CSODÁK NYOMÁBAN A DRÁVA ÉS A MURA TALÁLKOZÁSÁNÁL

A Dráva és a Mura jórészt szabályozatlan, vadregényes határfolyóink. Völgyeik stratégiai jelentőségük miatt gazdag történelemmel rendelkeznek. Összefolyásuk környékén kerestünk alig ismert érdekességeket.

A Mura hazánk leggyorsabb sodrású folyója. Ausztriában a Hohe Tauern hegységben ered, majd 1800 m magasságban. A Dráva legfontosabb mellékfolyója, 454 km hosszan kanyarog, míg az Őrtiloshoz tartozó Szentmihályhegynél eléri. Magyarországi szakasza 48 km. A folyó a gyorsasága miatt napjainkban is állandóan változtatja a medrét, így völgyében rengeteg vízfolyás, morotva alakult ki, óriás kanyarjait helyenként maga szakítja át. A kialakult holtágakat a helyiek „állóként” ismerik.

Hazánk és Horvátország határa egykor a Mura sodorvonala volt, de vándorlásának következtében a határvonal mára szinte sehol sem esik a sodorvonalra. Vadságának és szeszélyességének köszönhetően értékes élővilág alakult ki a környezetében, mely ma is őrzi természetes állapotát. A Mura vízrendszerében több mint 50 halfajt tartanak számon, közülük nem egy védett. A madárvilág a vonulási időszakok kivételével szegényes, de pl. a réti sas egész évben jelen van. Elzártságának, nyugalmának köszönhetően megtelepedtek a vidrák, de a hódok nyomait is megfigyelhetjük. A szeszélyes folyó érintetlen területén 2007-ben alakult meg a Mura-menti Tájvédelmi Körzet, mely a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része.

A Dráva Dél-Tirolban, 1200 m magasban ered. 5 országon át kanyarog 750 km-en, míg Almás közelében eléri a Dunát. Magyarországi szakasza mintegy 150 km. A Dráva Közép-Európa legtisztább folyóvize, gyors sodrású, jelentős eséssel, sok hordalékot hoz magával. Elérve hazánkat, esése csökken, a hordalékot lerakja. Jellegzetesek a zátonyszigetei, melyek folyamatosan épülnek és pusztulnak, helyüket állandóan változtatják. Egyike Európa utolsó természetes partvonalú, jórészt háborítatlan, szabályozatlan folyóinak. Több ritka növényfaj (pl. a csermelyciprus) csak itt fordul elő hazánkban. A magyarországi halfajok kétharmada megtalálható a folyóban, közülük több védett. Érintetlenségnek köszönhetően gazdag madárvilággal rendelkezik, és itt ugyancsak megjelentek a vidrák és a hódok. A Duna-Dráva Nemzeti Park 1996-ban alakult, melynek része az egész magyarországi Dráva-szakasz.

 

A két folyó az őket kísérő meredek magashegy alatt, Szent Mihály-hegynél találkozik páratlan természeti környezetben. A terület 1945-öt követően több mint 40 esztendeig zárt volt, így csak a kiváltságosok láthatták ezt a csodát. A mostani alacsony vízállásnál kitűnően megfigyelhető volt a folyók építő-romboló munkája, az alámosott mederfalak és a felszínre kerülő szigetecskék, homokzátonyok. Jártunk már itt bővizűbb időszakban is, akkor viszont a folyók örvénylő vadsága nyűgözött le bennünket. Ha kicsodálkoztuk magunkat, tehetünk egy vadregényes ártéri túrát a szinte érintetlen természetben. Érdemes elsétálni egy jó darabon mind a Mura, mind a Dráva mellett, így megláthatjuk a két folyó közti jelentős különbséget, és több mederváltást is megfigyelhetünk, elsősorban a vad Murán.

