm, ha már reggel 7 előtt ott toporogtunk a Tessedik Sámuel által 1795-ben alapított szarvasi Tanárképző Főiskolával szembeni parkolóban és végeztük el a szokásos békebeli nyújtásokat, törzskörzéseket. Most volt bőven nézőnk, hisz a szülők már kezdték hozni kisgyermeküket a szomszédos általánosba. Sőt pár bátrabb, elevenebb nebuló pár mozdulat erejéig velünk is tartott, ami nagy örömmel töltötte el szerény lelkünket és megadta a mai gyaloglat alaphangulatát.

Pár tyúklépés után máris kattogtak a fotómasinák kioldói a Holt- Körös felett átívelő hídon a kötelező nevezetességekről, Bolza kastély, Vízi Színház, Millenniumi Emlékmű, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Átkelvén a hídon, az Erzsébet liget hatalmas fái közé rongyoltunk be, terveben volt a hatalmas, vízben álló cédrusok meglátogatása, de most olyan magas volt a vízállás, hogy a közelükbe sem lehetett férkőzni. Helyette hatalmas dörömbölésre lettünk figyelmesek, azt hittük lőnek, vagy vihar jön. Hát nem, egy sárkányhajó hasított a holt- Körös csendes víztükrén! Miután szívverésünk nyugalmi állapotba került, az elénk kerülő rekortánt teszteltük lassú kocogással így próbálván követni a kék sávokat, de ez csak több- kevesebb sikerrel járt, hisz a festők nem igazán preferálták a mi igényünket és folyton elhagyták a futópályát a jelzések.

Kiérvén a parkból a szarvasi Hannapi és retro üdülők között trappoltunk egy finoman szólva is viseltes aszfalton. Balra át után átrongyoltunk az Ásott Körös, ahogy a helyiek nemes eleganciával nevezik, az "Ásás" fölött átívelő Haki- hídon és máris a bebocsájtás reményében ott toporogtunk a Nemzeti Park és a Körös- völgyi Állatpark főbejáratánál aminek a csodálatosan felújított Csáky kastély ad helyet. Belépésre azonban még kósza gondolatainkban sem reménykedhettünk, hisz a park kilenckor nyit és a vekker még épp csak fél nyolcat ütött. Felírtuk az egyre hosszabb listára a helyet, beütöttük az igazoló pecsétet és ütemes kocogásra váltottunk az aszfalton, mert sejtettük, hogy nem sokára mi vár ránk.

Mivel az előző napokban egész komoly csapadék hullott a környékre és a mai napra is ígértek egy- két kiadós égi áldást, már előre tartottunk a Holt- Körös melletti sárdagasztástól, ami aztán Bikazug után fog kiteljesedni. Eszembe is jutott az örök klasszikus: " ....a nemzetközi helyzet egyre fokozódik. Fokozódik? Ezt jó tudni. Ezt sosem szabad elfelejteni" Egy darabig még aszfaltot koptattunk Szappanoszug szemrevaló hétvégi házai, horgásztanyái mellett, majd földesútra váltottunk. ...de micsoda földesútra, csak bokáig ért a sár, az az igazi békési fekete sár ami keményen rárakódik a lábbelikre, melyeken pillanatok alatt megköt, duplájára növelvén azok súlyát. Lepucolni meddő fáradtság, hisz ha le is kaparod, pár méteren belül ugyanannyi lesz a cipőkön. Beletörődve dagasztottuk a sarat, csúszkáltunk benne. Néhány helyen ahol kitágult a tér és kaszáló szegélyezte az utat a fűre váltottunk, na ott meg térdig lettünk csak vizesek.

Valóságos öröm volt elérni a valamikor szebb, sokkal fényesebb napokat látott Bikazug lepukkant épületeit. Bikazugon 1927-től működött a Magyar királyi középfokú Gazdasági Intézet tangazdagsága, ahol az akkori középbirtokos réteg fiainak tartották a gyakorlati képzését. 1950-től az intézmény mezőgazdasági technikummá alakult át, és itt kapott helyet egy igazán őshonos élelmiszernövényünk kutatóintézete is. A rizsről beszélünk. A tanyákon életnek csak apró jeleit láttuk, viszont a Bikazugi- holtág horgásztanyáin zajlott az élet a korai órán és elégedettek is voltak a pecások, hisz ma mindenki bőséges zsákmánnyal lett gazdagabb. Bikazugból egy hosszú, egyenes nyárfasoron vonultunk tovább és iszonyatos egérszagra lettünk figyelmesek. Már vakartam fejem mi lesz itt elsővel, de aztán fény gyúlt, rájöttünk, hogy a majd kétméteresre nőtt büröknek van ilyen kellemetlen szaga. Az aszfalton több volt a kátyú, mint az összefüggő rész, ezeket még gyalog is kerülgetni kellett, itt autóval végigmenni igazi kihívás lehet.

Jó másfél kilométeres kátyúskodás után átkeltünk a Holt-Körös felett átívelő hídon, vártunk egy cseppet, hogy átkelhessünk az országúton, szerelvényt igazítottunk, majd boldogan léptünk be az Aranyhal Horgászboltba, mely nevével ellentétben a fáradt vándoroknak is felüdülést nyújt széles kínálatával. A tulajdonos nagyon szereti a kéktúrázókat, képben az AK életével, így tartalmas beszélgetésbe elegyedtünk vele miközben elkortyoltuk barna söreinket. Bátran ihattunk egy sert, hiszen mire újból vezető állásba kerülünk bőven kifogjuk magunkból gyalogolni a minimális alkohol szintet a ránk váró, 17 km-es hosszú egyenesekből álló, finoman szólva is ingerszegény,testet- lelket próbáló szakaszon. Az első pár száz métert egy magánút keskeny betonsávján gyűrtük le jobbról düledező tanyák, balról pedig lengő gabonatáblák között. Egyszer csak az agyam hátsó bugyraiból bevillant egy zseniális idézet P. Howard tollából, melyet talán a Piszkos Fred regények egyikében olvastam: " Mindig csak menni és menni, és mikor elindul az ember sohasem lehet tudni mikor ülhet le ismét."