A meredek oldalú Légrád-hegyen (mely a Dráva túloldalán lévő Légrád településről kapta a nevét, Trianon óta Horvátországban fekszik) található a mediterrán jegyeket mutató Szent Mihály-hegy. Az egykor önálló falu ma Őrtilos része, de területeinek jelentős része 1949-ig a légrádi gazdák birtokában volt, és át is járhattak művelni a földjeiket. A településrész az 1740-ben felszentelt hófehér, barokk stílusú kápolnáról kapta a nevét. A legenda szerint itt egykor pálos kolostor állt, de ennek a létezése még nem bizonyított.

Magyar Kálmán és Nováki Gyula somogyi várakat bemutató művében a térség öt várát írja le, ezek közül 3 Őrtiloshoz köthető. 1848-ban a szabadságharc leverésére érkező Jelasics horvát bán csapatainak egy része itt kelt át a Dráván. A meredek dombsorra Perczel Mór személyes vezetésével az ágyuk védelmére földsáncokat ástak, melyek ma is láthatóak. Ezt Festungnak nevezik, ahol egy 1848-as emlékmű áll. Mint Őrtilos falugondnokától megtudtuk, a helyiek kiemelt figyelmet szentelnek a helynek, példásan gondozzák és minden évben itt tartják a március 15-ei ünnepséget.

Mind a kápolnától, mind a Festungtól fenséges kép tárul elénk a folyók völgyeiről, szeszélyesen kanyargó medreikről, zátonyaikról. A távolban pedig a horvát hegyek hullámzása zárja a látképet.

Őrtilosnak elég beszédes a neve. Míg az előtagja a középkorban itt élő határvédőkre utal, addig az utótagja a tiltott területet jelentheti. Birtokosai gyakran változtak, a legjelentősebbek a Kanizsaiak és a Zichyek voltak. A rendszerváltásig szigorúan ellenőrzött terület volt. Említést érdemel az 1740-ben épített barokk Szent László templom és az annak kertjében 1870 környékén épült Szent Flórián kápolna, melynek érdekessége a déli oldalán található napóra. Ha a faluban járunk, mindenképpen nézzük meg a napközben mindig nyitott ajtóval váró tájház értékes gyűjteményét.

A falutól délnyugatra a Dráva fölé magasodó dombsor egyik kiugró területén található a Földvár nevű rész. A vár mintegy 7 hektár lehetett, de nyomait csak az erdőben fedezhetjük fel, mivel a nyílt részeken azokat teljesen eltüntette a földművelés. Az őskori alapokon nyugvó várat a honfoglalás után megerősíthették, és a belső gyepű védelmének fontos őrhelye volt.

A Légrádi szőlőhegy legészakibb nyúlványán, a sokat mondó „Unom-Bánom dűlőn” állt 1661 és 64 közt Zrínyiújvár (Új-Zrínyivár), mely Őrtilos külterületén található, de legegyszerűbben Belezna vonatállomásáról közelíthető meg a piros kereszt jelzésen, mely egészen a folyók találkozásáig vezet. A várat a költő-hadvezér, magyar-horvát szabadságharcos Zrínyi Miklós építtette Wassenhoff hadmérnök közreműködésével a Mura mellé, a Principális és a Visszafolyó-patak összefolyásánál. Az erődítmény fontos szerepet játszott a nemzetközi törökellenes tervekben. Védte a Zrínyiek Muraközi birtokait, hídfőállás volt a Kanizsát elfoglaló török elleni támadáshoz, ugyanakkor feltartóztatta volna az oszmán seregeket a Stájerország és a Velencei Köztárság elleni támadás esetén. A vár építése azonban ellentétes volt a korábbi békeszerződések előírásaival, így a török rögtön protestált ellene. A császári udvar hiába próbálta megtiltani az építkezést, Zrínyi ennek ellenállt. Így a török az 1663-64-es háború elindításának egyik okaként nevezte meg a vár létezését.

Kanizsa 1664-es sikertelen ostroma után a keresztény seregek Zrínyiújvár alá vonultak, ahol a Murán való átkelés után bevárták a Montecuccoli főparancsnok vezette felmentő sereget. A várban maradt mintegy 2000 fő védő Horváth András kapitány vezetésével próbált ellenállni az egyre vadabb török támadásoknak. A felmentő csapatok megérkezésével azonban Montecuccoli nem avatkozott be, tétlenül szemlélte az eseményeket, sőt Zrínyi tiltakozásának ellenére ki akarta üríttetni és felrobbantatni a várat. Mielőtt azonban erre sor kerülhetett volna, a törökök egy végső rohammal elfoglalták, védőit lemészárolták. Később felrobbantották, teljesen a föld színével tették egyenlővé. Jelentőségét jól mutatja, hogy a háborút lezáró vasvári békében leszögezték, hogy a várat egyik fél sem építheti újjá, helyére őrséget sem vezényelhet.

A földig rombolt vár pontos helyének meghatározása sokáig bizonytalan volt, ebben hozott áttörést az Esterházy Pál nádor, hadvezér hagyatékából előkerült hadmérnöki térkép. Ennek alapján Hrenkó Pál és dr. Vándor László azonosította be a helyszínt. A vár területén többször is folytak feltárások, jelentős leletek kerültek elő. 2017-ben megtalálták az egykori kutat, annak feltárásakor a korábbinál is több értékes lelet került felszínre, melyeket a Somogy megyei múzeumba szállítottak. Esterházy a vár ostromának leírásában arról számol be, hogy az oszmánok a leölt védőket a kútba dobták, azonban a kút feltárásakor csak kevés emberi csontmaradványt talált a régészcsoport. Az ellentmondás oka az lehet, hogy amikor a török elvonult, a Mura túlpartján lévő sereg tagjai visszatértek társaik holttestéért, és azokat a mai Horvátország területén temették el. A vár helyén 2003-ban emlékművet állítottak Zrínyi Miklósnak, ezenkívül egy emlékoszlop és egy kopjafa található ott. A mértéktelen pusztítás és a természet térfoglalása miatt még lombmentes időszakban is csekély nyomát fedezhetjük fel a vár falainak, sáncainak.

Ha Beleznán járunk, mindenképpen szánjunk időt a Szűz Mária nevére felszentelt római katolikus templom megismerésre. A neogótikus templomot id. Gróf Zichy Ödön építette 1899-ben, a kegyúr síremléke a szentély mögött tekinthető meg. Az épületet a tervezői a budai Mátyás-templomról mintázták, sok hasonlóságot fedezhetünk fel a kettő között.

Zákányfalu 2002 óta önálló település, addig a szomszédos Zákánnyal alakított közös községet. A Zichy kastélyt 1835-ben eredetileg udvarháznak építették, a névadó család 1911-14 között impozáns főúri kastéllyá alakította. A II. világháború után itt működött a falu iskolája, de mára ez is bezárt, így a jobb sorsra érdemes épület tetszhalott állapotba került. Szerencsénkre az éppen ott dolgozó közmunkások megengedték, hogy megnézzük belülről is a jobb sorsra érdemes kastélyt. Elhagyott osztálytermeket, foszladozó könyvtárat, omladozó falakat, rogyadozó lépcsőt láttunk, de így is felfedeztük főúri eleganciáját. Gondozott parkjában több növényritkaság is felfedezhető. A falu késő barokk temploma Széchényi Ferenc gróf segítségével épült, 1811-ben.

Az egykor jelentős mezőváros Zákányban a középkorban vár állt, melyből magyar védői Szigetvár elestét követően a török jöttének hírére elmenekültek. A várfalakat felrobbantották, felgyújtották. A várnak ma már csak nagyon csekély nyomait fedezhetjük fel a falu fölé magasodó domboldalon, megmaradt falait, sáncait a szőlőművelés teljesen tönkre tette. Szent Imre nevét viselő oldaltornyos timpanonos temploma 1931-ben épült. Fontos vasúti csomópont, ugyanis itt lépi át a vasútvonal a magyar-horvát határt, és Fiume felé tart. Érdekesség, hogy a faluban két vasútállomás található, és a fontosabb csomópontban lévőt Gyékényes vasútállomásként ismerjük.