Alig hagyták el a mondatok a számat, volt menyasszonyom rögtön kontrázott rá: -majd Eperjesen! Szép kilátások mondhatom, Carpe diem hangulat lett úrrá rajtam, még belegondolni is szörnyű volt ebbe a hosszú vonulásba. A betoncsíkok kikanyarodtak a lábaink alól, helyette viszont egy roppant sáros szekérút kanyarodott alájuk. Erdősáv volt, menekülni a dzsindzsa végett nem volt hova, így toronyiránt dagasztottuk a jó békési fekete, ragadós, csúszós fekete földet. Valóságos felüdülés volt kiérni a földek mellé, ahol már látóterünkbe került az M 44-es autópálya felett átvezető híd, melyre felkapaszkodva mai gyaloglatunk legmagasabb pontját is abszolváltuk. Meg is ajándékoztuk magunkat egy csúcscsokival. Kiderült ez a hatalmas magasság valamiféle vízválasztó lehetett, mert innét már nem kellett sarat dagasztanunk csak poroszkálni a végtelen egyeneseken és várni, hogy egyszer csak elénk kerül egy kilencven fokos kanyar és beleállhatunk a következő végeláthatatlan egyenesbe.

Szerencsére a hőmérséklet elég enyhe volt, de a hatalmas fellegek egész nap kerülgettek bőszen bennünket. Volt mindenféle égi zengés, villogás, de valahogy mindig úgy fordította a szél a fölhőket, hogy pont elkerültek minket és csak a cél előtt kapott el bennünket a zivatar, de akkor rendesen. Közben mindenféle Káká-k között caplattunk: Inkei- Káka, Dögös- Kákafoki csatorna, Fekete- Kákafoki csatorna. Ezek közül a hangzatos nevezetű Dögös- Kákafoki főcsatorna a legjelentősebb, mely több mint 50 km hosszú, átlagos vízmélysége 1,5-2 m. Sok- sok lépést gyűrtünk le ennek a csatornának a gátja mellett, de a víz felszíne a dzsungel és töltés végett csak időnként csillant fel szemeink előtt. Ezek a monoton, hosszú szakaszok próbára teszik az embör gyerökét, hát még szerénységemet.

A legjobb ellenszer az elviselésre, ha gondolatainkba zárkózunk és merengünk az élet nagy dolgain. Ilyenkor nem szólunk egymáshoz, csak trappolunk, mindenki a saját ütemébe, így aztán állandó túratársam pillanatok alatt tetemes előnyre tett szert. Ha ősszel jártunk volna erre most elmondhatnám, hogy a ködbe veszett. Aztán egy idő után már a merengés se segít, dögunalom vesz erőt rajtad a semmi láttán. Bevillant mi lenne ha vezényelnék magamnak: egy- kettő, bal- jobb! Mindjárt ütemesebb lett a haladásom és elkezdett csökkenni a távolság köztünk. Na nem miattam, hanem mert első picinyt lassított! Mikor utolértem a hídnál, melyen átkeltünk a főcsatornán meg is jutalmaztam egy újabb Rejtő klasszikussal: " Menjen, ha akar. És akarjon, ha mehet." Csak legyintett egyet és csavart a potméteren.

Nos így értünk egy csatorna kereszteződésig, sőt nem is kereszteződésig hanem valóságos csomópontig, ahol vagy négy csatorna kereste egymás medrét. Leültünk volna ha lett volna hova, ennek hiányában csak állva, mint a lovak frissítettünk. Csatornát és megyét váltottunk, innét a K1- Öntöző- főcsatorna gátja alatt vonultunk hatalmas szántók szélén Csongrád- Csanád vármegyében. Felettünk továbbra is gomolyogtak a vihar fölhők, de el még nem ért bennünket a vihar, így száraz lábbal meneteltünk a semmibe az egyre fülledtebb időbe. A monotonitás semmit nem változott, unalom annál inkább, a változatosság kedvéért most a Királyságok ( Lajos vs. György) földjeit koptattuk. Hatalmas üdvrivalgás tört ki belőlem mikor egy derékszögű letérésnél elhagytuk az öntözőcsatornát és megpillantottuk Eperjes tornyát. Másfél km volt vissza a napi célig, óriási csatakiáltásokkal rongyoltunk a közben újra rohadt sárossá vált szekérúton Eperjes újdonsült büszkeségéig a Király- tóig, melyből mostanság egy tetszetős szabadidő- horgásztó komplexumot szeretnének varázsolni.

Beslisszantunk a lyukas kerítésen, párat fényképeztünk és egy csattanás után már csak arra volt időnk, hogy a fotómasinákat száraz helyre tegyük. Hatalmas loccs kezdődött, megnyíltak az ég csatornái! Átöltözni hiú ábránd volt csak,így rohantunk az Árpád- kori település első buszvárójáig, melyet egészen 1954-ig Kiskirályság néven ismerhetett a tisztelt érdeklődő. Nem volt más dolgunk mint átöltözni és megvárni a percek múlva érkező járatot, mellyel Orosházára hajtattunk, ahonnét egy másik busszal érkeztünk vissza az autónkhoz Szarvasra.