A község fölött magasodó Látó-hegyen egy uniós projekt keretében kilátót építettek, melyből a Festungnál megcsodált látkép tárulna elénk, ha a gazdái gondoznák, és nem engednék, hogy a környék lombkoronája a kilátószint fölé nőjön. A faluban egy tábla sem utal rá, nehézkes a megtalálása, gondozatlan, így kár megkeresni. Utóélete tipikus példája a slendriánságnak, átgondolatlanságnak és a pályázati pénzek mindenáron való elköltésének.

A Dráva-völgyben található alsó-zákányi vár szétszántott maradványai ma Gyékényes területére esnek. A helyszínről több értékes lelet került elő, de mivel a területén intenzív gazdálkodás folyik, a helyét keresni sem érdemes.

Gyékényes már a Római Birodalom idején is lakott volt, legjelentősebb birtokosai a Széchenyiek, majd a Zichy család volt. Országos ismertségét vasúti csomópontjának és a kavicsbányatavaknak köszönheti. A falu kavicsbányái az 1920-as évektől működnek, helyükön alakultak ki a rendkívül tiszta és mély bányatavak. Közülük a legismertebb a Kotró. Adottságainak köszönhetően nagyon népszerű a horgászok körében, a parton egymást érik a horgászkunyhók, melyek cölöpökre épített stégekkel rendelkeznek. Legendás harcsázó hely, több kapitális, 2 méter fölötti nagybajszú is horogra akadt már. Mélységének és tisztaságának köszönhetően világszínvonalú búvárbázis működik itt, ahol az oktatás mellett világversenyeket is rendeznek. A tavakon engedélyezett a motorcsónak használata. A tavon több extrém sportot kipróbálhatunk, pl. a vízisít vagy a wakeboardot.

A környék megismeréséhez több lehetőség is adott. A térségben mindössze két jelzett turistautat találunk, a már említetten kívül a folyók találkozásától induló zöld sávot, de ez az ismertetett csodákat nem érinti. Ezért ha gyalog szeretnénk bejárni a környéket, akkor magunknak kell jelzetlen utakon megtervezni a túrát, melyet Belezna vasútállomásán érdemes kezdeni.

Kisforgalmú, hullámzó közútjai, földútjai kiválóak kerékpáros túrázásra, így a drótszamarat kedvelők is kellemes túrát tehetnek az alig ismert környéken. A vízitúrázás szerelmeseinek is ajánlható a térség, mivel a nyári hónapokban mind a Murán, mind a Dráván lehetőség van kajaktúrákra, sőt, a Murán raftringtúrára is. Így a felsorolt csodákat is megnézhetjük. A vízitúrákat minden esetben egyeztetni kell az illetékes nemzeti parkokkal.

Mi egy másik lehetőséget választottunk, autóval mentünk el az érintett településekre, ahonnan rövid gyalogtúrákkal fedeztük fel a környék lebilincselő látnivalóit. A napot egy komolyabb sétával, a Kotrónál fejeztük be, ahol az egyik vízparti étteremben egy halászlével és egy óriás dupla hamburgerrel jutalmaztuk meg magunkat.

Írta: Soós Lajos
Fotók: Soós Margit

CSODÁK A SOMLÓN

A szüret kellős közepén kerekedtünk fel, hogy megismerhessük az egykori tűzhányó apró csodáit, a helyiektől hallhassuk a hegy és a vár köré fonódó legendákat. 

Ha a 8-as főúton autózunk, már messziről megakad a szemünk a Kisalföld síkjából szigetszerűen kiemelkedő jellegzetes formájú tanúhegyen és annak jelképén, a hatalmas fagerendákból ácsolt kereszten. Általában sietősen elrobogunk mellette, és sóhajtozunk, hogy jó lenne megismerni, de erre nemigen kerül sor. Ráadásul az országos és régiós túraútvonalak is messziről elkerülik. Pedig rengeteg érdekességet tartogat a hegy azok számára, akik veszik a fáradtságot és eljönnek megismerni.

 

Kis társaságunkból már mindnyájan jártunk a Somlón, így ez alkalommal azt beszéltük meg, hogy szüret idején kellene elmennünk közösen, mivel ilyenkor rengeteg pincénél lesznek ott, így máskor nem hallható történetekkel lehetünk gazdagabbak, illetve nem utolsósorban több helyen is megkóstolhatjuk a híres nedűket, melyeket egykoron a patikákban árultak gyógyszer gyanánt.

Somlót a sárga sáv jelzés és annak variációi hálózzák be, ezekből tudunk személyre szabottan túratervet összeállítani. Célszerű ez alkalommal teljesíteni az „5 kápolna a Somlón” túramozgalmat, mely elvezet minden jelentős látnivalóhoz, jutalmunk egy szép kitűző lesz. Kis csapatunk 11 km-es túrát tervezett, így fél 10 körül gyülekeztünk a Hegykapu Vendéglő parkolójában, mely kitűnő kiindulópontja a hegyre vezető túrának. Ez alaphangon egy 3 órás túra, de mivel ma nem siettünk sehova, így jó félnaposra sikeredett, és kitűnő hangulatban telt.

A Somlói borvidéken ne keressük a máshol megszokott óriási parcellákat. Mivel a múltban rang volt Somlón szőlővel rendelkezni, így kisebb-nagyobb ültetvények alakultak ki, melyek a mai napig megmaradtak. Alapvetően kétfajta pincetípus alakult ki, a nagyobb, többszintes urasági, polgári présházak és a kisebb parasztpincék. Ennek a hagyománynak szerencsére a múlt rendszer nagyüzemi gazdálkodása sem tudott véget vetni. Ma is remekül megfigyelhető ez a rétegződés, bár némelyik pince elég elhanyagolt állapotban leledzik.

Indulás után hamarosan elértük az első pincéket, melyek többségénél pont most zajlott a szüret, mely a gazdáknak egyfajta ünnep is, így megadják a módját, és egy családi, baráti dzsemborit szerveznek ilyenkor. Mivel a meredek kapaszkodásban kiszáradtunk, így elég hamar bekanyarodtunk az egyik pincéhez, ahol örömmel fogadtak bennünket. Kértünk egy pohár somlóit, de aztán nagyon hamar felvilágosítottak bennünket, hogy ami a hegyről származik az somlai.

 

A nap folyamán több pincében is megfordultunk, de sehol nem zavartak el bennünket, a legtöbbnél még egy-két pohár somlaival is megkínáltak, bár volt, ahol már nem volt tavalyi bor, így ott eperfahordóban érlelt törkölypálinkával kellett koccintani a házigazdával. Persze ebben a kiváltságban csak azoknak lehetett része, akik nem voltak vezető állásban.

A borosgazdáktól, borászoktól sok érdekeset hallottunk, volt szerencsénk találkozni Györgykovács Imrével is, aki a Borászok Borásza volt 2012-ben. Megtudtuk, hogy alapvetően fehér szőlőt és -bort készítenek, legjellemzőbb fajták az olaszrizling, a furmint, a hárslevelű, no és a juhfark. Ez utóbbiból az egész országban kb. 150 hektár található, ebből 110 itt Somlón. Márai szerint „a somlai a borok fejedelme”, ezt a kiváltságot évszázadokig megtartotta. Kedvelt italok voltak az uralkodói házaknál is a kemény, férfias karakterű tüzes borok, ezért a nászéjszakák boraként ismerték. Hitték, hogy segít fiú utódot nemzeni. Ezért a legenda úgy tartja, Mária Terézia somlait itatott a Habsburg-hercegekkel. Egy másik történet a somlairól: az egyházi törvényszék azért oszlatta fel a vásárhelyi Benedek-rendi apácakolostort, mert az apácák túl sokszor néztek a pohár fenekére.

Történelmileg az is igazolt, hogy amikor a török 1664-ben újfent megtámadta Devecsert, a vár kapitányának távollétében a vár védői inkább a várkastélyt és a borospincéket fosztogatták. Elszámoltatásukkor azzal védekeztek, hogy inkább „megmentették” a somlai bort, minthogy a pogány kezére kerüljön. Egyik házigazdánktól megkérdeztem, mi az oka, hogy itt nem halljuk a más borvidékeken megszokott gázágyúk pufogását. A kisöreg csak somolygott, és az égre bökött, ahol köröző madarak (hollók, sasok, kányák) borították az eget. Minden megvilágosult, a seregélyek itt nem reszkíroznak. Sok történetet hallottunk még, de ezek elmesélése több cikket megtöltene.

No persze nemcsak pincetúrán vettünk részt, de megismertük Somló egyéb látványosságait is. A Taposó-kút a hegy déli oldalát volt hívatott ellátni. A mintegy 80 méter mély kutat a 19. században ásták. A vízkivételt egy elmés, óriási szerkezet oldotta meg, ennek hajtását egy óriás dobban lábbal végezték el, mint egy mókuskerékben.

Útba ejtettünk több kápolnát is, melyek már messziről láthatóak a Somló oldalában. A hófehéren szikrázó Szent Ilona-kápolna a hegy DNy-i oldalán található, 230 méteren. Első említse 1339-re datálódik, építői a környék pálosai lehettek. Ez a kápolna a török harcokban valószínűleg megsemmisült, de az emberek képzeletében híven élt. A 19. század elején a hívek a boruk egy részének közös eladásából újjáépítették.

A Szent Márton-kápolna az ÉK-i oldalon található 215 méter magasan. A gótikus építésű kápolnát először 1309-ben említik. Építői a már említett borozó vásárhelyi apácák voltak. Eredetileg torony nélkül épült, fatornyát később toldották hozzá. A kápolna mellett található az azonos nevű, bővizű forrás. Hogy ne csak somlait fogyasszunk, megkóstoltuk a forrás üde, hűs vizét is, bár ha meggondoljuk, ez is somlai.

A Szent Margit-kápolna Somló déli oldalán található, 295 méter magasan. Építését szintén a „boros” apácák finanszírozták, feltehetően Mátyás király idejében. A török hódoltság alatt elpusztult, újjáépítésére 1727-ben került sor. Az oltárképe Szent Margit szüzet ábrázolja, ennek okán híres búcsújáró hellyé vált. A kápolna mellett egy 300 éves hársfa áll, melybe 1983-ban villám csapott, de sarjaiban tovább él.

A kápolna mögött áll a Keresztelő Szent János tiszteletére felszentelt

piciny kápolna

A hegy fő látványosságához, az egyik mellékszirten álló várhoz meredek emelkedőn kaptattunk, de közben megpihentünk az érdekes formájú Kinizsi-sziklán, mely úgy néz ki, mintha valaki ráült volna. A legenda szerint, amikor a fekete sereg vezére megkapta a várat Mátyástól, a fárasztó kapaszkodás közben ezen a sziklán pihent meg, ekkor lett ilyen formájú.

A túránk csúcspontja a gótikus eredetű vár, mely egy magányos szirtre épült 367 méter magasan. Katonailag soha nem játszott fontos szerepet, igaz a vár alatt 1543-ban nagy csata volt a keresztény és pogány hadak közt, jelentős emberáldozattal. Az évszázadok alatt rengeteg tulajdonosa volt, tulajdonviszonya rendezetlen, rengeteg per és viszálykodás jellemezte. Tulajdonolta pl. a rettegett Csóron család is, mely agyon sanyargatta, fosztogatta a környék lakóit. Birtokolta Bakócz Tamás egri püspök is, ekkor élte a vár a fénykorát. A legérdekesebb, legregényesebb tulajdonosa Liszthy László irodalmár, rablólovag volt, kit gaztetteiért a bécsi törvényszék lefejeztetett. A várat aztán Vak Bottyán kuruc generális helyre hozatja, kuruc fészket épít ki. A szabadságharc bukását követően jelentősége megszűnik. Tulajdonjogát az Erdődyek szerezték vissza, kik az állagmegóvással egyáltalán nem törődtek. Sőt, értékes faragott köveit új kastélyuk építésére használták fel Dobán, melyet nemes egyszerűséggel Somlóvárnak neveztek el. A vár jellegzetessége a kilencszög alakú csonka gúla formájú konyhakürtő.

A Somló 432 méteres csúcsa erős kapaszkodás után érhető el. Itt épült az 1938-ban felavatott Szent István-kilátó. Sokak szerint ez a likacsos, helyi bazaltból épült kilátó az ország legszebb ilyen jellegű építménye. A négyszintes épületben eredetileg menedékhely is volt, ma ez büféként üzemel. Kilátószintjéről remek körpanoráma tárul elénk. A rossznyelvek szerint megfelelő körülmények közt még a Schneeberg hósipkája is ide látszik.

A kilátó alatti pihenőhelyeken akár ehetünk is egy csúcscsokit, majd ellátogathatunk az említett keresztig, melynek aljában államalapító királyunk emlékműve található, melyet 1998. augusztus 20-án avattak fel. A fennsíkról meredek, óriás bazaltlépcsőkön ereszkedtünk le hangulatos pincék közt túránk kiindulási pontjához. A vendéglőben aztán hamisítatlan helyi specialitásokkal koronáztuk meg a napot.

Írta: Soós Lajos
Fotó: Soós Margit

Ha szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!
 

CSODÁKRA BUKKANHATUNK A TISZA-TAVON

A nyári összevont számunk címlapsztorija a Tisza-tó volt, és ehhez egy online játékunk is kapcsolódott. A főnyeremény egy háromórás vezetett motorcsónakos túra volt, amelynek nyertese szeptember első vasárnapján ismerte meg hazánk legnagyobb mesterséges tavát. Íme az élménybeszámoló.

Ez a történet még július elején kezdődött, amikor megérkezett a Turista Magazin magazin aktuális példánya. A szemem rögtön megakadt a címlap fotóján és máris lapoztam, hogy elolvashassam a cikket a Tisza-tóról. Itt hallottam először egy ottani vízitúra-vezetőről, Barnabásról és elkötelezettségéről. Aztán pár nap múlva egy játékon akadt meg a szemem a magazin online felületén, melynek nyereménye egy háromórás vezetett túra volt. Bőszen beküldtem a válaszokat és el is engedtem a dolgot, mert még soha semmit nem nyertem. Már meg is feledkeztem róla mikor egy e-mailt kaptam, hogy Fortuna Istenasszony rám kacsintott. Egyeztettem Barnabással és szeptember első vasárnapját szemeltük ki a túra időpontjának.

Csodálatos, tiszta és csendes napot „fogtunk ki”, így keresve sem találhattunk volna alkalmasabb időpontot egy vízitúrára. Vezetőnkkel kölcsönösen szimpatikusak voltunk egymásnak, így minden adott volt egy jó túrához. A kezdeti fészkelődést követően mindenki megtalálta a helyét Barna csónakjában, aki - hogy bizonyítsa a hajó stabilitását - kiállt a szélére, nem kis riadalmat okozva. Aztán, hogy oldja a félősebbek hangulatát, megnyugtatta őket, a Tisza-tóban mindenkinek leér a lába, csak az nem mindegy mennyi víz van felette.

Először a füredi Holt-Tiszán hajóztunk, ahol Barna röviden ismertette a Tisza szabályozását, és a tórendszer keletkezését, mindezt történetekbe ágyazva, poénokkal tűzdelve. Sást és nádat kevertünk, kákán kerestünk csomót és máris bezsilipeltünk a X. számú öblitőcsatornába, ahol a tó elárasztásáig még rétek, szántók és legelők voltak. Már 40 éve víz borítja a területet, azért mementónak egy-egy műtárgy megmaradt. A túra folyamán láttunk vízből kiálló villanypóznát, gémeskutat, mely a pusztákon nem csak vízvételi lehetőségként funkcionált. Rúdjának állása sok mindent elárult a hozzá értők számára.

A Tisza-tó létrejötte egy csoda. Az ember és a természet munkájának köszönhetően létrejött egy olyan, az ősi Tiszára hasonlító ártéri, nyílt vizekkel, holtágakkal tűzdelt terület, ahol egyedülállóan gazdag élővilág alakult ki a mesterséges tavon. Amíg ezeket mesélte vezetőnk, addig ki is értünk az”oly simán, oly szelíden”ballagó nagy Tiszára, amit a Nagy-Morotván hagytunk el.

Innét kezdődtek az igazán fantasztikus dolgok. A nagyvárosi létet, napi pörgést otthagyó vezetőnk egyre jobban elemébe került, látszott rajta, hogy imádja a természetet, a Tisza-tavat. Egyáltalán nem bánta meg a váltást, bizony irigykedve hallgattam. Egyre rejtélyesebb, szűkebb csatornákba kormányozta a ladikot, magyarázta a látottakat. Hódvárak, hód faragta fák mellett haladtunk, vadregényes részeken. Megtudtuk, hogy a kevésbé kártékony eurázsiai hód helyett tévedésből először kanadai hódokat telepítettek a tóhoz, melyek falánkságukkal óriási károkat okoztak.

Aztán megismerkedtünk a gyilkos csomorikával, melynek roppant erős idegmérge már tapintásakor is tüneteket okozhat. Nyílfüvek, lóromok gyékények, buzogányok, réti kakukktorma…. csak pár mocsári növény amelyeknek megjegyeztem a nevét, de ettől sokkal többet ismertetett Barna. Ezekben az eldugott félreeső csatornákban igazi kincseket láthatunk. Nekem volt szerencsém észrevenni egy türkizkékben pompázó jégmadarat, de mire szólhattam volna már el is illant.

Vízbe borult fák, vadszőlők és vadkomlók közt értünk ki a Valki-medence nyílt víztükrére, melyet teljesen beborított a rucaöröm, a sulyom, a békaszőlő és számos meg nem jegyzett vízen élő növény. Ezek közül a legcsodálatosabbak a tündérrózsák, vízitökök és a tündérfátyolok voltak. Ilyen töménységben ritkán látni. A legkülönlegesebb növény amit megismertünk a közönséges rence volt, mely húsevő. Tömlőivel ejti csapdába az apró vízi állatokat. A zsákmányszerzés olyan gyors, hogy szabad szemmel nem is érzékelhető.

A Valki-medence és annak a Lapos-dühös nevű része azonban a gazdag madárvilágáról híres. Mi már a költözés közben vízitúráztunk, de így is rengeteg madarat láttunk. Szárcsákat, kormoránokat, sirályokat, hattyúkat, bakcsókat, gémeket, kócsagokat, szerkőket, récéket, vízityúkokat, sasokat, héjákat, ölyveket.

A legnagyobb lármát a fattyúszerkők csapták, így próbálván elűzni a ragadozókat, mivel nyílt vízen fészkelő madárként könnyű zsákmánynak számítanak. Amíg a fotósok csattogtatták masináikat, Barna mesélt a sulyomról, amelynek termését ínséges időkben nyersen és sütve is fogyasztottak, sőt lisztet is őröltek belőle. A szúrós termésnek semleges, karalábéra emlékeztető íze van. A növény ma már védett, így csak engedéllyel gyűjthető, még itt a Tisza-tónál is, ahol meglehetősen sok van belőle. Mindeközben nagyon elszaladt az idő, így visszafele kellett venni az irányt, vezetőnk még említést tett a rendkívül elszaporodott vaddisznókról, melyek úszva érik el a szárazabb területeket, ennek nyomait is mutatta a nádasokban.

Holtágakon, csatornákon értük el a Tiszát, ahonnét az Örvényi-morotván értük vissza a tiszafüredi Albatrosz kikötőig, ahol egy kávé mellett értékeltük a napot Barnával. Megbeszéltük, hogy találkozunk még és akkor egy másik szegletét is memutatja majd ennek a csodálatos világnak. Befejezésül azt tanácsolom mindenkinek, aki meg szeretné ismerni a Tisza-tó igazi, rejtett arcát, mindenképpen olyan vezetővel induljon útnak, mint Barnabás, akit nem a pénzszerzés, hanem a természet szeretete motivál. Ekkor fogják igazi élmények érni, melyek örökre beégnek az emlékezetébe.

Szöveg: Soós Lajos

Fotók: Soós Margit, Molnár Csaba

Kapcsolódó cikk:

Víztározóból madárparadicsom